Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)

1869-05-30 / 43. szám

1869. Tizenegyedik évfolyam. Megjelen­ő Het­enkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szer­esztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . . 3 frt. Évnegyedre . . 2 frt. Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppelik A.,­­Majia/m. Frankfurtban Haasenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse , és társánál; Párisban Havas, Lafitte , Bullier és társánál. 43-ik szám. Vasárnap, . POLITIKAI ÉS VEG­YESTARTA­LMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési feltételek: Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Szeged, május 28. A „Hon“ I. évi 119-ik számában egy a balközép párt bomladozó s zilák­ házi ügyeit taglalgató cikk jelent meg Szegedről „Több balközépi“ aláírással, melyet miután nyilvá­nosságra hozatott, bizonyos okoknál fogva ig­­norálnunk nem lehet. Ahoz ugyan semmi kö­zünk, ha a „Több balközépi“ felbőszült őrült­ként saját tagjait marja meg, s azzal sem törődünk, ha vak dühében a legvakmerőbb ön­gyilkossági merényletet követi el saját pártja ellen, de afelett gondosan őrködni mindig kö­telességünk, hogy a közvélemény tisztátalan üzelmek színhelyévé kitéve ne legyen s a köz­érdek szentsége tiszteletet parancsoló nagy­szerűségében mindig híven és gondosan meg­­óva maradjon. „Valatra jutottunk“ ez a jelszó; a „Több balközépi“,a balközéptől a szélsőbalhoz csapott át E lépést akarja mentegetni a „Több balkö­zépi“ s e Célból sárral dobálja saját vezéreit, nem irtózik a legundokabb gyanusítgatásokkal támadni meg mindent, ami szent és nemes, legyen az a múlt zivatarai közt kipróbált ha­zafi, vagy legyen az a nemzet életfölté­eleit képező legszentebb institutio. A tiszta lelkiismeret alaptalan s piszkos védelemre nem szorul soha s józan cselekmé­nyek indokolása magában a tények logikájá­ban leli támaszát. Tényeket, melyek a józan­ság s önérzetes tisztaság jellegével birnak, mások vádolása s gyanúsításával védeni nem egyéb, mint a védeni akart tények beszennye­zése és megbecstelenítése. A szegedi „Több balközépinél“ beállott a „Pál fordulása*, ám védelmezték e cselekményüket úgy ahogy tudják, de dacára minden védelemnek, a tény maga végső elemzésében a közvélemény előtt mindig csak köpönyegforgatás marad. Nem akarjuk egyes részeit taglalgatni az érintett cikknek s csak néhány észrevételt fogunk kockáztatni, mert úgy vagyunk vele, mint epidemikus időkben szokás, hogy ragá­­lyozott embertársunknak félve nyújtunk kezet. A „Több balközépi“ határozott politikát követel az ellenzéktől s ezt egyedül a szél- Hibaloldalon véli feltalálhatni. Ára vélekedjék kiki úgy amint tetszik, de e vélekedésre van egy észrevételünk. Vagy van a balközépnek határozott politikája, vagy nincs Ha igen? akkor nincs oka a „Több balközépi“ nek át­menni a szélsőbaloldalhoz, mert hisz a bal­közép is határozott politikával birván, igényei­ket teljesen kielégítheti. Ha pedig nincs ha­tározott politikája a balközépnek, akkor miért követte eddig a „Több balközépi?“ Mi mindig azt mondtuk, hogy a balközépnek határozott politikája nincs; örülünk, hogy ezen állításun­kat belátták mások is, csak azt nem szeret­jük, hogy míg a „Több balközépi“ ezen állí­tásunkat jámbor népünk előtt mindeddig ta­gadta, jelenleg épen Kállay Ödönnel üttette rá a hitelesítő pecsétet. És ha nincs a balközép­nek határozott politikája, vájjon honnét veszi azon okot a „Több balközépi“, hogy a balkö­zépet „Jeles kormányképes balközép­nek“ nevezze. Határozatlan politika és kor­­mányképesség nem férhet össze, és így a „Több balközépi“ határozott dicsekvése ellené­ben bátran ki merjük mondani, hogy „az újabb államintézményeket“ legkevésbé sem is­meri s jobb lenne, ha a csizmadia a szorgal­m­as állampolgár hivatalását követve, a kaptafa mellett maradna. „Sutor ne ultra vrepidam.“ Ezelőtt fennen hirdették szegedi ellenzé­keink, hogy ők a balközép követői s a szélső­bal faltörő politikáját nem osztják. Volt olyan eset is, hogy komoly nehezteléseket vettünk magunkra s ízetlen kellemetlenségbe jutottunk, ha olykor-olykor kételkedésünket fejeztük ki afölött, hogy a mi szegedi ellenzékeink balkö­­zépiek és nem szélsőbaliak. Ily dolgok történ­tek még alig egy hét előtt és most már szélső­baliak. E változás okát iparkodik a „több bal­középig a világgal tudatni, de elhallgatja azon dolgokat, araik a háttérben a színfalak mögött történtek. A valódi okot tehát majd megmon­dom és földerítem én. Tudvalevő dolog, hogy nem­régiben Sze­ged környékén mulatott Ivánka s megmondta az elámított népnek, hogy meg van csalva vezetői által s keserűen csalódik, ha a bal középtől a földek felosztását s más hasonló ígéretek valósulását várja. Ivánkának ezen őszintesége által sarokba szorultak a hires agi­tátorok, a vidéki a­lv­ez­érek; a nép meg­csalva lenni látta magát s készült elfordulni tőlük, de mert a vezéri, habár csak alvezéri szerep is, mindig kedves s némi fölényt ad birtokosának a nagy tömeg előtt: nem örö­mest vár meg tőle az ember s igy történt, hogy a járszalagon vezetett szegény népet, ki­nek fejét azelőtt balközépi eszmékkel beszél­ték teli, most épen a balközép ellen kelle for­dítani , mert Ivánka felszólalása folytán két alternatíva állt elő, hogy t. i. a balközép­­pártban vagy a vezérek csalták meg az alve­zéreket, vagy az alvezérek a nagy tömeget. A vezérek az alvezéreket vádolják, az alve­­zérek pedig mint épen a „Több balközépi“, a vezérek ellen emelnek vádat, természetesen hogy az eszközül használt nagy tömeg előtt saját bőrüket tisztára mossák. Nagy volt a zavar Izraelben, amelyből természetesen nem lehetett máskép kimenekülni, mint vádolni és gyanúsítani a balközép vezéreit s Irányi úr védszárnyai alá adni magukét. Ez volt az egész­ csekélység, de majd megvárjuk mi lesz belőle? Mikor ébred föl álmaiból az elvakított nép? Csak még egy kis türelmet kérünk, még egy kevés mondani­valónk van. Azt mondja a „Több balközépi“, hogy „a legszélsőbb árnyalatok is a loyali­­tást hirdetik.“ Lássuk tehát azt a loya­­litást. A „több balközépi” a szélsőbalhoz csat­lakozott, azon párthoz, mely nem koronázott, azon párthoz, melynek Madarásza tudjuk mily irányban apostolkodott, s amely párt kiindu­lási pontját az 1849-ik évi detronisatiótól da­tálja. Loyalitás ez!? A „több balközépi“ nem megy s nem engedi, hogy más is menjen a delegatióba. Pedig a delegatio intézménye a magyar or­szággyűlés által alkotott s a magyar király által szentesített törvény s igy azt tisztelet­ben tartani s annak érvényt szerezni minden­kinek kötelessége; azonban a „Több balközépi“ ezt a törvényt sem maga meg nem tartja, sem mások által megtartatni nem engedi. Leja­litás ez!? A „Több balközépi“ a miniszteri esté­lyekre elmenő vezéreit alacsony gyanúsítások­kal terheli, mintha ők egy miniszteri vacsorával megvesztegethetők lennének. Ám legyen kinek­­kinek sajt ízlése és belátása szerint, de hát lojalitás ezt? Megtámadja a kormányt bizonyos kineve­zésekért s oly férfiakat ítél el, kiknek kine­­veztetéséért a kormány minden pártnak egy­hangú elismerését vivta ki. Hát lojalitás ez­­ ? Különben itt önkénytelen föltűnik előttem azon kivert bika, mely nem találva ellenségét, dü­hében vakon öklelte a sziklát, — rágta a föl­det, — és saját árnyékát bőszültén tiporta. A „Több balközépinek“ nem elegendő nagy, magasztos és szent a honvé­delmi institutio eszméje! .... Itt az őrültség jeleit látjuk, engedjen meg a t. olvasó, ha nem megyünk tovább. Elmentünk addig, a meddig menni lehe­tett s most nincs egyéb hátra, mint a „Több balközépinek“ fejére olvasnunk saját ítéletét, melyet cikkje elején önmaga mondott ki, hogy t. i. „Igen rosz dolog valamely apró­lékos házi kérdésből országos lár­mát csapni; ennél csak az roszabb,ha valamely tátongó sebünkre palástot takarunk.“ Mi nekünk egyéb mondani­valónk nincs , de hátra van még, hogy gyönyörködjék saját művében Jókai úr s lelje kedvét az általa alkotott dicső fusióban. Muskó Sándor: A szegedi mezei gazdák tisztel­gése Osztróvszkynál. A szegedi mezei gazdák küldöttsége utatt csütörtökön délelőtt tisztelgett Osz­­tróvszkynál, mely alkalommal a köztisztelet­ben álló szeretett férfiúnak emlékül egy tál­cán ezüst serleget nyújtottak át. A küldöttség szónoka Benke J. ügyvéd volt s az Üdvözlő-beszéd következőleg hang­zik : Méltóságos Uram! — Mélyen tisztelt polgártárs ! Ha körültekint ön, megjelenve látja, vá­rosunk polgárai, ön tisztelői, — a szegedi mezei gazdák egy részét, kik több társaink nevében is azért jöttünk önhöz, hogy urunk királyunk, ő apóst. Felsége á­tál önnek az ország legfőbb méltóságába, legmagasabb birói székébe lett legkegyelmesebb kinevez­­tetése felett örömünk, de egyúttal méltó fáj­dalmunkat is kijelentsük. Örülünk, hogy ön, mélyen tisztelt pol­gártárs, tiszta hazafiai érdemei, kipróbált jel­leme, szive, esze, politikai mély tapintatos­sága és bölcsesége, urunk, felséges királyunk legmagasabb figyelmét magára vonva, azon kitüntetésben részesíttetett, melyet ön, drága barátunk, rég kiérdemlett. Örülünk azért is, mivel ezen legmaga­sabb kineveztetés által édes hazánk állomá­­nyos önállóságának nélkülözhetlen alapfelté­telét, a valódi democrat­ia elvét, a legmaga­sabb trónról látjuk életbe léptettetni azzal, hogy egy egyszerű közpolgár fia, városunk szülötte, ön, drága barátunk, eddig csak a születetett méltóságok, aristocraták által igénylett és betöltött legfőbb országos mél­tóságra, az ország legfőbb birói székébe emel­tetvén, az az egyenlőségi, eddig csak írott törvénynek ad életet és testesülést. Örülünk végre azért is és büszkék va­gyunk urunk királyunk e legmagasabb atyai figyelmére, hogy az Szeged legkitűnőbb fiát, köztiszteletünk és becsülésünk kedves tár­gyát, önt, szeretett polgártársunk, érte, mert ezzel városunkat, melyre annyira érdekeltek vagyunk, megtisztelve, kitüntetettnek találjuk. De ebbeli határtalan örömünk mellé szí­vünkbe a bánat is vegyül, mivel ön szerete­tében, becsülésében, önzők, túlságosan önzők vagyunk, é­s tudva azt, hogy magas mél­tóságra lett kineveztetés folytán ön, drága barátunk, bennünket rendeltetésénél fogva rövid idő múlva elhagyand, a legkegyelme­sebb kinevezés feletti legőszintébb örömünk mellett, szívünkben e miatt a bánat és méltó fájdalom honol, s e miatti fájdalmunkat any­­nyival inkább érezzük, mert azon jóakaratot, türelmet, erőt, kitartást és józan eszélyessé­­get, mit ön, közbecsülésünk és tiszteletünk tárgya, kedves polgártárs, e tősgyökeres ma­gyar város közügyei, érdeke, java, jó hire, neve megvédésében és gyarapításában szün­telenül tanúsított, önmagunkról szólva pedig ügyünk, az annyira üldözött mezei gazdák ügye irányában oly résztvevőig, igazságo­san és sikerdúsan működött, — félünk, többé soha, de soha feltalálni nem fogjuk. Kicsoda ön városunknak, — kicsoda ön nekünk szegedi mezei gazdáknak, elmonda­nám, ha attól nem tartanék, hogy ön határ­talan szerénységét, jó és nemes szivét érin­­tendem. — Kicsoda ön, nekünk szegedi me­zei gazdáknak, bár mindig tudtuk és érez­tük, sokkal inkább tudjuk és érezzük most, midön önt, szeretett barátunk, maholnap el­­szalasztandók vagyunk. — Úgy vagyunk mi önnel, szeretett polgártárs, mint szemünk ked­ves világával, melynek jótékonyságát, hasz­nosságát, nélkülözhetlenségét magunkon min­den percben érezzük, élvezzük, de tulajdonkép becsülni egész értékében akkor tudjuk, ha azt elveszítettük, vagy nélkülözni kénytele­nek vagyunk. — Csoda-e tehát, ha ily hely­zet, ily érzelmek között ennek legmagasabb kineveztetése feletti örömünkhöz méltó fájda­lom is vegyül? Fájdalmunkat azonban enyhíti azon meg­győződés, hogy ön, drága barátunk, városunk, különösen nekünk, oly nagy résztvevő szere­tet, barátság és kegyelettel elhalmozott mezei gazdáknak nemes szívében helyt adand, és megtartani fog, épen úgy mint ma is, csak kegyelet­ és áldással emlékezünk önre, épen úgy, mint gyermekeinket is arra tanítjuk, hogy e nevet Osztrovszky József mindig ke­gyelettel említse, és ájtatos imáiba befoglalja, hogy a késő ivadék is önre, szeretett család­jára, csak áldással emlékezzék. Fogadja tehát, drága barátunk, szeren­­csekivánatunkat azon magas állás- és méltó­sághoz, melyet ez áldott drága haza iránti bokros érdemei, polgári erénye, nemes szive és tudománya által rég kiérdemlett. Fogadja szerencsekivánatát és abbeli áldását a sze­gedi mezei gazdáknak, hogy a mindenható Isten önt, drága barátunk, halmozza el türe­lemmel és kitartással, adjon erőt a fontos teendőkhöz, szerencsét és boldogságot csa­ládjára, áldást minden lépteire. S midőn szerencsekivánatunkat ezekben kifejeznénk, engedje meg tisztelt polgártárs, nemes szivétől kérdetni, hálánk és tisztele­tünk nyivánítását maradandó emlék által is biztosíthatni; fogadja tőlünk, kérjük, a mezei gazdák hála és tisztelete jeléül hozott emlé­ket, e nemes érc alakjában, é­s adja az isteni gondviselés, hogy ebből az élet üdítő nedvét még a késő öregség napjaiban is ál­landó fris egészségben, boldogság, megelége­dés és Isten bő áldásai között élvezhesse, hogy ebből e drága magyar hazáért, váro­sunk és mindnyájunk jólétéért boldog áldo­másokat számos évek múlva is üríthessen, s ezekért mondandó jó kívánások, buzgó imád­ságok ott fent meghallgattassanak, emlékez­zék meg ön, drága barátunk, mindannyiszor ró­luk is, önt határtalanul tisztelő mezei gaz­dákról, kik bucsutiszteletünket azon kérés és óhajtással fejezzük be, tartson meg ön ben­nünket nemes szivében, barátságában, s a fel­séges Úristen önt ez áldott haza és városunk javára, mindnyájunk örömére, minden áldásokkal elhalmozva, igen sokáig éltesse ! E beszédre a megtisztelt férfiú látható­lag elérzékenyülve válaszolt, Ígérvén, hogy Szeged polgárainak ügyét mindig szívén fogja viselni. Ali történik az országgyűlésen. A f. hó 25 dikén folytatott ülésben Mikó Imre gr., közlekedési miniszter felel a Csotta János által tett interpellation az alföld-fiumei vasút ügyében. Tudvalevőleg a vonal egy része, Nagyváradtól Eszékig már építés alatt van; a másik, az eszék-fiumei rész alapos tanulmány tárgyává tétetett s az elhatározás közelebb meg fog történni. Ami különösen a Károlyváros-fiumei részt illeti, ennek építésére a hirdetett pályázat folytán több ajánlat vézetett, de a kormány által kiszámított árnál mind sokkal többet kívánt, úgy, hogy szerződés létre nem jöhetett. E­hhez jött, hogy egy új építési rendszer le­hető alkalmazása merült föl, a Feli-rendszer, mely, ha alkalmatosnak találtatnék, az or­szágnak tetemes költség megtakaríttatik. E rendszer a Mont-Cenisi vasúton alkalmazva lévén, szakértő küldöttség indíttatott oda, hogy kivált a teher­képességet, megítélje. E küldöttség már visszaérkezett és jelentését néhány nap múlva beadja, amikor aztán az elhatározás megtörténik. Kiss János szathmárvárosi követ inter­­pellációjára, van-e tudomása arról, hogy az észak-keleti társulat a csap-tekeházi vonalon egész erővel dolgoztat, a debrecen-szathmári részen pedig meg sem kezdték a munkát, s azt válaszolja , hogy az illető törvény szerint köteles a társág a debrecen-szathmári vonalt 1870. november havában átadni a forgalom­nak, s ugyanakkor a csap-tekeházi vonal alépítményeit is elkészíteni. Ha látná, hogy a társaság az időt nem használja föl kellően, megtenné a szükséges intézkedést, de míg a célt veszélyeztetve nem látja, a társaság mun­káiba nem avatkozhatik. Kijelenti különben, hogy a debrecen-szathmári vonalon is befé-"

Next