Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)

1876-08-02 / 92. szám

hozni. Nagy baj ez a sok költség , szent igaz, de hát már benne vagyunk, mint Hugli a tajcsban. Ha belefogtunk a táncba, végig kell azt járni, ha megnyögjük is azután. — Dr. Machold Miksa urat — az utóbbi kolera alatt tett hasznos szolgálataiért — a szombati közgyűlésben főispán úr ő méltósága tiszt, belvárosi kérorvossá nevezte ki. Machold úr ugyanazon ülésben a hivatalos esküt le is tette. Utazó fecske. A természetrajz barátait bizonyára érdekelni fogja a következő eset: A „Regensburg“ nevű gőzhajó kereke alá a tavaszszal egy fecske Szegeden fészket rakott, benne tojásait kiköltötte, fiait fölnevelte s szárnyaikra bocsátotta, miközben a hajó folyton közlekedett a Tiszán, sőt időközben több napig Budán is volt javítás végett.fcAz anyafecske Zimonyban, Budán és útközben csak oly hű maradt fészkéhez, mint Szegeden, s ami legfőbb, még most is , midőn fiai már rég kiszálltak, folyton a hajóval utazik. — Az iparostanulók szorgalmasult iskolalátogatása és ifj. Privári Pál ur. „Megvagy Gábor!“ Tetten kaptuk önt ifj. P. uram, mint a gondos anya a nyalakodó gyermeket. — Hogy a tanítótestületnek nincs ínyére a vasárnap délutáni oktatás, régi üres szalmacséplése P. urnak, de jegyezze meg, hogy nekünk akkor és úgy van ínyünkre a tanítás — amit P. ur érteni vagy nem tud vagy nem akar — ha eredménye is van. Márpedig mind az iskolaszék, mind az iparos urak helyesen gondolkozó népe arról győződött meg, hogy a délutáni oktatás kellő eredményre nem vezetett a rendkívül hanyag iskolábajárás miatt. Ifj. Privári P. és társainak főbenjáró elvei ezek: Nagyon jó (úgy szóval csinálva) a délutáni oktatás, mert hát hadd dolgozzanak az ipartanulók egész délelőtt, délután pedig menjenek (már aki megy) az iskolában aludni. Ezért szükséges P. uréknak a délutáni oktatás. A tanítótestület pedig abban a véleményben van, hogy „délelőtt többet ér egy órai tanítás, mint az összes délutáni.“ — Hogy van az ipartársulatnak „szakoktatási bizottsága“, azt tudjuk, de hát, kegyes engedelmével, ahoz a tantestületnek semmi köze, s így hát az a roppant nagyszámú maladékosok névsorát majd csak ezután is törvényes tanhatóságához, az iskolaszékhez, fogja beterjeszteni. Elvégzi az a maga dolgát, s úgy látszik, pontosan, mert már javában folynak a pénzbeli megintések. P úr azon állítása, hogy a tanítók a hanyag iskolábajárók névsorának hivatalos beterjesztését nem elég hűséggel eszközölnék, a legszelídebben mondva: vakmerőség. Kérjük P. urat, nem számla az, amelyből néhanéha le is lehet valamicskét alkudni. El volt mondva magában az iparlapban , hogy hanyag volt a délutáni iskolábajárás; P. urnák szorgalmas vett. Az ipartársulat t. elnöke gyakran megjelent az egyes osztályokban, úgyszólván megdorgálni az átalánosan tapasztalt hanyagságot . P. urnak ez is szorgalmas iskolázás volt. És most már végezetül tessék ezt az ujabb kiadású „nem hiteles“ furcságot is szem alá venni: j u nius hónapban a belv. első osztályban volt: 109 elmaradás; a negyedik osztályban: 110; a harmadik osztályban ugyanazon hónapban: 166. Ezek a számok tették tönkre P. ur mondvacsinált okoskodásait, s bizonyítják azt, hogy az ipartanulók délutáni oktatása tarthatatlan. Az iskolaszéknek arra kell törekednie, hogy az ipartanulók előmenetelt tegyenek, és nem tekinteni azt, melyik műhelyben dolgoztatnák délig a tanulót. Ez az igazság, ifj. Privári P. úr, és nem más. A „kiállítási naptár“ még egyre szerkesztődik a helybeli iparlapban s fő tételeit még mindig a halárközgyűlés , halárverseny (duplán) s t. e. „kiállítási“ mozzanatok képezik, jóllehet az öszszprogramm — mint már említettük — még mindig nincs végleg megállapítva, amint ezt a naptárhoz csatolt jegyzetben maga az iparlap is elismeri, ígérvén, hogy a „naptárban történhető változásokat“ sat, mindig pontosan ki fogja igazítani. Ezzel azonban nem törődnénk már, mert hiszen a halárünnepély, a szoborleleplezés és a kiállítás együttes programmja néhány nap múlva úgyis hivatalosan közzé lesz téve a hazai lapokban s mindenki abból fog magának tájékozást szerezni, hanem a tisztelt iparlap utóbbi naptárának említett jegyzetében jónak látja velünk impertinenskedni, amiért szépen megkértük, hogy ne csináljon a vidéki közönség félrevezetésére szolgáló hamis naptárakat, hanem várja meg a végleges programmot. Az iparos kollega nemhogy abbahagyná naptárkészítési szédelgését, hanem elég vakmerő , ujjából szopott hamis adatait lapunkkal takargatni, mondván: „Múlt számainkba a „Szegedi Híradó“ 86. az. 4-ik helybeli újdonsága nyomán, mely szerint az orsz. halárünnepélyek kezdete aug. 1- re vannak jelezve, téves értesülések foglaltattak.“ — Lássuk tehát, melyek azok a téves értesülések, amiket a naptárgyártó iparlap tőlünk szerzett. Mi csakis egyetlenegyszer, a hivatkozott újdonságunkban közöltük a szegedi ünnepélyességek fő mozzanatait, azt is csupán azért, hogy az iparlap hamis naptárai által rendszeresen félrevezetett közönséget legalább a fő mozzanatokra nézve helyes irányba igazítsuk ; egyszerűen tehát annyit jeleztünk, hogy az orsz. halárünnepély kezdete aug. 17-én, a szoborleleplezés aug. 19, az orsz. kiállítás megnyitása pedig aug. 20-án lesz. — Ennyit és nem többet közöltünk. Minthogy pedig a két utóbbi tétel ma is áll és állni is fog, ezekből az iparlap téves értesüléseket nem meríthetett, s igy legfölebb egy tétel maradhatván fönn ellenünk, ebből következik, hogy midőn az iparlap mégis többrendbeli tévesztést fog reánk, pláne a forrás szabatos megjelölésével, amely őt nyíltan meghazudtolja, vastag impertinenciát követ el. — De tovább megyünk s határozottan állítjuk, hogy még az első tétel is éppen nem téves értesülésen alapult, mert az orsz. dalár választmány az itteni bizottsággal egyetértőleg, tűzte ki aug. 17-ét a dalárvendégek megérkezése napjául, már pedig a dalárünnepély igen is ettől a naptól kezdődik. Igaz, hogy azóta az öszszprogramm elkészítésére kiküldött vegyes bizottság célszerűbbnek látta, a dalárvendégek elfogadása napját aug. 18-ra tűzni ki , de hogy ez meg is marad-e, nem bizonyos, mert ehez a dalárszövetség közp. választmányának beleegyezése szükséges. De bármint lesz, az az egy nyilvánvaló, hogy mi ezt a tételt is szolid alapon közöltük, nem pedig az ujjúnkból szoptuk, mint az iparlap a maga naptártételeit. Mindezekből világos, hogy az iparlap a Sz. Hi.-ból nemhogy több, de még egyetlenegy téves értesülést sem merített, s igy jogunk van a nevezett lapot figyelmeztetni, hogy a mi rovásunkra ne hazudozzék, hanem maradjon meg az irodalmi tisztesség és szolidság korlátai közt, legalább addig, míg a kiállításnak hivatalos közlönye lesz. (E sorok befejeztével értesülünk, hogy az orsz. halárszövetség közp. választmánya megmaradt korábbi határozata mellett, s igy az orsz. dalárünnepély az elfogadással csakugyan aug. 17- ikén kezdődik. Tehát egyetlenegy dátumban sem tévedtünk. Evvel a fészkelődő iparlap turpissága teljesen, van leplezve.) — Az „Életképek“ vasárnapi száma a következő érdekes tartalommal jelent meg: „Petőfi halála napján.“ A költő — Aradi Zsigmond által készített — kitűnő mellszobrának rajzával. „Bogara van. Elbeszélés Tóvölgyi Titusztól. — „Egy salamoni ítélet.“ — Angol beszély. „Fürdői levelek Dieppéből.“ Paulay Edétől. — Csöndes J. F. „Nevelő és tanintézete“ Sopronban (képpel). — „A magas Tátrából.“ (képpel.) — Irodalmi és művészeti közlemények. Harctéri tudósítások. Vegyes közlemények. — A „Vasárnapi Újság“ julius 30- iki száma következő tartalommal jelent meg: Fényes Elek (arcképpel). — „Otalli leánya.“ Költemény. Hugó V. után Keszthelyi. — „Berlin ostroma. Elbeszélés. — Pérer Kázmér (arcképpel). — A bolgár fölkelés (két képpel). — Skutari, Albánia fővárosa (képpel). Montenegro jelen alkotmánya, közművelődési, igazságszolgáltatási ügye, hadiereje és szervezete. György Endrétől. ■— A török hadsereg szervezete és egyenruhája. — Az ón mint méreg. A párisi magyar egylet koszorúja Deák koporsójára. (Képpel.) — „Háború.“ — Fővárosi tárca Borostyáni Nándortól. — Törökországi levelek. (Eredeti tudósítás Ruszcsukból.) — Abdul Kerim pasa (arcképpel). „Találmányok könyve.“ A hétről: írod. és müv., közintézetek, stb. rendes rovat. Ugyancsak a „Franklin-Társulat“ kiadóhivatalában ( Budapest, egyetem-utca 4. sz.) megrendelhető : a „Képes Néplap“ legolcsóbb hetilap a magyar nép számára, mulattató és tanulságos tartalommal s a hazai és külföldi politikát tárgyaló rendes rovattal. Előfizetési ára félévre csak írt. — Színház. Sztupa úr részben újonan szervezett társulata a nálunk szokatlan nyári évszakban szombaton kezdte meg előadásait, a tavaszszal hátramaradt bérletfogamban s egyelőre a forró színházban, ami meg is látszott az eddigi három estén. , „A falu roszszá“-val kezdték, amelyben ismét élvezhettük Váradinak oly rég nélkülözött gyönyörű népdalait. Csak azt nem értjük, miféle privilégiumnál fogva történhetik az, hogy Váradi úr sutba dobja a szövegbe írt szebbnél szebb, a helyzethez és hangulathoz oly szerencsés kézzel választott népdalokat, melyeket vár a közönség, hogy helyettök sokkal kevésbé szépeket s olyanokat is énekeljen, a melyek éppen nem illenek a keretbe ? Ez egyátalán helytelen szokás, de itt még rosz ízlést is árul el, amit különben nála már e szerepben volt első fölléptekor tapasztaltunk, amikor is a Feledi udvarába belépő búbánatos Göndör Sándor azt énekelte, hogy : „Ki volt itt, ki járt itt, kinek az példája maradt itt.“ Finom Rózsit Nyitrai Irma assz. adta, aki most is elragadta a közönséget remekül előadott dalaival; játékában is most kerülte a túlzást, amit tavaszi fölléptekor hibájául róttunk föl. Ezúttal két új tagot ismertünk meg : Bokody urat és Rajznét;az előbbenit jóhíréből régóta ismerjük s Gonosz Pistában kitűnő alakító tehetséget mutatott föl; Rajzné is, úgy látszik, igen hasznavehető, tagja lesz a társulatnak , ámbár Bátki Tercsi szerepében valamivel több elevenséget és kacérságot fejthetett volna ki. — A többi szerepek mind régi ismerős kezekben voltak, ezekről tehát szükségtelen szólanunk. Csak még azt említjük meg, hogy a közönség, régi ismerőseit igen melegen fogadta s az újakkal is hamar megbarátkozott. A második előadás (A kintornás-család) egészben úgy mint részleteiben kitűnően sikerült; a főbb szerepekben Sztupáné (Bimbóné), Mikes (Samu), Rónay Mari (Mari), Jakab (Fúvó), Bokody (a potyafiskális), B. Nikó Lina (Julska), Várady (Bimbó Laci), Komáromi (Károly) egytől egyig helyén voltak, de különösen a két első remekelt. Az operette előadás is (Boissyi boszorkány) jól sikerült, ebben Nyitvainé assz. brillírozott , mellette B. Nikó Lina és Alszegi Ilona jól megállták helyöket. Az utóbbi, mióta nem láttuk, szépen haladt mind az énekben, mind a játékban, s kellemes színpadi jelenség. Flageolet Kunsági kezében volt, aki nem nagyterjedelmű, de elég kellemes tenorhanggal rendelkezik. A három első előadásból azt tapasztaltuk, hogy a társulat sok jó erővel rendelkezik s ma a vidéken egyike a legjobbaknak. Molnár Gy. vendégjátékai sorozatát holnap kezdi meg Narcissal s szombaton folytatja „Lear“-rel. Közönségünk régi kedvencének művészi szereplése elé nagy érdekkel nézünk. Nagy kár azonban, hogy ez a forró színházban történik, amelybe — valljuk meg — a belépés valódi áldozat. in.: FŐVÁROSI TÁRCALEVÉL. Kirándulás a városligetbe. „Lélekre“-találkozás. — Utazás a lóvonaton — Amerikai gyorsfényképészet. Történt pedig Budapesten egy szép ünnepnapon, mondjuk, Péter Pál délutánján, hogy a múzeumkert déli oldalán, az országúton szabadon álló lámpa mellett, egy a Kálvin-tér felől érkező fiatalember megáll és arcával a Duna felé állást foglal, kezében óráját tartja és annak mutatóját szigorúan figyeli. Utána a múzeumkertből jő egy másik; ez is az óráját nézi és szó nélkül, amannak hátat fordítva, szintén a lámpa mellett foglal helyet. Csakhamar egy harmadik fiatal ember, ez is órájával a kezében, közeleg az országúton a Kerepesi út felől; ez már, úgy látszik, tart az elkéséstől, mert jó nagyokat lépdel, miközben a mutatót meg-megfigyelve a lámpához ér s a másik kettő között megáll. Mindahárman angol hidegvérrel figyelnek az óramutatóikra. Egyszerre azonban, mintegy vezényszóra, mindahárman zsebre dugják óráikat, arccal egymás felé fordulnak , kezet fognak s üdvözlik egymást. A Kálvin-téri templom órája ötöt ütött. Világos, hogy e három tisztességes fiatal úriember találkát adott itt egymásnak, amit ily különös módon és szokatlan pontossággal tartanak meg. — E találkozást az ő nyelvükön „1 ó 1 ekre-találkozás“-nak nevezik. A lefolyt jelenetből angoloknak vélt fiatal emberek természete azonban rögtön megváltozik, a pontosan sikerült „lélekre“ nagyot nevetnek és — könnyűvérű franciák módjára — csakhamar a legszívélyesebb társalgásba ereszkednek, amiből kitetszik, hogy jó cimborák. A közúti vaspálya „föl- és leszállóhelyé“nél megállanak. Az előttük elhaladó, üllői útról jövő kocsik zsúfolásig teltek ; mintegy nyolctíz percig várhattak már , míg találkozott egy kocsi , amelyen jutott „számukra hely“ s amely őket a városliget felé volt szállítandó. Kutya melegen sütött a nap s a nyitott kocsik éppen nem nyújtottak enyhet annak mérges tüze ellen. A kerepesi utón végighaladva, mindegyik megállóhelynél a kirándulók egész csoportja várt, s a buzgó kalauz, nem tekintve, hogy egy gombostűnyi üres hely sem volt már a kocsin, nem hallgatva némely kéj kiránduló abbeli könyörgésére, hogy „ az isten szerelméért, tyúkszememre is legyen tekintettel“, — fölülemelkedve mindezen földi gyarlóságokon , mint a „helyzet ura“ csak biztatja a várakozó publikumot : „tessék, kérem, fölszállni.“ Néha akad is, aki elszánja magát és a bennülők — jobban mondva, szorongók — egy lökés által tudomásul veszik, hogy a sors rendkívüli kegye következtében heringgé összeszorított, alig szétválasztható nemes társaság a sorsnak egy újabb kegyeltjével szaporodott. Az uj vendég, látva és érezve a helyzet iszonyú kellemeit, szívesen leugorna s inkább athlétai versenyt szaladna a kocsival ; de az élelmes és átkozottul vendégszerető konduktor-cerberus nyájasan legott kezébe nyomja azt a kis okmányt, amelyért tiz krajcárt kell adni, s amelynek birtokában lévén, most már akarva, nem akarva „föl van jogosítva“ a városligeti kéjutazás gyönyöreiben résztvenni. Hála a városliget közelségének , ez a kényelem-állapot nem tartott sokáig, mert a kerepesi út nem oly hosszú, hogy a föl- és leszállók végtelen sora keletkezzék. A Damjanics-utcán pedig a hivogatás végkép megszűnt, mert onnét már gyalog rándulnak a szomszéd ligetbe, így végre kocsink elérte a célpontját. Miután a kocsin összenyomorított hering-embertömeg — hogy, hogy nem — szétvált s egyik a másikat tisztességesen kitelepítő — a nagyot lélegző társaság különböző utakon a ligetbe hatolt. Három fiatal emberünk a leszállótól balra vezető úton haladt befelé; úgy látszik, kitűzött céljuk van. — Te Péter — szólt az egyik — mikép fejezzük ki az arcképen az elválást? — Biz az bajos dolog, talán legjobb lesz állva és kezetfogva . . . — Mindhárman kezetfogva? — Furcsa lesz a! — Azt hiszem — válaszolá Péter — mivel ti itt maradtok , legjobb lesz , kettőtöknek ülni, én meg, mivel távozom, állni fogok — Elfogadjuk. — De hol is van az a hires amerika gyors fényképészet? — Erre kell lennie , m, itt megy előttünk széleskarimájú szalmakalapban , csikós öltözetben, legyezővel a kezében ez az alacsony, rézbőrű polgártárs ; ezt a fotográfus főajtónállójának mondják, tehát jó helyen járunk. A fák közül kibontakozva egy tisztáson csakugyan a keresett műterem elé jutottak. A rézbőrű atyafi valami kiküldetésből tért vissza ; röviden beszélt és elfoglalva főajtónállói díszes tisztjét, szörnyű nyájasan vigyorgott a három fiatal ember felé, miközben hófehér fogsora éles ellentétet képezett arcbőrével, s az ajtót fölnyitá. Urfiaink beléptek. Itt a mindenféle illatot árasztó párolgó ■ — 1 'i ............................... i...,nwncia atmoszféra egyszerre illatokra adá, hogy ez az amerikai műterem voltaképen csak vödör, a melybe a lóvasúti csöbörbül pottyantak. Nagy és tarka tömeg izzadt itt, várva az amerikai kézből eredendő gyors halhatatlanságra. A fényképészeti helyiség, csak ideiglenes jellegű , deszkakerítés, padozat, egy hosszú pad, néhány szék és a háttért képező szürke fal, — ez az egész. Utóbbival szemben, a helyiség fölső végén, van két kabinet, egyik a működő fotográfus vegyészi laboratóriuma, a másikban egy nő — a fotográfus neje — ül, ki a kész arcképeket kiszolgáltatja s a pénzt beszedi. Könnyű és hasznos foglalkozás még ilyen kánikulában is. A dolgozószobácska előtt van fölállítva egy takaros kis műszer, mely az egész ördöngös mesterség főtényezője. — Öt perc és tisztes magad ,negyven 0. ért, krajcárért át vagy adva az örökkévalóságnak. Kérem, ne tessék félreérteni, nem olyan hatással bíró műszer ez , mint a Lethe vize volt, melyben ha megmosdott valaki, örökké viruló színben maradt, — hanem csak olyan, hogy ha belepillantasz, hát öt perc alatt markodba nyomják az arcképedet s ebben aztán — fiatal maradsz , ha t. i. már a betekintéskor vén nem voltál. Hogy a megörökítés e módja mennyire életrevaló , kitetszik a megörökittetni vágyók roppant számából. A társadalom minden rétegéből lehet itt leképelendőket látni, kik valódi birkatürelemmel várnak, míg a sor rájuk kerül. De mikor olyan olcsó ez a papíron való halhatatlanság. Csak 40 km. A pénztárnoknő kabinja és az ajtó közt foglalt helyet a mi három fiatal emberünk, akik, úgy látszik, szintén ráléptek a halhatatlanság eme jutányos, bár így kánikulában kissé göröngyös útjára. Hanem úgy látszik, hogy nem igen voltak begyakorolva Petőfink türelmes állatának erényébe, mint a többiek, mert nagyon kezdtek fészkelődni. — Egy ócskakülsejű iasszonyszemély, aki szintén a műterem személyzetéhez tartozott, jóakarólag figyelmezteté őket, hogy jobb volna talán , ha odakinn sétálnának vagy félóráig, s azután visszatérnének , amikor is azonnal a műszer elé állítandja őket. Mármár hajlandók is voltak engedni e tisztességes kiutasításnak, de az út meg itj érkezők eszükbe juttaták, hogy akkor majd még többen lesznek előttük ; megköszönve tehát a szíves figyelmet, elszánták magukat a keserves várakozásra, ahogy ezt könnyebben elviselhessék, neki fogtak, bámulni az egymásután fölvonuló fényképek eleven alakjait. A műszer elé éppen most egy vitéz tüzérőrmester vonul szeretett oldalbordájával, akinek karján levő csecsemője kifejezi az allegorikus csoport jelentőségét, kiegészítve a mögöttük fölálló koma- és komaasszonynyal. Strázsamester uram merev tekintete elől a műszer hátrálni kezd, a helyes leképelés okáért. — a vitéz katona fölugrik , azt hinnéd, most mindjárt megrohanja a műszert, pedig hát nyájasan fölszólítja a komámuramat, hogy üljön le ő, mert ez úgy illik, ő mint katona majd szembe (sz)áll a műszerrel. Megtörténik. — A fényképész beteszi az üveget, egy csavarral fölbillenti az üveg előtti fekete táblácskát, a kisded figyelmét (?) lebilincselendő csörget és egy, kettő , három .... „Köszönöm.“ Megvan, a csoport elemeire fölbomlik. A fotográfus a képet kiveszi, laboratóriumában kimossa, átadja nejének, ki azt fénymázzal bevonja és kézbesíti. De, a kegyetlen sors! most veszik észre, hogy a komaasszony nincs a képen ; a helyváltozás procedúrája alatt — újabb elhelyezkedésig — félreállt és ime — lemaradt. Mit volt mit tenni, a várakozó publikum boszos kacaja közben újabb pár perc alatt a komaasszonyt is odateremtették a többihez. Most egy magános hölgyre került a sor. A fotográfus műszere közelebb rukkol, s minden szem a hölgyre van irányulva, hogy zavarba ne jöjjön s róla a figyelmet elvonja , odaszól az ajtó mellett nagy tömegben álló közönségnek : „tessék helyet foglalni, mennyi szék van ott üresen!“ Az állók kérdőleg tekintenek körül, végül egyik szögletben meglátják azt a „menynyi“ széket, amely volt vala számra nézve egy. Három fiatalemberünk önkénytelenül rámondta e fogásra , hogy: „huncut a német“, pedig hát jól tudták, hogy a fotográfus magyar ember, mégpedig nagyon élelmes, derék magyar ember... Az állók egymás iránt való udvariasságból a széket nem foglalták el. Következett az érdekes csoport: Egy terebélyes Jebuzen hét magzatával. Kisebb-nagyobb, de csaknem egyforma „kis ördögök.“ Ezeket csoportosítani igazi ördögi mesterség kell, amire csak amerikai gyorsfényképíró képes. — „Kóbika, állj magadat élűbről“ — szólt édesdeden az anya egyik nyávogó magzatkájához, aki mindenáron hátat akart fordítani a fotográfus bácsinak. Az anya nem bírt a makrancos gyerekkel, de a fényképész, mint hajdan világhódító Nagy Sándor a Bucephalust, megszelidité s elvezetve onnét, adott neki más „stellung“-ot, egy képet nyomván szurtos markába. Majd mindegyikkel volt valami baja, míg végre Maxi, Róbi, Tini, Máli s a többi helyen és rendben lévén, az anya rendkívüli örömére a fotográfus hirtelen lekapta őket. meghívás. Van szerencsénk a t. hölgyközönséget az orsz. halárünnepély alkalmával kitűzendő hölgydíj tárgyának megválasztása érdekében f. évi augusztus 6-án d. u. 5 órakor a belvárosi kisdedóvó-helyiségében tartandó értekezletre tisztelettel meghívni. Szeged, 1876. aug. 1. Kohen Johanna. Erőskövy Antalné.