Szegedi Híradó, 1872. január-június (14. évfolyam, 1-78. szám)

1872-02-21 / 22. szám

1872. Tizennegyedik évfolyam. 2?-ik szám. Szerda, február 21-én. POLITIKAI ÉS VE­GYE­START A­LMU KÖZLÖNY. Illet(jelen: •zonkint 3-szor: vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztőségi irod­a, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden-­­­dők: iskola-utca, Vadász-ház , 1-ső emelet. Kia.161 im­­.fél Burger Zsi­gmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők.__________| Előfizetési föltételek: Hirdetések dijai: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 írt.­­ Félévre . . . 4 frt. Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. | Évnegyedre . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten­­Neumann 11. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám, Bécsben Slausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Lafitte, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinborgban, Strarsburgban. Zürichhop­ és Hamburgban .Mosse R. hirdetési irodájában Magánh­irdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 15 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 széil ' 1 frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. Becs, febr. 18. 1872. A bécsi kormány a szabadelvüség pálya-­­­ján következetesen és szépen halad­t vissza-­­ felé. A német delegált esküdtszék szörnyszü­­­löttje csak alig látott napvilágot és már egy újabb törvényj­a­vaslat került a birodalmi ta­nács elé az esküdtszékek hatályának időnkénti megszüntetése tárgyában, állítólag az esküdtszéki intézmény megvédése (?!) végett oly helyeken, hol az esküdtszé­keket nem a jog és lelkiismeret, hanem a politikai szenvedélyek vezetik. Ez aztán pom­pás indokolás, mintha a politikában a szemé­lyes szélsőségek, vagy az egyenes hazaárulás kivételével—a jog és lelkiismeret köre egy­szer min­denkorra változhatlanul meg lenne ál­lapítva. Minden kormány más szempontból indul ki és ha a boldog alattvaló a „politikai szenve­dély“ vádjától tiszta akar maradni,úgy minden kabinet-válság után a jog és lelkiismeret áta­lakításához lásson. A reichsrat­ az említett törvényjavaslat beterjesztését megtapsolta, pe­dig ez oly kétélű fegyver, melyet épúgy lehet használni az alkotmányos párt megbé­nítására, mint most akarják használni a cse­hek ellen. Ismétlem , amit már múltkor mon­dottam : az urak aligha­nem csalódnak , ha azt gondolják , hogy ez már váltig így fog tartani; a jelek legalább nem igen biztatók, mert a birodalmi tanácsban nincs tömör több­ség — hiszen maga az úgynevezett alkot­mányos párt is két­ részre szakadt, „öreged­re és „fiatalokéra, kik a klubból a nyilvá­nos piacra viszik civakodásaikat. Az öregek a minisztériummal tartanak, a fiatalok külö­nösen a választási reformot sürgetik és a kényszerválasztás eszméjét elvetik. Ez utóbbi ellen fognak szavazni a len­gyelek is, kik határozatuk módosításával sin­csenek megelégedve, ámbár az engedélyezett önkormányzati kör elég tágas. E körbe az alkotmányos albizottmány munkálata szerint tartoznának : az oktatásügy, a politikai szer­vezet , a telekkönyv-rendszer, a hitel- és bankintézmény, a takarékpénztárak, a rend­őri büntető törvény, a gyámsági és gondnok­sági ügyek, a toloncozás, a béke- és bagatell­­bíróságok, azonkívül a minisztertanácsban egy galíciai tag széket és szavazatot nyer, a legfőbb törvényszéknél Lengyelország szá­mára külön tanács szerveztetik és a provincia szükségleteire a birodalmi költségvetésből kü­lön átalány-quóta állapíttatik meg.­­ Ter­mészetes, hogy mindezen a birodalmi tanács hatásköréből kizárt tárgyakra vonatkozó ta­nácskozásokban a képviselőház galíciai tagjai nem veenének részt, ami ellen nem is lehet kifogásuk, de arra már nem igen akarnak ráállni, hogy e törvény — ha ugyan a lem­­bergi landtag elfogadja — csak akkor lépjen hatályba, miután a „landesordnung“-ba cik­­kelyeztetett, állítólag azért, mivel e becikke­lyezésre a ruthének tiltakozása esetére a landtag nem rendelkeznék a szükséges há­romnegyed többséggel. Azonban világos, hogy a rezolució új föltám­adását csakis az orszá­gos törvényekbe való igtatás által lehet meg­gátolni ; ha tehát a kormány a kiegyezés — még most ugyan kétes — sikerét bizto­sítani akarja a jövőre is, úgy e föltételtől semmiesetre el nem állhat. A trónbeszédben ígért előterjesztések kö­zül rövideden talán az alsóbb klérus és a hi­vatalnokok anyagi helyzetének kérdése fog kerülni; a konynia és a hivatalbeli fizetések fölemelése csakugyan égető szükség. Az elsőre nézve a kormány — úgy látszik a farsang befolyása alatt — a püspökökhöz fordult azon fölhívással,hogy mondják véleményüket, váljon sürgős­é a konynia fölemelése és ha igen , mily módon eszközölhető? Alig kell monda­nom, hogy ezen az úton a kormány nem fog fölvilágosítást nyerni, s hogy sajátságos naiv­­ságra mutat egész kérdése. A hiavatalnokok gyorsabban fognak célt érni, mint a szegény papok, kik nem mernek kukkanni, mert az akciót saját kezükbe vették. Ugyanis gyűlést tartottak itten, amelyben vagy háromezren vet­tek részt, és a reichrath elé terjesztendő határo­zati javaslatot készítettek,melynek szerkezeté­vel a birodalom minden részében működő hiva­talnoki testületek egyetértenek, amint azt a hat­száznál több ez alkalomra megérkezett távirat eléggé bizonyija. Egy küldöttség pedig a kormány és a reichsrath elnökeinél tisztelgett és az urak sok szépet ígértek neki. Csak úgy ne járjanak a hivatalnokok is, mint az ó-katholikusok, kiknek szintén minden jót ígért a kormány és aztán nyilvános szervez­kedő gyűlésüket betiltotta; tehát a múlt héten magángyű­lést tartottak — a jelenlevők szá­ma 1500-ra ment — és végre-valahára szer­vezkedtek. A község papja természetesen An­ton Alajos. A múlt hét legfőbb és legnagyobb hord­erejű eseményeit azonban a magyar vasúti kérdés új stádiuma és a bankkérdés folya­matba hozása kép­ezik. A vasúti kérdés meg­oldása, miután a hitelrészvény-társulat és az anglo-bank azt Lónyay és Kerkapoly ittléte után és folytán közös feladatukká tették, biz­tos sikerrel kecsegtet. A bankkérdés szintén hazánk javára fog megolda­ni, ha a magyar kormány és a Deák párt annyi erélyt fognak tovább is kifejteni e fontos ügyben, mint az utolsó napokban. Az itteni lapok szokásuk szerint nekiesnek az „ázsiai fajnak,“ a „hun­­nok ivadéká“-nak és a diskuszszió teréről rendesen a személyeskedésekre térnek. Úgy van ez mindig, valahányszor kifogytak az érvekből valamely konkrét tárgyfejtegetésnél — pedig a valuta rendezése, a bankügy ren­dezése, a bankügy kitisztázása és a 80 mil­liónyi bankadósság minőségének kimutatása mindenekelőtt komoly nyugodtságot és érve­lést kíván — a képzelt ellenség becsületét, nemzetiségét támadják meg és minden intéz­ményét, szokásait, nyelvét, költészetét, tudo­mányát teszik a gúny tárgyává. Mi szána­­lomr méltó barbárok, kik még csak nem is sejtjük a „deutsche Sitte, deutsche Bildung, deutsche Kultur“ áldásait. Persze, csak most nem, mert Hohenwart alatt igen derék em­berek voltunk, jó szomszédok, szeretetreméltó politikusok, szeretetreméltó testvérek. Hiába­, nem tagadhatja meg természetét a sógor és még ma is áll, amit a kuruc tábori dal mond egyszerű, kissé goromba eredetiségben: „Mindent igér, de csak szorultában. Semmit be nem vált, ha szabadjában. Az németnek, ebhitünek fogadásában Ne biz többet, mint az ebnek ugatásában.“ R. 1. becsületes férfiúhoz illik, hogy a baloldali Programm alapján nem lép föl jelöltül jö­vőre, és saját programmjául a mondottakat jelölte meg. S ami a legégbekiáltóbb ször­nyűség, az az, hogy a választókerület leg­nagyobb többsége e programmot lelkesülten elfogadta s fölkérte Prónayt jövőre is jelölt­jének. De ami legeslegégbekiáltóbb szörnyű­ség : e párt merészkedik az egész Borsod­­megyében, a Mocsáriak ez ősi örökében is mo­zogni , máris sikerrel párthiveket gyűjteni, sőt — horrendum dictu! — Mocsári, a jeles journalista, nem győz eléggé méltat­lankodni, hogy e párt, ez a postaták frak­ciója, ezek a hitehagyott Juliánok, ezek a baloldali ember által indignáció nél­kül ki sem is mondható valamik a me­gyei pártgyülésen is megjelentek s ott pa­lam et publice hangoztatták elveiket. — A konservativ baloldal dühöngött, ökleit szo­rongatta ez elvetemült szerénytelenség miatt, de — mint a jeles journalista dicsekedve s önérzettel kimondja ugyanazon cikkben — „sikerült mégis az indignáció és fájdalom éle­sebb­ kitöréseit, megakadályozni.“ Bizony még azon sem csodálkoznánk, ha ez urak brevi manu kidobták volna in­fallibilitásukon vakmerőn kételkedő ama sze­rényteleneket. így van tehát a dolog, s hogy igy van, csak örvendeni tudunk rajta. — A baloldal hirdette folyton a jobboldal lazaságát, me­lyet csak az imádság s mameluki pártfegye­lem tart össze, — s ime saját keblében mu­tatkozik egy ránézve annál veszélyesebb szakadás, mert az nagy hasznot hozhat a közjóra nézve. Villám ez, mely éles árnyaiban mutatja azon csüggedést, elégedetlenséget, mely ama pár­ kebelében tanyázik, a re­ménytelenséget, a jövőre nézve, állásuk tart­hatatlanságának leverő érzetét s azon mind inkább érő elhatározást , kiszabadulni e kényszerült ferde helyzetből , s odamenni, hol nem ássák alá az épület fenekét, de inkább emelik azt a tökély, a bevégzettség ideálja felé. De hova lesz akkor Tisza Kálmán ve­­zérsége, ha közkatonái közt tetté érnek a lélekhangulat összes consequentiái. ?­­ Az egy­kor büszke nap mily komor felhők közt s mily megsáppadva fog lehunyni a feledés 8 közöny­éjébe 1 R. 1. Pesti levél. Február 17. 1872. Mintha csak az ön lapjának szerény levelezőjét akarta volna a sors megcáfolni ! De ily cáfolat többet ér a legfényesebb iga­zoltatásnál. írtam, hogy a baloldalra nézve nem lé­tezik kapacitáció, a pártfegyelem nyűge le­bilincseli a baloldal minden tagját, rágódni a puszta tagadás, a terméketlen gáncsoskodás ,szökjön , s bámulni Tisza államférfim nagy­ságát. Eddig úgyis volt, s a félelem Tisza terro­rizmusánál s az emberi hiúságnak s hibáját bevallani átalló gyöngeségnek ismereténél fogva félni lehetett , hogy úgyis marad az ország kárára jelenben s a pártnak sem dicsőségére a história előtt. Az „Ellenőr“ tegnapi száma aztán egy cikket hozott a párt fö-főmandarinjának , a türelmetlenségben s a baloldali infallibilitás hitében elsőrendű Mocsári Lajosnak tollából, tudatva ország-világgal , hogy a baloldal egyik előkelő ibő tagja, Prónay József bor­­sodmegyei mezőkeresztesi képviselő, otthagyta Tisza zászlaját, s mivel nagy volna az út egyszerre balról jobbra, egy független kö­zéppárti állást hangoztat, melyen állva, részt akar tevékenyen venni a Deák párt munká­jában, elhagyja a gyümölcsteán negációt s ez országnak nem hasznára, de kárára szol­gáló közjogi vitát: egy szóval, Tiszáékat a faképnél hagyja ! De még ez semmi; ugyan a képviselő tudatta választókerületével , mint Hazai ügyek, Országgyűlés. A képviselőház február 16-iki ülésén, miután elnök a Bedekovich bán fölmentésére vonatkozó kir. kéziratot be­mutatta volna, kihirdettetett a tegnapi (febr. 15.) szavazás eredménye, mely szerint az or­szágházi bizottság tagjaiul Henszlmann, Gu­­body, Zsedényi, Tisza Kálmán, Gorove, Ház­mán, Éber N., Péchy Tamás, Pulszky Fer­ és Zichy Manó gr. választattak meg.­­ A kérvényezők közt Horváth Mihály be­nyújt­j­a S­z­ege­d váron kérvényét az általa küldendő orsz. képvi­selők számának legalább három­ra leendő emelése iránt. —Tisza La­jos közm. és közi. miniszter fele­ Bömb­es Frigyesnek a magyar és román vasutak csat­lakozása. — Táncsics Mihálynak a vasút- és gőzhajózási társulatoknál a magyar nyelv meghonosítása,­­ Majoros és Gromon kép­viselőknek a szeged-eszéki vasútvonal idő­­előtti megnyitása, s végre a ház osztatlan tet­szése közt Csotta Jánosnak a fiumei ki­kötő tárgyában tett interpellációjára, bizto­sítván ez utóbbiban Ciottát, hogy a kormány részéről nem fog hiányozni a munka és az igyekezet arra nézve, hogy Fiuméban lehető gyorsasággal kikötő építtessék és a forga­lomnak átadassák. Az előmunkálatok már megtétettek, s a tervezetek most vannak a minisztériumban bírálat alatt. — Követte ezt a bankügyi jelentés további tárgyalása Simonyi Ernő a bankügy jelen állapotát tarthatlannak jelzi, s egy önálló, független bank fölállítását sürgeti. — Ghyczy Kál­mán Trefort javaslata ellen szólván, a maga és társai részéről oly értelmű hat­ javaslatot nyújt be, h­igy a függő adósságok szabályo­zására ő felsége többi országaival ideiglenes egyezmény köttessék, s egyszersmind a je­len országgyűlés alatt tervjavaslat terjesz­tessék be a valuta helyreállítása és önálló ü­gybank szervezése tárgyában. — Zsedényi Ede Trefort javaslata mellett emel szót, míg Móricz Pál és Ivánka Imre Ghyczyt pártolják. A képviselőház febr. 17-iki ülésén a b­a­n­k­ü­g­yi vita folytattatott. Wahrmann a szólók sorát megnyitván, kijelenti, hogy a bankügyi kérdés megoldását ő is­­szükséges­­nek tartja, és nem hiszi, hogy volna ember­­i pénzviszonyaink e módoni szabályozását nem óhajtaná, sőt egyetért Simonyi Ernővel arra nézve is, hogy pénzviszonyaink egy ön­álló magyar nemzeti bank fölállítása által szabályozhatók legcélszerűbben , de nem ért egyet arra nézve, hogy a jegybank azonnali fölállítása opportunus lenne. Igaz, hogy az osztrák nemzeti bank sokszor mostohán bá­nik a magyar pénzpiaccal, s absolut eljárá­sát jó tanácsok elfogadása által megváltoz­tatni nem hajlandó, sőt a fiókok csekély szá­ma és gyér dotatiója, a kamat folytonos eme­lése által a magyar pénzpiac érdekeit sérti, mindazáltal sajátságos viszonyainknál fogva még nagyobb kárral járna az osztrák nem­zeti bank rögtöni mellőzése. Az önálló bank azonnali fölállítására már csak azért sem látja alkalmasnak az időt, mert az állampa­­pírok értékének emelkedése — mi sokakat csalogat, — nem saját erőnkből, hanem on­nét ered, mert a külföldnek sok tőkéje van nálunk elhelyezve, ez pedig a valuta rende­zésére nem kedvező körü­lmény, miként lenne az, ha az értékemelkedést önerőnk idézné elő, pedig a valutarendezésnek okvetlen meg­kell előznie az önálló jegybank fölállítását, azért tegyük meg az első lépést erre a va­luta rendezésének előkészítése által, minek egyik tényezője a letéti bankok rendszeré­nek behozatala is. Végül pártolja Trefort ha­tározati javaslatát. — Wahrmann tartalom­­dús­z általános figyelemmel kisért beszéde után Simonyi L. báró szólt a tárgyhoz, majd Kerkapoly p. v. miniszter indokolta hosszabb beszédében a kormány állását, biztosítja a házat, hogy ő minden jót akar és pártolja Trefort javaslatát. — Tisza Kálmán és Horn Ede Ghyczy javaslata mellett szól­nak. A vita hétfőn folytattatott. K­ülföld. Február 20. Franciaország. Az ördög mindig kisért és pedig mindig veszélyesebben és szemtelenebbel , s ha résen nem állnak a korbácscsal, elfoglalandja birodalmát. — Mit lehetne egyebet érteni ördög név alatt Fran­ciaországban, mint a bonapartismust. Ez volt az, ami az állam jólétét tönkretette . Napo­leon Franciaország ördöge. És ez a daemon még folyvást nyújtogatja polypkarjait a ko­rona után, melyet maga gázolt a hitványság sarába. Folyvást hallunk híreket, melyek Fran­ciaországot honapartista­ izgatásokkal nyugta­lanító ügynökök átkos művéről érkeznek és méltó aggályt keltenek a köztársaság bará­taiban. A megyékből érkezett levelek bonapar­­tistikus propagandát jeleznek. Magában Pá­­risban alapos gyanú kelti föl a rendőrség figyelmét titkos klubb iránt. A Belleville és St. Antoine külvárosban néhány nap óta szor­gos és szigorú kutatások tartatnak. Azt be­szélik ugyanis, hogy itt egész titkos fegy­verraktárak vannak elrejtve, melyek összefüg­gésben állnak a bonapartistikus szelmekkel. Conti temetése szintén alkalmul szolgált egy enemii demonstratióra , hol a tömeg elég vakmerően rukkolt elé a Napoleon­ vonzalmá­­val. Roucher ugyanis, ki a temetésen szintén jelen volt, mintegy 500 ember által követtetvén, ovációban részeltetett: „Éljen Roucher ! ”l-

Next