Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)

1869-09-19 / 75. szám

— A szegedi iskolaszéknek f. évi sept. 17-én tartott ülésében az iskolaszék szak­bizottmányai megalakulván, a tanügyi szakbi­zottmány elnökévé Takács Mihály, jegyzővé Molnár Pál, a gazdasági szakbizottmány elnö­kévé Wagner Károly, jegyzővé Kováts István építész, s végre a statistikai szakbizottmány elnökévé st. Tóth János s jegyzőjévé Rohrbach Antal választattak meg. — A hód-mező-vásárhelyi helv. hitv. lyceumban az 1869—70-dik iskolai évre a beiratások f. évi okt. 1., 2. és 3-dik nap­jain, a javító- és pótvizsgák a két első napon lesznek; a tanítások 4-dikén kezdődnek. Hazai ügyek. Lapszemle. Míg a többi lapok csak apró híreket eresztenek, vagy éppen hallgatnak a kormány kebelében létező — ha ugyan létező — vajúdások felől, addig a „Századunk“ határo­zottan jelzi a változást, mely minisztériumunk­ban a legközelebbi időben bekövetkezni fog, s már két számban elmélkedik a nagyfon­­tosságú kérdés fölött. E lap tudomása szerint eddig már b. Wenckheim Béla lemondása tény, s bár a nemes báró kollegái eddig még folyvást ellen­zik visszalépését, Wenckheim ragaszkodik akaratához, s oly indokokat hoz föl támoga­tására, melyek ellen Andrássy gróf nehezen fog küzdhetni; ez indokok — a „Sz.—k“ sze­rint— oly tiszteletreméltók és súlyosak, hogy a báró ur lemondását bevégzett ténynek lehet tekinteni, s bizonyos, hogy a kormány mű­veleteinek bázisául tekinthető megyei kérdés megoldásánál a belügyminiszteri tárca nem lesz az ő kezében. Annál fontosabb azon kérdés — így foly­tatja a nevezett lap, — hogy ki pótolja be Wenckheim helyét. Szó volt Sennyei Pál báróról, de ez egyelőre még folytatni akarja magánéletét „procus negotiis.“ Csengery An­talt csak a lapok emlegetik. A hét koronás minisztérium nagyon valószínűleg alig fog túl­­terjeszkedni a gothai almanachon, (bizony nagy kár pedig, mert Csengeryben az egész ország közvéleménye és rokonszenve üdvözöl­né Andrássy minisztériumát !) — tehát gróf Péchy Manó látszik hivattotnak lenni, ki­ről magas és legmagasb körökben a legked­vezőbb vélemények keringenek. E­hhez még hozzátesszük, hogy az „Ellenőr“ pedig Szlávy Józef belügyminiszteri államtitkárt emlegeti. A „Sz.kk.“ aztán tovább is megy, s a földmivelés számára fölállítandó külön mi­nisztériumot szintén bevégzett ténynek mondja. Továbbá gr. Mikó Imre visszatérése óta nagy hévvel rendezi dolgait, hogy néhány hét alatt szintén végleg elhagyhassa minisz­teri tárcáját s a fővárost. Eszerint tehát már három miniszteri tárca várna betöltésre. Gr. Andrássy Gyula egyelőre Budán, mint jól értesültek állítják, kiforrni hagyja az ele­meket, s mint Bismark Varzinban, úgy ő Terebesen (jószágán) tanulmányozza a válság eshetőségeit, előnyeit s a megyei kérdés meg­oldásának leghelyesebb módjait, melyekre vo­natkozólag a miniszterelnök úr igen becses adatokat vitt magával.­­ A megyei törvényszékek szer­vezésére vonatkozólag, hír szerint, megin­dultak a tanácskozások az igazságügyminisz­tériumban s a szervezés részleteit illetőleg azon megállapodás jött létre, hogy Magyar­­országon 57, Erdélyben pedig 12 törvény­szék állíttassák föl. Erdélyre nézve az előle­­ges tervezet szerint minden 200,000 lakosra egy kerületi, minden 30,000 lakosra pedig egy járásbíróság jutna. A törvényszékek hatásköréhez tartozó territóriumok illetőleg a megyei határok any­­nyiban fognak respektálni, amennyiben le­hetséges. Nevezetesen Abauj és Torna megyék, melyek egy kerületet képeznének, továbbá Felsőfehér, Torda, Krasznamegyék fognának e tekintetben változást szenvedni. Esküdtszéki tárgyalás Pesten, 1869. szeptember 7-dikén. Elnök: Sárkány József kir. táblai biró. Bírák: Dáni Nándor, Szentmihályi István. Jegyző: Jakabfalvay Gyula k. t. fogalmazó. Vádló: Ozoray Árpád, igaz nevén Nin­­csics Tómás. Vádlott: Nagy Sándor ügyvéd, védője : Lamberg Imre ügyvéd. Esküdtek: Schmidt Fer., Kiss István, Zsigmondy Pál, Polgár Mihály, Dankos Fer­, Hofer Viktor, Kléh István, Havas Sándor, Medve Imre, Németh Antal, Nádassy György, Édeskuty Lajos. Az előzetes tárgyalás elég érdekesen azzal kezdődött, hogy a védő­ügyvéd kivo­­natára némely Ozoray Árpád valódi nevét constatáló iratok, majd egypár vádló által benyújtott és személye jóravalóságát igazoló bizonyítványok olvastattak föl. Ezek után föl­olvastatott a vádlevél, mire a vádló szemé­lyesen mondá el vádbeszédét. Azon kezdé, hogy szégyenkedve áll itt, de becsülete keresése kényszeríté e lé­pésre. Hivatkozik 15—16 évi munkásságára, melyet az irodalom terén csupa becsület­ből töltött (!!), de egyéni nézeteit és poli­tikai meggyőződését soha senki által sem hagyta kormányoztatni s a t., s a t. Végül arra kéri az esküdteket, hogy vádlottat, mint aki őt becsületében mélyen megsértette, a sajtótörvény 12. §-a értelmében elmarasz­talni kegyeskedjenek. Erre a vádlott ügyvédje következő véd­­beszédet adja elő: „Nagyon tisztelt Esküdtszék ! A „Szegedi Híradó“ f. évi január hó 10-én kelt 3-dik számának a helybeli újdon­ságok rovatában „Ez is apostol“ cím alatti közlemény írója, mint perbe­ fogott védencem érdekében, a föltett vádlevéllel szemben, kö­vetkezőket van szerencsém előadni: Mindenekelőtt csudálatosnak találom, hogy előttem ülő Nincsics Tóbiás úr magát az in­­criminált cikk által sértve találja, holott az nem­ is Nincsics Tóbiás úr, hanem egy bi­zonyos Ozoray Árpád ellen van intézve; vádló úr azonosítja ugyan magát Ozoray Árpáddal, de hogy ugyanazon személy volna, azt sem­mivel sem bizonyítja. Tudjuk ugyanis, hogy ha valaki nevét meg akarja változtatni, ez csak belügymi­niszteri engedélylyel történhetik, vádló úr pedig ilyen miniszteri határozatot föl nem mutat, ennélfogva sem ő maga, sem más őt Ozoray Árpádnak nem tarthatja; az Ozoray Árpád név tehát csak álnév, s aki ilyen ál­név alatt rejtőzkedő személyt a journalisztika terén megbírál, annak a személylyel semmi köze nincs, hanem egyedül csak az üres ál­névvel. Eszerint tehát a keresetnek nincs alanya, nincs személye; ha pedig nincs alany, vagyis nem létezik azon személy, aki netán magát sértve érezhetné, vagy olyan , aki az állítólagos sérelemért keresetet indíthatna, akkor nincs sérelem sem, mert sérelem tárgy nélkül nem képzelhető,­­ miután nincs mire irányulni a cselekménynek. De föltéve, hogy Nincsics Tóbiás úr ma­gára érthetné is az Ozoray Árpádról írt cik­ket, még azon esetben is határozottan taga­dom , hogy az incriminált cikkben ellene sér­tés foglaltatnék, mert vegyük föl a vádlevél tételeit, és vizsgáljuk meg azt közelebbről: „a mindenre fölhasználható gézen­gúz“ szóból etymológiai vagy bölcseleti fej­tegetéssel lehet-e olyasmit kihozni, mi e szavakat becsületsértő fogalomnak állíthatná elő? sőt ellenkezőleg, ezek vádját még mint­egy emelik, mert „a mindenre használható“ alatt rendesen ügyes embert szoktunk érteni, gézengúz pedig nem más, mint „gézsen gúzs“, melylyel a folyamokon úszó talpakat szokták erősre összeszoritani, s igy, ha vádló úr csakugyan jogosan viselné is az Ozoray Ár­pád nevet, akkor is az incriminált cikk ál­tal nemcsak hogy meg nem sértetett, hanem még inkább megtiszteltetett , mert ezáltal mintegy az lett róla elmondva, hogy ő, t. i. D. A. úr egy oly ügyes ember, ki magához tudta láncolni a szegedi polgárokat, s igy, ha volna is alany a sérelmet illetőleg, akkor nincsen tárgy , mire a sérelem irányulhatna, miután az incriminált cikkből sérelmet kima­gyarázni nem lehet. De védencem Nagy Sándornak szán­déka sem volt Nincsics Tóbiás vádló urat sérteni, miután az incriminált cikk csupán a közjó érdekében látott napvilágot. Ennek tényállása következő : Czorry Árpád ur 1. évi január hóban Szegeden és vidékén — midőn a követvá­lasztási mozgalmak ott s a vidéken már ja­vában folytak — kétizben megjelenvén, va­lamint itt, úgy amott is a néphez szónokla­tokat tartott, melyekben nektek szélsőbal­párti jelölteket ajánlott a megválasztásra, sőt úgy is nyilatkozott, hogyha őbenne megbíznak, ő is hajlandó a jelöltséget elfogadni. Ezután kis időre eltávozott, későbben ismét Szegedre jött, és az akkori „Szeged“ című lap szer­kesztője pártfogása alatt ellátogatott a sze­gedi polgári körbe , a szélsőségi vigadók fészkébe, ott ismét dictiózott és szélbali kö­veteket ajánlott az atyafiaknak, miből nem lehetett mást következtetni, mint hogy vádló­ur is azon ágensek egyike volt, kiket a szél­sőbaloldali hazafiak a fővárosból széteresztet­tek a vidéki népet izgatni; ezt pedig annál is inkább föltételezni kellett , mert ki vádló urat ismeri és ismerte azelőtt is, jól fogja tudni, hogy az , ki a maga saját érdekében sem képes kéjutazásokat tenni, annál kevésbé teheti azt pártoskodási célból. Mindezeket csupán csak azért említem föl, t. esküdtszék, hogy némi bizonyságul szolgáljanak arra nézve, miszerint nem érez­hetné sértve magát vádló úr még akkor sem, ha az inerim. cikkben ellene némi támadás foglaltatnék is. Egyébiránt Ozoray Árpád elvszilárdságát igen kétes világításba helyezi az, hogy míg egyrészről a Deák-párti minisztérium ellen izgatott, másrészről ugyanazon minisztérium közlekedési osztályában hivatalért folyamodott és jelenleg is ott van alkalmazva. Ugyanazon Ozoray Árpád úr, ki jelenleg is egy Deák­párti lap szerkesztője elleni vádperéhez ma­kacsul ragaszkodik. S minthogy Szeged város köznépét az 1867-diki szomorú emlékű s ismert eredmé­nyű tisztújítás, az Asztalos-, Madarász-féle izgatás s a t. úgyis már eléggé fölzaklatták, félni lehetett attól, hogy ezen Ozoray Árpád­féle dictiózások és szélsőbali követajánlások is zavart idézhetnek elő, s ennek ellensúlyo­zása céljából íratott az inerim. cikk , és ko­rántsem abból, hogy védencem azzal vádlót becsületében sértse. Védencem magánúton is tudatta ezt vádló úrral, t. i., hogy ko­rántsem volt szándéka őt becsületében sér­teni , s kérte őt, ezen ellene emelt vádtól, mint alaptalantól, elállani, vádló úr azonban csupa ember télen boszuvágy­, vagy ami még valószínűbb, beteges hiúságból, t. i. hogy ő is szerepelhessen egy kissé a nyilvánosság előtt, és, hacsak egy napig is , az ő nevét emlegessék a lapok, makacsul ragaszkodott a perhez s attól el nem állott. Végre figyelmébe ajánlom a nagyon t. esküdtszéknek, hogy a napi sajtó a jelenlegi törvények alatt sokkal szabadabban nyilatko­zik, mint a régib­b időkben, úgy az eszmék­ről, mint a személyekről , még olyanok ellen is, kik Ozoray Árpád urnái sokkal kevésbé eshetnek kifogás alá; ezt tapasztaljuk úgy az ellenzéki , mint a kormánypárti lapoknál; például felhozom az „Ellenőrt“, „Esti Lapot“, nem is említvén az élclapokat, mint amelyek mindnyájan egész nyíltsággal bírálják meg az egyesek nyilvános térem­ eljárását, anélkül, hogy ezeknek csak eszükbe is jutna azt be­csületbeli sérelemnek venni. Ennél tovább nem terjed a „Szegedi Híradó“ incriminált cikke sem, de különösen figyelemreméltó még, na­gyon t. esküdtszék, azon körülmény is, hogy a sokszor említett inerim. cikk épen a kép­viselőválasztási mozgalmak idejében tétetett közzé , amikor a kedélyek ingerültek voltak és egészen a napi események hatása alatt nem számítva a téglát, melyet a város a magáéból adott hozzá.­­ A­ vallás- és közoktatási m. kir. minisztérium, az alreáltanodai és al­­gymnasiumi tanulók által használandó rajz­mintákra pályázott művek közül Landau Alajos helyb, reáltanodai tanárnak „A díszít­­ményi rajz elemei“ című rajzlapjait fogadta el.­­ Több alsóvárosi juhtartó gaz­­d­a belátván, hogy a helybeli gyapjú, különö­sen amiatt, mert nincs rendes úsztató, nem versenyezhet az ausztráliai gyapjúval, mely piacunkon mind nagyobb tért foglal, elhatá­rozta egy rendes, zuhanynyal ellátott úsztató létesítését. E célból benyújtott folyamodásukra a tanács a Ruzsák járásában, az úgynevezett Bogárzóból 600 □ ös területet engedett át, oly kikötéssel azonban, hogy vidéki juhokat ott úsztatni nem lesz szabad, mert az át­hajtásnál a juhfalkák az amúgy sem jó lábon álló járásokat még jobban megrontanák.­­ Az itt állomásozó honvédek számára a tanács ideiglenes helyiségekül a Mars-téren levő s eddig is laktanyáknak hasz­nált Krebsz-, Becsey- és Hoffer-féle házakat jelölte ki. (Beküldetet.) A „Szegedi Híradó“ 74 ik számában, az ásotthalm­i tanyai iskola fölava­tása ünnepélyéről szóló leírást olvasván, nagy meglepetéssel és sajnálattal vettük észre, hogy az ottan ünnepelt férfiak közt, egy igen érde­mes és épen az ásotthalmi iskola­épület létre­hozása és fölépítése körül legtöbb érdemet szerzett derék férfiú neve említésbe sem ho­­zatik. Szeretjük hinni, hogy ezen mulasztás a mellőzött úr szerénysége kíméletéből, vagy legalább is a viszonyok nem kellő ismerete folytán történt, azonban mi a „suum cuique“ elvből kiindulva, bátrak vagyunk hálás elis­merésünk nyilvánítása mellett kimondani, hogy Wagner Károly városi tanácsnok volt az, ki az eredeti célszerűtlen iskolatervet félrevet­vén, minden elébe tornyosult akadály dacára ezen városunkat is méltán díszíthető s minden kívánalomnak megfelelő tanyai iskola épületlét­rehozásai körül oly fáradhatatlan munkásságot és annyi erélyt fejtett ki, hogy ha az ásotthalmi iskola új létesítése körül valakit, úgy bizonyára őt méltán megilleti az érdem koszorúja, melyet tőle senki el nem vitathat. Tehát még egyszer állottak, ha tehát abban D. Á. úr nyilvános föllépése egy kissé élesebben bíráltatott volna is meg, ez, mint az ő szónoklataiban kifej­tett, még sokkal erősebb támadások visz­­hangja, tetemesen csekélyebb beszámítás alá esik. Ezek előadása után bezárom védelmemet, s tisztelettel kérem a nagyon t. esküdtszéket, miszerint figyelembe véve, hogy védencemnek vádló urat sérteni szándéka nem volt, őt az el­lene emelt alaptalan vád terhe alól fölmenteni és vádlót az okozott költségekben elmarasztal­ni méltóztassék. Erre következett a válasz és viszonvá­lasz. Előbbeniben vádló a „gézengúz“ szó becsületsértő jelentőségét igyekezett minden­áron kimutatni, evégből hivatkozott az aka­démia szótárára , melyben e szó annyit je­lent, mint „gizgaz“, átvitt értelemben „hiá­bavaló , haszontalan ember.“ Továbbá megle­hetősen könyörgésre fogta a dolgot, s a többi közt azon drámai hangon szavalt ki­jelentéssel akart az esküdtekre hatni, hogyha a vádlóra ki nem mondják a bűnöst, ő elvo­nul a magányba. (Azt azonban nem fejte ki bővebben, hogy mennyire, pl. egész a mi­niszteri hivatalról való lemondásig terjed-e e visszavonulás.) Erre vonatkozólag a védő viszonválaszá­ban megjegyzi, hogy a vádló úr el- vagy nem vonulása a dolog érdeméhez nem tar­tozik s ez az ítélethozatalára, reményli, be­folyással nem lehet, annál kevésbé, mert vádló nem oly nevezetesség, hogy elvonulása által akár az irodalom, akár a társadalom valami nagy csorbát szenvedne; ily fogással bárki is fölléphet, hogy az esküdtszéket maga iránt könyörületre birja. A „gézengúz“ szóra vonatkozólag, az akadémiai szótár értelmezése dacára is, ra­gaszkodott azon nézetéhez, hogy az nem be­csületsértő fogalom; egyébiránt a szótárt ki­fogástalan bizonyítéknak elfogadni nem lehet, mert végre aki azt készíté, egyes ember, s az is hibázhatott s a­t. Ezzel befejeztetvén a tárgyalás, az elnök következő három kérdést tette föl az esküd­teknek: 1. Meg vannak-e az esküdtek győződve, hogy az inerim. cikk Ozoray Árpád személye ellen sértést foglal? 2. Vádlott N. S.-e ezen cikk szerzője? 3. Ha igen, emiatt bűnös e vagy nem? Az esküdtek az első kérdésre 6 „igen“ ellenében, 6 „nem“-mel, a 2-dikra egyhan­gúlag igen­nel, a 3 dikra ismét 6 igen- és 6 nem-mel feleltek, — s igy vádlott „nem vét­kesnek“ jelentetett ki, vádló pedig 19 frt 36 kr. eljárási s 8 frt perköltségben elma­­rasztaltatott. g —■ e —. Helybeli újdonságok.­ ­ A felsővárosi kistiszapart ki­­kövezése iránt, ugy látszik, a tanács oly intézkedéseket akar tenni, hogy annak ne csak a kezdetét, de végét is megérjük, ami az élésházi­ utca két éven át tartott kövezése után reá nézve ugyancsak becsületbeli dolog. Evég­­ből felszólíta a rendes követőmestert nyilat­kozatra: váljon képes-e a szerződési föltéte­­­­­ek mellett e rendkívüli munkálatot teljesíte­ni, s minő biztosítékot nyújt az iránt, hogy a kövezést a kitűzött időben be is végzi? — így már aztán csak lesz belőle valami.­­ Köv­ezetről lévén szó, megemlítjük, hogy az élésház utca kövezése végre valahára be van végezve. Nem akarunk post festa kán­­tálni; „elmúlt esőnek nem kell köpönyeg,“ azt tartja a magyar példabeszéd, s igy meg­elégszünk azon az élésház-utcabeli háztulajdo­nosokra édes-keserű „bevégzett tény“ consta­­tálásával, hogy ez utca legalább 20—30 évre el van temetve. No de csakhogy igy is meg van már! — A kövezet pompás, azt meg kell vallani , hanem mi úgy vettük észre, hogy a kövek nincsenek mindenütt elég szilárdul le­rakva; az utóbb lerakott kövek, az utca fel­ső végén, terhes szekér alatt úgy mozognak, mint a zongora billentyűi. Mi nem sokat ér­tünk hozzá, de mégis azt hiszszük, hogy en­nek nem szabad lenne így lenni, s azért a kövezet e részét ajánljuk a felülvizsgáló bizott­mány szorgos figyelmébe.­­ Szeged városát nagy szeren­csétlenség fenyeget­i, de ne tessék megijed­ni, van nekünk gondos hatóságunk, amely min­dent elkövet, hogy e nagy szerencsétlenség be ne következzék. — A dolog röviden ab­ban áll, hogy a lacikonyhát, Szeged vá­ros e bűnfészkét, a rondaság ideálját, javí­tani, akarták, csak akarták, de szívfájdal­munkra a városi építész úr azon jelentést tette, hogy az többé nem javítható, mert az idő foga annyira elpusztító, hogy tovább ve­szedelem nélkül benne lakni nem lehet, mi­után dűlőtérben van. A hatóság erre egy kül­döttséget nevezett ki, mely a lacikonyhát szorgosan megvizsgálja s jelentését adja be. így tehát még nem veszett el minden remény­ségünk , hogy e nevezetes helyiség a mai kor dicsőségére és unokáink örömére (?) továbbra is fönn fog maradni. Legnagyobb trémát Ke­­méndy barátunk áll ki, mert ha a mostoha sors mégis úgy hozná magával, hogy a laci­konyha elpusztulna — örökre odalenne az ő tolvaj-gárdájának eme kényelmes asyluma !­­ Az alsó ásotthalmi iskolának, mely közelebb avattatott föl ünnepélyesen, építési költsége 2149 frt 34 krba került, ide

Next