Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)
1876-01-14 / 6. szám
hosszú idő, ezalatt - az eddigi hanyatlás után — tönkre is mehetünk. Az országos műcsarnok ügyében. Budapest, jan 12. A napi események zajától nem érintve, csöndben, de szakadatlanul folyt a munka a múlt nyáron át késő őszig a műcsarnokon, azon a kis palotán, mely céljához méltó diszken emelkedik a sugárúton, s mire elkészül, nemcsak a legszebb boulevardunknak, hanem az egész fővárosnak egyik ékessége, disze leend. Az állványok leple mögött erélyesen kidomborodó oszlopokra támaszkodik a diszcsarnok boltozata s pillérről pillérre hajlanak át a félkör alakú széles ablakok merész ívei. A terméskőből rakott homlokzat tavaszszal teljesen elkészül , ugyanakorra marad még a termek belső fölszerelése, de már ma is tető alatt áll az egész épület, s mint bábjuk, a jövő év elején már megnyílik a magyar művészek háza, melyhez, mint a koronázási dombhoz, egy marok földet, úgy átvitt értelemben az ország minden része s a nemzet minden rétege szolgáltatott egy-egy építőkövet. Szomorú éveknek fényes és derült emlékét fogja képezni ez a műcsarnok, mert vigasztalólag fogja eszébe juttatni mindannyiunknak, hogy az ország áldozatkészsége valóban közhasznú, nemzeti célokkal szemben a legsúlyosabb közviszonyok nyomása alatt sem szokott kiapadni. Erről fényes tanúságot tesz az a körülmény, hogy a műcsarnok javára a telek árán kívül már 200,000 forintot meghaladó tőke van beszerezve. Szép eredmény, de a mű teljes befejezésére még mintegy 60.000 forintnyi összeg szükségeltetik. A biztató előzmények után nem kételkedünk benne, hogy ez az összeg is megkerül és pedig a nyilvános adakozások folytatása útján, E fsz irányban tett nagyfontosságú és sikert ígérő lépésekről való tudomásunk. A műcsarnok építésére alakult országos bizottság ugyanis közelebb Mailáth György elnök, Hajnald Lajos kalocsai érsek , báró Nopcsa Ferenc, a királyasszony főudvarmestere, továbbá Jókai Mór, Pulszky Ferenc, b. Podmaniczky Frigyes, Ráth György, Thán Mór és Várady Gábor bizottsági tagok aláírására lehetősebb városi törv. - hatóságainkat egyenként fölhívta a műcsarnok építésének befejezésére szolgálandó alapítványok tételére. Az országos bizottság e fölhívás közzététele által kétségkívül azon igen észszerű szempontból indult ki, hogy, miután egyes hazafiak a szóban forgó célra már jelentékeny adakozásokat tettek, az ország polgárainak nagy része pedig a jelen súlyos viszonyok között egyenként ne-gy°hb erőfeszítésre, áldozatra nem képes, most már a Vagyonosáér!) testületeken van a sor a ,őleg ezeknek válik feladatává a közművelődési céloknak erélyesebb fen tarolása, különösen pedig a hazai művészet támogatása körül, mely téren még eddig keveset áldottak s mely érdekek mégis az országszerte megindult iparos mozgalommal tagadhatatlanul benső kapcsolatban állanak. . TÁRCA. 5 © sa.t_ Elbeszélés. Báró W. osztrák tiszt, ki a törökök elleni utolsó háborúban egy székely huszár-ezredben harcolt , szivesen beszélt hadjáratainak kiváló élményeiről, a kalandokról, melyek egyikét magának a bárónak előadása után a következőkben lesz szerencsénk elbeszélni. 1788. tavaszán Erdélyből, Miklósvárról elutaztam, hogy újoncokat vigyek ezredemhez, mely az idő szerint Orsova környékén feküdt. — Egy a hadsereg közelében levő faluban lakott egy cigányasszony, aki egyúttal markotányosnő is volt. Babonás újoncaim jövendőt mondattak vele, én kinevettem őket, de mégis nevetve kezemet nyújtottam a jósnőnek. Kifejezésteljes arccal csak ennyit mondott: „Augusztus húszadika“ — egy szócskával sem többet. Magyarázatot kértem tőle , de ő csak előbbeni szavait ismétle , sőt ugyanazon hanglejtéssel még utánam is kiáltá : „augusztus huszadika.“ — Elképzelhető , hogy e nap emlékezetemben maradt ... Megérkeztünk a hadsereghez, amelynek fáradalmaiban és veszélyeiben nekünk is volt részünk. Tudvalevő dolog , hogy a törökök e háborúban foglyokat nem ejtettek s hogy vezéreik minden egyes, táborukba szállított fejre díjul egy aranyat tűztek ki ; nem is mulasztottak el a janicsárok és spahik egy alkalmat sem, mely annak megszerzésére kínálkozott. E rendeletet legjobban előőrseink siütették meg. Majdnem minden éjjel túlnyomó számú törökök jöttek fejekért, és vállalatukat oly nagy elővigyázattal és gyorsasággal intézték, hogy az csak ritkán nem sikerült, és gyakran virradatkor a tábor egy része csak fejnélküli törzsek által volt védve. Koburg herceg, az előőrsöket megvédendő, azok vonalán kívül éjjelenként lovasőrséget küldött. E száz-kétszáz emberből álló lovascsapatok nagyon megnehezíték a törökök üzelmeit; vezéreik emiatt fölbőszülve, ezentúl még nagyobb díjat tűztek ki katonáinkra. Az őrszolgálat oly veszélyessé vált, hogy a fölvonulás előtt kikiparkodott ügyeit rendbe hozni. Így álltak a dolgok augusztus havában. — Egyes csatározások a hadsereg állását nem változtatták. Egy héttel huszadika előtt megjelent az én cigányasszonyom, s mivel élelmiszereket is szoktam tőle vásárolni , sátramba lépett és arra kért, hogy hagyományoznék neki valamit az esetre, ha az általa megjövendölt napon megve A színház köréből. Kitűnő dégművésznőnknek, Szathmáry Lackóczyné asszonynak, ma lesz jutalomjáték melyre fölhívjuk közönségünk figyelmét. Színkerül: „A kártyavetőnő“ dráma. — Az iskolaszékből. Az iskolaszé múlt szerdán tartott ülésének első tárgya volt Csermelényi I. lemondása folytán az alelnöválasztás ; legtöbb szavazatot nyert Petrovc István, ki azonban a megválasztást nem fogváa el, a másodszori szavazásnál Fiuk Berenc választatott meg. Második tárgy volt az izraeliták iskolaügye. E tárgyban fölolvastatta az e lapokban már kivonatosan ismertetett bizottsági jelentés. Az iskolaszék a jelen körtmények közt nem találta kivihetőnek, hogy a leendő új községi iskolák számára hat tanerem kibéreltethessék, mivel már a közel matban a helv. lány, úgy a rókuson fölállítandó új alany felralának nem talált alkalmas helyiséget, noha e helyiségek keresése sokáig tartott. Az iskolaszék tehát abban állapodott meg, hogy a községivé válandó iskolák az izraeliták eddigi iskolaépületében helyeztessenek el; utasítva lett tehát újból a bizottság, hogy az izraeliták iskolaépületét vizsgálja meg, továbbá, hogy szerezzen alapos statisztikai kimutatást a tanulók halnék ; viszont ő egy kosár tokaji bort ajánlott föl nekem. A hadseregnél az efféle bor a ritkaságok közé tartozott, kezdtem a cigányasszonyt eszelősnek tartani. Helyzetemnél fogva a közeli halál sem volt ugyan valószínűtlen, de semmi okom nem volt annak elkövetkeztét éppen aug. húszadikára várni. Elfogadtam az ajánlatot, és a vénasszony borára két lovat és ötven aranyat tettem. Kölcsönös ígéretünket a hadbíró nevetve foglalta írásba. Végre augusztus huszadika elérkezett. Ütközetről szó sem volt. Ezredünkön volt ugyan a sor az éfiőrséget szolgáltatni , de a szolgálati sorrend szerint előttem még két társam volt. — Midőn az est beállott és a huszárok a fölvonulásra előkészültek, megjelenik az orvos s a parancsnoknak az őrségre kiszemelt tiszt veszélyes megbetegülését jelenti. Az őt követő tiszt gyorsan felöltözik, embereihez akar csatlakozni, de lova, a különben szelíd és jámbor állat, szilajjá lesz s leveti lovasát. Ez lábát töri, így reám került sor. Fölvonultunk őrállomásunkra. Őszintén megvallva, egy kissé kijöttem a sodromból. Saját ezredünkből nyolcvan, más ezredből százhúsz, vagyis összesen kétszáz lovassal rendelkeztem. Állomásunk ezer lépésnyire a jobb szárny vonala előtt volt; egyik támpontunkul egy igen buja növésű, sással födött mocsár szolgált. Őrszemet nem állítottunk ki, és a parancs úgy hangzott, hogy virradatig kihúzott karddal és lövésre kész fegyverrel álljunk. — Háromnegyed kettőig csönd volt mindenütt. Hirtelen zaj üti meg füleinket. Egy nagy Allah-ordítás hangzik és vagy a nagyszámú törökök, vagy azok heves tüzelése az első sort egy perc alatt halomra dönti. Rohamuk hevessége és a mi tüzelésünk folytán közülök is igen számosan estek el. Ők járatosak lévén a vidéken, bennünket körülfogtak, megvertek. Szúrtak, vágtak , csak úgy találomra lőttek; én magam is részint baráttól, részint ellenségtől számos sebet kaptam. Lovam halálos sebet kapva összerogyott és eldülében jobblábamra esvén, a véres talajhoz nyomott. A világítást e mészárlásokhoz pisztolylövések szolgáltatták. Fölnyitva szemeimet, a kétségbeesés dühével láttam, miként védik magukat embereim, de a túlnyomó számú törökök borzasztó mészárlást vittek végbe köztük. Embereim részint elhullottak, részint megsebesültek ; a győztesek a szabadon futkározó lovakat összefogdosták s kezdték aztán a holtakat és sebesülteket kifosztani és a fejeket lemetszeni ; a levágott fejeket e célra hozott zsákokba helyezték el. Helyzetem nagyon válságos volt. A székely ezredben meglehetősen tudtunk törökül. Hallottam , amint biztatták egymást, hogy fejezzék be, még mielőtt segély érkeznék, és el ne hagyjanak egy aranyat se, és hozzátevék, hogy kétszáznak kell lennie. Láthatni, hogy jól voltak értesülve. Míg körülöttem ideoda járkáltak, míg a lábak, karok és golyók fejem fölött röpködtek, lovam még egy golyó által találtatván, görcsös mozdulatot tőn. Lábam kiszabadult, s rögtön eltökéltem , hogy a sásba húzódom , ott rejtőzöm el. Többen embereim közül már megkísérlették ezt, de láttam, mint fogták el őket. A tüzelés azonban megszűnvén, a sötétség némi reményt nyújtott. Jóllehet alig kellett húsz lépést tennem, mégis féltem a fölfedözéstől. Emberek és lovak fölött ugrálva nem egy törököt halomra döntöttem ; kinyújtották utánam kezeiket, hogy megfogjanak ; kardcsapásokat mértek reám, de jó csillagom megmentett; gyorsaságomnak köszönhetem, hogy a mocsárt elértem. A mocsárba térdig sülyedve vagy húsz lépést haladtam előre a fáradtságtól kimerülve ekkor megállottam. — Hallám egy török kiáltását: „Egy hitetlen elszökött, keressétek meg !“ — Mások azt felelték: „A mocsárba! — az lehetetlen.“ — Nem tudom, folytatták-e a keresést, mert én nem hallottam többet ; a tetemes vérveszteség folytán önkívületbe estem és föleszmélésemkor nap már jó magasan állott. Derékig voltam a mocsárba merülve , borzadtam, midőn az éj véres képét emlékembe idéztem. „Augusztus huszadika“ volt első gondolatom. Sebeimet megszámlálva nyolcat találtam, de egyik sem volt veszélyes; kardcsapások voltak karomon, mellemen és hátamon. Minthogy a nyári esték ez országban igen hűvösek, vastag bundát viseltem, mely a csapásokat részben fölfogta. Mindamellett még nagyon el voltam gyöngülve. Hallgatóztam. A törököknek már el kellett távozniok, mert csak a megsebesült lovak nyöszörgése volt hallható , ami az embereket illeti, azokról a törökök jól gondoskodtak. Megkísértettem a kijutást, ami egy órai bolyongás után sikerült. A bemenésemkor hátrahagyott nyomokat elfödte a víz. Habár érzékeim el voltak tompulva, mégis, amint kijutottam a sárból és szétnéztem, félelem fogott el. Előbbre haladva, tekintetem a mészárlás színhelyén akadt meg. — De mi módon fejezzem ki ijedelmemet, midőn egyszerre karomat megragadtatni érzem. Ötnyi magasságú amautát pillantok meg, aki kétségkívül azért jött vissza, hogy megvizsgálja, vájjon nem volna-e még valami elvinni való. Megszabadulási reményemben csalatkozhattam volna-e jobban a képek, hanem ki lesznek majd állítva, de nem a városháza, hanem a kaszinó termében. A többire nézve jól van értesülve a „V. U.“ (A „V. Ujs.“ némi mentségére fölemlítjük, hogy ezt más lapból, ha jól tudjuk, az „Ung. Lloyd“-ból vette át, a mely igy ferdítette el a mi közleményünket. Szerk.) — A hó pár nap óta nappal olvad, éjjel pedig fagy s igy mi természetesebb, mint hogy a gyalogjárók reggel veszélyesen sikamlósakká válnak. A hatóság maga megteszi kötelességét, amennyiben a közjárókat szorgalmasan behomokoltatja, hanem bezzeg a magánosok annál kevesebbet gondolnak járóikkal s a legtöbb vonalon bátran kitörheti az ember a nyakát, ha úgy nem lépked, mint a kacsa. A t. rendőrhatóság jól tenné, ha a háztulajdonosok nógatását nem bízná a köztisztasági felügyelőre, amint ezt a bölcsen megalkotott felügyelői rendszabály előírja; mert primo: a nevezett fölügyelőnek ezer más dolga van; secundo : mert neki nem igen engedelmeskednek, s tertiorászén a köztiszt, felügyelői állást úgyis megszüntették. ** A színdarabok magas jogdijai ellen volna szavunk és pedig azon alkalomból, hogy „A kintornás családja“ című népszínművet a színházi ügynökség az itteni színigazgatónak 60 (hatvan) írt jogdij és a partitúra lemásolásáért külön járó illeték lefizetése mellett engedte át, holott más vidéki városok kisebb színpadjainak sokkal kevesebbe kerül ugyanezen darab előadási joga. — A jelen sanyarú körülmények között, midőn az idők mostohasága a színházakra is sulyosodik és az igazgató mégis utalva van — a közönség igényeinek megfejendő — a jelesebb új darabokat szinte hozni: véleményünk szerint nem méltányos dolog az előadhatási jogdíjakat oly magasra csigázni, hogy egy-egy új darab jövedelme, a jogdíjt, ügynökségi tantemet, kiállítási és mellékköltségeket leszámítva, az igazgatóknak semmit, vagy alig valamit jövedelmezzen. A színházi ügynökséget hiszszük hivatottnak arra, hogy e körülményre az illető szerzőket figyelmeztesse és e baj orvoslása végett befolyását — a méltányosság határain belül — fölhasználja. Ha a „Falu rostszálért nem kértek 30 írtnál magasabb jogdíjat, úgy véleményünk szerint az újabb népszínművekért is megelégedhetnének ekkora dijakkal. Méltányosságot kérünk az igazgatókkal szemben is, mert ezektől viszont a közönség igényli azt. — A rendőrség köréből. Folyó évi január 11-én Mészáros Varga Mihály hajóslegény délután 3—4 óra között a felső városon ifj. Csűri József bormérő házához —hol 11 józan hajóslegény és a bormérő volt jelen — ittasan betért s ott Kupkai Kis György és Sári Mihály hajóstársaival szóvitába eredt; minek folytán Kupkai Kis György megragadta, földhöz vágta és ott tartotta néhány percig, azután otthagyta és elment, isis idő múlve ,amit Séri Mihálylyal akadt össze, de ez aztán úgy vágta a földhöz Mészáros Varga Mihályt, hogy ez rögtön halva maradt a földön. Jellemző ez esetnél az, hogy 11 józan ember és a bormérő nevetve nézte a körülbelől félóráig tartott dulakodást , anélkül. Megszókltam török nyelven. „Vedd el órámat, pénzemet, egyenruhámat, de ne ölj meg“ — mondám neki. „Mindez enyém — válaszoló ő — és ezenkívül még a fejed is.“ És azonnal kioldá kalpagom viharsziját. Én fegyvertelen voltam, nem védhettem magamat; legkisebb mozdulatomra mellembe döfte volna vasát. Testét körülkarolva könyörögtem hozzá, míg ő nyakam meztelenné tételével foglalkozott. „Könyörülj rajtam — mondám neki — családom gazdag , légy fogolylyá és jelentékeny váltságdíjra számíthatsz.“ „Ez hosszadalmas lenne — válaszoló — csak maradj nyugodtan , hogy fejedet levághassam. Már kigombolta ingemet. Eközben folyton átkarolva tartottam őt, nem ellenkezett, mert kétségkívül erejében és fegyverében bízott, és talán a könyörületnek némi csekély érzete is meglepte , azonban nem volt valószínű , hogy ez a fejemért nyerendő arany vágyát legyőzze. Ingem kigombolásakor övén valami keményet érzék: vaskalapács volt. Még ismétlő : „maradj nyugodtan“ — és kétségkívül ezek leendettek az utolsó szók, amiket az életben hallok, ha az ily halál borzasztósága föl nem ébreszti bennem azon gondolatot, hogy kalapácsát elragadjam. Nem ügyelt erre; egyik kezében fejemet , a másikban kardját tartá már, midőn egy heves mozdulat által kiszabadulok, és egy pillanat alatt kalapácsával összes erőmből csapást mérek arcába. A kalapács súlyos volt és én nem tévesztem el az ütést. Az amauta megingott. Még néhányat ütöttem reá, hanyatt esett, miközben fegyverét elejte. Szükségtelen megemlítenem , hogy én megragadom azt és több szúrást ejtettem testén. Ezután ös- szedve minden erőmet, előőrseink felé szaladtam, akiknek fegyvereit a nap fényében tündökölni láttam, és szerencsésen elértem táborunkba. Borzasztóan el lehettem torzulva és egész külsőmnek nagyon meg kellett változnia, mert katonáink, mint valami kisértet elől, kitértek utamból. A kiállott sérülések, szenvedések és izgatottságok folytán heves lázroham fogott el, minek folytán még aznap kórházba vittek. * * * Hat hét múlva lázamból és sebeimből felgyógyultam és a hadsereghez visszatértem. Megjöttemkor elhoza a cigányasszony tokaji borát, és másoktól értesültem , hogy távollétem alatt különböző, igen pontos jövendőmondásai beteljesültek, amik által hitele és vagyona tetemesen gyarapott. Mert világosan áll előttünk az, hogy ha a számáról összesen és osztályonként, hogy így városi testületek áldozatkész hozzájárulása meleg lehessen győződni, vájjon szükséges-e az itt. lett sikerülni fogna a műcsarnok épületét tehertközség által kért hat osztály fölállítása (az mentesen, azaz oly módon létesíteni, hogy az edig bejelentett létszámból (340) jutna egy oszországos képzőművészeti társaság, mint kezdelyra körülbelül 56 tanuló); végre hogy a kiményezője és hivatott ápolója a műcsarnokbanttság e dolgokkal tisztába jővén, készítsen egy megtestesített közcéloknak, nem lesz kénytelelkalmas költségvetést, s e munkálatát terjeszsze hosszú éveken át saját és a műcsarnok jövedele a legközelebb tartandó iskolaszéki ülésbe. Imét az építkezésre fölvett terhek törlesztésére írásunkban oly régen volt tanítói nyugdíjazás, fordítani, akkor azonnal megindulhat az az álügy szinte föltűnt ez ülésben, midőn fölolvasdásos tevékenység, melyet ezen országos vállalaatott Kelemen István belvárosi IV. oszt. létrejöttétől méltán elvárhatunk, s nem csak a tanitó kérvénye, melyben —■ fölemlitvén 40 évi iparmuzeum gyűjteményei lesznek az uj falatanitói működését, a városi hatóságnál nyugdijakközött hozzáférhetőleg és díszesen elhelyezhető hatása kieszközlését kéri. Miután Kelemen úr és iparművészeti tanfolyammal kapcsolatba hozve töltötte a nyugdíj szabályzatban megszabott 40 haták, hanem az eddig rendelkezésre állott szrvet s ez idő alatt a helybeli tanítóság egyik fogrutékkal együtt, évenkint legalább 15,000 fmunkásabb tagja volt, az iskolaszék őt pártolólag tag, a, oiivUtAi, í-K-Ku !-•------i-_j) vís ajánlja a hatóságnál a nyugdíjazásra. Bold. Olay László kir. törvénykiszéki szerző temetése szerdán d. u. 3 órakor lesz az alapítók között kisorsolandó művek sárlására fordítható. Szóval, azon előnyök, melyeket azáltal *v.szeki jegyző lemetese sícium u. u. ~vánunk biztosítani, hogy az iparmuzeummal karnagy részvét mellett ment végbe. Jelen volt a csalatos műcsarnok fölépítése utján a hazai mt.kir. törvényszék elnökével együtt annak valaveszet és a hazai magasabb műipar kifejleszt) mennyi tagja, számos városi tisztviselő, tanár s lére biztos alapot teremtünk, a vidéki váró nagyszámú mindkétnemű közönség. A koporsó testületek élénk részvéte folytán azonnal érvi körül ügyvédek s a törvényszék tagjai álltak nyesstendik befolyásukat nem csak a főváro fáklyáján. Az egyházi gyászszertartás végeztehanem a vidéki polgárság érdekeire is, s téhel Kálosi József törvényszéki jegyző, az elhintve azon körülményt, hogy a műcsarnok ép hunytnak tiszttársa és barátja, tartott rövidítési vállalkozókkal a végleszámolás csak 1871 megható gyászbeszédet, mely után a halottat a ban történik, az alapítványok tételére felké felsővárosi deszkás temetőbe vitték örök ny városok 3 évre oszthatnák föl az elvállalani terheket, s ez esetben az áldozat mérve is alá száll az elérendő célok nagyságával szemben. Ily közel állván a kitűzött cél előtt, melyen kell óhajtanunk, hogy az országos műcsanoki bizottság köztiszteletben álló tagjai ált megindított befejező lépéseket a lehető legfeljebb siker koronázza, felsővárosi deszkás temetőbe vitték örök nyugvóhelyére. Legyen neki könnyű a föld! — Adakozás a Dugonics-szoborra. A letéttári hivatal a Dugonics-szoborbizottság elnökének 3 forintot adott át, mint Csorvay Rudolf adományát. Hozzánk pedig Stancel Károly gymn. tanár úr küldött be 5 frtot, melyet átadtunk a szoborbizottság elnökének. — A következő interpelláció közlésére kérettünk föl : „A szegedi tisztviselők társalgókörének t. elnökétől legyen szabad megkérdeznünk : miként történhetett meg az, hogy az ezen kör által f. hó 8-án rendezett táncvigalomra a kör tagjai közül többen meghívást nem kaptak? A tagok nevei csak nem lehetnek ismeretlenek a rendező bizottság előtt? A. K.“ — Közöltük ez interpellációt leginkább azért, mivel ez is tanúskodik azon állításunk mellett, hogy a tisztviselők báljának rendezése körül sok hiba történt, hogy tehát a baleredmény részben ennek tulajdonítható. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az interpelláció részul van az illető kör elnökéhez intézve, akinek nem volt és nem lehet feladata a bálrendezés ; ez helyesen csakis a bárrendező bizottságnak szólhat. _ Ügyes munkások. E cím alatt írja a „Vasárnapi Újság“ : A szegedi Neugebauer-féle gyufagyár munkásai három képet állítottak össze a gyufából. Az egyik Magyarország térképét, a másik Szegedvárosét, a harma-U1K. égi ...----------- ' .11.1 A három kép most a szegedi városháza termében van kiállítva. — Ez mind igaz, azzal a különbséggel, hogy a mi gyufagyárosunk neve nem Neugebauer, hanem Neubauer, a képek ketteje nem Magyarország és Szeged város térképét, hanem címerét ábrázolja, nincsenek is kiállítva Helybeli újdonságok.