Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-10-19 / 125. szám

Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, óvá a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Évnegyedre . . . 2 frt. föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél. 5 kr., k szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett ked­vezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyiltér“ ben a négyhasábos petitsor igtatási di 15 krajcár. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11) és Oppelik A. (Wollzeile 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Co. hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort és Párisban Havas, Laftite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8) hirdetési irodájában. 125-ik szám. Szerda, október 19-én. 1870. Tizenkettedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMI­ KÖZLÖNY. A „Szegedi Híradóra 46 havonkénti előfizetés is elfogadtatik. — Helyből 60 kr., vidékről 70 krjával, hosszabb időtartamra a fent kitett árak mellett, s ajánljuk lapunkat a közönség további szives pártfogásába. Szeged, okt. 18. A sedani katasztrófa óta másfél hónap múlt el. Akkor a francia hadse­reg, mely a mostani háborúig a győz­hetetlenség hírében állott, részint le­verve , részint fogva , részint Metznél bekerítve, szóval, jóformán megsemmi­sítve volt. Amint akkor a győztes ára­dat megindult Páris ellen, hogy azt ostrom alá vegye s ott adja meg Fran­ciaországnak a halálos döfést, majdnem átalános volt a reménytelenség a fran­cia nemzet ügyében, sőt a pessimisták és borussiánerek őrültségnek declarál­­tak minden további ellentállást s leg­­roszabb esetben két-három hetet tűztek ki Páris bevételének s ezzel a háború befejezésének határidejéül. S ime, azóta hat hét lefolyt, és Páris ellen még egy bombát sem bír­tak vetni a poroszok. Tagadhatlan, hogy azóta is tett előmenetelt a porosz-német rabló-invá­­zió, s főkép az utóbbi­ napok eredményei közt Orleans bevételét nem lehet ki­­csinyleni, de másfelől napról-napra bi­zonyosabbá válik, hogy Páris és vele egész Franciaország el van határozva a végsőig küzdeni, hogy újra szerve­zett seregei, habár hiányosak is, de már oly helyzetben vannak, hogy ismét rendszeres csatákat fogadhatnak el, s a küzdelmet velők s mindenüvé szétszórt guerilla-harcosaival keleten, délen, észa­kon, Páris körül s nyugaton folytat­hatja. Szóval, habár a nemzeti honvéde­lem eddigelé még közvetlenül a csata­téren nem mutathat is föl eredményt, kétségtelen, hogy a poroszbarátok vér­mes reményei, a francia nemzet gyors leveretése iránt, dugába dőltek s az ellenkező oldalon állók reménytelensége jogos reménynek adott helyet. Mindent összevéve, annyi bizonyos, hogy a fracia nemzet ismét elég tekin­télyes erővel rendelkezik s ereje nap­ról-napra nő, hogy tehát végleges le­vezetése legalább is kétséges, nagyon rövid idő alatt pedig meg nem történ­hetik, s így, ha a porosz hadúr nem hajlandó merész terveiről lemondani, e vérlázító háború még a tél nagy részét is aligha igénybe nem veendi. E pillanatban még mindig ott va­gyunk, hogy csak az öldöklésben és pusztításban van előrehaladás; a nem­zeti védelem kormánya most inkább, mint eddig bármikor, csak az ellentál­­lás minél nagyobb kifejtésére gondol s vas erélylyel ragaszkodik programmjá­­hoz : Franciaország területéből egy tal­palatnyit s váraiból egy követ sem en­gedni ; Poroszország hasonló szívósság­gal ragaszkodik eddigi követeléseihez. Tehát midőn egyik sem akar hajlani, törni kell valamelyiknek. Merültek ugyan föl a napokban ismét — már ki tudja, hányadikszor — békehírek, melyekben kiválókig Orosz­országot szerepeltetik. Egyremásra jöt­tek a táviratok, hogy Oroszország eré­lyesen tiltakozni készül Páris bombáz­­tatása ellen , majd hogy Gortsakoffnak egy küldöttje rendkívül fontos sürgöny­nyel ment a porosz főhadiszállásra, stb . megtoldották még azzal is, hogy a lövegek szállítását Páris felé beszün­tették, ami biztos jele a komoly béke­reményeknek. A békezajra aztán a remények egy percre újra föléledtek, hogy újra lelo­hadjanak. A hírlapírók megtették rájuk szokott combinatióikat, s mire végére értek, akkorra jöttek — újabb csaták, kitörések, porosz requirálások hírei in­nen is, onnan is. Részünkről mi már egyelőre az efféle béketelegrammokra nem is adunk semmit, legkevésbé pedig az olyanokra, melyek Oroszország erélyes (?) kezde­ményezéséről szólanak; sőt megvalljuk, hogy az efféle híreket nagyon hajlan­dók vagyunk Bismarck fizetett tele­­grammgyárainak tulajdonítani, melyek talán azért dobatnak a világ szemébe, hogy a már-már nagyon is kisértett porosz-orosz szövetséget maszkírozzák. Legtöbb hihetőséggel látszik bírni az „Ag. Hav.“ sürgönye, mely szerint Franciaország mindaddig mit sem várhat Európától, míg egy határozott győzel­met nem vív ki a németek fölött. Tehát egy nagy csatában még el kell hullni 30 — 40 ezer embernek s a né­meteknek futni — akkor tehet Európa valamit. Nagyon szép , csakhogy akkor meg Franciaország találja azt mondani: ha eddig nem tettetek semmit, most lóduljatok az útból, majd teszek én ma­gam tovább is. És akkor Európa újra megülhet semleges zselyeszékében. Hát a romantikus S van jól or­szág, melynek kormányvezetői szán­dékosan vagy öntudatlan eszközként fölhasználtatva, okot szolgáltattak a je­len véres háborúra, mit csinál ? — A francia köztársaság proclamálása után erősen szárnyalt a hir, hogy kikiáltják ott is a köztársaságot és . . . No de azóta másfél hónapig hallgattak, mint a csuka, s ma ismét királyt keresnek, sőt talán találtak is. És Olaszország? Ennek a királya adja amannak kisebbik fiát királyul, Poroszország atyai áldása mellett, melynek egyelőre már nincs szüksége Hohenzollern secundogenitu­­rára Spanyolországban. Egyik sem lát­szik észrevenni, hogy a háború Sedán óta, Vilmos király privát istenének ren­deléséből, már faj harccá nőtte ki magát a germán és latin faj legderekabb nemzete közt, mely utóbbinak leveretése a német elem túlsúlyát és uralmát te­remti meg Európában a latin fölött, melyhez ők is tartoznak. Vakság ez, vagy gyávaság? Amaz hihetetlen, tehát enez valószínűbb. A gyümölcse pedig megérik majd, de keserű lesz nekik. Brünn, okt. 16-án 1870. Az öreg Thiers, ki a diplomatiai köz­benjárás ügyében fáradozik a fiatal köztársa­ságért a „semlegesek“ fővárosaiban, Bécsben (már másodízben), úgy mint másutt, sok elő­zékenységgel és szeretetreméltósággal fogad­tatott nem csupán a miniszterek, de a feje­delemtől is; azonban a közbenjárásnak pozitív eredménye nincs. A „liga“ moccanni sem mer, és úgy látszik, addig akar várni, míg a po­rosz Franciaországban tabula rasa­t csinál.­­ Ezalatt a cislajtániai államgép szokott után és módon tova döcög, a miniszteri lapok által sok páthoszszal és fizetett lelkesedéssel ünne­pelt „erélyes kormány” vezetése mellett, amely három helytartót mozdít el egy csapással, mivel a reichsrathi ülések felfüggesztéséért sza­vaztak, és egy héttel később e felfüggesztést maga rendeli el. A birodalmi tanács és tartománygyűlések tehát szünetelnek, a parlamentáris élet nyilat­kozatai csak az egyenes választások , és az ezek körül forgó agitatiókra szorítkoznak Csehországban. A feudálisok, kik legújabb föliratukat minden további kilátás nélkül Bécsbe küldték, pártokra szakadtak; néhányan a man­dátumot fogják letenni, mások a reichsrathba akarnak lépni, míg mások a delegátiók ülé­seiben szeretnének résztvenni a reichsrath ki­kerülésével. A németek erélyesen járnak a vá­lasztások dolgában, és számításuk szerint ti­zenhat alkotmányos követtel fogják a biro­­d­lmi tanácsot gazdagítani. A declaránsok ter­mészetesen egyszer elfoglalt positiójukat nem hagyják el és megválasztatásuk esetében sem mennek a­­törvénytelen F­reichsrathba. A polémia, melyet az egyenes választá­sok kiírása a német és cseh lapok közt szült, fölötte keserű és gúnyos, úgy hogy már több lefoglalások is történtek. Aki az illető cikke­ket, amelyekben érvek helyett többnyire párt­­szenvedély és fajgyűlölet szerepel , előítélet és részrehajlás nélkül olvassa, nem csodálko­zik többé azon, hogy Cislastáuia germán és szláv eleme közt a kiegyezkedés, vagy csak a közeledés is oly nehéz vagy igen lehetetlen , mert valóban a nemzetiség kíméletlen bántalmazása a legérzékenyebb, semmi által ki nem engesztelhető sértés. Távolról sem helyeselhető a cseh lapok végtelen cy­nismusa, de még kevésbé a német lapok utcai modora , melyek mindig oly tele torokkal hirdetik a germán kultúra világmis­­sióját. A porosz győzelmek, (és mint mondják, a porosz tallérok) e tekintetben igen buja ta­lajt teremtettek, különösen a két legnagyobb bécsi lapban, melyekben Wörth óta sem a csehek, sem a franciák ellen intézett cikkeket u­idor nélkül nem lehet olvasni. Nem kíván­hatjuk és nem is kívánjuk, hogy mindenki sa­ját véleményünk vagy meggyőződésünk mel­lett legyen, de azt igenis kívánhatjuk, hogy kiki a műveit nemzeteknél befogadott tapin­tattal nyilvánítsa nézeteit. Nem követelhetjük hogy valaki a csehekkel vagy franciákkal sym­­pathiáljon ; de azt követelhetjük, hogy mél­tányos legyen irántuk és különösen azon nem­zet iránt, mely a társalgási és társadalmi, urbanitás, udvariasság és finomság mintaképe és szerencsétlenségében kétszeresen jogot tart­hat gyöngédségünkre. Ausztria német journalisztikája külföldön már régóta rosz hírben áll; a francia-porosz háború újra bebizonyítja, hogy nincs rom­lot­­tabb, elfajultabb és m­egvásárolhatóbb nála a föld kerekén. K. L.­sunkra szolgálhat nekünk és másoknak is azon sok alappal bíró föltevés, hogy e jelen­ség oka talán nem annyira a tagok közönyös­ségében , mint inkább abban rejlik , hogy annyi már nálunk a mindenféle anyagi érdekű, humanisztikus, politikai, stb. egylet és társu­lat, miszerint alig lehet kiválasztani napokat, melyen egy-két, sokszor három-négy gyűlés is össze ne essék. Így aztán nem csoda, ha majd mindegyik tagokban szűkölködik, mi­után, kevés kivétellel, mindegyiket egy és ugyanazon közönség tartja fönn. Visszatérve a zeneegylet közgyűlésére,­­ ez alkalmat fölhasználjuk arra, hogy a kö­zönségnek ez intézetünk ez idő szerinti állásá­ról némi tájékozást nyújtsunk. E tájékozást megtaláljuk Magyar János ügyvéd úr el­nöki megnyitó beszédében, mely — a beve­zetést mellőzve, — következőleg hangzik: „Közhasznú intézetünk f. évi szept. 1-én fönnállásának 6-dik évébe lépett. Az igaz­gató választmánynak fő gondja volt a múlt év végén arra, hogy a letelt 3 évi alakulás után az egylet újból alakuljon és virágozzék. Azon meggyőződésben, hogy tömegesebb pár­tolás fog mutatkozni, az eddigi évi 4 frt pár­toló díjakat 2 frtra szállította le, mihez hozzájárult azon indok is, hogy tagjainak az alapszabályok szerinti dalestélyi élvezeteket többé nem nyújthatja, miután működő dalár­dája évek óta nincs. Mindamellett is azon örvendetes tény előtt állunk, hogy pártoló tagjaink száma a múlt évieknél tetemesen nagyobb, kikről tehát bátran elmondható, hogy őket kizárólag szerény intézetünk java s a zene szeretete egyesíté. De egyúttal azt sem tagadhatjuk, hogy a leszállítás folytán évi jövedelmünk is kevesbedett. lebukni az intézetet, mint ily nyilvános és nagy hiányt pótló közhasznú egyesületet,­­ semmi áron nem engedhettük, bár meg voltunk győződve, hogy városunk oly sok egyletét csaknem ugyanazon kis közönség hazafi­as áldozatai tartják fönn. Pénztári állásankat a pénztárnok fogja önök elé terjeszteni, melyből arról győ­ződhetünk meg, hogy ámbár egyleti céljaink sikeresebb munkálására elegendő pénzalap fölött még nem rendelkezhetünk is, — inté­zetünk azonban, hála a lelkes gyűjtők és pártoló tagoknak a jövőben is fönnállani. Jelenlegi pártoló tagjaink száma össze­sen 176. Különösen ki kell emelnem , hogy egyletünk tagjainak sorozatát ez évben szá­mosabb hölgy­nevek díszítik, kiknek megszer­zése kizárólag Róth Endre intézeti tanárunk érdeme. És ha más városok példáját lelkes hölgyeink körében, a zeneegyletek érdekéből oly magasztosan nyilatkozni látjuk, kívánatos volna, hogy a gyűjtés tovább is folytattassé­k (Helyeslés.) Intézetünknek a múlt évben 80 tanítvá­nya volt, részint a zene, részint az énekben. Szokott nyilvános évi vizsgánk julius hó­ban tartatott meg szép közönség előtt és ki­elégítő eredménynyel. — Többen kitűnő ha­ladást tanúsítottak intézetünk lelkes tanárai vezetése alatt s jutalomra is érdemesittettek. Az uj beh­atások most folynak s hasonló, vagy talán még nagyobb sikerre van biztos kilátásunk. Egyletünknek uj helyiségre volt az év folytán szüksége s felvettük évi 400 frtért ezen jelenlegi lakást, mely, úgy látszik, inté­zeti céljainknak inkább megfelel több elzárt tanszobákkal. Vagyonunk nem gyarapodott, de adóssá­gunk keresbedett. Az év folytán több rend­beli segélyt kaptunk takarékpénztár-, ipar- és forgalmi bankoktól. A lefolyt böjt folyamán eddigi gyakorla­tunk szerint, számos lelkes műkedvelő közre­működése mellett, hangversenyt rendez­tünk­ a színházban, mi 50 írttal gyarapító pénztá­runkat a kegyes leengedések folytán. Végül örömmel jelenthetem , hogy inté­zetünk helyiségeit, Szegeden időzése alatt, hazánk elsőrendű hegedű­művésze Reményi Ede is meglátogatta, sőt több leánynövendék­kel személyes hegedű-kísérete mellett zongo­ ra­- és zeneegyletünk. E zajtalanul, de annál több eredmény­­nyel működő közhasznú egyletünk vasárnap tarta meg újraalakulása után első évi tiszt­­újító közgyűlését. Mellékesen legyen mondva, s a pártoló tagok a másodszori összehívásra­­ meglehetős számmal jöttek ugyan össze, de­­ mégsem annyian, amennyi 180 tag­létszám- nak megfelelt volna, amit midőn egyrészről­­ sajnosan jelzünk, másrészt némi vigasztaló­

Next