Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)

1871-09-17 / 112. szám

vádjával hallottam illettetni, midőn a „Crucifige“ bizonyos pártoknál politikai jelszóvá lett erőltetve! Pedig ez már megtörtént nálunk; megtörtént az ellenzék izgatása folytán, úgy, hogy elvégre maga az ellenzék is kényszerülve volt kikelni e félelmes jelenség ellen, melynek köranyagát épen ő szórta el a nép között. Kell-e itt a zavart viszonyokra valakit is figyelmeztetnem ? Hiszen nem is kell nekünk egyéb, csak az, hogy kinek kezében a hatalom van, a múlt idők hagyományos politikája szerint, ne találkozzék a nemzet részéről bizalommal, hogy ne legyen előttünk erkölcsi hitele , úgy nem kell a mi fejünkre átok azontúl, elég átok lesz ez nekünk magában is. Mert én azt hiszem, — ti, kik szeretitek mindezt nem hinni, gondoljátok utána, hogy roszul hiszem — de mondom, azt hiszem, hogy, ha egy alkotmányos kormánytól e két kelléket, az erkölcsi hitelt és bizalmat, megtagadtuk, és mindamellett is alkotmányos kormányformát akarunk: önmagunkon vágjuk a legfájóbb sebet. Megszokjuk ugyanis vagy a türelmetlenséget vagy a közönyösséget. Amaz végkifejlődésében anarchiára vezet, emet, átalánosulva, nemzeti súlyadást idéz elő. És lám, e kettő közül — föl kell tennünk — hogy egyiket sem választja a mi jó ellenzékünk, és látnunk kell benne az anyát, ki irtózik ráismerni a torzszülöttben saját gyermekére. És ha föl nem hagyunk e veszélyes iránynyal, úgy következménye, emberi valószínűséggel, aligha lehet egyéb. S különben is bűn lenne meghagyni köztünk e ragadós betegséget akkor, midőn fejünk fölé oly félelmesen komor föllegeket gyűjt a nemzetiségi mozgalom. Utalok Eötvös „A 19. század uralkodó eszméi“ c. halhatatlan művére, hol megírva van, mennyi becse lehet, s mikép értelmezendő e korunkban már szintén divattá vált azelem. És fejünkre nőhet hova előbb a keleti kérdés, melynek aligha lehetünk nyugalmas nézői, s mely vajha ne a nemzetiségi rajongókkal borittatná lángba fejünk fölött — a hazát. Ti, kik a magyar nemzet missiójáról beszéltek, s erős meggyőzödéstek az, hogy e nemzet megpróbáltatása nehéz napjait már átélte legyen: higyjétek nekem, hogy e meggyőzödéstek csak jóakarata, ám azonban indokolhatlan föltevés. A keleti kérdés lesz nekünk a lombik, melybe az idők hatalma, ez a fölülmúlhatlan chemikus dob bennünket, s melyből hogy megtisztulva kerülünk-e ki, vagy elpárolgunk nyomtalanul — az a jövő titka. Azért ne féljük e bajt, ne kíméljük a netán hosszas műtéteknél az időt, mert nekünk a legtisztább hazafias erények áttörhetlen bástyájával kell magunkat öreznünk jó eleve, nehogy készületlenül lepessünk meg. Nekünk a társadalmunk élete fölött Brennus kardjaiként függő kérdéseket hova előbb meg kell oldanunk, mégpedig okvetlenül szerencsésen, hogy akkor, midőn egy emberként kell kiállnunk a ránk zúduló óriás vihar ellen, ne lehessen köztünk válaszfal, ne legyenek vágyaink különbözők, s ne legyen érdekünk más, mint a közös haza érdeke. És én leteszem e szavak után tollamat. Lelkem a messze jövő titkain mereng, s úgy találom, hogy még nincs veszve semmi, hogy még mi tehetünk és tenni is fogunk mindent, és csak akkor, ha valóban tettünk is mindent, leszen értelem nélküli bárkinek is társadalmunk korjelenségeiről beszélem. K. F. Aki mer, az nyer ! Vig beszélj. Irta: Telbisz Károly IV. (Vége) Itol van a világ történelmében oly kitartó lélek, mint azon férfiúé, kinek történetéből néhány részletet én írok meg ? — Hiába lapozod bájos olvasónő az események könyveit: — Fehéressy Vendelinnek sehol sincsen párja! Azt hinné talán valaki, hogy ennyi szerencsétlenség képes volt őt megtörni ? Nagyon „tévedne ! ” meg volt arról győződve, hogy öt az ég sokkal magasb hivatás teljesítése végett teremté, semhogy agglegényként kellene meghalnia. E meggyözödéstől vezéreltetve lépett Hornyák Rózsa divatárusnő boltjába. — Rózsát véltem e boltban találni, — szólt a legudvariasabban Vendelin - s valóban nem csalatkoztam, mert kisasszony oly virító szinben van, mint egy húsz éves rózsa !... E szónoklat után, mely jobban sikerült, — Országgyűlési. A képviselőház f. hó 14-én tartá az új ülésszakban első ülését, és pedig várakozás ellenére számos képviselő jelenlétében. Elnök: Somssich Pál. Jegyzők: Széll — kérdé Rózsa s Vendelint szobájába tuszkolta. Ott, elrejtve a kiváncsi világ szemei elöl, jegyzé el magának egymást két ártatlan rokon lélek. Vendelin és Rózsa egymás mellé ültek a pamlagra s elmondák egymásnak, hogy az ő szivük már oly régen dobog egymásért, hogy ők már régen és forrón szeretik egymást, sőt. Végre Rózsa Vendelin nyakába borult s elkezdett sírni — örömében. De minthogy már úgyis vehették észre bájos olvasónőim, hogy nem igen szeretem az érzékeny jeleneteket, ezúttal is megfogják bocsátani, ha egy percre eleresztem történetünk fonalát s ahelyett nyájas olvasóim gondolkozását követem. — Ugyan elveszi e szegény Vendelin Hornyák Rózsát? — Így kezdünk okoskodni. Hihetőleg, mert mi más célból volna az ő története „Aki mer, az nyer“-rel címezve? Azonkívül nem illenek-e össze ? nem való e Vendelin Rózsához, s Rózsa hozzá? — Egy divatárusnő és egy írnok... milyen szép életet, folytathatnak ők ?! Az aszszony egész délelőtt boltjában van elfoglalva. (Kérem, ezt ne tessék roszul értelmezni.) Az úr pedig írással tölti ezen időt. Délre ízletes ebéd várja haza. Azután kedves felesége oldalán áldozva a természet azon megbecsülhetlen adományának, melyet TANÜGYI ROVAT Évi vizsgálat Keméndy Irma nőnevelő-intézesében. Ezen városunkban régóta fönnálló s a pártfogásban folyton növekedő tanintézet, azt hiszszük, kinőtt már az alól, hogy általános magasztalokban emlékezzünk meg róla, mert jóhínevét, a nevelés és oktatás terén szerzett bokros érdemei által alapította meg. Nem könnyű dolog egy a magasabb igényeknek teljesen megfelelő tanintézet szervezése és fönntartása, s nem csekély azon anyagi áldozat, melyet annak célszerű berendezésére kell fordítani. Hogy az intézet tulajdonosnő megteszi e tekintetben is kötelességét, eléggé bizonyítja ama körülmény, hogy rajta kívül rendesen még két-három nevelőnő és négy öt tanár működik a nevelés és oktatás komoly feladatának megoldásában. S hogy ezen feladat- és várakozásnak ez évben is a legdicséretesb sikerrel felelt ebéd előtt mindenkinek szoktunk kívánni, melynek hiányát csak azok érzik, kik igen is bőven elégíthetnék ki, bőségét ellenben azok kénytelenek élvezni, kik semmiképen sem tudják alkalmazni, melynek neve: étvágy — Ha pedig az ebéd mennyiségre nézve nem felel meg a férj igényeinek, akkor a szerető nő néhány csókja köteles a hiányzót pótolni. A délután épen úgy folyik el, mint a délelőtt, a vacsora úgy, mint a/, ebéd. Azután sat, sat, így s hasonlóképen gondolkodnak nyájas olvasóim s — ami meglepő benne : — Fehéressy Vendelin és Hornyák Rózsa is igy gondolkodtak, mert a szobában beszélgetésbe merülve körülbelül igy festék maguk előtt jövő boldogságukat. — S hogy ezen álmok valósuljanak, — kitől függ az ? — kérdé Rózsa. — Tőled és tőlem ... S valósulni is fognak! Úgy történt. Egy hónapi vőlegénykedés után Vendelin bérkocsin elment Rózsáért, onnan egyenesen a templomba hajtatott. Sokan nevettek e házassághoz, de a boldogok nem törődve a világ szavával, habozás nélkül hajták fejüket Hymen igája alá. —------lm, lásd tehát nyájas olvasóm: Aki mer, az nyer! Főispáni beiktatás Szabadkán. Szabadka város értelmisége diadalünnepet ült az utóbbi napokban. Diadalünnepnek nevezhetjük e napok ünnepélyes tényeit, mert ezeket az intelligentia hő óhajának szerencsés teljesülése szülé, egy oly üdvös mozzanat a politikai élet terén, mely e népes, derék város ügyeire , boldogulására, előhaladásának biztosítására elhatározó befolyással bir. E szerencsés tény, ezen üdvös mozzanat Lénárd Máté városi polgármester , Szabadka, Zombor és Újvidék városok főispánjává lett kinevezése. Aki ismeri e jeles és szerénységben tündöklő férfiúnak fáradhatlan szorgalmát és munkásságát, ki tudomással bir azon benső, szeretetteljes ragaszkodás felöl , melylyel Szabadka város , szine , java e tiszteletreméltó polgárának érdemei iránt viseltetik, aki tudja azt, mily egyesült igyekvéssel és buzgalommal működött e város értelmisége azon, hogy Lénárd Máté főispánná kineveztetését kieszközölje, annak szemében nem tűnik föl túlzottnak, nem mutatkozik váratlannak a közörömnek, a tiszteletnek azon számtalan ünnepélyes nyilvánulata, mely az utóbbi napok alatt, az óhajtva várt tény bekövetkezte után a főispán úr becsült személyét környezé, s mely Szabadka várost szokatlan élénkségben tartá. A legfelsőbb kinevezési , határozat közlése után összeült közgyűlés azonnal elhatározza, hogy belügyminiszter excellentiájához a kinevezésért hálakat intéztessék. Ez s a számtalan tisztelgés eléggé élénk kinyomatát adják a főispán iránt táplált érzületnek. Az ünnepélyes beigtatás f. hó 14-dikén tartatott meg. Az ezt megelőző estén azonban oly magasztos nyilvánulata volt a közbizalomnak és közörömnek, mit lehetlen hallgatással mellőznünk. — A város közönsége nagyszerű fáklyásmenetet rendezett, melyben nagyszámmal vettek részt a város minden rendű és rangú lakosai. — Ez alkalommal Mánics Péter igen szép és lelkes szónoklatot tartott. A beigtatási nap reggelén a város több épületei föl voltak zászlózva s a vendégszerető házak ajtai nyitva a meghívott bizottmányok befogadására. Zombor és Újvidék testvér városok, úgyszintén Halas, mint szomszéd törvényhatóság , díszes küldöttségek által képviselteték magukat. Reggeli tiz óra táján megkondultak a harangok s eldördültek az első mozsárlövések az ünnepély magasztos hirdetéséül. A városházánál összegyűlt képviselő testület és vidéki bizottságok a főispánnal élükön megáldulának gyönyörű rendben a kettős tornyu szentegyház felé , hol az ünnepélyes szent mise tartatott. Ennek folyama alatt szakadatlanul dörögtek a mozsarak. A szent szertartás végeztével visszaindult a menet hasonló szép renddel s a „Pest városhoz“ címzett szálloda emeleti nagy teremét elfoglald, mely a közgyűlés megtartásának helyéül jeleltetett ki. A nagy terem zsúfolva volt a képviselő-testületen kívül a nagyszámú közönség tömegétől s a karzatokat Szabadka szép hölgyei foglalák el. Ráday királyi biztos, ki az ünnepélyen szintén résztvett, a mint a Völgyiéknél tartott, Vendelin roppant nagyot lélekzett. Hornyák Rózsa, alig 40 éves kisasszony, nagyot sóhajtott s felelvén mondá: — Ah! tudom, hogy Fehéressy úr csak tréfál velem, de mégis köszönöm a hízelgő bókot. Különben mivel szolgálhatok. — Szép rózsaszínű nyakkendőt kérek. — Szép rózsaszínű nyakkendőt, ismétlé Hornyák k. a. üzleti hangon. — Igen és pedig három okból. Először, mert a rózsaszín a szerelem színe ; másodszor, mert az én szivem választottját Rózsának hívják. Rózsa rózsás színt vett föl. Vendelin diadalmasan tekintett reá. — És harmadszor — folytató — szép legyen, mert az én Rózsám is szép. — Ah ! ha ön nem tréfálna! — sóhajtott Hornyák Rózsa kisasszonysága. — Hát hogyan tudja kisasszony, hogy én önt értettem a kérdéses Rózsa alatt? — kérdé Vendelin hamiskás mosoly kíséretében s oly találékonysággal, mely nem tartozott az ő sokféle jelességei közé. Hornyák Rózsa pedig iszonyúan elpirult. Végre szólt: — Az én szivemnek az ön látásakor való hangos dobogása árulja azt el nekem. — Nem is tudtam, hogy a női szivek olyan jó próféták. — Nem tetszik szobámba sétálni, mert e bolt épen nem alkalmas ily jelenetekre ? a terembe léptekor lelkes éljenekkel fogadtatott. Nem sokára ujult lelkesedéssel tört elő az éljen a jelenlevők ajkairól s a főispán megjelent az öt meghívó küldöttséggel és szakadatlan éljenzés közepette elfoglalta az elnöki széket, miután őt a város helyettespolgármestere, Hidegh Árpád rövid, meleg szavakkal üdvözlé. Ezután Tarnay Károly közigazgatási főjegyző fölolvasá az eskü szövegét, mit főispán e méltósága után mondván, az ünnepélyes eskü letétel megtörtént. Ezután a székfoglaló beszéd következett, mit lelkes éljenekkel fogadott a jelenlévő közönség. Ekkor fölemelkedett helyéről a város értelmiségének egyik notabilitása. Dr. Guth ügyvéd s kerekded, átgondolt és szónoklati ékességekben gazdag beszéddel üdvözlé a főispánt s egyszersmind remek avatottsággal fejtegeté a községrendezési törvényt, párhuzamot vonván az ó és új községi és megyei állapotok között. E közgyűlésen a napirendben főispán úr előterjesztésére megválasztották a szervezési előmunkálatokat, eszközlő bizottság tagjai. Délután 2 órakor a főispán úr saját vendégszerető házát megnyitó a küldöttségek, barátai és tisztelői előtt, egy nagyszerű diszebédet tartván, melyben valamennyi vidéki vendég részt ven. A lakoma vége felé ősi szokás szerint megindultak a fölköszöntések. A szép és lelkes toasztok hosszú sorát főispán ur nyitá meg, poharat emelvén a fölséges királyra, mit a jelenlévők fölállva hallgattak s riadó illenekkel viszhangoztak. Számos szép fölköszöntés mondatott a főispánra, a három testvérváros közönségére , a Kormányra , hazánk jeleseire; ezek között több szerb nyelven nemes, tűzzel mondott áldást a testvériség szent kapcsára. A szónoklatok szép koszorújában méltán foglal el egyik elsőrendű helyet gróf Ráday kir. biztos toasztja , melyet meleg bensőség , nemes lelkesedés és szónoklati gyöngyök jellemzőnek , s melyben a gróf megragadó szavakkal fejtegető a demokracia nagy és áldásos eszméjét. A diszebédről délutáni 5 óra tájon oszlott szét a vendég koszorú, melynek minden tagja a szívélyes háziúr vendégszeretetének előzékeny gondozásától elhalmozva , szép és kedves emlékekkel távozott el, hogy rövid pihenés után magát a 7 órakor rendezendő banquette élveire előkészítse. A banquette a „Pest város“ szálloda nagy teremében tartatott, melynek karzatain ismét ott tündököltek Szabadka igéző szépei. A számtalan terítékkel ellátott hosszú asztalokat nagyszámú, válogatott közönség tarta elfoglalva, míg a karzatról lelkesítő zene hangzott alá. A főispán és Ráday kir. biztos megjelenésükkor ismét kitörő éljenekkel fogadtattak. A vacsora folyamában ismét lelkes toasztok hangjai emelkedtek magyar és szerb nyelven ; közben a vig mulatós , a szabadkaiak lekötelező szívélyessége foglalt tért és altatott a vidékiek szivébe maradandó kedves emléket a nagy horderejű mozzanat örömteljes megünneplésére szentelt élvezetdús órák felöl: Kálmán és Jámbor Pál. A kormány részéről: Andrássy, Pauler, Szlávy, Tóth, Bittó, Tisza, Pejacsevics, Kerkapoly voltak jelen. Napirend: Elnöki előterjesztések. Elnök '412-kor megnyitván az Illést, a beérkezett irományok olvastatnak föl. Andrássy tudatja átiratban a házzal, hogy Gorove fölmentetett s helyére Tisza Lajos neveztetett ki. — A belügyminiszter szintén átiratilag tudatja Eszterházy Pál hercegnek mosonyi, Kuba, Lázár Mihály, Plachy Lajos, Török Dániel és Thury Gergelynek városi főispánokká történt kineveztetését. Ezeken kívül Bittó István (miután miniszter lett) és Rónay Jácint is beadta lemondását. A főrendiház elnöksége tudatja, hogy a múlt ülésszakban szentesített 56. törvénycikket megkapta, egyszersmind tudatja, hogy a testi büntetések előterjesztéséről szóló törvényjavaslatot a statisztikai adatok hiánya miatt nem tárgyalta. A királyi ügyek igazgatója tudatja, hogy a Miletics ellen megkezdett sajtóeljárás be lett szüntetve, miután időközben Georgievich Milán jelenté magát a cikk szerzőjéül. Elnök beterjeszti a július , augusztus és szeptember havi költségvetést, s az ez idő alatt beadott interpellációk, indítványok jegyzékét. Simonyi Ernő fölszólal s helyteleníti, hogy már másodízben neveznek ki miniszterré parlamenten kívüli egyént. (Tisza Lajost.) Madarász József pártolja Simonyit. Andrássy gróf válazolván, azon hitét fejezi ki, hogy „a gőz nagyon meggyűlt a kazánban , s miután egy ideig a szelepek nem működtek, most kitör“, ezért vitatnak a képviselők napirenden nem lévő kérdést. (Nevetés.) Szerinte minden miniszter is lehet parlamenten kívüli, csak többsége legyen a törvényhozásban. Ezután még több kérvény nyújtatott be. Az interpellációk természetesen szintén nem maradhattak el: Schwarz Gyula és Simonyi faggatták Pauler minisztert a tetszvényjogon ejtett sérelem ügyében, döbbent, még némely a közoktatás terén elkövetett hibák miatt. Ezután némi vita folyt még azon kérdés fölött: elnapolja-e magát a ház budgetnek a pénzügyi bizottsághoz leendő utasítása után, vagy együtt maradjon s folytassa tárgyalásait. E kérdés fölött csak a szombati (tegnapi) ülés volt határozandó. Hazai ügyek.