Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)
1866-10-18 / 83. szám
1866 Nyolcadik évfolyam. Csütörtök, a Mogyolon, Életenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szeresztési Irodai Ötpacsirta utca Terestyéni ház emeletében. Béladöblyratal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordissal és vidékre postán: Egész évre....................................................8 frt, Félévre........................................................4 „ Évnegyedre..................................... 2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre...............................................6 frt — kr. félévre...................................................3 „ — „ .......................................................1 „ 60 „ hirdetésok: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes számára S kr osztr. ért. Munka és jólét. 1. „Isten keresztül látott az emberi természeten, midőn reá büntetésül a munkát rová. A kenyeret arca verítékével enni az emberre nézve óránkint visszatérő büntetés, melyet gyakran nehéz elviselni.“ (Balmes.) És mégis éppen e büntetés által képesíté Isten az embert elvesztett paradicsomának visszanyerhetésére. Igen, e büntetés, a munka segíti az embert földi és túlvilági célja elérésére, a minél nagyobb jólétre és az üdvözülésre, s így a munka a legnagyobb jutalom az emberre nézve. Büntetés és jutalom egy dologban , minő ellentétes állítás ?! És mégis úgy van , büntetés, mert sokszor fájdalmat okoz az embernek, és jutalom, mert jólétet teremt neki és üdvösségét elősegíti. Az Isten végtelenül jó, minden, ami tőle jön, csak jó lehet. A munka és jólét együtt járnak; az előbbi szülője az utóbbinak. Vegyük fejtegetés alá ez állításunkat. Háromféle jólétet különböztethetünk meg, úgymint: műveltségi, erkölcsi és anyagi jólétet. E három jólét szoros kapcsolatban létezik; egyik a másik nélkül vagy meg sem születik, vagy csak rövid életű lesz. Mindháromnak létrehozója a munka. Ha nemzetgazdászati szempontból a munka a legbiztosabb vagyon, mert a természet igen kevés terményt hoz létre, mely munka hozzájárulása nélkül az emberek szükségleteinek fedezésére alkalmas volna, úgy a munka az anyagi jólétnek legfőbb tényezője. Műveltségi jólét anyagi jólét nélkül nem tenyészik; ezt bizonyítják a történelem évezredes lapjai úgy, mint a mindennapi tapasztalás. Műveltségi jólétre még anyagi jólét mellett is csak munka által lehet szert tenni. — Az erkölcsi jólétet a műveltségi jólét, a műveltség támogatja, oltalmazza, mert a műveletlen ember könnyen bűnre vezethető. Az anyagi jóléti gazdagság, hol létrehozza, hol megsemmisíti az erkölcsi jólétet,erkölcsösséget. Éspedig, midőn a gazdagság munkát ad a személynek, létrehozza az erkölcsösséget; midőn az ember gazdagsága miatt fölmenti magát a munkától, a gazdagság ily esetben legtöbbször megsemmisíti az erkölcsösséget. Oly anyagi állapot pedig, melyben a dolgozni akaró emberek sem juthatnak munkához, minden esetben az erkölcsösség alábbszállását, vagy éppen megsemmisülését okozza. E rövid okoskodásból kitűnik, miszerint a munka legnagyobb java az embernek, legbiztosabb támasza a nemzetek jólétének. Hogy a nyerstermények földolgozása, az emberi szükségletek fedözésére alkalmatossá tétele sokkal több, mintegy tízszer annyi munkát szolgáltat, mint magának a nyersterménynek előállítása, az már számtalan tapasztalaton alapuló tény; ebből következik, hogy a feldolgozó, iparos országok lakói nagyobb bőrében vannak a munkának, mint a termelő országokéi. A munkát, mint a jólét tényezőjét tekintve, az összes nemzeteknél négyféle eset állhat elő: a) tartamos munka, magas munkadijjal, b) szakadozott munka, magas munkadijjal, c) tartamos munka, alacsony munkadijjal, d) szakadozott munka, alacsony munkadijjal. Folytonos munka magas munkadijjal nemcsak az anyagi, de az erkölcsi, sőt a műveltségi jólétet illetőleg is legelőnyösebb, mert a mellett az egyszerű napszámos is megszerezheti a gyermekeinek szellemi kiképeztetésére szükséges pénzt, maga a munkás nem kénytelen aljasságokra vetemedni, élvezheti a természet örömeit. Ily eset áll Amerikában, Ausztráliában, hol a még ki nem használt természet erői minden munkás kezet gazdagon jutalmaznak. A szakadozott munka magas munkadíjjal, habár anyagi tekintetben még kielégítő, de az erkölcsösségre káros hatású, mert a mellett , hogy a munkás tétlen állapotában a kereset fölöslegét minél előbb megsemmisíti, még könnyen erkölcstelenségre vetemedhetik. — Azonban a káros következményeket a népműveltség hathatósan akadályozza. A tartamos munka alacsony munkabér mellett — értjük az úgynevezett természeti munkabért — ha nem segíti is a munkásosztályt magas céljainak elérésére, annyiból mégis elég kedvezőnek mondható, hogy mellette a munkás nem szenved szükséget, míg másrészről a folytonos elfoglaltság az erkölcsösségnek hatalmas védbástyául szolgál. A szakadozott munka alacsony munkabérrel a munkásosztály jólétének minden ágára egyaránt veszélyes, magyarázatát az előbbi pontokban találjuk. A műveltség alantabb fokán az tartatott legdusabb földnek, mely az emberi szükségletek fedözésére megkivántató javakat minél kevesebb munkával hozta létre, milyenek valának a nyílt síkságok. A műveltség mindinkábbi elterjedésével azonban oly vidék bizonyult be az emberekre nézve legdúsabbnak, mely bármely emberi javak előállíthatása által tartamos munkát nyújt magas munkabérrel. Amint a fentebbiekből kitűnik, a munka minden körülmény között legfőbb java az embernek. Ha a társadalmi elöljárók kötelessége úgy az összes, mint az egyes polgárok jólétét előmozdítani; úgy kötelessége gondoskodni, hogy az állam minden, dolgozni akaró munkása munkát kaphasson. Minden oly föld, mely éghajlatánál fogva az emberi test kifejlését, épségben maradását nem gátolja, alkalmas az embernek lakhelyül. Az emberiség kisebb számánál némely vidéken maga a természet elegendő munkát nyújtott; ma már mindenütt részben vagy egészben a munkát mesterségesen kell létrehozni. Szabó Gergely: Szentesi levelek. (Október hó 1866.) II. Fentebbi tételem igazolására bő anyagot nyújt az adóügy és a hat év óta tartó terméketlenség miatti ínségi ügy. Jól tudom én, hogy az adóügy az egész országban hibás alapra van fektetve, nemcsak mivel a törvényes alapot nélkülözi, hanem azért is, mivel az alapul szolgáló catastralis operatio mindkét ága, t. i. mind a tisztajövedelem megállapítása, mind az egyénileges földbecslés messze jár nemcsak a tökéletességtől, de csak a megközelítőtől is. De hogy bárhol is hibásabb lehetne, mint nálunk, azt nem képzelem. Ugyanis: Ami az elsőt illeti. Midőn 1852-ben a tisztajövedelem megállapíttatott, az 1. osztályú szántóföldre 8 frt 40 kr. 2. oszt. szántóföldre 5 frt 20 kr. 3. oszt. szántóföldre 2 frt 30 kr. Az 1. oszt. kaszálóra 6 frt. 2. osztályúra 3 frt 30 kr. — 1. oszt. legelőre 4 frt. 2. osztályúra 1 frt 35 kr. 3. osztályúra 39 kr. — 1. oszt. szőllőre 10 frt. 2. osztályúra 5 frt 20 kr. állapíttatott meg a pénz szerinti pengő pénzben. Holott pedig, kik a mezőgazdászattal régibb idő óta foglalkozunk, s a termésben nyert eredményeket pontosan följegyezgettük, tételenként kimutathatjuk, hogy ha a termelési költségeket a bevételekből levonjuk, a tisztajövedelem 10 évi átlag szerint nem megy többre, mint az 1. oszt. szántóföldé 2 írtra. 2. osztályúé 1 írtra, 3. osztályúé 2 írtra. — 1. osztályú kaszálló az egész határban semmi sincs, mert kétszer megkaszálható gyepkaszáló sehol sincs. 2. osztályú kaszállónak tiszta jövedelme épen semmi, miután 10 év alatt gyepszénát csak 3 nyáron lehetett kaszálni, de akkor is oly keveset, hogy a ráfordított költséget alig térítette vissza. — Legelőink átalában olyanok, melyek tavaszszal ápril közepétől május közepéig, néha május végéig nyújtanak valami gyarló legelőt, egyébkor szalmán, tarló legelőn és szántóföldeken termesztett takarmányon tengetjük azon kevés barmot, mit az 1862-dik évi marhavész, az 1863-dik évi ínség, a váltság és az adó még meghagyott s melyek nélkül a föld mivelése teljesen felakadna. Ami a szőllőt illeti, az 10 év óta nemcsak, hogy a reá fordított sok munkáltatási bért vissza nem térítette, sőt szöllő és gyümölcsfa is többnyire kiszáradt belőle, tiszta jövedelmet ugyanazokból csak a sic volo sic jubeo tudna felmutatni. Az egyénileges földbecslés hibái pedig kibeszélhetlenek, mert olyan esetek is vannak , hogy az oly haszonvehetetlen vakszik területek , melyek egyedül libalegelőnek használhatók, az 1. osztályú szántóföld-rovatba vannak téve s aszerint, amely földnek örök vételi ára holdanként 7 pírt volt, évenkinti adója a pótadóval együtt 3, mond három o. é. írt, mint ez az 1862-ben sok sürgetés és esedezés után megejtett vizsgálatkor kiderült. Ha már azon földbecslés a nép választotta ügyvezető vezetése alatt, az érdeklettek meghallgatásával történt volna, még az akkori nehéz viszonyok közt sem történt volna ily hibásan. Ezen hibák ellenében, lássuk röviden, mik történtek? 1- er. Midőn császár Ő Fölsége e vidéken utazott, 900 szentesi polgár egy kérvényt nyújtott át császár ő Fölségének, némi könynyitést kérvén az elviselhetlen adó tárgyában. Ennek eredménye lett — stempli büntetés. 2or. 1854-ban a városi tanács, a lakosság sürgetésére, felfolyamodott a pénzügyminisztériumhoz, kérvén egyfelől a tiszta jövedelemnek lejebb szállítását, másfelől a classificatió kiigazítását. Eredménye — semmi! Ezen kérelmet többször megújította a tanács, melynek aztán lett annyi eredménye, hogy 1859-ben a Reclamations-Directiotól egy tanácsos kiküldetett, de nem a tiszta jövedelem leszállítására, hanem csak az egyes lakosoknak a classificatio elleni panaszaik megvizsgálására. Ennek lett annyi eredménye, hogy 1862-ben mintegy 70,000 o. é. frt relaxatot nyertünk, mely is föntlévő adónkba betudatott. 3- ot. 1861-ben az akkori alkotmányos hatóság felfolyamodott a Helytartótanácshoz, kérvén mind a rendkívüli magasra tett tiszta jövedelem leszállítását, mind a classificatio kiigazítását. Ennek folytán 1802-ikk év szept. havában a Reclamations-Directio egy küldöttsége e vidéket megvizsgálván, Szentesen is megjelent, vizsgálatot tartott s a vizsgálat eredménye az lett, hogy a tiszta jövedelmet lejebb szállítani véleményezte ilyenképen: Az 1- ső osztályú szántóföldet 40 krral, a 2-dik osztályút 30 krral, 3-dik osztályút 30 krral. — 1-ső osztályú kaszálót 1 írttal, 2-ad osztályút 40 krral. 1-ső osztályú legelőt 1 írttal, 2- ad osztályút 15 krral, 3-ad osztályút meghagyta, mint volt. — 1-ső osztályú szőllőt 1 írt 30 krral, 2-ed osztályút 20 krral, mely leszállítási összeg 32.000 frt leendett a pénz szerinti pengőpénzben. A classificatio kiigazításában pedig csak a panaszosok földjeinek megvizsgálására szorítkoztak — mint mondák — utasításuknál fogva. — Ezen eredmény a sérelem nagyságához képest igen kevés volt ugyan, de legalább az is jobb leendett a semminél, mert percnyi könnyebbülést ígért, de fájdalom! az még mindig a financ-bureauban hever és mi még mindeddig a régi hibás caraster szerint kényteleníttetünk az adót fizetni. Jött ugyan ezen évben az országos pénzügyigazgatóságtól egy rendelet, mely szerint a tiszta jövedelem leszállítása nem 32,000 pártban, hanem csak 16,000 pártban állapíttatott meg, de a birtokívekre mindeddig átvezetve nem lévén, gyakorlati haszna semmi sincs. 4- er. Az 1863-diki ínség alkalmával a gazdasági bizottmány egy táblás kimutatásban hitelesen összeállította az azon évi termelési eredményeket s azt egy kérvénynyel együtt fölküldötte a főméltóságú magyar udvari kancelláriára, esedezvén az iránt, hogy miután kétségtelenül kimutatjuk, hogy azon évben tiszta jövedelem semmi sincs, engedtessék el az azon évi földadó. Ennek eredménye lett azon resolutio, hogy a községek nem kérhetik a földadó elengedését, hanem egyesek kérhetik azt. Folyamodtak tehát többen, kérvén a földadónak azon ínséges évrek elengedését, vagy ha az nem lehetne megnyerhető, legalább más évre elhalasztását, az eredmény az lett, hogy a kérelem nem találtatván eléggé indokoltnak (!), visszautasíttatott, s az adó katonai erővel behajtatott. 5- öt. Az 1863 diki ínséges kölcsönről nem szólok, mert az mindenütt egyformán sérelmes nyomokat hagyott hátra, csak anynyit jegyzek meg, hogy ha városunk önkormányzati jogában, önmaga intézkedhetett volna, alkotmányos megyei hatósággal vállvetve működhetett volna, bizonyosan nem leendett vala: medicina pejor morbo 16-ot. Végre a jelen évi inséges ügy egymaga elegendő föntebbi tételem igazolására. Ugyanis: határunk egyike a legsujtottabb határoknak az alföldön s mégis, midőn a kormány a fagy és aszály által okozott károkat fölvetette, küldötteit azon utasítással látta el, hogy harmadrészekre dolgozzanak és ennek mi lett következése! ? Orotzi Miklós. (Folyt. köv.) Amerikai levelek. xv. Mexikó. A Mazatlan előtti táborból. Május hó 1866. (Folyt.) Az indusok megtudván érkezésünket és számunk természetesen tízszeresen nagyíttatván, visszahúzódtak mintegy 6 mértföldre, hol egy erdővel borított hegyág három oldalról a folyó által környeztetvén, egy természetes erődöt képez, hol őket megtámadni csekély erőnkkel lehetetlen jen, és ennélfogva futárok küldettek Fuerte és Alamos városokba segítséget kérendők az indusok ellen. A futárok hoztak ugyan reményt, de segítség érkeztére még hosszabb ideig kellett várakozni, másrészről egy kis hajó sürgönyöztett La Pazba, honnét a kormányzó, dr. Pedrin, kérésünkre 75 szuronyos fegyvert küldött lőszerekkel együtt, és így nyugodtabban várhattuk az Alamosból érkező segítséget. Az egész fegyvert viselhető népség 365 emberből állott, ezek közül 240 lóháton ült. Az indusok segítséget kapván a mayoindusoktól, február 19-én újra támadtak, de mintegy 2 órai csatározás után újra elűzettek, hagyván hátra 56 halottat ,5e 7 fogolyt, többet 3000 nyílnál és 14 szuronyos vontcsövű fegyvert, melyek Franciországban a st.ellene-i gyárban készültek. A foglyok bevallása szerint, a múlt év október utolján 120 ilyen fegyvert hoztak a császári biztosok Guaymas városból az indusok számára, de ezek szerencsére nem igen tudnak e fegyverekkel bánni, tölteni lassan bírnak és a fegyver távhordozatát nem ismervén, a golyók többnyire roppant magasságban fütyöltek el. Az indusok nagyobb része nyíllal van fegyverkezve, amely az ő kezükben a puskánál sokkal félelmesebb. Az ív egy 5 lábnyi hosszú, kissé meghajtott fa, két vége össze van kötve birkabélből készített vastag zsinór által. A nyíl készítésre használnak két lábnyi hosszú, vékony nádat és ennek egyik végébe egy fél lábnál hosszabb, kerekre vagy három szögletesre faragott igen kemény, hegyes fácskát erősítnek, más végére a nádnak két vagy három tollacskát kötnek, melyek a nyílnak adott irányt föntartják. Az indusok gyermekkoruktól fogva használván a nyilakat, azokkal igen ügyesen lődöznek. Szerencsére messzire nem lőhetnek vele, de 80 lépésnyire az ember testébe bele hal. E távolságot véve, a lőfegyveré marad az előny. Nyilaik hátrányát kipótolandók, azok végeit az indusok méregbe mártják, amely a nyílnak testbe hatásakor a vérrel összekeveredvén, reá roppant daganat és bizonyos halál következik. E méregkészítésnek titkát az indusok közül is csak némely öregebbek ismerik, némelyek állítása szerint csörgőkigyókat és scorpiókat fogdosván, azokat más állatokkal, macskákkal vagy tyúkokkal zárják össze, azután addig ingerüik a mérges vadakat, mig azok a legnagyobb dühvel harapják meg a velök összezárt állatokat. Az igy megmérgesített s megdöglött állatokat bizonyos szerekkel összefőzvén, innét kerülne ki a nyilak végén lévő méreg. Mások állítása szerint e mérget füvekből főznék, de hogy melyik a valódi készítésmód , bizonyosan senki sem tudta megmondani, annyi azonban áll, hogy e mérget itt yerba (fű) név alatt ismerik. Nem kevésbé különös módon próbálják meg a méreg erejét. Midőn már az a méregkészítők számítása szerint eléggé megfőtt, egy kutyának vagy macskának az oldalán hosszú sebet vágnak és ezt egy a méregbe mártott tollal áthúzzák, ha a vér a sebből kifelé jön, a méreg nem elég erős és tovább főzik, mindaddig, míg a bekenés után a vér nem kifelé, hanem a testbe befelé húzódik, ekkor a méreg elég erős s nyilaik végét minden haladék nélkül abba mártogatják.