Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)

1869-06-03 / 44. szám

útja egyaránt, s tőlünk függ egyedül, hogy részvétünk által önmagunknak jólétet szerez­zünk, iparos osztályunkat a mai kor művelt­ségének színvonalára emeljük s a tőkepénzesek bizalmát vállalatunk javára megnyerjük! Legközelebb, valószínűleg már f. hó 6-án egy általános értekezletet fogunk e tárgyban tarthatni, melyre már előre is mindenkit, ki a hazai ipar fejlődésének őszinte barátja — tisztelettel meghívunk. Óhajtjuk, hogy városunk lakosságának minden osztályából számos résztvevő legyen, mert a fentvázolt vállalatunkkal egy egész néposztály, t. i. az iparos osztálynak létét vagy nem létét látjuk elválaszthatlan kapcsolatban lenni. Szeged, junius 1-én 1869. Több iparos, ük­ történik az országgyűlésen. A biráló-bizottmány jelentése után napi­rendre térvén a ház, folytattatik a válaszföl­­irat fölötti vita. Berkápoly Károly államtitkár, nem hiszi ugyan, hogy ő neki sikerülne capacitálni va­lakit , aki a két év óta írottak és mondottak által nem capacitáltatott, a közjogi kiegyezés ügyében; az élet fogja ennek igazolását meg­hozni s nyugalommal várja ezt, mert az alap létrehozatala óta történtek nem igazolják az ellenzék aggodalmait s kérdi, nem volna-e az helyén, hogy míg az élet, az idő nem bizonyít a többség ellen, ismerjék be , hogy talán mégis ők, a kisebbségben levők téved­tek. (Helyeslés.) Azt fejtegette Ghyczy Kálmán múltkori beszédében , hogy a külügyminisztériumra nincs befolyásunk; ezt legjobban megcáfolta Tisza Kálmán, ki ismét azt mutatta ki — és helyesen — hogy habár a külügyminisz­ter közös, de a két fél kormánya, s így a miénk is, befoly a külpolitika intézésére, s a mi minisztereinket felelősségre vonhatjuk, nem azért, hogy valami így vagy úgy meg­történt , hanem, mert beleegyeztek , hogy megtörténhessék. (Helyeslés.) Azt, hogy a közös külügyminiszter Magyarország érdeke ellenére a lajthántúli népek érdekében foly­tathatna külpolitikát, nem ismeri el szóló, mert Magyarország jól fölfogott érdekei ugyan­azonosak a lajthántaliakéval és mindenki meg van győződve , hogy Magyarország érdeke ellen vezetett politika a másik félnek sem volna javára. Ha ellentétesek lennének az érdekek, nem segítene azon semmiféle mó­dozat, sem a balközép családi minisztere, sem a szélsőbal két külön külügyminiszté­riuma. (Élénk helyeslés.) Áttérve Ghyczynek beszédjében kifejezett több aggályaira, szóló kimutatja, hogy csupa föltevéseken alapulnak. Az öszbirodalmi eszme iránt hivatkozik a bécsi reichsrath azon tár­gyalására, melyben a lajthántúli országokat jelenték ki az osztrák császárság alatt ér­tendőknek; a közös miniszterek „birodalmi” címére nézve maga Ghyczy jelentette ki, hogy nem baj, ha egyértelműnek vétetik a „mo­narchiáival, miután pedig a külügyminiszter nyilatkozott, hogy egyértelmű, tehát aggályára semmi ok. Azt is kérdi Ghyczy, hogy történhetett, miszerint magyar királyság és osztrák csá­szárság együttes címe nemcsak „monarchia“, de „birodalom“ is. Azt hiszi szóló, onnan jöhetett az , mert a címkérdés előtt jó idővel, midőn egyszer e kérdés szőnyegre jött, Tisza Kálmán maga mondotta (szóló fölolvassa szó­­szerint), hogy a két állam együtt „osztrák magyar birodalom“ címet viseljen, tehát ma­gunk kértük. (Éljenzés és derültség.) Midőn megoldásra került a címkérdés, akkor vették észre, hogy e szó „birodalom“ félreértésekre adhatna alkalmat, s azért tették melléje a „monarchiáit is. Azt is panaszolták, hogy a külpolitikára nem bírjuk azon befolyást, mely a katona és költség megszavazásában áll; szóló elvárja, hogy ismételje ezt az ellenzék akkor, ha majd az újoncjutalék vagy a háborúra elke­­rülhetlenül szükséges hitel szavazására ke­rülne a sor, mert kivált az utóbbira, a hi­telre nézve,­­ pénz nélkül háborút kez­deni nem lehet, a hitelmegajánlási jog pedig kizárólag az országgyűlésé. (Zajos helyeslés.) Azt hozta föl az ellenzék, hogy higyje el a fejedelem, higyjék el a lajthántali or­szágok, miként megnyugvás csak akkor lesz Magyarországon, ha teljes önállósága elismer­tetik. Ez megvan, Magyarország nincs az osztrák császárságban, hanem mellette, s így örvend, hogy az ellenzék szerint is a meg­nyugvás ideje megérkezett. Ghyczy átalában abban találja végül a főhibát, mert a közös­ügyi törvény részletes szerkezete hiányos, ámde ez oly baj, melyen segíteni lehet, és a részletek javítása s az egész mű földöntése közt nagy a különbség. (Élénk helyeslés.) A módosítás lehetőségét nem tagadja, csakhogy annak idejében, t. i. addig, míg helyzetünk marad a mostani, kell maradni az intézési módnak is; ha változott a helyzet, változni fog a forma is. Hazánk századok óta nem volt ily kedvező helyzetben s szóló kimutatja, hogy nemcsak a régi idővel, de még 48 al is kiállja a versenyt jelen állapotunk, mert 48-ban egy miniszter volt, ki „befolyt“ a közös ügyekre, de mekkora legyen e befolyás, arról hallgatott az írás. Most a közös ügyek csak a mi beleegyezésünk és egyetértésünk mellett intézhetők, s állami önállóságunk leg­fényesebb bizonyítéka a paritás, mely szerint 15 millió nép 20 millióval, 30% teher 70%-al egyenlő jogokra képesít, mi csak akkor le­het, ha állam állammal áll szemben, mert különben jog és teher arányosan oszlanék meg, ha nem önálló államot, csak egy má­siknak részét képeznénk. (Zajos helyeslés.) A reformkérdésekre térve, nem óhajtja, hogy azok a feliratban részletesen említtes­­senek, mert így könnyen leköthetné magát a törvényhozás valamely irányban, minek való­sítását a viszonyok később megtagadhatják; továbbá a reformokat átalánosságban mindenki óhajtja, de a részletek iránt eltérhetnek a nézetek, így például a szélsőbal a választási törvényt szélesb alapokra akarja fektetni, (úgy van­ a szélsőbalról) ha ők meg nem elégesz­nek a 48-diki törvénynyel e tekintetben, úgy lehetnek igen liberális férfiak, de nem „igazi 48-sok“ (derültség). És kérdi, miután a vá­lasztási képesség alapját a morális és intel­­lectuális fejlettségnek kell képezni, mi által vált volna szűkké a 48-ban elég széles alap? Talán a közbejött 18 évi absolut uralom „emelő“ hatása által? (Derültség.) Így van az önkormányzat ügye, mindenki óhajtja és szóló is, oly módon, hogy a köz­ség intézze a község , a megye a megye dolgát, az ország az országét. (Helyeslés.) De ha az ellenzék talán úgy értelmezné, hogy a község dolgát intézze — a megye és szin­tén a megye az országét is, akkor nem ért­het egyet. (Élénk helyeslés a jobboldalon, zaj a balon.) Kijelentve tehát végül ismét, hogy a közjogi alapot egyelőre bevégzett ténynek kívánja tekintetni, a reformokat pedig most csak átalánosságban érinteni — a bizottsági javaslatot pártolja. (Hosszas éljenzés és taps.) E másfél óráig tartott jeles szónoklat után a ház láthatólag türelmetlen volt, s miután még tovább folyt a vita, jóformán kiürült. Latinovics Vince Tisza javaslatát pár­tolja s rövid beszédében megengedni szives, hogy a kiegyezés által senkit sem érheti a haza jogai szándékos föladásának vádja. Simay Gergely a többségi javaslat mel­lett szól, és cáfolgat egyes baloldali szóno­kokat, kivált az erdélyi választások ügyében, míg ellenben Domahidy F.­Tisza mellett szól és a muszkavezetők , választási vesztegetések s a t­­erfélékkel teli vádaskodásokkal pattog. Szóltak még Petrovay Ákos és Királyi Pál a jobboldal, Győrfy Gyula és Ivánka Imre a balközép javaslata mellett. A május 29-dikén folytatott ülésben Várady Gábor, Markovics és még két fiumei polgár nevében, kik a Vukovics-párt meghatalmazottai a Ciotta elleni panasz tár­gyalásánál, kérvényt nyújt be. A kérvényezők azt hallották­ tegnap az illető bíráló­ bizott­­ságtól, hogy Csotta János igazoltatott, és pedig az ő okaik mellőzése mellett és úgy, hogy 3 tag szavazott 3 ellen, habár szerin­­tök szabály szerint 5 szavazat kell az eldön­tésre. Kérik tehát, hogy a ház ez ítélet megsemmisítése mellett utasítsa a bizottságot, hogy újabb határozatot hozzon. E fölött aztán másfél óráig tartó meddő, helyenként roppant zajos vita támad Végre szavazásra került a dolog s a kérvény a kérvényi bizottsághoz utasíttatott. Antalffy Károly az állandó igazoló­bizott­­ság részéről jelenti, hogy a Drágfy Sándor választása ügyében elrendelt vizsgálat eszköz­lésével Paczolay János képviselő bízatott meg, ki is az esküt a ház előtt azonnal leteszi. Horváth Boldizsár igazságügyminiszter két törvényjavaslatot terjeszt a ház elé, azon reményben, hogy a válaszfelirati vita mielőbb véget érvén, a ház nem sokára tárgyalhatja. Egyik szól: a birói hatalom gyakorlásáról, másik a birói függetlenségről. (Éljenzés.) Kinyomatni és kiosztatni rendeltetik. Végre napirendre tér a ház, a válasz­fölirati vita folytatására. Kautz Gyula egy óránál hosszabb ideig tartott és nagy tetszéssel fogadott beszédben a bizottsági javaslatot pártolja. Visszautasítja a közjogi helyzet bolygatását , mert nem akar az örökös negatív terén maradni, a vé­get nem érő válságok megingatják a nép jogfogalmait, erkölcsi érzetét. Simonyi be­szédére térve, különösen ennek kettős kül­ügyminisztériumát boncolgatja nagy derültség közt, kérdezve, hosszas külföldön mutatása alatt látott-e valamely udvarnál két követet ugyanegy fejedelem részéről? Ez csak arra szolgálna, hogy a monarchia decompositiójára törekvő ellenségek játékát könnyebbítse. (He­lyeslés) A vita folyama alatt számos ferde köz­­gazdasági nézet hozatott föl az ellenzék ré­széről , melyeket szóló röviden és talpraeset­ten egyenként megcáfol; arra, hogy a laj­thántúli kormány által eszközlött államadós­sági kamatreductióban Magyarország miért nem részesül, feleli, hogy midőn a kamat­­teherben való részvétről volt szó, mindent inkább akart a nemzet, csak solidaritást vál­lalni nem, és ezért csak egy minden esélytől független segélyösszeget ajánlott. Cáfolja ez­után Vukovics némely állítását, úgy­szintén Tisza Kálmánnak a józan központosítási elv elleni nézeteit, valamint a diplomatiára nézve megjegyzi, hogy ez nem akkor teljesíti köte­lességét , ha összedugja kezeit, hanem ha határozott állást foglal a nemzet érdekei sze­rint. Megcáfolja azután Móric Pál két tével­­méletét a külföldi tőkének hazánkba való bejövetelére nézve, valamint Ghyczy Kálmán azon állítását, hogy önálló pénzügyünk nem volna, valamint, hogy ez évi deficitünk a kiegyezéstől származnék, elvárta volna szóló, hogy Ghyczy őszinte legyen és meg­mondja , hogy 7 milló egy rendkívüli befek­tetésre , a honvédségre fordíttatik. Végül az egymás közti­ béke és egyetértésre int nagy melegséggel. (Tartós éljenzés.) Utána Nyáry Pál szólott, több előtte szóló cáfolatába bocsátkozván. Tisza Kálmán javaslatát pártolja. Prileszky Tádé a bizottság javaslata mel­lett szól. Jókai Mór: Szóló először is örömét fe­jezi ki afölött, hogy az országgyűlés a trón­beszéd útmutatása szerint a reformok ország­gyűlése leend, mire áttér a delegatio káros hatásainak taglalására. A delegatio megfosztotta a törvényhozást, hogy a hadikészületekre az extraordináriumot s háború kitörésénél a költ­ségeket megszavazza. Kerkápolyi tegnap azt álította, hogy a törvényhozás szavazza meg a költségeket. Szóló, ki annyiszor elolvasta a nevezetes XII.­­cikket, azt gondolta, hogy tévedett véleményében s nem a delegatio, Bécs kitűnőségei majd mind jelen voltak ; az udvar, a vér és pénz arisztokráciája, az értelmiség, a jómódú polgárság, a művészet, tudomány, irodalom, katonaság, magas­ hi­­vatalság—mind-mind képviselve valának leg­­elsőbbjei által. A magyar miniszterek közül is hármat láttunk: Andrássyt, ki egyúttal gr. Beustnak ugyanaz este megtartott báljára jött föl nejével együtt, Lónyait, kinek szomszédja véletlenül kollegája, a birodalmi pénzügyér volt, és a Bécsben székelő gr. Festeticset. Közvetlenül a fejedelem megjelenése után hangzottak föl az ünnepi nyitány első ütenyei. A közönség csakis annyi figyelemmel volt irántuk, amennyit megérdemlettek: semmivel. Aztán felgördült a függöny, mely maga is mesteri munka, és a színpad a régi Kärnt­nerthor sötét bástyáit és kietlen glacis­táját mutatja; e téren pedig, mint Bécs város géniusza, Walter kisasszony áll, ki nem min­dennapi déli alak, arany-páncéllal és kétfejű sassal mellén, bibor-palásttal vállain s a kő­fal-koronával fején. Prológot szavalt Dingel­­städttel, prológot, mely hemzsegett az üres phrázisoktól, banális kifejezésektől, melyek­ben a legjobb akarat mellett sem valánk ké­pesek egyetlen egy emelkedett gondolatot, kiválóbb fordulatot, vagy lelkesítő képet föl­fedezni. Wolter kisasszony egy női Badeckerként tűnt föl előttünk. Beszélt a régi Kärntnerlhor borzalmairól, a régi Bécsről, a régi glacis­­ról, a régi szűk utcákról, megemlíté a va­rázs­módra megifjodott uj várost, az uj pa­lotákat, uj tereket, lj szobrokat, uj ut­cákat. Miután pedig a múltnak megadta volt a magáét, látnoki szemmel a jövőbe tekinte, fölhíván a birodalom összes nemzetiségeit, gyűljenek köréje, eme, a harmóniának szen­telt épületben. S intésére a díszítmény meg­változik, a pompás „lépcsőház“ tűnik föl­­ előttünk, és a népek férfi- és női képviselői, nemzeti öltönyükben, országuk zászlóit len­getve (a piros-fehér-zöldet Bignio és Raba­­tinszky k. a. tartják magasra) jönnek és a Az új operaszínház megnyitása Bécsben. Az 1861-ben építeni kezdett bécsi opera­színház, Van der Nüll és Sicard építészeti terve szerint befejeztetett. A két fáradhatlan, munkás férfiú közül azonban egyik sem érhette meg művének be­fejezését. Nüll meghalt 1868-dik évi április hó 5-dikén, Sicard ugyanezen év június 11-én. Első pillanatra az egész épületen az eredetiség jellegének kinyomatát látjuk, de egyes részei, figyelmesebben vizsgálva, csak­hamar más építészeti remekekre emlékeztet­nek bennünket, így a nézőtér tojásdad ido­mában félreismerhetlenül közös vonások van­nak a milánói della scala és a genuai Carlo Felice-színházzal. Az építészeti styl, ha nincs is minden apróbb vonásban correcten kezelve, a renais­sance kor elvitázhatlan jellegével bír. A föntnevezett két építész vezette az építést, készítő a tervezetet átalában, egyes részletekben pedig Null a decoratio-, Sicard a constructio-részt kezelte. Az egész épület 62°, 3', 6" hosszú s 510 szélességű területen emelkedik. A szín­ház alatt tágas souterrain van, mely részint a színházi eszközök elhelyezésére, részint a szintéz s a nézőhely szellőztetésére szolgál. Ezen souterrain a színpad alatt 6 ölnyi mélységgel bír, mivel az utca horizonja fölött két öl magasságban épült, a színház többi részei alatt pedig 4 öl mély. Az épület ma­gassága a főhomlokzatig 14 öl, 1', 6", a tető csúcsáig 20°, 4'. A színház lehetőleg tűzmentesen van építve. Teteje vasból készült s a színpadtól és a nézőhelytől tűzfal szigetelt el. A padlás is tűzhatlan falzat által van az épület belse­jétől elzárva. Magát a színpadot is tűzhatlan boltoza­tok választják el minden­­oldalról, a mellék­­helyiségektől, melyek mind tűzoltó-készletek­kel látvák el. Az elő- és hátsó színpad közt öt víztartó van elhelyezve, melyek 4870 köb láb vizet tartalmaznak. A viz e tartókba egy erős forrású kútból szivattyúztatik, gőzszi­vattyú segítségével. A színház fűtése forró gőz által történik. E célra egy 12 lóerejű gőzgép alkalmaztatik. Más 5 lóerejű gép a víztartók megtöltését s a színpad gépezetének működését eszközli. A ventillatio eszközlése új, dr. Böhm tanár által föltalált módszer szerint történik. A nagy ventillátor pedig, melynek nyáron feladata a színházat hűvös léggel megtölteni, Heger tanár mintázata szerint készült. A színház kiváligatása gáz által eszkö­zöltetik. 4000 láng gyújtható meg. E téren is jelentékeny újításokkal találkozunk. A nézőtér kivilágítására használtató min­den gázláng csővel van ellátva , mely a me­leget s az el nem éghető gázokat kivezeti. Az előszin a nézőtér tetején elrejtett gáz­­lámparendszer által, s a színpad hátsó fele Lecogne módszere szerint világíttatik ki. — A közönség kényelme tekintetéből, minden karzat- és páholy osztály számára külön he­lyiség (foyer) van berendezve, hol felvonások között kiki frissítőket vehet magához A császár s a főhercegek számára pom­pás páholyok vannak berendezve, s egy ün­nepi páholy a császári család kísérete szá­mára. Egy páholy a főudvarmester, s kettő a színházi személyzet rendelkezésére van bo­csátva. Ezek mellett van a közönség számára 92 páholy, távolabb a karzat, zártszékekkel s álló helyekkel. A zártszékek száma: a par­­queten 353, földszint 86, az első emeleten 246, a harmadik karzaton 131, s a negye­diken 320. A színház összes helyiségei 2700 sze­mélyt fogadhatnak be. A színház különféle csarnokainak földíszítésének és kiékítésének történetéhez a következőket csatolhatjuk. Az étcsarnokokban a legjelesebb német dalműszerzők műveinek illustratiója szemlél­hető, mellszobraik az ajtók fölött diszesked­­nek. Schuberttól a „Häusliche Krieg“, Gluck­­tól „Armida“, Mozarttól a „Zauber-Flöte“, Beethoventől „Fidelio“, Dittersdorftól a „Doctor und Apotheker“, Meyerbeertől a „Hugenot­­ták“, Webertől „Der Freischütz“, Rossinitől a „Szevillai borbély“, Cherubinitől „Der Wasserträger“, Bordieutől „Die weisse Frau“, Marschnertől „Hans Heiling“, Spontinitől a „Vesta Sziz“ és Spohrtól „Jessoda“ vannak illustrálva. Az étcsarnokok mellett levő cuk­rászdákban Auber , Wagner, Donizetti és Bellini mellszobrai állítják föl. A szépművészetek szobrai (7) Gasser József által állíttattak föl. Van de Nüll és Sicard érdemjelei is szemlélhetők, gyászönt­­vényből kiállítva. A nézőhely aranysárga színre van festve; a páholyok szőnyegei vörös selyemről készít­­vék. A színház alapköve 1862-dik évi márc. 4-én tétetett le, mely ünnepélynél az akkori miniszter , gróf Wickenburg is jelen volt, mint az építő társulat elnöke. A befejezés f. hó 15-én történt. Az összes költségek, ide nem számítva a színpadi díszítményeket, majd 6 millióra rúgnak. A színház megnyitását, mely múlt szom­baton történt, a „Főv. Lapok bécsi tudósí­tója következőleg írja le: A tündéri világításban ragyogó, pazar fénynyel, fejedelmi pompával és művészi íz­léssel kiállított óriási nézőtért leírni alig, csak csodálni lehet. A márvány és arany, a selyem és bársony, a tükrök és ugró­ kutak, a festmények és szobrok egyvelege káprázta­­tólag hatott szemünkre. Hozzájárult még,­­ hogy az összes közönség nagy gálában jelent­­ meg, ezer színben vetekedve csillogtak a férfiak érdemrendjei és a nők ékszerei, a fe­­­­hér mellény az esti renden volt, keztyűtelen kéz nem látszott, és a páholyok sötétpiros , selyméhez pompás ellentétet képeztek a höl-­l­gyek világos színű báli ruhái.

Next