Szegedi Híradó, 1867. január-június (9. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-26 / 42. szám
1867. Kilencedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre................................................8 frt. Félévre.....................................................4 „ Évnegyedre............................................ 2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre...............................................6 írta ki. Félévre....................................................3 „ — „ Évnegyedre...............................................1 „ 60 „ 42-ik szám. ; Vasárnap, május^ó-án. Hirdetések dija: A „Nyílt térien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 uj krajcár. Előfizetési föltételek: Egyen szám ára a kronztr.ért. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria/m. Frankfurtban Haasenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafette, Bullier és társánál. A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kv. Autonómiai következetesség. A szegedi képviselőtestület legközelebb múlt közgyűlési ciclusán hozott némely igen jellemző határozatok között leginkább kettő vonja magára a magyar publicista figyelmét, mint amelyek a municipális élet leglényegesb alapjogkörébe vágnak, t. i. a szabványalkotási jog (Jus Statutu condendi). Egyike: midőn a képviselők eskületételének kérdésében dr. Sz. A. ügyvéd s képviselő úr indítványára, nem ugyan a többség, hanem az elnök-polgárnagy úrnak a kevesebbséget többséggé kimondott önkénye által határozatta jön , hogy a közgyűlés az eskü kérdésében határozni magát illetékesnek nem tartja; másika pedig: midőn a következő közgyűlésen, vagyis másnap W. K. ügyvéd s képviselő úr indítványa folytán az id. 1848., 23-dik t. c. 15-dik §-ában megnevezetteken kivül, valamennyi többi tisztviselőktől, a közgyűlésekbeni tanácskozási és szavazási jog határozatilag elvétetett. Annak ugyan, ki előtt a magyar közjog és alkotmányos élet nem teljesen „terra incognita“, a föntebbi két határozat puszta fölállításánál is, minden további kommentálgatás nélkül szemébe kell szöknie nemcsak a következetlenségnek, mely e két határozat között létezik, hanem azon vastag sértésnek is, melyet a képviselőtestület az első határozattal saját autonomikus jogán, a másodikkal pedig a fönálló törvényen és törvényes gyakorlaton ejtett; ámde azok kedvéért, kik ama két határozat hozatalának tanúi nem valának, nem lesz érdektelen a viták főbb mozzanatait s egyszersmind saját szerény nézetünket is az autonómiai jogkörre vonatkozólag röviden elmondanunk. Mindenekelőtt szükséges megjegyeznünk: mikép igen sok ember a mai időben nem tud különbséget tenni a „jurista“ és „publicista“ között, hanem ugyan egynek tartván e kettőt, azt hiszi, hogy mihelyt valaki ügyvéd, annál fogva publicista is, s e korban, amint a tapasztalás mutatja, legtöbben a királyi városokban sínylődnek. S e balfogalomnak tulajdonítható az is, hogy dr. Sz. A. úr, ki lehet talán jó ügyvéd, s kinek megengedjük, mikép az osztrák Codex és perrendtartás valamennyi paragrafusai még most is teljes épségükben élnek fejében, magát magyar publicistának képzeli. Ez egyébiránt nem az ő hibája, hanem a koré, mely őt nevelte; de az ő hibája, hogy ezt be nem látja. Mert dr. Sz. A. úr a Bach-rendszer alatt kerülvén ki az iskolákból, a magyar közjogot, mint azon időben teljesen kiküszöbölt dolgot még elméletben sem tanulhatta meg, mert különben tudnia kellene, hogy a III-dik rész 2 dik címe szerint minden tulajdon törvényhatósága közönség alkothat statútumokat vagyis szabványokat. Megyei közgyűléseken pedig, ahol ezt gyakorlatilag megtanulhatta volna, meg vagyunk győződve, sohasem volt. De még az 1848-diki törvényeket sem igen méltathatta figyelmére, mert különben nem állítható vala nyilvános közgyűlésen ama képtelenséget, hogy a 48-diki törvények a törvényhatóságok statutárius jogát eltörlötték. Sőt ugyancsak a hivatkozott 23-dik törvénycikk 25-dik szakaszából — miként ez a közgyűlésen az ellenfél egyik szónoka által elő is adatott, — meggyőződhetett volna , hogy a városi közgyűlés ugyanazon hatósággal ruháztatik föl, melylyel a megyei közgyűlések vannak ellátva. Minélfogva, ha csak egyetlen egyszer is fordult volna meg egy megyei közgyűlésen, eszébe juthatott volna, mikép a megyék szabványalkotási joggal éltek. De meglátszott az e térem járatlanság Sz. A.uron és társain azon okoskodásból is, melyet az eskületétel kérdésében tanúsítottak, állítván többi között, hogy a municipális képviselők eskületételét az alkotmányra, csak egyedül a törvényhozótest határozhatja el. Ezen állítás világosan mutatja, hogy azon urak mély bölcseségükben nem tudják, mi különbség van a törvény és statútum között. Nem tudják, mikép a szabvány ott veszi kezdetét, ahol a törvény végződik, vagyis ott, ahol a törvény részletesen nem intézkedik, a törvényhatóságoknak hagyja fen szabványilag pótolni a törvényt. De nem látszanak ismerni azon átalános jogaxiomát sem, „hogy amit a törvény nem tilt, azt tenni s gyakorolni szabad“, még pedig magányembernek is, annyival inkább törvényhatóságnak , melynek a III-ik rész 2-ik címe, tehát maga a törvény, s „in hoc Regno consvetudinario“ a törvényes szokás a szabványalkotási jogot kétségtelenül megadja. E szerint csak fönálló törvény vagy országos szokás által szentesített gyakorlat ellen nem szabad szabványt alkotni. Innen következik, hogy azon esetben, ha a többször idézett 23-dik t. c. határozottan rendelné, hogy a szabad királyi városi képviselőket nem szabad az alkotmányra föleskettetni, úgy az eskületételre kötelező szabványt a városi közgyűlésnek hoznia nem szabadna , s ha mégis tenné, a felelős kormány, mint törvényellenes cselekményt megsemmisítené. De miután a törvény a fölesketést nem tiltja, világosan következik, hogy a törvényhozás a városoknak szabad kezet engedett, a minthogy e szerint egyik város az eskületételt elhatározta, a másik pedig nem; ez intézkedéseikben a városokat nemcsak az 1848 diki felelős minisztérium, de maga az 1861 diki helytartótanács sem korlátolta. Hallottunk ugyan olyan megjegyzést is, hogyha a törvényhozás a képviselőket megeskettetni kívánta volna , úgy ezt a törvénybe igtatta volna. De hiszen az sincs a törvényben meghagyva, hogy a tisztviselők esküdjenek föl az alkotmányra, azért a polgármestertől kezdve az utolsóig mind megeskettettek. S miért? mert az 1848 előtti szokás ez volt. ügy, de 48 előtt a választott polgárság, az úgynevezett communitás tagjai is föleskettettek; mi lehet, tehát természetesebb és következetesebb, mint az , hogy a hajdani választott közönséget helyettesítő népképviselet tagjai is letegyék az alkotmányra az esküt. Midőn tehát Szeged városa képviselőtestülete 1848. és 61-ben saját tagjaival az ország alkotmányára a hűség esküjét letétette, oly szabványt alkotott, melyet a törvény megengedett s a törvényes szokás megszentesített. Tette pedig ezt azon hazafius indulatból, mely a népet arra nézve, hogy választottjai hazafiai kötelességeiket híven teljesítendik, megnyugtatni parancsolja, s tette azon öntudattal, hogy a tiszta nemes jószándék eskü által sem fél tántoríthatlanságának zálogát adni. És mindezek ellenében mit tett a 67 diki képviselő testület ? Felelet: megtagadta nemcsak az eskületételt, de megtagadta autonomikus legsarkalatosabb jogát is önmagától, azt t. i., hogy oly esetekben, ahol a törvény nem intézkedett, saját maga intézkedhessék. Igaz, nem a többség tagadta meg önmagától ezen jogot, hanem az elnöki önkény; s így kétszeresen szomorító, mert kétszeresen 1 e a rázó. S most nézzük a másik határozatot, de erről a jövő számban. A (Vége következik): képességgel ne bírnának, föltenni nem szabad , ilyet föltenni nem mer, irtózik az ember. De a legtisztább jóakaratnak, a legkifejlettebb képességnek sem elég pusztán maga az egyén által táplált érzete ; a felől tények útján kell meggyőződésre jutnia a közönségnek, különben ez nem részeltetheti tisztviselőit abban a bizalomban, nem támogathatja azzal az áldozatkészséggel, mely nélkül sikert remélni sem lehet. S mi ezt illeti, úgy hiszem, hogy oly szünetelés után, amilyenbe mi magyarok merülünk 18 év alatt, és a viszonyoknak azon roppant változása után, mely nálunk a múltat a jelentől elválasztja, semmit sem kockáztatok, kimondván, hogy ily bizalmat, az ország legtöbb megyéjében, ezután kell napról-napra kiérdemelniük az új tisztviselőknek. Bármily mértékű bizalommal viseltetnék is azonban tisztikara iránt valamely megye, e bizalomnak kifolyása, az önkormányzat természetéhez képest , legkevésbé sem lehet az, hogy a közönség szenvedőleges szerepet viseljen, s hagyván a tisztikart határozni és cselekedni, maga csak adót fizessen és közmunkákat teljesítsen. Egy alkotmányos megye közönségének önmaga és az összes haza iránti kötelessége, hogy a legélénkebb érdekeltséggel viseltessék a közügyek iránt, hogy a maga keblében a helyi érdekek által sugall, de az országos érdekekkel összhangba hozott erős közvéleményt hívjon életre és részt vegyen a tanácskozásokban , érvényesítendő e közvéleményt, mely irányt adjon magának a tisztikarnak , s eltávolítandó azon fölfordult állapotot, melyben egyesek, mint mondani szokták, ujjakra tekerik a megyét. És ezt nem csupán azért, mert az alkotmányos életnek legbiztosabb s legkérlelhetlenebb ellenére a nyilvánosság, hanem még inkább azért, mert azon rendkívüli nagy terheket, amelyek , a mi helyzetünkben ma szükségképen és elháríthatatlanul súlyosodnak a nemzetre , csak oly megyék vállalhatják el és viselhetik nyugodt kedélylyel és csüggedetlen lélekkel, amelyek közönségének lehetőleg minden tagja avatva van a közügyek folyásába, és személyes tudomással bír a cél szentsége, és meggyőződéssel a rendkívüli eszközöknek, úgy szükséges, mint biztos volta felől. És ime ponttal vagyok tárgyamnál. Megyénk népének legnagyobb része, az 1848-dik évig, szolgai jobbágyság állapotában tengett; az egyszerre, véletlenül fejére zúdult áldás, a szabadság által mintegy álomból ébresztetvén föl, inkább zavarba jött és csak sejtelmével birt a nagy jónak, a melyben részesült; de zavarodását nem a békés napnak rendszeres munkája oszlatta el fokozatosan, hanem mint a villám megjelenése, rögtön egy a földet fölrázó égiháború dönté, lehet mondani egy másnemű mámorba, a hősi önvédelem elragadtatásának mámorába. Ezután pedig egy végtelennek tetsző időn keresztül, az ember legkétségbeejtőbb állapotban tartatott lenyűgözve, azon állapotban, midőn él és ébren van, de csak baromi munkát kell teljesítenie. Ezért van, hogy még ma is újonc, járatlan és téveteg az alkotmányosság, az önkormányzat mezején s függetlenségének érzete gyönge s fejletlen; de gúnyt űzne az önkormányzatnak egyedül üdvös eszméjéből s halálosan vétkeznék maga ezen sokat szenvedett nép ellen az, aki ezt vak eszközül használná föl, habár a legnemesebb célra is. Ennélfogva első teendő mindenekfölött, megkezdeni oda munkálni, hogy a nép öntudatos tényezője legyen az alkotmányos életnek, mert e nélkül nincsen üdv még a szabadságban sem. — Ugyanazért mindazok, akik szeretnek gondolkodni s óhajtják megyénk jólétét a valódi, nem pedig a csak kevesek által monopolizált szabadságra építeni, s kik tisztán megőrzött jellemek, józan gondolkodásuknál fogva hitelre számíthatnak a nagy közönségnél, lépjenek ki a közönbösségből, törjék meg a tovább már kárhozatos némaságot, alakítsanak egy független, a kor és események színvonalára emelkedni képes, megvesztegethetlen és egységes értelmiséget, hozzanak létre egy ellenállatlan közvéleményt, és annak kijátszását tegyék leltétlenné. Különben tűrniök kell (hogy egyebeket mellőzzek) ahoz hasonló állapotot, melynél lealázóbb egy megyére nézve semmi sem lehet, hogy ennek tisztséget viselni óhajtó fiai egy emberhez kénytelenek processióban járni a hivatalért még akkor is, mikor azon egynek hatalma nem osztatlan közbizodalmon, hanem csak a többiek gyöngeségén alapszik. És amely tisztikar nemcsak nem igyekeznék meghiúsítni az ily közvélemény létrejövetelét, sőt maga nyitna annak utat, az már ezáltal jó részben kiérdemelné a közbizalmat. Való, hogy sokkal könnyebb valamely ügyben megállapodásra jutni, ha kevés az ahoz szóló; de ugyanakkor ritkán elkerülhető az egyoldalúság és az önkény, s többnyire beáll az állapot, hogy a megye látszik lenni a tisztviselőkért, mi bárhogyan neveztessék is, lényegében csak bureaucratia marad. Anynyival inkább kell pedig az önkénynek még látszatát is kerülni, az alkotmányos élet újraéledésének idején, kivált oly megyében, mint Csongrád, melynek közönsége a leghiggadtabbak , a tulságtól legóvakodóbbak közé tartozik, s hol a rabulistkának egyátalában nincs hazája , mert az képes megingatni az uj rendszerben helyezett közhitet. Hátra marad még, hogy a megyei közvélemény létrejöttének és nyilatkozásának mikéntjéről szóljak. Darzó Imre: Memento. ii. Soha megyei tisztviselőknek nagyobb, de egyszersmind szebb feladat nem jutott annál, amelynek megfejtése a mi mostani tisztviselőinkre vár. Hogy ezt átértsük, csak azt kell meggondolnunk, hogy csupán a tatárjárást és a török hódítások korszakát követett időkhöz hasonlíthatók némileg a napok, amelyeket mi élünk ma az 1849—66. évek után; azon megjegyzéssel, hogy a XIX. század második feléből két évtized akár elvesztve, akár fölhasználva, tesz annyit, mint a hajdankorból ugyanannyi század. Nem is tekintve a fölhalmozott munkamaradványt, , mennyi megtagadott , elárult igazság vár az elismerésre, a megváltazásra; mennyi elhanyagolt, eltiport, sőt eltemetett köz- és magánérdek a fölújíttatásra, a föltámadásra ; mennyi elfojtott eszme a szabadságra; mennyi homályban küzködő tehetség a magát jelentkezésre; mennyi üdvös intézmény a létrehozatasra, és az összes társadalomnak sínylődő, magát emésztő élete vár az újjászületésre! S azt, hogy akik ily prometheusi munkára vállalkoznak, ahhoz jóakarattal és teljes vidéki levelezések. H.-M.-Vásárhely, május 22. Az iparegylet, melyről múlt levelemben tettem említést, most már megalakultnak mondható. Az egylet 3 frtnyi évi részvénydíj mellett 6 évre alakult s ekkoráig 300 tagja van. Addig is, míg az egyletet bővebben ismertethetném , megemlítem, hogy ezen egylet különös előnyei, először is a tagsági díj csekélysége, minélfogva a szegényebb sorsú iparosoknak is mód van nyújtva jótékonyságában részesülni; továbbá hogy az egyleti tagokban nemcsak az iparos-, hanem átalában minden osztály van képviselve, mely érintkezés úgy a külső, mint a belső mivelődést csak elősegítheti. Miért is óhajtandó, hogy e szerény, de azért értelmes kört az értelmiség is minél gyakrabban fölkeresse. Óhajtandó továbbá, hogy a kitűzött cél előmozdítása tekintetéből az egylet tagjaihoz minél számosabban csatlakozzanak , anélkül azonban, hogy ezáltal a más irányú célú kaszinó iránti részvét csökkenjen. Az egyleti olvasókör helyisége a Bellerféle házban igen csíkos és alkalmas, áll egy olvasó-, egy társalgó- és egy tágas játékteremből; járat egyelőre tíz lapot, ezek közt a „Magyar Iparost”-t. Nem hiányzik az udvarban az egészségi szempontból jótékony kuglijáték sem, s ami ritkaság, a vendéglős részéről előzékeny és gyors szolgálat. Ezen helyiség ünnepélyes megnyitása társas vacsorával egybekötve, hallomás szerint, áldozó-csütörtökön leend. A helybeli dalárda, mely most pihen, valószínűleg oly célból, hogy az aradi országos dalünnepélyre erőt szerezzen, zászlófelavatási ünnepélyét a jövő hó utolján fogja megtartani, melynek programmját nem mulasztandom el annak idejében közölni, s most csak annyit kívánok köztudomásra juttatni, hogy a szegedi, szentesi és aradi daltestületeket ez alkalommal körünkben tisztelhetni erős reményünk van. A dalárda zászlója, mely nagy részben a vásárhelyi lelkes nők költségén készült, csak a múlt hóban érkezett meg Pestről, s még ugyan nem látta senki, minthogy a fölavatás alkalmával fog ünnepélyesen kibontatni, anynyit azonban tudunk róla, hogy bíbor piros nehéz selyemből készült, 20% aranynyal van hímezve s kiállítása egyszerű , de csinos, Brunner pesti kereskedő készítménye s az ára 280 frt szalag nélkül. Csengwi A. könyvárus Miskolcról közelebb telepedett meg városunkban, tehát lesz könyvkereskedésünk is. Vetéseink oly szépek, hogy átalában a tavalyiakkal vetélkednek, sőt helylyel-közzel túl is haladják azokat. A sorozás tegnapelőtt fejeztetett be, a kivetett összeg a két első korosztályból, mint