Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)

1866-10-18 / 83. szám

1866 Nyolcadik évfolyam. Csütörtök, a Mogyolon, Életenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szer­­esztési Iroda­i Ötpacsirta utca Terestyéni ház emeletében. Béladöblyratal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordissal és vidékre postán: Egész évre....................................................8 frt, Félévre........................................................4 „ Évnegyedre..................................... 2 „ Helyben a kiadóhivatalból el­vitetve: Egész évre...............................................6 frt — kr. félévre...................................................3 „ — „ .......................................................1 „ 60 „ hirdetésok­: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­mond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám­ára S kr osztr. ért. Munka és jólét. 1. „Isten keresztül látott az emberi termé­szeten, midőn reá büntetésül a munkát rová. A kenyeret arca verítékével enni az emberre nézve óránkint visszatérő büntetés, melyet gyakran nehéz elviselni.“ (Balmes.) És mégis éppen e büntetés által képesíté Isten az embert elvesztett paradicsomának visszanyerhetésére. Igen, e büntetés, a munka segíti az embert földi és túlvilági célja elérésére, a minél nagyobb jólétre és az üdvözülésre, s így a munka a legnagyobb jutalom az em­berre nézve. Büntetés és jutalom egy dolog­ban , minő ellentétes állítás ?! És mégis úgy van , büntetés, mert sok­szor fájdalmat okoz az embernek, és jutalom, mert jólétet teremt neki és üdvösségét előse­gíti. Az Isten végtelenül jó, minden, a­mi tőle jön, csak jó lehet. A munka és jólét együtt járnak; az előbbi szülője az utóbbinak. Vegyük fejtegetés alá ez állításunkat. Háromféle jólétet különböztethetünk meg, úgy­mint: műveltségi, erkölcsi és anyagi jólétet. E három jólét szoros kapcsolatban létezik; egyik a másik nélkül vagy meg sem születik, vagy csak rövid életű lesz. Mindháromnak létrehozója a munka. Ha nemzetgazdászati szempontból a munka a legbiztosabb vagyon, mert a természet igen kevés terményt hoz létre, mely munka hozzá­járulása nélkül az emberek szükségleteinek fedezésére alkalmas volna, úgy a munka az anyagi jólétnek legfőbb tényezője. Műveltségi jólét anyagi jólét nélkül nem tenyészik; ezt bizonyítják a történelem évez­redes lapjai úgy, mint a mindennapi tapasz­talás. Műveltségi jólétre még anyagi jólét mel­lett is csak munka által lehet szert tenni. — Az erkölcsi jólétet a műveltségi jólét, a művelt­ség támogatja, oltalmazza, mert a műveletlen ember könnyen bűnre vezethető. Az anyagi jólét­i gazdagság, hol létrehoz­za, hol megsemmisíti az erkölcsi jólétet,er­kölcsösséget. És­pedig, midőn a gazdagság munkát ad a személynek, létrehozza az erkölcsösséget; midőn az ember gazdagsága miatt fölmenti magát a munkától, a gazdagság ily esetben legtöbbször megsemmisíti az erkölcsösséget. Oly anyagi állapot pedig, melyben a dolgozni akaró emberek sem juthatnak munkához, min­den esetben az erkölcsösség alábbszállását, vagy éppen megsemmisülését okozza. E rövid okoskodásból kitűnik, miszerint a munka leg­nagyobb java az embernek, legbiztosabb tá­masza a nemzetek jólétének. Hogy a nyerstermények földolgozása, az emberi szükségletek fedözésére alkalmatossá tétele sokkal több, mintegy tízszer annyi munkát szolgáltat, mint magának a nyers­terménynek előállítása, az már számtalan ta­pasztalaton alapuló tény; ebből következik, hogy a feldolgozó, iparos­ országok lakói na­gyobb bőrében vannak a munkának, mint a termelő országokéi. A munkát, mint a jólét tényezőjét tekintve, az összes nemzeteknél négyféle eset állhat elő: a) tartamos munka, magas munkadijjal, b) szakadozott munka, magas munkadijjal, c) tartamos munka, alacsony munkadijjal, d) sza­kadozott munka, alacsony munkadijjal. Folytonos munka magas munkadijjal nem­csak az anyagi, de az erkölcsi, sőt a mű­veltségi jólétet illetőleg is legelőnyösebb, mert a mellett az egyszerű napszámos is megszerez­heti a gyermekeinek szellemi kiképeztetésére szükséges pénzt, maga a munkás nem kény­telen aljasságokra vetemedni, élvezheti a ter­mészet örömeit. Ily eset áll Amerikában, Ausztráliában, hol a még ki nem használt természet erői minden munkás kezet gazdagon jutalmaznak. A szakadozott munka magas munkadíjjal, habár anyagi tekintetben még kielégítő, de az erkölcsösségre káros hatású, mert a mel­lett , hogy a munkás tétlen állapotában a ke­reset fölöslegét minél előbb megsemmisíti, még könnyen erkölcstelenségre vetemedhetik. — Azonban a káros következményeket a népmű­­veltség hathatósan akadályozza. A tartamos munka alacsony munkabér mellett — értjük az úgynevezett természeti munkabért — ha nem segíti is a munkás­osztályt magas­ céljainak elérésére, annyiból mégis elég kedvezőnek mondható, hogy mel­lette a munkás nem szenved szükséget, míg másrészről a folytonos elfoglaltság az erköl­csösségnek hatalmas védbástyául szolgál. A szakadozott munka alacsony munka­bérrel a munkás­osztály jólétének minden ágára egyaránt veszélyes, magyarázatát az előbbi pontokban találjuk. A műveltség alantabb fokán az tartatott legdusabb földnek, mely az emberi szükség­letek fedözésére megkivántató javakat minél kevesebb munkával hozta létre, milyenek va­­lának a nyílt síkságok. A műveltség mind­­inkábbi elterjedésével azonban oly vidék bi­zonyult be az emberekre nézve legdúsabbnak, mely bármely emberi javak előállíthatása ál­tal tartamos munkát nyújt magas munkabérrel. A­mint a fentebbiekből kitűnik, a munka minden körülmény között legfőbb java az embernek. Ha a társadalmi elöljárók köteles­sége úgy az összes, mint az egyes polgárok jólétét előmozdítani; úgy kötelessége gondos­kodni, hogy az állam minden, dolgozni akaró munkása munkát kaphasson. Minden oly föld, mely éghajlatánál fogva az emberi test kifejlését, épségben maradását nem gátolja, alkalmas az embernek lak­helyül. Az emberiség kisebb számánál némely vidéken maga a természet elegendő munkát nyújtott; ma már mindenütt részben vagy egészben a munkát mesterségesen kell létre­hozni. Szabó Gergely: Szentesi levelek. (Október hó 1866.) II. Fentebbi tételem igazolására bő anyagot nyújt az adóügy és a hat év óta tartó ter­méketlenség miatti ínségi ügy. Jól tudom én, hogy az adóügy az egész országban hibás alapra van fektetve, nemcsak mivel a törvényes alapot nélkülözi, hanem az­ért is, mivel az alapul szolgáló catastralis operatio mindkét ága, t. i. mind a tiszta­jövedelem megállapítása, mind az egyéni­leges földbecslés messze jár nemcsak a tökéletességtől, de csak a megközelítőtől is. De hogy bárhol is hibásabb lehetne, mint ná­lunk, azt nem képzelem. Ugyanis: Ami az elsőt illeti. Midőn 1852-ben a tisztajövedelem megállapíttatott, az 1. osztályú szántóföldre 8 frt 40 kr. 2. oszt. szántóföldre 5 frt 20 kr. 3. oszt. szántóföldre 2 frt 30 kr. Az 1. oszt. kaszálóra 6 frt. 2. osztályúra 3 frt 30 kr. — 1. oszt. legelőre 4 frt. 2. osztályúra 1 frt 35 kr. 3. osztályúra 39 kr. — 1. oszt. szőllőre 10 frt. 2. osztályúra 5 frt 20 kr. ál­lapíttatott meg a pénz szerinti pengő pénzben. Holott pedig, kik a mezőgazdászattal régibb idő óta foglalkozunk, s a termésben nyert eredményeket pontosan följegyezgettük, téte­­lenként kimutathatjuk, hogy ha a termelési költségeket a bevételekből levonjuk, a tiszta­jövedelem 10 évi átlag szerint nem megy többre, mint az 1. oszt. szántóföldé 2 írtra. 2. osztályúé 1 írtra, 3. osztályúé 2 írtra. — 1. osztályú kaszálló az egész határban semmi sincs, mert kétszer megkaszálható gyepka­száló sehol sincs. 2. osztályú kaszállónak tiszta jövedelme épen semmi, miután 10 év alatt gyepszénát csak 3 nyáron lehetett kaszálni, de akkor is oly keveset, hogy a ráfordított költséget alig térítette vissza. — Legelőink áta­­lában olyanok, melyek tavaszszal ápril köze­pétől május közepéig, néha május végéig nyúj­tanak valami gyarló legelőt, egyébkor szalmán, tarló legelőn és szántóföldeken termesztett ta­karmányon tengetjük azon kevés barmot, mit az 1862-dik évi marhavész, az 1863-dik évi ínség, a váltság és az adó még meghagyott s melyek nélkül a föld mivelése teljesen fel­akadna.­­ A­mi a szőllőt illeti, az 10 év óta nemcsak, hogy a reá fordított sok mun­­káltatási bért vissza nem térítette, sőt szöllő és gyümölcsfa is többnyire kiszáradt belőle, tiszta jövedelmet ugyan­azokból csak a sic volo sic jubeo tudna felmutatni. Az egyénileges földbecslés hibái pedig kibeszélhetlenek, mert olyan esetek is van­nak , hogy az oly haszonvehetetlen vakszik te­rületek , melyek egyedül libalegelőnek használ­hatók, az 1. osztályú szántóföld-rovatba van­nak téve s aszerint, amely földnek örök vé­teli ára holdanként 7 pírt volt, évenkinti adója a pótadóval együtt 3, mond három o. é. írt, mint ez az 1862-ben sok sürgetés és esedezés után megejtett vizsgálatkor kiderült. Ha már azon földbecslés a nép válasz­totta ügyvezető vezetése alatt, az érdek­lettek meghallgatásával történt volna, még az akkori nehéz viszonyok közt sem történt volna ily hibásan. Ezen hibák ellenében, lássuk röviden, mik történtek? 1- er. Midőn császár Ő Fölsége e vidéken utazott, 900 szentesi polgár egy kérvényt nyújtott át császár ő Fölségének, némi köny­­nyitést kérvén az elviselhetlen adó tárgyában. Ennek eredménye lett — stempli büntetés. 2­­or. 1854-ban a városi tanács, a la­kosság sürgetésére, felfolyamodott a pénzügy­minisztériumhoz, kérvén egyfelől a tiszta jöve­delemnek lejebb szállítását, másfelől a clas­­sificatió kiigazítását. Eredménye — semmi! Ezen kérelmet többször megújította a tanács, melynek aztán lett annyi eredménye, hogy 1859-ben a Reclamations-Directiotól egy tanácsos kiküldetett, de nem a tiszta jövede­lem leszállítására, hanem csak az egyes la­kosoknak a classificatio elleni panaszaik meg­vizsgálására. Ennek lett annyi eredménye, hogy 1862-ben mintegy 70,000 o. é. frt re­­laxatot nyertünk, mely is föntlévő adónkba betudatott. 3- ot. 1861-ben az akkori alkotmányos hatóság felfolyamodott a Helytartótanácshoz, kérvén mind a rendkívüli magasra tett tiszta jövedelem leszállítását, mind a classificatio ki­­igazítását. Ennek folytán 1802-ik­k év szept. havában a Reclamations-Directio egy küldött­sége e vidéket megvizsgálván, Szentesen is megjelent, vizsgálatot tartott s a vizsgálat eredménye az lett, hogy a tiszta jövedelmet lejebb szállítani véleményezte ilyenképen: Az 1- ső osztályú szántóföldet 40 krral, a 2-dik osztályút 30 krral, 3-dik osztályút 30 krral. — 1-ső osztályú kaszálót 1 írttal, 2-ad osz­tályút 40 krral. 1-ső osztályú legelőt 1 írttal, 2- ad osztályút 15 krral, 3-ad osztályút meg­hagyta, mint volt. — 1-ső osztályú szőllőt 1 írt 30 krral, 2-ed osztályút 20 krral, mely leszállítási összeg 32.000 frt leendett a­ pénz szerinti pengőpénzben. A classificatio kiigazításában pedig csak a panaszosok földjeinek megvizsgálására szo­rítkoztak — mint mondák — utasításuknál fogva. — Ezen eredmény a sérelem nagysá­gához képest igen kevés volt ugyan, de leg­alább az is jobb leendett a semminél, mert percnyi könnyebbülést ígért, de fájdalom! az még mindig a financ-bureauban hever és mi még mindeddig a régi hibás caraster szerint kényteleníttetünk az adót fizetni. Jött ugyan ezen évben az országos pénzügyigazgatóság­tól egy rendelet, mely szerint a tiszta jöve­delem leszállítása nem 32,000 pártban, hanem csak 16,000 pártban állapíttatott meg, de a birtok­ívekre mindeddig átvezetve nem lévén, gyakorlati haszna semmi sincs. 4- er. Az 1863-diki ínség alkalmával a gazdasági bizottmány egy táblás kimutatásban hitelesen összeállította az azon évi termelési eredményeket s azt egy kérvénynyel együtt fölküldötte a főméltóságú magyar udvari kan­celláriára, esedezvén az iránt, hogy miután kétségtelenül kimutatjuk, hogy azon évben tiszta jövedelem semmi sincs, engedtessék el az azon évi földadó. Ennek eredménye lett azon resolutio, hogy a községek nem kérhe­tik a földadó elengedését, hanem egyesek kérhetik azt. Folyamodtak tehát többen, kérvén a föld­adónak azon ínséges évrek­ elengedését, vagy ha az nem lehetne megnyerhető, leg­alább más évre elhalasztását, az eredmény az lett, hogy a kérelem nem találtatván eléggé indokoltnak (!), visszautasíttatott, s az adó katonai erővel behajtatott. 5- öt. Az 1863 diki ínséges kölcsönről nem szólok, mert az mindenütt egyformán sérelmes nyomokat hagyott hátra, csak any­­nyit jegyzek meg, hogy ha városunk önkor­mányzati jogában, önmaga intézkedhetett volna, alkotmányos megyei hatósággal vállvetve mű­ködhetett volna, bizonyosan nem leendett vala: medicina pejor morbo 1­6-ot. Végre a jelen évi inséges ügy egy­maga elegendő föntebbi tételem igazolására. Ugyanis: határunk egyike a legsujtottabb ha­tároknak az alföldön s mégis, midőn a kor­mány a fagy és aszály által okozott károkat fölvetette, küldötteit azon utasítással látta el, hogy harmadrészekre dolgozzanak és en­nek mi lett következése! ? Orotzi Miklós. (Folyt. köv.) Amerikai levelek. xv. Mexikó. A Mazatlan előtti táborból. Május hó 1866. (Folyt.) Az indusok megtudván érkezésünket és számunk természetesen tízszeresen nagyíttat­­ván, visszahúzódtak mintegy 6 mértföldre, hol egy erdővel borított hegyág három oldal­ról a folyó által környeztetvén, egy termé­szetes erődöt képez, hol őket megtámadni cse­kély erőnkkel lehetetlen jen, és ennélfogva futárok küldettek Fuerte és Alamos városokba segítséget kérendők az indusok ellen. A futá­rok hoztak ugyan reményt, de segítség ér­­keztére még hosszabb ideig kellett várakozni, másrészről egy kis hajó sürgönyöztett La­ Pazba, honnét a kormányzó, dr. Pedrin, ké­résünkre 75 szuronyos fegyvert küldött lősze­rekkel együtt, és így nyugodtabban várhattuk az Alamosból érkező segítséget. Az egész fegyvert­ viselhető népség 365 emberből állott, ezek közül 240 lóháton ült. Az indusok segítséget kapván a mayo­­indusoktól, február 19-én újra támadtak, de mintegy 2 órai csatározás után újra elűzet­­tek, hagyván hátra 56 halottat ,5e 7 fogolyt, többet 3000 nyílnál és 14 szuronyos vont­csövű fegyvert, melyek Franciországban a st.­ellene-i gyárban készültek. A foglyok bevallása szerint, a múlt év október utolján 120 ilyen fegyvert hoztak a császári biztosok Guaymas városból az indu­sok számára, de ezek szerencsére nem igen tudnak e fegyverekkel bánni, tölteni lassan bírnak és a fegyver távhordozatát nem ismer­vén, a golyók többnyire roppant magasság­ban fütyöltek el. Az indusok nagyobb része nyíllal van fegyverkezve, a­mely az ő kezük­ben a puskánál sokkal félelmesebb. Az ív egy 5 lábnyi hosszú, kissé meghajtott fa, két vége össze van kötve birka­bélből készített vastag zsinór által. A nyíl készítésre használnak két lábnyi hosszú, vékony nádat és ennek egyik végébe egy fél lábnál hosszabb, kerekre vagy három szögletesre faragott igen kemény, hegyes fácskát erősítnek, más végére a nádnak két vagy három tollacskát kötnek, melyek a nyíl­nak adott irányt föntartják. Az indusok gyer­mekkoruktól fogva használván a nyilakat, azokkal igen ügyesen lődöznek. Szerencsére messzire nem lőhetnek vele, de 80 lépésnyire az ember testébe bele hal. E távolságot véve, a lőfegyveré marad az előny. Nyilaik hátrá­nyát kipótolandók, azok végeit az indusok méregbe mártják, a­mely a nyílnak testbe hatásakor a vérrel összekeveredvén, reá rop­pant daganat és bizonyos halál következik. E méregkészítésnek titkát az indusok közül is csak némely öregebbek ismerik, némelyek állítása szerint csörgő­kigyókat és scorpiókat fogdosván, azokat más állatokkal, macskák­kal vagy tyúkokkal zárják össze, azután ad­dig ingerüik a mérges vadakat, mig azok a legnagyobb dühvel harapják meg a velök összezárt állatokat. Az igy megmérgesített s megdöglött állatokat bizonyos szerekkel össze­főzvén, innét kerülne ki a nyilak végén lévő méreg. Mások állítása szerint e mérget füvek­ből főznék, de hogy melyik a valódi készí­tésmód , bizonyosan senki sem tudta meg­mondani, annyi azonban áll, hogy e mérget itt yerba (fű) név alatt ismerik. Nem kevésbé különös módon próbálják meg a méreg erejét. Midőn már az a méregké­szítők számítása szerint eléggé megfőtt, egy kutyának vagy macskának az oldalán hosszú sebet vágnak és ezt egy a méregbe mártott tollal áthúzzák, ha a vér a sebből kifelé jön, a méreg nem elég erős és tovább főzik, mind­addig, míg a bekenés után a vér nem kifelé, hanem a testbe befelé húzódik, ekkor a mé­reg elég erős s nyilaik végét minden haladék nélkül abba mártogatják.

Next