Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)

1876-08-04 / 93. szám

Tizennyolcadik évfolyam. 1876. 93-ik szám. Péntek, augusztus 4-én. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden hu­gozhak­­aasl és vidékre pestin. Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elültetve. Egész évre 9 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr. POLITIKAI És VEGYEST­ART­ALMIT LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál­ tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám á.1-3. S­zer. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Berger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és k­észerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, aug. 3. Az orosz-német-osztrák-magyar hár­mas­ szövetség újabb időben sokféle meg­ítélésnek volt kitéve mindenfelől; ed­dig, kivált nálunk, túlnyomó volt a kedvezőtlen bírálat, de nem hiányzott a támadások ellen a védelem sem, csak­hogy ebben a független sajtó kevés részt vett. Bárki mit tart e szövetségről, any­­nyi bizonyos, hogy annak keretén belül monarchiánk helyzete nagyon kényel­metlenné vált. Mi már megmondtuk róla, hogy e szövetség nem alapul ér­dekközösségen , ami egyedül adhatna neki szilárd alapot, s nem is ez az, ami fönntartja úgy ahogy, hanem inkább az egymástól való félelem , s talán az a gondolat, hogy így jobban ellenőrizhe­tik s visszatarthatják egymást valami meggondolatlan lépéstől, ami az európai békét veszélyeztethetné. Valóban sajátságos szövetség ez, amelynek két tagja éppen a napirenden levő keleti kérdésben egymással nyílt érdek-ellentétben áll, a harmadikkal pe­dig nem tudni, hogy hányadán vannak. Egyről már körülbelül bizonyosak vagyunk: arról, hogy monarchiánk a kelet miatt előbb-utóbb össze fog üt­közni Oroszországgal, hacsak ez le nem mond hagyományos politikájáról, amit föltenni alig lehet. Ily helyzetben ter­mészetesen csak annál nagyobb szüksé­günk volna tudnunk, hogy Német­országtól mit várhatunk. Mentül hatalmasabb a birodalom, nekünk annál inkább óhajtanunk kell, hogy vele ál­landóan jóbarátságban legyünk. De hát lehetünk-e ? ez a kérdés, amelyre meg­felelni ma talán Andrássy sem tudna. E birodalom politikáját Bismarck vezeti s mi már régebben kifejeztük, hogy az ő politikájában nem bizunk. Ha valaki azt kérdené: miért ? erre válaszunk az : azért, mert nem tu­dunk megszabadulni azon gondolattól, hogy e hatalmas és dicsvágyó ember, aki vérrel és vassal, egy nagy nemzet romjain, létrehozta mostani p­lakjában a német egységet, miszszióját evvel már befejezettnek tekintené; ellenkezőleg, arról vagyunk meggyőződve, hogy Bis­marck eddigi nagy művét csak akkor látja bevégzettnek, ha az egységes né­met birodalomban Auszria német tartományai is bennfoglaltatnak. Ezért nem bízunk mi Németország barátságának őszinteségében , s azért hiszszük azt , hogy Bismarck inkább Oroszország törekvéseit hajlandó támo­gatni keleten a viszontszolgálat fejé­ben. Igaz, hogy a szláv hatalomnak Európa felé való terjeszkedése Német­ország érdekeivel is ellentétben áll; de hát azt gondolhatja Bismarck, hogy a nagy, műveltségében erősebb német bi­rodalom sohasem félhet a nyers orosz koloszszustól,­­ akit, ha egyszer hajba kapnának, képes leverni lábairól, úgy, mint Franciaországot. Természetes, hogy minket e politika aggaszt és aggaszthatja mindazokat, akik hazánk állami lételét a Deák Ferenc bölcsesége által megteremtett osztrák­magyar szövetségben látják leginkább biztosítottnak egyfelől a szláv, másfelől a német áramlat ellen. Innen van az, hogy oly riadalmat okoz nálunk a berlini lapoknak ez utóbbi napokban reánk zúdulása, avval a kiáll­­hatatlan porosz junker­ gőggel és durva­sággal, amelyet már korábbi időkből is­merünk. Innen van az, hogy oly nagy szenzációt keltett nálunk a berlini „Post“­­nak korábbi, általunk már jelzett cikke, amely a török-szláv tartományok fölosz­tását proponálta, olyképen, hogy mo­narchiánk Boszniával nagyobbodjék. A berlini kormány közzétett ugyan egy dementit, amelyben a „Post“ ter­vével való minden összeköttetést tagad; de hát tudjuk már, mit kelljen adnunk a hivatalos dementikre. Mi e területosztogató tervből azt látjuk, hogy a berlini kormány min­denáron szeretné monarchiánk területét kelet felé növelni, mert a szláv elem szaporodása csak gyöngítené benső ere­jét és könnyítené a német egység befe­jezésének útját. Ezért mondtuk el a „timeo Dana­­os“-t. De ösztönszerűleg borzong e nagy jóakarattól minden magyar ember háza, s innen van az, hogy sajtónk oly egy­hangúlag visszataszít minden annexiót kelet­e felé. Ámde ha félünk a látszólagos jó­akarattól, a junker-fenyegetésektől, azért nem ijedünk meg, mert tudjuk, hogy a német birodalom határain túl fekszik Franciaország, amely nem feledte el s nem is fogja elfeledni Páris ostromát. És ez az ország már kiheverte a „vasember“ iszonyú csapásait s oly óriás gyorsaság­gal tér vissza régi ereje , hogy evvel Bismarck urnak már ma is számolnia kell. Hazai ügyek: Strossmayer diakovári püspök Bécsbe utazott s ez útját a boszniai kérdéssel hozzák kapcsolatba. Az északi német lap sze­rint ugyanis nevezett,püspök felsőbb meghívásra ment volna Bécsbe. Ő, mint Bosznia püspöke, e tartomány viszonyait alaposan ismeri és Bécs­ben ezen ismereteket föl akarják használni. — Ugyan mire ? Az új bankszervezetről közelebb azt hirdelték, hogy csak 1878. január 1-én fog élet­be lépni ; újabb hírek szerint a magyar kor­mány minden törekvése odairányul , hogy a megoldás ne szenvedjen ily hosszú halasztást s hogy az új bank már a jövő év elején kezdje meg működését. Széll Kálmán pénzügyminisz­ter teljes erővel azon lesz , hogy a vámszövet­ségre , a bankegyezményre és a quótaarányra nézve egyidőben lejáró ciklus állapíttassék meg. A nyugdíjazott közös tisztek, mint a „N. H.“ értesül, a hadügyminisztérium­tól felszólítást kaptak, nyilatkozzanak aziránt, vájjon nem hajlandók-e tettleges szolgá­latba lépni? E fölszólítás annál meglepőbb, mivel még háború esetében is kivételes. 1866- ban ugyanis nem intéztek ily fölhívást a nyug­díjazott tisztekhez. A horvát országgyűlés szombati ülését a többség klubjának egy konferenciája előzte meg. Mint a „Pressernek jelentik , e konferencia igen viharos volt. Izgatott vitákra adott alkalmat egy kérdés, amely mindenesetre nagyon kiválik Horvátország specifikus belügyei­­nek keretéből. A keresztény lakosságon elköve­tett török kegyetlenségek híre gr. Kulmer nyu­galmazott honvéd­tábornokot és Sasic nyugal­mazott ezredest azon indítványnak a klub elé terjesztésére bízták, miszerint a korona egy or­szággyűlési fölterjesztés útján keressék meg, hogy hasson alkalmas úton oda , hogy a porta emlé­keztessék a genfi konvenció rendelkezéseire, s fölhivassék a basi-bozókok és cserkeszek bar­bár eljárásának megakadályozására. Minthogy azonban a klub-szabályok szerint csak oly in­dítványok s interpellációk terjeszthetők az or­­szággyűlés elé, melyek a klub-többség hozzájá­rulását bírják, a helyenként igen hevesen foly­tatott vita nem fog az országgyűlésen megújulni, mert a klub elutasítá a kérdéses indítványt, minthogy az országgyűlés egy ily előterjesztés­sel illetősége körét túllépné. A háború. Szeged , aug. 2. A szerbiai harctéren a törökök támadó akciója megkezdődött. A döntő ütközetek tehát küszöbön állanak , ha ugyan a diplomatia, me­lyet Oroszország egyre sarkal a közbelépésre, meg nem akadályozza a további vérontást és Szerbia valószínű levezetését. Újabb hírek szerint a francia kormány vál­lalta volna el, hogy a közvetítő lépések megté­tele végett a nagyhatalmakat egyetértésre bírja. Egyfelől azt állítják , hogy az intervenciónak valószínűleg sikere lesz, mert nemcsak a hódí­tási álmaiból kiábrándult Szerbia, hanem állító­lag a porta is hajlandó az egyezkedésre, mivel belátja, hogy fegyvereinek bármily sikeréből is semmi pozitív haszna nem lesz. A feltevésnek azonban ellentmond maga a most kezdett tá­madó föllépés a szerbek ellen, azonkívül egy konstantinápolyi sürgöny már is jelenti, hogy Oroszországnak a fegyverszünet kö­tése ügyében tett lépései hajótö­rést szenvedtek. Ehez társul az is, hogy Belgrádban még egyre folynak a hadiké­szülődések, amikről a „P. Corr.“-nek ezt írják: „A legnagyobb erőfeszítéssel folytatott ha­dikészülődésekből azt lehet következtetni, hogy a (szerb) kormány hosszantartó háborúra szá­mít. — A felső várban most egy nagyszerű műhelyt rendeztek be töltények készítésére. — Több száz munkás éjjel-nappal dolgozik ott. A fegyvergyárakban és ágyúöntőkben 800 munkás dolgozik szünetlenül. Másfelől meg óriási meny­­nyiségű lisztet, zabot, szénát, füstölthúst és más élelmi­szereket szereznek be. Míg ekként a szerb kormány tényleg kimutatja, hogy a háborút hosz­­szú időre folytatni el van határozva, másfelől is bizonyos, hogy e háború csakugyan beláthatlan időre eltarthat, hacsak a nagyhatalmak be nem avatkoznak ? Hogy ez mikép egyeztethető össze azon az utóbbi napokban mind sűrűbben fölmerült hí­­rekkel, amik a „P. C.“-ben is helyet találtak s amik Szerbia végkimerültségéről s kétségbe­esett hangulatáról szólottak, azt fejtse meg a „P. Cor.“ Ha ez utóbbi hir igaz, ez csak azt bizonyítja , hogy Oroszország most már mind nagyobb mérvben (pénzzel s önkénytesekkel) segíti Szerbiát s támogatja az összeroskadás ellen — a non interventio dogmájának nagyobb dicsőségére. — E rejtvénynek más megfejtése nincs. Hogy ennek csakugyan itt van a nyitja, azt számos friss hír megerősíti, így : J­a­s­s­y b­e­­­jelentik , hogy oda naponta csapatostól érkeznek útlevelekkel ellátott, polgári ruhába öltözött orosz katonák és tisztek, s vasúton a szerb határra mennek. Sokan tetemes pénzösszegeket kapnak az orosz konzultól, némelyek 150 rubelt is.­­ Egy napon e célra 50 vagyont kér­tek és kaptak. Az orosz politika törekvéseiről még más , igen fontos hírek is érkeztek. Egy berlini távirat szerint Oroszország a k­a­u­k­á­zusi fölkelést, melynek szitásával Török­országot vádolja, esetleg fölhasználan­dó „casus belli“- nek tekinti. Egy pétervári távirat szintén azt mondja, hogy az orosz félhivatalosak e fölkelés „kiinduláspontját“ a török határterületre helyezik, a fölbujtogatás­­sal ottomán alattvalókat vádolnak s a felelős­séget a portára hárítj­á­k. (Mert hiszen meg vagyon írva, hogy ami nekik szabad Tö­rökország ellen, az ennek nem szabad ő ellene.) Egy másik tudósítás szerint Pétervárott a ber­lini memorandum alapján ismét diplomatiai akciót készülnek megindítani. Oroszország azt kívánja, hogy a bulgáriai­, boszniai s hercegovinai ke­resztény elem védelmére szükséges rendszabá­lyok rá­ok­trojáltassanak a portára, mert ez nem tekinthető többé egyen­jogú tagnak az eur­ó­p­a­i k­o­n­c­e­r­t­ben, amelybe csak a krími háború folytán vétetett föl. Az említett három tartomány autonómiája a legkevesebb, amit meg kell valósítani. — Az orosz cárné élére állott a bizottságnak, mely a keresztény sebesültek számára gyűjté­seket rendez. — Ignatieff pár nap előtt a cár által fogadtatott, s azután több óra hosszat értekezett Gorcsakoffal. Érdekes eközben látni, hogy mint hirdeti az orosz sajtó a keresztesháborút a fél­hold s a szlávok minden eshetőleges ellensége ellen. I­lo­va­­­s­z­k­i orosz történetíró a „Ruszkij Mir“ hasábjain biztatja az oroszokat; ismétli azon vádat, hogy Ausztria-Magyarország nyíltan a törököknek segít, nekik mindenféle szükség­leteket szolgáltat , a szerbek elől pedig saját határait légmentesen zárja el , hogy megvonja tőlük a harcra megkívántató eszközöket, sőt. Ez szerinte nem semlegesség, hanem „blokád”.“ E tekintetben az orosz nemzettel ildomosság nél­kül bánnak , jóllehet az illetőkkel hivatalosan barátságban és szövetségben állunk. Ilovajszki továbbá amellett küzd, hogy Bosznia Szerbiához, Hercegovina pedig Montenegróhoz csatoltassék, s Bolgárország számára, a portához való hűbér­­viszony fönntartása mellett, teljes önkormányza­­tott hoz javaslatba. A jelen nemzedék — úgy­mond — úgy mint az utókor, meg nem bocsátja Oroszországnak, ha a szlávok el nem érik ezen eredményt. Ezt kell nekik az európai semleges­ség mellett kivívniok. (Persze Oroszország nem tartozik az európai semlegesség kötelékébe !) Ha pedig az ázsiai hordák pártfogói magát Oroszországot háborúra hívnák ki, annál roszabb reájuk nézve. Mi oroszok — úgymond — még nem viseltünk háborút közvetlenül a szlávok fölszabadítá­s­a érdekében , ilyen háború nálunk valóságos keresztes­ hadjárat lenne. Reméljük azonban , hogy ennyire nem megy a dolog. Egyik leghathatósabb eszköz a háború kikerülésére az : mutassuk meg , hogy nem félünk a háborútól s hogy készek vagyunk reá. Angolország ellen találunk szövetségeseket Ázsiában, kik könnyíteni fogják az expedíciót Kelet-Indiába. Ami pedig Ausztria-Magyarorszá­got illeti, ez a fajok közötti küzdelem előidézése által saját nagyhatalmi fönnállását tenné koc­kára, ha Oroszország vele vívandó háború ese­tében a szláv lobogót tűzné ki.­­ Egyébiránt Ausztria-Magyarország nem kezd háborút Né­metország segítsége nélkül. Németország pedig, melyet hátulról Franciaország fenyegetne, ezer­szer megfontolná a dolgot, mielőtt Oroszország­nak hadat üzenne. Szerző mindezekből azt kö­vetkezteti, hogy megvan a lehetőség, miszerint az orosz politika a mostani eseményekkel szem­ben határozott és aktív legyen.“ Már most nézzük az éremnek török fe­lét. A „Bassiret“ többi közt ezeket írja : „Őrültség azt hinni, hogy a muzulmánokat ki lehet kergetni Ruméniából. Mert ki volna oly merész, hogy megtámadjon 300 millió mohame­dánt és nekik ellentálljon ? — A mohamedánok nem lógnak Ruméniából oly könnyen kimenni, csak a halál viszi ki őket. A mohamedánok nem gyakoroltak zsarnokságot a a törökországi keresztényeken; ha most zsar­nokságot akarnának gyakorolni a muzulmáno­kon, az keresztes­ hadat jelentene, és akkor a mohamedánok is a fanatizmushoz folya­­mo­dn­á­n­a­k. Indiából , Chinából, Ázsiából, Afrikából, szóval, a föld mindazon pontjairól, a­hol mohamedánok vannak , ezek fölkelnének a keresztények ellen. Aki hívőnek vallja magát, tartozik kardot kötni és a csatatérre menni, el­készülni a sorsra, melyet a végzet neki rendelt. Vagy meghal hitéért, hazájáért, vagy meggá­tolja azt, hogy hazája idegen kézre kerüljön. — Nincs muzulmán , ki — hogy nyomorult életét még néhány napig tengesse — elnézheti , hogy hazája mint jut az idegenek kezére.“ Az „Ittehad“ azt írja, hogy az indiai muzulmánok, mikor megtudták, hogy egy európai állam keresztes hadjáratra készül az islamizmus ellen, azt táviratozták Konstantinápolyba, hogy küldenek 60,000 önkény­­est. Mikor a kormány azt felelte nekik , hogy nincs szüksége kato­nákra, hanem pénzre, az indiai muzulmánok gyűjtést kezdtek és félfont sterlinget vetettek ki minden muzulmánra.­­ Ha vannak Euró­pában emberek, kik lehetségesnek tartják a muzulmánokat Ruméniából kiűzni , akkor már ezen egy tényből is megérthetik , mily ered­ményre vezetne az, ha a Khalifa külön parancsot küldene az összes muzulmá­nokhoz.“ Hogy ez utóbbi tétel mit jelent, azt meg­érthetjük abból, hogy a mohamedán világ a török padisahban a khalifa utódját, vagyis a vallás fejét tiszteli, s ez mint ilyen, ké­pes szavával három világrészre kiterjedő val­lás­háborút színre hozni. Ezt nyerhetjük majd, ha a hatalmak Oroszországot nem tudják sakkban tartani.* A török offenzíváról a csatatéren eddig a legkimerítőbb táviratot a „B. C.“ közli, amely így szól: W i d d i n, aug. 1. (B. C.) A török hadse­reg tegnapelőtt valóban minden oldalon meg­kezdte s tegnap erélyesen folytatta a támadást. Nisből hivatalosan távírják, hogy a török csa­patok zöme Hassán Hairi pasa vezetése alatt Gramadából északnak Gurgussovác (Knjazsvác)

Next