Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)

1869-02-21 / 15. szám

1869. Tizenegyedik évfolyam. Megjelen­ő Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 8 frt. | Félévre .... 4 frt. Egész évre ... 6 frt. | Félévre . . 3 frt. Évnegyedre . . 2 frt. Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban ,• Pesten Neumann A. hirdetési irodájában ; Bécsben Oppe­­lik A. és Maria­ m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas , Lafitte , Builier és társánál. 15-ik szám. Vásárnál), -én. *■ Sv**#S. ;T - ' 1 Ia POLITIKAI ES VEGYESTART­ALMU KÖZLÖNY. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Ilorváth­ Mihály Szegeden. Mióta Horváth Mihály, a bel-felsővárosi választókerület nagynevű jelöltje körünkbe ér­kezett, azóta Szeged városának ünnepnapjai vannak. Szeged népe ösztönszerűleg megérzé, hogy oly vendég érkezik körébe, aminőhöz csak rit­kán van szerencséje er­ős városnak, és ezré­vel kelt talpra, hogy az 1848—9-iki szomorú, de nagy napok egyik kimagasló alakját, — a nagy események méltó megörökitőjét, — a 18 évi száműzetésben megőszült, de meg nem tört mártyrt, Horváth Mihályt — a büszke öröm riadó zajával üdvözölje s a szeretet me­legével keblére ölelje. A fogadtatásnak múlt számunkban, az idő rövidsége miatt, csak halvány rajzát adhattuk. Valóban egy fejedelmet sem fogadhattunk volna nagyszerűbben, s az elfogadás méltó volt a jó- és balsorsban mindig hű s legnagyobb haza­fiak egyikéhez, a tudományok fejedelméhez; méltó Szeged népéhez, mely e nagyszerű ér­zelemnyilvánításban nyilván kitüntető, hogy Horváth Mihály kétszeresen a mienk, mert köztünk, e város falai közt növekedett föl, hogy a hazának elsőrendű csillaga legyen, melynek fénye — bár kiterjed az egész hazára, sőt annak határain is messze túl — Szeged városára sugárzik vissza. A megérkezés utáni nap, csütörtök, foly­tatása volt az előbbinek. Reggeltől éji 10 —11 óráig mozgásban volt az egész város; a foga­tok egyre robogtak s a nép ezrével hullám­zott a zászlóktól tarkálló utcákon és tereken. A piros tollak (Horváth-párti jelvények) virí­tottak mindenfelé a lövegeken. Örömzaj min­denfelé. Szóval: ünnepnap volt. S mindehez felhőtlen ég, verőfényes tavaszi nap, mintha a természet is ünnepelni akarta volna. Mellőzzük itt a különféle egyletek s tes­tületek küldötteinek tisztelgését Horváth Mi­­hálynál, mint, amelyek a nyilvánosság körén kívül estek. Reggel 8 órától kezdve már hullámzott a nép, miként a templomba, a városháza felé, melynek közgyűlési teremében 9 órakor, az ünnepelt jelölt választóihoz beszédet volt tartandó. A tágas terem, karzataival (a felsőn sok szép nő is volt látható) s mellékterm­eivel együtt minden zugában a szorongásig megtelt, olyannyira, hogy a kifejlett hőség folytán egypár ájulás is fordult elő. A 7­­ 800 ra tehető hallgatóság egy nagy, egybeolvadt tes­tet képezett a lakosság minden osztályából. A be nem fért több száz emberből álló tö­meg pedig a városház kapuja előtt foglalt helyet, türelmesen várva a benn folyó ünne­pély végét. A terem közepén fölállított emelvényre 9 órakor a deák párti bizottmány elnöke Osztrovszky József lépett föl díszruhában , a közönség harsány éljenzése közt, s indítvá­­nyozá, hogy várva-várt jelöltünkért küldött­ség menjen, melynek tagjaiul Kremminger prépost úr el­öklete alatt: Kátay István, Jójárt János és Tóth János választó polgáro­kat kérte föl, kik rögtön eltávoztak s mint­egy 10 perc múlva érkeztek vissza ünnepelt jelöltünkkel, ki az előtte vitt nemzeti lobogó szárnyai alatt, a közönség óriási éljenharso­­gása közt vonult a terembe, mely kétszeres erővel újult meg, midőn az ősz hazafi az emelvényre lépett s csak percek múlva csil­lapult le. Az ünnepelt férfiút Osztrovszky üdvö­zölte néhány meleg szóval. A választók érzel­meire hivatkozva, kijelenté, miszerint nem azért kívánjuk őt hallani, hogy nekünk pro­grammot adjon, mert elegendő programm az ő múltja, hanem azért, hogy ő, ki a tudo­mány és tapasztalás kincseit halmozva bírja, juttasson ezekből nekünk is valamit és tanít­son, oktasson bennünket. A gyülekezet viharos éljenzése bizonyítá, hogy a szónok a közérzelmet tolmácsolá. Ekkor megszólalt Horváth Mihály, s több mint két óra hosszáig tartó beszédben tárta föl előttünk nemcsak saját politikai elveit, hanem hazánk jelen helyzetét, szemközt állít­ván a pártokat s mérlegelvén azok értékét. Nem kisértjük meg gyarló tollunkkal e colossalis beszédet jellemezni, csupán azt je­gyezzük meg, hogy sem politikai értekezést, sem beszédet nem ismerünk, mely hazánk újabb közjogi helyzetét ennyire majd minden oldalról kimerítve s tisztán megvilágítva tárta volna elénk. E beszéd nem is csupán Szeged város választóinak, hanem az egész országnak volt szánva, néhány nap múlva viszhangozni fog ország- s birodalomszerte. Mi ezúttal a roppant tudomány- és tapasztalással támogatott igazság hódító ere­jén kívül azon örvendetes tapasztalást is merítettük, hogy ősz hazánkfia korához ké­pest alig sejtett ifjúi tűzzel s kitartó erő­vel bir; hangja még mindig csengő, férfias s mint szónok nem sokkal áll hátrább a tör­ténetírónál. Néhányszor szűnni nem akaró lelkese­désre, máskor kényezni hajlandó megindulásra ragadta hallgatóit. Igaz, hogy minden szava az igaz érzelem és mély meggyőződés tiszta aranycsengése volt. Beszéde végeztével ismét kitört az él­jenzés és lelkesedés árja, mely nem is szűnt meg addig, míg a szeretett férfiú lenn váró fogatára ülve, el nem távozott. A városháza előtt ekkor roppant tolongás vonta magára a figyelmet. Horváth Mihálynak, a már lapunkból ismert, külön lenyomatú, arcképével díszített életrajzát osztogatták itt s a nép törte magát, hogy egy-egy példány­hoz juthasson. Hasonló ostromnak volt kitéve egész nap kiadónk kereskedése ugyancsak az életrajzért, úgy hogy az eddig nyomtatott 2.000 példányt még az­nap szétkapkodták, alig tarthattak vissza néhány számot az esteli lakomára. Délután 2 órakor kezdődött a belvárosi kaszinóban rendezett díszebéd, melyben mint­egy 120-an vettek részt. Az első poharat Vadász Manó, mint házi­gazda emelte. Két hatalom van —úgymond — mely szüntelen működik és sem fényéből, sem erejéből nem veszít semmit. E két hatalom : a nap és az ész. Ma az ész hatalmát volt alkalmunk csodálni ünnepelt képviselőjelöltünk Horváth Mihálynak két óra hosszáig tartott remek beszédében, mely arról i° meggyőzött bennünket, hogy ő méltósága előrehaladott kora dacára nemcsak teljes lelki, de testi erővel is meg van áldva. Éltesse is őt az Isten teljes erőben sokáig, az emberi kor legvéső határáig, hazánk dicsőségére s mind­nyájunk örömére. Szűnni nem akaró éljenzés követte e szívből fakadt jókivánatot, mire kitűnő vendé­günk emelvén poharat, körülbelől ezeket monda: Uraim, Toldy Ferenc és Toldy István urak szólok önökhöz! Önök most először lé­vén e nemes város falai közt, nem ismerik annak területi alakját, de tudják a történet­ből, hogy itt nevezetes események folytak le s a régibb időkből fönnáll még ma is az alsóvárosi templom, melyben Mátyás király országgyűlést tartott. Igen nevezetes szerepet játszott Szeged a törökök ellen is. — E­sik mezőkön gyűltek össze ősapáink házát védő vitéz csoportjai, a vár még most is létezik, amely körül bőven folyt a magyar vér, mert e vár a sík alföld egyik legjelentékenyebb vé­delmi pontja volt. A közelmúltban is neve­zetes szerep jutott Szegednek, fiai 20 év előtt a szabadságharc vitéz tényezői valának s falai közt talált menhelyet a magyar kor­mány. Istennek hála, a szabadság most már ki van víva, nyitva a tér a szellemi s anyagi haladásra s remélhető, hogy Szegedet, mely lélek száma szerint az ország második városa, lakosai feltörekvő szelleme erkölcsileg is azzá fogja tenni. A gőzerő meghonosult már Szegeden, egyenes közlekedésbe jutott a legtávolabb vi­dékekkel, több iparvállalat virágzik benne. Két kellék szükséges még, hogy Szeged Ma­gyarország Lyonjává váljék , egyik , hogy tö­­kéletesbítendő iskolák által az ipar, gazdaság­i és kereskedelem emeltessék, s a másik, hogy polgárai az igyekezetét tapintattal s mérsék­lettel párosítva, vegyenek részt a politikai s­­társadalmi mozgalmakban s azon tudattól legyenek áthatva, hogy egy ország és város fölvirágoztatására a rend ép oly szükséges, mint a szabadság. Ez alapokon Szeged csodás gyorsasággal fog a jólét magaslatára emelkedni. Én Szeged jólétéért emelem poharamat s kívánom, hogy e város derék polgárait az isteni gondviselés sokáig éltesse. A jeles beszédet tartós éljenzés követte s ezután egymást érték a szebbnél-szebb fel­köszöntések , melyeket azonban elméinkbe mind föl nem jegyezhettünk. Szólották: Kremminger, Osztrovszky, Tóth István, Molnár Pál, Burger Zsigmond, Toldy Ferenc és Dáni Ferenc. A felköszöntések többnyire ünnepelt kép­viselőjelöltünket illették , de poharat emeltek az immár ősz, de még mindig ifjú lelkű jeles tudósért, Toldy Ferencért s annak nagyreményű fiáért, Toldy Istvánért s ifj. gróf Ráday Gedeon kir. biztosért is. Ez utóbbinak Szegeden kivívott­­ érde­meiről Osztrovszky emlékezett meg igen ta­­lálólag. A Szegeden és környékén fölmerült me­rényletek következtében — így szólt körül­belől — nemcsak Szeged, de az egész or­szág becsülete a külföld előtt is érzékeny csorbát szenvedett. Ennek kiköszörülésére egy férfiú külde­tett hozzánk, kitől kezdetben sokan féltek, de aki úgy látszik, csak a gonosztevőkre lett félelmes, s működésének már is oly fényes eredményei vannak, hogy mindnyájunk tiszte­letét és elismerését kivívta magának. A jelenvoltak a derék kir. biztost lelke­sen megéljenezték. Az eléggé gazdag diszebéd mellé az első zenekar szolgáltatta a zenét, valamint az ét­kekről és italokról, úgy a zenéről is dicsé­­rőleg lehet szólanunk. Este 7 órakor pedig már a felsővárosi kaszinó tágas helyiségei tömve voltak az itt rendezett díszlakomára odasereglett válasz­tókkal. Boldog volt, aki ülőhelyet kaphatott, 400 terítéket lehetett csak elhelyezni, holott az ívekre közel 600-an voltak bejegyezve, s vagy 100 ra mehetett még azok száma, kik jegy nélkül, pártfogások útján a többiekkel bejutottak. A lakoma aztán ment, ahogy mehetett; étel, ital nem hiányzott volna, de ily rop­pant embertömegben rendes kiszolgálásról szó sem lehetett. 8 óra felé érkezett meg a nap és est hőse , kinek közeledtét viharos éljenzés tudata, mely a piros tollas lövegek lengetése közt kiséré a számára kijelölt helyre. Ekkor kezdődött a vacsora. Az első áldomáspoharat Osztrovszky J. emelé az ünnepelt vendégre, rövid, de ér­zelemdús szavakban ecsetelvén Horváth M. történeti alakját, különösen kiemelvén benne a 48 diki szabadságharc történetének nagy íróját, ki e halhatatlan művében akként örö­­kíté meg ama nagy eseményeket, hogy belőle nemcsak mi, de az utódok is örökké a sza­badság­, hazaszeretet magasztos erényeit szi­­vandják lelkeikbe. E viharos éljenzéssel fogadott felköszön­tés után Horváth Mihály emelt szót, mély csend­ben , melyet csak a közben többször kitört él­­jenzaj szakasztott meg. A nap fáradalmaitól kimerültségét előre­­bocsátva, mintegy negyedóráig tartott beszé­dében röviden érinté ismét a politikát, meg­támadván azon áltant, mely azt hirdeti, hogy a Deákpárt a 48-at föladta. Ez ámítás, — úgymond — mert nemcsak nem adta föl, ha­nem folytatta és befejezte a 48-iki forradal­mat , melyet a 49, a reactio átkos működése megszakasztott. Amit a 48-iki pesti ország­gyűlésnek kellett volna — ha a viszonyok nem gátolják — létrehozni, azt létrehozta a 67-iki országgyűlés, a Deákpárt. Viharos él­jenzés.) Nagy hatást keltettek azon szavai, midőn elmondá, hogy ő kétszer élte át a 48- diki szabadságharcot, egyszer a valóságban s másodszor, midőn annak történetét megirta. — Az igazság és meggyőződés erős és bátor hang­ján nyilvánítá, hogy ő a 48-nak, a 48-iki törvényében lerakott reformeszméknek mindig hive volt s hive lesz a sírig. Végül Szeged város, mint második szülővárosa összes pol­gáraira köszön­te poharát. Az egész gyülekezet fölállva fogadta a szívből jött köszöntést s a szeretett férfiú szűnni nem akaró éljenzésével viszonzá. Erre pár perc múlva megérkezett odakünn a főgymnáziumai ifjúság fényes fáklyásmenete, díszruhás, kardos ifjakkal, lobogó zászlókkal, harsogó zeneszó mellett, mire Horváth Mihály, többektől követve, a tisztelgők elé sietett, — utánuk a vendégek nagy része egymást össze­préselve tódult kifelé. Itt a fáklyás ifjak egy része félkört alakí­tott a sétányon, nagyobb része pedig kívül foglal helyet. Ben a sétányon s a körülötte levő térsé­gen s közeli utcákon mintegy 14—15 ezernyi tömeg tolongott. Szegeden ennyi embert aligha látott valaki egy lakáson. A tisztelgő ifjúság részéről Lázár György 8 ik­oszt. tanuló igen szép beszéddel üdvözlé Horváth Mihályt. Ez üdvözlő beszédet jövő számunkban egész terjedelmében közlendjük. Horváth M. okus adván, hogy a mai nap különben is gyönge hangját nagyon megviselte, csak igen röviden, atyai szelidséggel válaszolt, elmondván, hogy a tudomány első elemeit ő is a szegedi gymnasium falai közt merítette s ifjúsága boldog napjaira mindig örömmel em­lékszik vissza. Végül intette az ifjúságot, hogy s a szónok által kifejezett nemes hivatásuknak iparkodjanak megfelelni, hogy ha majd az idősb nemzedék kidől, annak helyét elfoglalhassák s még magasabbra emeljék a szeretett hazát. Ezután a tisztelgő ifjúság s a hallgató roppant közönség éljenzajától kisérve, ünne­pelt jelöltünk visszatért a terembe, hol a la­koma vidáman folyt tovább. Ezután szabad lett a bemenet mindenkinek. A szeretet és ragaszkodás annyi jeleivel elhalmozott férfiút ismét Lábdi István, a valódi népszónok köszönte fel, nagy lelkesedés közt. Burger Zsigmond Toldy Ferencet, mint az akadémia alelnökét s a magyar irodalomtör­ténet kitűnő művelőjét, és fiát Toldy Istvánt, a komoly irányban haladó ifjabb nemzedék e kitűnő tagját — élteté. Tóth István remek­ beszédben vont pár­huzamát Kossuth és Deák államférfim egyéni­sége, valamint a kettőnek politikája közt. Be­széde végén kérdezé: melyikhez álljunk a kettő közül? Mire az egész gyülekezet roppant lel­­kesedéssel, mint egy ember harsogá: „Éljen Deák Ferenci* Balogh János ügyv. Dáni Ferencet, mint az alsó-rókusi kerület deákpárti jelöltjét élteté; kit a gyülekezet is, hosszan, lelkesen meg­­éljenzett. Horváth M. 11 óra után vett búcsút vá­lasztóitól, kik utána tolongva, viharos éljen­zéssel kisérék a szeretett alakkal elrobogó fogatot. A lakoma azután fesztelen kedélyesség, magasra fokozott jókedv s vidám zene mellett egész reggelig tartott. E pár nap emléke kitörülhetlen marad kebleinkben. Nagy és jelentékeny napjai voltak ezek Szegednek, és számos örvendetes jelek után ítélve oly nagy benyomást tett városunk köz­érzületére, hogy e napoktól kezdve alapos re­ményünk lehet a Deákpárt teljes győzedelmére. Megemlítjük még, hogy e mozgalmas na­pokban a rend sehol sem zavartatott meg. Egypár komoly szó válasz­tóinkhoz. A kevetválasztási mozgalmak mindenütt megindultak, két párt áll mereven egymás­nak szemben. Egyik Deák-pártinak, másik baloldalinak nevezi magát, mindenik párt a

Next