Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)
1867-09-12 / 73. szám
1867. Kilencedik évfolyam. Megjelen: hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda a Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre...................................................8 frt. Félévre.........................................................4 „ Évnegyedre ■ . . .......................... . 2 „ feltételek: Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre..............................................6 frt — kr. Félévre 60 73-ik szám. h.s. Csütörtök, szept(iDikey 12-én. M M& Hirdetések dga: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Egyes számára S kr osztv. ért. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Parisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. V i s z h a n g. „Szeged város törvénykezési állapotai“ című cikkekre. Figyelemmel olvastuk azon cikksorozatot, melyet Magyar János ügyvéd úr a „Szegedi Híradó“ hasábjain közrebocsátott, s amely tartalmánál fogva bárkinek is feltűnhetett. Mi a kérdés magánoldalához nem akarunk szólni s ez nem is tartozik hozzánk, csupán csak azt akarjuk érinteni, ami azon cikkekben a közre hat érdeklőseg. Nem csekély dolog az, mikről a közönség e sorok folytán értesült, mert adatokkal van ott kimutatva, hogy a mostani törvényszék legnagyobb része nemcsak nem képes, de annyira gyönge egyénekből áll, hogy hivatásának s e nagy város legfontosabb igényeinek távolról sem tud megfelelni, minélfogva az egyesekre és városra rendkívüli károk , az igazságszolgáltatásra pedig tetemes hiány hárul. Nem akarunk ismétlésekbe bocsátkozni, de ki van mutatva ama cikkekben az, hogy maga az elnök a törvényekben teljesen járatlan s állásának nem tud megfelelni. — Egyik tanácsnok egy végrehajtási végzés fogalmazására sem képes ; harmadiknak öregség s a t a hibája, s hogy igy a törvényszékben alig van két tanácsnok, ki kellő képességgel bir. Ennélfogva a törvényszékből badarabbnál badarabb fogalmazások s helytelen végzések kerülnek ki. Mi azt hiszszük, hogy egy 75.000 lélekből álló városnak naponként szövődő ezer és ezer érdekeivel szemben ily törvénykezési személyzet fönn nem állhat s azt hiszszük, hogy az igazságügyi minisztériumnak föl fog tűnni ama cikksorozat közügyre vonatkozó része. Ezt annyival inkább hiszszük, mert ott adatokra történik hivatkozás, következőleg azt légből kapottnak senki sem vélheti, annyival is inkább, mert a helybeli ügyvédeknek egyhangú nyilatkozata is a törvényszék naponként szaporodó szánandó gyarlóságairól bőséges bizonyítékokat szolgáltat. Sajnos is volna, ha a minisztérium előtt ily nagy város érdeke oly csekély nyomatékkal bírna, hogy most, miután az eset nyilvánosságra van hozva, miután a törvényszék eljárásában minden ahhoz értő ember megbotránkozik, igy hagyná a dolgokat minden hozzászólás nélkül s a törvényszéki siralmas állapotokon törvényes és erélyes módon nem változtatna; mert noha az uj törvénykezési eljárás folytán behozandó intézkedések nincsenek is messze, s ezektől is javulást várunk, de ezek által sorsunkon annyiban nem lesz segítve, amennyiben itt bírósági szervezetre is van szükség, mert ha csak fél év telik is el így, sérelemsérelemre halmozódván , oly 'állapotok nőhetik ki magukat, melyek közt a rögtönös intézkedés úgy sem lesz elkerülhető. Különben a törvényszéki levéltár bőséges adatokkal szolgál az általános aggodalom s jelen sorok igazolására. A. G. A szólás-szabadság. Az alkotmányosság legdrágább kincsei közé tartozik az ember azon joga, hogy véleményét s meggyőződését leplezetlenül s akadálytalanul kifejezhesse , kifejezhesse mindenütt, úgy a magán, mint a nyilvános életben is; szükséges s elkerülhetlen corroráriuma a szólásszabadság minden alkotmányos életnek. De csak a törvény határai közt létezhetik valódi szabadság, mi azon túlmegy, az rakoncátlanság a szó teljes értelmében. E törvényt mindenekelőtt az illem szabta, s ki az illem törvényeit nem ismeri vagy nem akarja tisztelni, az nem nyilvános tanácskozásba való. Az illem törvényét pedig merően sérti az , ha magántársalgásainkat a közgyűlés elébe terjesztjük, melynek sokkal fontosabb dolgai vannak, mint meghallgatni , váljon mennyire becsüli vagy nem becsüli egyik ember a másik jellemét vagy képességét. A parlamentáris szokást és illemet sértette tehát Ligeti Dániel főbíró úr, midőn Magyar Jánossal kaszinói magánbeszélgetését kedden a közgyűlésen fölhozta. Az illemet sértette továbbá Szekerke képviselő úr, midőn Burger Zsigmond úrrali kávéházi társalgását — a lehető legnyersebb modorban — a közgyűléssel közölte. Az illem s minden parlamentáris szokás ellen vétett Georgievits tanácsnok úr, mikor valóságos zsandár-strázsamesteri hangon dörgött: „Kiutasíttatom!“ (Magyar János ügyvédet.) Az illem s minden parlamentáris szokásnak vakmerő sértését követte el továbbá Rob Antal unok úr is, midőn Magyar Jánost a közgyűlés színe előtt „szemtelen rágalmazó“-nak nevezte. Kell, hogy minden gyűlésben valaki legyen, ki a kiszabott határok épen tartása fölött őrködjék, és pedig az elnök joga ez, de egyszersmind kötelessége is. Az elnöknek kell őrködni a fölött, rendre utasítani azokat, kik a törvényszabta határokat túllépik, sőt szükség esetében elvonni tőlük a szót. Polgármester elnök úr nem tette azt, nem élt jogával, nem teljesítette kötelességét. Ám szóljon e tény ellen az, ki az ellenkezőt be tudja bizonyítani. Polgármester elnök úr járatlanságának vagy pártrészrehajlásának tulajdonítandó tehát, ha a közgyűlés termében oly dolgok történnek, melyek az egész testület méltóságát és tekintélyét meggyalázzák s azt megbotránkozás vagy nevetség tárgyává teszik. Polgármester-elnök úr járatlanságának vagy pártrészrehajlásának tulajdonítjuk azt — egy harmadik esetet nem lehet elképzelni, ám tagadja állításunkat, aki azt megcáfolni tudja. S miután hivatásunknál fogva ellenőrje vagyunk a nyilvános életnek, kötelességünk megróni nemcsak Ligeti, Szekerke, Georgievits és Kolb urakat, amiért az illem szabályai ellen vétkeztek, hanem megróni polgármester elnök urat is, hogy az illetőket rendre nem utasította. E fölötti határozott rászólásunkat e sorokkal fejezzük ki, a többit pedig bízzuk minden művelt ember ítéletére. Ő nem lehet, míg a szegény föld vagyontalan szabad lakói szabadságuknak nem örvendhetnek hosszabb ideig. E tárgy roppant hordereje s azon körülmény , miszerint az alföldi aszályosság legfőbb okának fürkészése körül közös meggyőződésre nem jutottunk, kötelességünkké teszi, hogy az alföld értelmes gazdászait s különösen azokat, kik a homokos talajú szántóföldek termő erejét gyakorlat után ismerik, a fölhozott tárgy körüli nézeteik nyilvánítására fölhívjuk. Ezek uttán áttérek a földár fejtegetésére. Mindenekelőtt jónak látom a földár fogalmát meghatározni. A földár a föld rétegeiben elterülő víz emelkedése. Ha közel áll a víz a föld fölszínéhez, nagy földár van; ha mélyen fekszik a víz, a földárt kicsinynek mondjuk. A földár az alföldön igen szabályosnak mutatkozott, és mutatkozik jelenleg is, úgy annyira, hogy egy bizonyos vidék bármely pontján ugyanazon emelkedést érte. Ha olyalant fekszik a földár, mint az utóbbi években , átalában azt mondja a köznép, hogy nincs földár. Többen írtak már az alföldi aszályosságról , de a földárról szót sem tettek ; jóllehet én azt mindjárt az első fölszólalásomkor az alföld termékenységének föntartása, illetőleg visszaállítására lényeges tényezőnek nyilvánítottam, főleg a homokos talajú földeknél. 0. M. ur sem emlékezik a földárról, amin éppen nem csodálkozom, mert hegyes vidéken, hol 0. M. ur vizsgálódásait tette, keveset vagy mit sem tudnak a földárról. A földár az alföldön az állóvizek lecsapolása előtt igen magasan állott, és pedig a homokos talajú partosabb helyeken is úgy hogy szántáskor a barázdában s kapáláskor a rónában nem valami ritkaság volt fakadást láthatni; s ama boldog időben az alföld homokos talajú, most kietlen pusztasága legdúsabb növénytenyészettel ékeskedett. Ma már Szegeden és környékén aligha van homoki birtokos, ki meg nem volna győződve arról, hogy a homokföldek terméketlenségét eddig a föld gyomrában magasra emelkedett víz hiánya, vagy más szavakkal a földár hiánya okozza. Ennek bebizonyítására, ha a tapasztalatra akarunk hivatkozni, fölhozhatjuk a 1864. és 1867-dik évet. A 1864-dik év bővelkedett esőben, és a homokföldek silányul termettek; az 1867-dik évben — mint D. M. úr is megjegyzi — középszerű az eső és harmatképződés, és a homokföldek igen csekély terméssel fizettek, s e csekély termést is a tavaszi bő esőzéseknek közönhetjük, mi csak ritkán köszönt be hozzánk ily mértékben. Dacára a tavaszi kedvező időjárásnak, mit hallunk a homokföldekről ? A szegedi juhtenyésztő gazdák már csaknem elején a nyárnak, kérvényt nyújtottak a közgyűlés elé a fejlettebb erdőkbeni legeltethetés végett, okut adván, miszerint jószágaik a terjedelmes legelőn éhen vesznek el. Az aszályosság ecsetelésére egyik birtokos fölerőlíté, miszerint van hely, hol száz lánc földön egy birka nem volna képes magának elegendő táplálékot találni. Igen, a szárazság oly nagy a mi vidékünkön , miszerint 6—10 éves fák kiszáradnak, amely fák pedig végkép ki nem haltak még, azok már augusztus közepén úgy néztek ki sárga, hervadt leveleikkel, mint melyet a tűz megéget. Egyébként már a legegyszerűbb földmives is meg van győződve, miszerint a homokföldeknek csak a földár ad termő erőt. A gazda, ha tavaszkor víz nem borítja semlyékjét, ily jövendölésre fakad. Az idén ismét nem kaszálunk szénát. A jövendölés teljesül, ha mindjárt annyi eső jár is, mint ez évben. Nem is eső-, hanem vízhiányban szenved az alföld; a vízhiányt az állóvizek lecsapolása okozta, tehát nem lehetek D. M. úrral egy nézetben, midőn azt mondja: „A Tiszaszabályozás csak annyiban foly be azon vidék szárazabbá tételére,a mennyiben a hajdani nagy terméjű árterek a tavaszi hónapokban vízzel megtelvén, kipárolgásaikkal a harmatképződést elősegítették, és az alföld fölött elhúzódott föllegekre is némi vonzást gyakoroltak.“ Azt elismerem, hogy a harmatképződést elősegítették, és hogy a föld fölött elhúzódott föllegekre némi vonzást gyakoroltak, csakhogy én ennél többet is tulajdonítok a Tiszaszabályozás, illetőleg az alföldi állóvizek lecsapolnának. Az állóvizek lecsapolásával megszűnt a földár, nagyon természetes, megszűnvén az ok, megszűnt az okozat is. Az állóvizek lecsapolásának kell tulajdonítani — amint már e lapok hasábjain múlt évben bebizonyítom — a tavaszi és nyári hónapokban az erős légáramlást, a növények korai fejlődését, a késői fagyokat, sőt az utóbbi években, különösen a tavakban, többször tapasztalt felhőoszlást is. Ez utóbbinak bebizonyítását jövőre kísértem meg. Hogy az élőfák a fölhőket magukhoz vonzák, a nedv lecsapódására tetemesen befolynak , ez nekem is meggyőződésem. Ezek után tételezzük föl, miszerint a létesítendő nagyobb erdőségek mindazon hiányokat pótolnák az alföldön, melyek az állóvizek lecsapolása után mutatkoznak, földárt semmikép nem létesíthetnének; földár nélkül pedig nemcsak újabb befásítások nem eszközölhetők, de a legjobb időkorban levő fák is kivesznek. Én tehát a szárazság egyedül okát az alföldi állóvizek lecsapolásában látom; azért, ha azt nem akarjuk, hogy az egykori tejjelmézzel folyó Kánaán lakhatlan sivataggá váljék, minél előbb, de minél előbb, az alföld egy részét vízzel kell elborítani. Szabó Gergely: Szeged város rendes közgyűlése szept. 9-dikén s következő napjain. A most folyó városi közgyűlés hű leírásában a közgyűlési többség, mely a sajtó szigorú igazságával nem tud megbarátkozni, bizonyára újabb anyagot fog találni a sajtóperre. Legyen neki az ő bölcs fölfogása szerint! De áraszszon bár el bennünket sajtópörök halmazával, nem fog visszariasztani az igazság kimondásától. Mi a kiskorúságot ezután sem fogjuk férfiasságnak, az értelmetlenséget bölcsességnek , a tapintatlanságot ügyességnek s a szenvedély féktelenségét higgadtságnak nevezni. Mi maradunk mindenben a régiek.* * * Elnök a gyűlést, megnyitván, tudatja, miszerint Osztrovszky József képviselő múlt gyűlés folyamában tett azon indítványának, miszerint az 1861-diki utolsó közgyűlés jegyzőkönyve a jelen közgyűlés elébe terjesztessék, nem tehet eleget, miután ama jegyzőkönyv hiányzik. — Előadja egyszersmind, hogy e jegyzőkönyvet Petrovits István Csongrádmegye volt főispáni helytartója s Szeged város kir. biztosa kérte el Körösi levéltárnoktól s azóta a levéltárba vissza nem került. Osztrovszky képviselő ezt sajnos tudomásul vevén, indítványozza, hogy egy vizsgáló bizottság neveztessék ki, mely a jegyzőkönyv hollétét kifürkészsze s arról a közgyűlésnek jelentést tegyen. Ez indítvány elfogadtatván, bizottmányi elnökül Lengyel József tanácsnok, tagokul: Osztróvszky József, Fodor István, Polzner Jenő képviselők és a főügyész küldettek ki. Osztróvszky J. előadja, hogy ama jegyzőkönyv másolatát mind ő, mind pedig a 61-ki főjegyző hiteles kiadványban megszerezték ; egyszersmind a birtokában levő példányt átnyújtja az elnöknek s kéri fölolvastatását. Főjegyző a többség kívánatéra fölolvassa az 1861-dik évi okt. 30-diki rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyvét. E jegyzőkönyv leglényegesebb s vitára alkalmat adott pontja szerint mindazok, kik a törvénytelen kormány alatt hivatalt vállalnak, hazaárulókul tekintendők s a város vagyonát illető tetteikért saját vagyonukkal felelősök. A jegyzőkönyv fölolvasása után Osztrovszky előadja, hogy miért kívánta ő annak fölolvasását. Mert — úgymond — ki van ott mondva, hogy a 61-diki tisztikar után jövő hivatalnokok a város vagyonát illető tetteikért A földár hatása az alföld termékenységére. (Válasz Oroszi Miklós ur gräfenbergi levelére). E sorok megírására alkalmat szolgáltatott Oroszi M. ur múlt hó 21-ről kelt és a „Sz. Híradó“ ban megjelent gräfenbergi levele, melyben nyilvánítja, miszerint az alföldi szárazság főbb okát az alföld fátlanságában, (tehát nem az alföldi álló vizek lecsapolásában) találja. Fölötte örülünk, ha minél többen vannak, főleg az avatottabbak között, kik az alföldi aszályosságot nem vakesetnek, de valamely természeti oknak tulajdonítják; azért üdvözlöm e téren Oroszi M. urat; de mert nem vagyok vele egy nézetben, kötelességemnek tartom ez életkérdéses tárgyhoz újra meg újra hozzászólani, és az aföldi aszályosság valódi okának kifürkészéséhez tehetségem szerint járulni, mert csak a valódi ok fölfedezése után leszünk képesek az ismét és ismét megújuló szörnyű csapást elhárítani. Életkérdéses tárgynak neveztem az alföldi aszályosság okának kipuhatolását, mert azok földerítésével az aszályosság megszüntetését , ami egyenlő az alföld régebbi termékenységének visszaállításával, hozom kapcsolatba. Márpedig az alföld termékenységének visszaállítása annyira fontos az egész országra nézve, annyira életkérdéses tárgy, miszerint, ha a hazának minden jó polgára előtt határtalan becsű alkotmányunk teljes visszaállítása vagy az alföld eddigi termékenysége között kellene választanom, én bármily hosszú gondolkozás után is az alföld egykori termő erejét választanám, mert ettől tételezem föl az alföld gazdagságát, sőt, mint lakható földnek lételét, de az egész ország gazdagságát is, márpedig gazdag ország sokáig rabszolga