Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)

1869-03-28 / 25. szám

POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: | Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . . 3 frt. Évnegyedre . . 2 frt. | Évnegyedre .... 1 frt 50 kr. Egyes szám­ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában ; Bécsben Oppe­­lik A. és Aram­a/m. Frankfurtban Klausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas , Lalit­te , Builier és társánál. Megjelen: Idetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi Iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivat­al: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hi­detések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Szeged, március 27-én. Ma négy éve, hogy nagy lelke sugalla­tától ösztönöztetve, Deák Ferenc megírta a húsvéti cikket. Első lépés volt ez­ a nemzetnek majd két évtizedes halottaiból való föltámasztására; az első határozott békejobb-nyujtás a nemzet legnagyobb fia által, kit a közvélemény az ország képviselőjéül jelölt ki. És e lépést örömmel üdvözlé a nemzet, mert megunta hordani a szolgaság láncát s türelmetlenül várta a percet, melyben aszott tagjairól a bilincseket lerázhassa. És a nemzet első emberének hatalmas szózata viszhangra lelt a fejedelem szivében is és uj aerát nyitott Magyarország történel­mében. Az országgyűlés bezárt ajtai megnyíltak, s a nemzet bölcse, támogatva annak roppant többségétől , folytatta és bevégezte , a kibé­külés nagy művét, mely háromszázados vi­szálykodásnak véget vetett; visszaadá a nem­­zetnek a hazát, melytől Világosnál megúsz­tatott ; földerítő végre — habár áldozatok árán — a szabadság és béke hajnalát, mely után mindnyájan vágytunk, s mely a m­ár­­már kimerült nemzetet az előtte tátongó sk­ öléből az életre hozta vissza. Ezt tette Deák Ferenc és azon párt, mely nevét viseli. És eljött az idő, melyben a nemzetnek, az uj képviselők választása által, a Deák Fe­renc és pártja által létrehozott uj alkotmány­alap, a kibékülés műve fölött nyilatkoznia kellett. A nyilatkozás megtörtént. A nemzet többsége helyesli a kibékülés művét, elfogadja az uj alkotmány­alapot a továbbépítésre s bizalmat szavaz a Deák párt eszél­y­es, a nehéz viszo­nyokkal számító politikájának. A nemzet bebizonyította ezáltal politikai érettségét s életképességét. E nemzet élni fog! De a hazafias öröm fölbuzdulásába, me­lyet e tény fölött érzünk, az üröm keserű csepp­­jei vegyülnek. Azok, akik Deák Ferenc egyenes fölhívá­sára nem tudtak az ő művénél jobbat aján­lani , fájdalom, nem a józan észre való hivat­kozással , hanem a szenvedélyek szándékos vagy akaratlan fölzaklatásával oda tudták vinni a dolgot, hogy a nemzetnek egy oly erős ki­sebbsége, aminőt nem vártunk, kárhoztatólag nyilatkozik a kivívott alap fölött, a Deákpárt politikája ellen. És ami legfájdalmasabb, épen a legmaa­­gyarabb vidékek népességének túlnyomó része az, mely az 1867-iki közjogi alap fölött kár­hoztatólag ítélt, ítélt? Nem o­roszul választottuk meg a szót — csak nyilatkozott. Mert ítéletnek nem mondhatjuk a többé kevésbé fölzaklatott népszenvedély nyilatkozását, még kevésbé te­kinthetjük azt a közjogi alap fölött ki­mondott kárhoztató ítéletnek. Mi, kik tősgyökeres magyar nép közt élünk,­­ tudjuk, hogy a közjogi kérdésektől mennyire távolálló kárhozatos eszmék korbá­­csolák föl szenvedélyét s vitték az ellenzék táborába — mi bátran ki merjük mondani, hogy a nép ellenzéki nyilatkozása nem ítélet s legkevésbé öntudatos kárhoztatása az uj alkot­mányalapnak , melyről csak igen homályos, vagy épen ferde ismerettel bír. De amit legkevésbé vártunk, az is meg­történt. Az új aerát alkotott Deákpártra a fő­város mérte a legérzékenyebb csapást. Pestet megszoktuk az értelmiség fókusá­­nak, az ország politikai irányadójának tekin­teni. Bizalommal néztünk a fővárosi választá­sok elé, rendületlen hittel várva, hogy a fő­városi műveltséggel járó politikai érettség az egész ország értelmiségének Deák-párti érzü­­letét igazolja s fényes elégtételt szolgáltat a vidéken szenvedett csorbákért. Csalódtunk, s ez volt a legfájdalmasabb csalódás, mely a főváros politikai érettségébe helyezett hitünket mélyen megrendítő s irány­adó szerepre való hivatása iránt lelkünkben kétséget támasztott. Hogyne! midőn oly emberek kerülnek ki az urnából, mint Vidats és Csernátony — Török Pál és Szentkirályi ellenében! Midőn a Deák-párt kebléből kinőtt miniszter ellené­ben győz Jókai, azon Jókai, ki szerencsétlen fusiójával országszerte áldozatul dobá a né­pet a szélbali agitátorok kárhozatos méte­lyének ! De hitünk megrendülése csak egy percig tartott. Beláttuk csakhamar, hogy az ellenzéki győzelem nagyon ephemer természetű s csak látszólagos, mert a főváros értelmiségének roppant többsége, épen úgy, imát a vidéké, a Deák-párt zászlója alatt áll. És a végeredmény mégis az, hogy a Deák-párt győzött! E győzelem azonban korántsem olyan, hogy abban elbizakodni okunk lehetne; ellen­kezőleg be kell vallanunk, hogy e győzelem — midőn az ellenzék a főváros szívébe is annyira beférkőzött, hogy az öt közül három emberét sajtolta ki az urnából — nem teljes, legkevésbé pedig akkor, midőn éreznünk kell, hogy e győzelem is roppant erőfeszítésünkbe került. Komoly intés ez a kormánynak, intés főleg a Deák-pártnak, hogy intézkedéseiben most már ne csak bölcs, hanem erélyes is legyen; használja föl az alkalmat, m­ig nem késő, nehogy a fölzaklatott szenvedélyek árja elbo­rítson bennünket s a haza romjain sirassuk — akik még sirathatjuk — a hazát ! Ha igy használja föl e győzelmet, akkor — bízunk Istenben — e nemzet rövid időn büszke örömmel s boldogan fogja megülni a a föltámadt és megizmosodott szabadság hús­véti ünnepét! Amen­­ Deák Ferenc beszéde választóihoz, márc. 23-án. A pest belvárosi választás eredménye a fővárosban a legnagyobb lelkesedést szülte. A választók és tisztelgők roppant tömege lengő zászlókkal sietett örömét kifejezni képviselője s a párt feje Deák Ferenc előtt. Deák Ferenc a vigazda teremében fogadta választóit, hol szűnni nem akaró éljenzések közt Várady Ká­roly a következő beszéddel nyújtotta át a vá­lasztási jegyzőkönyv kivonatát: „Tisztelt nagy hazafi ! Rendületlen bizalommal személyed iránt, de szomorúbban, mint máskor, jelenünk meg előtted; szomorúan, mert a hazában látjuk dúlni a pártviszályt; láttuk ma is, hogy elle­nedben, nagy férfiú, a­kinek erényei, tehetségei páratlanok és egyetlenek, ellenjelöltet tűzött ki a pártszenvedély. A választók nagy több­sége téged választott meg a belváros ország­­gyűlési képviselőjének, s nekem jutott a sze­rencse a megbízó­levelet átadni. (Zajos él­jenzés.) Világosítsd meg bölcseséged fáklyá­jával ama homályt, mely a haza egét elborítja; vezérelj minket, tántoríthatlan híveidet, kik nemcsak elveidet valljuk, követjük, hanem nagy művedet megvédelmezni szent kötelessé­günknek tekintjük. (Percekig tartó helyeslő nyilatkozatok.) Adja az ég, hogy sokáig adhass irányt a nemzet ügyeinek; adja az ég, hogy sokáig és boldogul élj !“ (Lelkesük­ éljenek.) E szavakra Deák Ferenc mély meghatottság­gal következőleg válaszolt: Tisztelt Választók! Mélyen érzett hálával fogadom el a kép­viselői állást, melyre engem a mai napon bizalmatok megválasztott, mert bűnnek tar­tanám hazánk jelen helyzetében, mig erőm engedi s mig azon remény el nem hagy, hogy a törvényhozás terén tán tehetek valamit az ország javára, e megtiszteltetést visszauta­sítani. . Aggodalommal lépek most a törvényho­zás terére; nem azért, mert sokan más után, más eszközökkel akarják előmozdítani a haza­i javát, mint amelyeket én célszerűeknek és lehetőknek tartok. Hiszen ki az, aki csal­hatatlannak merné magát tartani! Az eszme­­súrlódások az igazságot derítik ki; a mozga­lom alkotmányos életünknek ékelő levegője és míg ez az alkotmányosság körében forog, csak szerencse, nem kár a nemzetre nézve. A fölzaklatott szenvedélyek azok , mik keblemet aggodalommal töltik el. A szenve­dély mindenkor rész tanácsadó, s a törvény­­hozás terén, hol komoly és nyugodt meg­fontolás szükséges, gyakran veszélyes is le­het. (Élénk helyeslő nyilatkozatok.) Szabadság és rend az alkotmányos élet sarkkövei; e kettőt összhangzásban kell tar­tani ; nem szabad egyiket a másikkal ellen­tétbe hozni, nem szabad egyiket a másikért föláldozni. (Tetszésnyilvánítások.) Óhajtásunk és törekvésünk az leend, hogy szabadság és rend egyesülten álljanak föl sértetlenül s egymást védve tegyék lehe­tővé a nemzet fölvirágzását. (Helyeslés.) Adja Isten, hogy e cél elérésében a pártszenvedély akadályul ne szolgáljon. Eddig követett politikánk alapelveire nézve ingatlan most is meggyőződésem s hí­ven ragaszkodom azokhoz most is, mert más után, más irányban hazánk jövendőjét hiszem veszélyeztetve. (Zajos helyeslés.) Hazánk sorsa, Isten után , a nemzet kezében van. Ha a nemzet nem fog bennünket támogatni, ha ellenünk fordul, akkor minden erőnk és te­hetségünk zsibbasztva van, és tennünk azt, mit célszerűnek s a haza javára vezetőnek hiszünk, nem lesz többé tehető; de míg ez nem történik, elveimhez és meggyőződésem­hez híven, csüggedetlenn­l a törvényhozás te­rén ezután is arra fogok törekedni, mit az ország fölvirágzására és nemzetünk biztosí­tására és kifejlődésére lelkem benső meggyő­ződése szerint jónak, szükségesnek tartok. (Hosszasan tartó teljes éljenzés.) K­ét okmány. A k.­m.-vásárhelyi baloldal érdemes­nek találta jegyzője által — a képviselővá­lasztás előtt pár nappal — röpiratban fel­elni azon nyilatkozataimra, melyeket közelebb, a politikai mozgalmak folytán közzétettem. Hogy azzal vádoltatom, mintha én, a baloldali beszédeket megtámadván, a véle­ménynyilvánítás szabadságát támadtam volna meg; hogy a baloldalon használt eszközök és kilátásba helyezett célok irányában mint kö­­veteltetik az ártatlanságnak és tisztaságnak föltevése s elismerése, afelől szót szaporítani immár fölösleges. De, hogy Szilágyi Virgil politikai jel­leme iránt miért nem lehetett és nem lehet tisztelettel viseltetnünk, s miért látjuk pro­fanálvá az ügyet, mely az ő nevével azono­­síttatik ? — az ez iránti megtámadásra vála­szul, minden commentár nélkül, két okmányt állítok szembe, melyek egyikét a k.­m.vásár­helyi Deák-kör bocsátotta rendelkezésem alá,­­ melynek eredetije bárki által is megtekint­hető , — másikát pedig a helybeli baloldal nyomatta ki és terjesztette el, követjelöltjé­­nek ajánlása végett. Megjegyzem, miszerint nem tudom, hogy ez utóbbiban az egész átalánosságban említett gya­n­usí­tás alatt mi van értve tulajdon­képen , de ép ez az oraculumszerüség min­denre magyarázhatóvá tette azt. H.-M.-Vásárhely 1869. március 21. Garzó Imre. Másolata azon levélnek, melyet Thaisz Elek pestvárosi főkapitány 1869. márc. 16-dikán irt Török Bálintnak, mint a hód­ mező-vásárhelyi Deák-kör elnökének. Tekintetes Elnök ur! Folyó hó 12-dikéről szóló becses fölszólítására következőkben van szerencsém válaszolni: 1861. évben, midőn Pest városában a követválasztási mozgalmak megindultak, a pest józsefvárosi választó ke­rületben Szilágyi Virgil lépett föl egyik kö­vetjelöltül. Kezdetben mindjárt hire járt, hogy Szilágyi Virgil a Bach kormány ideje alatt az akkori kormányhoz egy politikai lap szer­kesztési engedélyért folyamodott. Miután puszta hírre Pest város választói Szilágyi Virgilt el nem ítélhették, nekem jutott azon kellemet­len kötelesség, a valót kipuhatolni. E köte­lességemnek akként feleltem meg, hogy gr. Majláth György akkori főtárnokmester úrtól megszereztem 1 szer, Szilágyi Virgil sajátkezükig írt folyamodványát , melyben egy „December 2-dika“ című politikai lap kiadhatásáért és ezen lapnak a kormány általi subventionál­­tatásáért folyamodott. 2 szór, a hírlap programmját. 3-szor, Szilágyi Virgil térítvényét, mely mellett a folyamodáshoz mellékelt iratokat átvette. Midőn Szilágyi Virgil úr megtudta, hogy ezen iratok kezeimnél léteznek, eljött hiva­talomba,­­ meggyőződvén arról, hogy a most említett iratok eredetijei csakugyan nálam vannak, megkérdezett, mi föltétel alatt áll­­­nék el ezen iratok közzétételétől? Válaszomra, hogy én csak azon áron állok el a közzétételtől, ha ő a józsefvárosi követjelöltségrő­l lemond , Szilágyi Virgil ha­tározottan megígérte, miszerint még az­nap a követ­jelöltségről le fog köszönni. Ez déli 11—12 óra között történt, s már estefelé a kávéházakban s a házak falain hemzsegtek Szilágyi Virgil nyomtatványai, melyekben a legszemtelenebb kifejezésekben a közönség előtt azzal vádol, hogy én koholt s hamis iratokkal becsületét beszennyezni szándékozom. Ezen nem reménytért peródiára már kénytelen voltam Szilágyi Virgil arcáról az álcát letépni, s evégből a fönnebb érintett három okiratot ezer példányban kinyomattara azon szándékkal, hogy azokat szintúgy, mint ő, a közönség között elosszam. Azonban a cs. kir. rendőrség, mely akkor még fönnállott, nem egyforma mértékkel mért, mert, midőn Szilágyi piszkolódó hazug nyilatkozatát kiadta, az én nyilatkozatomat, mely dönthetlen ok­levelekkel volt támogatva, lefoglaltatta, s igy azon kellemetlen helyzetbe hozott, hogy magamat a közönség előtt ezen után nem igazolhattam. Pest város képviselő-testülete megtudván a történteket, a legközelebbi köz­gyűlésen interpellált, és én előadva a történ­teket, a még akkor kezeim közt volt eredeti okmányokat a közgyűlés színe előtt Szilágyi Virgil jelenlétében fölolvastam, s midőn meg­tekintés végett azokat neki fölmutattam, azok­nak valódiságát kénytelen volt beismerni. A személyes sértés miatt Szilágyi Virgilt lova­­gias elégtételre hívtam föl, melytől elállásra a leglovagiatlanabb eszközökkel kívánt kény­szeríteni , — s midőn végtére minden fon­­dorkodása hajótörést szenvedett. Írásban raeg­­követett, mely segédeim által 1000 példány­ban kinyomatva a falakra ragasztatott, s minden közhelyen kiosztatott. Ez rövid vázlata a köztem és Szilágyi Virgil közt történteknek. A többször említett iratokat Majláth György úrnak vissza kellett adni, mivel a bécsi kormány úgyis rész néven vette, hogy azokat nekem átadta; a másolatokat pedig, mint említem a rendőrség legfoglalta­n meg­semmisítette. Minthogy Szilágyi Virgil sűrű ívre ter­jedő programmja részleteire már világosan nem emlékezhetem, annak elemezésébe nem bocsátkozhatom, azonban azt hiszem, ele­gendően mutatja a lap címe maga is , hogy mily reactionarius lehetett a programm tar­talma. Tudva van ugyanis mindnyájunk előtt, hogy ő felsége 1848-dik évi december 2-kán mint absolut uralkodó lépett a trónra, a­hogy akkor Magyarországnak, mint fegyver által meghódított tartománynak a többi koro­naországba való beolvasztása ki volt mondva. Egyébiránt a fővárosi hírlapok ezen Szi­lágyi Virgil-féle esetről terjedelmes közlése­ket adván, fölöslegül azok is megtekinthetők.

Next