Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)
1870-07-01 / 78. szám
Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . 2 frt. | Évnegyedre .. 1 frt 75 kr. Egyes szám ára 6 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. Z-s. magy. hirdetési irodájában, zsibárus-utca 2 ik sz. Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) Oppeik A., és Rosenzweig J. hirdetési ügynökökné. Martiam. — Frankfurtban G. L. Daube & Co. hirdetések explditiójában ; Lipcsében Sachses társánál; Párisban Havas, Lafitte , Bullier és társánál . 1870. Tizenkettedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. 78-ik szám. Péntek, julius 1-én. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr . „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Előfizetési fölhívás szegedi híradó 1870-iki tizenkettedik évfolyamának harmadik évnegyedére. Végéhez közeledvén az ápril-júniusi évnegyed, tisztelettel kérjük lapunk t. előfizetőit, hogy a jövőre nézve megrendeléseiket idejekorán szíveskedjenek megtenni, a lapnak továbbra is pontos és fönnakadás nélküli kézhez juttatása érdekében. Az előfizetési feltételek föntebb olvashatók. A „Sz. Híradó“ kiadóhivatala, Szeged, június 30-án. Mire e sorok napvilágot látnak, a képviselőházban már megkezdődött a várva várt nagy parlamenti harc a köztörvényhatóságok szervezése fölött. A villámokkal terhes felhő már előreveté árnyékát azon tudósításban, hogy az ellenzék, különösen annak szélbali, maga által úgynevezett „48-as párt“, töredéke tömegesen jelentkezett a szólásra. Hogy mily égbekiáltó dörgedelmeket fogunk hallani a Csanády, Csiky- Majoros-féle hazafiak kenetteljes ajkairól, arról már előre is fogalmunk lehet az ellenzéki sajtó mind féktelenebbé váló szenvedélyes kifakadásai láttára, mely nemcsak a törvényjavaslatot és készítőit átkozza el, hanem már előre a „nemzet utálatának“ pápai anathemájával sújtja még azokat is, akik elég istentelenek lesznek reászavazni. A vidéki malomalatti politika, a törülmetszett makrapipás közvélemény petitióit pedig egyre gyűjtik és tálalják a képviselőház elé, ezzel akarván nyomatékot adni bölcseségük fogyatékának. Ezzel szemben nagyon alkalomszerűnek véljük tájékozni mi is olvasóinkat az iránt, mint vélekedik az európai független, szabadelvű sajtó ezen a mi ellenzékünk által annyira kárpált tvjavaslatról. Evégből közöljük a brüsseli „Independence belge“ egyik közelebbi cikkét a „P. N.“ kivonatos ismertetése után, mely igy hangzik : „Míg az osztrák birodalom nyugoti része Beust és Potocky vezénylete mellett súlypontját keresi, annak másik fele, Magyarhon anélkül, hogy sokat törődnék azzal, mi a Lajthán innen történik, elhatározottan követi átalakulásának célját. A magyar kormány megszabadulva azon akadályoktól, melyekkel küzdenie kellett akkor, midőn még a bécsi kabinet politikájával solidaritásban kellett lennie, szabályozta pénzviszonyait Ausztriával, katonai és bírósági szervezetét, a horvát és határőrvidéki kérdéseket és végre lételének fő feladatához fogott, t. i. a helyhatóságok és vármegyék szervezéséhez, mely épen oly fontos e királyság jövőjére nézve, mint a mennyi nehézségekkel van egybekötve. A vármegyei intézmény Sz. Istvántól eredvén, nagy szerepet játszik Magyarhon történetében. Ezen önkormányzattal biró területek majd vezérei voltak a szabadságnak, majd ismét akadályai a területi egységnek, mely az alkotmányos kormányzatra annyira szükséges. Az 1848-iki forradalom könnyedén haladt túl ez intézményen, mely rég túlélte magát; az országgyűlés, azaz a népképviselet a vármegyék leglényegesebb politikai jogait közönbösítvén, a kormány felette szerencsésnek érezte magát, hogy azon gondtól megszabadult: 50 parlamenttel egyezkedni, s csak azon parlamenttel kellett érintkeznie, melynek kifolyása volt. Kossuth dictátor ép oly kevéssé respectálta a megyék autonómiáját 1848-ban , mint az 1848 előtti kancellárok. A magyar miniszteriura megalakulásakor nem mertek a vármegyékkel elbánni, melyek gyakran forradalmiabbak voltak, mint maga a forradalom, de a felvilágosult közvélemény végre megértette Magyarhonban is, hogy a megyei jelen szerkezet nem férhet össze az alkotmányos kormányzattal. Elérkezett tehát az idő a nagy átalakulás befejezésére és az ország politikai állásával öszhangzásba hozatalára. Ez átalakulás élénk ellenzés dacára is meg fog történni az alkotmányos kormányzat javára és azon túlságos autonómia kárára, mely végre helyi zsarnoksággá fajult, meggátolván a haladást és megörökítvén egy régibb kor visszaéléseit. A kormány törvényjavaslata meghagyja a municipális önkormányzatnak azon tág tért, melyen százados szabadságait élvezheti , fentartván a központi kormányzat és a törvényhozó testületnek alkotmányos jogait, melyek nélkül alkotmányos ország nem is képzelhető.“ A „P. N. “csak azon egyszerű megjegyzést teszi ez után, hogy „Így vélekednek Belgiumban, a szabadság hazájában, azon tvjavaslatról, melynek alkotóit egy ellenzéki író az ország utálatával fenyegeti.“ És már most azt kérdezzük tőled, te becsületes magyar ember, ki ha nem tanultál is ki tizenkét iskolát, de az isten ép elmével áldott meg: várjon melyik nyom a józan megfontolás mérlegében többet: Csernátonyék és a szélbali kupakhad éktelen handabandázása-e, vagy egy oly szabad nemzet világhírű lapjáé, mely nem a vármegyeház ablakából, nézi a világot, hanem európai nézpontra emelkedett s ami jó, közvetlenül érdekelve nem lévén, elfogulatlanul ítélni képes? Akit az ellenzéki jajveszékelés és átok-szitok még a fejeságyára nem ejtett, annak könnyű ítélni. Szabadkai hangok. Szabadka, június 25-én 1970. II. Házi dolgaink tisztázását nem igen szeretjük a nagy közönség előtt tárgyalni, mert úgy hiszszük: erre legalkalmasabbak közgyűléseink, hol, a mindenároni oppositióskodás korában élvén, van is elég részünk a sok pro- és contrák megvitatásában, mi egyértelmű legtöbbször a szalmacsépeléssel, hanem hiában, a körülmények kényszerítenek azon a téren is házi dolgainkkal foglalkozni, hol a közönség legfölebb csak’s az eredmény s nem ennek, sokszor igen is kisszerű, phrasisaival kívánna megismerkedni , s ez a publicistikai tér. Bocsánat! hogy e térre is át kellett vinnünk ruháink tisztását. Erre kényszerítve voltunk s az olvasó megengedi, ha talán többször is, mint kívánná, belügyeinkkel is kénytelenek leszünk foglalkozni. Egy régi görög bölcs állítása szerint ugyan a legjobb nő az, kiről teljesen hallgat a krónika, s így mi is a nézetben voltunk eddig, hogy mivel rólunk ritkán szóltak a lapok, tán a jobbak közé tartozunk, így is volt ez idáig , mert néhány baloldali expectoratiot kivéve,városunk nem is adott arra tért, hogy belügyeink miatt egymás hajába kaptunk volna. A hajbakapás elmaradt tehát, de a sértett hiúság a publicistikai tért is immár gyakrabban fölkeresi, és most tanúi vagyunk annak, hogy Szabadka sem kerülheti el sorsát. A „Magyar II.“ szabadkai levelezőjével gyűlt meg bajunk ezúttal. Az érdeklett levelező, szyljéről ítélve, úgy látszik, országgyűlési paripán ül s magas (?) színvonalról ítéli meg legutóbbi közgyűlésünk főbb határozatait. Ám lássuk egyenként. A „Többen“ név alatti levelező mindenekelőtt baloldali létére is meg nem állhatja, hogy „azon tömérdek visszaélések orvoslására, melyek egyes, az elöljáróság nyomása alatt álló törvényhatóságok által a nép nevében elkövettetnek, a magas kormányt ne figyelmeztesse.“ Mily figyelem a jobboldali kormány iránt! Ez az elöljáró beszéd, s alatta azt kell érteni, hogy mivel az itteni elöljáróság, levelező és kedves rokonai és barátai elől, a nép bizalmát az utolsó tisztújítás alkalmával fényes többséggel elvitatta, tehát annálfogva kell is, hogy tömérdek visszaéléseket elkövetett legyen, mire egész átalánosságban jónak is látja a kormányt figyelmeztetni. Azután áttér piackérdésünkre, s ezt teljesen hamis színben állítva elő, kisüti, hogy az azon célra szükségelt kisajátítások nem is történhettek más okból, mint hogy pártbelieknek véletlen a kisajátítandó piac körüli házaik és háztelkeik busásan megfizettessenek, s így a közgyűlés határozata nem egyéb volt, mint az uralkodó párt s hivatalnokok önző céljaik kizsákmányolása. Levelező önmaga mondja, „hogy a kérdéses térség a város központján kívül esik, ahova egyszersmind a vasúti indóház szögellik.“ Itt megállapodhatunk. Kik Szabadkának hosszan elterjedő fekvését ismerik, s kik központjának, t. i. hol a városháza és piac létezik, a város szélességében és szélén való helyzetét szinről-szinte látták, amely miatt az indóház is ezen szerencsés, s tán mondhatni, páratlan helyzetnél fogva, a város szélére, s mégis a központhoz oly közvetlen közelbe tétetett, azok előtt bizonyára érthetlen leen a levelező urnak azon állítása, hogy a kérdéses térség a város központján kívül esik , mert hol a központ ? ott a város széle is nálunk, ahova egyszersmind a vasúti indóház is szögellik. Kérdjük tehát levelezőt: ha piacra szükség van, a az az indóház közelében, és még, néhány házat kivéve, csupa üres telkekből áll, lehet-e azt józanul elmellőzni, a jó alkalmat elszalasztani csak azért, mert levelező szerint „a széles utcák is (!) pótolják a piacot; mert a piac akadályozza (!) a közlekedést; mert a piac feltöltözése 100,000 írtba (!) kerülne, s mert végre, országos kisajátítási törvények hiányában az illető házhelyek méregdrágán és célszerűtlenül vásároltatnának meg.“ Bizonyára nem! . . . mert piacra szükség van, hogy az egész heti vásártért az indóházról kiszállt vidéki, mint egy panorámában maga előtt lássa, elvonatkozva attól, hogy már egyéb piacainkból részint kicsinységek, részint távolságuk miatt kiszorultunk ; mert széles utcáink nem pótolhatják az indóház előtti, minden tekinteteknek s céloknak megfelelő, piacunkat; mert e piac nem akadályozhatja a közlekedést a láncnyi térségnél fogva ; mert e piac feltöltése, csekélyebb homokréteg odahordása által, csak pár ezer forinttal is eszközölhető; s mert végre, a kisajátitási törvényekre kedvezőleg saját körülményeink közt hiába várván, s az illető házhelyek egyremásra 3 forintjával váltatván meg élenként, ez méregdrágának a vasút közelében — miután a privatusok is igy veszik — épen nem mondható, s annálfogva azok megvásárlása nem is célszerűtlen. Íme ezek az ellenpárti vádak, miket a jobboldali kormánynak insinuálni az illető baloldali vezérférfia kötelességének (!) tartotta, egyszersmind pedig el nem mulasztotta egy oldalvágással, mint véljük, egykori versenytársát azzal érinteni, hogy mivel ennek háza a vasút közvetlen közelébe esik, a jobbpárt csupa jóbarátságból neki 15 forintot is megajánl, „holott ezalatt—úgymond — elemi iskolák javítása és szaporítására nincs pénz, és katonai laktanyák építésére csak úgy van pénz, ha domestika által az adózók vállaira új terheket rovunk.“ Mi az utóbbi ellenvetéseket illeti, nem késünk megjegyezni: miként az idén a már létező 27 ■ osztályhoz még 21, mondd, huszonegy elemi osztály szaporítása állapíttatott meg. Azonkívül: a fönnálló 8 osztályú gymnasium és a fölállítandó gazdasági és polgári iskolákra a szükséges pénzerő, földek és épületek immár fölajánltattak. Továbbá: a kaszárnyára nézve már a tervek és helyiség is megállapíttattak, és az ehet kivontató pénzek is az ínséges években kikölcsönzött papírokban készletben tartottak, de időközben a kormány az utóbbi építkezéstől azzal tartott vissza, hogy mivel a közös minisztérium tárgyalásai folytán Szabadka többé aligha lesz lovassági állomás, minden építkezéstől egyelőre tartózkodnunk kellene. Így állunk ezen vádak tekintetében is, most jövünk a legerősebb vádhoz , „azon botrányos eljáráshoz, melyet leverő egy itteni megürült tanszéknek a helybeli barát guardián általi betöltéséhez köt.“ Szerinte ennek képessége abban áll, „hogy tíz év óta mint hasznavehetlen egyéniség nem tanít, főérdeme pedig abban, hogy igen jó konyhát tart, honnan a polgármesternek és környezetének több jó falat kijutott.“ A hasznavehetlenségre nézve a város, mint patronus és illetékes biró már ítélt, megválasztván őt tanárul, és pedig nyílt szavazatok mellett a legtekintélyesebb képviselők által; ami a jó konyha hatását illeti: úgy véljük, ez csak levelező családi gyöngéire hat s innen azon következtetés, hogy mások is tán egy tál lencséért eladnák földi és mennyei boldogságukat. Köztudomás szerint: a polgármester igen vendégszerető háztartást gyakorol, tehát sem ő rá, sem barátira a lucullusi gyönyörök nem hathattak, annál is inkább, mivel egyik sem szorult a másik ebédjére. Végül: az utolsó vád — egy számfejtő egyénnek — nem levelező gusztusa szerint történt megválasztását érdeklőleg, csak annyit: a közgyűlésnek 4, mondd , négy szavazat kivételével , nem a tur protegéjében volt bizalma, s ez, úgy hiszszük, mind a fölhozott képtelenségi, mind a jutányossági szempontokat kellően megcáfolja; de még azon insinuátiót is kellő niveaujára szállítja le, melyszerint a polgármestert, palicsi bérbeadása végett, mire a közgyűlés hatalmazta fel — mintegy gyanusitni látszik. „Wie der Schelm , so denkt er!“ Szabadkai. Temesvári levelek. i. Temesvár, junius 28. T. szerkesztő ur! Csernátonynak Horváth elleni cikkéből csakugyan azt lehet következtetnünk, hogy az „Ellenőr“ véglegesen átvette „Lujas Matyónak a csárdás gorombaságok terén mármár gyöngédebbé változott szerepét, melyet — ismerve Csernátony egyéniségét — az „El-