Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)

1876-11-22 / 142. szám

pacitálni a kormányt, hogy Új-Szegedet Szegedhez kapcsolja? Hogy városunk mindekkorig nem megyei székhely? De leginkább érezhetők városunk sérelmei a tanügy terén. Jóllehet az amúgy is anyagi nehézségekkel küzdő város a legnagyobb erőfeszítéseket tette és teszi folyton a népokta­tás terén, ugyannyira, hogy e tekintetben csak Budapest áll előtte , s jóllehet ezen népoktatási erőfeszítéseken kívül még önerejéből tart fönn egy virágzó gymnáziumot, az államivá lett fő­reáliskola létesítéséhez pedig oly fejedelmi se­­gélylyel járult, hogy ezt alappá téve kamatai­ból is eltarthatott volna egy városi főreális­kolát , mégis e roppant áldozatok dacára sem bírt oda emelkedni a magas kormány belátása, hogy ernyedetlenségeinket, már csak fontos nemzetiségi pozíciónk szempontjából is, egy főtanintézettel jutalmazta volna. A jogakadémiák száma nálunk igen nagy, de jobbára indokolatlan közelségben fekvőn egymáshoz, sem a nemzetiségi, sem a közművelődési és célszerűségi kívánalmaknak meg nem felelnek. Szakadatlan láncolatban so­rakoznak egymásután e jogakadémiák úgyszól­ván kizárólag az ország felső részében, míg végü­l N.-Szebenben csattanós satyrával bevég­ződnek. Rendben igy következnek : Pozsony, Győr, Pápa, Budapest, Eperjes, Kassa, Sáros­patak, M.-Szige­t, Debrecen, N.-Várad, Kolozs­vár, N.-Enyed, N.-Szeben s in spe Arad. Egy nagy félkört képez ez a kultúra, s jellemző, hogy míg a kormány mintegy verse­nyezve alapított igénytelen városkákban jog­akadémiákat a felekezetiek közvetlen szomszéd­ságában, addig a vegyesajkú alvidéknek, s kü­lönösen a legnagyobb magyar városnak, Sze­gednek, éppen nem jutott. Torontál-, Temes-, Krassó-, Szörény- és Bácsmegyék idegenajku fiai mily könnyű szerrel magyarosodhatnának egy szegedi főtanintézetben ! Kívánatos volna tehát, ha a kormány a sok sine cura létező jogakadémiákat részben beszüntetné s helyettök egyet Szegeden állítana föl. Mert ha már II.-Szebenben n­é­m­e­t­ tannyelvű jogakadémiát szervezni jónak láttak, nem többszörösen he­lyén volna-e Szegeden egy magyar jog­akadémia? Rég érzett igazság ugyan az, hogy jogász nemzet vagyunk, de amennyiben mégis jogászokra szükségünk van, az ezek képzésére szükséges intézeteket oly helyen ál­lítsuk föl, ahol azok közművelődésileg igazolva vannak. Egy állami tanító­képzőintézet szintén érez­hető hiányát képezi Szegednek. Hogy egy fele­kezeti már v­an , vagy hogy régen van, ez éppen nem zárja ki egy állami fölállításának szükségét s legkevésbé igazolja ezen létezőnek jóságát. De a kormány a tanító­képezdék elhelyezésében is i­dy­ik­ tervszerűtlenséget űz , mert pl. a csongrádit nem Szegedre, hanem Félegyházára helyezte át. Ha a tanítóképezdét Csongrádon a víztől féltették, úgy Félegyházára helyezve túlságos félelmet árultak el az irányadók. Nagyon a homokon van. A szabadkai nőtanító­képezde ügye hasonló nyélbeütést nyert a csongrádi tanitóképezde tragoediájával. Ez elsoroltakból eléggé kitűnik mellőzteté­­sünk. Azonban egyoldalúságra vetemednénk, ha hátramaradásunkért csak a kormányt okol­nánk , saját mulasztásainkat is el kell ismer­nünk, mert ennek bevallása képezi az első lé­pést a haladásra. V­a­s­s Pál: Szeged város rendsz. közgyűlése. Negyedik ülés, nov. 8. egyházi célokra fordíthatók. A fentebbiek kö­vetkeztében tehát, ha a város módosításokat akar tenni a kegyúri viszonyon , akkor kano­nika vizitációt kell kérelmeznie. Dr. Magyar János azon okból, mert a legutóbbi kanonika vizitáció 1835-ben volt s azóta nagyban változtak a viszonyok , a kegy­­urságnak a korkövetelte szabályozását szüksé­gesnek ítéli s ajánlja, hogy a város kanonika vizitációt kérelmezzen. Polczner Jenő óhajtja, hogy a kegy­úri viszonyok hagyassanak a régi állapotban, mert alaposan következteti, hogy a kanonika vizitáció a város kegyúri kötelezettségeit csak nagyobbítani fogja. 1835 óta szaporodtak az egyház igényei, s minthogy a kegyúr az egy­házi szükségleteket ellátni köteles, az újabb egyezmény bizonyosan több anyagi terhet fogna róni a városra. A benyújtott jelentés egyszerűen tudomá­sul vétetik. A tanács jelenti, hogy a város újabb há­rom évre megváltotta a fogyasztási adókat, s oly kedvezménynyel, hogy évenként 2000 főt engedtetett le a kikötött összegből. A szerződés helyeslőleg tudomásul vétetett. Ezután egy odiózus tárgy került szőnyegre. Szekerke József vádat emel az alföldi vas­úti töltés lebontása ügyében kiküldött bizottság egypár tagja ellen, megbízatásukkal való visz­­szaélés miatt. Ez az ügy már egyszer megfordult a köz­gyűlés előtt, de akkor szelídebb alakban. A dolog története a következő : Az alföldi vasút töltése sürgős lebontást igényelvén, erre nézve tervet és költségvetést dolgozott ki a mérnökség. A földhordás köb­­elenként 1 írtjával volt számítva. Midőn azon­ban a munka be volt végezve s a bizottság be­terjesztő jelentését, arról értesített, hogy az előirányzott összeg kevés volt s azonfölül még 1300 frt pótlólag történendő kiutalványozása szükséges, a bizottság e kiadási többletet azzal indokolta, hogy az akkori nagy munkaidőben nem talált 1 frtért vállalkozót, hanem a föld­nek lehordásáért kábelenként 1 frt 40 krt kény­szerült fizetni. A jelentés előterjesztésekor azon időben Szekerke József kifogásokat tett a bizottság eljárása ellen, mert, mint mondá,­­­értért is voltak vállalkozók. Azonban körülményesebben nem nyilatkozván : a közgyűlés, az ő indítvá­nya ellenére, kiutalványozandónak ítélte a 40 kr. kiadási többlet fedezésére kért 1300 irtot. Szekerke e közgyűlési határozat ellen föl­folyamodott a belügyminisztériumhoz. A minisz­ter most azzal terjeszte le Szekerke appelláció­­ját, hogy a közgyűlés vegye elő az ügyet. Szekerke József a töltéslebontás előz­ményeinek előrebocsájtása után elmondta, hogy az ő biztos tudomása szerint négy vállalkozó akadt, kik a töltés köb­ölét­­ írtjával lebon­tani készeknek nyilatkoztak , de azok jelentke­zésük dacára sem hivattak be az árlejtésre, s így történt, hogy a bizottság 1 frt 40 krért másnak adta a munkát. Szóló azt állítja, hogy a vállalkozók személyesen is jártak Sz. J. bi­zottsági tagnál, de kitérő választ nyertek. Sze­­kerke határozottan állítja, hogy a bizottság két tagja maga volt a vállalkozó. Ennélfogva az 1300 frt visszatartása mellett vizsgálatot kér az általa a közgyűlés előtt meg is nevezett két bizottsági tag ellen. Elnök sajnálatosnak nyilvánítja, hogy ezen ügy első tárgyalása alkalmával Szekerke föl nem hozta azon körülményeket, amiket most előadott, mert már akkor elrendeltetett volna a vizsgálat s nem lett volna szükség a miniszté­riumhoz fölebbezni. Mindenesetre óhajtandó, hogy a fölhozott dolgok megvizsgáltassanak. Az ügyben vizsgálat rendeltetik el , en­nek eredményéig benntartatik az 1300 főt. A vizsgálatról a decemberi közgyűlésre jelentés fog beváratni. A bizottság P­á­l­f­y polgármes­ter elnöklete alatt R­e­­­z­n­e­r főjegyző, dr. Magyar János és Polczner Jenő tagok­ból alakíttatott meg. Ezután többrendbeli miniszteri leirat olvas­tatott föl. Majd néhány ártér fatermésének bérbe­adása ügyében előterjesztett eredmény vétetett tudomásul. Ezeken kívül kihirdettetett egy állatorvosi oklevél, fölolvastatott az 1875. évi főpénztári számadások megvizsgálásáról szóló jelentés, s annak alapján a fölmentés óvás mellett meg­adatott. Szabó János azon indítványa fölött, mely szerint a városi tartozások első helyen való betáblázással biztosíttassanak, minthogy az a kitűzött biztosítás szempontjából nem vezet célra, a közgyűlés napirendre tér. Végül fölvétetett azon kérdés, hogy a fo­ganatba veendő védmunkálatoknál miként esz­közöltessenek a fizetések. Erre nézve határozatba ment, hogy a fize­tések szombati napokon két bizottsági tag je­lenlétében a felügyelők által eszközöltessenek és pedig úgy, hogy a pénztár a helyszínén szol­gáltassa ki a szükséges összegeket. (Folytatás.) Petrovits István aziránt intéz kérdést, hogy készen van-e már előterjesztésével azon bizottság, mely a cégből küldetett ki, hogy a költségvetés nyilvántartását miként lehetne a köny­vvivőségnél alkalmazni ? Szabados­­nak előadj­a, hogy a városi kettős könyvvitel szakértők által kidolgozott javaslat alapján jön berendezve, s a nyilvántar­tás nem itt, hanem a számvevőségnél alkalmaz­tatott, ahol a számvevőség ügykörének termé­szeténél fogva helyén van; m­íg a könyvvitel­nek más a hivatása és feladata. A Petrovits által említett bizottság szintén­­arról győződött meg, hogy a nyilvántartás sokkal célirányosabb a számvevőség­, mint a köny­vvivőségnél. A bizottság egyébként jelentését legköze­lebb be fogja terjeszteni. Olvastatik a jelentés, mely a kegyúri jo­gok rendezése ügyében Szeker­ke József indít­ványa folytán kiküldött bizottság által beter­jesztetett. Szekerke József ugyanis az egyházi jöve­delmek, péld­­a harangozási díjak, hovafordí­­tása felől óhajtott szabályrendeletet alkottatni s ez a körülmény tette szükségessé a kegyúri jogviszonyok átvizsgálását. Reizner főjegyző előadja, hogy addig, míg a kegyúri viszony felől országos törvény nem intézkedik, az kétoldalú szerződés tárgyát képezi, mely egyrészről a kegyúr, másrészről az egyházi hatóságok kölcsönös megegyezése alapján jön létre, amelyen eszerint egyoldalú­­lag, az egyházi hatóságok beleegyezése nélkül, változtatni nem lehet. Eszerint a harangozási díjak hovafordítása sem lehet tárgya városi sza­bályrendeletnek. Egyébként megjegyzi, hogy a kegyúri viszony természeténél fogva, mig a kegyúr köteles ellátni az egyházi szükséglete­ket , addig a befolyó egyházi jövedelmek, ha a bevétel haladja is az egyház szükségleteit, csakis írtak föl a rendek Józsefhez , midőn az 1784. ápril 7-én meghagyta a pozsonyi helytartóta­nácsnak , hogy miután a várat papnöveldévé alakítja át, az ott őrzött koronát a koronaőrök és négy magyar királyi testőr kíséretében Bécsbe szállíttassa, hol az a császári kincstárba a többi koronák mellé fog létetni, s József a nemzet fájdalmat és jogos kérelmét kifejező eme fölira­tot „risum teneatis amici“ gunyoros házirattal látta el. A korona április 13 án csakugyan Bécsbe szállíttatott, s mint egykorú följegyzések után tudjuk, az ég dörgött, villámlott, mintha a ter­mészet is kifejezni akarná fölháborodását ez égbekiáltó merénylet fölött. A nép jajveszékelt , de egyszersmind az isten ujját látta e részben a törvénytipró ellen fölemelkedni, s mintegy­ megnyugtatásul vette, hogy: „van biró a felhők fölött, s áll a villá­­mos ég!“ A megyék hiába­ írtak föl, József mit sem felelt, csak folytatta rohamos, eredményre nem vezető intézkedéseit tovább, s a koronát meg­tartotta Bécsben egész az 1790. év elejéig, a midőn , mint tudjuk , kiadta a minden addigi intézkedéseit megsemmisitő rendeletét, amelynek egyik pontja igy szól: „Végül, nehogy kívánal­maitok összegéből valamit hiányozni engedjünk, az ország szent koronáját s többi ékszereit, a melyek ideiglen császári kincstárunkban tartat­tak, Budára, királyi várunkba átvitetni rendel­tük s ott a törvény rendelete szerint őriztetni határoztuk s megparancsoltuk , hogy azoknak eltételére tüstént hely készíttessék.“ E rendelet az emlitett év februárjában hajtatott végre, mi­dőn is a szent koronának Budára lehozatása megtörtént. Dugonics naplójegyzete innen kez­­dődőleg irja le az elhozatást, s leírása a követ­kező címen szóról-szóra igy hangzik : A magyar koronának visszaho­­zatása Buda­ várossába. József császár, amint ezelőtt is mondám, éle­tének utollyán lévén és a Magyarokat (kiket kilenc esztendőkig minden törvény ellen nyomor­­gatott) megengesztelni akarván , megigérte a Diétát, a Régi szabadságot és a koronának visz­­szaadását , mellyet Pozsonyból mennydörgések és mennykövek hullásai alatt el­vitetett Niczki Grófnak ha nem javallásából, legalább ellene nem állásából. Csak alig vehették a Magyarok a Korona lejövetelének hírét , azt gondolák, hogy a nyomorúságokból most kapaszkodnak kifelé. Egy igaz hazad Révai Nikol piarista és Győrbem a rajzolásnak mestere * egy emlékezetre méltó verset szerzett a koronáról, mellyet Bécs­­ben , sokat kitörülvén belőlle, csak csupa töredékben adtak elő. Valóságosan egészen igy vala írva, amint nékem által küldötte Pestre. ** Oh dicső koronánk! Törvényünk Ereje! Mellyel fénylett minden igaz Urunk feje. Te egekből szállott szentséges ajándék ! Hozzad hiv keblünkből a helytelen szándék Hányszor ragadott el ? De el nem rejthetett, Hogy bús árván hagynád a Magyar nemzetet. Mindég gondot viselt reád a kegyes Ég, Meg­tört mindég veled a kívánt Üdvösség. Akkor is, hogy utóbb egy Tanácsadónak (A Haza-vesztesnek, a jó rend­bontónak) El­lopatott töllünk gonosz sugallása a dűlő nemzetünknek már sirgödröt ána, Nem tetszett az Égnek s haragját dörgéssel Nyilván jelentette gyászos könyezéssel. Jaj! Miként fordult fel minden a Hazában! Keresni kellett már a Magyart Hornijában! Távol-léted kára: Hazánk billegzése, Szabad ugarunkon merő lánc csörgése. Távol-léted kára: Kincsünk elrablása, Sok jámbor szándéknak hijjukt másolása. Távol-léted kára: Bányánk kisebbsége, Magyar Aranyunknak ki­tolt dicsősége. Távol­léted kára, Nyelvünk ki­vesztése, Hitvány gyülevészszel Tisztünk meg­telése. Erre s még többekre a szivünk repedett, S bánat záporával bús arczánk epedett. Az isten lágyittya a kemény sziveket, Tetszésére hajtja a Fejedelmeket. S a mely vesszőt emelt meg­ veretésünkre, Oszloppá váltatta fel­emelésünkre. Az eszközök, mellyek aláztatásunkra Nyilván koholtattak végső romlásunkra, Ellenkező munkát tettek erejekkel, Más tárgyra rugódtak törekedések­kel. Kevély Bécsnek ura bámul e csudára, Józanabb Tanácsnak hallgat már szavára. A hihető maga­ is átkozza sírjában Azt a dühös Dögött rothadó porában, Ki nemes érzésre meg­tompult szivével S udvart elcsábító rút szövevényével A szabad nemzetre nyűgöt akart vetni 8 omlott falai közt nevét eltemetni. Élünk tehát még mi, s nyölttön emekedünk, Ősi törvényünkben sértést nem szenvedünk. Legfőbb kárvallásunk már megtéríttetik , ennek erejével visszaszereztetik. Valamit elcsípett a Hatalom dolga, Kinek már meg­hajlott sok alacson szolga. De te bátor Magyar! nagylelkű Származat! Ki meg nem csökkentél még a járom alatt, Rudy-félre véredtől el­faj­zott Tojtodat, Ki eszköz volt benne, hogy fel­egyék jódat. _­8 mikor gőggel tiprod gyalázatos testét, Ki kereste hitvány bérért nemed esttét: Ragaszkodgy forróan meg­tért Koronádhoz, Erősebben csatlódgy ujjuló Hazádhoz. Szánakodgy az­után a Szomszéd Rabokon Kiknek hogy kemény bőr törődött nyakukon. Nem érezvén súlyát megszokott jármoknak Bosszúságot törnek a vig Magyaroknak. Ötödik ülés november 9. Ezen ülés elején ismét az odiózus percsórai ügy merült föl. Minthogy ugyanis a múlt ülés­ben a polgármester által P­­ 11 i c­h fölszólalá­­sára vonatkozólag tett előterjesztés fonalán a többség azt határozta, hogy e kérdés napirendre tűzessék. Elnök, Pá­l­f­y polgármester, fölszólítja­ a köz­­törvényhatósági bizottságot, hogy tehát határozzon afölött, hogy váljon megnyugtatónak ítéli-e a védgátak azon biztosítását, hogy csak 40,003 köböl föld terveztetik azokra ez idén fölhordatni, s továbbá, hogy a város a maga hozzájárulása arányában házilagos szolgálatokat kíván-e telje­síteni ? Molnár Márton­­nak ismét előadja, hogy a védgátak tervezett javítása miniszteri rende­let alapján azonnal foganatba veendő lesz, s minthogy erre nincs pén­zkészlet és a kölcsön sikere nem bizonyos, a társulat arra jön a helyzet által utalva, hogy a tagokra kirójja a költségeket. A közgyűlés törölte a 65.000 frt kirovást; eszerint szóló nem lát egyéb utat, i :------JL----------------- - - -- --- ---------------- --------------­Már megkapák (úgymond) csecsecze bábjokat A ak­ó gyermekek n űzik játékjokat. Nem Báb a Korona, szegény nyavalyások ! Nem gézengúz zsidság e szent rendtartások. Kötés kezdett lenni a Király a nép között. Mikor a sokaság városba költözött: Hogy egy főtől függjön s élljen bátorságban, Megtarcsa vagyonát szabad Társaságban. Már akkor a kötés meghitt tartóságra Erőt Koronától vett állandóságra Bátorság kedveiért keskeny Telekedre Pecsétes levelet váltaszsz kis pénzedre. Bizonyságra teszesz alkut szomszédoddal, Hogy jégre ne vigyen csekély sajátoddal. Még is (botor lélek) büszke birodalmat, Zálog nélkül adhatsz egynek főhatalmat? Ki nyakadon ülvén, vagyonodban bízzék, Véres verejtéked’ erejével hízzék. 8 fiaidból szedett haddal fenyegessen, Minden falatodra vámot, adót vessen ? Zálog a Korona, mely inti Királlyát, Hogy határin kívül ne vigye Dagályát. Zálog a Korona, melly hódultt népekben Állandó hivséget nevel a szivekben. Mikor ez a zálog fénylett Anyád fején, Dűlő Hazátoknak Ínséges idején, József­ mit tett akkor a Magyar hivsége? Villogó kardokkal ki­kelt vitézsége. Érzékeny Anyádnak gördültek könnyei, Ragyogtak Orczáján öröm nagy gyöngyei. * A mi erőnk volt az, mely harczolt értetek,­­* Általunk mentődött megrendült széketek, A mi vállainkon nyugodt Örökséged, Kiért mint fizetett hideg keménységed? Rútul megvetetted arany Koronánkat, *** El­keserítetted azzal jó Hazánkat. ’ Kosz hitű Oroszra akartál szorulni, Mikor hatalmadat kivántad tágulni. Élsz-e még? De bátor már hamuvá lettél Árnyékod is érzi hogy nagyot vétettél. Azzal jobbíts rajta, hogy a másvilágon Örülly a fel­támadt Magyar méltóságon. Mikor Koronánkkal Öcséd fog ragyogni , hivebb segedelmet lát bennünk buzogni. Ha erőszak alatt a Tábor veleje Volt a Magyar Nemzett a Hadnak ereje. Mit tesz Szabadság a nemsértő Királyért? S miként tékozolja kincsét s a vitéz vért. Majd Várnáig viszi hatalma Határát: Hogy jobb bátorságba tegye Nándorvárát. 8 akkor szabad Rend az ország Naggyával, Boldogabb tanácsát tartja Királyával. Jobb elömenettel szab új törvényeket, Fel­osztja közöttünk a tágas földeket. 8 ha igaz, hogy eddig sötétben bolyongott A Magyar fülében csak bomlott réz dongott: Nyájasban terjeszti a tisztább világot Csinnyákban vezeti erre az országot. Elevenebb ösztönt ad a szebb lelkeknek, Nyertesebb keletet a kézi műveknek. Bátrabb utat töret a kereskedőnek, Boldogságot szerez a szántó-vetőnek. De nem erőltetve idegen szokásra, Mert mi kórság kisztett illyen csigázásra? Természete rendgyén nagyobb hasznát veszed, Még konnal a Magyart más nemzetté teszed. (Folytatása következik.) * Itt zárjelben megemlítem, hogy a nagy littera­­torak a szegedi rajztanodába szintén voltak számos rajzai egy füzetben, nem tudom, megvannak-e még ? *' Irodalmi szempontból az egész versnek közlé­sét érdekesnek tartom , minthogy így egészben tudtomra még közölve nem volt. K. J. *** Révay valószínüleg a Dugonics által említett Niczkyt érti. * Révay itt a „Vitám et sangvinem“ jelenetet érti. ** A hétéves háborúban. *** Minthogy nem koronáztatta meg magát. .V '■ '-V* TÁRCA. Dugonics naplójegyzeteiből. Az elnyomatási kor egyik legnevesebb írója, Dugonics, korának nevezetes eseményeit, de különösen a józsefi kor törvény- és nemzet­­ellenes bitorlásait „Etelka“ című híres regé­nyében részletesen leírva hagyta az utókorra. Hogy e regény, bár eseményeivel nyolc századdal hátrább a régi dicsőség korában sze­repel , valóban József korát rajzolja , ezt az akkor élők megértették és, mint Dugonics írja, Örömmel olvasták; de hogy a következendő világ is tudja ezt — úgymond Dugonics — azért irja naplójegyzeteit, melyek első része „Etelka kulcsa“ címet visel s amelyben Dugonics fölvilágosítást ad „Etelka“ című re­gényének intenzióiról, annak könnyebben való megérthetése végett. A naplójegyzet erre vonat­kozó részleteit e sorok igénytelen írójának egy más alkalommal volt szerencséje részletesen föl­említhetni. * Most e naplójegyzetből ** érdekesnek véli közölni azon részletet, amelyben Dugonics a József Császár által Bécsbe vitt szent koronánk­nak visszahozatalát írja le. Legyen szabad azonban előzetesen tájéko­zásul a következőket fölemlítenem. József csá­szár törvényellenes rendeletei, mint tudjuk, vé­ri­g sértették a nemzet érzületét, de valamennyi között kiválóan ama két hallatlan merészségű, amelynek egyike a nemzet szent kincsének, a koronának Bécsbe vitelét, s a másik, mely a ma­gyar nyelvnek eltörlését rendelte el ; mindkettő a legméltatlanabb arculcsapása volt azon nem­zetnek, amely egykor a királynő fiáért életet és vért („vitam et sangvinem) volt áldozni kész. A nemzet az annyi dicsfény övezte koroná­jától látta megfosztatni magát, melyet nemcsak a szent királyok s a turulok hősei, de a hollós nagy király is hordott bölcs fején. A nemzet annyi vész és viszály után hozzá volt e szent kincséhez nőve, amely mintegy ta­lizmán bűverejével tartá együvé a gyakorta szétvonó nemzetet. A nemzet azt látta , hogy az Árpádok nyelvét törli el az, ki a szent király koronáját még nem is viselte fején! A mélyen sértett érzület hazafias hangján * Az olvasó-egylet egyik fölolvasási estélyén. ** Az érdekes naplój. kéziratban : In folio 103. a Jankovics-féle gyűjteményben, K. J.

Next