Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-01-14 / 6. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. 6-ik szám Vasárnap, január 14-én. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve : Egész évre 9 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr. POLITIKAI És VEGYESTARTALMÚ LAP. Szerkesztőségi iroda : hol a lap szellemi részét illető ü­gyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra Egyes szám­ára, S Isz. Hirdetések dijai: A. héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Berger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Előfizetési fölhívás a 1877-ik évi tizenkilencedik évfolyamának első negyedére. Szeged, 1876. dec. 19. A szerkesztőség­. Előfizetési föltételek. Szegeden házhozhordással és vidékre postán Egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt és kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve : egész évre 9 frt, félévre 4 frt 50 kr, negyedévre 2 frt 25 kr. Az előfizetési pénzek beküldésére ajánljuk a postautalványok igénybevételét, mint a pénzkül­­dés legkényelmesebb és legolcsóbb módját. A kiadóhivatal: Szeged, jan. 13. Innen-orman két éve lesz, hogy az igénytelennek látszott hercegovinai lá­zadással Oroszország átkos keze a ke­leti kérdést újra szilire hozta. Nem számláljuk el annak véres és vérnélküli fázisait a mai napig, hiszen sokkal újabb az egész dráma, semhogy annak egyetlen fontos mozzanata is az esemé­nyeket figyelemmel kísérő olvasó emlé­kéből kitörlődhetett volna. Elégnek tart­juk most konstatálni, hogy a drámai cselekmény, melynek szálai a sztambuli konferencia kezébe futottak össze, im­már elérkezett ama végzetes forduló­ponthoz, hol a bonyodalom megoldása kezdődik. A konferencia napjai megszámlál­­vák s az eldöntésnek soká késnie már nem lehet. E napon a drámai cselek­mény szálait a béke szelid nemtője vagy a harc zord istene veszi a kezébe, akik eddig versenyeztek a megoldás dicső­ségéért. Melyik fog fölülkerekedni? Ne ku­tassuk. Hanem állítsuk szemünk elé a helyzetet, a­mi a dráma folyamában eddig kifejlődött, s a tanulságokat, mi­ket annak eddigi folyamatából menthe­tünk, s aztán — legyünk készen min­den eshetőségre. Bárhova fog most eldülni a keleti játék kockája , akár — a­mit nem hi­szünk — a béke, akár — a mi való­színűbb — a háború lapja essék utól­­jára fölül : mi mindkét esetre tisztában vagyunk magunkkal, kell hogy tisztá­ban legyünk, mert az ellenkező valósá­gos szerencsétlenség volna reánk. Ma­gyarországnak, ha élni akar, a keleti kérdésben sem a béke, sem a háború esetére nem szabad más, mint törö­k­­barát, politikát követnie, most és a jö­vőben egyaránt; s Ausztriának, ha ve­lünk közös állami kötelékben vagy egy­­átalán szövetségben élni akar, ezen az úton velünk kell jönnie. E politikánk annál szilárdabb, mert alapjában véve nem fajbeli rokon­vagy ellenszenv, hanem valódi érdek­politika, melynek fölismerésére a keleti kérdés gazdag tanúságai vezettek. Az orosz cár ajkairól egy izgatott percében elröppent a „szláv ügy“ vég­zetes jelszava, a­mely elárulta, a­mit csak sejtettünk addig, hogy az orosz politika végcélja : a délkeleti szláv fajok egyesítése orosz protekto­rátus alatt. De a­mely percben ez a cél a valósulás stádiumába ért, az a perc halálos órája nemcsak Törökország európai hatalmának, hanem a magyar nemzet állami léterének is. Íme az ér­dekközösség a török birodalom és Ma­gyarország közt, de a monarchia közt is, mert ugyan a perc a Habsburgok birodalmának föloszlását is jelentené. Ez az egyik tanuság, a­mit a ke­leti kérdésből merítettünk s a­mely ki­­irthatatlan megyőződésként van beoltva minden magyar lelkébe. A másik intő tanúság evvel szoros kapcsolatban van. A keleti kérdés mé­lyen benyúlt az érdeklett népek kedélyé­be s életre szólitá a rokon- és ellenszenv, a szeretet és gyűlölet érzelmeit, a jó- és rosz-indulatokat. És ezekből megtanul­tuk, hogy a magyarnak nincs nagyobb ellensége a szlávnál, elkezdve kívül a muszkán, folytatva a csehen, le egészen a bánáti rácig, itt benn az ország szívé­ben. A kiol­thatatlan gyűlölet torzképe vigyorog reánk Sz.-Pétervárból úgy, mint Belgrádból, Prágából úgy, mint Zág­rábból, a trieszti szláv csőcselék „morte et barba­ri“ kiáltásából úgy, mint a ma­gyarországi omladina magyargyilkoló dalaiból, miket a szerbajku nép ajkaira csal, hogy szivét megmérgezze velük. Ne titkoljuk a bajt, ismerjük föl inkább s nézzünk a szemébe bátran. Le­gyünk tisztában azzal, hogy török ro­­konszenvünk nyílt manifesztációi után ezt él gyűlöletet tfrititié 3vrofi*alluixia lehet, legalább a mostani nemzedék éle­tében nem, s igy nincs más tennivalónk, mint ragaszkodni ahoz, aki osztozkodik velünk e gyűlöletben, közösen fogat mu­tatni az agyarkodónak s ököllel felelni az öklözőnek. Ha akár most, akár később helyre­áll a béke, kifelé politikánk vezérelve ez irányban a szilárdság, befelé az erély és kérlelhetlen szigor legyen. Erről egyéb­iránt lesz alkalmunk beszélni később. Háború esetére hogy mit kell tennünk, hova kell államunk, a mondottak után nem lehet kétség : oda, hol a közös el­lenségünk ellenségét találjuk. S bármint fog végződni a háború, egy bizonyos : hogy Oroszország, melyet a kritikus pillanatokban gyöngébbnek ismertünk föl, mint hittük, hosszú időre ki lesz merülve, s a magyar kormány, egy h­osz­­sza­s céltalan engedékenység után bát­ran hozzáfoghat hálátlan nemzetiségei irányában a szigor által jellemzett igazi magyar nemzeti politika alkalma­zásához .... Hazai ügyek. — A bankkérdésben — írja a „N. Hirl.“— a megoldás minden órán várható. A király szerdán délelőtt fogadta Tisza Kálmánt, ki ez alkalommal átadta ő felségének a ma­gyar kormány lemondását az esetre, ha a májusi stipulációk megdöntetnének. A „Hon“ tegnapi számában azt írja, hogy befolyásos képviselői körökben azt hiszik , mi­szerint a legközelebbi napokra jelzett döntő fordulat a magyar kormány lemondá­sában fog állani. Szépen vagyunk !­­— A ceglédiek küldöttsége, mint a „Közv.“ teljesen b­ztos forrásból Írja , f. hó 20-án reggel fog Ceglédről elindulni Kossuth­­hoz Bart­ha Ferencc polgármester vezetése alatt. A küldöttség 160 tagból áll. Kossuth táv­iratozott ugyan, hogy a küldöttség ne menjen Collegnoba, de a ceglédiek hazafias kötelessé­­geknek tekintik , ünnepélyes módon manifesz­tálni Kossuth előtt az ország azon köz óhajtását, hogy jöjjön haza. Népoktatási viszonyaink. ii. Szárazon és egyszerűen elősoroltuk azon iskolákat, melyek az 1868-iki törvények által teremtve , részint azok szelleméből kifolyó­lag fejlődve, hazánkban a népoktatás nagy és fenséges céljait szolgálni hivatják. Nyolc év telt el e törvények megalkotása óta, s várjon a remény, amit ezen intézetekhez kötöttünk, teljesült-e ? s ha nem, annak teljesü­lését várhatjuk-e a jövőben? Éppen ez az, ami körül jelen fejtegetésünk bolygói mozognak. Nagyban kisegít bennünket itt a képviselő­házban közelebb lefolyt tárgyalás a közoktatási költségelőirányzat fölött, az ennek megállapítá­sakor fölmerült adatok megvi­zsgálása s azoknak a maguk nemében rejlő történeti fontossága. A közoktatásügyi költségelőirányzat tárgya­lásánál sok és nagyfontosságú vélemény nyert kifejezést, amik egyrészt közoktatásügyünk álla­potáról nyújtanak tájékozást, másrészt belőlük a törvényhozó­ testület azon álláspontját figyel­hetjük meg, melyen az hazai tanügyünk kérdé­sében áll és működik. A közoktatási miniszter szavai szerint, Ma­gyarország közoktatási költségelőirányzata a leg­kisebb az európai államok között; számokkal beszélve : 900,000 frtot tesz az ki. Ez összeg­ből 721,095 frt az előirányzat népnevelési célokra. Figyelemreméltó jelenség az, hogy a szélső­baloldal a népnevelési célokra szánt előirányza­tot 800,000 frtra indítványozta kiegészíteni. Az Iliül tv állj tünjteitik­. Mimb­ulj aluliban a Kor­­mány a közoktatási költség-összeget maga is, különösen más államokéhoz viszonyítva, kevés­nek nyilvánította, meg vagyunk győződve, hogy annak fölemelése csak anyagi viszonyaink javu­lásától függ. Félúton meg nem állhatunk. Az áldozat, amit most kell meghoznunk, a siker reményében még többet is fog követelni. A közokt. költségelőirányzat tárgyalásánál nagyon is fontos eseménynek mondható elsősor­ban Molnár Aladár fölszólalása, amelynek egyik kiváló mozzanatát a népiskolai tanfolya­mok kiegészítése, illetőleg a hat évfolyam vég­rehajtásának sürgetése képezi. Nem akarunk e tekintetben a vita terére lépni s a dolognak részletes taglalásába bocsát­kozni; annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy a népiskolák hat osztályának életbelépteté­sét maga a népiskolai törvény teszi csaknem lehetetlenné. Ez állításunk igazolására nagyon is ele­gendő lesz, ha két okot hozunk föl. Az egyik a középiskolákba való fölvétel, mely szerint t. i. a tízéves tanulók, fölvételi vizsgálat alapján, azokba föl­veendők. De a tankötelesség 6 éves korban kezdődvén, a legszabályszerűbb elemi oktatás mellett is egy tízéves iskolásfiú nem végezhetett többet az iskolai év négy folya­mánál. A másik ok a népiskolai törvények 69. íj­ában foglaltatik, mely a népiskola első négy évi folyamát végzett tanulókat, fölvételi vizsgá­lat nélkül, a polg­­iskolákba való átlépésre jo­gosítja föl. E két fontos okon kívül bátran segítségü­l hívhatjuk még a tapasztalatot, mely hazaszerte tanúskodik arról, hogy a­mely helyen közép­vagy polg. iskolák vannak, a tanulók ezekbe lépnek át, Így szólván a törvény, de így beszél­vén a tapasztalat is, vájjon lehet-e csudálkozni, hogy a népiskolák hat osztálya a papiroson ma­radt ? Természetes dolog ez s máskép nem is történhetett. Nem mondjuk azt, hogy az oly helyeken, ahol közép- vagy polg­­iskolák nincsenek, a 6 évi tanfolyam végrehajtható nem volna , de még ott is nehéz az, sőt a legtöbb esetben lehetet­len , mert nincs rendes iskoláztatás; a hatósá­gok húzódoznak a törvényben kimondott kény­szeroktatás végrehajtásától; innen van aztán az, hogy elég szép, ha a 12 éves tanuló nem a ha­todik, hanem a harmadik, vagy legfölebb a ne­gyedik évfolyamot bírja elvégezni. Ily viszonyok között a hívatott és lelkes tanító oldhatja csak meg a csomót, és el merjük mondani, hogy nagyon sok iskolában meg is oldja; törekedvén t. i. már a négy osztályban tanítványainak oly egészet adni, aminek alapján a megfelelő­ más tanintézetbe is fölvételképesek, de az életnek sem tanultak minden haszon nélkül. A hat­ osztályok végrehajtásának kérdése tehát a lehetetlenségekbe ütköző kérdés. Ennek gyökeres orvoslása a közép és polgári iskolák szervezetével áll szoros összefüggésben. A népnevelés előmozdításában nagy fel­adattal és sok szép reménynyel lettek a gazda­sági szaktanfolyammal összekötött felső népisko­lák szervezve és fölállítva, de az eredmény a várakozásnak némely helyen csak részben, több helyen pedig éppen nem felelt meg. Sokan e baj forrását abban vélik rejteni, hogy az ily iskolák nem mindenütt lőnek alkalmas helyen fölállítva. Részünkről e mentséget nem találjuk egé­szen megnyugtatónak , mert vannak bizony a gaz­­dasági szaktanfolyammal egybekötött iskolák ki­fogástalan helyeken is, (pl. Kecskeméten, H.­­M.-Vásárhelyen, stb.) hanem azért föl­virágzá­sukra egyhamar nem számolhatunk. Mi az okot másutt keressük és talán rá is akadunk. A dolog nyitja az, hogy ezen iskolák a földmives osztály számára szervezvék, hogy azokban az okszerű gazdálkodás magvai elhin­­tetvén, népünk szakítson a hagyományos rész szokásokkal s munkájában az értelem és ok­szerű eljárás megüsse a haladás által kívánt »évi­tél» »4. Csaknem kétségbeejtő az a jelenség, hogy a mi kisebb gazdáink és földmivelőink egymás­után jutnak tönkre, anélkül, hogy a tapasztalat szomorú iskolája ez osztály rétegeiben legalább az okulást, az öntudatra való ébredést meg­hozná. Nagy veszély ez, mely a haladás útjára­ lé­­pett Magyarországot, a nemzet nagy többségét, az adóképtelenség örvényében látszik sodorni. De hiában, egy nemzedék gondolkozásmód­jának más irányt adni, a benne vérré vált élet­elveket megváltoztatni semmiféle rendszer nem képes ; új elvek csak a nemzedék ifjultával ver­hetnek gyökeret. A gazdasági szaktanfolyammal egybekötött felső népiskolák néptelenségének te­hát ott a bökkenője, hogy annak célját és hi­vatását épp azok nem értik, akikért az alkotva jön , de ettől a nemzedéktől ne is várjuk azt, mert iskolákért csak az lelkesülhet, akibe a lel­kesülés érzetét annak idejében beoltották és fejlesztették. Szóval, amire egy nemzet még nincs megérve, ott ne ámítsuk magunkat a be aratással, így eme kisebb, a gyakorlati életnek szánt gazdasági iskolák fölvirágzása nem a je­len megmerevült nemzedéktől várható, hanem várható az új nemzedék azon töme­gétől, amelyet erre a kényszeris­koláztatás éppen most készít elő. Népnevelés és népneveltség tehát mindenekelőtt, míg ez nincs, az ilyen intézmények nem hoz­hatják meg az óhajtott sikert. Ezen, a gyakor­lati életnek szervezett földmíves-iskolák szép jö­vője tehát bizonyos, de a jelené az alkotás, a kitartás és az áldozat. Itt az idő, hogy mi ma­gyarok tanuljunk lelkesülni, küzdeni a jövőért, nemzeti jövőnkért is. Az iparügyi rendszabályokról. (Bizottsági előterjesztés Szeged város köztörvény­­hazó bizottsághoz.) Tekintetes közgyűlés! Még az 1873. év folyamán, nevezetesen az az évi február hó 7-én tartott közgyűlésen, azon iparágak gyakorlatát illetőleg, melyek az 1872. évi VIII. t. c. 5. §-ánál fogva közbiztonsági, erkölcsiségi s egyéb tekintetekből korlátolásokat kívánnak, méltozta­­tott a tek. közgyűlésnek a hatósági területre nézve általánosan kötelező szabályokat alkotni, melyek §/. alatt csatolt két példánya annak ide­jén felsőbbi jóváhagyás végett az illetékes föld­mivelés, ipar- és keresk. minisztériumhoz fölter­jesztve jön.

Next