Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)

1876-01-14 / 6. szám

hosszú idő, ezalatt - az eddigi hanyatlás után — tönkre is mehetünk. Az országos műcsarnok ügyében. Budapest, jan 12. A napi események zajától nem érintve, csöndben, de szakadatlanul folyt a munka a múlt nyáron át késő őszig a műcsarnokon, azon a kis palotán, mely céljához méltó diszken emelke­dik a sugárúton, s mire elkészül, nemcsak a leg­szebb boulevardunknak, hanem az­ egész fővárosnak egyik ékessége, disze leend. Az állványok leple mögött erélyesen kidomborodó oszlopokra támasz­kodik a diszcsarnok boltozata s pillérről pillérre hajlanak át a félkör alakú széles ablakok merész ívei. A terméskőből rakott homlokzat tavaszszal teljesen elkészül , ugyanakorra marad még a­­ termek belső fölszerelése, de már ma is tető alatt áll az egész épület, s mint báb­juk, a jövő év elején már megnyílik a magyar mű­vészek háza, melyhez, mint a koronázási domb­hoz, egy marok földet, úgy átvitt értelemben az ország minden része s a nemzet minden rétege szolgáltatott egy-egy építőkövet. Szomorú évek­nek fényes és derült emlékét fogja képezni ez a műcsarnok, mert vigasztalólag fogja eszébe jut­tatni mindannyiunknak, hogy az ország áldozat­­készsége valóban közhasznú, nemzeti célokkal szemben a legsúlyosabb közviszonyok nyomása alatt sem szokott kiapadni. Erről fényes tanúságot tesz az a körülmény, hogy a műcsarnok javára a telek árán kívül már 200,000 forintot meghaladó tőke van be­szerezve. Szép eredmény, de a mű teljes befejezésére még mintegy 60.000 forintnyi összeg szükségel­tetik. A biztató előzmények után nem kételkedünk benne, hogy ez az összeg is megkerül és pedig a nyilvános adakozások folytatása útján, E fsz irányban tett nagyfontosságú és sikert ígérő lé­pésekről való tudomásunk. A műcsarnok építésére alakult országos bi­zottság ugyanis közelebb Mailáth György elnök, Hajnald Lajos kalocsai érsek , báró Nopcsa Fe­renc,­ a királyasszony főudvarmestere, továbbá Jókai Mór, Pulszky Ferenc, b. Podmaniczky Frigyes, Ráth György, Thán Mór és Várady Gábor bizottsági tagok­ aláírására lehetősebb városi törv. - hatóságainkat egyenként fölhívta a műcsarnok építésének befejezésére szolgálandó alapítványok tételére. Az országos bizottság e fölhívás közzé­tétele által kétségkívül azon igen észszerű szem­pontból indult ki, hogy, miután egyes hazafiak a szóban forgó célra már jelentékeny adakozá­sokat tettek, az ország polgárainak nagy része pedig a jelen súlyos viszonyok között egyenként ne-gy°hb erőfeszítésre, áldozatra nem képes, most már a Vagyonosáér!) testületeken van a sor a ,ő­leg ezeknek válik feladatává a közművelődési céloknak erélyesebb fen­ tarolása, különösen pedig a hazai művészet támoga­tása körül, mely téren még eddig keveset áldottak s mely érdekek mégis az országszerte megindult iparos mozga­lommal tagadhatatlanul benső kapcsolatban ál­lanak. . TÁRCA. 5 © s­­­a.­t_ Elbeszélés. Báró W. osztrák tiszt, ki a törökök elleni utolsó háborúban egy székely huszár-ezredben harcolt , szivesen beszélt hadjáratainak kiváló élményeiről, a kalandokról, melyek egyikét ma­gának a bárónak előadása után a következőkben lesz szerencsénk elbeszélni. 1788. tavaszán Erdélyből, Miklósvárról el­utaztam, hogy újoncokat vigyek ezredemhez, mely az idő szerint Orsova környékén feküdt. — Egy a hadsereg közelében levő faluban lakott egy cigányasszony, aki egyúttal markotányosnő is volt. Babonás újoncaim jövendőt mondattak vele, én kinevettem őket, de mégis nevetve kezemet nyújtottam a jósnőnek. Kifejezésteljes arccal csak ennyit mondott: „Augusztus húszadika“ — egy szócskával sem többet. Magyarázatot kértem tőle , de ő csak előbbeni szavait ismétle , sőt ugyanazon hanglejtéssel még utánam is kiáltá : „augusztus huszadika.“ — Elképzelhető , hogy e nap emlékezetemben ma­radt ... Megérkeztünk a hadsereghez, amelynek fá­radalmaiban és veszélyeiben nekünk is volt ré­szünk. Tudvalevő dolog , hogy a törökök e há­borúban foglyokat nem ejtettek s hogy vezéreik minden egyes, táborukba szállított fejre díjul egy aranyat tűztek ki ; nem is mulasztottak el a janicsárok és spahik egy alkalmat sem, mely annak megszerzésére kínálkozott. E rendeletet legjobban előőrseink siütették meg. Majdnem minden éjjel túlnyomó számú törökök jöttek fejekért, és vállalatukat oly nagy elővigyázattal és gyorsasággal intézték, hogy az csak ritkán nem sikerült, és gyakran virradatkor a tábor egy része csak fejnélküli törzsek által volt védve. Koburg herceg, az előőrsöket megvédendő, azok vonalán kívül éjjelenként lovas­őrséget küldött. E száz-kétszáz emberből álló lovascsa­patok nagyon megnehezíték a törökök üzelmeit; vezéreik emiatt fölbőszülve, ezentúl még nagyobb díjat tűztek ki katonáinkra. Az őrszolgálat oly veszélyessé vált, hogy a fölvonulás előtt kiki­­parkodott ügyeit rendbe hozni. Így álltak a dolgok augusztus havában. — Egyes csatározások a hadsereg állását nem vál­toztatták. Egy héttel huszadika előtt megjelent az én cigányasszonyom, s mivel élelmiszereket is szoktam tőle vásárolni , sátramba lépett és arra kért, hogy hagyományoznék neki valamit az esetre, ha az általa megjövendölt napon meg­ve A színház köréből. Kitűnő dégművésznőnknek, Szathmáry Lackó­czyné asszonynak, ma lesz jutalomjáték melyre fölhívjuk közönségünk figyelmét. Szín­­kerül: „A kártya­vetőnő“ dráma. — Az iskolaszékből. Az iskolaszé múlt szerdán tartott ülésének első tárgya volt Csermelényi I. lemondása folytán az alelnö­­választás ; legtöbb szavazatot nyert P­e­t­r­o­v­­­c István, ki azonban a megválasztást nem fog­­­váa el, a másodszori szavazásnál Fiuk Be­renc választatott meg. Második tárgy volt az izraeliták iskolaügye. E tárgyban fölolvastatta az e lapokban már kivonatosan ismertetett bi­zottsági jelentés. Az iskolaszék a jelen kört­­mények közt nem találta kivihetőnek, hogy a leendő új községi iskolák számára hat tane­rem kibéreltethessék, mivel már a közel mat­­ban a helv. lány­, úgy a rókuson fölállítandó új alany felralának­ nem talált alk­alm­as helyisé­­get, noha e helyiségek keresése sokáig tartott. Az iskolaszék tehát abban állapodott meg, hogy a községivé válandó iskolák az izraeliták eddigi iskolaépületében helyeztessenek el; utasítva lett tehát újból a bizottság, hogy az izraeliták is­kolaépületét vizsgálja meg, továbbá, hogy sze­rezzen alapos statisztikai kimutatást a tanulók halnék ; viszont ő egy kosár tokaji bort ajánlott föl nekem. A hadseregnél az efféle bor a ritka­ságok közé tartozott, kezdtem a cigányasszonyt eszelősnek tartani. Helyzetemnél fogva a közeli halál sem volt ugyan valószínűtlen, de semmi okom nem volt annak elkövetkeztét éppen aug. húszadikára várni. Elfogadtam az ajánlatot, és a vénasszony borára két lovat és ötven aranyat tettem. Kölcsönös ígéretünket a hadbíró nevetve foglalta írásba. Végre augusztus huszadika elérkezett. Üt­közetről szó sem volt. Ezredünkön volt ugyan a sor az éfiőrséget szolgáltatni , de a szolgálati sorrend szerint előttem még két társam volt. — Midőn az est beállott és a huszárok a föl­vonu­lásra előkészültek, megjelenik az orvos s a parancsnoknak az őrségre kiszemelt tiszt veszé­lyes megbetegülését jelenti. Az őt követő tiszt gyorsan felöltözik, embereihez akar csatlakozni, de lova, a különben szelíd és jámbor állat, szi­lajjá lesz s leveti lovasát. Ez lábát töri, így reám került sor. Fölvonultunk őrállomásunkra. Őszintén megvallva, egy kissé kijöttem a sod­romból. Saját ezredünkből nyolcvan, más ezredből százhúsz, vagyis összesen kétszáz lovassal ren­­delkeztem. Állomásunk ezer lépésnyire a jobb szárny vonala előtt volt; egyik támpontunkul egy igen buja növésű, sással födött mocsár szolgált. Őr­szemet nem állítottunk ki, és a parancs úgy hangzott, hogy virradatig kihúzott karddal és lö­vésre kész fegyverrel álljunk. — Háromnegyed kettőig csönd volt mindenütt. Hirtelen zaj üti meg füleinket. Egy nagy Allah-ordítás hangzik és vagy a nagyszámú törökök, vagy azok heves tüzelése az első sort egy perc alatt halomra dönti. Rohamuk hevessége és a mi tüzelésünk folytán közülök is igen számosan estek el. Ők járatosak lévén a vidéken, bennünket körülfog­tak, megvertek. Szúrtak, vágtak , csak úgy ta­lálomra lőttek; én magam is részint baráttól, részint ellenségtől számos sebet kaptam. Lovam halálos sebet kapva összerogyott és eldül­ében jobblábamra esvén, a véres talajhoz nyomott. A világítást e mészárlásokhoz pisztolylövések szolgáltatták. Fölnyitva szemeimet, a kétségbeesés dühé­vel láttam, miként védik magukat embereim, de a túlnyomó számú törökök borzasztó mészárlást vittek végbe köztük. Embereim részint elhullottak, részint meg­sebesültek ; a győztesek a szabadon futkározó lovakat összefogdosták s kezdték aztán a holta­kat és sebesülteket kifosztani és a fejeket lemet­szeni ; a levágott fejeket e célra hozott zsá­kokba helyezték el. Helyzetem nagyon válságos volt. A székely ezredben meglehetősen tudtunk törökül. Hallottam , amint biztatták egymást, hogy fejezzék be, még mielőtt segély érkeznék, és el ne hagyjanak egy aranyat se, és hozzá­­tevék, hogy kétszáznak kell lennie. Láthatni, hogy jól voltak értesülve. Míg körülöttem ide­­oda járkáltak, míg a lábak, karok és golyók fejem fölött röpködtek, lovam még egy golyó által találtatván, görcsös mozdulatot tőn. Lábam kiszabadult, s rögtön eltökéltem , hogy a sásba húzódom , ott rejtőzöm el. Többen embereim közül már megkísérl­ették ezt, de láttam, mint fogták el őket. A tüzelés azonban megszűnvén, a sötétség némi reményt nyújtott. Jóllehet alig kellett húsz lépést tennem, mégis féltem a fölfedözéstől. Emberek és lovak fölött ugrálva nem egy törököt halomra döntöt­tem ; kinyújtották utánam kezeiket, hogy meg­fogjanak ; kardcsapásokat mértek reám, de jó csillagom megmentett; gyorsaságomnak köszön­hetem, hogy a mocsárt elértem. A mocsárba térdig sülyedve vagy húsz lépést haladtam előre a fáradtságtól kimerülve ekkor megállottam. — Hallám egy török kiáltását: „Egy hitetlen el­szökött, keressétek meg !“ — Mások azt felel­ték: „A mocsárba! — az lehetetlen.“ — Nem tudom, folytatták-e a keresést, mert én nem hallottam többet ; a tetemes vérveszteség foly­tán önkívületbe estem és föleszmélésemkor nap már jó magasan állott. Derékig voltam a mocsárba merülve , borzadtam, midőn az éj véres képét emlékembe idéztem. „Augusztus huszadika“ volt első gon­dolatom. Sebeimet megszámlálva nyolcat talál­tam, de egyik sem volt veszélyes; kardcsapások voltak karomon, mellemen és hátamon. Minthogy a nyári esték ez országban igen hűvösek, vas­tag bundát viseltem, mely a csapásokat részben fölfogta. Mindamellett még nagyon el voltam gyöngülve. Hallgatóztam. A törököknek már el kellett távozniok, mert csak a megsebesült lovak nyöszörgése volt hallható , ami az embereket illeti, azokról a törökök jól gondoskodtak. Megkísértettem a kijutást, ami egy órai bo­lyongás után sikerült. A bemenésemkor hátra­hagyott nyomokat elfödte a víz. Habár érzé­keim el voltak tompulva, mégis, amint kijutot­tam a sárból és szétnéztem, félelem fogott el. Előbbre haladva, tekintetem a mészárlás színhelyén akadt meg. — De mi módon fejez­zem ki ijedelmemet, midőn egyszerre karomat megragadtatni érzem. Ötnyi magasságú am­autát pillantok meg, aki kétségkívül azért jött vissza, hogy megvizs­gálja, vájjon nem volna-e még valami elvinni való. Megszabadulási reményemben csalatkoz­hattam volna-e jobban­ a képek, hanem ki lesznek majd állítva, de nem a városháza, hanem a kaszinó termében. A többire nézve jól van értesülve a „V. U.“ (A „V. Ujs.“ némi mentségére fölemlítjük, hogy ezt más lapból, ha jól tudjuk, az „Ung. Lloyd“-ból vette át, a mely igy ferdítette el a mi közlemé­nyünket. Szerk.) — A hó pár nap óta nappal ol­vad, éjjel pedig fagy s igy mi természetesebb, mint hogy a gyalogjárók reggel veszélye­sen sikamlósakká válnak. A hatóság maga meg­teszi kötelességét, amennyiben a közjárókat szor­galmasan behomokoltatja, hanem bezzeg a ma­gánosok annál kevesebbet gondolnak járóikkal s a legtöbb vonalon bátran kitörheti az ember a nyakát, ha úgy nem lépked, mint a kacsa. A t. rendőrhatóság jól tenné, ha a háztulajdonosok nógatását nem bízná a köztisztasági felügyelőre, amint ezt a bölcsen megalkotott felügyelői rend­szabály előírja; mert primo: a nevezett föl­ügyelőnek ezer más dolga van; secundo : mert neki nem igen engedelmeskednek, s tertior­ászén a köztiszt, felügyelői állást úgyis meg­szüntették. ** A színdarabok magas jogdijai ellen volna szavunk és pedig azon alkalomból, hogy „A kintornás családja“ cím­ű népszínművet a színházi ügynökség az itteni színigazgatónak 60 (hatvan) írt jogdij és a partitúra lemásolá­sáért külön járó illeték lefizetése mellett en­gedte át, holott más vidéki városok kisebb szín­padjainak sokkal kevesebbe kerül ugyanezen darab előadási joga. — A jelen sanyarú körül­mények között, midőn az idők mostohasága a színházakra is sulyosodik és az igazgató mégis utalva van — a közönség igényeinek megfej­endő — a jelesebb új darabokat szinte hozni: véleményünk szerint nem méltányos dolog az előadhatási jogdíjakat oly magasra csigázni, hogy egy-egy új darab jövedelme, a jogdíjt, ügy­nökségi tant­emet, kiállítási és mellékköltségeket leszámítva, az igazgatóknak semmit, vagy alig valamit jövedelmezzen. A színházi ügynökséget h­iszszük hivatottnak arra, hogy e körülményre az illető szerzőket figyelmeztesse és e baj orvos­lása végett befolyását — a méltányosság hatá­rain belül — fölhasználja. Ha a „Falu rost­szálért nem kértek 30 írtnál magasabb jogdí­jat, úgy véleményünk szerint az újabb népszín­művekért is megelégedhetnének ekkora dijak­kal. Méltányosságot kérünk az igazgatókkal szemben is, mert ezektől viszont a közönség igényli azt. — A rendőrség köréből. Folyó évi január 11-én Mészáros Varga Mihály hajósle­gény délután 3—4 óra között a felső városon ifj. Csűri József bormérő házához —hol 11 józan hajóslegény és a bormérő volt jelen — ittasan betért s ott Kupkai Kis György és Sári Mihály hajóstársaival szóvitába eredt; minek folytán Kupkai Kis György megragadta, földhöz vágta és ott tartotta néhány percig, azután otthagyta és elment, isis idő múlve ,amit Séri Mihálylyal akadt össze, de ez aztán úgy vágta a földhöz Mészáros Varga Mihályt, hogy ez rögtön halva maradt a földön. Jellemző ez esetnél az, hogy 11 józan ember és a bormérő nevetve nézte a körülbelől félóráig tartott dulakodást , anélkül. Megszókltam török nyelven. „Vedd el órámat, pénzemet, egyenruhámat, de ne ölj meg“ — mondám neki. „Mindez enyém — válaszoló ő — és ezen­kívül még a fejed is.“ És azonnal kioldá kal­­pagom viharsziját. Én fegyvertelen voltam, nem védhettem magamat; legkisebb mozdulatomra mellembe döfte volna vasát. Testét körülkarolva könyörögtem hozzá, míg ő nyakam meztelenné tételével foglalkozott. „Könyörülj rajtam — mondám neki — csa­ládom gazdag , légy fogolylyá és jelentékeny váltságdíjra számíthatsz.“ „Ez hosszadalmas lenne — válaszoló — csak maradj nyugodtan , hogy fejedet levághas­sam. Már kigombolta ingemet. Eközben folyton át­karolva tartottam őt, nem ellenkezett, mert két­ségkívül erejében és fegyverében bízott, és ta­lán a könyörületnek némi csekély érzete is meg­lepte , azonban nem volt valószínű , hogy ez a fejemért nyerendő arany vágyát legyőzze. Ingem kigombolásakor övén valami kemé­nyet érzék: vaskalapács volt. Még ismétlő : „maradj nyugodtan“ — és kétségkívül ezek leendettek az utolsó szók, amiket az életben hallok, ha az ily halál borzasztósága föl nem ébreszti bennem azon gondolatot, hogy kalapá­csát elragadjam. Nem ügyelt erre; egyik kezé­ben fejemet , a másikban kardját tartá már, midőn egy heves mozdulat által kiszabadulok, és egy pillanat alatt kalapácsával összes erőm­ből csapást mérek arcába. A kalapács súlyos volt és én nem tévesztem el az ütést. Az am­­­auta megingott. Még néhányat ütöttem reá, hanyatt esett, miközben fegyverét elejte. Szük­ségtelen megemlítenem , hogy én megragadom azt és több szúrást ejtettem testén. Ezután ös­- szedve minden erőmet, előőrseink felé szalad­tam, akiknek fegyvereit a nap fényében tündö­kölni láttam, és szerencsésen elértem tábo­runkba. Borzasztóan el lehettem torzulva és egész külsőmnek nagyon meg kellett változnia, mert katonáink, mint valami kisértet elől, kitértek utamból. A kiállott sérülések, szenvedések és izga­tottságok folytán heves lázroham fogott el, mi­nek folytán még aznap kórházba vittek. * * * Hat hét múlva lázamból és sebeimből fel­­gyógyultam és a hadsereghez visszatértem. Megj­öttemkor elhoza a cigányasszony to­kaji borát, és másoktól értesültem , hogy távol­létem alatt különböző, igen pontos jövendőmon­dásai beteljesültek, amik által hitele és vagyona tetemesen gyarapott. Mert világosan áll előttünk az, hogy ha a számáról összesen és osztályonként, hogy így városi testületek áldozatkész hozzájárulása mel­eg lehessen győződni, vájjon szükséges-e az itt. lett sikerülni fogna a műcsarnok épületét teher­tközség által kért hat osztály fölállítása (az mentesen, azaz oly módon létesíteni, hogy az edig bejelentett létszámból (340) jutna egy osz­­országos képzőművészeti társaság, mint kezde­lyra körülbelül 56 tanuló); végre hogy a ki­­ményezője és hivatott ápolója a műcsarnokbanttság e dolgokkal tisztába jővén, készítsen egy megtestesített közcéloknak, nem lesz kénytelelkalmas költségvetést, s e munkálatát terjeszsze hosszú éveken át saját és a műcsarnok jövedele a legközelebb tartandó iskolaszéki ülésbe. I­mét az építkezésre fölvett terhek törlesztésére írásunkban oly régen volt tanítói nyugdíjazás, fordítani, akkor azonnal megindulhat az az álügy szinte föltűnt ez ülésben, midőn fölolvas­­dásos tevékenység, melyet ezen országos vállalaatott Ke­lemen István belvárosi IV. oszt. létrejöttétől méltán elvárhatunk, s nem csak a tanitó kérvénye, melyben —■ fölemlitvén 40 évi iparmuzeum gyűjteményei lesznek az uj falatanitói működését, a városi hatóságnál nyugdijak­­között hozzáférhetőleg és díszesen elhelyezhető hatása kieszközlését kéri. Miután Kelemen úr és iparművészeti tanfolyammal kapcsolatba hozve töltötte a nyugdíj szabályzatban megszabott 40 haták, hanem az eddig rendelkezésre állott szrvet s ez idő alatt a helybeli tanítóság egyik fog­­rutékkal együtt, évenkint legalább 15,000 fm­unkásabb tagja volt, az iskolaszék őt pártolólag tag, a, oiivUtAi, í-K-Ku !-•------i-_j) vís ajánlja a hatóságnál a nyugdíjazásra.­­ Bold. Olay László kir. törvény­­kiszéki szerző temetése szerdán d. u. 3 órakor lesz az alapítók között kisorsolandó művek sárlására fordítható. Szóval, azon előnyök, melyeket azáltal *v.szeki jegyző lemetese sícium u. u. ~­vánunk biztosítani, hogy az iparmuzeummal karnagy részvét mellett ment végbe. Jelen volt a csalatos műcsarnok fölépítése utján a hazai mt.kir. törvényszék elnökével együtt annak vala­­veszet és a hazai magasabb műipar kifejleszt) mennyi tagja, számos városi tisztviselő, tanár s lére biztos alapot teremtünk, a vidéki váró nagyszámú mindkétnemű közönség. A koporsó testületek élénk részvéte folytán azonnal érvi körül ügyvédek s a törvényszék tagjai álltak nyesstendik befolyásukat nem csak a főváro fáklyáján. Az egyházi gyászszertartás végezte­­hanem­ a vidéki polgárság érdekeire is, s té­hel Kálosi József törvényszéki jegyző, az el­­hintve azon körülményt, hogy a műcsarnok ép hunytnak tiszttársa és barátja, tartott rövidí­tési vállalkozókkal a végleszámolás csak 1871 megható gyászbeszédet, mely után a halottat a ban történik, az alapítványok tételére felké felsővárosi deszkás­ temetőbe vitték örök ny városok 3 évre oszthatnák föl az elvállalani terheket, s ez esetben az áldozat mérve is alá­ száll az elérendő célok nagyságával szemben. Ily közel állván a kitűzött cél előtt, mel­yen kell óhajtanunk, hogy az országos műcsa­noki bizottság köztiszteletben álló tagjai ált megindított befejező lépéseket a lehető legfelj­­ebb siker koronázza, felsővárosi deszkás­ temetőbe vitték örök nyug­vóhelyére. Legyen neki könnyű a föld! — Adakozás a Dugonics-szo­­borra. A letéttári hivatal a Dugonics-szobor­­bizottság elnökének 3 forintot adott át, mint C­s­o­r­v­a­y Rudolf adományát. Hozzánk pedig S­t­a­n­c­e­l Károly gymn. tanár úr küldött be 5 frtot, melyet átadtunk a szobor­bizottság el­nökének. — A következő interpelláció közlésére kérettünk föl : „A szegedi tisztviselők társalgó­körének t. elnökétől legyen szabad meg­kérdeznünk : miként történhetett meg az, hogy az ezen kör által f. hó 8-án rendezett táncviga­lomra a kör tagjai közül többen meg­hívást nem kaptak? A tagok nevei csak nem lehetnek ismeretlenek a rendező bizottság előtt? A. K.“ — Közöltük ez interpellációt leginkább azért, mivel ez is tanúskodik azon állításunk mellett, hogy a tisztviselők báljának rendezése körül sok hiba történt, hogy tehát a balered­mény részben ennek tulajdonítható. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az interpelláció ré­­szul van az illető kör elnökéhez intézve, akinek nem volt és nem lehet feladata a bálrendezés ; ez helyesen csakis a bárrendező bizottságnak szólhat. _ Ügyes munkások. E cím alatt írja a „Vasárnapi Újság“ : A szegedi Neuge­­bauer-féle gyufagyár munkásai három képet ál­lítottak össze a gyufából. Az egyik Magyaror­szág térképét, a másik Szegedvárosét, a harma-U1K. égi ...----------- ' .11.1 A három kép most a szegedi városháza termében van ki­állítva. — Ez mind igaz, azzal a különbséggel, hogy a mi gyufagyárosunk neve nem Neuge­­bauer, hanem Neubauer, a képek ketteje nem Magyarország és Szeged város térképét, ha­nem címerét ábrázolja, nincsenek is kiállítva Helybeli újdonságok.

Next