Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)
1871-11-22 / 140. szám
1871. Tizenharmadik évfolyam. Megjelen: hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők ; iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden kázhozhordással és vidékre postán. Egész évre ... 8 frt. | Félévre ... 4 frt Évnegyedre . . . 2 frt Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten a Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Bullier e fc Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. 140-ik szám. Szerda, november 22-én. ■ POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési feltételek: Hirdetések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 4 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. HorváthMihály beszéde. (A pest-csongrádi 3-ik honvédzászlóalj lobogójának fölszentelése alkalmával.) Mig más nemzeteknél jobbára csak a nemzeti dicsőség, mely nem egyszer hiúsággá sülyed, íratja a jeligét azon zászlókra, melyek alatt a nemzeti hadsereg ezredei harcolnak, nálunk magyaroknál e jeligéknek sokkal több, nagyobb a jelentősége, mert a mi vitézlő rendünknek a puszta nemzeti dicsőség gyarapításánál sokkal nagyobb a föladata. E föladat: a legfőbb nemzeti érdekek, maga az állami élet s a nemzeti lét megvédése, föntartása. Az isteni gondviselésnek megfoghatlan végzete ezer évvel ezelőtt oly hazában telepité meg nemzetünket, mely eleitől fogva a nyugati s keleti, európai s ázsiai népek ellentétes érdekeinek volt harctere. Ezen ellentétes édekek harca nemzetünket is múlhatatlanul minduntalan a csatatérre szólitá vagy az egyik, vagy a másik fél szövetségese gyanánt, hogy mint azon ellentétes érdekek valamelyikének osztályos társa, vagy önállóan is, küzdjön amaz érdekek élethalál-harcában saját biztosítására. Századokon keresztül álla őrt nemzetünk Európa közepén, mint védfala a nyugati keresztény civilizációnak , miveltségnek, a barbárság vad árja ellen, mely százezernyi hadaknál árasztá el útjában hazánkat, hogy itt tanyát ütve , innen rabolja el a szomszéd nyugati miveltség kincseit, tapossa el csordáival a kultúra virányait. Nemzeti haderőnk akkor is olynemű volt, mint a minő mai napság nemzeti honvédségünk. És a nemzeti fölkelés , melyben akkor is, mint ma a honvédségben, a nemzet valamennyi osztálya, gazdag és szegény, úr és jobbágy, polgár és zsellér, ugyanazon zászlók alatt, vegyesen küzdött, akkor is megtermette végre áldásos gyümölcseit. A századok súlyos, gyakran aránytalan harcaiban néha ugyan mostoha lett iránta a szerencse, néha a végveszély örvényének szélére sodortatott nemzetünk a határaiban megcsonkított, megkisebbített hazában. Honfiaink százezreinek legnemesebb vére folyt, s„elhulljanak legjobbjaink a hosszú harc alatt.“ De az annyi nemes vérrel áztatott haza földje végre is meg lön mentve, a keresztény civilizáció megóva a barbárság pusztító árjától. És e súlyos külharcok mellett még egy drága nemzeti kincset, a nemzeti függetlenséget és a szabad alkotmányosságot, mi a magyarnak annyi, mint maga az élet, meg kellett menteni épen azoknak hódító törekvései, kényuralmi vágyai ellenében, kiknek védfalul szolgáltak, kiket szivök vérével oltalmaztak a barbárság eláradása ellen. A nemzeti függetlenségért és alkotmányos szabadságért vívott ezen harcok is századokon keresztül tartanak, míg végre nemzetünk, szövetségben az újkor hatalmas szellemével, néhány év előtt, Istennek hála , azokból is szintén diadalmasan lépett ki. Győztünk, Istennek ezer hála ! valamint egykor, százados külharcainkban a pogány barbárság pusztító árja ellen, úgy a szintén hosszú belharcokban az erkölcsi hódítás, az idegen kényuralom ellen is. Mentve van legnagyobb nemzeti kincsünk, mely életünkkel azonos, mentve nemzeti függetlenségünk s alkotmányos szabadságunk, az önkormányzat minden biztosító intézményével egyetemben. De azért ne higyyük , hogy már véget értek küzdelmeink, hogy már gondtalanul pihenhetünk babérainkon, kéjelegve a nyugalom ölében. Az élet folytonos harc, melyből csak az előrelátó, az erős léphet ki győzedelmesen ; a gondtalan, a hanyag, a készületien, vagy a gyáva pedig bizonyosan elbukik. Az átalános örök béke csak azon korlátolt elméjű jószívűek jámbor óhajtása, kik az emberi szenvedélyeket nem ismerik, az emberi érdekek különféleségét eléggé nem méltányolják. És így bennünket is a harcoknak még hosszú sora vár, melyekben szintén győznünk kell, ha élni, ha függetlenül, szabadon élni, nemzeti szokásaink, intézményeink birtokában élni akarunk. Hála, a keserű megpróbáltatások után, vjilahára a nemzet szellemének s erkölcseinek igazi ismeretére jutott fejedelemnek, azon dicső honvédség, mely húsz és egypár év előtt oly dicső harcokat vívott a nemzeti függetlenségért és szabad alkotmányosságért , ezzel együtt nemcsak helyreállítva létezik, hanem megjavított alakban, még erősebb alapokra fektetve, törvényes véderejévé lett a hazának és trónnak , hogy ennek fényét s dicsőségét, amannak függetlenségét s alkotmányát, hogy magát a nemzeti életet minden veszély ellen megvédje, melyeket még az ismeretlen jövő rejthet méhében. Mert, ismétlem, ne higyyük, hogy már minden küzdelmeink véget értek ; ne higyjük, hogy azon kedvező viszonyok , melyeknek mai napság mind nemzeti függetlenségünk, mind alkotmányos szabadságunk tekintetében örvendünk, hogy a békés lét és haladás azon biztossága, melyben jelenleg létezünk, örökké tartsanak. E mozgalmas, forrongó században, midőn még annyi igazolhatlan ambitiók, annyi alaptalan, önzésteljes nemzetiségi vágyak, annyi megoldatlan társadalmi kérdések törekednek az előtérbe, maguknak érvényesülést követelve, bizonyára mi sem fogunk örök árkádiai békének örvendhetni. Az e forrongások közt támadható veszélyek bennünket is újra a harctérre szólíthatnak. S hogy a féltett nemzeti kincseket e veszélyek közül is megmentsük, úgy kell fölkészülve lennünk, hogy a győzedelem alapos reményével, sőt biztosságával foghassuk kezünkbe a fegyvert. A nemzeti haderőnek két lényeges tényezője van , mely a diadalt biztosíthatja: az anyagi számerő , s a szellemi erkölcsi erő. E kettő szokott dönteni a harcok válságos mezején: az anyagi számerő elnyomó súlyával , az erkölcsi erő szellemi hatalmával, mely gyakran a többszörösen nagyobb anyagi erőn is képes kivívni a diadalt. Mi magyarok az anyagi számerő súlyával nem dicsekedhetünk : nemzetünk egyike a kisebb európai nemzeteknek. A magyar hadsereg, együttvéve a sorkatonaságot és honvédséget, csak mintegy 500 ezer fegyverfogót képez. Honvédségünk külön eddigelé 140 ezret tesz, épen annyit, mennyit 49-ben a csatasíkra állíthattunk. Néhány év alatt a honvédsereg ezen száma kétszerezve leend, úgyhogy legalább is 300 ezer vitéz honvéd fog a rendes sorkatonaság mellett őrködni a haza biztonsága fölött. De bármily tekintélyes is ezen szám, bár eddigelé legválságosabb perceiben, hatalma tetőpontján, annak felét is alig volt képes kiállítani s fölszerelni nemzetünk: mi számerőnkkel mindig csak másodrendben fogunk maradni azon nagyobb szomszéd nemzetek mellett, melyek egypár millióra emelhetik fegyveres erejök létszámát. Az anyagi számerő ekként sohasem fogja eléggé biztosíthatni hazánkat, nemzetünket a jövendő kor harcaiban. Mi tehát, ha legszentebb nemzeti kincseinket biztosítva akarjuk látni azoknak ádáz ellenségeitől, oda vagyunk utasítva, hogy az erkölcsi erő szellemi hatalmával vértezzük körül haderőnket, hatványozzuk annak súlyát. Nemzetünk szereti magát harciasnak nevezni , s kétségbe nem is vonható, a magyarnak oly természeti tulajdonságai vannak, melyek a diadalt, az ellenség túlnyomó száma dacára is már számos ízben az ő részére döntötték el. De mai napság, a tudomány és értelmiség ezen korában, már nem elég a győzedelem biztosítására a heves roham, a bátorság s kitartás, vagy más természeti tulajdonságok. Hanem ezek mellett múlhatatlanul szükséges a tudományos, műszaki képzettség a tisztekben, gyakorlatias kiképzettség, szigorú fegyelem s lelkesedés a közvitézben. Meggyőző bizonyítványát szolgáltatta ennek azon óriási harc, melyet Európa legnagyobb két nemzete sok százezernyi hadakkal vívott egymás ellen. A francia harcos is számos jó természeti tulajdonságokkal bir a csatamezőn. Ő magát a világ első katonájának szereti nevezni. S e büszke címet meg is érdemelte a század elején vívott nagy harcokban, midőn Európa összeszövetkezett nemzeteit egymaga legyőzte. De akkor sem egyedül természeti vitéz tulajdonságai szereztek a francia, hadaknak annyi diadalt, akkor is sokkal inkább vezéreinek lángszelleme, tisztjeinek páratlan képzettsége adta a döntő súlyt a vitéz hadak ellenállhatatlan hatalmának. Legújabban pedig bámulva látta a világ, hogy ezen természeti tulajdonságaik nem különben, mint nagy képzettségek által kitűnő francia hadakat mégis száz csatában legyőzte a még nagyobb német tudomány és szakképzettség. Én tehát azon szép természeti tulajdonságokhoz, melyek a magyar vitézt a világ legjobb katonái sorába helyezik, s neki már annyi diadalt szereztek a csatamezőn , még kettőt óhajtók s pedig a lehető legnagyobb mértékben kapcsoltatni, állandó, örökös kísérőjéül a dicső pályán : öntudatos lelkesedést a hazáért, annak függetlenségéért s nemzeti intézményeiért , és mennél nagyobb képzettséget a hadi tudományok s gyakorlatokban. E kettőben fekszik azon erkölcsi erő, melynek szellemi hatalma a nagyobb számerőt is képes megszégyeníteni s a csekélyebb anyagi erőnek is biztosítani a diadalt. A franciák súlyos bukása óva például álljon mindenha a magat vitézi rend előtt, hogy soha ne bizza el magát, soha ne elégedjék meg eddig szerzett képzettségével, hanem mind többre , mind magasabbra törekedjék. A legbűnösebb gondatlanság volna, nem készülni, folyton a legnagyobb buzgalommal nem képeznie magát csak azért, mivel a magyar honvéd s katona különben is a vitézség hírében áll, vagy mivel a háború kitörése bizonytalan s csak a távol jövőben várható. Hiszen maga a gondatlanság, az előkészület s kiképzés elmulaszása siettethetné a veszély kitörését; míg ellenben gyakran a készültség maga is megakadályozhatja a háborút, visszaijesztheti a támadni vágyó ellenséget. Az erőst, a jól fölkészültet az ellenség is fél megtámadni. Amely nemzet hadserege oly készült s képzett minden percben, mintha már a határokon állna az ellenség, félig már csak ezáltal is biztosította magának a győzedelmes A legszentebb nemzeti kincsek, a függetlenség, az alkotmány, a királyi trón, maga a nemzeti lét védelme s megmentése van bízva vitéz hadainkra s honvédeinkre. Ennek tudata lebegjen tehát szünet nélkül szemeik előtt; ennek érzete hassa át meg át kebleiket, hogy soha nem engedő buzgalommal haladjanak mind előbbre, mind magasabbra az önképzés véletlen pályáján, és a haza biztosítva lesz minden veszély ellen. A képzettség tökélyes a hazaszeretet lelkesedése lesz a talizmán, mely vitéz hadainkat , honvédségünket győzhetetlenné teendi a harcok mezején. Kölcseynek, legnemzetiebb magyar költőink egyikének szép dala legyen a honvéd s általában a magyar vitéz mindennapi imádsága, mely őt a maga osztályának nagy nemzeti fontosságára emlékeztesse és soha nem lankadó törekvésre, haladásra buzdítsa. De neked élni kell ó hon! S örökre, mint a tavasz virulni. — Ah! mert omladékidon Reszketve fognék szétomolni Hazám ! Hazám ! A pest-csongrádi magyar királyi 3-dik honvédzászlóaljat, melynek zászlaját Isten segélyével, szentegyházunk szertartásai és szokásai szerint ezen órában fölszenteltem, a többi honvédzászlóaljak fölött egygyel több indok kötelezi, egygyel több ösztön indíthatja arra, hogy magának a hazafias öntudatos lelkesedés folytonos ápolása, s a képzettségben való szakadatlan haladás által a lehető legnagyobb mérvben megszerezze azon erkölcsi erőt, melynek hatalma dönti el leggyakrabban a harcok sorsát. A 3-dik honvédzászlóalj névörököse azon dicső 3 dik honvédzászlóaljnak, mely 48. és 49-ben a hősiességnek annyi csodáit mivelte , hogy akkoron, mint legjelesebb zászlóaljunk példányképe lett az egész nemzeti hadseregnek. És mi adta akkor a 3-dik zászlóaljnak ama csodás hatalmat, hogy ahol a csatatéren megjelent , szinte bizonyos volt győzedelme , ha kétszeres szám ellen kellett is harcolnia ? Azon hősies zászlóalj majdnem kivétel nélkül mivel a fiatal emberekből állott, kikben az öntudatos hazafiság és honszeretet a lelkesedés tüzét magasan föllobogtatá, s akik e lelkesedés mellett a képzettségben is elsők voltak nemzeti hadseregünkben. Igen, a hazafias lelkesedés s a magas képzettség szerezte 22 év előtt a dicső 3-dik zászlóaljnak ama hírneves dicsőséget,, ama hősiességet, mely száz csatában győzött és soha le nem győzetett. Érdemes tisztjei és közvitézei a 3-dik zászlóaljnak ! Ti egy dicső névnek vagytok örökösei, mely benneteket is arra kötelez, hogy e nagy nevet teljes fényében megőrizzétek a harcok mezején. És ti meg fogjátok azt érteni! Ti még nevelni fogjátok annak fényét s dicsőségét. Elődeitek példája benneteket is arra fog buzdítani, hogy a ti kebleitekben is kiolthatatlan lánggal lobogjon azon öntudatos hazaszeretet lelkesedése , a ti soraitokban is kifejlődjék azon magas képzettség erkölcsi hatalma, mely elődeiteknek a 48. s 49-diki 3 dik zászlóalj tisztjeinek s közvitézeinek annyi csatában szerzett soha el nem fonnyadó babérkoszorúkat. E zászló, melyet ma nevetekre fölszenteltem, legyen az intő jel, hogy kötelességeiteket mindig buzgón s pontosan teljesítsétek, hogy rendületlenül hívek legyetek a trón és haza, a király és nemzet iránt. Valahányszor az harcra fog kibontatni előttetek : azon elszántsággal kövessétek azt, hogy győzni, vagy halni fogtok, s biztosak lehettek, hogy ha vértől ázva is, de a győzedelemnek mind újabb babérjával megkoszorúzva , fogjátok azt visszahozni a harcok küzdelmeiből. Adja Isten, hogy mindenha hit és szerencse kisérje, mindenha diadal és dicsőség koszoruzza zászlótokat! ügy legyen ! Bécs, nov. 19. 1871. Kellersperg báró küldetése hajótörést szenvedett; a modern Cincinnatus visszatért ekéjéhez és ez időszerűnt már Grácban tartózkodik „procus negotiis.“ Ez Cislajtániában a legeslegújabb affaire, mely ámbár, mint sok más, egész váratlan meglepetés gyanánt lépett föl, nem kevert föl sok port, aminek több oka van. Először Kellersperg egy politikai frakció rokonszenvét sem bírta föltétlenül; másodszor kormányzói előrajzát tulajdonképen senki sem ismerte meg és a kevés, ami belőle a nyilvánosságra átszivárgott, még nem volt elég arra, hogy magának pártot szerezzen; harmadszor — és ez a fő ok — a pesszimizmus itt már oly magas fokra hágott, hogy a „fordulatok“, hacsak nem rendkívüliek, minden hatásukat elvesztették. Kellersperg különben kétségen kívül a „lengyel kérdés“ elöl szökött meg, mely iránt eleinte Andrássy álláspontját foglalta volt el; később egyet gondolt és Schmerling 61-iki elveire tért át, minek következtében rögtön lehetlenné vált. Azt mondják,