Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)

1872-09-18 / 112. szám

jtik, azután pedig keresbedni fog általa a város pótadója, mely már-már elviselhetlen. Ajánlja az indítványt elfogadásra. (Élénk helyeslés.) Zászlósi János : Szintén fölemlíti a folyton növekedő kiadásokat, amikkel szem­ben kell tehát jövedelemről is gondoskod­nunk. Ő is iparos és használja a piacot, de épen, mert használja, szívesen fizet érte. — Pártolja az indítványt. Egresi József: Szeged azzal dicsek­szik, hogy az ország második városa, tehát első Pest után. Pesten nincs egy talpalatnyi árulóhely, amiért ne fizetnének. Nos tehát a második városnak — ha csakugyan 2-dik akar lenni — az első után kell mennie. (De­rültség, helyeslés.) Fodor Imre egész hosszú beszédén át azt variálja, hogy ezt a­­gúnyos adót­ csak a szegény nép egy része, a termesztők, stb. fizetik, azok pedig, akik leginkább pipisked­­nek a sárban, (értsd a vásárló népet) nem fizetik; ő ezt nem tartja igazságosnak s az indítványt nem pártolja. Babarczy József: Hosszabban cá­folja Pap Istvánt, s végül az indítványt pártolja. Nagy Sándor nem bocsátkozik az in­dítvány indokolásába, melyet az előtte szó­lottak már úgyis megtettek ; nem is akart szólni egyátalában e tárgyhoz, melyről azt azt hitte és hiszi, hogy azt a közvélemény már teljesen megérlelte; azonban nem mu­laszthatja el Fodor Imre bízott, tagtársa ferde nézete ellen fölszólalni. Ő egész beszé­dében folyton azon állítás körül forgolódott, hogy a helypénzfizetés csak a lakosság egy osztályát, az árulókat és főkép a termesztő­ket sújtja. Ez nagy tévedés: a helypénzt senki más nem fizeti meg, mint a f­o­­gyasztó, a vásárló közönség, mert az árusoknak lesz gondjuk arra , hogy amit helypénzben fizetnek, azt áruikra rászámít­sák. Tehát ne jajgassunk a szegény termesz­tők és árulók fölött, mert nincs okunk rá, mert nem az fogja viselni a terhet, hanem a nagy közönség, mi mindnyájan , akik a piacra vásárolni megyünk; a közönség pe­dig nem sajnálja e terhet, melyet közvetle­nül nem érez, mert hiszen eléggé tapasz­talta , hogy ha nincs is helypénz, azért ő mégsem vásárolhat olcsóbban. Pártolja az in­dítványt. Utánok szólnak : Szabó János , ki a mesteremberek miatt iparkodik Pap b. tagot fölvilágositani és Masa J., mindkettő az indítványt pártolva. Hazai ügyek. — Orvfiggyű­lés. A képviselőház f. hó 13-iki rövid ülésében beadattak a szavazatok a delegáció, a függő államadós­ságot ellenőrző és a mentelmi bizzottság . A R C A. Heiling János sziklája. — Cseh népmonda. — (Folytatás.) — Szívből sajnálom a szegény fiút — mondá ; — te bizonyára emlékezni fogsz reá, Elsbeth , hiszen ti mindig együtt játszot­tatok. — Hogyis ne emlékezném ? — viszontá elpirulva Elsbeth. — No bizony , nem is szeretném , ha büszke volnál a szegény fiúra emlékezni. — Igaz, hogy én gazdag lettem, míg Arnoldék szegény ördögök maradtak , de mindig be­csületesek voltak, legalább az öregről és a fiúról is mindig dicséretest hallottam. — Bizonyára, kedves atyám — vágott gyorsan szavába Elsbeth — az ifjú Arnold nagyon becsületes. — Ej, ej, hát honnan tudod te azt oly bizonyosan ? — A faluban beszélték — hebegé Els­beth. — No annak örülök , és ha valamiben segíthetek neki, rajtam ne múljék. Elsbeth, hogy a beszélgetésnek valahára véget vessen — mert egyik pirulásból a má­sikba esett, — gyorsan a konyhába nézett valami dolog után és igy kikerülte a fejcsó­váló öreg fürkésző tekintetét. Arnold Elsbethet még délelőtt, mint azt neki megígérte, a Weit házánál levő kertben találta. Elsbeth elmondd neki az egész be­szélgetést és ő abból jövendő boldogságára a legszebb reményeket merité. — Igen — mondá végre — meggondoltam az éjjel: legjobb lesz, ha még ma elmegyek atyádhoz és megvallom neki nyíltan , hogy mi szeretjük egymást és egymásé akarunk lenni; előmutatom neki mestereim bizonyít­ványait és áldását fogom kérni. Nyíltságo­mon örülni fog , ő megadja beleegyezését, én aztán újult erővel megyek a világba, pénzt szerzek magamnak , híven és vígan tagjaira, melynél csak az a fölemlítésre méltó, hogy a szélsőbal nem szavazott, ez­által mintegy elismerve, hogy ő úgysem számít. A 14-iki ülésben — némi kérvényi és igazolási ügyek után — kihirdettetett a teg­napi szavazások eredménye. Ezután a fő­rendiház kiküldött jegyzője, Pallavicini Ede őrgróf, átnyújtó ama jegyzőkönyvi kivona­tokat, melyek a delegációba és a függő ál­lamadósságokat ellenőrző bizottságokba meg­választott főrendiek neveit tartalmazzák. A napirendben továbbá fölvétetett a trónbeszéd, mely fölolvastatván, Zse­dényi Ede indítványára elhatározta a ház, hogy a hétfői ülésben egy 12 tagból álló fölirati bizottságot fog választani, mely a trónbeszédre adandó válasz tervezetét elké­szítse s erről, úgy a netán külön beadandó válaszföliratokról is jelentést adjon. Gr. Lónyay min.­elnök jelenti, hogy válaszolni akart N­i­k­o­l­i­c­s képviselő inter­pellációjára a szerb kongresszus ügyében miután azonban a nevezett képviselő nincs jelen, válaszát hétfőre halasztja. Az ülés 11 órakor véget ért. — Pauler Tivadar igazság- Ügy miniszter következő körlevelet bocsátott ki : Ö cs. és apostoli kir. felsége folyó évi szeptember hó 4-én kelt legfelsőbb határoza­tával engem igazságügyminiszterré legkegye­l­­mesebben kinevezni méltóztatott. Midőn en­nek folytán hivatalos működésemet a mai nappal megkezdeném, elfogulatlan tudatában az előttem álló feladat fontosságának fogok föladványom megoldásához, melyért a fele­lősség súlya vállaimra nehezül. Igazságügyünk rendezése a szervezés első stádiumát átlépve, további fejlesztésre vár, mely kötelességünkké teszi, hogy a törvényhozás által megalkotott alapon mind ama reformokat létesítsük, me­lyeket a büntető törvények hiánya s a ma­gánjogi viszonyok rendezésének szüksége el­kerülhetlenné tesz arra nézve , hogy hazánk igazságszolgáltatása a kor követelményeinek megfelelő állapotba jusson s a megkezdett mű befejezés elé vitessék. E feladattal szem­ben, ha amaz akadályok dacára , melyekkel küzdeni kénytelen vagyok, a nagy munkára vállalkozom, teszem azt azon belső meggyőző­désben, hogy támaszomul fog szolgálni ama közös érdek és törekvés, melylyel egyesek úgy, mint testületek hazánk jogállapotának fejlődése , megszilárdítása iránt viseltetnek Ugyanazért, midőn e meggyőződésből indulva ki, a város tisztelt közönségét hivatalom el­foglalásáról értesítem, fölkérem egyszersmind, hogy törekvéseimet e téren, mely hivatali működésem a városéval egyesül, a mindnyá­junk által óhajtott közös cél elérhetése ér­dekében előmozdítani s engem saját hatás térek vissza és mi boldogok leszünk. Nemde, édes jó Elsbethem ? — Igen — szólt elragadtatva Elsbeth - igen. Atyám bizonyára bele fog egyezni, hiszen ő engem annyira szeret ! Reményteli szívvel váltak el a szerel­mesek egymástól. Este Arnold a legcifrábban földiszité magát, még egyszer elment atyja sírjához, imádkozva kérte áldását és szelíd remegés­sel véve aztán útját Veit háza felé. Az örömtől reszkető Elsbeth fogadó és azonnal atyja elé vezeté. — Arnold szomszéd — kiáltott eléje az öreg — mit hozasz nekem? — Magamat — felelt amaz. — Azaz? — kérde­zeit. — Szomszéd uram — szólalt meg erre Arnold , kezdetben reszkető hangon, de ké­sőbb szívből és erőteljesen — szomszéd uram, engedje , hogy a dolognak egy kis feneket kerekítsek, aztán majd könnyebben meg fogja ért­ni. — Én szegény vagyok, de tanultam valami jóravalót, amit e bizonyítványok ki­mutathatnak. Az egész világ nyitva áll előt­tem , mert én nem akarok épen a mesterség mellett maradni, hanem a művészetet is meg­tanulni ; azt akarom, hogy idővel derék épí­tész váljék belőlem, amint azt atyámnak meg is fogadtam. De a világon mindennek közép­pontjának kell lenni és nincs munka cél nél­kül. Úgy , mint a házak , melyeket építek, nem az építés, hanem a haszon végett emel­tetnek, és­ úgy van az én művészetemmel is. Nem csupán a művészet kedvéért űzöm azt, hanem szeretnék emellett valamihez jutni is és ami után jelenleg törekszem , azzal Veit uram rendelkezik. ígérje meg , hogy enyém leend, ha már valami jóravalót szereztem és én aztán a legnehezebbel is megpróbálkozom. — És ugyan mim van nekem — vágott szavába Veit — ami előtted oly nagy jelen­tőséggel bir? — Leánya, uram! Mi szeretjük egymást Én egyenesen az atyához jöttem , mint be­csületes ember, és nem ólálkodtam előbb sokat a leány körül, mint azt oly sokan te­szik. Én régi jó szokás szerint jövök kel­médhez és kérem ígéretét, hogy tőlem , ha — A közgyűlés által elfogadott városi tisztasági rendszabályzat azon szakasza ellen, mely az árnyékszékek­nek a csatornába való bevezetését tiltja, a bevezetetteknek elrekesztésére büntetés terhe alatt határidőt szab, — mint halljuk — több iskola­ utcai lakos kérvényt nyújtana be a minisztériumhoz. Mindamellett számos egyéb pontja végett igen célszerű lenne annak mielőbbi életbeléptetése. Pénteken este 9 óra után is két szolgáló egy nagykosár sze­metet vitt az öt pacsirta-utcából az oroszlán­­utcába s ott Ördög J. háza előtt kezdők el­szórni. Szerencsétlenségükre az utca egyik la­kosa meglepte őket s kényszerítő a szemét föl­szedésére. A leányok kivallották , hogy gaz­­dájuktól K. V. ezüstmivestől kapták erre az utasítást. Hasonló esetek naponkint történ­három évi vándorlás után visszatérek és va­lamirevalót műveltem , nem vonandja meg áldását és a leányasszonynak megengedi, hogy ezen három év alatt hű mátkám ma­radjon. — Ifjú legény — viszontá az öreg — én végighallgattam beszédedet; most halld te az enyémet, az én egyszerű és határozott nyilatkozatomat. Hogy leányomat szereted, annak örülök , mert te derék fiú vagy , és hogy mindjárt nyíltszívűen jelensz meg az atya előtt, ennek még inkább örülök, mert az is csak dicséretedre válik. Mestereid mű­­ért, ifjunak mondanak téged és sokat vár­nak tőled ; ehez én szerencsét kívánok. De a remény, fiam, bizonytalan alap, és erre építsem én Elsbeth jövőjét? — A három év alatt valaki jöhet, aki leányomnak, vagy ha neki nem, hát nekem jobban tetszik. Én te­­hát ezt visszautasítsam azért, mert te még jöhetsz ? Nem , fiatal legény, ez nem járja. Ha azonban egyszer tíjra visszatérsz és Els­beth még szabad és te szerencsét csináltál, akkor aztán nem foglak benneteket akadá­­yozni ; most azonban szót sem többet erről. — De Veit szomszéd— kéré­st remegve Arnold és megragadá az öreg kezét — gon­dolja csak meg .... — Itt már tovább nincs mit meggon­dolni — vágott közbe Veit kurtán —és most isten áldjon , vagy ha még maradni akarsz, úgy kedves vendégem vagy, csak Elsőről többé egy szót sem. — És ez végleges határozata? — he­begé Arnold. — Igen, viszontá fagyosan az öreg. — Akkor segítsen rajtam az isten ! — h­áltá amaz és ki akart rohanni az ajtón. Gyorsan ragadt meg Veit kezénél és visszatartotta. — Fiatal legény , ne kövess el bohósá­got. Ha férfi vagy és van erőd s bátorságod, úgy szedd össze magad és kützdd le a fáj­dalmat. A világ nagy , ki az életbe, ott majd nyugodt leendsz. Most isten veled , szeren­csét az útra ! Ezzel elbocsátá, és Arnold inogva tért kunyhójába. Sírva kötözd össze batyuját, búcsút von körében hathatós támogatásában részesíteni szíveskedjék. — Az országgyűlés mindkét házának bemutatása Ő Felségé­­n­é­k legközelebbi, Budán idézése alkalmával — írja a „Reform“ — egy még csak ezután meghatározandó napon a királyi palota tróntermében fog megtartatni. A jelenlegi udvari gyász ez alkalomra nem függesz­­tetik föl.­­ Mindkét delegáció meg­nyitó ülése hétfőn volt. Mint jelentik, a közös minisztériumoknak sok dolguk volt, míg minden előterjesztést a delegációk szá­mára magyar és német nyelven nyomtatásra elkészíthettek. A vörös könyvön, az előirány­zatokon és emlékiratokon kívül még a dele­gációk elé fognak terjesztetni: a zárszám­adás 1870-ik évről, melyben a pótkezelés is benfoglaltatik 1871. junius végéig; továbbá az 1871. évi kezelési számadás. Azonkívül a delegációk elé fog terjesztetni a már be­jelentett javaslat a közös hivatalnokok fizetésé­nek fölemelése tárgyában.­­ A reform­klub f. hó 14-én tar­tott értekezletén csekély módosítással elfo­gadta szervezett alapszabályainak előterjesz­tett javasl­atát, ezután az értekezlet K. Pod­­maniczky indítványára Schwarcz Gyulát föl­kérte, hogy a reformpárt válaszfölirati ja­vaslatát minél előbb a párt értekezlete elé terjeszsze, hogy az a képviselőházban a többi pártok válaszfölirati javaslataival egy­idejűleg benyújtathassék. Végül Podmaniczky Frigyes bejelenti, hogy legközelebb két tör­vényjavaslat fog az értekezlet elé terjesz­tetni: a hí­r­lapkaució eltörléséről és a honvédtisztek fizetési levonásainak sza­bályozásáról. Helybeli újdonságok­ nek, miután nem igen akad, aki föl­figyeljen.­­ A helybeli összes elemi ta­nítók é­s tanítónők vasárnap d. e. testületileg tisztelegtek az új iskolaszék el­nökénél , Kovács Albert urnál. A tisztel­gők nevében Kelemen István helv. tanító tartott rövid üdvözlő beszédet, kiemelvén a tanítótestületnek a tanügy terén oly szívvel­­lélekkel buzgólkodó férfiú iránti bizalmát és meleg ragaszkodását, mire a megtisztelt szívélyes szavakban válaszolt, biztosítván az illetőket, hogy részéről úgy a tanügy föl­­virágoztatására , mint a tanító­ testület hely­zetének javítására mindent el fog követni, amire csak tehetsége és hatásköre képessé teszik; tőlük viszont elvárja, hogy őt e törekvésében támogatni fogják s a népneve­lés ügyének ezentúl hű és buzgó apostolai lesznek. A szinibizottmány ügyét a belv. kaszinóegylet fölkarolván, közelebb tartott választmányi ülésében saját kebeléből Magyar János, Neskovics György, Cserme­­lényi Iván , Keméndy Nándor, Szűcs Ferenc ügyvéd, Szabó Imre és Benke József ura­kat nevezte ki a szinibizottmány tagjául, ezek közül a megalakítás teendőire Cserme­­lényi urat kérvén föl.­­ Leány-tornavizsga. Tegnap délután tartatott meg Czerkovitz-Prinz Janka assz. kitűnő leánynevelő-intézetében a növendékek tornászati vizsgája. Öröm volt látni a leánykák bátorságát , elevenségét és ügyes mozdulatait, melyek a legkülönfélébb produkciókban nyilvánultak. Tekintve a tor­nászati tanfolyam rövidségét, az eredmény becsületére válik az ép oly szakjártas , mint finom bánásmódjáról ismert H­o­r­v­át­h Gyula tornamester urnak.­­ Szerencsés szerencsétlen­ség. Pénteken éjjel az alföldi vasút egy vonata berobogván az államvasut pályaudva­rába, egy a síneken foglalkozott vigyázatlan vasúti hordárt ott lepett s azt maga alá sodorta. A balesetet többen látták s a kiál­tozásra egész sereg népség futott össze , kí­nosan várva a vonat elrobogását. Ez pár másodperc alatt megtörtént,­­ de mily nagy volt a várakozók örömteljes bámulása, mi­dőn az elgázolt hordárt talpra ugorni látták. Semmi baja sem történt, csupán egyik keze volt kissé meghorzsolva s kabátja megpör­kölve a gőzgép lenyúló hamutartója által. A hot­ár ugyanis oly szerencsésen esett, hogy egészen a sínek s illetőleg a robogó kerekek közé került, s lélekjelenlétét teljesen meg­­tartván, rögtön az egyik oldalra fordult s laposra nyúlt, hogy az említett hamutartót kikerülhesse, és így szerencsésen megmene­kült. Életét csakis e bámulatos lélekjelenlé­tének köszönhető, mely hogy mily nagy volt ez emberben, kitűnt utóbb is abból­ az atyai öröktől és aztán a temető felé for­dult, hogy atyja sírjától elbúcsúzzék. Elsbeth , ki a beszélgetést az ajtón át úgy, féligmeddig hallotta , könyekben úszott. — Ő már képzeletében mindent oly szép színekben kifestett magának, és most minden reménye meghiúsultnak látszék. Még egyszer akarta Arnoldját látni; szobaablaka elé állt tehát és várta, mig az a kunyhóból kilépett és a temető felé véve útját. Gyorsan utána röpült s imádkozva találta őt atyja sírján. — Arnold, Arnold ! te el akarsz menni, kiáltott feléje és átkarolta. Ah , én nem bo­csáthatlak tégedet. Arnold fölegyenesedett, mintha álomból ébredne föl. — El kell mennem , Elsbeth , el kell mennem! Ne zúzd össze könyeiddel szíve­met, mert nekem mennem kell. — Visszatérsz e ismét ? és mikor térsz vissza ? — Elsbeth, én dolgozni akarok, ameny­­nyire egy ember csak képes; fösvénykedni fogok a drága idő minden percével; három év múlva ismét itt leszek. Mondd, hű ma­radsz-e hozzám ? — Halálomig, drága Arnoldom — zokogá Elsbeth. — És ha atyád kényszeríteni fog ? — Úgy hurcoljanak a templomba és még az oltár előtt is nemet kiáltok. Igen, Ar­noldom, mi hűek maradunk egymáshoz , itt és a túlvilágban. Valahol csak megtaláljuk egymást. — Váljunk el tehát — szólt Arnold, kinek könyerő szemeiben egy reménysugár csillám­­lőtt — váljunk el! Nem tartok többé aka­dályoktól. Előttem semmi sem nagy és me­rész. E csókkal jegyzem el magam neked­, és most, isten veled! Három év múlva bol­dogok leszünk. Erre kiszakítá magát Elsbeth karjai közül. — Arnold — kiált utána Elsbeth — Ar­nold, ne hagyd el a te Elsédet! De Arnold már künn volt. Fehér kendő­jével a távolból még egy istendhozzádot in­tett, mignem az erdő sötétében eltűnt. ( Folytatása következik. )

Next