Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)
1869-01-14 / 4. szám
1869. Tizenegyedik évfolyam. 4-ik szám. Csütörtök, január 14-én. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megjelenő Hetenkint kétszer, vasárnapi cailtörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét ikstíi közlemények küldendők : iskola-utca, Csisze--ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési feltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben az adóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 frt. | Félévre .... 8 frt. Egész évre ... 1 frt. | Félévre . . 3 frt. Évnegyedre . . 2 frt. Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hiretési irodájában ; Bécsben Oppelik A. és Mariam. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , vlamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Páriában Haas , Lafitte, Bullier és társánál. • nelv Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. A t. közönséghez! A „Szegedi Híradó" ez évben is első rendben városunk és vidéke érdekeiért fog küzdeni; de amellett nem felejtkezik meg országos dolgainkról sem, melyeket az eddig követett irányban fog tárgyalni ; megismerteti egyszersmind röviden a külföldi eseményeket is, úgy, hogy azok, kik nagyobb lapokat nem tarthatnak, lapunkban találják föl azt, amit minden műveit magyar embernek, ha a nagy világgal együtt akar haladni, tudnia szükséges. Célunk biztosabb elérése végett több jeles írói erő áll rendelkezésünkre s a komolyabb tárgyak mellett nem fogjuk mellőzni a tanulságosan mulattató dolgokat sem, minélfogva tárca rovatunkat jövőre különösen változatossá teendjük. Az előfizetési föltételek a lap homlokán olvashatók. A szerkesztőség: Csongrádi, január 10. Városunkban is megjelent az első képviselőjelölt programm. Szeretve tisztelt plébánosunk főt. Alvinczy Ferenc ur szózata ez Csongrád város választóihoz. Én a főt. ur egyik őszinte tisztelője vagyok s hazaszeretetét egy percre sem merem kétségbe vonni, mindamellett kötelesséségemnek tartom meggyőződésemet nyíltan kimondani akkor, midőn véleményünk határozottan ellenkezik. Határozottan ellenkezik pedig az én meggyőződésem a főt. úr által szózatában kifejtett elvekkel, s így szükségesnek tartom véleményemet arra nézve leplezetlenül előadni . . . Határozottan ellenkezik politikai elvemmel azon felelet, melyet a főt. úr azon kérdésre ad, hogy melyik párthoz tartozik? „Én a hazaszeretet által megdicsőített igazság pályáján leszek, bármely oldalon fogom is azt föltalálni." Egyes tagja a törvényhozó testnek magát a pártok fölé nem helyezheti ! Miután kell, hogy minden pártnak egy kitűzött fő célja legyen, s annak elérhetése végett minden egyes fölmerülő eset a párt szempontjából ítélendő meg — lehet, hogy a pártnézet a párt némely tagjának véleményével ellenkezik, de a fő cél elérhetése végett tartozik egyéni nézetét a párt érdekének alárendelni. Pártfegyelem a politikai élet fő föltétele, s aki határozott pártállást nem foglal el, politikai tekintetben jellemtelennek neveztetik. Meggyőződésem szerint Magyarországban jelenleg csak két párt létezése indokolható. Az egyik, mely a kormány támogatását, a másik, mely a kormány működésének megakadályozását tűzte ki céljául. Az a kérdés, nyújtsunk e segédkezet a haza jóléte és alkotmányának újjáépítéséhez, vagy pedig leromboljuk-e a már szilárd alapra épített fundamentumot? És ha ez a kérdés, és ha „a hazaszeretet által dicsőített igazságot“ akarjuk követni, lehet e egy percig is haboznunk, hogy melyik pártot támogassuk?! Azon kérdésre tehát , hogy követünk melyik párthoz tartozzék, határozottan óhajtjuk azt a feleletet: „a Deák-párthoz." Mert meg vagyunk róla győződve, hogy csak ez a párt képes biztosítani és megszilárdítani hazánk alkotmányát és anyagi jólétét, csak ettől várhatjuk anyagi önállóságunk és politikai függetlenségünk teljes kivívását, és csak ebbe vethetjük bizodalmunkat az iránt, hogy anyagilag és politikailag meg nem semmisülünk ! Sajnos azonban, hogy az előttünk fekvő szózat épen az ellenzéknek hódol. Csupán néhány szót szól országos állapotainkról, de azok világosan elárulják a követjelölt úr pártállását. „A lefolyt országgyűlésnek egy kínos feladat jutott egyezkedni." Egy kissé furcsán hangzik a szeretet egyházának apostola szájából hallanunk azt, hogy a kiegyezés kínos föladat , — kínos föladat kiegyezni azzal, kihez egy szerződés által szentesített kötelék fűz ! Avagy vissza volt e szabad utasítanunk a békülő jobbot?! A szeretet egyházának papja nem mondhatja ezt! mert minden nap az ellenkezőt hirdeti, mert minden nap elmondja az Ur imájában, hogy úgy bocsásson meg minekünk az Ur, miként mi bocsátunk meg az ellenünk vétkezőknek! A kiegyezés nem föladat volt, hanem kötelesség és pedig törvényes és erkölcsi. Igaz, fájtak a sebek, de most, mikor már hegedni kezdenek , ne szakgassuk föl újra ! Feledjük a múltakat és bizzunk a jövőben ! Megtörtént, hála Istennek, a kiegyezés, teljesítve van szerződésileg vállalt kötelezettségünk, és koronás királyunk szent esküvel erősítette meg igaz jogainkat, bizzunk tehát a jövőben. így folytatja a követjelölt úr szózatát: „A jövő országgyűlés föladata lesz megítélni, váljon ezen kiegyezés kiállja-e a tűzpróbát. Mert a magyar nemzet, mely annyi csalódáson ment keresztül, melynek bizalmával, hűségével annyiszor visszaéltek, vakon többé nem hihet, mert még sokan nem tudják: alattomos mérges kígyóval, vagy pedig szelíd galambbal varrattuk-e magunkat egy zsákba !“ A kiegyezéskor határozottan kijelöltettek azon ügyek, melyekre nézve egy zsákba kerültünk Ausztriával, ezek miként intézésére nézve a lehető legnagyobb befolyást biztosítottuk magunknak, s épen ez a lefolyt országgyűlés legnagyobb vívmánya. Meg van szigorúan jelölve, a közösség meddig tart, és ami közös, az nélkülünk nem intéztethetik, ezt pedig csak a kiegyezéssel nyertük. Itt sem galambról, sem kígyóról szólni nem lehet, mert a közös ügyek szentesített törvény által vannak meghatározva, a törvényt mindkét fél tartozik megtartani, és egyéb, mint törvényeink által, alkotmányunkat biztosítani nem lehet. Tagadom, hogy a jövő országgyűlés feladata volna bebizonyítani, váljon a kiegyezés kiállja-e a tűzpróbát ?! A kiegyezés után két évig működött a lefolyt országgyűlés, és a baloldal által támasztott nehézségek és gátak dacára is oly szép eredmény koronázta működését, mely fényesen bebizonyította már a kiegyezés üdvös voltát ! De ezen megtagadása a múlt országgyűlés vívmányainak fölleplezi azt a fátyolt, melyet követjelölt úr pártállása takarására akart használni — és még leplezetlenebből az ellenzék nyilatkozata rejlik a következő állításban: „látom, mily kevés kézzelfogható haszonban részesültünk eddig." Még a baloldal vezére, Ghyczy Kálmán, sem vehette lelkére, hogy a múlt országgyűlés majoritása által kivívott előnyökről kicsinylőleg szóljon. A legtárgyilagosabban is tekintve helyzetünket, el kell ismernünk, hogy sok, nagyon sok azon előny, melyet hazánk a kiegyezés óta nyert, hogy ezt minden nyomon láthatjuk, tény, csupán a baloldal poros szemüvegén keresztül nézve látszanak a fekete pontok, melyek azonban csak könnyen letörülhető porszemek. Nézzünk csak körül az igazság szabad tekintetével, s meg leszünk elégedve a múlt országgyűlés eredményével, és semmiesetre sem fogjuk a majoritást azzal vádolhatni, amivel követjelölt úr, hogy: „a tájékozatlansággal párosult sietség hibába ejtette még a legbölcsebbeket is." Ennél igazságtalanabbul a múlt országgyűlés majoritása nem vádoltatott. Egész Európa journalistikája elismerte arról, hogy higgatsággal párosult megfontolással tett minden lépést, és éppen ez volt a fegyver, melylyel az ellenzéket legyőzte. Ha a hazafiság által szentesített igazság pártján óhajtunk állani , akkor legyünk igazságosak ! Szükségesnek tartottam ezeket az említett szózatra nézve megjegyezni és meggyőződésemnek kifejezést adni. Főtisztelendő,téged őszinte hazaszeretetéről és nyílt jelleméről meg vagyok győződve, épen azért biztosan vélem remélhetni azt, miszerint, mint köré kijelölt, határozottan és nyíltan meg fogja jelölni a pártot, mely elveit képviseli, és ha az a Deák-párt leend, teljes szivemből óhajtom követté választásának biztos eredményét. K. B. Vissza van-e állítva negyvennyolc I in. —— Áthatván a megyei tisztválasztásokról, szabad kir. városokról, a közlekedési teendőkről s a színházról szóló törvényeken, szerző tovább fűzi összehasonlító okoskodását s bár „a nemzetőrségi (XXII.) ideiglenes" törvényt az 1867. XI. minden pártok hozzájárultával felfüggesztene, tehát joggal szűnt meg létezni, szerző mégis bővebb taglalásába bocsátkozik e francia intézménynek, hogy a párisi levél szerint e legártatlanabb institutio fölöslegességét kitüntesse. Helyesen mondja szerző, hogy a nemzetőrség igen gyönge eszköz a hatalom túlkapásai megfékezésére, s hogy a végrehajtó hatalom kellő és hathatós ellenőrzését csupán egy erkölcsileg szilárd és a viszonyok iránt jól tájékozott közvéleményben vagy inkább, ami ennek is alapjául szolgál, a közérzületben találhatjuk föl, azon hatalomban , mely a nemzeti képviselet és a sajtó által nyilatkozik. Sőt Hervarth a nagy bölcsész annyira megy politikai és sociális elméleteiben, hogy a szabadság és törvényes rend mind le-, mind fölfelé való megoltalmazásában nem ismer el semmi más hatalmat vagy expedienst, mint a helyesen vezetett és valólag fölvilágosult közvéleményt, s e néppontját annyira érvényesíti , hogy még a kormány felelősségét is fölöslegesnek tartja, amit azonban, ha a philosph theoriájában jól veszi is ki magát, a gyakorlati élet nem igazol, s ha igazolná is, akkor sem volna szabad ily theoremákkal játszani. De ha nem gyakorlati a nemzetőrség a visszaélések visszatolásában, annál kevésbé megelőzésében, úgy elég veszedelmessé válhatik egy parlamentáris kormány által vezetett államban. Szerző ezt normális időkben fegyveres békének tekinti, mihelyt pedig az önkény húrjai feszülni kezdenek, forradalom , sőt polgárháború. „Mert lehet-e, hogy a kormány, mely ellen a törvényhozás vagy épen e nélkül a souverain nép fegyvert ragad, lehet-e, hogy azon másik fegyvert, mely törvény szerint alkotmányos monarchiában és respublikában egyformán a hatalomtól várja parancsait, lehet-e, mondom, hogy e másik fegyvert, a hadsereget, a tettleg megtámadt kormány önvédelemre ne fordítsa az ellene kirántott fegyver ellen? Nézzék csak a nemzetőri institutio hazáját , Franciaországot : mily tényező volt ez „ártatlan institutio" minden lázadásban ! A fölfegyverzett nemzet fölfegyverzett pártokra szakad; az ész helyett a vér foglalja el a trónt. Mert amely nép minden percben fegyvert emelhet a kormányra, fog-e az legjobb esetben egyedül a törvényhozás többségében kompromittálni? — többséget mondok, mert ahol nemzeti kormány van, csak nem tehetjük föl, hogy a kormánynak, ha rész is, semmi pártja ne legyen a törvényhozásban? Bármit mondotok, ez institutio a pártok véres küzdelmének alapja, a permanens forradalom, a polgárháború!“ Az általános katonai kötelezettség, kapcsolatban a miniszteri felelősség alól elvont rendelkezés hatalmával, nem tenné mellőzhetővé biztosíték dolgában a nemzetőrségi institutiót, mondja a párisi levél. De az 1867-diki törvény szerint nincs hatalom, mely a miniszteri felelősség alól el volna vonva. S lehet-e gondolni, hogy a közös felelős minisztériumnak eszébe jutna egy korhadt absolutistikus politika horogjával látni halászat után, s hogy a lajtántuli képviseletnek oly könnyedén kedvezőne saját pénze és vére föláldozásával egy ellenünk conspiráló közös minisztériumot támogatni , hogy ez újra megkísértse Sisyphus kövét hengergetni, mely Ausztriát kimerítette; merítgetni a Danaidák rostájával, mialatt Ausztria is oly drága perceket vesztett életéből; új miliárdokkal szaporítni államadósságait, melyekben épen ő futna meg, és egyszersmind elzárni magától, és nemcsak egy rövid vagy hoszszabb háború idejére, hanem előreláthatólag örökre, ipara és kereskedése előtt azon piacot, melyet számára a béke, a kiegyenlítés, az érdekközösség biztosított ? S védhető e a nemzetőrség közrendészeti nézpontból, midőn ez szakfoglalkozás, s fönn tudná-e tartani a közrendet, midőn annyi nemzetiség tartaná kezében a nemzetőri fegyvert ? Ez intézmény joggal szűnt meg tehát, s nem fájlalta semmi párt. S most átmegy szerző a tulajdonképeni lapis offensionisra, az 1848. új elveire s a közös ügyekre. Kimutatván világosan , hogy a közös ügyeket elismerte az 1848. 2. és 13. §§., azon körülményre utal, hogy az 1867. nem teremtette meg a közös ügyeket, hanem ama:cara pacta boni amid szerint csakis részletesen és szabatosan körülírta. S ami e közös ügyek intézését illeti, ebben az 1848. a szó szoros értelmében fonákul intézkedett És miképen ? „48 egy személyre, még pedig egy miniszterre bízta a közös ügyekben „képviseletét“ az országnak, ki ugyan felelősség alatt fogott „befolyni" azon ügyek (NB mások általi) elintézésébe; de hiszi-e váljon a legkonokabb szélsőbali is, hogy ez egy embernek, a zárt ajtók mögött tanácskozó (ausztriai) minisztertanácsban hangoztatott még oly határozott és erélyes, de mégis csak egy szavazata, hazánk érdekeinek képes lett volna csak némi biztosítékot nyújtani ? Másfelől képzelhetni-e egy embert, ha a legmélyebb belátással bír is, eléggé képesítettnek is arra, hogy ezen soknemű szakkérdésekben, melyek a közös ügyek részleteit alkotják, az ausztriai tanács mindannyi szakbeli kapacitásaival győzelmesen megmérkőzhessék ? Sőt fogtok-e találni minisztert, ki felelősségét egész kiterjedésében komolyan vevén, bár hány szakférfi tanácsával támogattatik, ily megoldhatlan föladásra vállalkozzék? Nem látjátok-e be, hogy e III. 13. lehetetlenséget decretált? Tagadhatjátok-e, hogy a legjobb esetben is, ha t. i. „a birodalmi kapcsot, mint őszinte 48-asok, fönn akarjátok tartani", a házi béke csak a tényleges alárendeltség árán lett volna föntartható. ? E bajnak, az ebből eredhető szerencsétlenségeknek, a G7 úgy vette elejét, hogy elmozdítván a külügyekbe kefolyó egy magyar kormánytagot, ennek helyébe két oly alkotmányos testületet állított, melyek feladatuknak képesek megfelelni, a törvényes jogkört föntartani és betölteni s kötelesek minden nyilvános, a nemzet véréről és pénzéről rendelkező intézkedésükért a nyilvánosságnak számot adni. A delegátiók és közös felelős minisztérium után, mely állami institutióknak az egyenjogúság s mindkét fél önállósága alapján történt létrejöttét nem is annyira a vitatkozás, mint a tények ereje által kimutatta, szerző