Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)
1869-09-19 / 75. szám
— A szegedi iskolaszéknek f. évi sept. 17-én tartott ülésében az iskolaszék szakbizottmányai megalakulván, a tanügyi szakbizottmány elnökévé Takács Mihály, jegyzővé Molnár Pál, a gazdasági szakbizottmány elnökévé Wagner Károly, jegyzővé Kováts István építész, s végre a statistikai szakbizottmány elnökévé st. Tóth János s jegyzőjévé Rohrbach Antal választattak meg. — A hód-mező-vásárhelyi helv. hitv. lyceumban az 1869—70-dik iskolai évre a beiratások f. évi okt. 1., 2. és 3-dik napjain, a javító- és pótvizsgák a két első napon lesznek; a tanítások 4-dikén kezdődnek. Hazai ügyek. Lapszemle. Míg a többi lapok csak apró híreket eresztenek, vagy éppen hallgatnak a kormány kebelében létező — ha ugyan létező — vajúdások felől, addig a „Századunk“ határozottan jelzi a változást, mely minisztériumunkban a legközelebbi időben bekövetkezni fog, s már két számban elmélkedik a nagyfontosságú kérdés fölött. E lap tudomása szerint eddig már b. Wenckheim Béla lemondása tény, s bár a nemes báró kollegái eddig még folyvást ellenzik visszalépését, Wenckheim ragaszkodik akaratához, s oly indokokat hoz föl támogatására, melyek ellen Andrássy gróf nehezen fog küzdhetni; ez indokok — a „Sz.—k“ szerint— oly tiszteletreméltók és súlyosak, hogy a báró ur lemondását bevégzett ténynek lehet tekinteni, s bizonyos, hogy a kormány műveleteinek bázisául tekinthető megyei kérdés megoldásánál a belügyminiszteri tárca nem lesz az ő kezében. Annál fontosabb azon kérdés — így folytatja a nevezett lap, — hogy ki pótolja be Wenckheim helyét. Szó volt Sennyei Pál báróról, de ez egyelőre még folytatni akarja magánéletét „procus negotiis.“ Csengery Antalt csak a lapok emlegetik. A hét koronás minisztérium nagyon valószínűleg alig fog túlterjeszkedni a gothai almanachon, (bizony nagy kár pedig, mert Csengeryben az egész ország közvéleménye és rokonszenve üdvözölné Andrássy minisztériumát !) — tehát gróf Péchy Manó látszik hivattotnak lenni, kiről magas és legmagasb körökben a legkedvezőbb vélemények keringenek. Ehhez még hozzátesszük, hogy az „Ellenőr“ pedig Szlávy Józef belügyminiszteri államtitkárt emlegeti. A „Sz.kk.“ aztán tovább is megy, s a földmivelés számára fölállítandó külön minisztériumot szintén bevégzett ténynek mondja. Továbbá gr. Mikó Imre visszatérése óta nagy hévvel rendezi dolgait, hogy néhány hét alatt szintén végleg elhagyhassa miniszteri tárcáját s a fővárost. Eszerint tehát már három miniszteri tárca várna betöltésre. Gr. Andrássy Gyula egyelőre Budán, mint jól értesültek állítják, kiforrni hagyja az elemeket, s mint Bismark Varzinban, úgy ő Terebesen (jószágán) tanulmányozza a válság eshetőségeit, előnyeit s a megyei kérdés megoldásának leghelyesebb módjait, melyekre vonatkozólag a miniszterelnök úr igen becses adatokat vitt magával. A megyei törvényszékek szervezésére vonatkozólag, hír szerint, megindultak a tanácskozások az igazságügyminisztériumban s a szervezés részleteit illetőleg azon megállapodás jött létre, hogy Magyarországon 57, Erdélyben pedig 12 törvényszék állíttassák föl. Erdélyre nézve az előleges tervezet szerint minden 200,000 lakosra egy kerületi, minden 30,000 lakosra pedig egy járásbíróság jutna. A törvényszékek hatásköréhez tartozó territóriumok illetőleg a megyei határok anynyiban fognak respektálni, amennyiben lehetséges. Nevezetesen Abauj és Torna megyék, melyek egy kerületet képeznének, továbbá Felsőfehér, Torda, Krasznamegyék fognának e tekintetben változást szenvedni. Esküdtszéki tárgyalás Pesten, 1869. szeptember 7-dikén. Elnök: Sárkány József kir. táblai biró. Bírák: Dáni Nándor, Szentmihályi István. Jegyző: Jakabfalvay Gyula k. t. fogalmazó. Vádló: Ozoray Árpád, igaz nevén Nincsics Tómás. Vádlott: Nagy Sándor ügyvéd, védője : Lamberg Imre ügyvéd. Esküdtek: Schmidt Fer., Kiss István, Zsigmondy Pál, Polgár Mihály, Dankos Fer, Hofer Viktor, Kléh István, Havas Sándor, Medve Imre, Németh Antal, Nádassy György, Édeskuty Lajos. Az előzetes tárgyalás elég érdekesen azzal kezdődött, hogy a védőügyvéd kivonatára némely Ozoray Árpád valódi nevét constatáló iratok, majd egypár vádló által benyújtott és személye jóravalóságát igazoló bizonyítványok olvastattak föl. Ezek után fölolvastatott a vádlevél, mire a vádló személyesen mondá el vádbeszédét. Azon kezdé, hogy szégyenkedve áll itt, de becsülete keresése kényszeríté e lépésre. Hivatkozik 15—16 évi munkásságára, melyet az irodalom terén csupa becsületből töltött (!!), de egyéni nézeteit és politikai meggyőződését soha senki által sem hagyta kormányoztatni s a t., s a t. Végül arra kéri az esküdteket, hogy vádlottat, mint aki őt becsületében mélyen megsértette, a sajtótörvény 12. §-a értelmében elmarasztalni kegyeskedjenek. Erre a vádlott ügyvédje következő védbeszédet adja elő: „Nagyon tisztelt Esküdtszék ! A „Szegedi Híradó“ f. évi január hó 10-én kelt 3-dik számának a helybeli újdonságok rovatában „Ez is apostol“ cím alatti közlemény írója, mint perbe fogott védencem érdekében, a föltett vádlevéllel szemben, következőket van szerencsém előadni: Mindenekelőtt csudálatosnak találom, hogy előttem ülő Nincsics Tóbiás úr magát az incriminált cikk által sértve találja, holott az nem is Nincsics Tóbiás úr, hanem egy bizonyos Ozoray Árpád ellen van intézve; vádló úr azonosítja ugyan magát Ozoray Árpáddal, de hogy ugyanazon személy volna, azt semmivel sem bizonyítja. Tudjuk ugyanis, hogy ha valaki nevét meg akarja változtatni, ez csak belügyminiszteri engedélylyel történhetik, vádló úr pedig ilyen miniszteri határozatot föl nem mutat, ennélfogva sem ő maga, sem más őt Ozoray Árpádnak nem tarthatja; az Ozoray Árpád név tehát csak álnév, s aki ilyen álnév alatt rejtőzkedő személyt a journalisztika terén megbírál, annak a személylyel semmi köze nincs, hanem egyedül csak az üres álnévvel. Eszerint tehát a keresetnek nincs alanya, nincs személye; ha pedig nincs alany, vagyis nem létezik azon személy, aki netán magát sértve érezhetné, vagy olyan , aki az állítólagos sérelemért keresetet indíthatna, akkor nincs sérelem sem, mert sérelem tárgy nélkül nem képzelhető, miután nincs mire irányulni a cselekménynek. De föltéve, hogy Nincsics Tóbiás úr magára érthetné is az Ozoray Árpádról írt cikket, még azon esetben is határozottan tagadom , hogy az incriminált cikkben ellene sértés foglaltatnék, mert vegyük föl a vádlevél tételeit, és vizsgáljuk meg azt közelebbről: „a mindenre fölhasználható gézengúz“ szóból etymológiai vagy bölcseleti fejtegetéssel lehet-e olyasmit kihozni, mi e szavakat becsületsértő fogalomnak állíthatná elő? sőt ellenkezőleg, ezek vádját még mintegy emelik, mert „a mindenre használható“ alatt rendesen ügyes embert szoktunk érteni, gézengúz pedig nem más, mint „gézsen gúzs“, melylyel a folyamokon úszó talpakat szokták erősre összeszoritani, s igy, ha vádló úr csakugyan jogosan viselné is az Ozoray Árpád nevet, akkor is az incriminált cikk által nemcsak hogy meg nem sértetett, hanem még inkább megtiszteltetett , mert ezáltal mintegy az lett róla elmondva, hogy ő, t. i. D. A. úr egy oly ügyes ember, ki magához tudta láncolni a szegedi polgárokat, s igy, ha volna is alany a sérelmet illetőleg, akkor nincsen tárgy , mire a sérelem irányulhatna, miután az incriminált cikkből sérelmet kimagyarázni nem lehet. De védencem Nagy Sándornak szándéka sem volt Nincsics Tóbiás vádló urat sérteni, miután az incriminált cikk csupán a közjó érdekében látott napvilágot. Ennek tényállása következő : Czorry Árpád ur 1. évi január hóban Szegeden és vidékén — midőn a követválasztási mozgalmak ott s a vidéken már javában folytak — kétizben megjelenvén, valamint itt, úgy amott is a néphez szónoklatokat tartott, melyekben nektek szélsőbalpárti jelölteket ajánlott a megválasztásra, sőt úgy is nyilatkozott, hogyha őbenne megbíznak, ő is hajlandó a jelöltséget elfogadni. Ezután kis időre eltávozott, későbben ismét Szegedre jött, és az akkori „Szeged“ című lap szerkesztője pártfogása alatt ellátogatott a szegedi polgári körbe , a szélsőségi vigadók fészkébe, ott ismét dictiózott és szélbali követeket ajánlott az atyafiaknak, miből nem lehetett mást következtetni, mint hogy vádlóur is azon ágensek egyike volt, kiket a szélsőbaloldali hazafiak a fővárosból széteresztettek a vidéki népet izgatni; ezt pedig annál is inkább föltételezni kellett , mert ki vádló urat ismeri és ismerte azelőtt is, jól fogja tudni, hogy az , ki a maga saját érdekében sem képes kéjutazásokat tenni, annál kevésbé teheti azt pártoskodási célból. Mindezeket csupán csak azért említem föl, t. esküdtszék, hogy némi bizonyságul szolgáljanak arra nézve, miszerint nem érezhetné sértve magát vádló úr még akkor sem, ha az inerim. cikkben ellene némi támadás foglaltatnék is. Egyébiránt Ozoray Árpád elvszilárdságát igen kétes világításba helyezi az, hogy míg egyrészről a Deák-párti minisztérium ellen izgatott, másrészről ugyanazon minisztérium közlekedési osztályában hivatalért folyamodott és jelenleg is ott van alkalmazva. Ugyanazon Ozoray Árpád úr, ki jelenleg is egy Deákpárti lap szerkesztője elleni vádperéhez makacsul ragaszkodik. S minthogy Szeged város köznépét az 1867-diki szomorú emlékű s ismert eredményű tisztújítás, az Asztalos-, Madarász-féle izgatás s a t. úgyis már eléggé fölzaklatták, félni lehetett attól, hogy ezen Ozoray Árpádféle dictiózások és szélsőbali követajánlások is zavart idézhetnek elő, s ennek ellensúlyozása céljából íratott az inerim. cikk , és korántsem abból, hogy védencem azzal vádlót becsületében sértse. Védencem magánúton is tudatta ezt vádló úrral, t. i., hogy korántsem volt szándéka őt becsületében sérteni , s kérte őt, ezen ellene emelt vádtól, mint alaptalantól, elállani, vádló úr azonban csupa ember télen boszuvágy, vagy ami még valószínűbb, beteges hiúságból, t. i. hogy ő is szerepelhessen egy kissé a nyilvánosság előtt, és, hacsak egy napig is , az ő nevét emlegessék a lapok, makacsul ragaszkodott a perhez s attól el nem állott. Végre figyelmébe ajánlom a nagyon t. esküdtszéknek, hogy a napi sajtó a jelenlegi törvények alatt sokkal szabadabban nyilatkozik, mint a régibb időkben, úgy az eszmékről, mint a személyekről , még olyanok ellen is, kik Ozoray Árpád urnái sokkal kevésbé eshetnek kifogás alá; ezt tapasztaljuk úgy az ellenzéki , mint a kormánypárti lapoknál; például felhozom az „Ellenőrt“, „Esti Lapot“, nem is említvén az élclapokat, mint amelyek mindnyájan egész nyíltsággal bírálják meg az egyesek nyilvános térem eljárását, anélkül, hogy ezeknek csak eszükbe is jutna azt becsületbeli sérelemnek venni. Ennél tovább nem terjed a „Szegedi Híradó“ incriminált cikke sem, de különösen figyelemreméltó még, nagyon t. esküdtszék, azon körülmény is, hogy a sokszor említett inerim. cikk épen a képviselőválasztási mozgalmak idejében tétetett közzé , amikor a kedélyek ingerültek voltak és egészen a napi események hatása alatt nem számítva a téglát, melyet a város a magáéból adott hozzá. A vallás- és közoktatási m. kir. minisztérium, az alreáltanodai és algymnasiumi tanulók által használandó rajzmintákra pályázott művek közül Landau Alajos helyb, reáltanodai tanárnak „A díszítményi rajz elemei“ című rajzlapjait fogadta el. Több alsóvárosi juhtartó gazda belátván, hogy a helybeli gyapjú, különösen amiatt, mert nincs rendes úsztató, nem versenyezhet az ausztráliai gyapjúval, mely piacunkon mind nagyobb tért foglal, elhatározta egy rendes, zuhanynyal ellátott úsztató létesítését. E célból benyújtott folyamodásukra a tanács a Ruzsák járásában, az úgynevezett Bogárzóból 600 □ ös területet engedett át, oly kikötéssel azonban, hogy vidéki juhokat ott úsztatni nem lesz szabad, mert az áthajtásnál a juhfalkák az amúgy sem jó lábon álló járásokat még jobban megrontanák. Az itt állomásozó honvédek számára a tanács ideiglenes helyiségekül a Mars-téren levő s eddig is laktanyáknak használt Krebsz-, Becsey- és Hoffer-féle házakat jelölte ki. (Beküldetet.) A „Szegedi Híradó“ 74 ik számában, az ásotthalmi tanyai iskola fölavatása ünnepélyéről szóló leírást olvasván, nagy meglepetéssel és sajnálattal vettük észre, hogy az ottan ünnepelt férfiak közt, egy igen érdemes és épen az ásotthalmi iskolaépület létrehozása és fölépítése körül legtöbb érdemet szerzett derék férfiú neve említésbe sem hozatik. Szeretjük hinni, hogy ezen mulasztás a mellőzött úr szerénysége kíméletéből, vagy legalább is a viszonyok nem kellő ismerete folytán történt, azonban mi a „suum cuique“ elvből kiindulva, bátrak vagyunk hálás elismerésünk nyilvánítása mellett kimondani, hogy Wagner Károly városi tanácsnok volt az, ki az eredeti célszerűtlen iskolatervet félrevetvén, minden elébe tornyosult akadály dacára ezen városunkat is méltán díszíthető s minden kívánalomnak megfelelő tanyai iskola épületlétrehozásai körül oly fáradhatatlan munkásságot és annyi erélyt fejtett ki, hogy ha az ásotthalmi iskola új létesítése körül valakit, úgy bizonyára őt méltán megilleti az érdem koszorúja, melyet tőle senki el nem vitathat. Tehát még egyszer állottak, ha tehát abban D. Á. úr nyilvános föllépése egy kissé élesebben bíráltatott volna is meg, ez, mint az ő szónoklataiban kifejtett, még sokkal erősebb támadások viszhangja, tetemesen csekélyebb beszámítás alá esik. Ezek előadása után bezárom védelmemet, s tisztelettel kérem a nagyon t. esküdtszéket, miszerint figyelembe véve, hogy védencemnek vádló urat sérteni szándéka nem volt, őt az ellene emelt alaptalan vád terhe alól fölmenteni és vádlót az okozott költségekben elmarasztalni méltóztassék. Erre következett a válasz és viszonválasz. Előbbeniben vádló a „gézengúz“ szó becsületsértő jelentőségét igyekezett mindenáron kimutatni, evégből hivatkozott az akadémia szótárára , melyben e szó annyit jelent, mint „gizgaz“, átvitt értelemben „hiábavaló , haszontalan ember.“ Továbbá meglehetősen könyörgésre fogta a dolgot, s a többi közt azon drámai hangon szavalt kijelentéssel akart az esküdtekre hatni, hogyha a vádlóra ki nem mondják a bűnöst, ő elvonul a magányba. (Azt azonban nem fejte ki bővebben, hogy mennyire, pl. egész a miniszteri hivatalról való lemondásig terjed-e e visszavonulás.) Erre vonatkozólag a védő viszonválaszában megjegyzi, hogy a vádló úr el- vagy nem vonulása a dolog érdeméhez nem tartozik s ez az ítélethozatalára, reményli, befolyással nem lehet, annál kevésbé, mert vádló nem oly nevezetesség, hogy elvonulása által akár az irodalom, akár a társadalom valami nagy csorbát szenvedne; ily fogással bárki is fölléphet, hogy az esküdtszéket maga iránt könyörületre birja. A „gézengúz“ szóra vonatkozólag, az akadémiai szótár értelmezése dacára is, ragaszkodott azon nézetéhez, hogy az nem becsületsértő fogalom; egyébiránt a szótárt kifogástalan bizonyítéknak elfogadni nem lehet, mert végre aki azt készíté, egyes ember, s az is hibázhatott s at. Ezzel befejeztetvén a tárgyalás, az elnök következő három kérdést tette föl az esküdteknek: 1. Meg vannak-e az esküdtek győződve, hogy az inerim. cikk Ozoray Árpád személye ellen sértést foglal? 2. Vádlott N. S.-e ezen cikk szerzője? 3. Ha igen, emiatt bűnös e vagy nem? Az esküdtek az első kérdésre 6 „igen“ ellenében, 6 „nem“-mel, a 2-dikra egyhangúlag igennel, a 3 dikra ismét 6 igen- és 6 nem-mel feleltek, — s igy vádlott „nem vétkesnek“ jelentetett ki, vádló pedig 19 frt 36 kr. eljárási s 8 frt perköltségben elmarasztaltatott. g —■ e —. Helybeli újdonságok. A felsővárosi kistiszapart kikövezése iránt, ugy látszik, a tanács oly intézkedéseket akar tenni, hogy annak ne csak a kezdetét, de végét is megérjük, ami az élésházi utca két éven át tartott kövezése után reá nézve ugyancsak becsületbeli dolog. Evégből felszólíta a rendes követőmestert nyilatkozatra: váljon képes-e a szerződési föltéteek mellett e rendkívüli munkálatot teljesíteni, s minő biztosítékot nyújt az iránt, hogy a kövezést a kitűzött időben be is végzi? — így már aztán csak lesz belőle valami. Kövezetről lévén szó, megemlítjük, hogy az élésház utca kövezése végre valahára be van végezve. Nem akarunk post festa kántálni; „elmúlt esőnek nem kell köpönyeg,“ azt tartja a magyar példabeszéd, s igy megelégszünk azon az élésház-utcabeli háztulajdonosokra édes-keserű „bevégzett tény“ constatálásával, hogy ez utca legalább 20—30 évre el van temetve. No de csakhogy igy is meg van már! — A kövezet pompás, azt meg kell vallani , hanem mi úgy vettük észre, hogy a kövek nincsenek mindenütt elég szilárdul lerakva; az utóbb lerakott kövek, az utca felső végén, terhes szekér alatt úgy mozognak, mint a zongora billentyűi. Mi nem sokat értünk hozzá, de mégis azt hiszszük, hogy ennek nem szabad lenne így lenni, s azért a kövezet e részét ajánljuk a felülvizsgáló bizottmány szorgos figyelmébe. Szeged városát nagy szerencsétlenség fenyegeti, de ne tessék megijedni, van nekünk gondos hatóságunk, amely mindent elkövet, hogy e nagy szerencsétlenség be ne következzék. — A dolog röviden abban áll, hogy a lacikonyhát, Szeged város e bűnfészkét, a rondaság ideálját, javítani, akarták, csak akarták, de szívfájdalmunkra a városi építész úr azon jelentést tette, hogy az többé nem javítható, mert az idő foga annyira elpusztító, hogy tovább veszedelem nélkül benne lakni nem lehet, miután dűlőtérben van. A hatóság erre egy küldöttséget nevezett ki, mely a lacikonyhát szorgosan megvizsgálja s jelentését adja be. így tehát még nem veszett el minden reménységünk , hogy e nevezetes helyiség a mai kor dicsőségére és unokáink örömére (?) továbbra is fönn fog maradni. Legnagyobb trémát Keméndy barátunk áll ki, mert ha a mostoha sors mégis úgy hozná magával, hogy a lacikonyha elpusztulna — örökre odalenne az ő tolvaj-gárdájának eme kényelmes asyluma ! Az alsó ásotthalmi iskolának, mely közelebb avattatott föl ünnepélyesen, építési költsége 2149 frt 34 krba került, ide