Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)

1871-10-27 / 129. szám

1871. Tizenharmadik évfolyam. POL Megjeleli: hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők : iskola-utca, Vadász-ház,­l­ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsi­gmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden kázhozhordással és vidékre postán: Egész évre . . . 8 frt. ) Félévre . ... 4 frt­ Évnegyedre ... 2 frt Előfizetési föltételek: Helyben a ki­adóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt.­­ Félévre . . 3 frt 50 kr Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában,1 kigyó-utca 6 szám. Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosser Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Lafiite, Bullier e fc Cp. (Place de la Bourse 8),­ Prágában, Münchenben, Nürrnbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában.­ 129-ik szám. Péntek, október 27-én. E TI­KA­I ÉS VEGYESTAR­TA­LM­I KÖZLÖNY. Hirdetésiek di­jai: Magánhmletéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 0 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. „Panem et circenses.“ (K. L.) Az ember az állatoktól a többi közt az által is különbözik, hogy az anyagi élet fönntartása, mely az alsó osztályoknál annyi fáradsággal és küzdelemmel jár, ki nem elégíti, hanem keres magának szellemi tápot és élve­zetet , hogy lelkét is gyönyörködtesse s hogy kellemes változatosságot hoz­zon a mindennapiság egyforma folyá­sába. A „szellemi táp“ fogalma persze nagyon is viszonylagos és a nevelés mellett az embernek műveltségi fokától függ. Azonban mi csak konstatálni akarjuk, hogy a szellemi élvezet szük­sége — akár primitív, akár magas értelemben — létezik, létezik — az ösztönszerüségig degradálva — még a vad fajoknál is, hol nemzeti játékok- és táncokban s különösen vallási szer­tartásokban nyilvánul. Ezen ösztönsze­­rű­ség a régi kulturnemzeteknél, jelesen a görögöknél és rómaiaknál, egy ma­gasztos rendszer fokára emeltetett és a nemzeti művelődés leghathatósb emel­tyűje lett, mivel egyrészt a hazafias érzelmeket táplálta, másrészt az egyéni dicsvágyat ösztönözte. Egészben pedig a nemzeti játékok és versenyzések ne­­mesítőleg hatottak a nézők sokasá­gára, kik a tapasztaltakon épülve, jö­vendőbeli ünnepnapok kilátásában meg­­ifjult erővel és buzgalommal láttak dolgaik után. A nép anyagi és szellemi szüksé­geit a rómaiak e két szóval jellemez­ték: „Panem et circenses“ — kenyér és nyilvános játék; és a római állam szerkezete a megélhetés mellett a mu­latságot is akarta biztosítani polgárai­nak. Mert e két tényező egymást ki­egészíti , és amit­ az állam ezen kiegé­szítés elérésére áldoz, az dús kamato­kat hoz. Azért­ átültették a görögöktől a színházat, amelyben ingyen vagy igen csekély díj mellett tartottak elő­adások ; hogy pedig ezen előadások mind a darabokat, mind a játékot ille­tőleg nem voltak roszak, arról az írók és a fönnmaradt színművek mellett né­hány kitűnő színésznek az utókorra jött neve is tanúskodik. Hogy a rómaiak később , a hanyatlás korszakában, min­dig kenyér és cirkus után kiáltottak, anél­kül, hogy azt becsületes munka után ke­resni , ezt a teljesített kötelesség foly­tán kiérdemelni iparkodtak volna, az a dolog érdeméből mit sem von le. Ta­gadhatatlanul áll, hogy „a felnőttek oktatása a népszínházak által, ha ezek nemes irányt követnek , hatalmasan előmozdittatik és hogy nincs mulatság és élvezet, mely az ember szivére és lelkére oly közvetlenül és biztosan hatna , mint a színi költészet és előadás által nyert mulatság és élvezet. Azonban itt még más körülmény is jó tekintetbe, mely jó népszínházak üdvösségét, tehát erkölcsi szükségét bizonyítja. A szórakozás, a mulatság, a szellemi élvezet fogalma, amint már mondottuk nagyon is viszonylagos, és a nevelésnek egyik legfontosabb fel­adata, hogy e fogalmat nemesítse s különösen a trivialitások bűzéből tiszta légkörbe átültesse. Valamint pedig az állam és a községek egyetemeket és iskolákat állítanak föl, hogy a fiatal nemzedék szellemi fejlődését lehetővé tegyék és anyagi létét biztosítsák, úgy­szintén kötelességük , azon önálló osztá­lyok lelki igényeit tekintetbe venni, melyek sokkal korábban hagyták oda az iskolákat, semhogy a szellemi táp szükséges minősége iránt kellőleg tájé­kozva lennének. Az állam és a közsé­gek feladata tehát abban áll, hogy bi­zonyos osztályokat a szokásos aljas mulatságoktól, melyek a kereset mel­lett gyakran az egészséget is fölemész­tik, elvonjanak és üdvös irányba terel­jenek. E cél leginkább jó népszín­házak által érhető el , melyek nagy vonzerőt gyakorolnak a legdurvább tö­megre is; az ilyen népszínházak valódi nevelőintézetek és aeszthetikai befolyá­suk csakhamar ökonómiai téren is ész­lelhető , amint azt a „panem et cir­censes, mélyebb értelme megkívánja. Az ilyen gondolatok és meggyőző­dések által indíttatva, szavazta meg Pest városa az ingyentelket a leendő népszinkr­a számára és mi a főváros képviselő estü­letének nagy horderejű ha­tározatát őszinte örömmel és megelége­déssel üdvözöljük. Üdvözöljük pedig különösen azért is, mivel az annyira elnémetesedett Pest magyarosítását és nemzetesítését mi sem mozdíthatja elő oly hathatósan, mint egy magyar nép­színház; üdvözöljük továbbá még azért, mivel az országos központ példája a vidékre is buzdítólag hat és nem fog utánzás nélkül maradni. Reméljük leg­alább, hogy a vidéki színházak állan­dósítása nem fog többé letétetni a napi­rendről; reméljük, hogy az ügybarátok, kik a dolog fontosságáról, üdvösségé­ről meg vannak győződve, kettőzött erőmegfeszítéss­el fognak ezentúl terveik valósításához látni. Reméljük ezt különösen városunk részéről, hol a kor igényei ez idő sze­rint élénk viszhangot keltenek, hol jelenleg épen az okszerű nevelés terén nyilvánuló mozgalmak és intézkedések mellett minden föltétel, minden tényező létezik, melyek a színház állandósítá­sára szükségesek. Nem is kell itt kü­lönösen kiemelnünk, hogy nálunk Ma­gyarországon minden színház a fenebb elősoroltak mellett kisebb nagyobb mér­tékben mindenütt a nemzeti szellem ébresztése­, fejlesztése­ és terjesztésére is kiterjed és a nemzeti művelődés egyik erélyes közvetítését képezi. Azon­ban az ilyen hivatásnak csak állandó, tehát minden tekintetben biztosított, semmiféle esélynek, önkénynek, szemé­lyes érdekeknek alávetett, hanem első­sorban a művészetnek szentelt csarnok felelhet meg. Vajda városunk képviselői és illetékes körei e nemes küldetést ne tévesztenék többé szem elül; vajha Szeged rövideden elmondhatná magáról a római költő önérzetes szavait: „Exegi monumentum aere perennius.“ — Oly emléket emeltem magamnak, mely tartósabb az ércnél! . ...... v. Szeged város szervező közgyűlése. Szeged szervező közgyűlése, mint olva­sóink tudják, vasárnap okt. 22 én vette kezdetét, s öt napon át tartva, f. hó 26 án fejeztetett be, és ezzel elkészült városunk új törvényhatósága alapjának egy fontos kiegészítő része. Az első ülés és a másodiknak egy nagy része azon elvek fölötti vitákból állott, me­lyek a szervezési munkálatban lerakva van­nak s melyek a szervező küldöttség külön jelentésében vitettek a közgyűlés elé. Az első elvi vitát azon pont idézte elő, melyben a városi tanítókra vonatkozólag a szervező küldöttség kebelében fölmerült azon indítvány foglaltatik, hogy azok városi tisztviselőknek mondassanak ki, amely azonban a szerv, munkálatban egyszerűen azon megjegyzéssel vétetett föl, hogy a kül­döttség e kérdés fölött határozni föladata körén kívülesőnek tartotta. Volt egypár képviselő, ki melegen vé­delmezte az indítványt és ajánlotta elfoga­dásra, a nagy többség azonban — bár nem mondhatni, hogy nem pártolta volna azt elvben, sőt valamennyi szónok a legmele­gebben nyilatkozott a tanítói állás tekinté­lyéről — nem tarto e kérdést a szerv, mun­kálat keretébe tartozónak, s így végül azon indítvány fogadtatott el, mely e kérdés fö­lött a napirendre térést javasolja. Nézetünk szerint nálunk e kérdés fölvetése legalább is fölösleges volt, miután azt a tény­leges viszonyok nem indokolják, de ha már fölvétetett, inkább óhajtottuk volna az indítvány elfogadását, nem ugyan a szegedi tanítótestületért, melynek tekintélye nem áll alantabb a tisztviselőkénél, hanem azon vidéki kisebb községekért, melyek népei még máig sem ismerték föl és tudják méltányolni a tanítói állás fontosságát. „Mon­dott szóból ért az ember-­ — ezt tar­ja a példabeszéd , s ha Szeged város közgyűlése a kérdéses szót kimondja, annak kétségte­lenül tág kör­b­en üdvös hatása lett volna az alsó néposztályra, mely még sok helyen cselédsorba helyezi gyermekei nevelőjét. A második elvi vita a kórházi főorvos személye körül forgott, kit a munkálat ép oly köztisztviselőnek kiván tekinteni, mint a városi főorvost s mint ilyent közvetlenül a tanács alá rendeli, mig a kisebbségi véle­mény a kórházi orvosi állomást, mint amely­nek hatásköre a kórház falain kívül ki nem terjed, a városi tisztikartól elkülönítettnek kívánja tekinteni, ellenkező esetben a városi főorvos alá rendelni. A közgyűlés nagy többsége az első nézetet fogadá el. A városi főügyészre nézve , ennek fize­tése szabályozásánál afölött fejlődött ki vita: váljon fizetése a küldöttség által javasolt nagyobb összegben (2000 frt) állapittassék-e meg, úgy azonban, hogy az a városnak általa vitt pereiben részére bíróilag megítélt díjakkal a városi pénztárnak beszámolni tar­tozzék ,­­ vagy fizetése kisebb összegre szállittassék le, de a perköltségek az övéi legyenek. A többség az elsőt fogadá el. Élénk vitát idézett elő még a cégek virilisségét tárgyszó pont, mely, mint tudjuk, a cégek virilis jogát állapítá meg olyképen, hogy e jogot a cégek által meg­jelölt személy gyakorolhassa. E pontban lefektetett elv, mint a tör­vénynyel ellenkező, minden oldalról hatal­masan megtámadtatott s azon sajátságos tünemény állott elő, hogy az 50-es küldött­ség kebeléből senki sem vállalkozott védel­mére ; igaz, hogy ott is csak csekély szó­többséggel fogadtatott el. E körülmény leg­jobban bebizonyitá ezen általunk is megtá­madott elvnek tarthatlanságát. Ez ellenében azonban csak Balogh J. képviselő inditványozá azon nézet elfogadását, melyet mi hangoztattunk , hogy t. ill. a cég által fizetett adóösszeg a cégtulajdonosokra elosztassék s ha azok így elérik a virilis­képességet, a virilisek közé fölveendők le­gyenek ; mig a többség — alig nehány tag kivételével — Magyar J. képviselőnek indít­ványára ezen is tulment s a cégekkel együtt a cégtulajdonosok mint ilyenek virilissé­gét is elveté. Mi e tárgyban most is ragaszkodunk kifejtett nézetünkhöz, s azt tartjuk, hogy va­lamint a küldöttségi javaslat e tárgyban a törvény korlátain túl szélsőségbe ment, úgy a közgyűlés határozatával az ellenkező szél­sőségbe esett, szintén a törvény intenciója ellenére. A törvény ugyanis, ismételjük, bizonyos adóösszeghez köti a virilis jogot; ha tehát valaki kimutathatja, hogy a megkívántató adóösszeggel terhelve van, már ennélfogva — ha a törvényben megszabott egyéb kellé­kek megvannak — virilis, tekintet nélkül arra , mitől fizeti azt. Avagy nem igaztalan­­ság-e, hogy valaki csak azért, mert társas- Üzletbe fektette vagyonát és attól fizet adót, megfosztva legyen virilis jogától? A fölosz­tás , illetőleg a személyenkénti adókimutatás nehézsége pedig, mint fölhozatott, nem létezik, mert ott a cégbejegyzés, mely a cégtulajdonosok jogainak s terheinek megítélé­sében zsinórmértékül szolgál, de egyébként bízzuk azt magukra az érdeklettekre, majd kimutatják ők maguktól is adójukat s ehez kötött jogaikat, ha tudják: efölött aztán csak ítél a közgyűlés, később majd az igazoló bizottmány. Az előadottakon kívül nevezetesebb elvi viták nem igen merültek föl. A közgyűlés, ebeken túlesvén, hozzáfogott a fölolvasottnak vett munkálat részletes tárgyalásához, mely­ben a közgyűlés enfant terrille­te Magyar J. képviselő volt, kinek majd minden pont­hoz volt észrevétele és indokolt ellenjavas­lata ; főkép a tiszti fizetéseknél fejté ki be­szélő képességét és buzgalmát, kifogyhatlan türelemmel és következetességgel indítvá­nyozván majd mindenik fizetésnek egy-két száz forinttali leszállítását, dacára annak, hogy buzgalmával majd mindig magára maradt. Volt még egypár helyen érdekes eszmecsere, de bizony a legtöbb idő üres szalmacséplésben telt el, s tekintve, hogy e hosszú tárgyalás dacára csaknem egészen változatlanul maradt a munkálat, sokkal he­lyesebben tett volna a közgyűlés, ha — má­sok példájára — a szerv, munkálatot, az elvi változtatások után, en bloc fogadja el. A Lajtait túl, Szeged, okt. 26. A mai reggeli posta még mindig nem hozta meg a lajtántúli alkotmány­vajúdásban a korona döntő határozatát, a jelek azonban odamutatnak, hogy a csehek esélye Hohen­­warttal együtt lefelé áll, dacára annak, hogy egynémely hazai lap már meg is énekelte Beust bukását. Andrássy , re quasi bene gesta , f. hó 25-én hazajött, itthon minisztertanácsot tartott s aztán elutazott terebesi jószágára, ami oda­mutat, hogy Magyarország szénáját Bécsben jól rendbehozottnak tartja.­­Eközben a cseh pártvezérek is megérkeztek Bécsbe , hogy Hohenwarttal a cseh válaszlóiratban tett mó­dosítások fölött értekezzenek. Hogy mi sül ki ebből, rövideden megtudjuk. Eddig csak egymással ellenkező hírek halmazát regisz­trálhatjuk, melyek azonban mind többé-ke­­vésbé föltevéseken alapszanak. Egyik azt mondja, hogy "az esélyek mindkét részre egyenlőn állanak; de túlnyomók azon hírek, melyek a kiegyezkedés reményét s vele a Hohenwart-korm­ány fönnállása lehetőségét igen alászállitják. így­ a „P. Ll.“-nak okt. 25-től táviratoz­zék Bécsből, hogy Hohenwart az osztr. kor­mány további fönnállását attól tette függővé, hogy a válaszlóirat oly fogalmazást nyerjen, mely a­ csehekkel történt megállapodást sér­tetlenül hagyja s a cseheket a reichsratbba viszi. Ebből azt lehet következtetni, amit ■ a­z 1

Next