Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)

1872-08-04 / 93. szám

Negjelen: Hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. (szerkesztőségi h­odl), h­ová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők: iskola-utca , Vadász-h­áz, 1-ső emelet. Kiadóh­iratal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők.__________ Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre .... 8 frt. | Félévre ... 4 frt. Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. . . 8 frt. Évnegyedre 2 frt. Évnegyedre 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Testen ,Neumann K­. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utca­­i szám. Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában 93-ik szám. Vasárnap, augusztus 4-én. 1872. Tizennegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Hirdetések dijai:­ ­ Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­­­detésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és­­ minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel­­ együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szótó­­ frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. S­a­j­t­ó­k­ö­r­et­k. (K. L.) Azt mondják, hogy a sajtó maga gyógyítja azon sebeket, melyeket itt­ nem kételkedünk, hogy ez civilizált államokban igy van , hol a szélső ele­meket a műveitek komoly higgadtsága ellensúlyozza. Eszerint a sajtószabad­ság nem barbár népnek való , mely vele épúgy visszaél, mint minden más sza­badsággal, amelyre még meg nem ért; az eredeti vadság, melyet az önuralko­dás és nevelés szelídítő hatalma még nem módosított, a féket igényli. Minél magasabb polcra emelkedett tehát vala­mely nemzet, annál bátrabban lehet reá­­bízni a szabadság fegyvereit, melyek nem önmagukban, hanem a kezelés mód­jában mutatják egész értéküket, hatal­mukat ; és ha a szabadelvű­ség mérté­kéül a szabadság azon fokát veszszük, melyet a sajtó élvez, úgy a műveltség mértékéül e szabadság mi módon való érvényesítését tekinthetjük. Aki csak a kákán is csomót nem keres, annak be kell vallania, hogy ná­lunk teljes sajtószabadság uralkodik; csak az a kérdés, ha vájjon elég éret­tek vagyunk-e már e becses és nagy­horderejű kincsre. Állunk-e már az ál­talános műveltség és a politikai ildom azon magaslatán, hogy a szabad szó használatához jogot tarthassunk ? Va­gyunk-e már annyira, hogy saját józan gondolkodásunk és tiszta hazaszerete­tünk , nem pedig a garázdálkodás in­gere és a magát nemzetinek mondó vakbuzgóság vezérli tollunkat ? Elér­tük-e már azon lépcsőt, hol tárgyiasság és mérték uralkodik, nem pedig a min­den korlátot leromboló szenvedély ? Végre emelkedtünk-e már oda, hogy a nyelvet magát is respektáljuk és ne aljasítsuk le trágár kitételek által? Ha e kérdésekre helyesen akarunk felelni, az utolsó hónapokban történtekre fátyolt kell borítanunk. A múlt ország­gyűlés végszaka és a reákövetkezett választások oly rendkívüli helyzetet te­remtettek , melyre az ítélet közönséges mértéke egyáltalán nem illik. Aki tehát pusztán a jelen szempontjából indul ki, az ugyan méltán reánk sütheti a bar­bárság bélyegét — de azért még sincs igaza. Reánk sütheti, mert a föld ösz­­szes sajtója alig produkálhatna annyi szennyet, amennyi nálunk a legrövidebb idő alatt fölszínre került és összehal­mozódott , s nincs is széles Magyaror­szágon az a Herakles, aki ez Auglás­­istállót egyhamar kitisztíthatná. De mi azért nem esünk kétségbe és nem en­gedjük meg, hogy bárki is következte­téseket vonjon érettségi fokunkra a je­len konvulziókból, mert tudjuk, hogy a krízis után ismét azon önbecsülés és méltóság fog túlsúlyra vergődni, mely a magyar sajtót ezelőtt kitüntette; akkor pedig a piszok magától is el fog kot­­ródni. Azonban a konvulziók léteznek, ez tagadhatatlan, és annak legkevésbé lehet türelme a rohamok végét nyugod­tan bevárni, ki általuk szenved, föltéve, hogy a kitomboláson kívül más valami is létezik azoknak lecsillapítására. Mi részünkről legjobbnak tartjuk, az izga­tottság lezajlását bevárni; de nem ve­­tetjük résznéven senkitől, ha erős sze­rekhez nyúl, mihelyest — bármily kö­rülmények közt — becsületében gázol­nak. Már Hippokrates mondja: „Quae medicamentum non sanat, ferrum sanat; quae ferrum non sanat, ignis sanat.“ !!Nem kell a kicsapongók eszeveszett tá­madásait elviselnem, ha az elnémítás törvényes eszközei rendelkezésemre ál­­lnak ; nem kell tűrnöm, hogy a sajtó calózai becsületes nevemet a sárba hur­colják , hogy a szabad szó martalócai magán- és családi életemet szemérmet­­enül a piacra vigyék. Azért alkották a sajtótörvényt, azért teremtették az es­­küdtségi intézményt, hogy a jog és igazság uralkodása a „tollas (vad) álla­tok“ bárminemű erőszaka ellen biztosítva legyen. Azonban egy sajtóper megindítása nem országos, hanem egyéni dolog; intézze el ezt kiki magával, álljon az akár az állam élén. Mert egy ember becsülete soha sem az egész ország be­csülete, s nézetünk szerint nincs eset rá, hogy az elégtétel, melyet egyesek nyernek, a nemzet becsületére vetne viszfényt, valamint azt sem engedhet­jük meg, hogy egyesek elítélése a nem­zet becsületét csak legkevésbé is csor­bítaná. Azért nem helyeselhetjük, hogy a fővárosi lapok, a sajtó egy töredékének féktelenségén megbotránykozva , az ál­lamügyészt s a sorok közt a magáno­sokat is álla­mírozzák , bármily alapos is e megbotránykozás. De nem helye­selhetjük azért sem , mivel a műveit sajtó csak arra van hivatva , hogy an­nak kihágásait saját fegyvereivel hely­reüsse , ha egyátalán szívén fekszik a napi irodalom reputációja; s mivel­­ végre nem tartjuk szerencsés tapintat­nak, ha journalisták ijesztgetik egymást az esküdtszékkel , egészen eltekintve attól, hogy az ilyen eljárás, ha erede­tében még oly ártatlan is, igen gyűlö­letes magyarázatot idézhet föl. A földmíves-osztály emelése ér­dekében. ii. Első és fődolog: a nép iskolázása. E szót azonban nem azon tágabb értelemben veszem, hogy az elemi négy vagy hat osz­tályt pontosan ki kell járatni a paraszt gyer­mekkel is , szorosan a földmívelésben adandó oktatást értem. Föltéve, hogy akár a községek, akár az egyházak jobban rendben tartanák népiskoláikat; föltéve, hogy még jobbmódú vidéken is legalább harmada a gyermekeknek nem iskolázatlanul nőne föl, s az elmaradottak nem az olvasni-írni nem­tudó földmivesek számát szaporítanák: még akkor is ott volnánk a földmiveléssel, ahol ma vagyunk. A falusi iskolák nem gaz­dasági iskolák , nem olyan a tanterv, mely­ből szakavatott földmivesek kerülhetnének ki. Azért, mert tagosítás alkalmával gazda­sági műtétetekre faiskolás kert szakíttatott ki, hol a pap vagy tanító libája legel, s mert a tantervben némelyik tárgy mellé oda van szúrva, hogy „rótekintettel a gazdászat­­ra", közvetlen a gazdászatért semmi sem tör­ténik. A tanító sokszor maga sem áll a la­kosok gazdászati ismereteinek színvonalán fölül. Már pedig hogyan taníthat valaki mást olyasra, amiben maga sem eléggé jártas ? — A vak a színről szól, s így legfölebb is csak kontárkodik e téren. Ami pedig úgynevezett vasárnapi iskoláinkat illeti, kimondjuk kere­ken, hogy ennek nagyon kevés haszna van, s a földmives suhancokra épen semmi, miu­tán oda csak az iparos tanoncokat szokták beterelni. Hol, miben állapodjunk tehát meg? Mindenki rájön a mondottak után azon üd­vös gondolatra, hogy e cél csak valódi­öldmives iskolák által érhető el. De rá a külföldiek mintájára fölszerelt és beren­dezett földmives-iskolát akarunk állítani, a tömérdek költségtől visszaijed az állam és térség, legkedvezőbb esetben egy megyére jutna egy iskola. Nálunk pedig minden vá­rosban, sőt minden nagyobb helységben szük­séges volna ilyent állítani, ha célt akarunk érni. Erre nézve, hitem szerint, jobb volna először nem kezdeni valami nagyba. Meg­mondom az okát, miért. Abba a központi földmives iskolába megint csak a nagyon te­hetős földmivesek küldhetnék gyermekeiket, ha ugyan­azok is küldenék. A mi népünk­nek helyébe kellene vinni az iskolát, hogy minél többen használhassák s úgy rendezni be, hogy a földmives tanoncok az iskola ál­tal foglalkozásaiktól ne vonatnának el. E tanoncok az elemi iskolát végzett növendé­kekből Boroztatnának össze, ahol lehet, szép szóval, rábeszéléssel, ahol másképen nem boldogulhatni, bizonyos fokú kényszerrel. Est modus in rebus. Három-négy évre létetnék a tanfolyam, mely vagy tisztán téli lenne, vagy egész esztendei, de nyáron kevesebb órával, inkább csak azért, hogy a télen tanultakat el ne felejtsék s gyakorlati útmutatásban is részesüljenek az egyes hónapok gazdászati növeléseiből. A vasárnap délelőttjét vagy délutánját nyáron is föl lehetne használni, télen minden­nap nyerhetnének esténként egy-két órai ok­tatást. Nem kell kicsinyleni a várható ered­ményt ; ha évenként csak 150—200 órán ke­resztül taníttatnának is a földmíves ifjak, igen sok ismeret szivároghatna ki így a nép közé s népünk foglalkozásmódján már a je­len nemzedéknél tapasztalható lenne az ok­tatás jótékony hatása. Most már az a kérdés, hogy mit és kik tanítanának ? Azt hiszem, hogy a népiskolá­ban tanultakra nagyon ráférne még egy kis nyelv- és irálytani oktatás, levelezésben, üz­leti iratok szerkesztésében való gyakorlás. A földmíves-iskolák rendes tantárgyát képezi a rajz, habár kevesebb igénynyel, mint az ipar­tanodákban , továbbá a könyvvezetés, össze­kötve a számtanítással. Sajátlagos tárgyak lennének : a talajisme, trágyázás , termelés, rövid jegyzés, természettan, magyarázattal kísérve ; gazdászati növénytan, gyümölcs-, bor-, komló-, gabona-termesztés, erdőmivelés, a hasznos növények leírása, története, terje­dése , jelentősége az ipar és kereskedésre; állatisméből: a házi állatok táplálása , ápo­lása, hizlalása, haszonvétele, az erdei és me­zei hasznos és kártékony vadak, bogarak, férgek ismertetése. E tárgyak mennyiségén és beosztásán a helyi viszonyok szerint le­hetne változtatni. Tanítókal gazdászati iskolában képzett, vagy gazdászati póttanfolyamot hallgatott ta­nítók alkalmaztathatnának. Továbbá egyes tantárgyak tanítását értelmesebb gazdák vagy műkedvelők is elvállalhatnák ügyszeretetből, vagy bizonyos tiszteletdíjért. Az is megtör­ténnék, hogy eleinte sok ügyetlen ember kon­­tárkodnék a tanításban, de a georgikumok majd csak fognak adni szakembereket e té­ren is, aztán az igyekező, úgy buzgó tanító köny­vekből és folyóiratokból is képezheti magát. Ilyen módon néhány száz forint évi áldozat­tal minden nagyobb községben meg lehetne kezdeni a földmives-oktatást, miután az órá­kat könnyű volna úgy beosztani, hogy a nép­iskola helyisége e célra is fölhasználtathat­nék. Az ily módon létrejött iskola — nevez­zük az földmivesek téli, esteli, vagy tovább­képző iskolájának — nem zárná ki a kor­mány vagy község egyéb intézkedését a föld­mivesek oktatására. A földmives szaktanodák szaporítása csak emelné ezek becsét és ha­tását. Ha nálunk is szokásba jönne vándor­tanárokat utaztatni a gazdászati ismere­tek népszerűsítésére, azok is sikeresebben működhetnének, mert már a nép megvolna nyerve s némileg előkészitve az ő magyará­zataikra vagy mutatványaikra. Ez volna egyik főrugója földmives osz­tályunk emelkedésének. Hát aztán ? — Erről jövőre. M. K. M. Hazai ügyek. — A katona - beszállásolás Ugye municipiumaink panaszainak állandó tárgyát képezi, s köztudomású, hogy ez ügy­ben Bécsben enquete tanácskozott. Ez en­­queteban az „U. L.“ szerint a belügyminisz­tériumot Havas miniszteri tanácsos, a hon­védelmit B­é­k­e­y osztálytanácsos s a pénz­ügyit Madarassy minisztertanácsos kép­viselték. Az enquete megegyezett az általá­nos elvekben, elfogada a kaszárnyarendszert, s egy albizottmányt bízott meg a részletes munkálat kidolgozásával , mely a mindkét törvényhozás elé terjesztendő javaslat alapjául fog szolgálni. Míg e bizottmány Bécsben ta­nácskozott, a beszállásolás ügye egy hazai vá­roshatóság s a katonai hadparancsnokság kö­zött összeütközésre vezetett. Kassa városa ugyanis kijelente, hogy a katonabeszállásolási szolgalmakat és pótfizetéseket, mint törvény szerint nem jogosultakat, jövő évtől fogva megszünteti, az általa e célból bérelt helyi­ségeket fölmondja, a tiszteknek kiadott búto­rokat visszaveszi, stb. Philippovics al­tábornagy erre a városhoz egy átiratot inté­zett, melyben tudatja, hogy ha a város ha­tározatait föntartaná, ő kénytelen lesz elren­delni: „1. Hogy a cs. kir. katonaság által használt helyiségek , lakások és laktanyák továbbra is megtartassanak addig, mig a vá­ros más alkalmasakat ki nem jelöl. 2. A laktanya berendezése és föntartása a fize­tendő bérből eszközöltetni és a fönnmaradt többlet fog csak a városnak kiszolgáltatni. 3. Hogy azon esetekben, ha a város a cs. kir. állomási hadparancsnokságtól hozzá érkezett okadatolt beszállásolási követeléseket megta­gadná, ezen követelések erőszakos eszközök­kel is ki fognak vitetni." Nem értjük — jegyzi meg erre a „P. N.“ — hogy mint jön az illető katonai pa­rancsnokság azon helyzetbe , hogy ő hívja föl a törvényhatóságot határozatának meg­­másítására. A katonai parancsnokságnak ehez semmi joga, s reméljük , hogy a kormány ezt a parancsnoksággal meg fogja értetni , bármint ítélje is meg Kassa városának elhír­­telenkedett határozatát. — A népoktatási törvény re­víziójáról a „P. Napló" írja: Végre va­­lahára a közoktatási minisztériumban is azon meggyőződésre jutottak, hogy a népoktatási törvénynek különösen azon pontja , mely a felekezeti iskolákat az állam főfelügyelete alá helyezi, hatálytalan frázis , s vagy azt kell eltörölni, mit bizonyára senki sem javasolhat, vagy a kormánynak s erre rendelt közegei­nek módot is kell nyújtani, hogy az állam főfelügyeletét érvényesíthessék. Ahogy e dolog eddig történt, az a botrányok hosszú lánco­lata. Volt rá elég eset, hogy a hitfelekezetek egyes tanfelügyelők vagy a minisztérium meg­keresését egyszerűen ad acta tették, sőt még a statisztikai adatok beküldését is egyenest megtagadták. Továbbá akárhányszor megtör­tént, hogy a tanfelügyelőt be sem bocsátók az iskolába , s ha az értesülni akart arról, hogy vájjon mily tankönyveket használnak az egyes iskolákban, sok helyütt egyenesen a kémkedéshez kellett folyamodnia. Ezek nevetséges időtlenségek, melyek továbbra nem

Next