Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)

1871-10-18 / 125. szám

Mestjelen: hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel Szerkesztőségi iroda, h­ová a lap szellemi részét ill­etés közlemények külden­dők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-sdi emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden kózházhordással, és vidékre poétán : Egész évre ... 8 frt. | Félévre .... 4 frt. évnegyedre ... 2 frt Előfizetési föltételek: Helyben a­ kiadóhivataltól, elvitetve: Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten­­Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám . Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Ilavas, Laftite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. 125-ik szám. Szerda, október 18-án. 1871. Tizen­­harmadik é­v fol­yam­. PO­LI­TIK­AI ÉS VEGYEST­ART­A­LMU KÖZELISTY. Hirdetések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 11 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Bécs, október 15. 1871. (K. L.) A csehek elöl ez időszerint nin­csen menekülés; nincsen sehol és soha, ahol vagy amikor két ember együtt van. Bármily mogorva képet vágsz , bármily visszariasztó hallgatásba burkolózol , a másik, kivel a véletlen egy vagyonban, egy társaskocsin, egy sétanyughelyen, egy asztalnál összeho­zott, csak rákezdi a cseh nótát, mert olda­lát fúrja. Te nem válaszolsz az előtted egé­szen ismeretlen politikus százféle kérdéseire, vagy csupa udvariasságból olykor fejeddel bólintasz, elvétve egy igent vagy nemet szalasztasz ki a fogak zárai közül, anélkül, hogy tudnád, mire vagy miért, mivel gon­dolataid épen egészen más téren szövik fo­nalaikat. — Nem tesz semmit! a másik csak folytatja beszédét, újabb kérdésekkel áll elő, nekihevül, hangja mindinkább erősebb, szava nyomósabb lesz és végre llileidbe dörgi egész politikai hitvallását és dühös lelkese­déssel zárja ki előtted az ő csalhatatlan né­zetét a cseh kérdés állása hordereje és megoldhatása fölött. Azután önérzetes, győ­zelemittas tekintetet vet rád, mintha mon­dani akarná: „lennék csak én miniszter!“... Ha pedig te ezen büszke végkifakadásra is közömbös maradsz és konokul hallgatsz, mi­vel saját ügy­bajaidon eltöprenkedve , múl­tadon elmélázva, jövödön elmerengve , csak félfüllel ügyeltél menydörgő szomszédod szó­noklatára; akkor megvetéssel fordul el tőled, vagy oly kifejezéssel néz reád, mintha szá­nakoznék ostobaságod fölött. És jó, ha még ily csekély áron mene­külsz meg a politikus csizmadiától, kiről azt sem tudod, ha német e vagy szláv, mert van eset,, hogy téged is kezd faggatni nemzetiséged iránt, és ha elég vigyázatlan vagy a „magyar“ szót elröpíteni ajkaidról, úgy rövideden megbánod elhamarkodásodat, mely egy újabb fölvonásra szolgáltat alkal­mat. Mert ha szomszédod német, akkor agy­­ba-főbe kezdi dicsérni a magyar nemzet politikai tapintatosságát, és érettségét s kezet fog veled mint legjobb barátjával és szövet­kezik veled e csúnya krízisben, melyen „nagylelkű“ segítségeddel minden esetre sé­rülés nélkül fog túlesni. Ha pedig szlávval van dolgod, úgy csak vértezd magad három­szoros érccel, mert úgy összeszid, mint an­nak a rendje! Hogy is ne ! mikor a deák­párti sajtó oly határozottan visszautasítja a csehek túlkapásait és a nemzeti fönnhéjázás bolondos bugyborékainak tekinti, hogy is ne, mikor már a pesti nemzeti színházban is tüntetnek a csehek ellen, amint ez való­sággal megtörtént a „Toldi Miklós” előadá­sának alkalmával. Szent Vencel­ ezt a Szi­getit máglyára kellene hurcolni és égetné el darabját a hóhér a vesztőhelyen ! . . . De beszéljünk komolyan és beszéljünk­­— ugyancsak a csehekről. Hiában, a far­kasveremben vagyok, és nem lehet tagadni, hogy a cseh kérdés most minden politikai mozgalomnak és zűrzavarnak közép- és ki­indulópontja. A tyrol fölirat, mely az állam­jogi önállóságot, a hagyományok kegyeletes megóvását és a korona szokásos hódolatát hangsúlyozza; a laibachi felirat, mely egy oszthatlan , együttes szlovénségért lép a so­rompóba , valamint a morva fölirat, mely a morvák, csehek és sziléziaiak egyesítése mellett szólal föl, nem egyebek, mint a prágai „alappontozatok“ viszhangjai. Leg­furább a morva fölirat, mely nem csupán a szláv tartományok egyesítését, hanem Mor­vaország számára a „cseh királyság“ hatá­rain belül megközelítőleg még oly állást is kíván, aminét Horvátország foglal el a ma­gyar korona területén. Ha az ember mind e szeparatisztikus nyilatkozatokat olvassa, me­lyeknek valósítása Ausztriát atomokra osz­taná , úgy azt hiszi, hogy tébolydába került. Soha nem űztek még oly könnyelmű játékot komoly dolgokkal, mint jelenleg; soha nem értelmezték még az alkotmányosság, szabad­ság és önállóság fogalmait oly ferdén, mint most, hol Ausztria mint egységes állam tu­lajdonképen nem is létezik többé — az agyvelőkben. Nem csoda tehát, hogy a helyzet a túl­­ságig feszült és már-már elviselhetlen; innen erednek a miniszterválságok körüli hírek és elvileg a kérdés úgy áll: „Beust-e vagy Hohenwart ?“ , mivel abban a dualizmus és a német elem, ebben a foederalizmus és a szláv elem van képviselve. A miniszterelnök nevéhez különben már a reakció és a kato­nai abszolutizmus réme is kezd tapadni, lehet, hogy minden ok nélkül. Azonban han­gosan beszélik, hogy a kamarilla kezére dolgozik, mely állítólag az ogulini zendülést is előidézte azon rendszer nyomán, melyet Metternich állapított meg, és melyet huszon­három esztendő előtt alkalmaztak a magya­rok és németek ellen. E rendszer lényege abban áll, hogy a nemzeteket egymás ellen föllázítják, hogy így egymás segítségével féken tarthassa őket a katonai vaskar. Az ilyen eshetőségtől mai napság alig lehet félni, azonban a lázitás nyom­ai mindenütt mutatkoznak és a csehek nem csekély kí­vánságot éreznek arra, hogy úgy, mint a forradalomban, ellenségként vonuljanak Bécs­­be. Akkor kiöntötték boszorokat e város ellen és vandál módon gazdálkodtak, míg jó testvéreik, a horvátok, a borszeszt itták meg, amelyben egy híres tanár anatómiai készítményeit tartá. Hanem azóta a csehek, sőt a horvátok is, a kulturnemzetek sorába léptek, ezek pedig nem innának mást , mint champagneit. Tehát csak jöjjenek! Tisztviselők-e a város községi tanítói? A város jövőjére és életére nézve oly nagy fontossággal bíró szervező-küldöttség nem sokára befej­ezendő működését és nagy gond­dal és fáradsággal összeállított terveit és ja­vaslatait leteszi a közgyűlés asztalára. Nem hiszszük, hogy az ötventagú küldöttség által megállapított elvek a közgyűlésen lényeges módosulást fognának szenvedni. Nem ismerjük még egészben a küldött­ség által beterjesztendő munkálatot, s így azoknak csak egyes mozzanataira tehetünk némi észrevételeket. Nevezetesen a küldöttség egyik utóbbi ülésében azon indítvány is szőnyegre hoza­tott, hogy a város községi tanítói szintén vá­rosi tisztviselőknek tekintendők. Ez indítvány a küldöttség által, minden észrevétel nélkül, egyhangúlag elfogadtatott. El nem mulaszthatjuk e tekintetben a küldöttség iránti elismerésünk­ és helyeslé­sünknek kifejezést adni, mert ezen indítvány elfogadása által a tanítói fontos hivatal er­kölcsi becsét látjuk kifejezve s megállapítva. A másik, ép oly lényeges oldala ennek az, hogy a tanítói állásnak ily szellemben való fölfogása és elismerése után magától eljövend az idő , midőn a néptanító nem a község alárendelt szolgáival , hanem a köz­ség tisztviselőivel leend címben és fizetésben egyenlő. Midőn a szervező-küldöttség Szeged vá­ros községi tanítóit elismerte a város tiszt­viselőinek, s midőn ezen elvet a közgyűlés elé is kívánja terjeszteni , meggyőződésünk szerint csak a népiskolai törvények 133. §-ának akart érvényt szerezni, mert a nép­iskolai törvények ezen szakaszában világosan ki van mondva, hogy az alkalmazásban levő tanító hivatalt visel. Minden kétség elkerülése végett néhány sort jónak látunk idézni az érintett 133-dik §-ból, mely szóról szóra így hangzik : „Tanítói hivatalra ezentúl csak oly egyének képesittetnek , akik valamely nyilvános képezdében az egész tanfolyamot bevégezték s a kötelezett vizsgákat letevén, oklevelet nyertek.“ A szavak jelentményét illetőleg, hivatal vagy tisztség, nyelvünkön mind a két szó egy fogalmat fejez ki. .Meg vagyunk tehát győződve, hogy mi­dőn a küldöttség e tárgyra vonatkozó elő­terjesztése a közgyűlésen napirendre tűzetik ki, a közgyűlés is ép oly tiszteletreméltó el­ismeréssel és örömmel fogja pártolni ez igaz­ságos ügyet, és beiktatja Szeged város köz­ségi tanítóit a városi tisztviselők sorába, any­­nyival is inkább, mert erős meggyőződésünk az is, hogy városunk közgyűlése az iskolai törvények 133-dik §-nak jogát és tisztelet­ben tartását városunk keblében megőrzi és érvényesítendi is. Mielőtt e tárgyra vonatkozó közlemé­nyünket­ befejeznénk , nem hagyhatjuk eril­­­tetlenül, mikép általában kiváló örömünk­ és megelégedésünkre szolgál azon minden te­kintetben nyilvánuló élénk érdekeltség, mely­­lyel Szeged városa legújabb időkben a tan­ügy iránt viseltetik. Most már elmondhatjuk valahára, hogy városunk tanügyének egén fölhasadt a haj­nal,­­ bár a népnevelés fáján termő gyü­mölcsöket csak az újabb nemzedékek fogják élvezni, de a gondos plántálás érdemei a je­lenkor ültetőit és alapítóit illetik. A tanító­testület pedig, az általa nagyon is ismert türelem erényét még egy kis ideig gyakorolva , nyugodtan várhatja a már rég kiérdemelt elismerést, mert a népnevelés ügye nem olyan, hogy azt elejteni szabad volna; a tanítók pedig ennek fölényezői lé­vén, semmi körülmény közt tőlük a méltá­nyos elismerést ezután megtagadni nem fogják.­­ Hazai ügyek­.­ ­ A határőrvidéki zavargás­ról végre hivatalos tudósításaink is vannak, nem ugyan magyar, hanem osztrák hivatalos tudósításaink, melyeket a bécsi „Wiener Ztg.“ közöl. Ezek Mollinary ab­bnagy sürgönyei, melyek lényegükben megerősítik az eddig közölt magán­híreket. Az első sürgöny Zágrábból okt. 12-én éjjel kelt s Buff altanagy, Bazics őrnagy és Kukulj alezredes jelentéseit tartalmazza, melyek elseje szerint az­ összeütközés a föl­­kelők és az oguliniak közt október 11-én délelőtt történt a ljubicai erdőben s a fölke­­lők szétugrasztásával végződött; e jelentés csak Bakicsot mondja elesettnek, míg Kva­­ternik és Bach elfogattak. Bazics jelentése szerint azonban (melyet Kukulj alezredese is megerősít) Kvaternik és Bach is elestek. Az összeütközést egy határőr is jelentette, aki kényszerítve volt, hogy a felkelőket vezesse, kik azonban az első lövésekre szétfutottak. A 2-ik sürgöny, mely október 13-án d. e. 10 órakor kelt, Kukulj alezredes második jelentését tartalmazza, mely szerint a neve­zett vezetőkön kívül még néhány felkelő is elesett, harminc pedig fogolylyá lett. A ka­tonaságnak sem halottja, sem sebesültje nem volt.­­ A 3-ik távirat a zágrábi főhadpa­­rancsnokságtól október 13 án estétől kelt; ebben megerősíttetnek a már jelentett ese­mények, továbbá azzal egészíttetnek ki, hogy eddig 60 fölkelő , 194 fegyver s a ruházat egy nagy része került kézre, s hogy a vizs­gálat kezdetét vette. A fölkelés színhelyéről egy bécsi lap érdekes adatokat közöl a fölkelés előzmé­nyeire nézve. Eszerint az ottani vidéken már több hét óta nagy nyugtalanság volt lát­ható, de a dolognak folyvást ártatlan színe­­zetet tudtak kölcsönözni, így pl. a gyakori zajos gyűlések szinteg a határőrvidéki erdők tárgyában tartattak, holott voltaképen a fenn­álló rend megdöntésén tanácskoztak.­­ Kva­ternik elnöklete alatt mintegy 14 nap előtt Skrad közelében titkos értekezlet tartatott, melyben több ezredbeli határőrök mint kül­döttek vettek részt. Itt dühös proklamációk osztattak szét, melyekben a hűt cseh test­vérekre volt utalás és a magyar-osztrák iga alól való fölszabadítás igértetett. Hogy a cseh testvérek eljárásának nagyobb nyoma­­tékot adjanak, elhatározták a határőrvidék fegyveres föllázítását. A lázadásnak a meg­állapított terv szerint Fiuméban és Zenggben kellett volna egyszerre kitörni, a déli ezre­­dek azután hozzájuk csatlakoztak volna. Hogy mennyi igaz m­idebben , s hogy mi tehát a fölkelés tulajdonképi célja, az remélhetőleg kiderülene a megkezett vizs­gálatból.­­ Az újvidéki „Srbski Národ“ október 14-iki számában a határőrvidéki pap­ság­ és községi elöljárókhoz fordül s min­denre kéri őket, hogy a népet tartóztassák vissza a lázadástól. E lap az ogulini zendü­lésben egy Magyarország alkotmánya ellen törekvő, messze elágazott összeesküvés nyil­­vánulását látja s erősen kárhoztatja az izga­­tókat, kik a bátor határőrnépet elcsábitják és szerencsétlenségbe döntik. A Lajtán túl. Szeged, okt. 16. Bécsben a miniszter­, vagy ha úgy tet­szik, Beust-válság , még e pillanatig egész élességében fönnáll. Egyrészről Beust, más­részről Hohenwart előterjesztéseket tettek ő felségének, ki mindkettőt személyesen ki is hallgatta. Az eldöntést közel kilátásba helye­zik. A győzelemért mindkét részen roppant erőfeszítéseket tesznek, egyrészről a csehek és feudálisok Beust ellen, másrészről mellette ennek az udvarnál levő hatalmas pártja, melyhez Vilmos és Károly Lajos alkotmányhű­ főhercegek is tartoznak , s mely minden be­folyását latba veti amazok heves ostroma ellen. Ily körülmények közt a fejedelem hely­zete valóban nem irigyelhető ! Csehország még a saját ügyeivel sem jött tisztába s a prágai „Pokrok“ már fejtegeti a csehek terveit, amelyek szerint a Morvaországgal és Siléziával való viszonyaikat akarják rendezni. Ezek szerint e két tarto­mány Csehországgal hasonló törvényhozási jogot és felelős kormányokat nyernének — a cseh korona alatt, úgy, hogy mindhárom országos ügyeiben a legtöbb hatalmat a cseh udvari kancellár gyakorolná. Eközben megszületett a morva tar­­tománygyűlés fölirata is, mely egészben ugyanazon álláspontot fog­lalja el, mint a cseh fölirat. Ennek a m­a­­gyar kiegyezésre vonatkozó része így szól : Az 1867. dec. 31-ki s a birodalmi kép­viseletről szóló alaptörvény a monarchia leg­­bensőbb lényével ellenkezésben a birodalom két részre való osztását iparkodott befejezni. Ettől a birodalom még az absolut uralom idejében is megkímélve maradt. Bármennyire állította is az 1867. magyar országgyűlés XII. törvénycikke a magyar korona tartomá­nyait, mint zárt állami organismust, a mo­narchia többi országaival szembe, a közjog fejlődésének mégsem vont oly határokat, hogy az egyenes királyságok és országok jogai elismerésre és érvényre ne juthattak volna. Ha az 1867. magyar országgyűlés XII. törvénycikke az alkotmányos rendszer meg­szilárdítását a birodalom másik felében tette a kiegyezés és a közös ügyek elismerésének föltételéül, ez a magyar alkotmány védel­mére történt, de a magyar kiegyezés soha­sem akarta a többi királyságok és orszá­gok államjogi viszonyait egymáshoz alterálni, vagy ezen országoknak szervezésük törvényeit előírni. A magyar királyságot, ha a magyar ki­egyezésnek a birodalmi egység tovább­fej­lesztésére nézve legfontosabb vívmánya, a delegáció intézménye vétetik szemügyre, nem érinti, várjon a közös ügyek tárgyalására kiküldendő delegáció az egyes tartomány­­gyűlések, vagy az osztrák birodalmi tanács által választatik-e, ha csak a választás a nem magyar országok részéről alkotmányos mó­don történik. A többire nézve Morvaország is a land­­tagból akarja választatni a „delegatiót“, kér magának külön kancellárt, de azért elismer bizonyos közös ügyeket Csehországgal is.

Next