Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)

1872-07-10 / 82. szám

Megjelöli: Hetenként 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerk­esztiségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők: iskola utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Ki hidek­iiü­lni Burger Zsigmond könyvnyomdájában, előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 8 frt. Évnegyedre­­ Félévre 4 frt. 2 frt. Évnegyedre Egész évre­­ 1872. Tizennegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. 7 frt. Félévre . . 3 frt 50 kr. . 1 frt 75 kr. 82-ik szám. Szerda, július 10-én. Hirdetések dijai: Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten­­Neumann il. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utca­­i szám, Bécsben Slausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (W.dlzeile 22) és Mosse­­ frt és"5(fkr.7 minden további^zóéTee^kr" fize“c“ndö Studolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban C. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf . „ .. . a ^ / ... hová az : hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Bullier e fc Cp. 1 Place de la Bourse 8), id­z ben a négyhasábos petitsor iktatási dija _______, Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában I­krak­ar- Magán­hirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden­­hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóló Előfizetési fölhívás a Fél- és negyedéves előfizetőinket bátrak vagyunk figyelmeztetni a múlt hó végével lejárt előfizetéseik szíves meg­újítására. Egyszersmind fölhívjuk mindazo­kat, kik lapunk irányát osztják s Sze­geden egy tekintélyes , a város és vi­dékeit hathatósan előmozdítni képes köz­lönyt óhajtanak leirni, hogy lapunkat anyagilag is támogatni s azt körükben terjeszteni szíveskedjenek. Az előfizetési föltételek lapunk hom­lokán olvashatók. Az előfiz. pénzek beküldésére ajánl­juk a posta-utalványokat. A kiadóhivatal. Nemtelen fegyverek. (K. L.) A választások végük felé közelednek és örülhetnénk, ha azoknak befejezésével a függöny végkép legör­dülne. De lesz még utójáték is nemcsak az igazolási bizottmányban, ami elke­­rülhetlen dolog, hanem a törvényszék előtt is , hol a kiontott vér fog igazsá­got kérni. Az országgyűlési óvástételek és a választási mozgalmak alkalmából történt gyilkosságok közt látszólag nin­csen összefüggés, de csak látszólag. Mert az óvástételek az erőszakoskodás és törvénybontás vádjából indulnak ki, az elkövetett gyilkosságok pedig az erőszaknak és törvényszegésnek csupán legvadabb nemét képezik. Fájdalom! nem vagyunk még any­­nyira, hogy elveink képeznék egyedüli érveinket, nem vagyunk pedig azért, mivel eddigi fejlődésünk nagyon is egy­oldalú. Megengedjük, hogy ez egyolda­lúság nem egészen a saját hibánk ki­folyása ; ha épen igazolni akarjuk ma­gunkat , történetünkre hivatkozhatunk. Abból megérthetjük, miért lett belőlünk kiválólag politikai nemzet, megta­nulhatjuk, mi okozta hátramaradásunkat a társadalmi téren. De ne nyu­godjunk meg ez igazolásban, mely ön­ámitást is tartalmaz, sőt az önámitást a jövőre nézve is táplálja. Valljuk be őszintén, hogy magunk is bűnösök va­gyunk , hogy jóval előbbre lehetnénk már társadalmi viszonyainkkal , ha az önfenntartás kemény harcain kívü­l más harcokat nem vívtunk volna, de visel­tünk mi háborúkat egymás ellen is, nem egyszer, se nem kétszer, hanem mind­annyiszor, valahányszor időt és alkalmat szakíthattunk magunknak e gyászos munkára. A pártoskodás gonosz szelleme űzi velünk játékát még mai napság is ; ez adja nyelvünkre a rágalmakat, melyeket egymás ellen szólunk, ez szítja keblünk­ben a gyűlöletet, melylyel saját édes vérünket üldözzük, ez nyomja markunkba a tört, melyet politikai ellenfelünk szí­vébe mártunk. Szóval, mindazon nemte­len fegyverek, melyeknek épen a mos­tani választások folyama alatt oly ki­váló szerep jutott, eléggé bizonyítják, hogy egyoldalúságunk egyik tényezőjét önmagunkban is kell keresnünk. Nem vádoljuk mi a tömeget, mely nem tud gondolkodni és megkülönböztetni; vá­doljuk azokat, kik az újkori szellem köntösében a szenvedélyeket robbantják lángra, a vakbuzgóság ördögét szaba­dítják föl láncairól. Ezek a felelősök, ezeket kellene a nemzet ítélőszéke elé állítani, hogy pálcát törjön fölöttük a jó­zan és igazságos közvélemény. Valóban ideje már, hogy magunkba térjünk s végre-valahára egyetértsü­nk ; egyetértsünk társadalmi téren, ha poli­tikai nézeteink egyben-másban külön­böznek is egymástól. A műveltség a pártok legjobb közvetítője, mert csupán az emeli az embert az egyedül értékes érvek, az erkölcsi érvek magasla­tára. És ha az elvek harca nem is vezet mindenkor az egyetértésre, de legalább nem kockáztatja a nemzet jóhírnevét és méltóságát. Mi egymásnak hazafiságát vonjuk kétségbe, vagy épen megtagad­juk , sőt nem átaljuk a hazaárulás bé­lyegét egymás homlokára sütni; mi egymás jog- és becsületérzetén kétke­dünk és botrányos kárörömmel terjesz­tünk híreket, melyek egymás megszé­gyenítésére szolgálnak. De mit is nem teszünk mi, pusztán azért, mivel politi­kai meggyőződéseink nem ugyanazon­­egy iskola padjaiból kerültek ki ! Mintha az igazi magyar embernél a politikai meggyőződés csak a legkevesebb­et is határozna a hazaszeretet és a becsület dolgában! Mi egyik vagy másik párt irányát roszalhatjuk , veszedelmesnek ítélhetjük és megtámadhatjuk , de nem áll jogunkban a párt képviselőinek pol­gári erényeit kétségbe vonni. És ha még nem vagyunk annyira, hogy egymást műveltségünknél fogva be­csüljük meg, tegyük legalább opportu­­nitási szempontból; tegyük azért, hogy ne kompromittáljuk magunkat a nagy világ előtt. Ha szigorúak akarunk lenni, egyik pártot sem menthetünk föl egészen a jogtalan támadások, gyanúsítások és iz­gatások vádja alól: peccatur intra mu­­ros et extra. De az igazságnak tarto­zunk azzal, hogy azt a pártot terheljük első­sorban és leginkább, mely a kez­deményező volt és kifakadásaiban csak­hamar a legszélsőbb végletekig ment: ez pedig az ellenzék kivétel nélkül, melylyel szemközt a jobboldal kényszer­­helyzetbe jött. A „szeget szeggel“ ná­lunk, hol az anyagi erő még oly sokat nyom és nem ritkán határoz, még nem mellőzhető , de a hang és modor mu­tatja, hogy melyik részen van a művel­tebb elem. A műveltebb elemé pedig a jövő, hacsak nem akarunk mai alanti színvonalunkon megállapodni, azért két­szeresen örvendhetünk a mostani több­ség uralmának és erősbödésének. Azok pedig, kik nem tudják magukat za­bolázni és az éretlen tömeget fanati­zálják, gondolják meg, hogy minden seb, melyet az ellenfél testén és lelkén ejtenek, az egész hazát, az egész nem­zetet sújtja; amit pedig mindnyájan megsíntünk, azt mindnyájunknak tétova és pártkülönbség nélkül kárhoztatnunk kell. Azért tegyük félre a nemtelen fegy­vereket ! A mokrini gyilkosság. Említettük nemrégiben, miszerint minden jel odamutat, hogy a Mokrinban meggyilkolt Lausch Zákó politikai gyilkosság, vagyis nemzetiségi fanatizmus áldozata lett. A do­logból most már a vizsgálattal foglalkozó, tehát a legbeavatottabb körökben sem csi­nálnak többé titkot, amint ezt a pesti lapok­ban közelebb megjelent közlemények tanú­sítják, amelyek mokr­ai dátummal vannak ugyan ellátva , de amelyek kétségtelenül a vizsgálat köréből keletkeztek. Alább közöljük a „P. N.“-nak e gyil­kosságra vonatkozó közleményét, megjegyez­vén, hogy mi az ott elsorolt részleteket már másfél hét előtt szintén tudtuk, de azokat nyilvánosságra hozni nem véltük hasznosnak. Hogy e bűntény titkos indokainak ily korai nyilvános leleplezése nem fog-e káro­san hatni a vizsgálat további folyamára, azt illetékesen csak az eddigi vizsgálatba telje­sen beavatottak ítélhetik meg. Amennyiben azonban a dolog természetéből következtetni szabad , részünkről nem helyeselhetjük azt s óhajtottuk volna, hogy ez ügy nyilvános szellőztetése akkorra maradjon, mikor a vizs­gálat teljesen be lesz fejezve. Vagy talán már be is van fejezve? — Valóban ezt kellene hinnünk, ha nem tud­nánk , hogy ez a lehetetlenséggel határos. Nem elvontan, magára a mokr­ni véres tettre nézve értjük ezt, mert azt megenged­jük , hogy maga a bűntény mind alanyi, mind tárgyi tényállás tekintetében teljes tisz­tába van hozva. De ennyi eredmény minket csak téniy elégít ki. — Miért? Azért, mert nem tartjuk valószínűnek, hogy e borzasztó bűntény — ha már csakugyan politikai in­dokból, nemzetiségi flanatizmusból eredt — csak a fölfedezett két közvetlen tettesre, egy obscurus szerb tanítóra és papra vezethető vissza; ellenkezőleg sokkal valószínűbb, hogy annak szálai benyúlnak egész a nemzetiségi izgatók hazaellenes fészkébe, ahonnan a vá­lasztási mozgalmak alatt annyi veszélyes fenyegetés áradt ki a nép terrorizálására. Sohasem volt jobb alkalom e szálak föl­kutatására s e bűnös fészek szétrobbantására, mint most, s végtelenül sajnos dolog lenne, ha ez üdvös célra most minden erélyt föl nem használnának. Nem ok nélkül hangoztatjuk ez intő szavakat, mert arról értesültünk, hogy amely gyorsan célt ért a vizsgálat a bűnösök föl­fedezése s a bűntény indokainak kiderítésé­ben, és oly lankadtan megy azóta, s talán nem is fog további eredményekre vezetni. Okát is hallottuk ennek megneveztetni, oly okot, amelyen csak a kormány segíthet. De bármint legyen a dolog, óhajtandó, hogy a kormány maga is belenézzen ez ügybe, s ha kell , módot nyújtson a vizsgálat to­vább fűzésére—ha csakugyan vannak vezető nyomok. Mert ideje , hogy a szerb nép és hazánk megrontó mételyétől végre megsza­­badíttassék. E métely leginkább a szerb papok és tanítók közt van elterjedve s ezek által leg­könnyebben terjed a nép közé. Azok , akik­nek felkölt hivatásuk volna: a jó erkölcsök, a testvéries egyetértés és béke szellemének terjesztése, azok maguk terjesztik a gyűlö­letet , a politikai fanatizmust és bűnt, sőt maguk gyilkosságra vetemednek, mint a mok­rini eset bizonyítja. A papok és tanítók legnagyobb része a nemzetiségi izgatók hálójában van s ezek képezik legfőbb támaszukat, mert ezek köz­vetlen s mindennapi összeköttetésben lévén a néppel , legfőbb hatással vannak reá. S hogy mily szellemtől vannak áthatva a szerb tanítók (tisztelet, becsület a kivételeknek!), arra nézve például csak a deszki tanítót hozzuk föl, aki itt Szegeden, nyilvános helyen, buta fővel ugyan, de legvakme­­rőbb arcátlansággal merészelt oly nyilatko­zatokat tenni, hogy a jelenvoltaknak arcaikba szökött a vér s csak műveltségük tartóztatá őket vissza , hogy érdeme szerint ki nem elégiték a sehonnait. „Lesz v­oj vod­in­a! — igy kiáltott föl a többi közt — Temesvártól Prágáig és Kossuth l­esz benne a király!“ S midőn valaki azt mondá neki, hogy ha mi így mernénk beszélni ellenetek a ti fészkeitekben, hát agyonvernétek bennünket: — a suhanc egy szóval sem tiltakozott ellene. Ezeket kell kivenni Miletics és az „Om­­ladina” kezeiből , vagy — ami sokkal egy­szerűbb és biztosan célravezető — az omla­­dinát és Miletics egyéb fészkeit kell szét­robbantani , mert addig a szerb nép józa­nabb része nem fog uralomra vergődhetni. A „P. N.“ fö­lemlített közleménye a mokrini gyilkosságról — elhagyva a beve­zetést — így szól: A gyilkosság közvetlen indoka a követ­kező volt: Lausch Zákó Jankovicsot Mokrinba hoz­ván főtanitónak, vele minden tekintetben jó barátságban élt s a Deák-pártnak is megnyerte, de később Pavlovics Pável segédlelkész az omladina pártjára csábítván , emiatt Lausch Zákóval többször veszekedett s az újabb időben pedig , midőn a korteskedések foly­tak , e veszekedés még gyakrabban elő­fordult. Pavlovics, ki úgy a főtanitó gyöngesé­­gétől, mint Lausch nagy befolyásától félt, e miatt elhatározta közbelépni s Jankovicsnak képzeletét ékesszólásával, melylyel neki egy nagy és dicső jövőt rajzolt,s mint a jövő kor egyik nagy szerb fiát tüntette föl, s minden pártfogásról biztosította, annyira fölgerjesztő, hogy az beleegyezett, hogy Lauscht meg­gyilkolják és szükség esetén a gyilkosságot magára veszi, persze azon reményben, hogy a szerb nemzet befolyásos fiai őt megszaba­dítják. A beleegyezés után azonnal elhatároz­ták , hogy a tettet másnap végrehajtják s evégett a főtanitó a baltát az iskolába ké­szítette, a pap pedig értesítette Lauscht, men­jen az iskolába, mert a főtanitó ki akar vele békülni. Másnap délután az ablakon keresztül intett a pap a tanítónak, hogy jön Lausch, ki erre a gyermekeket elbocsátotta, a papot beeresztvén , az ablakokat bezárta. Ekkor lépett be Lausch s a paphoz nem is szólva, ki a baltát reverendája alatt rejtve tartotta s Lausch belépése után az ajtót azonnal el­reteszelte, egyenesen a főtanitó felé tartott; de alig szólt pár szót, midőn a pap hátulról a fejszével föbevágta. Lausch öreg­ember létére lerogyott ugyan, de dacára a többi baltaütéseknek, fölugrott s a főtanitót mel­len.

Next