Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)

1871-07-02 / 79. szám

­glenesen bízatott az iskolaszékre; e célból a kiosztásra szükséges tervezet elkészítése, a városi tanácscsali érintkezés és minden egyéb netalán fölmerülendő s szükségesnek mutat­kozó intézkedések megtételével Dáni Ferenc elnök, Tóth János népiskolai felügyelő és Fo­dor István iskolaszéki tag bízatnak meg, je­lentésük annak idején elváratván. 79/75. A fentebbi határozattal kapcsolat­ban elnök jelenti, hogy a szeged-csongrádi takarékpénztár által a múlt évben adományo­zott 200 főt kamatozás végett elhelyezve lé­vén, ez is az iskolaszék intézkedésésére vár. V. A takarékpénztár által adományozott 200 frt . esetleges kamatai szegény, de jobb tanulók részére kötelezett tankönyvek vásár­lására fordítandó lévén, Tóth János népisko­lai felügyelő elnöklete alatt Ferenczi János, Kelemen István, Takács Lajos és Fenyvesi János megbizatnak, hogy a kötelezett tan­könyvek, azoknak minden iskolára kiszabandó mennyisége s mikénti szétosztása iránt terve­zetet dolgozván ki, azt az iskolaszék elnöké­nek adják be; az elnök pedig megbizatik, hogy a kérdéses 200 írtnak kamatait kezéhez vevén, abból a szükséges fizetéseset­ belátása szerint teljesítse, s eljárásáról annak idején az iskolaszék elé jelentést adjon sat. 80/76. Elnök által beterjesztve olvasta­tott a belvárosi tanítói kar tervezete a köze­ledő évi vizsgálatok tárgyában. V. A bemutatott tervezet nyomán az évi vizsgálatok határnapjai a következőkép álla­píttattak meg, (már közölve volt lapunkban Szerk.) 81/75. Ennök az iskolaszéki tagoknak az évi vizsgálatokra iskolaszéki biztosokut le­endő beosztására vonatkozó tervezetét bemu­tatja. V. A bemutatott elnöki tervezet elfogad­tatván, annak nyomán az iskolaszék tagjai az évi vizsgálatok megtartására iskolai biztoso­kat a következőkép osztatnak be: a) a belvárosi iskolákhoz:Dáni Ferenc elnöklete alatt Tóth János, Kremmin­­ger Antal, Burger Zsigmond, Szántó Leander, Wagner Károly, Rohrbach Antal, Lőw Lipót, Neskovits György, Luffter Mihály, Lessich Ede, Szűcs Andor és Rosenberg Izidor. b) Az alsóvárosi és alvégi is­kolákhoz: Muskó Sándor elnöklete alatt: Börcsök Ignác, Szűcs Ferenc cserepes, Varga Pál és Melicher János. c) A felsővárosi és tabáni is­kolák­hoz: Takács Mihály elnöklete alatt: Fodor István, Bánhidy Vendel, Sümeghi Ká­roly, Nyilassy Ferenc, Zsótér Andor és Fluck d) A rókusi iskolához: Balogh János elnöklete alatt: Dobó Miklós, Harcz Mihály és Deák Gyula. e) Az élésház­ utcai iskolához: Lőw Lipót és Lessich Ede; végre f) A móravárosi iskolához: Szűcs Ferenc gazdálkodó és iskolaszéki ta­gok küldetnek; elnök és a népiskolai fel­ügyelő pedig megbizatnak, hogy a vizsgála­tokon ott és annyiszor jelenjenek meg, ahol és amennyiszer annak szükségét látják. Miről, sat. k. m. f. Dáni Ferenc m. k. elnök, Mus­kó Sándor m. k. iskolaszéki jegyző, Fodor István m. k., Szűcs Andor m. k., Ferenczi János m. k., iskolaszéki tag. (A jegyzőkönyvből több kisebb érdekű intézkedéseket tartalmazó számot térkimélés­­ből kihagyunk. Szerk.) HELYI TÁRCA. IX. (Vallásos buzgalom. — Vasárnapi áhitat ja foglalko­zások a lebujban. — Outlitozás. — Makkos erdő, an­nak fogalma is élvezetes.) Hat nap alatt teremtő Isten az eget, földet, csillagokat, a debreceni nyárspolgárt és paprikás szalonnát; hetedik napon pedig megáldá előbbi munkáját és megpihent, hogy az emberek is eképen cselekedjenek. A mindenható akaratát illik tiszteletben tartani a vasárnap megünneplésével, ami egyéb­ként kiadatott vala a sinai hegyen is a 10 parancsolatokban, melyek között ott áll, hogy hat napokon munkálódjál és cselekedj­ed a te dolgaidat, a hetediken pedig szűnj meg min­den munkától. A tíz parancsolat ezen szent intése Sze­geden is meg szokott tartatni, azonban cse­kély változtatást tesznek rajta, amennyiben az idézett parancs nálunk kommentálva kö­­rülbelől eképen hangzik: Hat napokon láss a te dolgaid után, szerezd be keserves mun­káddal a pénzt, hetediken pedig verd el az utolsó krajcárig, lesziván magadat a sárga földig valamelyik huttyánba ; avagy pedig fo­­gadj fiakert és kocsirozzál ki a makkos er­dőbe táncolni; midőn pedig megjön az ur napjának estvéje, ordíts végig a város ut­cáin, mint Syria rónáin nevelkedett jaguár. Hogy mily szorgalmas készséggel, mily vallásos áhítattal tartatik meg eme szent pa­rancs, azt részben már volt alkalmam ta­pasztalni. Vasárnap est­énként 4—500 lépés­nyi distanciákban gyakran találkoztam egy­­egy pocsolyában bentergő alakkal, ki mint a teremtés koronájához illik, jól benyakalt va­lamelyik lebujban, s midőn onnét emberséges szokás szerint ki lett lökve, hazafelé ténfe­­regve­, a sok okos elmélkedés közben ama gondolatra jött, hogy mi az ördögnek menne haza, mikor úgyis sok fáradságába kerül; mi­nek volna a puha nyugágy, szerény vágyak mellett kevéssel beéri az ember s kapta ma­gát oda szálláséit az út szélére, nagy épületes példájára a járókelőknek ott hortyoggandó a boldogok álmát világos hajnalig. Helyesen mert hiszen az ember akkor boldog, midőn legter­mészetesebb egyszerűség környezi. Megírta azt már Berzsenyi is hogy: „Nem kér chinai pamlagot, iáéri márványpalotát a megelégedés.* 1* rr"'~" v 1 "i’p Láttam már több ízben eféle rettenetes módon „megelégedett* lényeket egyes korcs­mák előtt detto a földön henteregve keserves nyögések közt, amint iszonyúan viaskodának a gyomorban operáló bicskanyitóval. Sőt volt elég alkalmam hallani is, midőn egy-egy ily elégült speciesben megszólalt a bicskanyitó, oroszláni hangon bőgvén erköl­csös „Tekeritem, csavaritom “-féle áriákat, me­lyek ellen a főkapitányi plebiscitum is hiában igyekezett működni. Mindez lélekemelő tanúbizonysága a he­tedik nap illő megtisztelésének. A városon belül ünnepelő seregek ily módoni buzgólkodásával régóta ismerős lévén, kiváncsivá lettem, hogy hát várjon odakünn, a makkoserdőben miként szokták megünnepelni a vasárnapot. Mert hogy nem közönséges dol­gok mennek ott végbe, mutatja a temérdek fiaker, mely mulatókat szállitgat kifelé. Elha­tároztam tehát, kirándulok magam is s bő­vebb tudomást szerzendek a dolog felől. Nagy nehezen kaptam egy bérkocsit s elszántan neki vágtam az előttem szürkülő porjellegnek. Kocsisom minden második perc­ben hátravágott az ostorral, gyöngéden int­vén elmaradásra ama progressiv törekvésű 6—7 apróságot, kik a kocsi hátuljára ka­paszkodtak, igénybevéve a makkoserdőbe jut­­tatásnak financiális szempontból legelőnyö­sebb módját. A lángbuzgalmu közlekedési or­gánumot nem igen látszott genirozni ama körülmény, hogy az ostorhegy engemet is le­­gyinthet s könnyen megtörténhetik, hogy strategicus működéseinek vagy egyik szemem­, vagy egyik fülem esik áldozatul. Előttünk egy fiaker haladt, mint az olykor szétfoszló por­­fellegtől kivehetőm, részben „éde­s terhekkel.“ A hátulsó ülésen három amazon foglalt he­lyet szoknyahullámok közepette; csicsóka nagyságú fejeiben kilenc különféle színű sza­lagba fűzött hajzat lengedez a két szélső, kinyújtott kezében, következetes merevséggel tartogat egy-egy „buquet-t, mit kétségkívül a tetszelgő loyalitás nyujta ajándékul. A há­rom szépnembeti lényen kívül a kocsi tar­talma — a fiakerest leszámítva, még 5 lovag­ból álló, kik közül egy a bakon foglalt he­lyet ; három az első ülésen ült szemben a hölgy-publicummal, egy pedig — kinek szá­mára a sors ülőhelyet nem rendelt — a kocsi közepében állott, boldog végével az amazonok felé fordulva. Ezt azonban az illető nem lo­­vagiatlanságból téve, hanem a viszonyok áll­a. Szerkesztő úr ! Mint a „Szegedi Híradó“ szorgalmas ol­vasója, el nem mulaszthatom kifejezni azon elismerésemet, melyet hazafias magatartása a most elharapódzó és hazánkat komoly ve­széllyel fenyegető germanizatio ellenében oly nagy mértékben megérdemel. Hogy ama harc, melyet az egész magyar hírlapirodalom az idegen elemmel szemközt küzd, és melyben a „Szegedi Híradó“ méltó helyet foglal el, nálunk , Aradon is, tartós viszhangra talált, tanúsítja részint az „Al­föld“ valóban hazafias föllépése az itt is — még pedig nagy mérvben — uralkodó ha­sonló ragály ellen, részint pedig azon fogad­tatás, melyben az új német „Ara der Tageblatt“ nevezetű politikai újság elő­fizetési fölhívása részesült. Nem elég, hogy Aradon — mely város­hoz a magyar történelem annyi fényei és bús mozzanata csatolja a magyar nem­zetet, mely város falaiban önállóságunk­ és nemzeti létünkért annyi magyar vért folyt, — egy német újság hosszú évek óta jelen meg , itt most még egy második né­met lapot akarnak és fognak kiadni, még pedig az úgynevezett „balpárti“ tál előidézett kényszer folytán, mert ha arc­cal áll a hölgyek felé, akkor hátulról igen közel jut a három üldögélő lovag középsőjé­­hez, s ennek folytán két egymáshoz legke­­vésbbé illő tárgy feltűnőleg szomszédságba kerül egymással. A 9-es terhű frakker beszélő tanúbizony­sága volt azon szép ténynek, hogy itt epedő szerelmesek kocsi­áztatják szivek bálványát. Bevágtatánk az erdőbe, melynek rende­zetlen üléit tarka embertömeg lepte el. Első gondom volt az erdővel megismerkedni s ta­pasztalataim utján Szeged e mulató helyét definiálni. Rövid fürkészet után következő defini­­nitióra jutottam . A makkoserdő oly valami, mely minden­nek nevezhető, még erdőnek is. Makkosnak mondatik azért, mert benne egy szem makk se terem, mulató­hely pediglen azon okok miatt, mert 1- ször. A kofa egy icce cseresznyét tiz garasért árul benne. 2- szor. Mert a fák alatt lehet sonkát en­ni, ha van. 3- szor. Karcos szintazonmódon mérődik. 4- szer. Zenét is lehet hallani s e hallo­más alatt el kell ismernie az embernek, hogy a „zene“ és a „fene“ csakugyan oly közel rokonságban állanak egymással, hogy csupá­n dán egy betűkülönbség áll köztük. 5- ször és végre, hogy a jóizlésü ember pompásan mulathat— mihelyt innét, hazamenve pamlagra keveredik, és derekasan összeszidja magát, hogy mi az ördög vihette ki a mak­­koserdőbe, mikor szája, orra, füle annyira tele lett homokkal, hogy alig bir szuszogni.“ Ennyiből áll a makkoserdő definitiója, ami egyébként nagyon könnyű dolog volt. Nem ily könnyű azonban az itt mulatozó és unatkozó közönség változatos csoportozatai­­ról helyes fogalmat adni az otthon maradot­taknak. Két távolabb álló felekezetben keserves nyirettyűk zörgése mellett telivér legények pörgetik a kipirult menyecskéket. Egy-egy ügyesebb gyerek karjai közt csakúgy röpül a gömbölyded fehér cseléd, miközben olykor térdhajlásig lebben föl a tizenöt szoknya, csintalanul mutogatván a strimfli fölötti con­­tignációkat. Néhány ólomlábú fickó nagyon lötyögősen ráki, míg egypár nekikeseredett táncdühönc penec­iust izzad az erőlködéstől. Nem is csoda, a tánckedv kifogyhattam A Nyilvános köszönet. A szegedi húsz tanyai iskola évi vizs­gálatai június hóban tartatván meg, miután e terjedelmesen elszórt iskolák vizsgálatait egyes embernek vezetni szerfölött terhes föladat lett volna, a helybeli iskolaszék tapintatos fölhí­vása folytán, arra saját költségükön, semmi fáradságot nem kimérve, önként a következő, részint megyei isk. tanácsosok, részint isk. széki tagok ajánlkoztak, u. m. Dáni Fe­renc, Takáts Mihály, Pálfy Ferenc, Mus­kó Sándor, Kováts Albert, Rohrbac­h Antal és Pálfy Ferenc urak, kik a helyszí­nére kiutazván, maguk közt az iskolákat föl­osztva, a vizsgálatokat az érintett tanyai iskolák­ban megtartották, a gyermekek szellemi elő­menetelét kellőkép megvizsgálták s eme vizs­gálatot az illető tanító uraknak buzgalma s az ennek folytán fölmutatott eredmény meg­­latolásával biven s egész odaadással teljesí­tették, hol dicsérve, hol útbaigazítva a ta­pasztalt hiányok iránt az illetőket, mindenütt lelkesedést s buzgalmat idézve elő mind a gyermekek, mind pedig a jelenvolt szülők között, ösztönt adva jövőre a tanító uraknak is, hogy fáradozásuk jutalmát ily nyilvános vizsgálatok útján egész mérvben élvezhessék. Nem mulaszthatom tehát el , hogy a fönnérintett uraknak eme szives, önzéstelen s nagybecsű szolgálatukért, melyet ezúttal a tanügynek tenni méltóztattak, hálás köszöne­­temet s elismerésemet ne nyilvánítsam; s bár a megnevezett urak eddig a közügynek min­­denkor önérdek nélkül tett szolgálataikért hálát soha senkitől nem követeltek, de mégis rész néven nem veendik tőlem, hogy köszö­netemnek ez után való nyilvánitását magam­tól meg nem­ tagadhattam. Kelt Szegeden, 1871. évi junius 30. Vadász Ma­nó, Békés- és Csongrádmegyék tanfelügyelője. Tanügyi hirdetmény. A m. kir. földmivelési miniszter ur ő maga e f. évben is a m. kir. gazdasági taninté­zetekben e nyáron át a néptanítók számára 4 heti tanfolyamot rendezni méltóztatott, és pedig Debrecenben jul. hó 31-től aug. 30-káig, — Keszthelyen aug. 3-tól szept. 1-ig, — Magyaróváron pedig aug. 6-tól szept. 3-áig. Az első két intézetben magyar­, az utób­biban német nyelven. Figyelmeztetem tehát mindazon tanító urakat, kik ott saját költségükön megje­lenni és tanulni óhajtanak, hogy az illető intézeti igazgatóságnál előre jelentkezzenek, mert igy tarthatnak csak a bizonyos fölvé­telre számot. — Ellenkező esetben a hely­szűke miatt befogadásra nem számíthatnak. Kelt Szegeden, 1871. jul. 1. napján. Vadász Manó, tanfelügyelő. Levelezés. Arad, június 28. Még hagyján, hogy az „Arader Zeitung“, mely különben kiválóan a kereskedelemmel foglalkozik, eddig fönntartotta magát ; de mit szóljunk akkor, midőn baloldali hazánkfiai a baloldali magyarság terjesztésére és megszi­lárdítására egy német lap kiadását vélik legcélszerűbb eszköznek, oly időben, mi­dőn az egész hazai sajtó a germanizatio ter­jesztése ellen lép síkra ! Hogy ezen új vállalat — mely inkább a magyar nemzet ellen elkövetett merénylet — itt minden buzgó hazafi által kárhoztatik, talán fölösleges is említenem , de elm­ulaszt­­hatlan kötelességemnek tartom az egész ma­gyar világot e példátlan , a magyar nyelv és nemzetiség ellen elkövetett bűnre figyelmez­tetni, nehogy azon sól disant „hazafiak“ ál­tal, kiknek legvégső gondolatuk nem egyéb, mint a magyar nemzet buká­­s­a, továbbra is félrevezettessék. Hiszem, hogy a t. szerkesztőség, általá­nosan elismert , valódi hazafias értelmében jeles soraimat közrendi és találó commentár­­ral ellátni szives lesz. *) E. G. Ó-Kanizsa, junius 27. (Válasz Bende apát úr „vá­las­z* -ára). Nem akarom e becses lapok hasábjait vörös polemikus cikkekkel elfoglalni s meddő vitákkal a közérdekű dolgokat ki­szorítani ; azért, ha apát-esperes-tanfelügyelő­­plébános úr kegyesen megengedni méltózta­­tik, válaszomat röviden fogom előadni. Tu­dom, hogy önnek e rövidség fájni fog , mi­után szenvedélyes hírlapi vitatkozó, de saj­nálom, hogy ebbeli passiójának kielégítésére alkalmat nem nyújthatok, lévén a közügy előbbre való, mint az én ügyem és apát úré. Tehát: 1- mo. Olvastam válaszát: 2- de. Olvasván, meggyőződtem arról, hogy néha az ember akaratlanul is elszólja magát, ha mindjárt az ember apát legyen is egy­úttal. Cikkében ugyanis megerősíti múltkori állításomat, mely szerint a tanítói tekintélyen érezhető csorbát ütött, miután önmaga be­vallja, hogy: „beszéde célja nem egyedül és tulajdonképen a tanítói tekintély emelése” volt. Tehát, ha nem a tekintély emelése, ak­kor mi hát? Mert az, hogy jónak látta a ta­nítókat „buzdítani“, őket „ösz­tönöz­ni“, ezek olyan dolgok, amikére apát úrhoz (* Fölösleges itt minden további commentár. Leg­fölebb azt mondhatjuk, hogy ily esetben, midőn nem­zetiségünk, magyarságunk védelméről van szó, omol­janak le a pártkülönbség válaszfalai, s aki magyar jobb és baloldali, álljon össze egy erős phálánxxá­­ küzdeni e kőszült áramlat ellen. Szerk. banda most rántja rá tizennegyedszer az „Ő korában repedjön szét az csezmám“-at. Távolabb, a fák árnyában egy szerelmes pár discurál. Mint a szóból kivehető, fasébai vannak s próbálgatják a kiegyezkedést, a béke praeliminárék azonban nem igen sok eredménynyel kecsegtetnek. A legény kissé negédes, a leány kissé fejes. De halljuk a édelgést. P­é t­e­r. Martsa, annyit mondhatok, ne ögyön a f.. .e, mer nem szeretek izélni. Martsa. Hát ne izéljön kend, bánja­­ nyavalya ! P é t ö r. De üsm­ézd be, hogy te vág az hibás. Ugye megmondtam má hánysz, hogy ne álj szóba a Csutakék fészemü gye­rekeivel, miko jaz Tiszára mész vízé. Martsa. Hát töhetek én róla, ha min­dig utánam hordozi a görcs. P é t ö r. No ne pöntyögyj hát, mer ki­jön tömlek. Martsa. Törögesse kend az orrát. Mőt jön pokolba, kapok én mást is, minden uj­jamra hatot. A férfi büszkeség vérig van sértvi A megbántott szerelem még egy kísérlete tesz: „hát nem gyűrz egy pohár sörre?“ - midőn pedig ez is hajótörést szenved a ni szív dacosságán, a durcás szeretőt ott hagyj­a faképnél. Azonban kemény boszut áll a ki serízett férfi érzület; megparancsolja az elpár­tolt kedvesnek, hogy föl ne merjen ülni fiakerbe, mert lelöki. » „Ma most menj haza gyalog!“ A fasorok hosszában a kofaasszonységa ütöttek tanyát; cseresnye, meggy, pattogató kukorica, sós perec, májé­s eféle delicate­sek kínálkoznak itt az ínyenceknek. Az all hosszában Saturnusképű taliának hordozza a madzagra fűzött cukros diót, míg a kört rakott asztalokon káposztalé-szinüi karcos­­­csorog az elkeseredett világfájdalmirok el­savanyodott ábrázatára. Az őszi anzagba öltözött pázsiton ej csapat rakoncátlan kölyök visit; kettő és szetőrrent s véresre püföli egymást, mig ej meszelőnyél-hosszuságu drabant hivatalos te­kintélye szét nem robbantja őket. De nagyon elég már a makkoserdői ö­vekből. Máris megcsömörlöttem. Hazafelé sí­tek. Orvosszerül jó lesz bevenni egy dC2 belvárosi sétányt! Kék Hiacynth.

Next