Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)

1871-11-22 / 140. szám

1871. Tizenharmadik évfolyam.­­ Megjelen: hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztőségi iroda, h­ová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők ; iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóh­ivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden kázhozhordással és vidékre postán­. Egész évre ... 8 frt. | Félévre ... 4 frt­ Évnegyedre . . . 2 frt Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten a Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Bullier e fc Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. 140-ik szám. Szerda, november 22-én. ■ POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési feltételek: Hirdetések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 4 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Horváth­­Mihály beszéde. (A pest-csongrádi 3-ik honvédzászlóalj lobogó­jának fölszentelése alkalmával.) Mig más nemzeteknél jobbára csak a nemzeti dicsőség, mely nem egyszer hiúsággá sülyed, íratja a jeligét azon zászlókra, me­lyek alatt a nemzeti hadsereg ezredei har­colnak, nálunk magyaroknál e jeligéknek sokkal több, nagyobb a jelentősége, mert a mi vitézlő rendünknek a puszta nemzeti dicsőség gyarapításánál sokkal nagyobb a föladata. E föladat: a legfőbb nemzeti érde­kek, maga az állami élet s a nemzeti lét megvédése, föntartása. Az isteni gondviselésnek megfoghatlan végzete ezer évvel ezelőtt oly hazában tele­­pité meg nemzetünket, mely eleitől fogva a nyugati s keleti, európai s ázsiai népek el­lentétes érdekeinek volt harctere. Ezen ellen­tétes é­dekek harca nemzetünket is múlha­tatlanul minduntalan a csatatérre szólitá vagy az egyik, vagy a másik fél szövetségese gyanánt, hogy mint azon ellentétes érdekek valamelyikének osztályos társa, vagy önál­lóan is, küzdjön amaz érdekek élethalál-har­cában saját biztosítására. Századokon keresztül álla őrt nemze­tünk Európa közepén, mint védfala a nyu­gati keresztény civilizációnak , miveltségnek, a barbárság vad árja ellen, mely százezer­nyi hadaknál árasztá el útjában hazánkat, hogy itt tanyát ütve , innen rabolja el a szomszéd nyugati­ miveltség kincseit, tapossa el csordáival a kultúra virányait. Nemzeti haderőnk akkor is olynemű volt, mint a minő mai napság nemzeti hon­védségünk. És a nemzeti fölkelés , melyben akkor is, mint ma a honvédségben, a nem­zet valamennyi osztálya, gazdag és szegény, úr és jobbágy, polgár és zsellér, ugyanazon zászlók alatt, vegyesen küzdött, akkor is megtermette végre áldásos gyümölcseit. A századok súlyos, gyakran aránytalan harcai­ban néha ugyan mostoha lett iránta a sze­rencse, néha a végveszély örvényének szé­lére sodortatott nemzetünk a határaiban meg­csonkított, megkisebbített hazában. Honfiaink százezreinek legnemesebb vére folyt, s„elhull­­janak legjobbjaink a hosszú harc alatt.“ De az annyi nemes vérrel áztatott haza földje végre is meg lön mentve, a keresztény ci­vilizáció megóva a barbárság pusztító árjától. És e súlyos külharcok mellett még egy drága nemzeti kincset, a nemzeti független­séget és a szabad alkotmányosságot, mi a magyarnak annyi, mint maga az élet, meg kellett menteni épen azoknak hódító törek­vései, kényuralmi vágyai ellenében, kiknek védfalul szolgáltak, kiket szivök vérével ol­talmaztak a barbárság eláradása ellen. A nemzeti függetlenségért és alkotmányos sza­badságért vívott ezen harcok is századokon keresztül tartanak, míg végre nemzetünk, szövetségben az újkor hatalmas szellemével, néhány év előtt, Istennek hála , azok­ból is szintén diadalmasan lépett ki. Győztünk, Istennek ezer hála ! valamint egykor, százados külharcainkban a pogány barbárság pusztító árja ellen, úgy a szintén hosszú belharcokban az erkölcsi hódítás, az idegen kényuralom ellen is. Mentve van leg­nagyobb nemzeti kincsünk, mely életünkkel azonos, mentve nemzeti függetlenségünk s alkotmányos szabadságunk, az önkormányzat minden biztosító intézményével egyetemben. De azért ne higyyük , hogy már véget értek küzdelmeink, hogy már gondtalanul pihenhetünk babérainkon, kéjelegve a nyu­galom ölében. Az élet folytonos harc, melyből csak az előrelátó, az erős léphet ki győze­delmesen ; a gondtalan, a hanyag, a készü­letien, vagy a gyáva pedig bizonyosan elbu­kik. Az átalános örök béke csak azon kor­látolt elméjű jószívűek jámbor óhajtása, kik az emberi szenvedélyeket nem ismerik, az emberi érdekek különféleségét eléggé nem méltányolják. És így bennünket is a har­coknak még hosszú sora vár, melyekben szintén győznünk kell, ha élni, ha függetle­nül, szabadon élni, nemzeti szokásaink, in­tézményeink birtokában élni akarunk. Hála, a keserű megpróbáltatások után, vjilahára a nemzet szellemének s erkölcsei­nek igazi ismeretére jutott fejedelemnek, azon dicső honvédség, mely húsz és egypár év előtt oly dicső harcokat vívott a nem­­zeti függetlenségért és szabad alkotmányos­ságért , ezzel együtt nemcsak helyreállítva létezik, hanem megjavított alakban, még erő­sebb alapokra fektetve, törvényes véderejévé lett a hazának és trónnak , hogy ennek fé­nyét s dicsőségét, amannak függetlenségét s alkotmányát, hogy magát a nemzeti életet minden veszély ellen megvédje, melyeket még az ismeretlen jövő rejthet méhében. Mert, ismétlem, ne higyyük, hogy már minden küzdelmeink véget értek ; ne higyjük, hogy azon kedvező viszonyok , melyeknek mai napság mind nemzeti függetlenségünk, mind alkotmányos szabadságunk tekintetében örvendünk, hogy a békés lét és haladás azon biztossága, melyben jelenleg létezünk, örökké tartsanak. E mozgalmas, forrongó században, midőn még annyi igazolhatlan ambitiók, annyi alaptalan, önzésteljes nemzetiségi vágyak, annyi megoldatlan társadalmi kérdések töre­kednek az előtérbe, maguknak érvényesülést követelve, bizonyára mi sem fogunk örök árkádiai békének örvendhetni. Az e forron­gások közt támadható veszélyek bennünket is újra a harctérre szólíthatnak. S hogy a féltett nemzeti kincseket e veszélyek közül is megmentsük, úgy kell fölkészülve lennünk, hogy a győzedelem alapos reményével, sőt biztosságával foghassuk kezünkbe a fegyvert. A nemzeti haderőnek két lényeges té­nyezője van , mely a diadalt biztosíthatja: az anyagi számerő , s a szellemi erkölcsi erő. E kettő szokott dönteni a harcok válságos mezején: az anyagi számerő elnyomó súlyá­val , az erkölcsi erő szellemi hatalmával, mely gyakran a többszörösen nagyobb anyagi erőn is képes kivívni a diadalt. Mi magyarok az anyagi számerő súlyá­val nem dicsekedhetünk : nemzetünk egyike a kisebb európai nemzeteknek. A magyar hadse­­reg, együttvéve a sorkatonaságot és honvéd­séget, csak mintegy 500 ezer fegyverfogót ké­pez. Honvédségünk külön eddigelé 140 ezret tesz, épen annyit, mennyit 49-ben a csatasíkra állíthattunk. Néhány év alatt a honvédsereg ezen száma kétszerezve leend, úgy­hogy leg­alább is­ 300 ezer vitéz honvéd fog a rendes sorkatonaság mellett őrködni a haza bizton­sága fölött. De bármily tekintélyes is ezen szám, bár eddigelé legválságosabb perceiben, ha­talma tetőpontján, annak felét is alig volt képes kiállítani s fölszerelni nemzetünk: mi számerőnkkel mindig csak másodrendben fo­gunk maradni azon nagyobb szomszéd nem­zetek mellett, melyek egypár millióra emel­hetik fegyveres erejök létszámát. Az anyagi számerő ekként sohasem fogja eléggé biztosíthatni hazánkat, nemzetünket a jövendő kor harcaiban. Mi tehát, ha legszen­tebb nemzeti kincseinket biztosítva akarjuk látni azoknak ádáz ellenségeitől, oda va­gyunk utasítva, hogy az erkölcsi erő szellemi hatalmával vértezzük körül haderőnket, hat­ványozzuk annak súlyát. Nemzetünk szereti magát harciasnak ne­vezni , s kétségbe nem is vonható, a ma­gyarnak oly természeti tulajdonságai van­nak, melyek a diadalt, az ellenség túlnyomó száma dacára is már számos ízben az ő ré­szére döntötték el. De mai napság, a tudo­mány és értelmiség ezen korában, már nem elég a győzedelem biztosítására a heves ro­ham, a bátorság s kitartás, vagy más termé­szeti tulajdonságok. Hanem ezek mellett múl­hatatlanul szükséges a tudományos, műszaki képzettség a tisztekben, gyakorlatias kikép­zettség, szigorú fegyelem s lelkesedés a köz­vitézben. Meggyőző bizonyítványát szolgáltatta en­nek azon óriási harc, melyet Európa legna­gyobb két nemzete sok százezernyi hadak­kal vívott egymás ellen. A francia harcos is számos jó természeti tulajdonságokkal bir a csatamezőn. Ő magát a világ első katonájá­nak szereti nevezni. S e büszke címet meg is érdemelte a század elején vívott nagy harcokban, midőn Európa összeszövetkezett nemzeteit egymaga legyőzte. De akkor sem egyedül természeti vitéz tulajdonságai sze­reztek a francia, hadaknak annyi diadalt, akkor is sokkal inkább vezéreinek lángszel­leme, tisztjeinek páratlan képzettsége adta a döntő súlyt a vitéz hadak ellenállhatatlan hatalmának. Legújabban pedig bámulva látta a világ, hogy ezen természeti tulajdonságaik nem különben, mint nagy képzettségek által kitűnő francia hadakat mégis száz csatában legyőzte a még nagyobb német tudomány és szakképzettség. Én tehát azon szép természeti tulajdon­ságokhoz, melyek a magyar vitézt a világ legjobb katonái sorába helyezik, s neki már annyi diadalt szereztek a csatamezőn , még kettőt óhajtók s pedig a lehető legnagyobb mértékben kapcsoltatni, állandó, örökös kísé­rőjéül a dicső pályán : öntudatos lelkesedést a hazáért, annak függetlenségéért s nemzeti intézményeiért , és mennél nagyobb képzett­séget a hadi tudományok­ s gyakorlatokban. E kettőben fekszik azon erkölcsi erő, mely­nek szellemi hatalma a nagyobb számerőt is képes megszégyeníteni s a csekélyebb anyagi erőnek is biztosítani a diadalt. A franciák súlyos bukása óva például álljon mindenha a mag­at vitézi rend előtt, hogy soha ne bizza el magát, soha ne elé­gedjék meg eddig szerzett képzettségével, hanem mind többre , mind magasabbra töre­kedjék. A legbűnösebb gondatlanság volna, nem készülni, folyton a legnagyobb buzgalommal nem képeznie magát csak azért, mivel a ma­gyar honvéd s katona különben is a vitéz­ség hírében áll, vagy mivel a háború kitö­rése bizonytalan s csak a távol jövőben vár­ható. Hiszen maga a gondatlanság, az elő­készület s kiképzés elmulasz­ása siettethetné a veszély kitörését; míg ellenben gyakran a készültség maga is megakadályozhatja a há­borút, visszaijesztheti a támadni vágyó el­lenséget. Az erőst, a jól fölkészültet az el­lenség is fél megtámadni. Amely nemzet had­serege oly készült s képzett minden percben, mintha már a határokon állna az ellenség, félig már csak ezáltal is biztosította magá­nak a győzedelmes A legszentebb nemzeti kincsek, a füg­getlenség, az alkotmány, a királyi trón, maga a nemzeti lét védelme s megmentése van bízva vitéz hadainkra s honvédeinkre. Ennek tudata lebegjen tehát szünet nélkül szemeik előtt; ennek érzete hassa át meg át keblei­ket, hogy soha nem engedő buzgalommal haladjanak mind előbbre, mind magasabbra az önképzés véletlen pályáján, és a haza biztosítva lesz minden veszély ellen. A kép­zettség tökélye­s a hazaszeretet lelkesedése lesz a talizmán, mely vitéz hadainkat , hon­védségünket győzhetetlenné teendi a harcok mezején. Kölcseynek, legnemzetiebb magyar köl­tőink egyikének szép dala legyen a honvéd s általában a magyar vitéz mindennapi imád­sága, mely őt a maga osztályának nagy nemzeti fontosságára emlékeztesse és soha nem lankadó törekvésre, haladásra buzdítsa. De neked élni kell ó hon! S örökre, mint a tavasz virulni. — Ah! mert omladékidon Reszketve fognék szétomolni Hazám ! Hazám ! A pest-csongrádi magyar királyi 3-dik honvédzászlóaljat, melynek zászlaját Isten segélyével, szentegyházunk szertartásai és szokásai szerint ezen órában fölszenteltem, a többi honvédzászlóaljak fölött egygyel több indok kötelezi, egygyel több ösztön indíthatja arra, hogy magának a hazafias öntudatos lelkesedés folytonos ápolása, s a képzettség­ben való szakadatlan haladás által a lehető legnagyobb mérvben megszerezze azon er­kölcsi erőt, melynek hatalma dönti el leg­gyakrabban a harcok sorsát. A 3-dik hon­védzászlóalj névörököse azon dicső 3 dik honvédzászlóaljnak, mely 48. és 49-ben a hősiességnek annyi csodáit mivelte , hogy akkoron, mint legjelesebb zászlóaljunk pél­dányképe lett az egész nemzeti hadseregnek. És mi adta akkor a 3-dik zászlóaljnak ama csodás hatalmat, hogy ahol a csataté­ren megjelent , szinte bizonyos volt győze­­delme , ha kétszeres szám ellen kellett is harcolnia ? Azon hősies zászlóalj majdnem kivétel nélkül mivel a fiatal emberekből állott, kikben az öntudatos hazafiság és honszeretet a lel­kesedés tüzét magasan föllobogtatá, s akik e lelkesedés mellett a képzettségben is el­sők voltak nemzeti hadseregünkben. Igen, a hazafias lelkesedés s a magas képzettség szerezte 22 év előtt a dicső 3-dik zászlóalj­nak ama hírneves dicsőséget,, ama hősiessé­get, mely száz csatában győzött és soha le nem győzetett. Érdemes tisztjei és közvitézei a 3-dik zászlóaljnak ! Ti egy dicső névnek vagytok örökösei, mely benneteket is arra kötelez, hogy e nagy nevet teljes fényében megőriz­zétek a harcok mezején. És ti meg fogjátok azt érteni! Ti még nevelni fogjátok annak fényét s dicsőségét. Elődeitek példája ben­neteket is arra fog buzdítani, hogy a ti keb­leitekben is kiolthatatlan lánggal lobogjon azon öntudatos hazaszeretet lelkesedése , a ti soraitokban is kifejlődjék azon magas kép­zettség erkölcsi hatalma, mely elődeiteknek a 48. s 49-diki 3 dik zászlóalj tisztjeinek s közvitézeinek annyi csatában szerzett soha el nem fonnyadó babérkoszorúkat.­ E zászló, melyet ma nevetekre fölszen­teltem, legyen az intő jel, hogy kötelességei­teket mindig buzgón s pontosan teljesítsétek, hogy rendületlenül hívek legyetek a trón és haza, a király és nemzet iránt. Valahányszor az harcra fog kibontatni előttetek : azon el­szántsággal kövessétek azt, hogy győzni, vagy halni fogtok, s biztosak lehettek, hogy ha vértől ázva is, de a győzedelemnek mind újabb babérjával megkoszorúzva , fogjátok azt visszahozni a harcok küzdelmeiből. Adja Isten, hogy mindenha hit és szerencse ki­sérje, mindenha diadal és dicsőség koszo­­ruzza zászlótokat! ügy legyen ! Bécs, nov. 19. 1871. Kell­ersp­erg báró küldetése hajótörést szenvedett; a mo­dern Cincinnatus visszatért ekéjéhez és ez időszerűnt már G­rácban tar­tózkodik „procus negotiis.“ Ez Cis­­lajtániában a legeslegújabb affaire, mely ámbár, mint sok más, egész váratlan meglepetés gyanánt lépett föl, nem kevert föl sok port, aminek több oka van. Először Kellersperg egy politikai frakció rokonszenvét sem bírta föltét­lenül; másodszor kormányzói előrajzát tulajdonképen senki sem ismerte meg és a kevés, ami belőle a nyilvánosságra átszivárgott, még nem volt elég arra, hogy magának pártot szerezzen; har­madszor — és ez a fő ok — a pesszi­mizmus itt már oly magas fokra há­gott, hogy a „fordulatok“, hacsak nem rendkívüliek, minden hatásukat elvesz­tették. Kellersperg különben kétségen kívül a „lengyel kérdés“ elöl szökött meg, mely iránt eleinte Andrássy álláspontját foglalta volt el; később egyet gondolt és Schmerling 61-iki elveire tért át, minek következtében rögtön lehetlenné vált. Azt mondják,

Next