Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)

1876-11-15 / 139. szám

Pályázat. Horgos községben a jegyzői irnoki ál­lomás üresedésbe jött; ezen állásnak évi jövedelme 300 forint osztr. ért. Előnynyel fognak azok bírni, kik már községi jegy­zők mellett dolgoztak; pályázók fordulja­nak a horgosi jegyzői hivatalhoz 1876. november 31-én. Horgos, 1876. 800—1—3 nov. 7-én. Pap Ed©, jegyző. Ó vál. a „Mercur 801—3—­ Pályázat. Szeged szab. kir. város mórai, úgyszintén a felső­­város szt.-györgyi iskolánál egy-egy tanitónői állomásra 467 frt 50 kr. fizetés és 42 frt lakbér-illetménynyel, s esetleges áthelyezés folytán egy más külvárosi tanitó­női állomásra a fent érintett fizetés élvezetével pályázat hirdettetik. Felhivatnak a pályázók, hogy képességüket iga­zoló okmányokkal fölszerelt kérvényüket folyó évi no­vember 27-ig az iskolaszéki elnökséghez nyújtsák be. Szegeden, 1876. évi november 8-án. Kovács Albert, elnök Téli-alma eladás. A gyümölcskedvelő n. é. közönséggel alul­írott tisztelettel tudatja, miszerint a f. évi termésű pogácsa-, szercsika-, sikulai-, piros- és egyéb közkedveltségű téli almafajok — a következő osztályok és árak szerint: 1-ső osztályú 100 drb 5 frt, 2-ik osztályú 100 drb 4 frt, 3-ik osztályú 100 drb 3 frt, 4-ik osztályú 100 drb 2 frt, 5-ik osztályú 100 drb 1 frt, — eladásra bocsáttatnak, és hogy a jelzett osztályok szerint a legnagyobb megrendelések is elfogadtatnak. Szegeden, 1876. október. 18 án. 756-10­9 Benke József, gyümölcsészet-tulajdonos. Egy bizonyos Politzer Zsigmond úr Budapesten újonan megnyitott üzlete részére hirdetést (reclamt) csinál, amennyiben ő ______a kiadóhivatalának bank- és váltóüzlete cégét használja. Hirdetései tudatják, hogy ő főképen részletlevelek és ígérvények eladásával akar foglalkozni, és erre vevőkre van szüksége. A „MEHETJH“ kiadóhivatalának váltóüzlete cég alatt Bécsben már 15 év óta fennáll vállalatunk úgy Ausztria-Magyarországon, mint ezen államokon kívül is nagyszámú előfizetőt és vevőket biztosított magának és szigorúan szilárd kezelése által tiszteletreméltó állást vívott ki. Ha tehát ugyanazon üzle­tek kezelésére, amelyekkel mi szilárd módon foglalkozunk a „MERKÚR" kiadóhivatalának váltóüzlete cég alatt, egy csak tegnap vagy ma óta fönnálló „vállalat“ is a „Merkur“ kiadóhivatalának váltóüzlete céget választotta ki magának, úgy ez nyilvánvaló nem egyéb, mint Félrevezetésen alapuló illetlen kizsákmányolása üzleti hírnevünknek. Midőn ezen versenynek a megengedhető határon túli messze kihágását mint olyant bélyegezzük , arra kell figyelmeztetnünk, hogy Budapesten fióküzletünk egyátalán nincs, hogy ezen kérdéses üzlettel nem állunk semminemű össze­köttetésben, hogy vállalatunk székhelye valamint edd­ig, úgy ezentúl is egyedül BeOSteen 'X/VOll­­zello 13. SZ. a. létezik, és kinyilatkoztatjuk, hogy részletleveleinket, ígérvényeinket stb., melyeknek még különösen ill. Collll aláírással is el kell látva lenniök­, soha sem adatjuk el utazási ügynökök által. A „Merkúr“ kiadóhivatalainak von­ló üzlete. Bécs, ~­XZ~cu­zelle ± 3. 807—2—1 A három korona-utcában levő, jelenleg „Európai-féle kávéház helyisége jövő évi május hó 1-étől bérbeadandó. Bővebb felvilágosítás nyerhető a tulajdonosnő özv. Simonyiné Tóth Juliannánál. 651-3-3 UJ NAPTÁRAK 1877-re. 1 Kaphatók B­­­rgei? Zsigmondi éwwm §férnél §ZE€ÍEDE^. Szegedi képes naptár. III. évfolyam. 30 kr. | István bácsi naptára XXII. évf., alapitá Máyer István, szerk. Kőhalmi K. J. Képekkel. Fűzve 50 kr. | Protestáns uj képes naptár. Uj folyam, V. év, képekkel. Szerkeszti Dúzs Sándor. Fűzve 50 kr. | I Falusi gazda naptára, XIII. évfolyam. Szerkeszti Mádai Izidor. Fűzve 80 kr. | I Ehlérc-naptár, XVI. évfolyam. Képekkel. Főzve 60 kr. 1 I Honvéd-naptár (egyúttal katonai naptár), szerkeszti Áldor Imre. X. évfolyam. Fűzve 60 kr. 1 I Népzászló naptára, képekkel, szerkeszti Áldor Imre. IX. évfolyam. Fűzve 40 kr. I I Kossuth-naptár, szerkeszti Honfi Tihamér, VII. évfolyam. Fűzve 40 kr. I I Nők naptára, szerkeszti Beniczky I. IX. évfolyam. Fűzve 60 kr. I I Borászati naptár. A földm. m. kir. miniszt. megbízása folytán szerkeszti dr. Nyári Ferenc. IV. évfolyam. Fűzve 80 kr. I­­ Beák Ferenc naptár, szerkeszti Áldor Imre. Sok képpel 50 kr. I I A magyar nép naptára, szerkeszti Tatár Péter. Képekkel. Fűzve 30 kr. I I Iparos-naptár, szerkeszti Gelléri Mór, az „Alföldi Iparlap“ szerkesztője. II.évfoly. Fűzve 50 kr. I I Nevessünk ! Uj humorisztikus naptár, IV. évfolyam. Fűzve 40 kr. I­­ Kodolányi, Gazdasági könyvviteli naptár, kemény kötés. Ajánljuk a közönség figyelmébe: a gazda-1 frt 50 kr. 1 Neuer illustrirter Volkskalender für Ungarn und Siebenbürgen. XI. Jahrg. Geheftet 50 kr. 1 I magyar szabadsághösök képes naptára 20 kr. I Bucsánszky Kossuth képes naptára 20 kr. I Bucsánszky kis képes naptára 20 kr. | Bucsánszky keresztény képes naptára 20 kr. | Bucsánszky családi képes naptára, bő tartalommal (14 ív) csak 80 kr Bucsánszky honvéd­ naptára 40 kr­| Bucsánszky, kleiner Bilder-Kalender 20 kr. Bucsánszky, grosser Bilder-Kalender 40 kr. | I Baaber Schreib-Kalender 20 kr. I Alföldi (Aradi) kalendárium 16 kr. I Komáromi kalendárium 16 kr. I­­ Athenaeum nagy képes naptára. XVIII. évf., válogatott bő tartalommal,számos képpel 1 frt.­­ I Athenaeum, kis képes naptár 50 kr. Uj fali naptár, egész ív 20 kr. I Neuer Wand-Kalender 20 kr. I Czettel, Előjegyzési naptár, irodák számára 75 kr. 1 Az általánosan kedvelt pénztárca-naptárak, egy-egy csinos képpel,­­ és német, fűzve és érckötésben magyar 20, 40 és 45 kr. 1 Ismét eladók tetemes engedményben részesülnek. 7936. 806—3—1 Árverési hirdetmény. A szegedi kir. tvszék telek­könyvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint Csíkos Imre sze­gedi lakos végrehajtató részére 50,000 frt tőke követelése és já­rulékai kielégítése végett Szeged szab. kir. vitrog végrehajtást szenvedettől lefoglalt és a szegedi 15,598. 17,421. sz. tjkvben fog­lalt 2219. rszámu 1289 □ öl térü­ 3559 írtra becsült volt selyemte­nyésztői lak, 2721. rszámu 1110 □ öl térü 15,000 írtra becsült városi istálló, 5954. helyr. számú 466,186/1600 hold térü 1095 írtra becsült boszorkány-sziget, 5955. rszámu 32542/1600 hold térü 48,391 írtra becsült hattyasi szántó, 5956. rszámu 447/1666 hold térü 1815 írtra becsült tompas sziget, 5957. rszámu 288949/1600 hold térü bal­­lagitói 17,324 írtra becsült szántó, 6920. rszámu 6417/1600 hold térü 913 írtra becsült alsóvárosi szé­nás kert, 6921. rszámu 17416/1600 hold makkoserdői 2817 írtra be­csült föld, 8075. rszámu 802 □ öl telkü 600 írtra becsült maty­­csárda, 8076. rszámu 600 Q öl térü 500 írtra becsült maty­csár­­dai istálló és pajta, 8078. rszámu 1196 230­/1600 hold térü 38,299 írtra becsült Bodom-rét, 14 230. rszámu 7­182/1606 hold térü 4189 írtra be­csült Madarász-csárda és kaszáló, 9174. rszámu 25­58,8/1600 hold térü 10,221 frt 95 ktra becsült maty éri kaszáló, 5951/a. rszámu 885/,600 hold térü 2512 írtra becsült,­­ 5951/b. rszámu 141211/1866 hold té­rd 4330 írtra becsült, 6779/c. rszá­mu 16631113/1900 hold térd 179,983 írtra becsült város körüli legelő­nek mint Szeged szab. kir. város tulajdonául felvett ingatlanoknak végrehajtás utjáni elárverezése elrendeltetvén, ennek foganato­sítására első határidőül 1877. évi február hó 10-ik napjának, szükség esetében másod határ­időül 1877. évi márc. hó 12-ik napjának mindenkori délelőtti 10 órája a szegedi kir. telekkönyvi hivatalban azon kijelentéssel tü­zetik ki, hogy az első árverésnek netán eredménynélküli elmúltával a fentebb körülírt ingatlan javak a becsár 10 °­ C bánatpénzképens le­tétele mellett a második árveré­sen becsáron alól is el fognak adatni. A becslevél és árverési fel­tételek az árverés alkalmával a végrehajtó által elő fognak ter­jesztetni, illetőleg felolvastatni Egyszersmind pedig azon jel­zálogos hitelezők, kik nem ezen telekkönyvi törvényszék székhelyén vagy annak közelében laknak, fölszólíttatnak, hogy a vételár fel­osztása alkalmával leendő képvi­­seltetésük végett ezen törvényszék székhelyén megbízottat rendelje­nek és annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert ellen­kező esetben a részükre hivatal­ból kinevezett gondnok által fog­nak képviseltetni. Végre a p. r. t. 433. és 466. §§-hoz képest felhivatnak mind­azok, kik a fentebb körülírt ja­vak iránt tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igény­ke­reseteiket a hirdetmény közzété­telének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt ezen telekkönyvi törvényszéknél nyújtsák be, kü­lönben azok a végrehajtási árve­rés foganatosítását nem gátolván, igénylők egyedül a vételár fölös­legére fognak utasittatni. A szegedi kir. telekkönyvi tervszéknek 1876. október 31-én tartott üléséből. Marinkich­, kir. tvszéki elnök A legjobb és a legolcsóbb is-Toroelius: TEMESVÁRY MÓRNÁL Budapesten kapható­k: Kerepesi-út 14. sí. Hölgyeknek : Fűző-topánkákat brünellből fénymázot­orral, szép himzés-diszszel...........................................2 frt 70 kr Füző-topánkák erős bőrből, fénymázos orral, szö­gezve és srófolt talpakkal strapára s es­­ idő­re valók................................................................3 frt 50 kr. Topánkák gummi-húzóval brünellből, fénymázos orral, magasra szabva, finom kiállítás . . 3 frt 50 kr. Topánkák gummi-húzóval, erős ciagrain- vagy borjúbőrből, szegezett és srófolt duplatalppal, nagyon tartósak és melegek...........................8 frt 80 kr Uraknak: Topánkák finom ciagrain duplabőrből ... 4 frt. Topánkák vikszos vagy bagarinbőrből, szegezett és srófos duplatalppal, igen erősek . . . 4 frt 50 kr. Topánkák finom gittbőrből, cifra, fénymázos or­ral szalonka és bálbavalók................................4 frt 50 kr. Topánkák orosz lakkbőrből, szegezett duplatalp­pal, srófmunka, nedvesség ellen a legjobb vé­dőszer, igen tartósak és melegek . . . . 5 frt 50 kr. Vadászcsizmák vízhatlan dupla bagariából vagy vikszos bőrből, háromszorosan srófolt dupla­talppal ............................... 10 frt. Ugyanazok orosz lakkos bagariából .... 12 frt. Fin­topánok vikszos vagy bagarinbőrből, Sró­folt duplatalppal.....................................................3 frt. Leány topánok brünellből vagy bőrből, igen erős szegezett duplatalppal . . ...........................2 frt 60 kr. Gyermek-topánok brünellből vagy bőrből, igen erősek, vassal szegezett talppal, igen jók és tartósak..................................................................1 frt 80 kr Kimerítő árjegyzékek ingyen és bérmentve. — Vidék­­ről jövő megrendelésekre — postautánvét mellett — legna­gyobb gond fordittatik. 779—5—5­15,679. sz. 805-2— Hirdetés. A hattyas-ballagitól összesen 665 hold föld, mint ártér bérbeadása felett i. é. október hó 5 én és követ­kező napjain, egy évi használati időre, bérbeadása fe­lett megtartott árverés eredménye a bérpénzi ígéret csekélységénél fogva, közgyűlési 495. és 496. számok szerint jóváhagyható s elfogadható nem volt. Minek folytán a tanácsi letéttár utasíttatott, hogy bérleni kívánóknak a lefizetett kérpénzt és földadót adja vissza. Felhivatnak tehát az árverési jegyzőkönyvben név­­szerint megnevezett bérlők, hogy az általuk lefizetett bérpénz és földadó visszavétele végett f. é. november hó 13. és következő napjain hivatalos órában a tanácsi letéttárban jelentkezzenek. Továbbá, minthogy a hattyas-ballagitói töltések 28 láb magas árvíz ellen­­ a 3-hoz viszonylagos vízfelőli lejtővel kiépítése, melyhez 23,718 és 4 láb kubik-föld kihordása szükségeltetik, s igy egy hold földre 35*/1 kubik-föld kihordása esik, minek előrebocsájtása után közhírré tétetik az is, hogy: 1- szer. A hattyasi 389 hold föld, a f. é. téli legel­tetés kivételével, az árverés eredményének közgyűlési­ig jóváhagyása napjától 1884. évi September hó vé­géig szántás-vetés alá használatra f. e. november hó 22-én reggeli 9 órakor a lotti-féle kereszttöltésnél meg­kezdendő s szükség esetén következő nap folytatandó, kinn a helyszínen megtartandó árverésen, 2- szor. A ballagitói 278 hold, a f. é. téli legelte­tés szinténi kivételével az árverés eredményének közgyü­­lésileg leendő jóváhagyása napjától 1884. évi szeptem­ber hó végéig szántás-vetés alá használatra f. évi no­vember hó 24-én reggeli 9 órakor a ballagitói szőlők­nél kinn a helyszínen megkezdendő, szükség esetén következő nap folytatandó árverésen. A tanácsilag jóváhagyott s az alkamazási hivatalnál eleve is megtekinthető feltételek alatt azon világos ki­kötéssel, hogy a bérlő 1200 □ ölet tartalmazó egy hold föld után a megígérendő évi bérpénz és föld adóján kívül 354/6 kubik földet a­z. 1876/7. évi télen saját költségén kártérítési igény nélkül nemcsak a töltésbe felhordani, hanem a töltés lejtőjét és tetejét a városi mérnökség rendelete szerint és felügyelete alatt szabá­lyosan elegyengetni is köteles. Az árverés közgyűlési utólagos jóváhagyás fentar­­tásával fog eszközöltetni, bérlő tartozván az árverés helyszínén félévi bérpénzt azonnal lefizetni. Mely árverésre a bérleni szándékozók ezennel meg­hivatnak. Szegeden, 1876. november hó 9-én tartott tanács­ülésből. Pálfy F., polgármester Nyomatott a kiadótulajdonos Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdájában.

Next