Szegedi Híradó, 1867. január-június (9. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-14 / 13. szám

1867. Kilencedik évfolyam. .Megjeleli: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Tanoda-utca. Vadász-ház I. emeletében Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az elő­fizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre............................. . . . . 8 frt. Félévre.....................................................4 „ ...................................... 2 „ Helyben s kiadóhivatalból el­vitet­ve: Egész évre...............................................6 frt — kr. Félévre....................................................8 „ — „ ....................................... 1 „ 60 „ 12-ik . Vasárnap, Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Egyet szám­­ára A kr­otzk­. ért. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó­hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria­m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Parisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. A fonóan­yagok termesztése és fogyasztása az alföldön. Különös tekintettel egy idevágó porosz szakmunkára. 1. ■ A közelebbi évben Poroszországban egy szakkönyv jelent meg, a­mely a fonóanyagok termesztését és fogyasztását illetőleg hasonlí­tást tesz Ír- és Poroszország között, azonban áttér más tartományok fonóanyag- termelésére és fogyasztására is. Az illető szerző nagy tárgyhalmaznak és sok biztos számítási adat­nak volt birtokában s elég a könyv boríté­kára pillantani, hogy a munka megkapja figyelmünket, s oly értékest sejtünk benne, hogy olvasnunk kell s le nem tehetjük, mig ki nem olvastuk. Én ismertetni vágyom e munkát és ko­molyan figyelmeztetni vidékünk gazdaközön­­ségét annak tartalmára, mert az idő nya­kunkra nőtt, s néhány év múlva hajdani gazdaságunk romjain keserűen fogjuk belátni, hogy mi rettenetes egyoldalulag gazdálkod­tunk s annyira egyfélét termesztettünk, hogy nemcsak a természet csapása, de önnön fer­­deségünk következtében is szükségletünk nagy részét külföldről vásároljuk. Az említett mű a m­ult évi porosz háború zajában született. Megírására a porosz minisztérium gazdá­­szati osztályának fölhívása folytán s az ugyan­csak ott kéznél levő adatok nyomán dr. Winkler Alfréd vállalkozott s a könyv Ber­linben az udvari könyvárusnál látott nap­világot. Címlapján óriási számok állnak a sze­gény Irföld lentermesztéséről. Ezek szerint 1863-ban Ilföld lentermesz­té­se 30 millió tallért jövedelmezett, 1865- ben pedig 32 millió tallért vagyis 48 millió forint tiszta hasznot ho­zott. Az első lapon panaszolja a szerző, hogy Németországban az 50-es években az óriási pamut-behozatal és a gépfonás elterjedése a két világrészben híres német lentermesztést erősen hátralökte és a vászongyártást egyed­­áruilag Anglia kezébe játszotta. Az angol birodalom, de különösen Ilföld most virágzó lentermesztése még néhány év előtt igen csekély volt s a rendkívüli mérv­ben szaporodó fonógépek és vászongyárak nagy részt a tengerentúlról hozott fonóanya­gokból táplálkoztak. 1841-ben az angol államférfiak folytonos ösztökélése folytán alakult Belfastben egy ki­rályi lentermesztő-társulat, mely azáltal adott ösztönt a fonóanyagot termelőknek, hogy a nyersanyag elkészítésére és a termesztésre, valamint a trágyázásra és földkészítésre az újabb kor vegytani vívmányait alkalmazó és pedig meglepő sikerrel. A 60-as évek elején kitört amerikai há­ború által ötszörösen megdrágult pamutnak nagy befolyása jön a némi csökönyösködés miatt még mindig föl nem virágozható alföldi len­termesztésre. 1862-től 64-ig Irhon lenterme­­lése megkétszereződött, igy érte el azután a fönt jegyzett óriási számokat. A porosz kir. kormány figyelmét e jelen­ség jókor megragadta s idejekorán iparkodott minden kitelhető módon elősegélni saját né­peinek földmivelési és kézműiparát. Nem úgy, mint a mi mostohán atyáskodó kormányunk, mely csak szivattyúzni tudott, de forrásokat nyitni soha! A reál és idevágó gazdászati tudományok terén kétszeres erővel előre törekvő porosz kormány nemcsak Szadova és Königgrätz harcterén a gyúrűs puskákkal, de a béke még hatalmasabb fegyvereivel, az iparvívmá­­nyokkal is iparkodott legyőzni Ausztriát és ez sikerült is neki a mi rovásunkra. Egyébiránt, ha szívünkre tesszük ke­zünket, be kell vallanunk, hogy nem egye­dül a kormány ferde intézkedései nyomtak vissza bennünket, hanem a magunk közö­nyössége minden iránt, mi a politikán kívül esett, szintén roppant akadályára volt anyagi előmenetelünknek. Szinte előre látom a magyar gazdát, mi­ként indul föl azon, hogy egy magam for­­m­ájú köteles okoskodik így s a gyakorlati téren megőszült magyar termesztőt meri a len- és kendertermesztésre oktatni. De én nem oktatok senkit. Nekem szán­dékom a jelen cikkben az irtózatos közönyös­séget némileg megtörni, gazdáink figyelmét fölkelteni s a jövőben a célirányos lenter­mesztés előnyeit és módszereit nem éppen a magam fejéből, de leginkább mások sok évi tapasztalatainak följegyzéséből részletesen meg­ismertetni, vagyis a föntirt hasznos porosz könyvből kivonatokat közölvén, helyzetünkkel egybehasonlításokat tenni. Az izlandi kir. lentermesztő-társulat már 1846-ban egy érdekes szakkönyvet adott ki az ottani fonóanyagok termesztése körüli el­járások és tapasztalatokról. A porosz királyi gazdászati collegium csakhamar lefordíttatá amaz angol nyelven irt könyvet s már 1848 körül iparkodott az abban elmondottakat ér­vényesíteni és hasznosítani. Ma azonban már egész irodalom kelet­kezett Anglia és Poroszországban a len- és egyéb fonóanyagok termesztése körüli eljárá­sok, tapasztalatok s teendők fölött. Az álta­lam idézett s fölvett porosz munka ezen ér­dekes adatokat tartalmazó könyvek nyomán készült. Minden adat megegyez abban, hogy a nedvesebb égaljú tartományokban, mint Anglia és Írország, a száraz agyagú talaj a legked­vezőbb a lentermesztésre; azonban összeha­sonlítva a mi talajunkat azokéval, nálunk már inkább a nedvesebb idő és talaj kedve­zőbb, mivel a mi földünk átalában szárazabb s­ugaljunk nincs annyi esőnek és ködnek kitéve. Írországban minden földet el tudnak a len alá készíteni s jól készített földekben legyen a talaj bármily különböző, egyaránt jól dísz­ült a len. Legfőbb ellensége a lennek a túl­ságos m­eszes föld. Valamint minden növény, úgy a len és kender különösen megkívánják, hogy a vetés­forgatás el ne maradjon. Többször egymásután ugyanazon helyen a termesztés bármily növényt elkorcsosít. Porosz- és Írországban 4—5 éves a ve­tés­forgás; a megelőző vetés leginkább a búza vagy zab szokott lenni. Belgiumban 7 éves a vetés-forgás s a megelőző vetés a lóhere vagy egyéb takarmány­növény. A trágyázásra nézve megjegyzendő, hogy a len sem a túlságos kövér földet, sem pedig az igen soványat nem kedveli. A túlkövér földben termett lennél a szálak, noha hosszú­ságban és súlyban nyernek, de finomságukból sokat veszítenek. Ellenben a sovány földben néha finomab­bak a szálak, de hosszúság és súlyban sokat veszítenek. A friss trágya nem hasznos a lenne. A guano és csontliszt a legkitűnőbb sikerrel használtatnak, különösen homokos földekre a csontlisztnek lehet az elsőséget adni. (Váljon mikor lesz az, midőn elmondhat­juk, hogy kisebb gazdáink csak föl is teszik a csontlisztről, hogy a legfizetőbb trágya, s mikor lesz, hogy gazdáink legtöbb gondot a trágyázásra fordítanak ? Hisz ma még sokan a meglevőt is röszelik földjeikre hordatni s pénzt adni a trágyáért pazarlásnak tartják). A belfasti kir. lenmüvelő-társulat tudo­mányos kémleleteket tartott a len fölött s úgy találta, hogy minden növény között a len legtöbb ásványrészeket von el a földtől s hogy villasavas részek legbővebben találtat­nak a lenben , így ezen tápanyag pótlására a fontirt villasavas guano és a csontliszt aján­latosak. Tudomány és gyakorlat kezet fogván, egy minden földben sikerrel használható s jó ered­ményűnek bizonyult trágyát állítottak össze a művelt nyugati gazdák. 54 font csontliszt, 28 font konyhasó, 30 font halyagmész, 56 font ke­serűsó, 34 font gyps s az egész 200 fontnyi trágya a legsoványabb egy hold földre elég. Bakay Sándor: Vidéki levelezések. Jászberény, febr. 1. 1867. A helybeli olvasó-egylet újévtől kezdve a „Szegedi Híradót“ is fölvevén lapjai közé, nem tartom céltalannak városunk jelenté­kenyebb mozzanatait, t. szerkesztő úr en­­gedelmével, időnként e lapokban is megis­mertetni. Ily jelentékenyebb mozzanat városunk éle­tében : a pusztai legelőbirtok fölosztá­sának kérdése, mely a múlt hó közepe táján döntetett el a birtokos lakosság szava­zata által, de a mely balkim­enetele miatt máig is élénk izgatottságban tartja a várost. Miután ez ügy nemzetgazdászati fontossággal bir s e miatt szélesebb körben is méltán ér­dekeltséget gerjeszthet, nem árt, de igenis kí­vánatos , hogy e fontos s reánk, jászberé­nyiekre, életbevágó kérdés a nyilvánosság előtt is szellőztessék. Ezt akarom én tenni jelen alkalommal, óhajtván, hogy e nagy ér­dekű kérdéshez nálam hivatottabbak­ is hozzá szóljanak s a nyilvános megvitatás rostáján áteresztve — tisztába hozzák. Midőn a jászok és kunok magukat a német lovagrendtől megváltották s fölszaba­dult földbirtokaikat 1745-ben átvették, ez oly módoni fölosztás mellett történt, hogy minden községnek a saját belhatárán kívül még kisebb-nagyobb távolságra eső puszták is jutottak. Nevezetesen Jászberény városa osztály­részül kapta a belhatárától mintegy 10 mért­föld távolságra eső, Kecskemét, Nagy Kőrös s több községekkel határos Lajos- és Mizse pusztákat s Bene-puszta felét (ennek másik fele Jászladány városának jutott), melyek együtt­véve mintegy 31,000 katasztrális holdat tesz­nek. Minden község, belső határának egy bi­zonyos részét magánvállalkozóknak örök tu­lajdonképen kiosztotta, a kiosztott földrészek árát akként szabályozván, hogy abból nem­csak az egyeseknek kiosztott, de az összes földbirtok váltsági ára födöztethessék. A belső határbeli földek kiosztatlan ma­radt része közös legelőül használtatott egész 1865. évi őszig, a midőn az birtokarány sze­rint a birtokosság közt fölosztatott. A közös haszonvételek és terhek arányának megállapí­tásánál kulcsul mindenkor a földbirtokosok váltsági birtoka szolgált. Jászberény város belhatára tesz összesen mintegy 45,000 holdat, ebből a megváltás alkalmával egyeseknek 29,500 hold jön ki­osztva. Az osztályrészül jutott puszták fölött mindenkor a belső határbeli földbirtokosok in­tézkedtek s igy történt azután, hogy örök földbirtokul a megváltás óta soha ki nem osz­tatott, hanem csak ideiglenesen és ennek használati ideje hosszabb vagy rövidebb volt, az itthoni földbirtokosok tetszése szerint. Így történt legközelebb az 1848-ik év­ben, midőn a kérdéses puszták egy része magánhasználatra 20 évi időtartamra kioszta­tott, a többi része pedig közös legeltetésre föntartatott. A magánhasználatra kiosztott földbirtokot a tulajdonosok közül igen kevés szokta meg­tartani, hanem többnyire kifolyásig, vagyis a kiosztás egész idejére, egyszerre lefizetett összegért eladni, illetőleg bérbe adni szokták. A közös használatra fönhagyott rész az itt­honi birtokosok jószágainak legeltetésére szol­gál ; azon itthoni birtokosok, kik jószágot nem tartanak, a pusztán lakó, de itthon földdel nem biró haszonbérlőknek szokták illetményeiket kiadni, de ennek többnyire oly csekély ára van, hogy az illetőnek még föld­adója sem térül meg általa, minek oka leg­inkább a nyilvántartás és felügyelet hiányá­ban rejlik. A múlt évben az itthoni birtokosok a pusztai közlegelőn akként osztoztak meg, hogy az itthoni birtokosok 3/5 része pusztai illetményét bérbeadta az utána járó adóért, a másik­­ része pedig legeltetésre használja. Ezen egyetlen körülmény eléggé bizo­nyítja , mily kevés becse van a pusztai föld­nek , midőn a jószágot nem tartók saját illet­ményeiket az adóért kényteleníttettek áten­gedni. Részint a föntebbi körülmény, részint a használati idő lefolyásának közelgése a jövő osztás iránti gondoskodást szükségessé tévén, a lefolyt év utolján a birtokosság, az 1840-ik évi XXX-dik törvénycikk értelmében , a ke­rületektől tiszti küldöttséget kért a birtoko­sok megszavaztatására; ez alkalommal a kö­vetkező kérdések állíttattak föl: akarja-e a puszták örökös vagy ideiglenes fölosztását ? akarja-e az egésznek vagy egy résznek föl­osztását? Míg a szavazáshoz az előkészületek lé­tettek, többen ezen időközt arra használták föl, hogy a birtokosokat az ideiglenes osz­tályra capacitálják, mely capacitatio némelyek által még most is nagy erélylyel űzetik s a legsajnosabb benne az, hogy oly argumentu­mok is használtattak, mikre becsületes ügy sohasem szorul s mik önkénytelenül azon gyanút keltik az illetők iránt, hogy kitűzött céljuk nem a jobb meggyőződés szüleménye, hanem csak takaró, mely alatt titkos érdekek lappangnak. A befejezett szavazás következő ered­ményt tüntetett elő : az örök fölosztásra sza­vazott 11,917 hold, ideiglenesre 15,127 hold, az egésznek fölosztására szavazott 20,060 hold, a részletes fölosztásra 6,984 hold; nem szavazott 2,456 hold. Az örök fölosztásra szavazott az összes intelligentia, öt-hat egyén kivételével, s dacára ennek, mégis az ideiglen­es osztály győzött, holott eddigelé a tömeget minden alkalommal az értelmiség vezeté­s az eddigi tapasztalás szerint az kárát soha nem is vallotta. Mi min­dennek kellet történni tehát, hogy jelen eset­ben a polgártársak elpártolásra bivathattak ! A kissebbségben maradt örökös osztályt kivánók el vannak határozva ezt per útján ér­vényesíteni s teljes meggyőződésük szerint, azt meg is nyerendik. A tömeg szándékos félrevezetésének leg­­biztosb jelenségéül vehetni, hogy midőn az örökös fölosztás előnyei előttük fölsoroltattak, annak hasznosságát beismerték , de azért mégis az ellenkezőre szavaztak; bebizonyult tehát rajtuk azon példabeszéd: „videó raeliora, proboque, tam­en deteriora sequor.“ Az örökös fölosztás mellett fölhozott ér­vek leginkább következők valának: a nye­rendő s telekkönyvezendő földbirtok a hitel legbiztosabb alapjául szolgál, míg az ideigle­nesre kölcsönt nyerni nem lehet; az örökös birtokon az ipart és szorgalmat jobban ki le­het fejteni, mig ellenben az ideiglenes birto­kot mindenki csak kizsákmányolni igyekszik; az apák gyermekeik között az osztályt jobban megtehetik; a pusztai birtokot, itthonit és viszont, örökre megcserélni lehet; haszonbér útján jobban lehet hasznosítani, mert a bérbe­adási időre nézve senki a bekövetkezendő újabb osztás által nem korlátol­tatik, s a­t. Mindezek ellenében az ideiglenes osztályt kivánók semmi észszerűt fölhozni képesek nem valának. Ellenben az örök osztás elleni izgatással azoknak, kik a múlt évi terméket­lenség s egyéb sújtó körülményeknél fogva kényszerítve vannak pusztai járandóságaik el­adására, tetemes kárt okoztak, mert míg ez­előtt két évvel egy hold utáni pusztai járan­dóságot 40 frtért biztosan el lehetett adni, most ugyanazért, miután a vevők elriasztá­sára még azon hír is terjesztetik, hogy a ve­vők illetményeiket nem egy tagban, hanem annyi darabban fogják kapni, a­hány eladó­tól vették — ezen földek ára annyira lesü­­lyedt, hogy 20 írton felüli vételről most már hallani sem lehet s az eladni kivánók száma naponta szaporodik, a vevők pedig vissza­húzódnak s igy azon egy-két egyénnek, ki elég bátorsággal bír megint vissza nem riasz­­tatni, a legkedvezőbb alkalom nyílik az árakat, a kényszerített eladó kárára, még jobban lenyomul Midőn a fölosztás iránti szavazás kezde­tét vette, azon reményben valónk, hogy a mostani gazdászati viszonyokkal merőben el­lenkező ideiglenes fölosztás helyett az örök osztás fog diadalmaskodni, vagy ha ez nem történik, az esetben az ideiglenesség mellett a részletes fölosztás nyerene többséget, és ime az egész puszta fölosztása mellett roppant többség van s éppen ezen körülmény az , melyre a megkezdendő peres keresetnél legfőbb súly fog fektettetni. Ki a fölosztandó puszták területét ismeri, eliszonyodnia kell azoknak ideiglenes, de egészbeni fölosztásától, mert a jelenleg közös használat alatt álló pusztának mintegy 10,000 holdat tevő része oly homokbuckákból áll, melyek fölszántás által futóvá tétetvén, a (Folyt, köv )

Next