Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-07-01 / 78. szám

Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán:­­ Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . 2 frt. | Évnegyedre .. 1 frt 75 kr. Egyes szám ára 6 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. Z-s. magy. hirdetési irodájában, zsibárus-utca 2 ik sz. Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) Oppe­ik A., és Rosenzweig J. hirdetési ü­gynökökné. Martiam. — Frankfurtban G. L. Daube & Co. hirdetések expld­itiójában ; Lipcsében Sachse­s társánál; Párisban Havas, Lafitte , Bullier és társánál . 1870. Tizenkettedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYEST­ART­ALMU KÖZLÖNY. 78-ik szám. Péntek, julius 1-én. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr . „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Előfizetési fölhívás szegedi híradó 1870-iki tizenkettedik évfolyamának harmadik évnegyedére. Végéhez közeledvén az ápril-jú­niusi évnegyed, tisztelettel kérjük la­punk t. előfizetőit, hogy a jövőre nézve megrendeléseiket idejekorán szívesked­jenek megtenni, a lapnak továbbra is pontos és fönnakadás nélküli kézhez jut­tatása érdekében. Az előfizetési feltételek föntebb ol­vashatók. A „Sz. Híradó“ kiadóhivatala, Szeged, június 30-án. Mire e sorok napvilágot látnak, a képviselőházban már megkezdődött a várva várt nagy parlamenti harc a köz­törvényhatóságok szervezése fölött. A villámokkal terhes felhő már előreveté árnyékát azon tudósításban, hogy az ellenzék, különösen annak szél­­bali, maga által úgynevezett „48-as párt“, töredéke tömegesen jelentkezett a szólásra. Hogy mily égbekiáltó dörgedelme­ket fogunk hallani a Csanády, Csiky- Majoros-féle hazafiak kenetteljes ajkai­ról, arról már előre is fogalmunk lehet az ellenzéki sajtó mind féktelenebbé váló szenvedélyes kifakadásai láttára, mely nemcsak a törvényjavaslatot és készítőit átkozza el, hanem már előre a „nemzet utálatának“ pápai anathemájával sújtja még azokat is, akik elég istentelenek lesznek reásza­vazni. A vidéki malomalatti politika, a törülmetszett makrapipás közvélemény petitióit pedig egyre gyűjtik és tá­lalják a képviselőház elé, ezzel akar­ván nyomatékot adni bölcseségü­k fo­gyatékának. Ezzel szemben nagyon alkalomsze­rűnek véljük tájékozni mi is olvasóin­kat az iránt, mint vélekedik az európai független, szabadelvű sajtó ezen a mi ellenzékünk által annyira kárpált tvja­­vaslatról. Evégből közöljük a brüsseli „Independence belge“ egyik közelebbi cikkét a „P. N.“ kivonatos ismertetése után, mely igy hangzik : „Míg az osztrák birodalom nyugoti ré­sze Beust és Potocky vezénylete mellett súly­pontját keresi, annak másik fele, Magyarhon anélkül, hogy sokat törődnék azzal, mi a Laj­­thán innen történik, elhatározottan követi át­alakulásának célját. A magyar kormány meg­szabadulva azon akadályoktól, melyekkel küz­denie kellett akkor, midőn még a bécsi ka­binet politikájával solidaritásban kellett lennie, szabályozta pénzviszonyait Ausztriával, kato­nai és bírósági szervezetét, a horvát és ha­tárőrvidéki kérdéseket és végre lételének fő feladatához fogott, t. i. a helyhatóságok és vármegyék szervezéséhez, mely épen oly fon­tos e királyság jövőjére nézve, mint a mennyi nehézségekkel van egybekötve. A vármegyei intézmény Sz. Istvántól eredvén, nagy szere­pet játszik Magyarhon történetében. Ezen ön­­kormányzattal biró területek majd vezérei voltak a szabadságnak, majd ismét akadályai a területi egységnek, mely az alkotmányos kormányzatra annyira szükséges. Az 1848-iki forradalom könnyedén haladt túl ez intézmé­nyen, mely rég túlélte magát; az országgyű­lés, azaz a népképviselet a vármegyék leglé­nyegesebb politikai jogait közönbösítvén, a kormány felette szerencsésnek érezte magát, hogy azon gondtól megszabadult: 50 parla­menttel egyezkedni, s csak azon parlamenttel kellett érintkeznie, melynek kifolyása volt. Kossuth dictátor ép oly kevéssé respec­­tálta a megyék autonómiáját 1848-ban , mint az 1848 előtti kancellárok. A magyar miniszteriura megalakulásakor nem mertek a vármegyékkel elbánni, melyek gyakran forradalmiabbak voltak, mint maga a forradalom, de a felvilágosult közvélemény végre megértette Magyarhonban is, hogy a megyei jelen szerkezet nem férhet össze az alkotmányos kormányzattal. Elérkezett tehát az idő a nagy átalakulás befejezésére és az ország politikai állásával öszhangzásba hoza­talára. Ez átalakulás élénk ellenzés dacára is meg fog történni az alkotmányos kormányzat javára és azon túlságos autonómia kárára, mely végre helyi zsarnoksággá fajult, meggá­tolván a haladást és megörökítvén egy régibb kor visszaéléseit. A kormány törvényjavaslata meghagyja a municipális önkormányzatnak azon tág tért, melyen százados szabadságait élvezheti , fen­­tartván a központi kormányzat és a tör­vényhozó testületnek alkotmányos jogait, me­lyek nélkül alkotmányos ország nem is kép­zelhető.“ A „P. N. “csak azon egyszerű meg­jegyzést teszi ez után, hogy „Így véle­kednek Belgiumban, a szabadság hazá­jában, azon tvjavaslatról, melynek alko­tóit egy ellenzéki író az ország utála­tával fenyegeti.“ És már most azt kérdezzük tőled, te becsületes magyar ember, ki ha nem tanultál is ki tizenkét iskolát, de az is­ten ép elmével áldott meg: várjon me­lyik nyom a józan megfontolás mérle­gében többet: Csernátonyék és a szélbali kupakhad éktelen handabandá­­zása-e, vagy egy oly szabad nemzet vi­lághírű lapjáé, mely nem a vármegye­ház ablakából, nézi a világot, hanem európai nézpontra emelkedett s ami jó, közvetlenül érdekelve nem lévén, elfogulatlanul ítélni képes? Akit az ellenzéki jajveszékelés és átok-szitok még a fejeságyára nem ej­tett, annak könnyű ítélni. Szabadkai hangok. Szabadka, június 25-én 1970. II. Házi dolgaink tisztázását nem igen sze­retjük a nagy közönség előtt tárgyalni, mert úgy hiszszük: erre legalkalmasabbak közgyűlé­seink, hol, a mindenároni oppositióskodás ko­rában élvén, van is elég részünk a sok pro- és contrák megvitatásában, mi egyértelmű legtöbbször a szalmacsépelé­ssel, hanem hiá­ban, a körülmények kényszerítenek azon a téren is házi dolgainkkal foglalkozni, hol a közönség legfölebb csak’s az eredmény s nem ennek, sokszor igen is kisszerű, phrasisaival kívánna megismerkedni , s ez a publicisti­­kai tér. Bocsánat! hogy e térre is át kellett vin­nünk ruháink tisztását. Erre kényszerítve voltunk s az olvasó megengedi, ha talán többször is, mint kívánná, belügyeinkkel is kénytelenek leszünk foglalkozni. Egy régi görög bölcs állítása szerint ugyan­ a legjobb nő az, kiről teljesen hall­gat a krónika, s így mi is a nézetben vol­tunk eddig, hogy mivel rólunk ritkán szól­tak a lapok, tán a jobbak közé tartozunk, így is volt ez idáig , mert néhány baloldali expectoratiot kivéve,városunk nem is adott arra tért, hogy belügyeink miatt egymás hajába kaptunk volna. A haj­bakapás elmaradt tehát, de a sértett hiúság a publicistikai tért is immár gyakrabban fölkeresi, és most tanúi vagyunk annak, hogy Szabadka sem kerül­heti el sorsát. A „Magyar II.“ szabadkai levelezőjével gyűlt meg bajunk ezúttal. Az érdeklett levelező, szyljéről ítélve, úgy látszik, országgyűlési paripán ül s ma­gas (?) színvonalról ítéli meg legutóbbi köz­gyűlésünk főbb határozatait. Ám lássuk egyenként. A „Többen“ név alatti levelező minde­nekelőtt baloldali létére is meg nem állhatja, hogy „azon tömérdek visszaélések orvoslá­sára, melyek egyes, az elöljáróság nyomása alatt álló törvényhatóságok által a nép nevé­ben elkövettetnek, a magas kormányt ne figyelmeztesse.“ Mily figyelem a jobboldali kormány iránt! Ez az elöljáró beszéd, s alatta azt kell érteni, hogy mivel az itteni elöljáróság, leve­lező és kedves rokonai és barátai elől, a nép bizalmát az utolsó tisztújítás alkalmával fényes többséggel elvitatta, tehát annálfogva kell is, hogy tömérdek visszaéléseket elköve­tett legyen, mire egész átalánosságban jónak is látja a kormányt figyelmeztetni. Azután áttér piackérdésünkre, s ezt tel­jesen hamis színben állítva elő, kisüti, hogy az azon célra szükségelt kisaját­ítások nem is történhettek más okból, mint hogy pártbelieknek véletlen a kisajátítandó piac körüli házaik és háztelkeik busásan megfizettessenek, s így a közgyűlés határozata nem egyéb volt, mint az uralkodó párt s hivatalnokok önző céljaik kizsákmányolása. Levelező önmaga mondja, „hogy a kér­déses térség a város központján kívül esik, a­hova egyszersmind a vasúti indóház szö­gellik.“ Itt megállapodhatunk. Kik Szabadkának hosszan elterjedő fek­vését ismerik, s kik központjának, t. i. hol a városháza és piac létezik, a város szélességé­ben és szélén való helyzetét szinről-szinte lát­ták, amely miatt az indóház is ezen szeren­csés, s tán mondhatni, páratlan helyzetnél fogva, a város szélére, s mégis a központhoz oly közvetlen közelbe tétetett, azok előtt bizonyára érthetlen leen a levelező urnak azon állítása, hogy a kérdéses térség a város köz­pontján kívül esik , mert hol a központ ? ott a város széle is nálunk, a­hova egyszersmind a vasúti indóház is szögellik. Kérdjük tehát levelezőt: ha piacra szük­ség van, a az az indóház közelében, és még, néhány házat kivéve, csupa üres telkekből áll, lehet-e azt józanul elmellőzni, a jó alkalmat elszalasztani csak azért, mert levelező szerint „a széles utcák is (!) pótolják a piacot; mert a piac akadályozza (!) a közlekedést; mert a piac feltöltözése 100,000 írtba (!) ke­rülne, s mert végre, országos kisajátítási törvények hiányában az illető házhelyek mé­regdrágán és célszerűtlenül vásároltatnának meg.“ Bizonyára nem! . . . mert piacra szükség van, hogy az egész heti vásártért az indóházról kiszállt vidéki, mint egy panorámában maga előtt lássa, elvonatkozva attól, hogy már egyéb piacaink­ból részint kicsinységek, részint távolságuk miatt kiszorultunk ; mert széles utcáink nem pótolhatják az indóház előtti, minden tekinteteknek s célok­nak megfelelő, piacunkat; mert e piac nem akadályozhatja a köz­lekedést a láncnyi térségnél fogva ; mert e piac feltöltése, csekélyebb homok­­réteg odahordása által, csak pár ezer forint­tal is eszközölhető; s mert végre, a kisajátitási törvényekre kedvezőleg saját körülményeink közt hiába várván, s az illető házhelyek egyremásra 3 forintjával váltatván meg élenként, ez méreg­drágának a vasút közelében — miután a privatusok is igy veszik — épen nem mond­ható, s annálfogva azok megvásárlása nem is célszerűtlen. Íme ezek az ellenpárti vádak, miket a jobboldali kormánynak insinuálni az illető baloldali vezérférfia kötelességének (!) tartotta, egyszersmind pedig el nem mulasztotta egy oldalvágással, mint véljük, egykori verseny­társát azzal érinteni, hogy mivel ennek háza a vasút közvetlen közelébe esik, a jobb­­­párt csupa jóbarátságból neki 15 forintot is megajánl, „holott ezalatt—úgymond — elemi iskolák javítása és szaporítására nincs pénz, és katonai laktanyák építésére csak úgy van pénz, ha domestika által az adózók vállaira új terheket rovunk.“ Mi az utóbbi ellenvetéseket illeti, nem késünk megjegyezni: miként az idén a már létező 27 ■ osztályhoz még 21, mondd, hu­szonegy elemi osztály szaporítása állapítta­tott meg. Azonkívül: a fönnálló 8 osztályú gymna­sium és a fölállítandó gazdasági és polgári iskolákra a szükséges pénzerő, földek és épü­letek immár fölajánltattak. Továbbá: a kaszárnyára nézve már a tervek és helyiség is megállapíttattak, és az ehet kivontató pénzek is az ínséges években kikölcsönzött papírokban készletben tartottak, de időközben a kormány az utóbbi építke­zéstől azzal tartott vissza, hogy mivel a kö­­zös minisztérium tárgyalásai folytán Szabadka többé aligha lesz lovassági állomás, minden építkezéstől egyelőre tartózkodnunk kellene. Így állunk ezen vádak tekintetében is, most jövünk a legerősebb vádhoz , „azon botrányos eljáráshoz, melyet leverő egy itteni megürült tanszéknek a helybeli barát guar­­dián általi betöltéséhez köt.“ Szerinte ennek képessége abban áll, „hogy tíz év óta mint hasznavehetlen egyéni­ség nem tanít, főérdeme pedig abban, hogy igen jó konyhát tart, honnan a polgármester­nek és környezetének több jó falat kijutott.“ A hasznavehetlenségre nézve a város, mint patronus és illetékes biró már ítélt, megválasztván őt tanárul, és pedig nyílt sza­vazatok mellett a legtekintélyesebb képviselők által; ami a jó konyha hatását illeti: úgy véljük, ez csak levelező családi gyöngéire hat s innen azon következtetés, hogy mások is tán egy tál lencséért eladnák földi és mennyei boldogságukat. Köztudomás szerint: a polgármester igen vendégszerető háztartást gyakorol, tehát sem ő rá, sem barátira a lucullusi gyönyörök nem hathattak, annál is inkább, mivel egyik sem szorult a másik ebédjére. Végül: az utolsó vád — egy számfejtő egyénnek — nem levelező gusztusa szerint tör­tént megválasztását érdeklőleg, csak annyit: a közgyűlésnek 4, mondd , négy szavazat ki­vételével , nem a t­­ur protegéjében volt bi­zalma, s ez, úgy hiszszük, mind a fölhozott képtelenségi, mind a jutányossági szempon­tokat kellően megcáfolja; de még azon insi­­nuátiót is kellő niveaujára szállítja le, mely­­szerint a polgármestert, palicsi bérbeadása végett, mire a közgyűlés hatalmazta fel — mintegy gyanusitni látszik. „Wie der Schelm , so denkt er!“ Szabadkai. Temesvári levelek. i. Temesvár, junius 28. T. szerkesztő ur! Csernátonynak Horváth elleni cikkéből csakugyan azt lehet következtetnünk, hogy az „Ellenőr“ véglegesen átvette „Lujas Ma­tyónak a csárdás gorombaságok terén már­­már gyöngédebbé változott szerepét, melyet — ismerve Csernátony egyéniségét — az „El-

Next