Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)
1871-10-27 / 129. szám
1871. Tizenharmadik évfolyam. POL Megjeleli: hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház,lső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden kázhozhordással és vidékre postán: Egész évre . . . 8 frt. ) Félévre . ... 4 frt Évnegyedre ... 2 frt Előfizetési föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt. Félévre . . 3 frt 50 kr Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában,1 kigyó-utca 6 szám. Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosser Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Lafiite, Bullier e fc Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürrnbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. 129-ik szám. Péntek, október 27-én. E TIKAI ÉS VEGYESTARTALMI KÖZLÖNY. Hirdetésiek dijai: Magánhmletéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 0 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. „Panem et circenses.“ (K. L.) Az ember az állatoktól a többi közt az által is különbözik, hogy az anyagi élet fönntartása, mely az alsó osztályoknál annyi fáradsággal és küzdelemmel jár, ki nem elégíti, hanem keres magának szellemi tápot és élvezetet , hogy lelkét is gyönyörködtesse s hogy kellemes változatosságot hozzon a mindennapiság egyforma folyásába. A „szellemi táp“ fogalma persze nagyon is viszonylagos és a nevelés mellett az embernek műveltségi fokától függ. Azonban mi csak konstatálni akarjuk, hogy a szellemi élvezet szüksége — akár primitív, akár magas értelemben — létezik, létezik — az ösztönszerüségig degradálva — még a vad fajoknál is, hol nemzeti játékok- és táncokban s különösen vallási szertartásokban nyilvánul. Ezen ösztönszerűség a régi kulturnemzeteknél, jelesen a görögöknél és rómaiaknál, egy magasztos rendszer fokára emeltetett és a nemzeti művelődés leghathatósb emeltyűje lett, mivel egyrészt a hazafias érzelmeket táplálta, másrészt az egyéni dicsvágyat ösztönözte. Egészben pedig a nemzeti játékok és versenyzések nemesítőleg hatottak a nézők sokaságára, kik a tapasztaltakon épülve, jövendőbeli ünnepnapok kilátásában megifjult erővel és buzgalommal láttak dolgaik után. A nép anyagi és szellemi szükségeit a rómaiak e két szóval jellemezték: „Panem et circenses“ — kenyér és nyilvános játék; és a római állam szerkezete a megélhetés mellett a mulatságot is akarta biztosítani polgárainak. Mert e két tényező egymást kiegészíti , és amit az állam ezen kiegészítés elérésére áldoz, az dús kamatokat hoz. Azért átültették a görögöktől a színházat, amelyben ingyen vagy igen csekély díj mellett tartottak előadások ; hogy pedig ezen előadások mind a darabokat, mind a játékot illetőleg nem voltak roszak, arról az írók és a fönnmaradt színművek mellett néhány kitűnő színésznek az utókorra jött neve is tanúskodik. Hogy a rómaiak később , a hanyatlás korszakában, mindig kenyér és cirkus után kiáltottak, anélkül, hogy azt becsületes munka után keresni , ezt a teljesített kötelesség folytán kiérdemelni iparkodtak volna, az a dolog érdeméből mit sem von le. Tagadhatatlanul áll, hogy „a felnőttek oktatása a népszínházak által, ha ezek nemes irányt követnek , hatalmasan előmozdittatik és hogy nincs mulatság és élvezet, mely az ember szivére és lelkére oly közvetlenül és biztosan hatna , mint a színi költészet és előadás által nyert mulatság és élvezet. Azonban itt még más körülmény is jó tekintetbe, mely jó népszínházak üdvösségét, tehát erkölcsi szükségét bizonyítja. A szórakozás, a mulatság, a szellemi élvezet fogalma, amint már mondottuk nagyon is viszonylagos, és a nevelésnek egyik legfontosabb feladata, hogy e fogalmat nemesítse s különösen a trivialitások bűzéből tiszta légkörbe átültesse. Valamint pedig az állam és a községek egyetemeket és iskolákat állítanak föl, hogy a fiatal nemzedék szellemi fejlődését lehetővé tegyék és anyagi létét biztosítsák, úgyszintén kötelességük , azon önálló osztályok lelki igényeit tekintetbe venni, melyek sokkal korábban hagyták oda az iskolákat, semhogy a szellemi táp szükséges minősége iránt kellőleg tájékozva lennének. Az állam és a községek feladata tehát abban áll, hogy bizonyos osztályokat a szokásos aljas mulatságoktól, melyek a kereset mellett gyakran az egészséget is fölemésztik, elvonjanak és üdvös irányba tereljenek. E cél leginkább jó népszínházak által érhető el , melyek nagy vonzerőt gyakorolnak a legdurvább tömegre is; az ilyen népszínházak valódi nevelőintézetek és aeszthetikai befolyásuk csakhamar ökonómiai téren is észlelhető , amint azt a „panem et circenses, mélyebb értelme megkívánja. Az ilyen gondolatok és meggyőződések által indíttatva, szavazta meg Pest városa az ingyentelket a leendő népszinkra számára és mi a főváros képviselő estületének nagy horderejű határozatát őszinte örömmel és megelégedéssel üdvözöljük. Üdvözöljük pedig különösen azért is, mivel az annyira elnémetesedett Pest magyarosítását és nemzetesítését mi sem mozdíthatja elő oly hathatósan, mint egy magyar népszínház; üdvözöljük továbbá még azért, mivel az országos központ példája a vidékre is buzdítólag hat és nem fog utánzás nélkül maradni. Reméljük legalább, hogy a vidéki színházak állandósítása nem fog többé letétetni a napirendről; reméljük, hogy az ügybarátok, kik a dolog fontosságáról, üdvösségéről meg vannak győződve, kettőzött erőmegfeszítéssel fognak ezentúl terveik valósításához látni. Reméljük ezt különösen városunk részéről, hol a kor igényei ez idő szerint élénk viszhangot keltenek, hol jelenleg épen az okszerű nevelés terén nyilvánuló mozgalmak és intézkedések mellett minden föltétel, minden tényező létezik, melyek a színház állandósítására szükségesek. Nem is kell itt különösen kiemelnünk, hogy nálunk Magyarországon minden színház a fenebb elősoroltak mellett kisebb nagyobb mértékben mindenütt a nemzeti szellem ébresztése, fejlesztése és terjesztésére is kiterjed és a nemzeti művelődés egyik erélyes közvetítését képezi. Azonban az ilyen hivatásnak csak állandó, tehát minden tekintetben biztosított, semmiféle esélynek, önkénynek, személyes érdekeknek alávetett, hanem elsősorban a művészetnek szentelt csarnok felelhet meg. Vajda városunk képviselői és illetékes körei e nemes küldetést ne tévesztenék többé szem elül; vajha Szeged rövideden elmondhatná magáról a római költő önérzetes szavait: „Exegi monumentum aere perennius.“ — Oly emléket emeltem magamnak, mely tartósabb az ércnél! . ...... v. Szeged város szervező közgyűlése. Szeged szervező közgyűlése, mint olvasóink tudják, vasárnap okt. 22 én vette kezdetét, s öt napon át tartva, f. hó 26 án fejeztetett be, és ezzel elkészült városunk új törvényhatósága alapjának egy fontos kiegészítő része. Az első ülés és a másodiknak egy nagy része azon elvek fölötti vitákból állott, melyek a szervezési munkálatban lerakva vannak s melyek a szervező küldöttség külön jelentésében vitettek a közgyűlés elé. Az első elvi vitát azon pont idézte elő, melyben a városi tanítókra vonatkozólag a szervező küldöttség kebelében fölmerült azon indítvány foglaltatik, hogy azok városi tisztviselőknek mondassanak ki, amely azonban a szerv, munkálatban egyszerűen azon megjegyzéssel vétetett föl, hogy a küldöttség e kérdés fölött határozni föladata körén kívülesőnek tartotta. Volt egypár képviselő, ki melegen védelmezte az indítványt és ajánlotta elfogadásra, a nagy többség azonban — bár nem mondhatni, hogy nem pártolta volna azt elvben, sőt valamennyi szónok a legmelegebben nyilatkozott a tanítói állás tekintélyéről — nem tarto e kérdést a szerv, munkálat keretébe tartozónak, s így végül azon indítvány fogadtatott el, mely e kérdés fölött a napirendre térést javasolja. Nézetünk szerint nálunk e kérdés fölvetése legalább is fölösleges volt, miután azt a tényleges viszonyok nem indokolják, de ha már fölvétetett, inkább óhajtottuk volna az indítvány elfogadását, nem ugyan a szegedi tanítótestületért, melynek tekintélye nem áll alantabb a tisztviselőkénél, hanem azon vidéki kisebb községekért, melyek népei még máig sem ismerték föl és tudják méltányolni a tanítói állás fontosságát. „Mondott szóból ért az ember- — ezt tarja a példabeszéd , s ha Szeged város közgyűlése a kérdéses szót kimondja, annak kétségtelenül tág körben üdvös hatása lett volna az alsó néposztályra, mely még sok helyen cselédsorba helyezi gyermekei nevelőjét. A második elvi vita a kórházi főorvos személye körül forgott, kit a munkálat ép oly köztisztviselőnek kiván tekinteni, mint a városi főorvost s mint ilyent közvetlenül a tanács alá rendeli, mig a kisebbségi vélemény a kórházi orvosi állomást, mint amelynek hatásköre a kórház falain kívül ki nem terjed, a városi tisztikartól elkülönítettnek kívánja tekinteni, ellenkező esetben a városi főorvos alá rendelni. A közgyűlés nagy többsége az első nézetet fogadá el. A városi főügyészre nézve , ennek fizetése szabályozásánál afölött fejlődött ki vita: váljon fizetése a küldöttség által javasolt nagyobb összegben (2000 frt) állapittassék-e meg, úgy azonban, hogy az a városnak általa vitt pereiben részére bíróilag megítélt díjakkal a városi pénztárnak beszámolni tartozzék , vagy fizetése kisebb összegre szállittassék le, de a perköltségek az övéi legyenek. A többség az elsőt fogadá el. Élénk vitát idézett elő még a cégek virilisségét tárgyszó pont, mely, mint tudjuk, a cégek virilis jogát állapítá meg olyképen, hogy e jogot a cégek által megjelölt személy gyakorolhassa. E pontban lefektetett elv, mint a törvénynyel ellenkező, minden oldalról hatalmasan megtámadtatott s azon sajátságos tünemény állott elő, hogy az 50-es küldöttség kebeléből senki sem vállalkozott védelmére ; igaz, hogy ott is csak csekély szótöbbséggel fogadtatott el. E körülmény legjobban bebizonyitá ezen általunk is megtámadott elvnek tarthatlanságát. Ez ellenében azonban csak Balogh J. képviselő inditványozá azon nézet elfogadását, melyet mi hangoztattunk , hogy t. ill. a cég által fizetett adóösszeg a cégtulajdonosokra elosztassék s ha azok így elérik a virilisképességet, a virilisek közé fölveendők legyenek ; mig a többség — alig nehány tag kivételével — Magyar J. képviselőnek indítványára ezen is tulment s a cégekkel együtt a cégtulajdonosok mint ilyenek virilisségét is elveté. Mi e tárgyban most is ragaszkodunk kifejtett nézetünkhöz, s azt tartjuk, hogy valamint a küldöttségi javaslat e tárgyban a törvény korlátain túl szélsőségbe ment, úgy a közgyűlés határozatával az ellenkező szélsőségbe esett, szintén a törvény intenciója ellenére. A törvény ugyanis, ismételjük, bizonyos adóösszeghez köti a virilis jogot; ha tehát valaki kimutathatja, hogy a megkívántató adóösszeggel terhelve van, már ennélfogva — ha a törvényben megszabott egyéb kellékek megvannak — virilis, tekintet nélkül arra , mitől fizeti azt. Avagy nem igaztalanság-e, hogy valaki csak azért, mert társas- Üzletbe fektette vagyonát és attól fizet adót, megfosztva legyen virilis jogától? A fölosztás , illetőleg a személyenkénti adókimutatás nehézsége pedig, mint fölhozatott, nem létezik, mert ott a cégbejegyzés, mely a cégtulajdonosok jogainak s terheinek megítélésében zsinórmértékül szolgál, de egyébként bízzuk azt magukra az érdeklettekre, majd kimutatják ők maguktól is adójukat s ehez kötött jogaikat, ha tudják: efölött aztán csak ítél a közgyűlés, később majd az igazoló bizottmány. Az előadottakon kívül nevezetesebb elvi viták nem igen merültek föl. A közgyűlés, ebeken túlesvén, hozzáfogott a fölolvasottnak vett munkálat részletes tárgyalásához, melyben a közgyűlés enfant terrillete Magyar J. képviselő volt, kinek majd minden ponthoz volt észrevétele és indokolt ellenjavaslata ; főkép a tiszti fizetéseknél fejté ki beszélő képességét és buzgalmát, kifogyhatlan türelemmel és következetességgel indítványozván majd mindenik fizetésnek egy-két száz forinttali leszállítását, dacára annak, hogy buzgalmával majd mindig magára maradt. Volt még egypár helyen érdekes eszmecsere, de bizony a legtöbb idő üres szalmacséplésben telt el, s tekintve, hogy e hosszú tárgyalás dacára csaknem egészen változatlanul maradt a munkálat, sokkal helyesebben tett volna a közgyűlés, ha — mások példájára — a szerv, munkálatot, az elvi változtatások után, en bloc fogadja el. A Lajtait túl, Szeged, okt. 26. A mai reggeli posta még mindig nem hozta meg a lajtántúli alkotmányvajúdásban a korona döntő határozatát, a jelek azonban odamutatnak, hogy a csehek esélye Hohenwarttal együtt lefelé áll, dacára annak, hogy egynémely hazai lap már meg is énekelte Beust bukását. Andrássy , re quasi bene gesta , f. hó 25-én hazajött, itthon minisztertanácsot tartott s aztán elutazott terebesi jószágára, ami odamutat, hogy Magyarország szénáját Bécsben jól rendbehozottnak tartja.Eközben a cseh pártvezérek is megérkeztek Bécsbe , hogy Hohenwarttal a cseh válaszlóiratban tett módosítások fölött értekezzenek. Hogy mi sül ki ebből, rövideden megtudjuk. Eddig csak egymással ellenkező hírek halmazát regisztrálhatjuk, melyek azonban mind többé-kevésbé föltevéseken alapszanak. Egyik azt mondja, hogy "az esélyek mindkét részre egyenlőn állanak; de túlnyomók azon hírek, melyek a kiegyezkedés reményét s vele a Hohenwart-kormány fönnállása lehetőségét igen alászállitják. így a „P. Ll.“-nak okt. 25-től táviratozzék Bécsből, hogy Hohenwart az osztr. kormány további fönnállását attól tette függővé, hogy a válaszlóirat oly fogalmazást nyerjen, mely a csehekkel történt megállapodást sértetlenül hagyja s a cseheket a reichsratbba viszi. Ebből azt lehet következtetni, amit ■ az 1