Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)
1876-08-04 / 93. szám
Tizennyolcadik évfolyam. 1876. 93-ik szám. Péntek, augusztus 4-én. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden hugozhakaasl és vidékre pestin. Egész évre 10 frt. Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elültetve. Egész évre 9 frt. Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr. POLITIKAI És VEGYESTARTALMIT LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám á.1-3. Szer. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Berger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és készerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, aug. 3. Az orosz-német-osztrák-magyar hármas szövetség újabb időben sokféle megítélésnek volt kitéve mindenfelől; eddig, kivált nálunk, túlnyomó volt a kedvezőtlen bírálat, de nem hiányzott a támadások ellen a védelem sem, csakhogy ebben a független sajtó kevés részt vett. Bárki mit tart e szövetségről, anynyi bizonyos, hogy annak keretén belül monarchiánk helyzete nagyon kényelmetlenné vált. Mi már megmondtuk róla, hogy e szövetség nem alapul érdekközösségen , ami egyedül adhatna neki szilárd alapot, s nem is ez az, ami fönntartja úgy ahogy, hanem inkább az egymástól való félelem , s talán az a gondolat, hogy így jobban ellenőrizhetik s visszatarthatják egymást valami meggondolatlan lépéstől, ami az európai békét veszélyeztethetné. Valóban sajátságos szövetség ez, amelynek két tagja éppen a napirenden levő keleti kérdésben egymással nyílt érdek-ellentétben áll, a harmadikkal pedig nem tudni, hogy hányadán vannak. Egyről már körülbelül bizonyosak vagyunk: arról, hogy monarchiánk a kelet miatt előbb-utóbb össze fog ütközni Oroszországgal, hacsak ez le nem mond hagyományos politikájáról, amit föltenni alig lehet. Ily helyzetben természetesen csak annál nagyobb szükségünk volna tudnunk, hogy Németországtól mit várhatunk. Mentül hatalmasabb a birodalom, nekünk annál inkább óhajtanunk kell, hogy vele állandóan jóbarátságban legyünk. De hát lehetünk-e ? ez a kérdés, amelyre megfelelni ma talán Andrássy sem tudna. E birodalom politikáját Bismarck vezeti s mi már régebben kifejeztük, hogy az ő politikájában nem bizunk. Ha valaki azt kérdené: miért ? erre válaszunk az : azért, mert nem tudunk megszabadulni azon gondolattól, hogy e hatalmas és dicsvágyó ember, aki vérrel és vassal, egy nagy nemzet romjain, létrehozta mostani plakjában a német egységet, miszszióját evvel már befejezettnek tekintené; ellenkezőleg, arról vagyunk meggyőződve, hogy Bismarck eddigi nagy művét csak akkor látja bevégzettnek, ha az egységes német birodalomban Auszria német tartományai is bennfoglaltatnak. Ezért nem bízunk mi Németország barátságának őszinteségében , s azért hiszszük azt , hogy Bismarck inkább Oroszország törekvéseit hajlandó támogatni keleten a viszontszolgálat fejében. Igaz, hogy a szláv hatalomnak Európa felé való terjeszkedése Németország érdekeivel is ellentétben áll; de hát azt gondolhatja Bismarck, hogy a nagy, műveltségében erősebb német birodalom sohasem félhet a nyers orosz koloszszustól, akit, ha egyszer hajba kapnának, képes leverni lábairól, úgy, mint Franciaországot. Természetes, hogy minket e politika aggaszt és aggaszthatja mindazokat, akik hazánk állami lételét a Deák Ferenc bölcsesége által megteremtett osztrákmagyar szövetségben látják leginkább biztosítottnak egyfelől a szláv, másfelől a német áramlat ellen. Innen van az, hogy oly riadalmat okoz nálunk a berlini lapoknak ez utóbbi napokban reánk zúdulása, avval a kiállhatatlan porosz junker gőggel és durvasággal, amelyet már korábbi időkből ismerünk. Innen van az, hogy oly nagy szenzációt keltett nálunk a berlini „Post“nak korábbi, általunk már jelzett cikke, amely a török-szláv tartományok fölosztását proponálta, olyképen, hogy monarchiánk Boszniával nagyobbodjék. A berlini kormány közzétett ugyan egy dementit, amelyben a „Post“ tervével való minden összeköttetést tagad; de hát tudjuk már, mit kelljen adnunk a hivatalos dementikre. Mi e területosztogató tervből azt látjuk, hogy a berlini kormány mindenáron szeretné monarchiánk területét kelet felé növelni, mert a szláv elem szaporodása csak gyöngítené benső erejét és könnyítené a német egység befejezésének útját. Ezért mondtuk el a „timeo Danaos“-t. De ösztönszerűleg borzong e nagy jóakarattól minden magyar ember háza, s innen van az, hogy sajtónk oly egyhangúlag visszataszít minden annexiót kelete felé. Ámde ha félünk a látszólagos jóakarattól, a junker-fenyegetésektől, azért nem ijedünk meg, mert tudjuk, hogy a német birodalom határain túl fekszik Franciaország, amely nem feledte el s nem is fogja elfeledni Páris ostromát. És ez az ország már kiheverte a „vasember“ iszonyú csapásait s oly óriás gyorsasággal tér vissza régi ereje , hogy evvel Bismarck urnak már ma is számolnia kell. Hazai ügyek: Strossmayer diakovári püspök Bécsbe utazott s ez útját a boszniai kérdéssel hozzák kapcsolatba. Az északi német lap szerint ugyanis nevezett,püspök felsőbb meghívásra ment volna Bécsbe. Ő, mint Bosznia püspöke, e tartomány viszonyait alaposan ismeri és Bécsben ezen ismereteket föl akarják használni. — Ugyan mire ? Az új bankszervezetről közelebb azt hirdelték, hogy csak 1878. január 1-én fog életbe lépni ; újabb hírek szerint a magyar kormány minden törekvése odairányul , hogy a megoldás ne szenvedjen ily hosszú halasztást s hogy az új bank már a jövő év elején kezdje meg működését. Széll Kálmán pénzügyminiszter teljes erővel azon lesz , hogy a vámszövetségre , a bankegyezményre és a quótaarányra nézve egyidőben lejáró ciklus állapíttassék meg. A nyugdíjazott közös tisztek, mint a „N. H.“ értesül, a hadügyminisztériumtól felszólítást kaptak, nyilatkozzanak aziránt, vájjon nem hajlandók-e tettleges szolgálatba lépni? E fölszólítás annál meglepőbb, mivel még háború esetében is kivételes. 1866- ban ugyanis nem intéztek ily fölhívást a nyugdíjazott tisztekhez. A horvát országgyűlés szombati ülését a többség klubjának egy konferenciája előzte meg. Mint a „Pressernek jelentik , e konferencia igen viharos volt. Izgatott vitákra adott alkalmat egy kérdés, amely mindenesetre nagyon kiválik Horvátország specifikus belügyeinek keretéből. A keresztény lakosságon elkövetett török kegyetlenségek híre gr. Kulmer nyugalmazott honvédtábornokot és Sasic nyugalmazott ezredest azon indítványnak a klub elé terjesztésére bízták, miszerint a korona egy országgyűlési fölterjesztés útján keressék meg, hogy hasson alkalmas úton oda , hogy a porta emlékeztessék a genfi konvenció rendelkezéseire, s fölhivassék a basi-bozókok és cserkeszek barbár eljárásának megakadályozására. Minthogy azonban a klub-szabályok szerint csak oly indítványok s interpellációk terjeszthetők az országgyűlés elé, melyek a klub-többség hozzájárulását bírják, a helyenként igen hevesen folytatott vita nem fog az országgyűlésen megújulni, mert a klub elutasítá a kérdéses indítványt, minthogy az országgyűlés egy ily előterjesztéssel illetősége körét túllépné. A háború. Szeged , aug. 2. A szerbiai harctéren a törökök támadó akciója megkezdődött. A döntő ütközetek tehát küszöbön állanak , ha ugyan a diplomatia, melyet Oroszország egyre sarkal a közbelépésre, meg nem akadályozza a további vérontást és Szerbia valószínű levezetését. Újabb hírek szerint a francia kormány vállalta volna el, hogy a közvetítő lépések megtétele végett a nagyhatalmakat egyetértésre bírja. Egyfelől azt állítják , hogy az intervenciónak valószínűleg sikere lesz, mert nemcsak a hódítási álmaiból kiábrándult Szerbia, hanem állítólag a porta is hajlandó az egyezkedésre, mivel belátja, hogy fegyvereinek bármily sikeréből is semmi pozitív haszna nem lesz. A feltevésnek azonban ellentmond maga a most kezdett támadó föllépés a szerbek ellen, azonkívül egy konstantinápolyi sürgöny már is jelenti, hogy Oroszországnak a fegyverszünet kötése ügyében tett lépései hajótörést szenvedtek. Ehez társul az is, hogy Belgrádban még egyre folynak a hadikészülődések, amikről a „P. Corr.“-nek ezt írják: „A legnagyobb erőfeszítéssel folytatott hadikészülődésekből azt lehet következtetni, hogy a (szerb) kormány hosszantartó háborúra számít. — A felső várban most egy nagyszerű műhelyt rendeztek be töltények készítésére. — Több száz munkás éjjel-nappal dolgozik ott. A fegyvergyárakban és ágyúöntőkben 800 munkás dolgozik szünetlenül. Másfelől meg óriási menynyiségű lisztet, zabot, szénát, füstölthúst és más élelmiszereket szereznek be. Míg ekként a szerb kormány tényleg kimutatja, hogy a háborút hoszszú időre folytatni el van határozva, másfelől is bizonyos, hogy e háború csakugyan beláthatlan időre eltarthat, hacsak a nagyhatalmak be nem avatkoznak ? Hogy ez mikép egyeztethető össze azon az utóbbi napokban mind sűrűbben fölmerült hírekkel, amik a „P. C.“-ben is helyet találtak s amik Szerbia végkimerültségéről s kétségbeesett hangulatáról szólottak, azt fejtse meg a „P. Cor.“ Ha ez utóbbi hir igaz, ez csak azt bizonyítja , hogy Oroszország most már mind nagyobb mérvben (pénzzel s önkénytesekkel) segíti Szerbiát s támogatja az összeroskadás ellen — a non interventio dogmájának nagyobb dicsőségére. — E rejtvénynek más megfejtése nincs. Hogy ennek csakugyan itt van a nyitja, azt számos friss hír megerősíti, így : Jassy bejelentik , hogy oda naponta csapatostól érkeznek útlevelekkel ellátott, polgári ruhába öltözött orosz katonák és tisztek, s vasúton a szerb határra mennek. Sokan tetemes pénzösszegeket kapnak az orosz konzultól, némelyek 150 rubelt is. Egy napon e célra 50 vagyont kértek és kaptak. Az orosz politika törekvéseiről még más , igen fontos hírek is érkeztek. Egy berlini távirat szerint Oroszország a kaukázusi fölkelést, melynek szitásával Törökországot vádolja, esetleg fölhasználandó „casus belli“- nek tekinti. Egy pétervári távirat szintén azt mondja, hogy az orosz félhivatalosak e fölkelés „kiinduláspontját“ a török határterületre helyezik, a fölbujtogatással ottomán alattvalókat vádolnak s a felelősséget a portára hárítják. (Mert hiszen meg vagyon írva, hogy ami nekik szabad Törökország ellen, az ennek nem szabad ő ellene.) Egy másik tudósítás szerint Pétervárott a berlini memorandum alapján ismét diplomatiai akciót készülnek megindítani. Oroszország azt kívánja, hogy a bulgáriai, boszniai s hercegovinai keresztény elem védelmére szükséges rendszabályok ráoktrojáltassanak a portára, mert ez nem tekinthető többé egyenjogú tagnak az európai koncertben, amelybe csak a krími háború folytán vétetett föl. Az említett három tartomány autonómiája a legkevesebb, amit meg kell valósítani. — Az orosz cárné élére állott a bizottságnak, mely a keresztény sebesültek számára gyűjtéseket rendez. — Ignatieff pár nap előtt a cár által fogadtatott, s azután több óra hosszat értekezett Gorcsakoffal. Érdekes eközben látni, hogy mint hirdeti az orosz sajtó a keresztesháborút a félhold s a szlávok minden eshetőleges ellensége ellen. Ilovaszki orosz történetíró a „Ruszkij Mir“ hasábjain biztatja az oroszokat; ismétli azon vádat, hogy Ausztria-Magyarország nyíltan a törököknek segít, nekik mindenféle szükségleteket szolgáltat , a szerbek elől pedig saját határait légmentesen zárja el , hogy megvonja tőlük a harcra megkívántató eszközöket, sőt. Ez szerinte nem semlegesség, hanem „blokád”.“ E tekintetben az orosz nemzettel ildomosság nélkül bánnak , jóllehet az illetőkkel hivatalosan barátságban és szövetségben állunk. Ilovajszki továbbá amellett küzd, hogy Bosznia Szerbiához, Hercegovina pedig Montenegróhoz csatoltassék, s Bolgárország számára, a portához való hűbérviszony fönntartása mellett, teljes önkormányzatott hoz javaslatba. A jelen nemzedék — úgymond — úgy mint az utókor, meg nem bocsátja Oroszországnak, ha a szlávok el nem érik ezen eredményt. Ezt kell nekik az európai semlegesség mellett kivívniok. (Persze Oroszország nem tartozik az európai semlegesség kötelékébe !) Ha pedig az ázsiai hordák pártfogói magát Oroszországot háborúra hívnák ki, annál roszabb reájuk nézve. Mi oroszok — úgymond — még nem viseltünk háborút közvetlenül a szlávok fölszabadítása érdekében , ilyen háború nálunk valóságos keresztes hadjárat lenne. Reméljük azonban , hogy ennyire nem megy a dolog. Egyik leghathatósabb eszköz a háború kikerülésére az : mutassuk meg , hogy nem félünk a háborútól s hogy készek vagyunk reá. Angolország ellen találunk szövetségeseket Ázsiában, kik könnyíteni fogják az expedíciót Kelet-Indiába. Ami pedig Ausztria-Magyarországot illeti, ez a fajok közötti küzdelem előidézése által saját nagyhatalmi fönnállását tenné kockára, ha Oroszország vele vívandó háború esetében a szláv lobogót tűzné ki. Egyébiránt Ausztria-Magyarország nem kezd háborút Németország segítsége nélkül. Németország pedig, melyet hátulról Franciaország fenyegetne, ezerszer megfontolná a dolgot, mielőtt Oroszországnak hadat üzenne. Szerző mindezekből azt következteti, hogy megvan a lehetőség, miszerint az orosz politika a mostani eseményekkel szemben határozott és aktív legyen.“ Már most nézzük az éremnek török felét. A „Bassiret“ többi közt ezeket írja : „Őrültség azt hinni, hogy a muzulmánokat ki lehet kergetni Ruméniából. Mert ki volna oly merész, hogy megtámadjon 300 millió mohamedánt és nekik ellentálljon ? — A mohamedánok nem lógnak Ruméniából oly könnyen kimenni, csak a halál viszi ki őket. A mohamedánok nem gyakoroltak zsarnokságot a a törökországi keresztényeken; ha most zsarnokságot akarnának gyakorolni a muzulmánokon, az keresztes hadat jelentene, és akkor a mohamedánok is a fanatizmushoz folyamodnának. Indiából , Chinából, Ázsiából, Afrikából, szóval, a föld mindazon pontjairól, ahol mohamedánok vannak , ezek fölkelnének a keresztények ellen. Aki hívőnek vallja magát, tartozik kardot kötni és a csatatérre menni, elkészülni a sorsra, melyet a végzet neki rendelt. Vagy meghal hitéért, hazájáért, vagy meggátolja azt, hogy hazája idegen kézre kerüljön. — Nincs muzulmán , ki — hogy nyomorult életét még néhány napig tengesse — elnézheti , hogy hazája mint jut az idegenek kezére.“ Az „Ittehad“ azt írja, hogy az indiai muzulmánok, mikor megtudták, hogy egy európai állam keresztes hadjáratra készül az islamizmus ellen, azt táviratozták Konstantinápolyba, hogy küldenek 60,000 önkényest. Mikor a kormány azt felelte nekik , hogy nincs szüksége katonákra, hanem pénzre, az indiai muzulmánok gyűjtést kezdtek és félfont sterlinget vetettek ki minden muzulmánra. Ha vannak Európában emberek, kik lehetségesnek tartják a muzulmánokat Ruméniából kiűzni , akkor már ezen egy tényből is megérthetik , mily eredményre vezetne az, ha a Khalifa külön parancsot küldene az összes muzulmánokhoz.“ Hogy ez utóbbi tétel mit jelent, azt megérthetjük abból, hogy a mohamedán világ a török padisahban a khalifa utódját, vagyis a vallás fejét tiszteli, s ez mint ilyen, képes szavával három világrészre kiterjedő vallásháborút színre hozni. Ezt nyerhetjük majd, ha a hatalmak Oroszországot nem tudják sakkban tartani.* A török offenzíváról a csatatéren eddig a legkimerítőbb táviratot a „B. C.“ közli, amely így szól: W i d d i n, aug. 1. (B. C.) A török hadsereg tegnapelőtt valóban minden oldalon megkezdte s tegnap erélyesen folytatta a támadást. Nisből hivatalosan távírják, hogy a török csapatok zöme Hassán Hairi pasa vezetése alatt Gramadából északnak Gurgussovác (Knjazsvác)