Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)

1869-01-14 / 4. szám

1869. Tizenegyedik évfolyam. 4-ik szám. Csütörtök, január 14-én.­­ POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megjelen­ő Hetenkint kétszer, vasárnap­­­i cailtörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét ik­stíi közlemények kül­dendők : iskola-utca, Csisze-­-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési feltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a­z adóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 frt. | Félévre .... 8 frt. Egész évre ... 1 frt. | Félévre . . 3 frt. Évnegyedre . . 2 frt. Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hire­­tési irodájában ; Bécsben Oppe­­lik A. és Maria­m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , vl­amint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Páriában Ha­­as , Lafitte, Bullier és társánál. • n­elv Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. A t. közönséghez! A „Szegedi Híradó" ez évben is első rendben városunk és v­idéke érdekeiért fog küzdeni; de amellett nem felejtkezik meg országos dolgainkról sem, melye­ket az eddig követett irányban fog tár­gyalni ; megismerteti egyszersmind rö­viden a külföldi eseményeket is, úgy, hogy azok, kik nagyobb lapokat nem tarthatnak, lapunkban találják föl azt, amit minden műveit magyar embernek, ha a nagy világgal együtt akar haladni, tudnia szükséges. Célunk biztosabb elérése végett több jeles írói erő áll rendelkezésünkre s a komolyabb tárgyak mellett nem fogjuk mellőzni a tanulságosan mulattató dol­gokat sem, minélfogva tárca­ rovatunkat jövőre különösen változatossá teendjük. Az előfizetési föltételek a lap hom­lokán olvashatók. A szerkesztőség: Csongrádi, január 10. Városunkban is megjelent az első képvi­selő­jelölt programm. Szeretve tisztelt plébánosunk főt. Al­­vinczy Ferenc ur szózata ez Csongrád város választóihoz. Én a főt. ur egyik őszinte tisztelője va­gyok s hazaszeretetét egy percre sem me­rem kétségbe vonni, mindamellett kötelessé­­ségemnek tartom meggyőződésemet nyíltan kimondani akkor, midőn véleményünk hatá­rozottan ellenkezik. Határozottan ellenkezik pedig az én meggyőződésem a főt. úr által szózatában ki­fejtett elvekkel, s így szükségesnek tartom véleményemet arra nézve leplezetlenül elő­adni . . . Határozottan ellenkezik politikai elvem­mel azon felelet, melyet a főt. úr azon kér­désre ad, hogy melyik párthoz tartozik? „Én a hazaszeretet által megdicsőített igazság pályáján leszek, bármely oldalon fogom is azt föltalálni." Egyes tagja a törvényhozó testnek magát a pártok fölé nem helyezheti ! Miután kell, hogy minden pártnak egy kitűzött fő célja legyen, s annak elérhetése végett minden egyes fölmerülő eset a párt szempontjából ítélendő meg — lehet, hogy a pártnézet a párt némely tagjának vélemé­nyével ellenkezik, de a fő cél elérhetése végett tartozik egyéni nézetét a párt érdekének alá­rendelni. Pártfegyelem a politikai élet fő föltétele, s aki határozott pártállást nem foglal el, po­litikai tekintetben jellemtelennek neveztetik. Meggyőződésem szerint Magyarországban jelenleg csak két párt létezése indokolható. Az egyik, mely a kormány támogatását, a másik, mely a kormány működésének meg­akadályozását tűzte ki céljául. Az a kérdés, nyújtsunk e segédkezet a haza jóléte és alkotmányának újjáépítéséhez, vagy pedig leromboljuk-e a már szilárd alapra épített fundamentumot? És ha ez a kérdés, és ha „a hazaszere­tet által dicsőített igazságot“ akarjuk követni, lehet e egy percig is haboznunk, hogy melyik pártot támogassuk?! Azon kérdésre tehát , hogy követünk melyik párthoz tartozzék, határozottan óhajt­juk azt a feleletet: „a Deák-párthoz." Mert meg vagyunk róla győződve, hogy csak ez a párt képes biztosítani és megszilár­dítani hazánk alkotmányát és anyagi jólétét, csak ettől várhatjuk anyagi önállóságunk és politikai függetlenségünk teljes kivívását, és csak ebbe vethetjük bizodalmunkat az iránt, hogy anyagilag és politikailag meg nem sem­misülünk ! Sajnos azonban, hogy az előttünk fekvő szózat épen az ellenzéknek hódol. Csupán néhány szót szól országos álla­potainkról, de azok világosan elárulják a kö­vetjelölt úr pártállását. „A lefolyt országgy­űlésnek egy kínos feladat jutott­­ egyezkedni." Egy kissé furcsán hangzik a szeretet egyházának apostola szájából hallanunk azt, hogy a kiegyezés kínos föladat , — kínos föladat kiegyezni azzal, kihez egy szerződés által szentesített kötelék fűz ! Avagy vissza volt e szabad utasítanunk a békülő jobbot?! A szeretet egyházának papja nem mond­hatja ezt! mert minden nap az ellenkezőt hirdeti, mert minden nap elmondja az Ur imájában, hogy úgy bocsásson meg minekünk az Ur, miként mi bocsátunk meg az ellenünk vétkezőknek! A kiegyezés nem föladat volt, hanem kötelesség és pedig törvényes és erkölcsi. Igaz, fájtak a sebek, de most, mikor már hegedni kezdenek , ne szakgassuk föl újra ! Feledjük a múltakat és bizzunk a jö­vőben ! Megtörtént, hála Istennek, a kiegyezés, teljesítve van szerződésileg vállalt kötelezett­ségünk, és koronás királyunk szent esküvel erősítette meg igaz jogainkat, bizzunk tehát a jövőben. így folytatja a követjelölt úr szózatát: „A jövő országgyűlés föladata lesz meg­ítélni, váljon ezen kiegyezés kiállja-e a tűz­­próbát. Mert a magyar nemzet, mely annyi csalódáson ment keresztül, melynek bizalmá­val, hűségével annyiszor visszaéltek, vakon többé nem hihet, mert még sokan nem tud­ják: alattomos mérges kígyóval, vagy pedig szelíd galambbal varrattuk-e magunkat egy zsákba !“ A kiegyezéskor határozottan kijelöltettek azon ügyek, melyekre nézve egy zsákba ke­rültünk Ausztriával, ezek miként intézésére nézve a lehető legnagyobb befolyást biztosí­tottuk magunknak, s épen ez a lefolyt or­szággyűlés legnagyobb vívmánya. Meg van szigorúan jelölve, a közösség meddig tart, és ami közös, az nélkülünk nem intéztethetik, ezt pedig csak a kiegyezés­sel nyertük. Itt sem galambról, sem kígyóról szólni nem lehet, mert a közös ügyek szentesített törvény által vannak meghatározva, a tör­vényt mindkét fél tartozik megtartani, és egyéb, mint törvényeink által, alkotmányunkat biztosítani nem lehet. Tagadom, hogy a jövő országgyűlés fel­adata volna bebizonyítani, váljon a kiegyezés kiállja-e a tűzpróbát ?! A kiegyezés után két évig működött a lefolyt országgyűlés, és a baloldal által tá­masztott nehézségek és gátak dacára is oly szép eredmény koronázta működését, mely fényesen bebizonyította már a kiegyezés üd­vös voltát ! De ezen megtagadása a múlt országgyű­lés vívmányainak­­ fölleplezi azt a fátyolt, melyet követjelölt úr pártállása takarására akart használni — és még leplezetlenebből az ellenzék nyilatkozata rejlik a következő állításban: „látom, mily kevés kézzelfogható haszonban részesültünk eddig." Még a baloldal vezére, Ghyczy Kálmán, sem vehette lelkére, hogy a múlt országgyű­lés majoritása által kivívott előnyökről ki­­csinylőleg szóljon. A legtárgyilagosabban is tekintve hely­zetünket, el kell ismernünk, hogy sok, na­gyon sok azon előny, melyet hazánk a ki­egyezés óta nyert, hogy ezt minden nyomon láthatjuk, tény, csupán a baloldal poros szem­üvegén keresztül nézve látszanak a fekete pon­tok, melyek azonban csak könnyen letörülhető porszemek. Nézzünk csak körül az igazság szabad tekintetével, s meg leszünk elégedve a múlt országgyűlés eredményével, és semmiesetre sem fogjuk a majoritást azzal vádolhatni, a­mivel követjelölt úr, hogy: „a tájékozatlansággal párosult sietség hibába ejtette még a legbölcsebbeket is." Ennél igazságtalanabbul a múlt ország­­gyűlés majoritása nem vádoltatott. Egész Európ­a journalistikája elismerte arról, hogy higga­­t­sággal párosult megfonto­lással tett minden lépést, és éppen ez volt a fegyver, melylyel az ellenzéket legyőzte. Ha a hazafis­ág által szentesített igazság pártján óhajtunk állani ,­ akkor legyünk igaz­ságosak ! Szükségesnek tartottam ezeket az említett szózatra nézve m­egjegyezni és meggyőződé­semnek kifejezést adni. Főtisztelendő,téged őszinte hazaszereteté­ről és nyílt jelleméről meg vagyok győződve, épen azért biztosan vélem remélhetni azt, mi­szerint, mint köré kijelölt, határozottan és nyíl­tan meg fogja jelölni a pártot, mely elveit képviseli, és ha az a Deák-párt leend, teljes szivemből óhajtom követté választásának biz­tos eredményét. K. B. Vissza van-e állítva negyven­nyolc I in. —­— Áthatván a megyei tisztválasztá­sokról, szabad kir. városokról, a közlekedési teendőkről s a színházról szóló törvényeken, szerző tovább fűzi összehasonlító okoskodását s bár „a nemzetőrségi (XXII.) ideiglenes" törvényt az 1867. XI. minden pártok hozzá­­járultával felfüggesztene, tehát joggal szűnt meg létezni, szerző mégis bővebb taglalásába bocsátkozik e francia intézménynek, hogy a párisi levél szerint e legártatlanabb institutio fölöslegességét kitüntesse. Helyesen mondja szerző, hogy a nemz­et­­őrség igen gyönge eszköz a hatalom túlkapá­sai megfékezésére, s hogy a végrehajtó ha­talom kellő és hathatós ellenőrzését csupán egy erkölcsileg szilárd és a viszonyok iránt jól tájékozott közvéleményben vagy inkább, ami ennek is alapjául szolgál, a közérzület­ben találhatjuk föl, azon hatalomban , mely a nemzeti képviselet és a sajtó által nyilat­kozik. Sőt Hervarth a nagy bölcsész annyira megy politikai és sociális elméleteiben, hogy a szabadság és törvényes rend mind le-, mind fölfelé való megoltalmazásában nem ismer el semmi más hatalmat vagy expedienst, mint a helyesen vezetett és valólag fölvilágosult közvéleményt, s e néppontját annyira érvénye­síti , hogy még a kormány felelősségét is fölöslegesnek tartja, amit azonban, ha a phi­­losph theoriájában jól veszi is ki magát, a gyakorlati élet nem igazol, s ha igazolná is, akkor sem volna szabad ily theoremákkal ját­­szani. De ha nem gyakorlati a nemzetőrség a visszaélések visszatolásában, annál kevésbé megelőzésében, úgy elég veszedelmessé vál­hat­ik egy parlamentáris kormány által veze­tett államban. Szerző ezt normális időkben fegyveres békének tekinti, mihelyt pedig az önkény húrjai feszülni kezdenek, forradalom , sőt polgárháború. „Mert lehet-e, hogy a kormány, mely ellen a törvényhozás vagy épen e nélkül a souverain nép fegyvert ragad, lehet-e, hogy azon másik fegyvert, mely törvény szerint alkotmányos monarchiában és respublikában egyformán a hatalomtól várja parancsait, le­het-e, mondom, hogy e másik fegyvert, a hadsereget, a tettleg megtámadt kormány önvédelemre ne fordítsa az ellene kirántott fegyver ellen? Nézzék csak a nemzetőri institutio ha­záját , Franciaországot : mily tényező volt ez „ártatlan institutio" minden lázadásban ! A fölfegyverzett nemzet fölfegyverzett pártokra szakad; az ész helyett a vér foglalja el a trónt. Mert amely nép minden percben fegy­vert emelhet a kormányra, fog-e az legjobb esetben egyedül a törvényhozás többségében kompromittálni? — többséget mondok, mert ahol nemzeti kormány van, csak nem tehet­jük föl, hogy a kormánynak, ha rész is, semmi pártja ne legyen a törvényhozásban? Bármit mondotok, ez institutio a pár­tok véres küzdelmének alapja, a permanens forradalom, a polgárháború!“ Az általános katonai kötelezettség, kap­csolatban a miniszteri felelősség alól elvont rendelkezés hatalmával, nem tenné mellőzhe­tővé biztosíték dolgában a nemzetőrségi in­­stitutiót, mondja a párisi levél. De az 1867-diki törvény szerint nincs hatalom, mely a miniszteri felelősség alól el volna vonva. S lehet-e gondolni, hogy a közös fele­lős minisztériumnak eszébe jutna egy korhadt absolutistikus politika horogjával látni halá­szat után, s hogy a lajtántuli képviseletnek oly könnyedén kedve­zőne saját pénze és vére föláldozásával egy ellenünk conspiráló közös minisztériumot támogatni , hogy ez újra megkísértse Sisyphus kövét hengergetni, mely Ausztriát kimerítette; merítgetni a Da­­naidák rostájával, mialatt Ausztria is oly drága perceket vesztett életéből; új miliár­­dokkal szaporítni államadósságait, melyekben épen ő futna meg, és egyszersmind elzárni magától, és nemcsak egy rövid vagy hosz­­szabb háború idejére, hanem előreláthatólag örökre, ipara és kereskedése előtt azon piacot, melyet számára a béke, a kiegyenlítés, az érdekközösség biztosított ? S védhető e a nemzetőrség közrendészeti nézpontból, midőn ez szakfoglalkozás, s fönn tudná-e tartani a közrendet, midőn annyi nemzetiség tartaná kezében a nemzetőri fegy­vert ? Ez intézmény joggal szűnt meg tehát, s nem fájlalta semmi párt. S most átmegy szerző a tulajdonképeni lapis offensionisra, az 1848. új elveire s a közös ügyekre. Kimutatván világosan , hogy a közös ügyeket elismerte az 1848. 2. és 13. §§., azon körülményre utal, hogy az 1867. nem teremtette meg a közös ügyeket, hanem ama:­c­ara pacta boni amid szerint csakis részle­tesen és szabatosan körülírta. S ami e közös ügyek intézését illeti, ebben az 1848. a szó szoros értelmében fo­nákul intézkedett És miképen ? „48 egy személyre, még pedig egy mi­niszterre bízta a közös ügyekben „képvisele­tét“ az országnak, ki ugyan felelősség alatt fogott „befolyni" azon ügyek (NB mások ál­tali) elintézésébe; de hiszi-e váljon a legkono­kabb szélsőbali is, hogy ez egy embernek, a zárt ajtók mögött tanácskozó (ausztriai) mi­nisztertanácsban hangoztatott még oly hatá­rozott és erélyes, de mégis csak egy szava­zata, hazánk érdekeinek képes lett volna csak némi biztosítékot nyújtani ? Másfelől képzel­­hetni-e egy embert, ha a legmélyebb belátás­sal bír is, eléggé képesítettnek is arra, hogy ezen soknemű szakkérdésekben, melyek a közös ügyek részleteit alkotják, az ausztriai tanács mindannyi szakbeli kapacitásaival győ­zelmesen megmérkőzhessék ? Sőt fogtok-e ta­lálni minisztert, ki felelősségét egész kiter­jedésében komolyan vevén, bár hány szak­férfi tanácsával támogattatik, ily megoldhatlan föladásra vállalkozzék? Nem látjátok-e be, hogy e III. 13. le­hetetlenséget decretált? Tagadhatjátok-e, hogy a legjobb esetben is, ha t. i. „a birodalmi kapcsot, mint őszinte 48-asok, fönn akarjátok tartani", a házi béke csak a tényleges alá­rendeltség árán lett volna föntartható. ? E bajnak, az ebből eredhető szerencsét­lenségeknek, a G7 úgy vette elejét, hogy el­mozdítván a külügyekbe kefolyó egy magyar kormány­tagot, ennek helyébe két oly alkot­mányos testületet állított, melyek feladatuk­nak képesek megfelelni, a törvényes jogkört föntartani és betölteni s kötelesek minden nyilvános, a nemzet véréről és pénzéről ren­delkező intézkedésükért a nyilvánosságnak számot adni. A delegátiók és közös felelős miniszté­rium után, mely állami institutióknak az egyen­jogúság s mindkét fél önállósága alapján tör­tént létrejöttét nem is annyira a vitatkozás, mint a tények ereje által kimutatta, szerző

Next