Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)

1867-11-24 / 94. szám

sodphysikusnak volt kinevezve, lévén alsóvá­roson egy kerületi orvos különben is. 2. Ha ő alsóvároson fog lakni, másodorvosi hivatalá­nak meg nem felelhet, miután mint törvény­­széki és orvosrendőrségi orvosnak naponként a széképületben és várban meg kell jelennie. Sérelmet lát abban, hogy neki még a hely is kijelöltetett, hol lakjék, ez által mint bűnös internáltatik, s éppen azon tájon és utcarész­ben egyetlen lakható alkalmas épület nincs számára. 4. El kell hanyagolnia minden belvá­rosi praxisát­ A­mit talán kollegái óhajtanának, nem lévén képes annyi távolságról betegeit ellátni. 5. Ezek folytán kéri ezen ügyet bő­vebb s szakavatottabb megfontolás végett az egészségügyi bizottmányhoz általtenni, mely egyszersmind az évek óta orvoslást váró vá­rosi egészségügy organisatióját kezébe vegye. E memorandumot, vagy inkább kérvényét a méltatlanul üldözött orvos igazsága érzeté­ben meglehetős csipős humorral írván, szem­betűnő volt a fehérek izgultsága, kik közül B—i. A—­.1. képviselő, a hely s,az illető or­vos állásának tekintélyét meg nem illető azon durva kifejezéssel élt, hogy megkell az orvost ■tanítani, mikép kellessék­ neki engedelmeskedni. Ugyanezen képviselő a múlt szeptemberi ülésben mindnyájunk épülésére, még parla­­mentáriasabb szavakat ejtett, midőn azt mondá „ha az orvos nov. 1-ig alsóvárosra nem me­gyen lakni, el kell csapni.“ Nemde tisztelt olvasó, egy, többnyire a pusztán nevelkedett gazda­ember se mondja már béresének, hogy „elcsaplak“, hanem e helyett ilyformája szelí­­debb kifejezést használ: „édes fiam, beeléged-­ tem veled, váljunk meg egymástól.“ Egy vá­rosi képviselőtől a fentebbi durva szavak lit­­teratus ember irányában biztos hévmérője a zéruson is alul álló műveltségi fokozatnak.­A dolog vége az lett, hogy dacára az értelmi párt kapacitatiójának, Rakita Ugye nem bocsájtatott a szakbizottmány elé, s el­nök kijelenté, hogy ő szavazásra is nem ily értelemben teheti föl a kérdést, mert belátja Rakita urnák célját, ő a két rendbeli határo­zatot akarja kijátszani, s így akar dolgán fordítani. (Mondja azután valaki, hogy ez ismét nem pártoskodás!) A szavazás eredmé­nye az lett, hogy Rakitának az alsóvároshoz közel eső házatüzét el kell hagyni s a templom környékére lemenni, ha állásában megmaradni akar. Mi váltig lestük a városi főorvos fölszó­­lamlását s a sértett egészségügyi bizottmány jogainak védését, de ő nem volt jelen sem a mostani, sem a szeptemberi vitatkozásokon. Helyette G. kórházi másodorvos szólott, de csak azért kívánja ez ügyet vinni, hogy az alsóvárosi orvos teendőit megszabja; — nem látja szükségesnek a másodphysicátust, mert ilyen állomás Pesten sincs. Tisztelt kórházi sebész urat figyelmez­tetjük, miként feledé, hogy Pestnek egészség­ügyi beosztása különbözik Szegedétől, mert ott minden városrésznek megvan a maga ke­rületi főorvosa, s Pesten a főorvos egyszer­smind kórházi igazgató is; tetszik ezen minta? én szívesen hozzáállok. — feledi, hogy Ma­gyarország minden nagyobb városának,­ tud­tommal a többek közt Debrecennek, Szabad­kának, Bajának, Pozsonynak van másodphi­­sikusa. Egyébiránt igen megfoghatom, miért idegenkednek némelyek önök közül az egész­ségügy rendezésétől, mert akkor talán szóba jöhetne az is, ami a világon legnagyobb finomub­a, hogy van a városnak egy közkór­háza s annak két orvosa, kik közül azonban egyik sem lakik a kórházban, így van-e ez más rendezett közkórháznál is? Szeged ifjúságához. Barátim ! Engedjétek meg e nehány őszinte szót nekem, nevében a közös szabadság szent elveinek s nevében azon magasztos érdeknek, mely körül szerény véleményemet ezen igény­telen szavak hivatják képviselni. A korszellem előhaladtával nemzeti viszo­nyaink is a továbbfejlődésnek s haladásnak békés útjára jutottak. Az eddig lebilincselt erők az időnek elutasíthatlan követelményei által föloldva, a szabad tevékenység beláthat­­lan tengerére szálltak. Az idő int, s az idő intő szavának ellene szegülni önmagunknak gyilkossága volna. „Qui non progreditur, p­regreditur.“ Éreztétek e fontos vívmányokat ti is, föl­fogtátok a helyzet előnyeit s számba vettétek kellőleg azon kipótolhatlan veszteségeket, me­lyek a visszamaradásnak átokszerű következ­ményei leendőének; és bátorítva egyrészt a kikeletszerű szabad aera terjedése által, ag­gódva másrészt a — talán közel jövendőnek rátok nehezülendő gondjai miatt: megalkottá­tok az „Ifjúsági Kört“, azon testületet t. i. mely bennünket testvérekül fogad kebelébe s mely hivatva van erőiteket egyesíteni és azokat a democraticus elvek iránya szerint a jövendő számára nagygyá, erőssé s szilárddá nevelni. Rég nélkülözött s égető szükségként ére­­zett hiányt pótol e „kör.“ Adja Isten, hogy szent törekvéseiteknek sikere legyen! De én — engedjetek őszintének lennem — aggódom a kellő siker iránt; meglehet, hogy aggodal­mamnak positiv alapja nincsen , de aggódom talán azért, mert ez „ifjúsági kört“ oly életkérdésnek s következményeiben oly messze kihatónak tartom, hogy lételéért minden ma­gánérdeket háttérbe szorítani és semmi áldo­zatot nem kímélni elutasíthatlan szükségnek tartanám. Meg fogtok ti engem érteni — tudom — s fölfogjátok ti e szavak­at ; é­len további fejtegetés nélkül is egyszerűen csak azon törekvések figyelmes vizsgálatára kérlek benneteket, melyeket városunk idősb genera­­tiójának egy része, kifolyólag a szükség érze­téből,(??) a „Polgári társalgókör“ léte­sítésének érdekében kifejtett. Városunkban az ifjúság eddig, egy irány­ban ugyan, de két külön téren mozog: egyik az olvasó-egylet, s a másik az ifjusági kör; célja mindkettőnek szabadelvű és demo­­kratikus, t. i. az egyenlőség eszméjének alap­ján testvériesülni, kölcsönösen fejleszteni a fiatal erőket s a jövendő viszonyok alkotása érdekében, melyeknek talán mi is nem meg­vetendő tényezői leendünk, azokat öszhang­­zásba hozni. A különbség a kettő közt csak az, hogy az olvasó­ egylet tagjainak nagy ré­sze héber vallású ifjúságból áll, mig az ifjú­sági körben azok csak csekély számmal van­nak képviselve; továbbá, hogy az olvasó egy­let jövőjét könyvtára és nem megvetendő tő­kéje jóformán biztosítja, mig az ifjúsági kör még mindig a kezdet nehézségeivel kénytelen küzdeni. Nem akarok hangadó lenni e tárgyban,­ mert­ arra sem erőt, sem hivatást nem érzek magamban, csak egyszerű kérelmem az, me­lyet önmagunk érdekében szives figyelmetek s romlatlan lelketek érzelmeibe ajánlok. A ki­tűzött célnak mielőbb és minél nagyobb mérv­­beni elérhetése s a jövendő viszonyok fejlődé­­sével befolyástok­ biztosítása tekintetéből ol­vasszátok egybe a két testületet; egyesítsétek a jövőnek különféle néposztályait alkotandó elemeket még­ most, midőn a magánérdekek összeütközését maga az ifjúkor is elegendő hát­térbe szorítni. A tárgy nagy fontosságú, megérdemli, hogy komolyan tanácskozzatok fölötte. Vegyétek, kér­lek, fontolóra azon sok és fontos okot, mely a két­­testület között sürgetőleg fusiót paran­csol, eléggé indokolják ezt az egyenlőség, test­vériség s az egymást­ támogatás, — a szabad alkotmányos élet e dogmaszerű eszméi. Kövessétek a nemzet összegének fölemel­ • » * — 11 /* , -*-—■» ■ M u uiulvituit hátrányain — ma­ holnap a hazában társadal­milag csak szabad polgárt, de valláskülönb­séget többé nem ismer. Az idő int, s a haladó időnek ellene sze­gülni öngyilkosság volna.------­ Muskó Sándor. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése nov. 21-én. A képviselőház ez ülésében elnök fájda­lommal jelenté Dósa Eleknek, a ház egyik alelnökének elhunytak Fölemlítő érdemeit, me­lyek elhunyta után is élni fognak, és ezek elismerése és méltánylása tekintetéből a ház megegyezését kéri ki, hogy a részvét jegyző­­könyvileg is megörökíttessék. Az elhunyt a ház nevében temettetvén el, a temetés országos költségen fog eszkö­zöltetni. Az újonan választandó alelnök iránt a szavazati jegyek a legközelebbi ülésben fog­nak beadatni. A jövő héttől fogva az ülések már az ideiglenes országházban fognak tartatni. Pesti levél. (Vége.) Az ifjúságról szólván, nem lesz talán ér­dektelen itt egy kissé tovább is időznünk. Szabad, alkotmányos országban az ifjú­ságnak mindenütt igen szép szerepköre van, melyből ki nem vonhatja magát a léhaság vádja nélkül. A fiatalság a haladás és szabadelvű esz­mék természetes zászlóvivője, s hogy alkal­milag mily fontos tényező lehet, azt az 1848- iki mozgalmas napok megmutatták. Csakhogy mily különbség az akkori és mostani fiatalság között ! Igaz , hogy az akkori és mostani idők közt is véghetlen nagy a különbség, de — sze­rény véleményem szerint — a mostani fiatalság, mint politikai tényező, mégis megközelíthetné a 48-ikit, ha, miként az, pozitív irány­zatban mutatná tételét, életrevalóságát, nem pedig részint tétlen, vagy legalább nem eléggé tevékeny visszavonultságban, mint a mérsé­keltebb rész, de nem is negatív jellemű tün­tetések­ és utcai csörömpölésekkel, mint a szélsőbaloldali szellemű fiatalság teszi, amely igen helyén volt néhány év előtt, mikor még alkotmányunkat Bécsből követeltük, de ma már semmi komoly céljuk nincs, eredményük pe­­­dig épen semmi, de legkevésbé jó lehet. Például mennyivel többet érne az üres tüntetéseknél egy, az ifjúság által, az oly soká szunnyadozó honvédelmi ügyben ezer és ezer aláírással kiállítandó monstre petitio. Igaz, hogy a fiatalságot természetes heve könnyen túlságokra ragadja, akkor is, midőn a legjobbat akarja; nála nem a fontoló ész, hanem a pillanat benyomása határoz; ez ter­mészetes , és épen azért sokat meglehet és kell neki bocsájtani; az igaz, hogy a mostanában tapasztalt zajosabb föllépései azt is bizonyít­ják, hogy az ifjúságban elegendő tűz van, tehát e tűzzel képesítve volna tevőleges irányban is hatni; — de mit ér az, ha épen ez utóbbit nem látjuk; ha a tűz mellett nem látunk komolysá­got, a cselekvésekben öntudatosságot. Ez az, amit én a fiatalság mozgékonyabb részében nem tapasztaltam. Ennek oka pedig, azt hiszem, nem egyéb, minthogy, a fővárosi, egyébként sok életrevalósággal bíró fiatalságnak nincsenek saját kebeléből kiemelkedett geniális vezetői, mint voltak 48-ban Petőfi, Vasvári, Jókai sat. Egyébiránt nekem úgy tetszik, hogy a szélső­baloldali szellemű ifjúság nagyon is fia­tal , s nem csuda, ha ily vezető nélkül nem­ annyira­ tesz, mint handabandázik. Például poharazás közben,­­nóta bene, nekem úgy tetszik, hogy kissé nagyon is sze­retnek poharazni) tehát poharazás közben egy ilyen nagyon fiatal társaság egy szusszal éltető Kossuthot, Böszörményit, Patay bácsit, a po­hár borért kadenciában dictiózó Kocsányit, és végre kedves magukat. Voila tout. Az ilyenek aztán ugyanazon hazafias tűzzel verik be a Lipót­ utca ablakait. Csak az a sajnos, hogy az ilyen rakon­cátlankodások az egyetemi ifjúság rovására történnek, pedig annak túlnyomó része nem vesz bennek részt. De menjünk tovább. Természetes,­ hogy mint aféle sajtóügyes delinguensek, nem mulasztottuk el az ország­gyűlésnek azon ülésén, melyben Böszörményi ügye tárgyaltatott, megjelenni a karzaton , hol Vadász Manó képviselőnk szíves gondoskodása folytán jó helyet kaptunk. Megvallom, hogy az ülés a jobb­oldal erős türelmetlensége miatt, kellemetlen benyomást tett rám. Olvasóink tudják az eredményt, s így csak egy kis egyéni vázlatot vetek ide, mely szem­lélődésem eredménye. A baloldal részéről szólalt föl legelőbb Nyári Pál, tudjuk minő értelemben. Beszéde hideg, határozatlan volt, oly csöndesen, sza­kadozva, s hogy úgy mondjam, foghegyről ereszte ki a szavakat, hogy énnekem, épen a feje fölött, ugyancsak ki kellett nyitnom a fü­leimet, hogy valamit halljak. Mondják, hogy ez nagyúri affectatio; én nem tudom, de haj­landó vagyok hinni. Halász Boldizsár a szélső­baloldal ré­széről hosszabb beszédet tartott, eleintén zú­gás közt, mely azonban lassan kint lecsillapo­dott. Halász B. igazi táblabirói alak; előadási modora hasonlít beld. Bércjéhez, csakhogy mégsem olyan ízes, zamatos.­­ Beszédje egy kissé triviális volt, de tagadhatatlanul érdekes és mulattató. Horváth Lajos egyike a legfolyékonyabb előadása szónokoknak, szép csengő hanggal, s szónoklatában erős érveléssel. Madarász olyan mint a esik, egy per­cig nem tud egy helyben maradni; észre sem vettük, midőn a terem közepén a szószék előtt állt és szónokolni kezdett. Madarász egyi­ke a ház legjelesebb szónokainak s kitűnő rögtönző. Ezúttal tartott rövid beszéde is rög­tönzés volt. Odaállt a jobb oldal elé, kidörögte magát, s azután­­ nevetve távozott saját ter­rénumára. Ez ülésről alig lehet egyebet följegyezni, hacsak azt nem, hogy a névszerinti szavazásnál a képviselőknek majd egy harmadrésze hiány­zott, ami elég szomorú dolog. Magától értetődik, hogy a színházból sem maradtunk el. A budai népszínházban még mindig a „Gerolstein nagyhercegnő“ látványos operetté, s az újabb darabok közül a „Képvi­selő és közös ügyek,“ „Muszka emissarius“ és „Üldözött cserepár“ alkalmi bohóságok mulat­tatják a közönséget. E darabok élete ephemer ugyan, s alig hosszabb mint nálunk a tisza­virágé , de pár hétig mulattatnak s ez idő alatt kifizetik magukat, s azután „a mór megtette kötelességét, a mór mehet,“ — lép helyébe más. E darabok nálunk is vonzani fognak, s Kocsisovszky úr helyesen számítva cselekedett, midőn ezeket Szegedre­ is meghozatta. Az utóbb nevezett bohóság, mely Szig­ligeti „Üldözött honvédőjének paródiája, az által lett feltűnő, hogy a jobboldali és kor­mánylapok legyezgetik, a baloldaliak pedig agyondorongolják szerzéstől együtt. Ez pedig bizonysága annak, hogy a pártok mily élesen állnak szemközt, annyira, hogy még a színda­rabokat is pártszempontból veszik bírálat alá. Helybeli újdonságok. *A szegedi honvédegylet alapsza­bályai, a minisztérium által megerősítve, a napokban leérkeztek. * Az alföldi vasút ügyét — mint a bécsi „Debatte“ legjobb forrásból hallja — a m. kir. minisztériumnál i. hó 14-ikén a fusio javára döntötték el. A fusio egy része Trefort Ágoston és Langrandból, másrészről a m. k­atalános hitelbankból, Rothschild és Wodianer Sina és Königswarter cégű bankházakból áll Az engedély, mint törv­éyjavaslat, legközelebb kerül az országgyűlés elé. Az egyezmény sze­rint ezen pálya építésének most már semmi sem áll útjában. Ami a szükséges pénzalapban való részvétet illeti, a magyar és osztrák hi­telintézet, továbbá Rothschild és Langram első sorban állanak, míg a többi cégek csak kisebb összegekkel járulnak az alaptőkéhez . Hirtling Mária asszony múlt csü­törtökön lépett föl először a helybeli színpadon a „Koldusnő“ című drámában. Közönség csak közép számmal volt jelen, mely azonban a kedvelt szinésznőt igen melegen fogadta,­­ minden szebb jelenet után élénken kitapsolta­­ Foureaux lovardaigazgató, piros pa­piroson, meglehetős rész magyarsággal hirdeti hogy 40 tagból álló társaságával előadásokat fog tartani a Széchenyi-téren fölállítandó fö­dött cirkusban. Foureaux úr nem új jelenség Szegeden; ő volt az, ki 1860-ban az ujsze­gedi gyepen fölállított óriási cirkusból oly nagy­szerűen megszalasztott bennünket, hogy még máig sem felejtettük el. Reméljük, hogy ezút­tal hasonló ügyes productioval nem szándéko­zik bennünket meglepni. * Lauffer Vilmos kiadásából bekül­detett hozzánk: a) „Az 1849-iki magyar had­sereg föloszlásának okai, az aradi s temesvári táborozással.“ Irta Potemkin Ödön honvéd­­huszárh­adnagy. Ez igen érdekes munkát szerzi még 1862-ben sajtó alá bocsájta, de az ak­kori korlátolt sajtóviszonyok folytán a mű, mely 1000 példányban már ki volt nyomva a cs. kir. rendőrség által megsemmisíttetett, a szerző pedig börtönre ítéltetett. A mű ér­dekességéről a következő tartalom is meg­győzheti az olvasókat: I. Bevezetés. II. Arad ostroma. III. Temesvár vívása. IV. Aug. 9 iki Temesvár alatti csata. V. Temesvártól Boros- Jenőig, aug. 10—19. VI. Boros-Jenőtől Aradig, aug. 20 —30. VII. Aradtól hazáig. VIII. Név­jegyzéke azon vezérek-, törzs- és főtisztek­nek, kik az 1848/9-iki aradi és temesvári tá­borozásban résztvettek. IX. Az aradi s temes­vári tábor legkitűnőbbjei. — b) „Der Weinbau von Ofen und dessen Umgebung.“ Ein Bei­trag zur Hebung und Förderung der Cultur des Weinstockes, von Julius Funk.­­ Rendőrségünk egy idő óta igen ájtatos lett, alig fordít valamire annyi gon­dot, mint a vasárnap 10 órakor be nem zárt boltokra, s nem elégli, ha a boltok ajtói be vannak téve, hanem megvizsgálja, zárral van­nak e becsukva vagy nem, s amely boltajtó egy ájtatos rendőr kezének enged, annak tulajdo­nosa már másnap a kapitányi hivatalnál kapja a leckét, 10 fztos büntetésekkel spékelve. — Igaz, hogy Angliában a vasárnapokat min­denki igen buzgón ünnepli s valódi szent-he­­verdes napnak tartja, csakhogy ott megannyi sok más jót is lehet találni, még rendőri te­kintetben is, aminőket itt, sőt egész hazánk­ban hiába keresnénk. Szó ami szó: az ájtatos­­ság érzelmeit ma már bottal sem lehet né­mely emberbe oltani, s akik nem akarnak 10 órakor ájtatoskodni, sokkal kevesebb bűnt kö­vetnek el, ha üzletekben a mulaszthattam el­végzik, mintsem elhenyélik az időt hon, utcán vagy korcsmában. Lelkiismeretével mindenki amit már r­egyében igen helyesen megrótt va­laki a „Fővárosi lapok“-ban. Egy közérdekű s minket szegedieket na­gyon is közel érdeklő tárgygyal akarom befe­jezni levelemet. Ez pedig semmi más, mint a szeged-pesti csatorna ügye. Tudjuk, hogy ennek egy erős antagonis­­tája van, a csongrád-pesti csatorna, melynek érdekében, mint jó forrásból hallottam, hatá­lyos tényezők küzdenek. A befolyásos szemé­­lyeken kívül —­ kiket nem akarok említeni — erősen küzdenek e csatorna mellett Szentes, Csongrád, Békés­ és­ Heves megyék, Kecskemét, Nagykörös, s a t­ s minden követ megmozdí­tanak maguk mellett. Ugyancsak szükséges tehát, hogy mi is fölkössük a kolompot, ha azt nem akarjuk, hogy legyőzessünk az érdek­harcban, mely legyőzetésnek káros következé­seit, mi éreznők legjobban. Mindezek után pedig megemlítem még, hogy ide is eljött a hite annak az eszeli köz­gyűlésnek, melyben az elnök oly fényesen meg­cáfolta az ellene emelt önkénykedési vádat, s amelyen az „ifjú városatya“ megtette azon ge­niális indítványt, hogy: mondják ki határoza­­tilag,­ hogy az óvás ne jöjjön a jegyzőkönyvbe. Mondhatom, hogy nagyot prüsszentettünk reá. - 9y —

Next