Szegedi Híradó, 1872. január-június (14. évfolyam, 1-78. szám)

1872-02-14 / 19. szám

1872. Tizennegyedik évfolyam ■ POLITIKAI ÉS VE­GYE­S TARTALMÚ KÖZLÖNY, ezenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Nxí'd­í ‹“«'/;í‹‹Ké‘író i­utk­i, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők : iskola-utca , Vadász-Mt , 1-ső emelet. Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán: ( Egész évre . . . 8 frt.­­ Félévre . . . 4 frt.­­ Évnegyedre ... 2 frt. tüadélli miat Burger Zsigmond könyvnyomdájában, előfizetési pénzek küldendők. föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Félévre . Egész évre ... 7 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utcad szám, Bécsben Slausenstein & Vogler (Neuer Markt II), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mouse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hová az hirdetés, expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Laflite, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8) _________Stzuga­ban, Münchenben, Nürmbergben, Strassbu­rgban, Zürichben és Hambu­rgban Mosse 11. hirdetési irodájában 19-ik szám. Szerda, február 14-én. Elirilclésck ilijsii: Magánh­ird­etéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 11 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóil­­­ért és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyisttér“-ben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. Bécs, febr. 11. 1872. A lengyel rezolució — h­ogy egy egé­szen uj tárgygyal kezdjem levelemet—végre az alkotmányos bizottmány sub-comitéjának tárgyalásain túlesett és e hét vége felé ke­rül az alkotmányos bizottmány, onnan pedig — de ki tudja mikor? — a birodalmi ta­nács elé. Eszerint az albizottmány munkálata még két bírálaton és talán számos módosí­táson fog keresztülmenni; mindezek után pedig az lesz a főkérdés , ha várjon a len­gyelek elfogadják-e aztán e sokféle tárgya­lásból mindenesetre megváltozott alakban ki­került határozatukat? A kormány — úgy látszik — hisz a mostani alkudozások sike­rében , különben nem állította volna be a költségvetésbe a lengyel miniszter fizetését, ki még csak kinevezendő, miután Grocholski lemondása óta lengyel miniszter tulajdonké­­pen nem létezik. Azon esetben azonban, ha a célzott kiegyezés ismét füstbe megy, a sembergi tartománygyűlés föloszlatása és egye­nes választások eszközlése van kilátásban. Ami ez utóbbiakat illeti, azok már a decemberi alkotmány értelmében is keresz­­tülvihetők ; a kényszerválasztási törvényjavaslat, mely múlt pénteken terjesztetett a ház elé és csupán egyetlen cikkelyből áll, leginkább a reichsrathi és landtagi strike-ot akarja megakadályozni vagy megbénítani. Lényege ugyanis abban öszpontosul, hogy az egyenes választások mindannyiszor eszközlendők, valahányszor a reichsrathi, vagy tartomány­gyűlési követek visszalépnek, vagy mandátumukat nem tel­jesítik, azaz, h­a akármiféle okból vagy nem jelennek meg a tárgyalásokra, vagy pedig, hogy nyomást, gyakoroljanak , az ülésszak folyama alatt kilépnek, amint ezt különösen a lengyelek már több ízben gyakorolták. A törvényjavaslat elfogadása nem szenved két­séget , azonban világos, hogy alkalmazása nem fog mindenütt a kívánt célhoz vezet­hetni, mivel az egyenes választás útján is megint csak oly egyén nyerheti meg a szó­többséget, mely elvileg a mostani alkotmány ellensége, mint ezt a csehországi egyenes választások mutatják. A kormány különben jó reményeket táplál. Auersperg legalább egy gráci kül­döttséget­ avval bíztatott, hogy a viszályok mind ki fognak egyenlíttetni és az alkot­mány egész Osztrákországban tartós gyöke­ret fog verni, ha a kormánynak sikerül ma­gát csak egy évig is föntartani. Nem tudom, vakmerőnek ítéljem-e e frázist, vagy sze­rénynek ; van benne valami mindkettőből. A fejedelem maga, ki múlt héten Tyrol fővá­rosában volt, hol a klerikálisok az ünnepé­lyes fogadtatás költségeihez nem akartak járulni, a mostani kormányt támogatja és né­hány alkotmányhű csehországi nagybirtokos kitüntetése által újra bebizonyította, hogy a Hohenwall-nerával teljesen szakított. Esze­­rint a minisztérium egyévi téteire némi biztossággal számíthat, csak váltsa be aztán ígéretét és halhatatlan érdemeket szerezhet magának. Még mindig nem vagyok tisztában a fölött, vájjon ez a mostani bécsi kormány csakugyan szabadelvű e vagy nem ? Bajos is eligazodni, mikor oly ellentétes szellemet tanúsítanak egyes intézkedései, így például az olmützi érsek pörbefogatását rendelte el, ki szent haragjában a polgári házasságok bejegyzéseit saját 1-k ezűleg törülte ki az anya­­könyvből; ezt a jog, alkotmány és szabad­el­vűség szempontjából csak helyeselni lehet. De ha ismét meggondolom, hogy az ellen­zéki sajtót mily durva fegyverekkel támadja meg, úgy ítéletem megint csak ingadozik. — A német delegált esküdtszék csakugyan megvalósult és a „Polilik” — egy különben igen szennyes prágai közlöny —, melynek még a példányonkénti áruita­tása is betiltatott, lesz az első lap, melynek sajtópere a német jury elé kerül. A cseh szerkesztők pedig kijelentették , hogy ö­n­­k­é­n­t nem állanak a német esküdtszék elé, csak a tettleges erőszak viheti őket oda ; lesz tehát elítélés in contumaciam. Az itteni lapok közül csupán a „Deutsche Zeitung“­­ , mely mellesleg legyen mondva, a magyarfalás ösvényére kezd lépni, csak aztán bele ne törjék a foga — tiltakozott a német esküdtszék ellen. Bezzeg lenne álta­lános forradalom, ha az ellenkező történnék. Pedig ez nem épen lehetetlen ; jöjjön csak megint egy foederalista kormány és fogadok, hogy már puszta gonoszság­ vagy visszator­­lásból is egy cseh vagy szlovén esküdtszék elé fogja citáltatni a német redaktőröket. Vagy csakugyan azt hiszik az urak , hogy ez már váltig így fog tartani ? — Kívá­natos, hogy ne csalódjanak, kívánatos, hogy a mostani kormány csakugyan több le­gyen, mint egy új kísérlet áldozata, azon­ban Ausztria még mindig nem szűnt meg a valószínűtlenségek országa lenni és minden­esetre üdvösebb lenne, igazságos, pártatlan mértékkel mérni. A tervezett „szláv kongreszszus“ alig fog létre­jöni; a szerbek először tudni akar­ják, hogy a cseh testvérek tulajdonképen mi célból akarnak Belgrádba zarándokolni — e város lenne t. i. a gyűlés helye­­—, míg a horvátok, kik meghívást kaptak , annyira el vannak foglalva a „kiegyezés“-sel , hogy másra nincs is idejük és igy szépen meg­köszönték a figyelmet. Már most a csehek magukra vannak hagyatva és egyedül har­colnak — mint a vén Palacky írja Pagodin orosz tudósnak — a keleti és nyugati barbárság áramlata ellen, melynek legyőzése azonban az ismert szláv szívósság mellett igen természetes. Már fölemlítettem, hogy a szlávok csu­pán magukat tartják jelenleg valódi kultúr­­népnek; íme Palacky, a cseh történész, „a szláv história apja“, nyíltan kimondja, hogy keleten (ezek mi magyarok lennénk) és nyu­gaton (ezek az angolok, németek és franciák lennének) barbárok laknak. A régi görögök­nél nagy tiszteletben volt a jóslattemplom e fölirata : „Ismerd tenmagadat“ , hanem hát azok is talán barbárok voltak. II. 1. Böngészetek. A Kecskeméty Aurél által szerkesztett „Magyar Politika­ 1 című lapot mutatvány­­száma óta, melyben oly csúf levelet közlött Szegedről, nem volt szerencsénk látni; azóta csak hírből tudjuk itt Szegeden , hogy léte­zik, s igy azt sem tudnánk , miként véleke­dik az országos fontosságúvá dagadt Ráday - ügy felől, ha szeretetreméltó aradi kollegánk, az „Alföld“, nem gondoskodott volna e hiány pótlásáról azzal, hogy szombati számában a nevezett „Kecskeméty-politikának“ ez ügy­ben hozott cikkét egész terjedelmében közli, a bevezető pár sorában igyekezvén e nagy­­fontosságú nyilatkozat iránt olvasói figyel­mét felkelteni, amiből mindjárt gyaníthattuk, hogy itt szép dolgok fognak következni. És nem csalódtunk, mert mindjárt az első pont így hangzik: „A szegedi királyi biztos lemondása fai­rét a lapok igen különböző commentárokkal kisérik. Egyhangú az a vélemény , hogy a királyi biztos működése a magyar alföldre nézve valóságos jótétemény volt. Ráday gróf működéséről ócsárlólag csak a latrok és azon néhány magasabb rendű bűnbinkosai nyilatkozhatnak , kiket a grófnak biztosan nyomozó keze a bűmnhálózatnak szövevényé­ben a világ ámulására fölfedezett, vagy akik szabadságukat és tételüket a királyi biztosi hatalomnak úgyis csak rövid időre tervezett föntartása által veszélyezettnek látják.“ A többit elengedjük , elég belőle kósto­lóul ennyi, amiből kitűnik azon francia köz­mondás igazsága, hogy: les extremes se tou­­chent, a szélsőségek találkoznak. Íme, a leg­szélsőbb baloldali „Gyorsposta“ és a legszél­sőbb kormánypárti „Magyar Politika“ hogy találkoznak egy közös terrénumon, közös őr­jöngésben. A szélbali sajtó részéről eddigelé nem igen hallottunk mást, mint dühös rugdaló­zást, éktelen zajt és szitkozódást kormány és Deák-párt ellen. Most azonban egyszer — ki hinné! — mást is hallunk , olyant , ami sehogysem illik a szélbali hírlapíróinak fék­­telenkedő természetéhez — panaszt. Halljuk. A panaszt a „Magyar Újság“ teszi, a „Gyorsposta“ pedig, mint nagyon közelről érdekelt fél , viszhangozza azt. A panasz tárgya Tóvölgyi Titusz regénye, az „Ezüst vitéz“, mely ugyan már több hónap előtt jelent meg, de a „M. U.“ csak most évelő­­dik azon ilyeténképen : „E regényt olvasva, bátran elmondhat­juk róla, hogy a maga nemében épen úgy díszére válik a magyar , mint válnék bár­mely irodalomnak is , és ha francia nyelven iratik, azóta már egyik nevezetes regénye az európai irodalomnak, így azonban még csak Magyarországban sem sokat tudnak felőle, mert 1 szor a politikai kérdések fog­lalnak el boldogot, boldogtalant; 2-szor pe­dig, mert írója szétebalt. — És beszéljünk bármit, elvitázhatlan valóság marad , hogy a mai napság a pártoskodás nemcsak a tár­sadalmi élet minden rétegébe, de a szépiro­dalom körébe is át van vive, s nincs rá példa, hogy a baloldali iró művét a jobboldali sajtó fölkarolná, s talán viszont, íme e regény. Ez be volt küldve minden lapnak , és szól , róla várjon csak egy kukkot; igen, mert lehetlen volna egészben elítélni, s mert azt nem tehetik, inkább agyonhallgatják. Való­ban siralmas sors ma nálunk, tehetségnek lenni.“ Lám, hogy tud a szélbali elme is mély igazságnak hódolni s a pártoskodás rák­fenéje miatt keserűen panaszkodni, ha egyik embere issza a levét. Mert, fájdalom, a „M. U.“ tökéletesen igazat mond, panasza nagyon alapos. De hát kérdjük egész tisztelettel: ki az oka, hogy a 67-ben megindult szomorú pár­kemény szó, de szelidebb névvel nem illethetjük e botorságot, mely minden a do­­­logban avatott önérzetes embert undorra­ tölt el. Izent igaz , egyhangú a vélemény ,­­ hogy a királyi biztos működése a magyar alföldre nézve valóságos jótétemény volt, ami a közbiztonság helyreállítását illeti; ebben­ érdemét mi is elismertük mindig, elismerjük most is; de emellett bátrak voltunk rámu­tatni a hibákra is, miket láttunk, tapasztal­tunk s amiknek orvoslását a közérdekben kívántuk. De velünk együtt itt a tűz körül száz meg száz ember így gondolkozik és nyilatkozik ; ezek tehát velünk együtt, mind­annyian, ha nem is egyenesen a latrok és magasabbrendű boncinkosok , de legalább azok sorába tartoznak, akik szabadságukat és létüket féltik a kir. biztos hatalmától! ? No de azért elmerjük mondani, hogy jellem és r­ecen­et dolgában mind nagyon bátran megállhatunk ám a „M. P.“ szer­kesztője mellett, akik épen ezért merészke­dünk nemcsak dicsérni, hanem ócsárolni is, midőn annak szükségét látjuk; ellenben a latrok és f­áncinkosok hangja nem igen hal­latszik ki a várból , valamint ha még kivül vannak ilyenek, azok is alighanem üdvösebb­­nek tartják a hallgatást. De hátha mi megfordítanánk a tételt és azt mondanánk , h­ogy akik régibb és újabb törvényeink s az új bíróhatóságok lábbal tapo­­dásával és az alkotmányos szabadság ignorá­­lásával azt kívánják , hogy a kir. biztosság rendkívüli hatalmával, az egyéni szabadság, élet és vagyon korlátlan uraként tovább is, ki tudja meddig, fönnmaradjon, hogy épp azok olyanok, akik várnak vagy félnek tőle, vagy bármi módon, de közelebbről érdekelve vannak általa. Nem helyesebb logikai követ­keztetés volna ez? Az „Alföld“-től egyébiránt nem kíván­ják, hogy e sorainkról tudomást vegyen. A­zoskodás mai napig sem hagyott alább ? Kik szították a tüzet annyira, hogy annak égető parazsa behatott az irodalomba, be a társas­életbe, sőt a családok szentélyébe is , meg­rontva minden egészséges elemet ? S kik azok, akik még most is szítják, jobban mint valaha? nem gondolva meg, hogy a párt­­villongás örökös táplálása végre elgyöngít- L éti idegzetünket, kimentheti életerőnket, melyet komolyabb eshetőségekre testvéri sze­retettel ápolnunk, szilárdítanunk kellene! Önök azok, kiket most az érdek egy pillanatra kijózanítva, panaszkodnak a sajnos eredmény fölött. És a frenetikus dühöngök egyik telivér példánya és az „Ezüst vitéz“ írója, aki csak akasztófával simogatja közelebb is azon fér­fiakat, akik nekünk tiszteletünk és kegyele­tünk tárgyai; aki napszámra szid bennünket, kicsinytől nagyig , egyenként és összesen igazi napszámos durvasággal; aki megtette még azt is, hogy egy a politikával nem is foglalkozó s ép oly becsületes, mint szerény és szorgalmas irótársát­ok nélkül, s a leg­durvább kíméletlenséggel bántalmazott. Hogyan várhasson ez részvétet és pár­tolást irodalmi művei iránt, midőn már neve említésére roszul leszünk, mintha hideg kí­gyó érintene ! Addig, mig nem tanulunk a történelem keserű leckéiből — amik pedig az „Ezüst vitéz­“-ben is vannak — mig kölcsönös sze­retet helyett egymásra agyarkodunk s egy­mást marjuk, addig bizony többé-kevésbé kárba vesz minden igazi tehetség. Ahogy most vagyunk, kölcsönösen nem vesszük be a panaszt, s az író műve lesz. — makulalura ! Hazai ügyek. — A Deákpárt f­e­b­r. 9- i­k­i érte­kezletén a bankkérdés volt szőnyegen. A pénzügyminiszter előterjesztést tett, melyben nézeteit kifejtvén, országgyűlési határozatot indítványoz, mi­által a kormány e kérdés­ben leendő intézkedésekre meghatalmazást nyerne, hogy vagy a bankkal egyezkedjék, vagy eshetőleg más megoldást találjon. Gr. Lónyai kijelenté, hogy teljesen osztja a pénz­ügyminiszter nézetét, utána téve egyszersmind azt is, hogy általában az, mit, a kabinet egy tagja mond, az egész, minisztérium nyilatko­zatának tekintendő. És ezt annál szüksége­sebbnek tartja hangsúlyozni, mert most már a sajtóban is oly hírek terjedtek el, melyek a kabinet keblében folyt súrlódásokról szól­nak. Felkéri a jelenlevő pénzügyminisztert, nyilatkozzék, volt e elejétől fogva valami súrlódás a minisztériumban. — Mire Kerká­­poly pénzügyminiszter kijelenté, hogy nem s e hírek alaptalanok. — Deák Ferenc nézete szerint vagy a miniszternek kell formuláznia azt, mit szándékozik tenni, vagy válaszszon a párt egy bizottságot, mely a teendőkre nézve javaslatot terjeszszen elő. — Bizottság kiküldése határoztatván el, annak tagjaivá választottak : Csengery , Falk , Wahrmann, Zsedenyi, Trefort, Zichy Nándor gróf, Pri­­leszky, Pulszky, Wodiauer Béla, Gorove. Ezután Lónyay gr. miniszterelnök beje­lenti azon törvényjavaslatot, mely szerint az országgyűlés tartama 3-ról 5 évre emeltetik. A párt a javaslatot helyesléssel fogadta. Deák Ferenc végül a kérvényi bizottság jelentését közölte, Pest város kérvényére vo­natkozólag, mely szerint az igazságügyi mi­niszter fölhivatik, hogy Pest telekkönyvezé­­sére vonatkozólag törvényjavaslatot terjesz­szen elő. Helybeli újdonságok.­ ­ A követválasztási mozgal­mak már­is megindultak városunkban, még­pedig először is a baloldal részéről, melynek vezetői múlt vasárnap délutánra hívták össze az első értekezletet a polgári társalgó­körbe, mely alkalommal megkezdték a szervezke­­kedést. Mint halljuk, pártelnöknek ugyanez

Next