Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-02-14 / 19. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. 19-ik szám. Szerda, február 14-én. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve . Egész évre 9 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr. POLITIKAI ás VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak tereér. egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A válság, Szeged, febr. 13. Az osztrákok által fölidézett válság már öt napja tart s még ma sem tud­juk, hova fog vezetni. A mozdulatlanság, melyet föltün­tet, mindennél jobban igazolja, hogy e válság nehéz természetű, s a helyzet, a­mit szült, kínos és aggasztó, de a há­borús megoldással fenyegető keleti kér­dés miatt veszélyes is. Komoly voltát kezdik már belátni azok is, kik az utol­só percig nem akartak benne mást látni, mint taktikát, színjátékot. Ha semmi más nem, meggyőzhette őket erről az a sajátságos jelenség, hogy a Tisza­­kabinet lemondása s az ennek nyomába lépett Sennyei-féle audienciák sokkal in­kább megijesztették az osztrák alkot­mányosokat, a válság voltaképeni oko­zóit, mint a magyar parlamentáris kö­röket, a­melyek határozott megelégedés­sel fogadták azt a lépést, melylyel a magyar engedékenység véget ért. Bi­zonysága ennek a tüntető éljenzés, mely­lyel a visszalépett Tisza Kálm­ánt a képviselőház szombati ülésében, s az élénk helyeslés, a­melylyel leköszönését indokoló beszédét fogadták. E beszéd, melyet alább közlünk, világos bizonysága annak, hogy nem csalódtunk ama föltevésünkben, hogy Tisza Kálmán nem mulasztotta el bankügyi program­ja másik részét is, az önálló bank szervezését, a király elé terjeszteni, s csak miután erre az enge­délyt nem nyerhette ki, nyújta be le­mondását. A Tisza-kormány tehát, a­mely súlyos viszonyaink közt, a nagyobb közgazdasági rázkódások kikerülése vé­gett, tanácsosabbnak tartotta a kiegye­zést s ezért elment az engedékenység legvégső határáig, nem riadt vissza az alternatíva másik felének, az önálló ma­gyar banknak fölállításától sem ; ámbár bizonyára tisztában volt ama roppant nehézségekkel, a mikkel e föladatában megküzdenie kellendett s a mikre talán századrésze sem gondol azoknak, kik az önálló bankot leghangosabban kia­bálják s a kormány gyávaságát dobszó­val hirdetik. A válságot tehát, a bankügyi alku­dozás eredménytelensége után, az szülte, hogy kormányunk nem volt képes a korona aggodalmait, miket a monarchia két állama közt a pénzjegy elkülönítése benne támasztott, eloszlatni. A korona jobbnak vélte az egyezséget egy közös bankra nézve, s minthogy ezt azt egyez­séget a Tisza-kormány létre nem tudta hozni, elfogadta lemondását és keres oly kormányt, a­mely ezt létrehozni tudja. Mi a király aggodalmai előtt tisz­telettel hajlunk meg s eljárására mást nem mondhatunk, mint hogy az alkot­mányos szempontból tökéletesen kor­rekt. De, amint már is látjuk, a bank­kérdés ezúton nem fog megoldatni, nem pedig azért, mert ő felsége kaphat ugyan magyar kormányára olyan új em­bereket, a­kik többet kívánnának, mint amennyit elődei kénytelen-kelletlen elfogadni hajlandók voltak, de olyano­kat, a­kik kevesebbel beérnék, nem találhat; mert hiszen ha volnának is ilyenek, azok maguk is jól tudják, hogy vállalkozásuk céltalan lenne, mert olcsó kiegyezésekkel a parlamentben 24 óra alatt megbuknának s akkor ott lennénk, a­hol most vagyunk, azzal a különbséggel, hogy a ma oly drága idő­ből néhány hetet ismét elvesztegettünk. Íme, a kísérlet a magyar konzer­­vativokkel már is meghiúsultnak tekint­hető . S e n n y e i b., ismételt kihallga­tások után, kijelenté ő felségének, hogy a jelen viszonyok közt kormányalakí­tásra nem vállalkozhatik. () fölsége erre, egyelőre Bécsben marasztván őt, Grhiczyt, Szlávyt és Bittót hi­­vatá föl, kik már vasárnap föl is utaz­tak Bécsbe, hova egyidejűleg Tisza K. is fölhivatott. Mint egy tegnapi tá­virat értesít, fönt van Tóth Vilmos is. Az audienciák és tanácskozások te­hát a válság megoldása fölött hétfő óta úl, s mint látjuk, a régi deákparti elemekkel folytattatnak, hogy mi ered­ménynyel, e pillanatig még nem tudjuk. A kombinálgatás ez órában, midőn a jövő óra már meghozhatja az eldön­tés h­írét, meddő dolog ; annyit azonban kimondhatunk, hogy a mi szerény vé­leményünk szerint most azon alterna­tíva előtt állunk, hogy vagy az osztrák kormány s vele az osztrák alkotmányhű pártok és bankemberek engednek okta­lan merevségükből, vagy ha nem, a kö­zös fejedelem, mint magyar király, ak­ceptálja az önálló magyar bank esz­méjét. Egyik mint másik esetben nincs ér­telme annak, hogy a Tisza-kormány he­lyét más foglalja el. Harmadik esetnek csak egy provizóriumot képzelhetnénk a status quo alapján, de erre gondol­nunk is tilt a bizalom, melyet királyunk alkotmányos érzületébe helyezünk. Bármelyik lesz azonban a fennebbi kettő közül, az az egy nagyon kívána­tos, hogy a válság gyorsan véget érjen, mert keleten a láthatár egyre sötétül s a rég készülő orkán maholnap kitör. Ez ne találjon nálunk válságot! Föntebbi kombinációnknak teljesen megfe­lelők a délután érkezett hírek. Egy tegnapról kelt bécsi távirat jelenti, hogy mi­nd­en m­i­niszterváltozási kombináció meghiúsult, s holnap (már mint ma, 13-án) folytatódik a bank­kérdés tárgyalása az osztrák kor­mány s Tisza és Széll miniszterek közt, Auersperg­hgnél. Az „El­.“ ehez bizton állíthatni véli, hogy ezen osztrák hivatalos távirat jelentése a „bank­kérdés újabb tárgyalását“ illetőleg csak oly ér­telemben érdemel hitelt, mely az alkudozás fogalmát kizárja, ami annyit tesz, hogy létre jöhet a kiegyezés, de csak úgy, ha az osztrák kormány elfogadja Tiszáék korábbi kö­veteléseit. Más oldalról azonban beszélnek új közvetítő javaslatokról is. Meglássuk, melyik válik be. A válság öt napja, úgy látszik, minden részről azon meggyőződést érlelt meg, hogy a Tisza-kabinetet a dolgok mai állásában elbocsá­tani nem lehet anélkül, hogy a monarchia sú­lyos belügyi bonyodalmakba sodortassék, s így kilátás van reá, hogy a válság gyorsan véget ér. A válság a képviselőházban. Február 10-én volt a képviselőház „válsá­gos“ ülése. Az ülés megnyílta után csakhamar belépő miniszterelnököt a ház zajos, tüntető éljenzéssel fogadja. Néhány kisebb­ érdekű tárgy elintézése után fölolvastatik a miniszterelnök átirata a képviselőház elnökének, melyben az összes mi­nisztérium lemondását s annak ő fölsége által tett elfogadását — azzal , hogy a miniszterek utódaik kinevezéséig hivatalos teendőiket foly­tassák — tudatja. Ezután szót emel Tisza Kálmán miniszterelnök. (Halljuk! Halljuk!) T.ház! A parlamenti gyakorlat sze­rint kötelességemnek tartom a most fölolvasott értesítésem kapcsában az indokokról s körül­ményekről, amelyek azt előidézték, egy rövid nyilatkozatot tenni. (Halljuk ! Halljuk !) Ismerve van a t. ház tagjai előtt, hogy a leköszönt kormánynak tagjai azon nézetet val­lották és vallják , hogy teljesen kielégítő meg­oldás Magyarországra nézve a bankkérdésben — mert hiszen e körül forog a dolog — csak akkor lesz , midőn lehetővé válik az önálló bank fölállítása (élénk helyeslés) , de a kormány, tekintetbe véve a kormányra­ lépte után majd­nem közvetlenül bekövetkezett azon politikai eseményeket, amelyek mindenki előtt ismerete­sek ; tekintetbe véve az ezeknek foly­tán is mind nehezebbé lett úgy európai , mint hazai pénzügyi helyzetet , mint méltóztatnak tudni, azon nézet által vezéreltette magát, hogy ily viszonyok közt az ország érdeke azt követeli, hogy, megóvatván sértetlenül maga a jog, az elintézés Magyarország hitelviszonyainak érde­kében egyetértőleg a monarchia másik államá­val eszközöltessék.­­ És ezen nézettől vezérel­tetve kezdett egyezkedési tárgyalásokat a másik állam kormányával. A tárgyalások folyamata ismeretes. A kor­mány azt érezte kötelességének , hogy a mind­inkább nyomasztóbbá, nehezebbé váló pénzügyi helyzetben, az egyetértés létrehozá­sa céljából, türelmet nem vesztve, fáradságot nem sajnálva, elkövessen mindent , mert úgy érezte, hogy a szakításból eredhető és úgy az államháztartásra, mint a honnak egyes polgáraira nehezedő ba­jokért csak az esetben vállalhatja el a felelős­séget, ha előbb minden lehetőt elkövetett arra, hogy azok elháríttassanak. (Élénk helyeslés.) Így folytak a tárgyalások, amiknek folyamá­ban az ország hitelérdekei szempontjából és azok­nak megfelelőleg sok pontban változást is szenved­tek azon projektumok, melyek, mint tudom, újabb időben hírlapilag közzétéve lettek. Maradtak azonban még függőben egyes pontok , és ezek között a létesítendő központi közeg összealkotá­­sának kérdése. Itt egy oly kívánalommal talál­koztunk , melyet a mi meggyőződésünk szerint Magyarország állami tekintélyének csorbítása nélkül elfogadni nem lehetett. (Átalános helyes­lés.) És midőn azt láttuk, hogy e kérdésben engedékenységre nem számíthatunk, bár érezve a felelősség súlyát, még­sem tehettünk egyebet, mint hogy a tárgyalásokat félbeszakítsuk. (He­lyeslés.) Meglehet, némelyek ezen pontra cse­kélyebb súlyt fektetnek , de mi azon nézetben voltunk, hogy oly intézkedés , amely kötelező­­leg kimondja , hogy bármi történjék , bármit akarjanak maguk a részvényesek , a magyar állam polgárainak törvény szerint állandóan kisebbségben kell lenni, mondom , ily intézke­dést a nemzet állami méltóságának sérelme nélkül elfogadni nem lehet. (Élénk helyeslés.) Azon meggyőződésben voltunk, hogy ilyen, politikai szempontból látszólagosan csekély, do­logban megcsorbítani az állam helyzetét any­­nyi, mint tág kaput nyitni annak , hogy ez azután más kérdésekben is megkísértessék. (Élénk helyeslés.) Ilyen körülmények között — bár nem ta­gadhatva az ez után úgy az államháztartásra, mint az egyesek hitelviszonyaira háromolható bajokat — kísérletet kellett tennünk , hogy lehetne e az, önálló bank létesítését kezünkbe vennünk. (Élénk helyeslés.) Imételten és határozottan ki kell fejeznem, hogy joga ehez az országnak senki által két­ségbe nem vonatott, és ha lett volna, aki két­ségbe vonja, aki e jogot velünk együtt védte volna, az Magyarország törvényes királya. (Éljenzés.) Azonban oly nagyok voltak az ál­lam és Magyarország jólétén ag­gódó fejedelem aggályai, hogy azo­kat nekünk — meglehet, saját gyöngeségünk miatt — elhárítani nem sikerült. • Ily viszonyok között kötelezve éreztük ma­gunkat lemondásunkat beadni (élénk helyeslés), amelyet ő felsége legkegyelmesebben elfogadni méltóztatott. S ezek után nem marad egyéb hátra, mint hogy arra kérjem a t. házat, hogy üléseit azon időig, míg ő fölsége az újabb kormány iránt in­tézkedett, fölfüggeszteni méltóztassék. Remény­em, az idő nem lesz nagyon hosszú, mert hiszen hogy éppen maga, akinek kezé­ben — bizonynyal a lehető legjobb kézben — az ügy letéve van, akarja, hogy hamar vége szakadjon a bizonytalanságnak , mutatja az, hogy már ma is a hazának közbecsülésben álló több férfiával e kérdés fölött érintkezik. Kérem a t. házat, méltóztassék, mint mon­dom, üléseinek tartását ezen időre fölfüggeszteni. (Hosszas, élénk éljenzés.) Irányi Dániel igen örvend azon, hogy a magyar kormány az osztrák nemzeti bank ellen­­nében végre valahára állást mert foglalni.­­ Sajnálattal látta, hogy a kormány rögtön kez­dettől fogva nem az önálló bank és külön vám­terület mellett szállt síkra. Még inkább sajnálja, hogy a kormány az osztrák nemzeti bank­kal folytatott alkudozásokban oly térre engedte magát sodortatni , melyen Magyarországnak nemcsak érdekei, de méltósága is csorbát szen­vedtek.­­ Amint nem ütközik meg azon, hogy a kor­mány beadta lemondását, nem is ejti ez két­ségbe. De arra nézve, hogy mi akadályokba ütközött az önálló nemzeti bank fölállítása, úgy véli, a miniszterelnök nem egészen világosan nyilatkozott. Nem érti, hogy ha ő felsége Magyarország jogát az önálló bank fölállítására elismeri , e kormány miért nem tett ez iránt indítványt.­­ Nincs szándéka a jelenlegi kormányt maradásra bírni, de azt hiszi, a miniszterelnök saját maga és pártja iránti tekintetből tartozott volna meg­magyarázni, hogy miért nem tett indítványt az önálló bank fölállítására. (Helyeslés a szélsőba­lon.) Nekünk nem elég jogaink elméleti elisme­rése ; az ország megkövetelheti , hogy ami Magyarország anyagi javára elkerülhetlenül szük­séges, meg is adassék.­­ Ha ez nem történik meg, akkor szóló nem lehet megnyugodva az ország jövője iránt, bárkinek kezébe tétessék le a kormány, mert hiszen ha a jelenlegi kormány azért mondott le, mert az önálló bank fölállítá­sára nem nyert fölhatalmazást, világos , hogy akik a jelen kormány után következnek, azok sem fogják önálló bankkal meglepni az orszá­got, hanem valószínűleg még kevesebbel fognak megelégedni, mint a jelenlegi kormány. Ily kö­rülmények között nem érti, miként lehet a mi­niszterelnök megnyugodva arra nézve, hogy mi fog e kérdésben ezután történni. — Szóló ily viszonyok között Magyarország „alkotmányos jövőjét igen sötét színben látja. (Élénk helyes­lés a szélsőbalon.) Simon­yi Lajos b. az ügy fontosságánál fogva nem­ tartja helyesnek a rögtöni tárgyalást s arra kéri a házat, hogy a miniszterelnök nyi­latkozatát tudomásul vegye. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Én azt gondolom, hogy a ház határozata nem terjedhet tovább , mint hogy fölfüggeszti-e — úgy, mint mindenütt a világon szokták — ülé­seit addig, míg a miniszterválság nincs befe­jezve. A dolog lényegét lesz alkalom tárgyalni akkor, midőn ezen egész kérdés a ház előtt fog feküdni, és lesz mód bírálnia a leköszönt kormány eljárását és úgy, mint az akkori kor­mányét. Ha szót kértem, csak azért tettem, hogy kimondjam , hogy , véleményem szerint, az iménti nyilatkozatomban kifejezést adtam annak, hogy a kormány meggyőződése szerint első helyen megpróbálta, és mindaddig, míg kilátása volt, folytatta az egyezkedést, azután meg­próbálta az önálló bank létesíté­sét, és miután az általam előadott okoknál fogva ez nem lehetett, beadta lemondását. (He­lyeslés.) Amit még szükségesnek tartok megjegyezni, az, hogy Magyarország alkotmányát és alkot­mányosságát akkor látnám veszélyeztetve, ha elharapódzanék szélesebb körökben azon­ban, hogy az, ki a magyar alkotmánynak egyik fő­faktora , midőn a jogot elismeri, egyúttal ne bírna joggal arra, hogyha anyagi érdekeinkre nézve egy bizonyos percben az érvényesítést veszélyesnek tartja, ez irányban jogát gyako­rolhassa. (Élénk helyeslés a középen és a bal­oldalon.) Ezután még Helly és Simonyi Ernő szólottalt egészen fölöslegesen az elnapolásról, s aztán, Zsedényi megnyugtató fölszólalására, az elnök kimondá a ház határozatát, hogy az ülések a válság befejeztéig elnapoltatnak. Ezzel az ülés véget ért. Hazai ügyek. — A kormányválságra vonatkozó­lag a „P. N.“ érdekes részleteket közöl a febr. 10-iki képviselőházi ülés előtt és után történtek­ről, ama roppant izgatottságról, mely a házban uralkodott s a képviselői körökben fölmerült vé­leményekről, melyek nincsenek benne az ülési jegyzőkönyvben, de nem kevésbé érdekes ada­tokat szolgáltatnak a mai és jövendő események megértéséhez. Abban, — írja a név­­lap — hogy Tisza Kálmán csakugyan elej­tetett-e, a nézetek igen eltérők. Az iránt mindenki egyetért, hogy ha a válságban c­s­a­k a bankügyről van szó, a vál­ság nem végződhetik Tisza végleges elejtésével. Azt mondják, hogy a korona e kérdésben, mely oly roppant szenvedélyeket ébresztett föl a két államban, nem léphetett föl eddig döntő­­leg anélkül, hogy bizonyos mélyreható keserű­séget ne idézzen elő. A tárgyaló felekre kellett tehát bíznia a dolgot, s ha az osztrák kormány mond le, annak lemondása is elfogadtatott volna s a korona igyekszik vala Ausztriában uj kor­mányt alkotni. Ezúttal ez Magyarországra nézve

Next