Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)
1876-06-14 / 71. szám
hatolt be, s a padláson egy gerendát meghasogatva, az ott kifeszített csengetyűdróton berontott a hálószobába, közvetlenül Fiuk úrnő ágya mellett, ahol egy nagy tükröt a falról a szoba közepére dobott, amely porrá tört, s egy selyemnapernyőt összetépett; innen körülfutott a falon, meglátogatván a ház urát is, ahol a falon függő fegyver csövén végigfutva, annak agyát kettérepeszté s azután eltűnt. Fiuk ur ágyában még ébren volt s olvasgatott; lámpája azonban a beütés pillanatában kialudt. Az iszonyú roppanás dacára azonban nem veszté el lélekjelenlétét; rögtön világot gyújtott és rohant nejéhez és mellette fekvő kis gyermekéhez, majd az oldalszobában levő többi gyermekeihez, s hál’ isten, valamennyit sértetlenül találta; az ijedtségen kívül semmi bajuk nem történt. — Majd benyitott a másik oldalszobába, ahol a villám — már vagy egy másik, vagy az elsőnek elvált része — szintén garázdálkodott; hármassorban fölszaggatá a mennyezetet s több képet a falról lehányva, fakereteiket összetörte. Az összefutott cselédséggel aztán első gondja volt, az ajtókat, ablakokat fölnyitni, hogy a fulasztó kéngőztől és portól megszabaduljanak. A leírtnál nagyobb baj nem történt, ami valóban nagy szerencsének mondható, s velünk együtt igen sokan őszinte örömet éreznek a fölött, hogy a köztiszteletben álló családot fenyegetett nagy veszély ily szerencsésen múlt el. — Ez az eset intésül szolgálhat arra, hogy az égiháboruk veszélyei ellen több óvatosságot fejtsünk ki. Az egész városban magán házon alig tudunk villámhárítót, pedig az egész 20—25 írtba kerül s ez összeg bizony nem nagy arra a célra, hogy házunkat, családunkat a veszély ellen biztosítva tudjuk. Az új mértékek, úgy látszik , nagyon lassan kezdenek használatba jönni. Erre mutat legalább az , hogy iparosaink, kik előre készítettek új mértékeket , buzgóságukkal föl vannak sülve; a kereslet eddig oly csekély volt, hogy alig jöhet számításba, s mindenesetre annak bizonyságául szolgál, hogy még székében a régi mértékek graszszálnak. A mi közgyűlésünk nemrég fölterjesztést tett a kormányhoz, hogy a szomszédos hatóságok az új mértékek lelkiismeretesebb életbeléptetésére sürgettessenek; úgy látszik , ez a sürgetés saját magunkra is ráfér. Fölhívjuk a rendőrhatóságot, hogy ebbeli kötelességét szigorúan teljesítse, mert ha így megy, az új mértékek még tíz esztendő múlva sem jönnek általános használatba. — A „Leányegylet“ pünkösdi hangversenyéről szóló számadást tegnap délután megkaptuk, de kissé későn , s igy a pénteki számban fogjuk közölni. Egyelőre megemlitjük, hogy az összes tiszta jövedelem 642 írt 82 ki*. — A felsővárosi liget is megnyílik a jövő pénteken hilpaprikás-estélylyel s azontúl minden pénteken lesz ott ilyen estély jó zene mellett. A zenekar most is aláírások utján van ez estékre szerződtetve s 10 óráig tányérozás nélkül tartoznak játszani. A ligetnek s illetőleg a társalgó-egylet ottani helyiségének uj vendéglőse lesz . Nyári György , az ujszegedi népkert vendéglőse, aki biztositott bennünket, hogy vendégei kielégitésére mindent el fog követni s hogy e részben nem lesz többé panasz, így reméljük, hogy e kedves , üde mulatókért újra visszanyeri régi elevenségét, s a jóemlékü, kedélyes felsővárosi hal-estélyek ismét föl fognak ujulni s a napirendről a nyári saison végéig nem is fognak letűnni. — Haris János fűszerkereskedő urnak mai számunkban olvasható hirdetését ajánljuk a helyi és vidéki közönség figyelmébe. Haris úr jó és jutányos áru hazai savanyuvizeket hirdet. A súlyt a „hazai“-ra fektettük s azt hiszszük, nem kell hozzá magyarázat. A védegylet mindinkább érlelődő eszméjében kapcsolatban van az italok s nevezetesen az ásványvizek kérdése is, amelynek — a sok drága cseh és egyéb idegen vizek ellenében — a honi vizek javára kell elhülnie. Ez is egy olyan év, amelyen évenként tömérdek pénzünk kiszivárog az országból. — Szabadkáról — múltkori közleményünk kiigazításául — arról értesítenek bennünket, hogy a múlt csütörtöki jégeső szerencsére csakis a város területére szorítkozott s igy a veteményekben semmi kár nem történt; a mi kárt pedig a városban okozott, az alig jöhet számításba. — A „Vasárnapi Újság“ június 11- diki száma következő tartalommal jelent meg: Palacky Ferenc (arcképpel). — „Szülőföldemen“. Költemény Szabó Endrétől. — „Rojti Palkó.“ Elbeszélés Kazár Emiltől. — Risztics János, Szerbia külügyminisztere (arcképpel.) — Konstantinápolyból : Hajnalok (képpel). — A keleti tartományok. (Bolgárország, Bosznia és Hercegovina, Rumélia). — Amerika fegyvergyárai. —„Strogoff Mihály utazása Moszkvától Irkutskig.“ Verne legújabb regénye (képpel). — A műtörténelmi kiállításról (13 képpel). — Az újdondász. Fővárosi tárca Borostyányi Nándortól. — A hétről. — Irodalom és művészet, stb. rendes rovatok. — Ugyancsak a „Franklin- Társulat“ kiadó - hivatalában (Budapest, egyetem-utca 4. sz.) megrendelhető : a „Képes Néplap“ legolcsóbb hetilap a magyar nép számára, mulattató és tanulságos tartalommal s a hazai és külföldi politikát tárgyaló rendes rovattal Előfizetési ára félévre csak 1 frt. lámpagolyó-diszitő üveggyöngyből. (A Dugonicskor által gyűjtve, valamennyi diszes kézimű.) Báthy Imre ur: Kisfaludy Sándor munkái: Szív és világ, Mécsvilágok c. könyvek. N. N.: egy kártyaház, ragaszmunka. Czinner Ilka k. a.: egy cukor-szelence fából. Dürr Janka k. a.: egy értékes zománcozott nyakék. Bakay Emma úrnő: egy vadászháló s Jókai Mórnak „A forradalom alatt“ c. műve diszkötésben, összesen: 310 tárgy. A szobortőke gyarapítására fölülfizetéskép ajándékozott: Dáni Ferenc főispán úz ő méltósága : egy a leány-egylet által rendezett hangversenyre szóló földszinti páholyjegyet, amely 10 írtért eladatott. Az összes adományokért a t. adakozók fogadják a szobor-bizottság hálás köszönetét. Egyszersmind a t. közönségnek szives figyelmét fölhívja a bizottság e f. hó 29-én a népkertben tartandó sorsolással egybekötött táncvigalomra. A bizottság mindent el fog követni, hogy a közönség igényeit lehetőleg kielégítse s hogy az minél több élvezetet nyújtson. E táncvigalomra nézve az értesítések annak idején falragaszok által és egyéb módon is köztudomásra fognak hozatni. Szeged, 1876. jun. 13. Deák Gyula: Folytatólagos kimutatása azon nyereménytárgyaknak, melyek a Dugonics-szobor javára rendezendő sorsjátékra beküldettek . Tóth Piroska k. a.: egy háló asztalkendő hímzéssel. Alacs Mariska k. a: egy csokor művirág. Czinner Ilka k. a.: két drb asztalkendő-szoritó. Szremácz Mariská k. a: egy Pályázati fölhívás. Azon t. c. helybeli vendéglős urak, kik 1) a kiállítási beltéren emelendő vendéglő, 2) a tiszaparti halászcsárda és 3) akik a kiállítási beltéren emelendő cukrászat kibérlésére ajánlkozni hajlandók, fölbéretnek, hogy ajánlataikat, a bérleti föltételek részletezésével, alálirthoz junius hó 18. déli 12 órájáig benyújtani szíveskedjenek. Szegeden, 1876. jun. 12. A végrehajtó bizottság megbízásából Bakay Nándor végr. biz. elnök. Fölhívás: Mindazok, kik a f. hó 25-én kezdődő jogászgyűlésen résztvenni kívánnak, magukat a kamarai szolgánál levő ivre f. hó 20-ig bejegyezhetik. Tagsági díj : 5 frt, amely előrefizetendő, ezért a tagoknak az évkönyv, továbbá a gőzhajókon és vasutakon folyó hó 20-tól egész 30 ig bezárólag, oda és vissza fél vitelbér jár. Kelt Szegeden, 1876. jun. 12. Magyar János, ügyvéd. — Meghívás. Az „alsó városi társalgó - egylet“ saját helyiségében f. évi junius hó 15-én, csütörtökön , délután 3 órakor rendes félévi közgyűlését tartandja, mire az egylet összes tagjai ez után is tisztelettel meghivatnak. Az elnökség által. Értesítés. A szabadkai magyar kir. állami tanitónőképezdében az évi zárvizsgálatok a következő rendben fognak megtartatni: 23- án délelőtt hittan, 24- én d. e. a gyakorló iskola I. , II., III. osztálya. 24- én délután zene és ének a képezde mind a három osztályában. 25- én d. u. a gyakorló iskola IV. , V. és VI. osztálya. 26- án d. e. a képezde III. osztálya. 27- én d. e. a képezde II. osztálya. 28 án d. e. a képezde I. osztálya. Miről az érdekeltek tisztelettel értesittetnek. Szabadkán, 1876. junius hó 10-én. Kóssa Károlyné, igazgató. Értesítés. Az elemi tanképesitő vizsgálatok a szabadkai magyar kir. állami tanítónőképezdében folyó évi julius hó 3-án és következő napján fognak megtartatni. Jeletkezhetnek mindazok , kik 1) a tanítónőképző-intézetben a három évi tanfolyam bevégzése után egy, legfölebb két évet gyakorlati tanítással töltöttek; 2) kik a törvény keletkezte előtt már gyakorló tanítók voltak és 3) , kik magukat a tanítóságra magán uton képezték. A kérvények keresztlevéllel, iskolai, szolgálati s erkölcsi bizonyítványokkal fölszerelve f. évi junius hó 25-ig alálirotthoz küldendők. Később érkező folyamodványok nem vétetnek figyelembe. Szabadkán, 1876. junius hó 10-én. Kassa Károlyné, igazgató. Vegyes. * Kassa város is csehül áll. Pénztára annyira fizetésképtelen , hogy a községi iskolaszék gondnoka , egyetértőleg a tanítótestülettel , kénytelen volt egy a tanítótestület által elfogadott váltót kiállítani, arra a junius hóra eső fizetések erejéig pénzt fölvenni s ezzel a tanítók junius havi járadékait fizetni. A polgármester a pénztár fizetési képtelenségét bejelenté a törvényhatóságnak , bejelenté, hogy a „Furcsa“ nevű erdőben levő maglófák eladása végett kitűzött 2-ik árverésre sem jelentkezett vevő, hogy bért nem fizet senki , minden jövedelmi forrás kiapadt s igy a tisztviselők és szolgák fizetéseit nem teljesítheti. * Csendélet Bács megyében. A P. N.-nak írják : Még élénk emlékezetben van előttünk azon rémtörténet, midőn múlt évben Amon apatini kereskedő Zomborban az utcán meggyilkoltatott , most ehhez hasonló eset történt Futakon, hol néhány nap előtt Borovszki Dániel újvidéki ügyvéd orozva meggyilkoltatott. Nevezett ügyvéd a futaki vásárra lővén marháinak eladása végett, melyet birtokáról, Bánostorból várt, miután estig a marhák meg nem érkeztek, lefeküdt a révkunyhóba, hol két szerb által megtámadtatott, Irik több késszurást ejtvén rajta, orrát és füleit levagdalták s pénzétől megfosztva vérében fetrengve hagyták , azt vélvén , hogy meghalt. Az ügyvéd azonban másnapig élt, s vallomása alapján sikerült a gyilkosokat elfogni. — O Lóvén pedig búcsú alkalmával a korcsmában több szerb mulatván egy dudás hangszere mellett, egyszerre puskadörrenés hangzik a szobában, s a dudás golyó által találva halva rogyott össze. A tettes még nincs elfogva. * Holzgethan Lajos közös pénzügyminiszter, mint Bécsből sürgönyzik, hétfőn éjjel hirtelen meghalt. — Orvosi vélemény szerint a halál oka tüdőbaj volt. Az elhunyt e napon ő felségéhez volt berendelve audienciára. * Ajándék-nyomda Mileticsnek. A pánszláv lapok azon hírt terjesztik, hogy a „szerb nemzeti könyvnyomdatársulat“ részvényesei június 28-ra összehívott közgyűlésükön ezen nyomdát minden fölszerelvényével együtt Miletics Szvetozárnak akarják ajándékozni. — A nyomda, melyben a „Zasztava“ is készül, mintegy 20,000 írtba került s igy elég értékes ajándék lesz. Jó volna — mondja a „P. N.“ — a pénzügyi hatóságnak utána járni, hogy a részvényes urak, kik a mostani szegény időben olyan nagylelkűen osztogatnak 20,000 frtos ajándékokat, megfizették-e állami adójukat. Valószínűleg ezen urak nevét az adóhátralékosok sorában is meg lehet találni. * Egy borzadalmas és rémedelmes párbajregényről értesítik a „Kelet Népé“-t Kecskemétről, melyet e lap azon megjegyzéssel közöl, hogy miután írója elvállalja érte a felelősséget, leküzd magában minden reminiscentiát, mely a nem régiben kigyult kecskeméti nagy tűzvészre vonatkozhatnék. Íme a levél szóról szóra: „Kecskeméten ma, azaz 9- dikén, egy amerikai pisztolypárbaj (!?) történt, mely oly bűnös tervezetű és kivitelű volt, hogy iszonyat tölti el az olvasót. A csütörtöki esti vonattal Budapestről egy igen fiatal , rendkívül elegánsan öltözött fiatalember érkezett meg, kiben a vasútnál állók az évek előtt itt tartózkodott Seh. O.-t, egy budapesti hires orvos fiát, ismerték föl; gróf D. S. meglett korú férfi, föltűnő keleti arc, nemes vonások, s valóban mágnásias magatartásu ur, ugyanaznap érkezett meg Temesvárról. — E két ur évekkel ezelőtt együtt időzött itt Kecskeméten, s akkoriban a legjobb, elválaszthatlan barátok voltak. Történt azonban, hogy egy este gr. D. S. sértően nyilatkozott egy néhány barátjáról és különösen Seb. O-ról, ki rendkivüli vérmes és ideges fiatalember lévén, a sértést zsebre nem dugta s a grófot kihivatta. Előttünk ismeretlen okok miatt e párbaj 5 évre halasztatott és 9-ikén vitetett véghez a közeli talfáji erdőben. Két parasztkocsit béreltek, és az erdőből a kocsisokat azon ürügy alatt, hogy bort hozzanak, elküldték. Most az egyik kocsi, melyen Sch. O. ült a város felől, a másik melyen D. S. ült az erdő felől, villámsebességgel egymásnak rohantak, s a percben, midőn összeértek, két lövés dördült el. S. kabátját a golyó jobboldalon keresztül fúrta s a saváglyát összetartó lécet ketté zúzta, mig a másik golyó gr. D. feje fölött hatolt el. Ekkor visszafordulván másodszor csaptak össze, anélkül, hogy a golyó érintett volna. A harmadik és utolsó találkozásnál Sch. D. golyója belefúródott gr. D. ülése alá, mig a gróf golyója, ki előbb lőtt, a lovak feje között hatolt tovább, mire a már úgyis nekivadult lovak annyira megijedtek, hogy a kocsit elragadták és egy közeli rétárokba beleforditották. Sch. O. a kocsi alá került. A gróf a tett színhelyére visszahajtott. Szerencsére akkor a kocsisok is megérkeztek, s igy sikerült a vad lovakat föltartani, Sch. O-t pedig helyzetéből kimenteni. gr. D. és Sch. aztán egy kocsin mentek a város felé s azt a déli vonattal elhagyták. A rendőrségnek tudomása nem volt.“ Ez a körmönfont párbajhistória is alkalmasint olyan igaz lesz, mint a kecskeméti nagy tűzvész. Úgy látszik, hogy Kecskeméten olyan banda létezik, amely hamis szenzációs hírek gyártásával foglalkozik. * A szultán háreme, Törökország viszonyai foglalkoztatják most kiválóan az olvasó közönséget, s különös érdekkel bírnak mindenki előtt azon rajzok, melyek az ozmán birodalom társadalmi s politikai életét festik. Az „Economist Français“ egy cikket közöl, mely a török háremet írja le s egyszersmind az európai közönségnek sok téves nézetét igazítja helyre. — Mindenekelőtt oly intézményeknek bélyegyzi a háremeket, melyek a rabszolgaság fogalmán alapulnak. Az európai követségek ezt látják, s nem törekszenek elfojtására. Minden nagyobb török család bír bizonyos számú rabszolgákkal; ezek többnyire cserkesz családok gyermekei, kiket saját szüleik eladtak. Igaz, hogy a rabszolgavásár nem nyilvános, hanem azért mindenki ismeri Sztambulban azokat a házakat, hol közbenjáró alkuszok, nők az embervásárt űzik. Az eladott teremtmények sorsa különböző : a csúnyákból lesznek a hárem szolgálói, a szépeket oktatják táncra, énekre, sőt kissé olvasásra, írásra is. A legszebbeket a szultánnak ajánlják föl ajándékul, a többieket eladják gazdag törököknek, és a vételár gyakran 20,000 frankra is rúg. Csalódnak, kik a hárem költészetében hisznek ; némely házakban a hárem lakói igen kemény bánásmódban részesülnek ; másokban csínján bánnak velők, kapnak ékszert, pénzt. Mindenekelőtt azonban rabszolgák maradnak. A kiválasztott feleség több szabadsággal bír, s ezek alia franca öltözködhetnek. Az eunuchok szerepe is megváltozott; érzéketlen őrökből előzékeny alattvalókká lettek, úgy hogy a kalandok krónikája Sztambulban elég csinos pikáns esetet jegyezhet föl. A szultán négy felesége évenként 441,600 frankba került; őket 310 rabszolga szolgálta ki. A császári háremben összesen 712 rabszolga volt és 148 eunuch, kik mindnyájan diszes ruhákba öltözködtek. Évenként 529,000 frank áru rabszolgákat vettek. Az egész hárem fenntartása az uj beszerzésekkel fölemésztett évenként 13.541,132 frankot. — Abdul-Aziznek négy fia és egy leánya maradt. Legidősebb fia Yussuf Izzedin ma 19 éves, legifjabb gyermeke, a leány Salihé, 4 éves. *Aki Bécsből Budapestre úszik. Ahlström kapitány, a híres tűzember, aki nemrég produkálta magát tűzmentes öltönyében Budapesten is, — most a tűzzel ellentétes elemmel, a vízzel akar megbirkózni. Mint a „Hon“ írja, a kapitány egy saját találmányú úszó készülékkel múlt szerdán este 11 órakor Bécsben a Dunára szállott, hogy azon Budapestre leúszszék. Az úszó készülék, melyet a kapitány használ, egy a testre csatolt egyszerű vízmentes ruhából áll, melyben az úszó teljesen ugyanazon mozgásokat végezi, mint a közönséges szabadúszásnál. Ahlström csütörtökön reggel 6 órára már Pozsonyba meg is érkezett s onnét d. u. 4 órakor indult el Komárom felé. Az előre megállapított úszási programm szerint szombaton kellett Budapestre érkeznie. * Óriási teleshopot készülnek fölállítani francia lapok szerint Amerikában , mely, ha mindaz való, amit róla írnak, mindent fölül fog múlni, amit eddig az optika és mechanika terén előállítottak. A műszer mr, James Lick terve szerint San Franciscóban 10,000 lábnyi magasságban fog fölállíttatni, lencséje 4 méter átmérőjű lesz, mely 28,000-szer nagyit, míg maga William Herschel óriási teleskopja csak 600-szor nagyit. A teleskop költsége egy millió dollárra van téve és fölállítása öt évre van fölvéve. Ez óriási műszerrel a hold csak három mértföldnyi távolságban mutatkoznék; Marsot 100-szorosan nagyobbnak mutatná, mint látjuk a holdat. Ezeket olvasva, az embernek Jules Verne csudás rajzai jutnak eszébe. * Zvonimir horvát király megkoronáztatásának 800-ik évfordulóját a zágrábi egyetem hallgatói október havában fényesen készülnek megülni. Október 8-ára díszhangversenyt s esetleg a város kivilágítását tervezik, másnapra egy nemzeti nyelvű isteni tiszteletet, s ha ez meg nem engedtetnék , latin nyelvűt, továbbá díszebédet és este a színházban díszelőadást, mely alkalommal a „Zvonimir király“ című dráma fogna színre kerülni. Az egyetemi hallgatók fölkérték tanáraikat is, hogy ez ünnepély rendezésében részt vegyenek, de ezek határozottan visszautasították e kérelmet. Hogy pedig ez ünnepély maradandó emlékű legyen, a rendező-bizottság Zvonimir király képével érmeket fog veretni. * A hírlapok Chinában. 1861-ig Chinában csak egy hírlap létezett, a pekingi állami hírlap, melynek első száma körülbelül 1000 év előtt, a 741-ik évben, a Tang-dynasztia alatt jelent meg s amely azóta folyást szakadatlanul minden délben megjelenik. Azelőtt „Udvari közlöny“ volt a címe, ma azonban erre változott: „Fővárosi közlemények és hivatalos hirdetések.“ 1861. óta, mely évben tudvalevőleg az angolok és franciák Pekinget meghódították és az ottani udvart kényszeríték, hogy Európa nagyhatalmaival diplomáciai összeköttetésbe lépjen, a chinai hírlapügy roppant lendületnek indult, és úgy Pekingben mint Shanghaiban, nem különben Nanking és Cantonban ma már európai mód szerint szerkesztett hírlapok vannak, melyekben annak rendje-módja szerint vezércikkeznek napnyugat barbárairól (az európaiakról), sőt a nagyobb európai városokból távsürgönyöket is közlenek. Hangadó lap például ma Shanghaiban az „Eipau“, Cantonban meg a „Wei-pau.“ Mindkét lap háromszor jelen meg hetenként. Az utóbbi lap szerkesztőségéből most kilépett Yeo munkatárs, s maga indít lapot „Sing-pan“ cím alatt. Canton város tanácsa elhatározta, hogy e lapot közlönyéül fogadja, s hogy szubvencionálja. Ennek következtén a szerkesztő 6000 taelt (20,000 frtot) kapott e város pénztárából. A községtanács ellenére erre az ottani „Sen-hau“ hetilap elhatározta, hogy ezentúl háromszor jelen meg hetenkint s hogy az egyes számok árát öt kesre (Da krra) szállítja le. A pekingi hivatalos lap két főszerkesztője a „kan-lin“ (tudományos akadémia) tagja s a császári palotában laknak. A lapot államköltségen nyomják és ingyen osztják ki az államhivatalnokok közt. Előfizetni rá nem lehet. Az első kinyomott számot a császár kapja. A Tisza vízállása. Szeged, június hó 12-én .... 20' 2' 6“' 0 fölött. Szeged, junius hó 13-án .... 20' 1 6'' 0 fölött. Nyikttér. Nagyérdemű közönség ! Van szerencsém becses tudomására juttatni, hogy e f. hó 7-től kezdve ügyvédi irodámat Makóról ide , Szegedre (a Lefter-féle házba) tettem át s ennek folytán gyors és lelkiismeretes szolgálatomat bátor vagyok figyelmébe ajánlani. Szeged, 1876. junius 13. Teljes tisztelettel Kalmár István, köz- és váltóügyvéd. Felelős szerkesztő : Nagy Sándor.