Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)
1877-01-26 / 11. szám
Tizenkilencedik évfolyam. 1877. 11-ik szám. Megjelent Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre 10 frt. | Félévre . Si frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Halyban a kiadóhivataltól elvitatva: Egész évre 6 frt. | Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér 209. Szegedi Híradó. POLITIKAI és VEGYESTARTALMIT LAP, az udvarban balra Egyes számára. 33 sz. Péntek, január 26-án. Ihirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak tereét. egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és kászerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Kossuth: Már szerencséje volt találkozni a ceglédi küldöttségnek Kossuthtkal, Kossuthtkal! Mi volta kép Kossuth ? E kérdésre ha felelni akarunk, Kossuthot először mint szónokot, azután mint államférfiút kell leirnunk. Nagyszerű értelem rejlik e mondatban : Kossuth a szónok. Ezen értelem rejlik benne : A magyar Demosthenes. A magyar Mirabeau. Árpád honának azon fia, ki úgy varázsolt szavával, mint Phoebus Apollo zenéjével. A gondviselés azon kitűnő embere, kinek hivatása volt érces szavával öntudatra ébreszteni ázsiai apathiájából az egész magyar nemzetet és aki nélkül tán csak ötven év múlva jöttek volna létre az 1848-ik évi alkotmányos reformok. Oh, e mondat: Kossuth a szónok, egy jelentésü mindenki előtt, kinek szerencséje volt őt hallani: hazafias dallal, bűbájos zenével, varázslattal tündérpálca nélkül —, forrással, melynek gyönyörű kékben tündöklik fölszine —, folyammal, mely csendes, majd pedig magas hullámokat vet —, a Balatonnal, mely háborog, hányja a hajókat iszonyatos erővel, zúgással, bömböléssel, szilaj szeszélylyel ki-kicsap a Jiaya Iyret magával ragadna—... dinft elfiordhat — s jaj a martaléknak! Vulkán dühében ő, mely akadályt nem ismer, elborítja érveivel, hasonlatai és fenyegetőzéseivel mintegy tüzes kőolvadékkal azt, ki és mi útjába állt. És végtelenül tud szeretni, mert végtelen a haragja, gyűlölete is. Szeretete hasonlít a gyöngéd apáéhoz, melylyel az fia iránt viseltetik; haragja magához az úréhoz, amint kikorbácsolja a templomból az oda nem hivatottakat. S ami különösen csodálatos, soha nem okoskodik szebben, mélyebben, tágabb tekintettel, mint épen haragjában és soha nem tud gunyorával, mely felváltva hegyes tű, éles kés, döröny, éles borotva, kard, jobban szúrni, metszeni, döfni, vágni, mint ugyanakkor. Oh, miért nem hallhattuk mi, oly sokan őt, kik fénykorában nem is éltünk még, vagy kisdedek valánk ! Miért születtünk későbben, semhogy lelkesülni tanulhattunk az ő lelkesülésén, bár ellenünk is küzdött volna az övéhez hasonló sors! Sors ! Szegény szó, de sokat szenvedsz ártatlanul. Amit egy vezér árulása, bűn, sokszor ostobaság, hiúság s ügyetlenség szül, neked róják azt hibául mind fel . . . Kossuthban alig lehet a parliament és a népszónok közt különböztetést tenni. Előadása igen egyforma mindig. Azonban mégis különösen szép, nagy, magasztos, elragadó látványt nyújtott ez ember az országházban azon magas, ragyogó ihletnél fogva, mely ott gyakran megkapó a vitatkozások folyamában. Ha ilyenkor felkelt, helye trónná változott a jelenvoltak szemeiben. Elnémult minden zaj. Kíváncsian szegeződött minden barát és ellenség tekintete rá. Alakja, tudjuk, közép, soványad, azonban ruganyos erőt árul el. Nagy, kék azúrban úszó szemei bizonyos kifejezhetően kedélyes búskomorra mutatnak. Szemöldei többnyire összevonvak, miáltal egyenes orra nőni látszik. Ajkai tervek , emelkedett homloka ritka szellemi tehetséget árul el. Különös szép a hangja. Majd cseng, rokonszenvre kelt, rokonszenvre kényszerít, mert figyelmünkkel együtt a szívet is meghódítja. Majd pedig harsog, mintha a végítélet fanfárainak egyike szólalna meg, és ekkor sem veszti kelleméből, sőt még jobban leköt, bámulásra ragad, úgy hogy vele együtt haragszunk magunkban, vele együtt kiáltozunk, harsogunk, vészt óhajtunk mindazok fejeire, akikre kedélyviharában mutat, és vele együtt imádkozunk, ha imádkozni kezd. Beszédei többnyire rögtönzöttek. Nem egyszer, ha elmosódik a fődolog, a tárgy a lehető legjobban összebonyolítva, kuszálvá vált, néhány mondattal rámutatott az eltűnt pontra, annak megfejtése nyitjára és ilyenkor még jobban tapsoltak neki, mint máskor, mivel bizonyos körülmények közt a valódi ékesszólás abban áll, hogy sokat mondjunk kevés szóval. Ha azonban nem volt sietős a dolog, vagy hatást kellett előidézni, hatást mindenáron, akkor meg fényesebb lángszellemmel nem lehetett volna anyagot lelni, mint ő tudott. Távoleső s a tárgyhoz semmikép nem tartozó doh*AJf0A^.r .oncuseaue céljai iránt hallgatótt. Ha e szó, hatás, képezé törekvését, semmit nem hagyott megkisérletlen és sokszor, midőn mégsem jutott sikerre, szenvedélyes természetének sodró hatalmával élőről kezdé a feladat tárgyalását s nem egyszer fel-felnevetett legroszabb kedvében és ha a szükség úgy hozá magával, mindjárt utána meg elérzékenyült, sirt, ökleit emelé, tapsolt, erejét közel az ájulatig kimeríté és végre mégis diadalmaskodni szokott. Ha nem használt mi erőlködés sem, leszavazták, a nap hőse, barátaitól imádott, ellenségeitől titokban szintén bámult, de annál jobban gyűlölt hőse mégis ő lett , mert bukásából is dicskoszorút tudott magának teremteni. Miáltal ? Azáltal, hogy a szavazás után, az ellenpárt soraiba állt, emelt fővel, méla mosolyával s igy feltéve, hogy valóban hibás volt javaslata, hibáját fel tudá önmagasztosítására használni. Egy nagy francia színész, az egekig hallván dicsérni Bossouet párisi érsek prédicatióit, elment — deákkora óta először — a templomba, korántsem épülni szent beszéden, hanem azért, b°gy kigunyolhassa majd a papi nagy szónokot. Midőn kijött a templomból s barátai körébe ment, azok nevetve kérdék, vájjon nem téritette-e az érsek őt meg. A hires szinész felelete igy hangzott : barátim, ajánlom, menjetek szintén őt meghallgatni. Ő valóban szónok, oly kitűnő, hogy mi, a francia udvari színház legjobb tagjai, szónoklatainkkal igazi vásárkomédiások vagyunk mellette. Alkotmányos életünk visszaállítása óta nem egy országgyűlési képviselőről mondták már, hogy jó szónok, azonban nagy szónoka a magyar nemzetnek Kossuth óta nincs s ha valaki e címet a jelenlegi képviselőház bármely tagjának odamerné ítélni, az ép említett párisi szinész szavai jutnának eszünkbe. Most szegjük szárnyát a költőies ihletnek. Térjünk Kossuthra, mint államférfiúra. Bámulatos-e ő mint államférfin is? Mindenesetre, mert utolérhetlen szónoki tehetsége egyedül gyönge segédeszköze volt a szédítő varázsnak, mi őt Magyarország kormányzói állására emelte. Itt, legyünk rövidek. Mondjuk ki meztelenségében az igazat. Kossuth azt érdemli meg, hogy majdan sírkövére azon szavakat véssék, amelyeket Spárta egy nagy férfiénak ugyanoly kövére véstek , ugyanis e szavakat : Volt volna ember, rendíthetlen bátorságod. Nem tiporja le az ellen szép hazádat ! Vagyis : hiányzott Kossuthban egy főkellék, mely háborús világban egy kormányzóban elkerülhetlenül szükséges, hiányzott benne a zsarnokok tekintetnélküli bátorsága. Ennek a következménye, hogy a mai nap Kossuthja, bár fokozatosan már lemondott egykori főbb tervei valósításának helyességéről, p. o. a dunai fejedelemségekre vonatkozólag, szakítani nem bír tökéletesen a múltban vallottakkal, azt írja még mindig , hogy nem tér vissza, míg osztrák császárnak nevezi eszének feláldozása nélkül, tudjuk, nem térhet vissza. De kár, hogy a személyes okot a habsburglothringeni dynastiára tolja, mely, minden arra mutat, hogy kiábrándult magyarellenes hevüléseiből, a birodalom Oroszbon felé gravitáló alattvalóira való tekintetekből igazán nemzeti dynastiájává vált Árpád nemzetének. Ezek után csak azt kívánhatjuk : Éljen Kossuth sokáig, szórakoztassa növénytani buvárlása még sok-sok évig, mindenesetre azon időpont elérkeztéig, amidőn felséges dynastiánk tettel bebizonyítandotta már , hogy amint a magyar, Európa népeinek fejedelmeihez legragaszkodóbb, hivebb népe, úgy ő a magyar nemzetnek viszont meg még gondosabb, szeretetteljesebb atyja, mint más fejedelmek alattvalóiknak. Ezt, meggyőződésünk, a bekövetkezendő keleti válság alkalmával be is fogja bizonyítani. S ennek a bebizonyítása, hiszszük, térdomlásra fogja bírni az engesztelhetetlenek legengesztelhetlenebbikét is : Kossuthot, a koronás magyar király előtt! Nagyváthy Kálmán: Hazai ügyek. Országgyűlés. A képviselőház 22-ikén és 23-ikán az uzsora törvényjavaslat tárgyalásával foglalkozott. Mint előre látható volt, a fontos közgazdasági kérdés széleskörű vitát keltett , melyben a szónokok „pro“ „contra“, pártkülönbség nélkül sorakoztak. Az uzsoratörvénynyel szemben a pártok nem foglaltak solidáris állást, hanem ki-ki egyéni nézetei szerint csatlakozott a törvény védői, vagy ellenzőihez. A javaslat ellen föl lett hozva mindaz, amit a kamatmaximum meghatározása ellen a közgazdasági tudomány theóriájából és a gyakorlati észleletekből fölsorolni lehetett. Elmondatott különösen , hogy az uzsora terjedésének meggátlását csupán a közgazdasági viszonyok gyökeres javítása által , s nem ily repressív gyógyszerrel lehet elérni. A törvénynyel a baj nem fog megszűnni, sőt tetéztetik. A javaslat védelmére , a föntebbiek ellenében fölhozattak közviszonyaink árnyoldalai, hivatkozások történtek az uzsora féktelen pusztításaira, melyek immár a kisbirtokosokat s iparűzőket tönkrejutással fenyegetik. Magyarország mai sajátlagos viszonyai követelik a kamatzsarolás korlátozásait. A javaslat védői elismerik, hogy az uzsoratörvény nem fogja kiirthatni az uzsorát, s ez ellen csak a közgazdasági viszon miniszlegerősebb érveléssel nyolt javítása a gyökeres óvszer, de a baj elharapódzása rögtöni segélyt kíván, s igy addig is, míg gyökeres javítások létezhetnek, legalább enyhitve lesz a köznyomor. Az első ülésen a javaslat mellett Baross Gábor előadón és Perczei igazságügyminiszteren kívül, Ráth Károly, b. Kemény Kálmán, gr. Bethlen András , Rónay István, Boros Bálint szólt.; ellene Fregyessy Márton, Tarnóczy Gusztáv , Horánszky Nándor és Hegedűs Sándor beszéltek. A javaslat védői közt Rátb K. éstér legsikeresebben s szóltak. A 23-iki ülésben csak egy szónok beszélt az uzsoratörvény ellen , míg Radvánszky Béla, Almássy Sándor , Bujanovits Sándor, Csemegi Károly, gr. Ráday Gedeon és Istóczy Győző mind a javaslat pártolására emeltek szót. Az az egy szónok , kinek ma nem kellett az uzsoratörvény, a botrányhajhászatáról immár heroszrati hírre kapó Steinacker G. volt, ki ez alkalommal durván megtámadta a magyar birói kar reputációját. A részakaratu támadásra Cse meg tette meg általános helyeslés közt a kellő replikát. — A tárgyalások fénypontját Istóczy beszéde képezte, mely emelkedett hangú, bensőségteljes és alapos indokolása volt az uzsoratörvény szükségének. Szavazásnál a ház nagy többsége elfogadta az uzsoratörvényt. E1ren csak tizenhárman szavaztak. A ceglédi küldöttség fogadtatásánál a rendőrség által viscenirozott..hot)'/’'" Wecseryi" körmönfont Verhovay-féle frázisokkal spékelte indokolását. Az interpelláció így hangzik: „A belügyminiszter úr utasítása folytán tétettek-e folyó hó 20-án azon rendőri intézkedések , melyek által egyrészről a Kossuth Lajoshoz utazó ceglédi küldöttség a pályaudvarban föltartóztatott és rendőrök által körülfogva kisértetett végig a főváros utcáin ; a lánchidnál újra föl lett tartóztatva s csak személyes igazolás után bocsáttatott tovább; mig másrészről a küldöttséget üdvözölni akaró egyetemi ifjúság és a fővárosi közönség az azzal való érintkezéstől erőszakosan visszatartatott ? Ha igen, mi által érezte magát indíttatva a belügyminiszter úr oly eljárásra, mely súlyosan sérti a honpolgárok egyéni szabadságát, s melyet tiszteletben tartani a kormánynak nemcsak az alkotmányosság és törvényesség fogalmából természetesen folyó kötelessége , de amire az 1848. III. törvénycikk 30-ik §-a által különösen is kütdezve van? Ha nem, mily intézkedéseket szándékozik tenni arra nézve , hogy a honpolgárokon ez alkalommal elkövetett bántalmazás megtoroltassék s hasonló sérelmeknek a jövőben való előfordulása megakadályoztassék?“ Tisza a 23-iki ülésben adta meg az interpellációra a választ. Mielőtt felelne , az interpelláló előrebocsátott szavaira kíván megjegyzéseket tenni. Mocsáry azt állíta , hogy Magyarország rendőrállam lett. Ezt kereken tagadja, mert ahol a sajtóban elmondhatják, hogy a miniszterek a lámpaoszlopra valók, ott szabadossság van inkább, mint a rendőri uralom. A rendőrség feladata minden tüntetésnél a rend fönntartása s ezt mindig kötelessége tenni, annál inkább akkor , midőn a vezetők, vagy rendezők határozott jelét adták annak, hogy ily esetekben alkalmazandó szabályokat nem ismerik. A nálunk fönnálló szabadság legnagyobb bizonyítéka az, hogy a küldöttség kiutazása a mandátum el nem fogadásának oly indokolása után, mint amilyen történt, nem lett megakadályozva. Ami magát az interpellált dolgot illeti , a tudomással bírt a tüntetésről s nem szándékozott azt megakadályozni, csak egyes óvintézkedéseket tett. De a törvényes formák meg nem tartásán kívül még más oka is volt annak, hogy a dolognak igy kelle történni. Kossuth kimondá, hogy nem jön haza; kimondá azt is, miért nem jön haza s ezáltal jelét adta , hogy elvei a mi kormányformáinkkal nem férnek össze. — Ez elvek mellett tüntetni tehát nincs megengedve. A személyes szabadság meggátlásáért felelősségre vonható a miniszter; de akkor , mikor az ország sarkalatos jogaiba ütköző dolgok megakadályozása végett jár el, nem lehet felelősségre vonni őt. . Az interpelláció azon részére , mit szaivdékszik tenni a sérelem megtorlására, azt feleli, hogy ennek szükségét nem látja s a rendőrséget működésében gátolni ezután sem fogja. Ha a személyes szabadságot sérti meg a rendőrség, megfenyitteti, de ez eljárásban hibát nem lát.