Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)
1869-10-10 / 81. szám
most, — sőt felülről reátok parancsoltatok minden s igy szabad kezök nem lévén, sőt rabszolgák lévén, az akkor kötött szerződés sem érvényes. (A közgyűlés ezen sajátságos észjárásra hangosan nevet.) Dobó Miklós képviselő: (a képviselők szavazást sürgetnek.) Felel Viday főügyész állításaira cáfolólag , felolvassa a törvényt, mely Viday főügyész véleménye ellenére, a bérlőknek a viszonkövetelés beszámítását nagyon is megengedi; kiemeli, hogy a szerződésben kamatok ki nem köttetvén, azt követelni nem lehet. Azokat csak a bíró fogja megítélni és pedig a törvényes gyakorlat szerint a per megindításától számítva. Egyátalában nem osztja tehát a főügyész nézetét. Csakovátz képviselő oda vetett állításain pedig nem tudja, bámuljon-e inkább. Vagy nevessen? hogyan, tehát amit a bérlők a várossal kötött szerződés folytán tettek és szabadon tehettek, — az is nyilvános erőszakoskodás? holott nem is gondolja meg ügyvéd létére, hogy azon bűnök még ha azok volnának is, — épen az általa hivatkozott törvények szerint már régen elévültek! (Elnök mérsékletre inti szónokot.) (A képviselők zajos hangokon szavazatot kívánnak.) Fel akarja forgatni az egész haszonbéres viszonyt gyökerestől, mert — úgymond — a város akkori helyzetében érvényes kötést nem is tehetett; pedig ha nem csalódik — Csákovátz úr is egyike volt azon időben a „Gemeinde Rathnak.“ (Zaj — a dologra — halljukkiáltások.) — Visszaható erővel tehát felforgatásra, sőt törvénytelen bűnvizsgálatokra céloz — ilyeneket még az absolutismus és cäsarismus sem tesz, — hanem tesz igen valaki — a moszkovitismus! (Nagy zaj!) Elnök: Jogomnál fogva a képviselő úrtól megvonom ezennel a szót. Miután a közgyűlés szavazatot sürget, a tárgy is bőven ki van merítve minden oldalról; tehát felteszem a kérdést: Kik a felolvasott bizottmányi jelentést elfogadják s a pert a bérlőgazdák ellen elhatározzák, álljanak fel. A többség feláll. Többen név szerinti szavazást kívánnak. (A képviselők megindulnak haza.) Elnök: Tehát a közgyűlés elfogadja — kivitele a tanácsra bizatik. Holnap 9 órakor a közgyűlés folytatása. Ezzel a türelmetlen közgyűlés ma 1 órakor szétoszlott, másnap azonban azt kellő képviselők hiányában folytatni nem lehetvén, bizonytalan időre elnapoltatott. —r —s. vane a. Egy kis csalódás. Németből: Pik D. Számos vendégei közt amaz elegáns táplaházaknak, melyek Interlaken és környezetében az utazóknak hosszabb ottartózkodása alatt nem kevés élvezetet nyujtanak, élt Virginia grófné is, hogy itt a szende és mégis erősítő s éltető levegő eszközlésével célját elérje, hogy t. i. nem épen súlyos idegbetegségétől szabaduljon. Egy év óta mint özvegye egy idősb s nem különösen szeretett férjnek, rangja és állásánál fogva bizonyos értelemben visszatartózkodó volt; kerülte amennyire lehetett az érintkezést az egész társasággal, különösen a pensio túlnyomó polgári elemeivel. A közös ebédek és vacsoráknál szomszédaitól egészen elkülöníté magát s minden közelítést szántszándékkal látszék visszautasítani. Ha fölötte udvariasan szólították is meg, csak rövid és eltérő választ adott, úgy hogy a beszélgetés, a társalgás fonala csakhamar megszakadt. Visszautasított minden meghívást partiekre és kirándulásokra, valamint bármely viszonyt. Természetes, ezen negéd és aristokratikus viselet nem eszközölhető, hogy barátokat szerezzen, egészen elszigetelve érzé magát és majdnem kizárólag komornája társalgására szorítkozék. Míg egészségét tökéletesen helyreállítva nem érezé, legtöbbnyire elegáns toiletteben ült a táplaház szép kertjében, hol a legújabb francia regények olvasásával, s a szt. szűz rajzolásával foglalkozék. Miután már a kölcsön-könyvtár felét elolvasta s a képet tökéletesen utánozva nevégeté, a grófné önokozta magányában érezni kezdette az unalom iszonyú férgének rágódásait. Ezalatt egészségét visszanyerte, s igy a legközelebbi vidék kies sétáiban üdítő szórakozást lelhetett. Fölment a „kis Nugenre“, honnan belátott a gyönyörű tündérvölgybe s élvezé a ritka szépségű kilátást a jégkoronázta Alpmezőkre ; a bájos „Heimwebfluh“ szives vendégként fogadta s naplementekor innen szemlélte, s nem győzte bámulni a A „Magyar Újság“ persze megragadván a kedvező alkalmat, nem is mulasztja el e körülményből —aristoteleszi bölcseségével — mély ég természetes tanulságot vonni. Erre nézve per longum et latum elregéli az esküdtszéki tárgyalás folyamát; elmondja, mint állt a vádlott büszkén, férfiasan, felemelt fővel, egy „Ellenőr“ munkatársához méltólag az esküdtszék elé, mily elragadó, lelkesült, meggyőző szavakat emelt a maga védelmére, s végre —Itt van a fősulya — az ítélet kihirdetését, mily riadó éljenekkel fogadta a hallgató közönség. Ebből azután az ismeretes ellenzéki logikával azt következteti, hogy a közönség éljenzése nyílt rászólás lévén a közlekedési minisztérium ellen, Mikó és Holtán de necesse rögtön tegye le hivatalát! — Valóban bámulnom kell önzéstelenségét úgy, mint bátorságát. Elképzelem, hányszor jön üldözés tárgya érzelmeinek nyilvánítása miatt. — Óh ! nem egyszer fordította reám hízelgő figyelmét a második császárság rendőrsége és untatta meg velem Párist annyira, hogy távoznom kellett. Mégis több ok szól irántai hálám, mint Koszum mellett, mivel ő szerezte az alkalmat kegyednek, nagysám, szolgálhatni s ily szeretetreméltó nővel a barátság szent láncát megkötni — mondá udvariasan az idegen. — Nőismeretségben nem fog itt hiányt szenvedni — viszontá elpirulva a grófné. — Inkább, mint nagysád gondoljál — Fölötte visszavonultan élek, egész napon át el vagyok foglalva s csak midőn az alkonycsillagot látom ragyogni, megyek el sétálni. A grófné igen szerette volna megtudni e titok teljes idegen foglalkozását, de bizonyos szemérem visszatartá, hogy afelől kérdezősködjék. Csak sejdítette, hogy fontos politikai érdekek körül forog a dolog, talán legitimistás összeesküvés Chambord gróf pártjának érdekében, melynek élén érdekes kísérője állott. Ezen sejtelmek fokozták a fiatal ember iránti részvétét, ki tőle a pensio mellett vált el, egyszersmind a viszontlátás szerencsés gondolatát kimondva. Hosszabb idő óta a grófné először volt jó, vidám hangulatban; az esti toilettnél pedig komornája nem kis meglepetésére kegyesnek s barátságosnak mutatkozott, mig máskor mindennel elégedetlen volt. Ezen jó kedv csodálatra méltóképen reggelig tartott; noha se nem olvasott, se nem rajzolt, egy pillanatig sem unatkozott. Végre egyenszületésű s hasongondolkodású kebelre vélt rátalálni, ki tetőtől talpig méltó volt hozzá , körülpáncélozva a valódi, félelem és gáncsnélküli lovagiasság nymbusával. A grófné türelmetlenül várta az alkonyt, hogy a szokásos sétára térjen, mi mellett titkon azon édes reményt ápolta, hogy az érdekes idegennel fog találkozni; a folyó partján egy kövön találta őt ülve s látszólagosan olvasásba mélyedve. Mihelyest a fiatal ember őt meglátta, a díszesen bekötött példányt kabátja oldalzsebébe dugta, miközben a grófnét észrevehető örömmel Üdvözlé. (Folytatása következik.) Egyéni vélemény az országos tanító-egylet ügyében. Bátorság ad erőt, pályán a gyáva hanyatlik. Bátran légy, hogy utóbb fény koszorúzza fejed! Kölcsey. Már a „Népnevelők lapja“ múlt évi foly. 105. és 121. lapján egy országos „tanitóegylet“ létesítése pendíttetett meg, de még jókor lévén , legkisebb viszhangra sem talált. Legújabban a fehérvári, pesti, alföldi tanítóegyletek, „Népek Lapja“ és a „Néptanoda“ hozták ezen ügyet szőnyegre. Az ügynek azonban látszólagos szirtek állanak útjában, melyek egy 24.000 főből álló testületnek összes erejét megrendítik. Melyek azon szirtek, cikkem körébe nem tartozik. Mindazonáltal nem hagyhatom említés nélkül, miszerint: ha Európa minden műveit államában a tanítói kar, ha nem máskép, legalább évenként egyszeri összejövetel által öszpontosul: miért ejtenek épen mi, magyarhoni népnevelők, ezen dicső intézményt, kivált midőn tanügyünk újjászervezését, illetőleg újjászületését az egész külföld elragadtatással csodálja és bámulja ? Kedves pályatársaim! ugyan mit mondana az utónemzedék népnevelője, bátortalanságunkról meggyőződvén? vájjon állítana föl szívében jelen népnevelők előharcának emléket? Távol legyen ezen gondolat! Mind meg annyi Hasdrubaloknak tartana minket. Hartsen pedig azt mondja, hogy a művész igyekezzék, miszerint műve az utókor népének nagyobb részénél tetszést arathasson. De kérem, ha ezen egyesülést, mely hazánk műveltségére oly hathatós volna, nem létesítenék, a jövendőnek hajlítatlan, igazságos itélőszéke előtt majdan , midőn ajkaink régen elnémultak, mikép tudnák magunkat a sír csöndes, sötét magányából igazolni és becsületünket — ezen egyedüli kincsünket — védelmezni? Nem, mutassuk meg mindnyájan az utókornak, hogy erélyesek valánk, és hogy a rohanó szélben sem lankadtak el szárnyaink. Egyesüljünk tehát ! Azon egyesülés eszmének létesítése, úgy hiszem, nem fogja köztünk a tanítótestvéri kötelékeket tágítani vagy épen szétszakítani, nem használandjuk ügytársaink ellen nyelvünket tőlül, hogy szellemileg meggyilkoljuk egymást, mit mindekkoráig fájdalommal tapasztalnunk kelle. Alakítsunk egy „Magyarországi tanirodalmi egyletet.“ Miért „Magyarországi tanirodalmi egylet“ címet kívánok, legyen itten megfejtve, fény és pompában úszó „Eigert“ ; gőzhajóval átkelve a „Brienei tón“ a híres „Giszbachzuhatagot“ látogatta meg, hol a világ egyetlen látványát élvezte, a zuhatagok phantastikus megvilágítását színes bengáli lángokkal, a víz és tűz mesés házasodását, szóval, ő mindent megtett, mit egy hölgy helyzetében csak tehetett, hogy az unalom démonját, az úri világ rémét elűzhesse. Mégis szivében bizonyos ürességet érzett, melyet még a természet varázsa sem volt képes átbűvölni. Kielégíthetlen volt; a legszebb és legfenségesebb tájakon az elhagyottság gondolata szállta meg; rokon szív után sóvárgott, mindenesetre azon föltétellel, ha vele teljesen egy rangú és rendű születésre nézve, mert szerinte is bárónál kezdődik az ember. A grófné ezen regényes gondolatokban elmerülve ballagott egy napon a zuhogó far partjain,a habos hullámokat sóvár szemekkel kisérve. Gyönyörű nyári est volt; langyos zephirek játszadoztak a fák koronái közt; frissítő hűvösség emelkedett a zöld árból s a virányok mámoros illatot terjesztettek. A bájos özvegy mégis sóhajtott, anélkül, hogy sóhaját okadatolni tudta volna. Talán egyenszületésű kísérőről álmodozott, nemcsak ezen sétára, hanem az egész életre, mert semmiképen sem akarta férjét haláláig gyászolni. Ezen költői hangulatban oly keveset ügyelt az útra, mely mindegyre meredekebbé tön, hogy egy kiválóan rögös helyen megbotlott és bizonyosan elbukik, ha kellő időben védő, vagy jobban mondva mentőkart nem nyújtanak. Ez egy fiatal elegáns emberé volt, ki őrangyalként ugyanazon percben ott termett. Biztos, erős karral visszatarta a megijedt grófnét a fenyegető bukástól, minthogy derekát karjával átövezve megóvta a látható veszélytől. Elpirulva rebegő háláját ,ő válogatott francia nyelven válaszolt, miáltal magát a grófné szemében az előkelőbb társaság méltó tagjaként igazolta. Finom, legújabb francia divatlapok szerint készített ruhája sem ellenkezik a grófné föltételével. Hónál fehérebb ing volt rajta gyémántként csillámló gombócskákkal; ócsárolhatlan nyakkendő, teke, mely úgy áll, mintha öntve lett volna, szűk ilex pressible, fényes lakcipő, kezében pedig sétapálcácska volt aranyozott s szépen metszett rézgombbal. Ehez járult még érdekes sápadt arca, homályos szeme, fekete szakálla, a Tudjuk és tapasztaljuk mindnyájan, hogy általános országos tanító-egylet létesítésének eszméjétől honunk tanítói karának legnagyobb részének borsózik a háta; miért, azt mondani nem tudom. Annálfogva átalános értelemben vett országos tanegylet épen lehetetlen. Van azonban a magyarhoni 24.000 tanító közt ezer egyén, kikről minden bizonynyal Zwick tudorral mondhatjuk, hogy a világnak, földi kincsek, tiszteltetés- és dicsőségnek búcsúlevelet írtak, és ha nem is valamennyi, bizonyosan az élet legtöbb kellemeit önként megvetették (Die Ziele der modernen Lehrerbildunk 27. 1.), és egyedül a népnevelés, azaz a szép magyar haza boldogságának és dicsőségének élnek. Ha tehát csak ezen ezer egyén szellemileg egyesül, meg van mentve tanítói becsületünk s a népnevelés aranybányájának alapja meg van vetve. Fölmerült azon kérdés: mikép egyesüljenek tehát ezen népnevelők? Nehogy a már fönnálló tanitó-egyletek önállósága veszélyeztessék: alakuljon minden tanitó-egyletben egy „tanirodalmi osztály.“ Ezen osztály hívja föl az egylet tollforgató egyéneit az országos tanirodalmi egyletbe való belépésre, mely fölhívás elfogadása öntetszésre bizassék. Ezen egylet lényegét következőleg képzelem : 1) Az egylet címe, mint fönnt; 2) székhelye: Pest; 3) célja lehetne: a) a munkakedvelő népnevelők erejét öszpontosítani; b) a magyar tanügy történelme megírásának alapját megvetni; c) a tanirodalmat szélesbíteni; d) a népiskolai tantárgyak elméleti s gyakorlati kezelését tökélyesbíteni. 4) A rendes s levelező tagokul oly népnevelők vagy a népnevelészettel foglalkozó írók nevezendők ki, kik tanirodalmi működésük által a népnevelés mezején érdemeket szereztek. A társaság rendes s levelező tagok kinevezése kitüntetésnek tekintendő , miért is díszes oklevél által történendő. A társasági széket értekezéssel elfoglalni kellene, és a működő tagok éven át legalább egy nagyobb értekezésre köteleztetnének. 5) Az országos egylet, mint már mondom, a fönnálló egyletekben — ahol nincs ujonan szervezett — alosztályokkal birna, melyekbe az odatartozó tagok értekezéseiket küldenék s az osztály előadója által felolvastatnának , megbírálva a központba kiadás végett küldetnének be. 6) A társaság egy fő s egy segédszerkesztőt választván, pénzerejéhez képest terjedelmes, két heti, vagy havi füzetekben jobb magatartás, s azon nevezhetlen valami, mely a grófné kebléből kiűzte a kételkedés utolsó katonáját is szabadítójának arisztokratikus származása iránt. Ezen körülmények közt eltűnt eddigi szigorú visszatartózkodása s beleegyezett, hogy az érdekes idegen sétakörbe kisérje. — A beszélgetés rózsakötelét fonva, az Aar partjain mendegéltek, mígnem az elfáradt nap nyugodni ment ; a fiatalember oly élénken conversált, oly sokat tudott beszélni Párisról s az ottani viszonyokról, hogy a világváros legelőkelőbb köreivel nemcsak ismerősnek látszék lenni, hanem bizalmas lábon állni; ismerte a legkitűnőbb jelenségeket a társadalomban , a művészet- és irodalomban. — Mit azonban a grófné leginkább tudott becsülni, az politikai elve volt. Már első szavában határozott — legitimistának vallotta magát. Irigyelte a köztársaságot, megvetette a császárságot, satyrizálta azon szerencsefiakat, kik a szép Gallia élén állottak. — Higgje el nagysád ! — mondá elpirulva — nem kis áldozat, messze Páristól száműzetésben lenni, éveimben minden élvet és szórakozást nélkülözni, és szomorú magányos életet élni. De ezen áldozatot elveimért hoztam, melyeket soha megtagadni nem fogok. A legfényesebb ajánlkozások dacára sem határozhatom el magamat oly férfiak szolgálatába lépni, kiket szívemből gyűlölök, utálok és megvetek; kiknek illemről, finom életmódról még fogalmuk sincs. Igen, tőr szememben, tövis szivemben a régi aristokratia helyébe lépett parvenük siralmas gazdálkodása ; inkább tűzben égetném meg karomat, semhogy köszöntésöket elfogadnám. Ez ellen hangosan szól becsületem, családom hagyománya, mely nemzedékről nemzedékre örökölte a ragaszkodást és szeretetet az — örökülő királyi házhoz. — Mennyire örülök — válaszolt a grófné — ily nézeteket hallani, melyek, fájdalom, maholnap oly ritkák lesznek, mint a fehér hollók.— Mondhatnám, ezen elvek velem születtek, minthogy szüleim Chambord gróf udvarához tartoztak. Csak atyám halála után tértem vissza Párisba, hogy ott nagybátyám vezetése mellett természeti hajlamom és rendeltetésemhez képest kimivelődjem. — Híven követtem tanításait s atyám intéz-jeit, mivel függetlenségemet megőrizni tudtam , ha mindjárt nagy előnyök árán is megjelenő „Évkönyvet“ adna ki, és legalább 200 frtot évenkint pályadíjakra utalványozna. 7) A társaságból a politika és hitfelekezet kiküszöbölendő volna. Mindamellett ez csak egyéni vélemény és az eszme a tanító-egyletek közgyűléseinek tanácskozás alá veendő tárgyul tekintendő. Miért is tollamat azon reménynyel teszem le, hogy ezen tárgy a tanító-egyletekben fontos kérdésként megfordulván, mihamarább létesíttetni fog. Horváth József, szentesi tanító. Böngészdék az ellenzék tarlóján. Október 4-ike ! Sivit a verkli, peng a cimbalom, harsog a trombita, pufffog a vén dob! Mi a ménkű ütött a világba, hogy egyszerre oly kegyetlenül rárántotta az ellenzéki lapok bandája ? Hja, nagy nap van ma, diadalünnepe a Ludas Matyiknak, győzelmi napja a hírlap irodalmárok udvarias táborának, mely a kormánynál „per kend“ szokott beszélni . „Csernátony szárnysegéde, Czávolszky Lajos, a közlekedési minisztériumnak ellene indított sajtóperében 3 ellen 9 szavazattal fölmentetett. “ Nincs okunk tehát csodálkozni az ellenzéki journalistikának tomboló riadalmán, mert a mai napon hozott sajtóbírósági ítélet csak megerősíti azon hitében, hogy nagyon széles ama korlát, melyen belül a kormány intézkedései ellen szabad kény és kedv szerint mozgatni a tollat; s hogy eddigi sértő modorával még korántsem érte el a non plus ultrát.JJ Azért hát csak előre és előbbre 1 * * *