Szegedi Híradó, 1872. január-június (14. évfolyam, 1-78. szám)
1872-01-26 / 11. szám
hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők . iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadlóhivatal Berger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők.____________ Szegeden lázhozhordással és vidékre postán: Egész évre ... 8 frt. | Félévre ... 4 frt. Évnegyedre ... 2 frt. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban: Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utcai szám , Bécsben Slausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Op. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Lafiite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürrnbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosset hirdetési irodájában 11 -ik szám. Péntek, január 26-án. 1872. Tizennegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megjelöli: Előfizetési feltételek: tbkletések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a dij előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. Előfizetési fölhívás a „SZEGEDI HÍRADÓ“ tizennegyedik évfolyamára. Lapunkat — mely az 1872-ik évvel 14-ik évfolyamába lépett s mely mint a vidéki lapok egyik legjobbika rég elismertetett — ajánljuk továbbá s elvtársaink s mindazok pártfogásába, kik e nagy város és vidéke közügyei iránt érdekkel viseltetnek. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. Az előfizetési pénzek beküldésére ajánljuk a postai utalványok igénybevételét, mint amely legcélszerűbb és legkevesebb (5 kr.) költséggel jár. A szegedi királyi biztosság, ii. Mielőtt tovább mennénk, meg kell állapodnunk egy kérdésnél, mely hozzánk egy és más oldalról intéztethetnék. Ha meg voltunk győződve, hogy a kir. biztosság jelen szervezetében és hatalmi körével régóta nem tesz annyi hasznot az országnak , mint amenynyi költségbe kerül s amennyi kárt okoz száz és száz család vagyoni pusztulásával — miért nem mondtuk ezt meg régebben, miért nem hoztuk napfényre az ezt igazoló tényeket? A kérdés jogosult, s ezúttal tartozunk reá felelni, annál is inkább, mert ilynemű szemrehányó kérdésekkel már régebben találkoztunk. Nem szépítgetjük magunkat, sőt elismerjük, hogy mulasztást követtünk el, de vannak okaink, miket mentségül fölhozhatunk. A közönségre bízzuk megítélni, vajjon elfogadhatók-e azok. Először is, egész az újabb időkig számos tekintélyes oldalról azt hallottuk hangoztatni, hogy a sajtó a közbiztosság eljárásának egyenes és élesebb bírálata által könnyen csorbát üthetne ez intézmény tekintélyén s annak a gonoszokkal szemközt létrejött elrettentő hatalmán; ez pedig talán megzavarhatná a vizsgálatok folyamát s a kitűzött végcélt, a közbiztonság gyökeres orvoslását is kockáztatná. Inkább el kell tehát nézni az egyes hibákat, melyek ily rendkívüli intézménynél kikerülhetlenek, csakhogy az óhajtott végeredmény ne hátráltassék s az biztosítva legyen. Mi magunk is elismertük, hogy e nézetben sok igazság van, elismertük azt sokáig és hallgattunk. Azután eljött az idő, midőn a tapasztalás folytán ennek igazsága elménk ítélőszéke előtt szétfoszlott; de még nem mertünk bízni saját belátásunkban és ítéletünkben, féltünk e fontos ügyben az elénk rajzolt roppant felelősségtől és — hallgattunk, elfojtottuk keblünkben az ellenkező meggyőződés untalan kitörni akaró szózatát, elfojtottuk annál is inkább — Mert — és itt jön a második ok — láttuk és tapasztaltuk, hogy a kormány, a közönség s vele a hazai sajtó, nem látva a kir. biztosság búskomor árnyoldalát, a külső, mindenki által szemlélhető fényes eredmény által el van vakítva; nevezetesen hogy a fővárosi sajtó — ami korunkban csaknem hallatlan — pártkülönbség nélkül, alig számbavehető kivétellel, meg van nyerve a kir. biztosság részére, s ennek bármi erős vádra elég annyit felelnie, hogy a vádaskodó érdekelve van, s ez első és utolsó argumentumával földre sújthat minden támadót. Ily körülmények közt mit értünk volna el felszólalásunkkal? A közérdekre nézve semmit, magunkra nézve pedig tömérdek bajt és kellemetlenséget. Sokat tudnánk erről beszélni, de személyes érdekű dolgokat nem akarunk ide keverni. Hallgatásunk harmadik és talán legfőbb oka volt az, hogy nem akartuk itt Szegeden a közbékét zavarni. A helyi viszonyokban járatlan olvasó megütközve fogja talán kérdeni: hát ilyen ok is foroghat szőnyegen? Fájdalom, igen is ! Sőt csupán ez egyetlen körülmény az, amely miatt még most is csak kétkedve és élénk lelki küzdelem után határoztuk el magunkat, hogy e tárgyban a tollat fölvegyük. De győzött bennünk a kötelességérzet, a közérdek szeretete, melynek szolgálatába, szegődtünk, s bátorított azon tudat, hogy történjék bármi, lelkiismeretünk tisztaságából erőt meríthetünk, és hogy végesetben be tudjuk bizonyítani, hogy a provokálók nem mi vagyunk s a közbéke megháborításáért nem minket sújt a felelősség terhe! És most térjünk a dologra. Mindenekelőtt kijelentjük ezúttal is, amit már számtalanszor kijelentettünk, hogy a kir. biztosságnak azon érdeméért, mit a közbiztonság helyreállítása körül szerzett, most is a legőszintébb elismeréssel adózunk. Ennyi, azt hiszszük, elég a kötelesség teljesítéséért, főkép ha az anyagilag is diúsan meg van jutalmazva. De ha ezt megtettük, annál több jogunk van arra, hogy ez intézmény hibáit és káros hatását se hallgassuk el. Először is nyíltan kimondjuk, hogy a kir. biztosság működése két év óta nem oda irányul, hogy küldetése, a közbiztonság tényleges helyreállta után mihamarabb véget érjen, sőt ellenkezőleg minden jel odamutat, hogy lételét ha nem a végtelenbe, de hosszú évekre akarja nyújtani, aminthogy már eléggé nyújtotta is. Nem akarunk ennek igazolása végett a kir. biztosság mellett tett tüntetésekre és petíciókra hivatkozni, melyeknek kutforrását nem tudnánk hitelesen kimutatni; de erre nincs is szükség: elég bizonyíték erre azon töméntelen, részben időközben történt esetekből körébe vont apró bűnper, melyek tényálladékait 2 -3 birka, lólopás, stb. képezte s amelyek halomra nőtt vizsgálati iratai legnagyobbrészt nem a kir. biztosság dicsőségét növelték, hanem csak drága idejét pusztították. Avagy mit szóljunk az olyan esetre — amit jó forrásból hallottunk — hogy távol vidékről megidéznek egy meglett embert s azt annak rendje szerint kihallgatják, inkriminálják —, mondd: hat dinnye miatt, melyet a jámbor valamikor suhanc korában lopott társaságban. Ha ilyeneket is körébe von a kir. biztosság, akkor a várbeli vizsgálat csakugyan ítéletnapig sem ér véget. Hanem az igaz, hogy számokra büszkén lehet hivatkozni. Nem ismerjük a kir. biztosság mandátumát, de azért kétségbe vonhatjuk, hogy az ilyenekre is kiterjedne, és ha már ilyenekre is ráér, akkor bizvost elmondhatjuk, hogy többé nincs reá szükség. Ámde hiszen még most is egyre szaporítják a vár vendégeit, ami arra mutat, hogy volna ott még más dolog is. Annál roszabb tehát, hogy a drága időt ilyenekre pazarolják s ezáltal a fontosabb vizsgálatok befejezését a végtelenbe nyújtják. Avagy hogyan vannak, mit csinálnak hát azon hírhedt zsiványokkal, a posta- és vasutrablókkal , akik már három év óta benn ülnek a várban és tápláltalak az ország pénzén ? Mert nem elég ám az üdvösségre, hogy a rendelkezésükre álló hírlapokban időközönként biztatják a közönséget, mi látni akarjuk az eredményt, látni nemcsak a bűnt, hanem a büntetést is. A kir. biztosság egyik árnyoldala, eljárásának egyik legszomorítóbb hibája: a vizsgálat alá vett egyének vagyonai lefoglalásában áll , amely oly határtalan könnyelműséggel, oly minden, a vagyonok lehető épségben tartására szükséges óvó rendszabályok nélkül űzetik, hogy a kár, mit ezáltal a nemzeti vagyonban, továbbá egyeseknek s családoknak máris okoztak, kiszámithatlan; és el lehet mondani, hogy ezzel egy bűnös mellett tiz ártatlan juttatik. A sok közül egy esetet hozunk föl. A kir. biztosság rendeletére 1870. évi márc. 10-én lefoglaltatik D. S. izraelitának 155 akó bora, 1300 trt készpénze és 4 szekér gyapjúja és juhbőre, melyek Pestre ittkészen állottak, — lefoglaltatik pedig azért, mert D. S. társasüzletben van egy másik izraelitával, kiről évek előtti időből orgazdaságot sütöttek ki, s aki maga vagyontalan. Sem a lefoglaláskor, sem azután soha D. S.-re még csak árnyéka sem esett a bűnösségnek, úgy hogy az ügy tárgyalás alá kerülvén, a t. ügyész mint teljesen ártatlan ellen vádat sem emelt. És ez ember pénze és borai mégis letartóztatva maradtak 16 hónapig, dacára annak, hogy ő maga, később ügyvéde által szakadatlanul kérte, követelte tulajdonát. E lefoglalás következményei pedig ezek lettek: A négy szekér gyapjút és jubbőrt, mig becsületes tulajdonosa kezesek által megszabadíthatta, kétszer 24 óráig verte az eső, a drága portéka tönkre ázott, összepállott, s tulajdonosa 5—600 frtnyi kárral adta el. A 155 akó bor a lezárolt pincében mind elromlott; lezárláskor a bor akója 7 frtra, fölszabaduláskor 3 frtra becsültetett hiteles becsű által. A kár itt is 620 forint. Éhez járul 1300 frt után 16 havi kamatveszteség, mert a takaréktári letétben csak 5%-ot hozott. S még mindéhez járul a szegény ember hitelének tökéletes elvesztése, ennek folytán tartozásainak kényszerült rögtöni kifizetése s ebből következve üzletének teljes tönkrejutása. S íme, kész egy rumirozott család, ártatlan áldozata a föntvázolt könnyelmű eljárásnak. Hasonlót mondhatnánk a vizsgálati eljárásra, habár itt talán inkább találtatnak kivételek azon általános szabály alól: befogni mindenkit a legelső gyanúra, mely a vallomásokból fölmerül. Hogy ennek is számos ártatlan áldozatai vannak, bizonyítják az oly emberek, kik befogatván, hosszabb-rövidebb ideig bentartattak s aztán egyszerűen kilökettek; de bizonyítják ezt már jogérvényes bírói ítéletek is, melyek 1—2 évig sanyargatott egyéneket fölmentettek a vád alól. — Nem a bűnösök mellett kardoskodunk mi, sőt ellenkezőleg azt akarjuk, hogy azok végre ítélet által vegyék el megérdemlett büntetéseket, de igenis akarjuk, hogy a befogatások, melyek az egyén teljes erkölcsi tönkretevésével járnak, óvatosabban, lelkiismeretesebben történjenek. De hagyjunk föl a tények elősorolásával, melyek minden elfogulatlanul ítélet meggyőznek afelől, hogy a kir. biztosság eredeti hivatáskörén messze túlterjeszkedett, hogy a vizsgálatokat végtelenbe bonyolítja s hogy eljárása anyagilag és erkölcsileg több áldozatot ejt, mint amennyi megengedhető volna akkor, midőn a közbiztonság már tényleg rég helyre van állítva. Lapunk szűk körét messze túlhaladja mindannak elsorolása , amit még lehetne és kellene elmondanunk , s ezúttal mindenáron be akarjuk fejezni ez odiosus ügyet. Mit akarunk tehát mi ? Azonnal és föltétlenül megszüntetni a kir. biztosságot ? Részünkről ki merjük mondani, hogy mi most már ezt sem tartanánk szerencsétlenségnek , mert azt hisszük, hogy a meglevő szálak nyomán a rendes bírói közegek is megtehetnék a még hátralevő nyomozásokat és vizsgálatokat. A legfőbb argumentum, amit a kir. biztosság további föntartása mellett fölhoznak: a bűnök gyökeres kiirtása, a társadalom teljes megjavítása. Hiú önámitás! Mintha egy népet néhány év alatt reformálni, mintha egy demoralizált társadalmat 2—3 vagy 10 év alatt gyökeresen megjavítani lehetne! Ehez nem elég ötven kb. biztos sem , ehez egy jobb erkölcsi alapokon felnőtt új nemzedék szükséges. És bűnösök még akkor is lesznek mindig, amit bizonyítanak Európa legműveltebb társadalmai. Azt mondják: ki mer jótállani érte, hogy ha a kir. biztosság megszűnik, a bűnözések nem fognak megújulni? Ezért nem kell jótállani senkinek sem. Hiszen ha a közbiztonság újra azon szomorú állapotba térne vissza, — amitől ugyan az új hatóságok és törvényszékek mellett jó hosszú időre nem tartanánk — végesetben mindig ott lesz a biztos remedium, mely már egyszer célhoz vezetett. De azért, mert egy bizonytalan résztól tartunk, évek hosszú sorára fentartani egy drága kivételes intézményt, egy felelősségnélküli korlátlan hatalmat, mely az ország egy nagy területén tetszés szerint intézked.