Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-02-23 / 23. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. Péntek, február 23-án. 23-ik szám. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel.­­Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre IO frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt SO kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre 9 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr.Szegedi Híradó. POLITIKAI és VEGÍTUSTARTALMI­ LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra Egyes szám­ára. Q­­k­r_ Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak tereét. egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr többszörinél 4 kr, és minden beiktatásná 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, febr. 22. Post varios casus ! . . . A magyar ideiglenes kormány és az osztrák kor­mány, meg az ú. n. bank közt végre keserves kínok közt megszületett az egyezség. Alább közöljük annak lénye­gesebb pontozatait, ítéletet mondani fö­lötte korai ugyan, amennyiben a rész­leteket, amiktől sok függ, nem ismer­jük, de meg még azt sem tudjuk, hogy e vázlatban az egyezménynek fő elvei is híven vannak-e visszaadva, de azt már­is kimondhatjuk, hogy az attól várható javulás hitelügyi viszonyainkban korán­­sem felel meg azon áldozatok arányá­nak, a­mit a vámügyi egyezményben az osztrák félnek hoztunk. De hisz ez nem új dolog, mert ezt már a májusi meg­állapodásokban sem találhattuk föl, pe­dig azok az új egyezménynél mégis csak többet nyújtottak. Tisza Kálmán, kifáradva a hosz­­szú sziziphusi munkában, minisztertár­saival hazajött, hogy pártjával érte­kezzék. Hogy miként fogadja pártja, nem tudjuk, de hogy miként fogadja a sajtó, azt látjuk. A gúny, kárhoztatás és vén­­asszonyos átkozódás fülsiketítő macska­zenéje hangzik föl üdvözletére a köz­ponti és vidéki lapok hazamentő hasáb­jain, s az őrült vizvár elnyomja a hig­gadtság férfias szavait. Az egyik úgy döngeti a nyitott ka­put, hogy szenvedélyes hangon bizony­gatja, hogy Tisza K. nem győzelmet, hanem vereséget hozott haza Bécsből, s mintha valakinek, avagy éppen ma­gának Tisza Kálmánnak is, esze ágában volna győzelemről beszélni. A másik, harmadik és negyedik a paritás torzképét gúnyolja s az elv meg­mentésén élcelődik, a mely jó lesz lyu­kas köpönyegnek. A tizedik, kicsiny nagyságához mél­tóan, átokra fakad és szörnyű haragjá­ban Bécshez folyamodik, hogy vigasz­taljon meg bennünket egy kis­­ ab­szolutizmussal. (A macskamuzsikálók közt kétségkívül ez az utolsó a legböl­­csebb és leghazafiasabb !) És mind, mind jobban tudta volna Bécset ráncbaszedni, mint az a gyáva Tisza Kálmán, ki nem vévén a „Vámos­­pérosi Times“ publicistáját sem. Bizony nagy csapás szegény ha­zánkra, hogy e dicső koncertisták vala­melyikét nem bízták meg a bécsi alku­dozásokkal. Hogy talpra állították vol­na ezek a Kolumbus tojását! És az a hitvány Bécs ma le volna verve s a di­csőség örömmámorában úsznék a haza!... De hát ne tréfáljunk, mikor nagyon is komoly az ügy, a­miről szó van. Azt látjuk, hogy a legtöbb gúny és szemrehányás most a paritás elvének gyarló keresztülvitele miatt irányul az ideiglenes kormány ellen s csaknem figyel­men kívül hagyatnak az egyezmény többi részei, a­melyek pedig bankügyi, vagyis közgazdasági szempontból fonto­sabbak. De hát mégis legfontosabbá vált a paritás kérdése, mert ez politikai jel­leget visel magán. Távol vagyunk tőle, hogy a pari­tásnak azon módjával, a­mely állítólag elfogadtatott (l. alább) megelégedhet­nénk , de már ha azt, hogy a bank főta­nácsában egyenlő számban üljenek a magyarok az osztrákokkal, keresztülvinni semmi módon nem lehetett (sőt annak még elvi fentartását sem akarták az osztrákok megengedni, s azért szakította meg Tisza az alkudozásokat) — sze­retnénk tudni, hogy gyakorlati szem­pontból mi különbség van abban, ha az osztrákok három, vagy öt vagy nyolc számmal vannak többségben, ha már egyátalán többségben vannak ? Semmi : 3 többséggel és úgy leszavaznak ben­nünket, mint 8-cal. Ha már gyakorlatilag keresztül nem lehetett vinni a paritást, legalább elvi­leg kívánta azt Tisza föntartani, az el­vet akarta menteni, s az elv és úgy megvan megmentve a mostani módozat­tal, mint a korábbival, a­mely szerint nem két, hanem 5 magyar tag számára biztosíttatott hely a közp.­tanácsban ugyanannyi osztrákkal szemben, a többit a részvényesek közgyűlése választván, éppen úgy, mint most. Azt mondják, hogy a paritás kér­dését a közös bank tervezetében Tisza K. fújta föl oly nagyjelentőségű politi­kai kérdéssé, tehát ő maga az oka, hogy veresége oly kirívóvá vált. Mi pedig azt mondjuk, hogy nem Tisza, hanem a helyzet tette azzá! íme, még be sem végződött a köz­­gazdasági alku, már­is egyszerre két oldalról jön a támadás Bécsből az 1867. évi kiegyezés, a dualisztikus alkotmány, vagyis a politikai paritás ellen. Az egyik hold, emlékezetű Thun Leo gróf nyájas bagoly huhogásában, a másik dr. Fux indítványában lép föl. Mind akettő az osztrák-magyar kiegye­zés revízióját akarja, más-más módon ugyan, de a cél mindkettőnél ugyanaz : a dualizmus megbuktatása s Magyaror­szág politikai önállóságának eltemetése az egységes osztrák birodalom tág sír­­jába. Láthatjuk tehát, mire törekszenek odaát, és ebből tudhatjuk azt is, hogy ez áramlattal szemben nekünk kétsze­resen kell jogaink föntartásához ragasz­,­kodnunk minden téren. Csak a helyzet e követelményének hódolt Tisza K., mi­dőn a paritás elvének föntartásához oly erősen ragaszkodott, hogy készebb volt az alkudozásokat félbeszakítani s válsá­got fölidézni, semhogy arról lemond­jon .... A bankügyi alku már most szépen tisztázta a helyzetet. Látjuk, hogy Bécs­­ben a politikai és pénz­körök valóságos összeesküvést rendeztek ellenünk, hogy először a közgazda­téren lecsépeljenek s azután alkotmányunk talapzatát ingas­sák meg lábaink alatt. S midőn szövet­ségesünkben veszélyes ellenséget kell fölismernünk, midőn ehez még orrunk előtt a keleti katasztrófa, — akkor csak engedjünk szabad féket a magyar tűz­nek, átkozzuk Tiszát és társait és — fo­lyamodjunk Bécshez abszolutizmusért!... Ez aztán majd elhárít minden bajt és meghozza a rég áhított nemzeti nagy­ságot, oly nagyon pedig, hogy ököllel törüljük tőle a szemünket! Hazai ügyek, Szeged, febr. 21. — A bankügyi kiegyezés, mint előre jeleztük , kedden csakugyan létrejött a két kormány és a bank közt, s ezzel a kor­mányválság is valószínűleg véget ért; valószí­nűleg, mondjuk, mert amint túl a Lajtán, úgy nálunk is csak akkor válik valósággá a ki­egyezés, ha a kormány annak számára a par­lamenti többséget megnyerheti. Tisza Kálmán és minisztertársai most a végből jöttek haza, hogy az egyezség ponto­zatait a szabadelvű párt elé terjeszszék; ezút­tal azonban még aligha fogják annak határo­zatát kikérni, mert hiszen még ők maguk sem kötötték le az egyezség mellett magukat, de min­t ideiglenes kormányférfiak nem is köthet­ték; ezt majd csak akkor teendik, ha a kiegye­zés végleg szövegezve s a minisztérium újra kinevezve lesz. Minisztereink most tehát nyil­ván csak pártjuk főbb embereinek s ezek utján magának a pártnak véleményét óhajtják meg tudni, s azután, a hét vége felé, ismét vissza­utaznak Bécsbe, hol addig az alkotmánypárt sokszor említett értekezlete végbe megy. A bankegyezmény, az „Ellenőr“ tudósítása szerint, lényegében a következő : 1. A banktársaság két bankintézetet állít, egyet Bécsben , egyet Budapesten. Mind a két intézet élén egy önálló igazgatóság áll , mely­nek tagjait a részvényesek választják. Az al­kormányzókat ezekhez az illető kormányok nevezik ki. Az igazgatósá­gok hatásköre magában foglalja a teljes rendel­kezési jogot , úgy a felállítandó és meglevő fiókok dotációjára nézve , valamint az egyes hitelélvezők hitelmegszabását illetőleg. 2. A banktársaság központi orgánuma 15 tagból alakul, kik közül kettőt-kettőt a budapesti és bécsi igazgatóságok delegálnak; nyolcat a részvényesek szabadon választa­nak. Ezeken kívül tagja a főtanácsnak a kor­mány által kinevezett alkormányzó és elnöke az uralkodó által kinevezett kormányzó. — A megbízatás tartama négy év. 3. Az igazgatóságok és a főtanács között az alapszabályok értelmezése miatt fölmerülhető vitás kérdésekben választott bíróság dönt, mely három magyar, három osztrák legfőbb ítélőszéki bíróból s egy ő felsége által évenként előre ki­nevezett elnökből áll. 4. A magyar bank dotációja 50 millió mi­nimum. Nagyobb hitelszükség esetén a bank­­jegy-tartalékból e dotáció fölemelhető. Ez ötven millió kizárólag magyarországi hiteligények ki­elégítésére fordíttatik. A bank alaptőkéje sza­porítható s a szaporodásból is Magyarországot illeti az 50 millió arányának megfelelő rész. 5. A banjegyek német- és magyar-szöve­­gűek. A magyarországi igazgatóság hivatalos nyelve a magyar. A magyar bank központi tisztviselőit magyar honpolgárokból a főtanács nevezi ki­ a fiókok hivatalnokait az igazga­tóság. Febr. 22. Tisza Kálmán és minisztertársai szerdán este megjelentek a szabadelvű­ körben, hogy a pártnak felvilágosításokat adjanak a bankügyi egyezmény pontozatai felől. A párt csaknem teljes számmal volt jelen. „Tisza — írja a „H.“ — rajzolta nagy körvonalakban a paritás kérdése körül fölme­rült vitát, a sok tervet, melyeket olvasóink már ismernek, és hozzátéve, hogy a kinevezett alkormányzó és két, a direktórium által válasz­tott tag által (minthogy ez a hivatalos kikötés mindkét félre egyenlő, tehát a paritás megvan) jobban vélte biztosítni a magyar érdekeket is, mint más kombinációk által. Előadta, hogy az ö­t­v­e­n millió minimális összeg biztosíték a hi­telmegvonás ellen és ezenfelül az országnak szükséglete kielégíthető a főtanács által. El­mondta, hogy a direktórium önálló hatáskörrel bír a fiókok és azok dotációja fölött. Első év­ben 4, másodikban 2, és a többi évben, a kor­mány kívánságára, még 3 új fiók fog az or­szágban állíttatni. A cenzorokat a magyar di­rektórium nevezi ki, csak csőd esetén lehet ki­fogása a kinevezés ellen a közp.­tanácsnak, de az új kinevezés hasonlóan a direktóriumtól függ. Végül elmondá, hogy ő ezt az alkut is a szakí­tásnál jobbnak tartja, de ha többségben lesznek, akik ellenkező véleményen vannak, és elválal­­ják a felelősséget, ők meghajolnak az előtt. Kijelenté végül, hogy mielőtt hivatalos minőség­ben a részleteket szövegezve elő nem terjeszti, addig a párttól véleménynyilvánítást sem kíván, ami nagy helyesléssel találkozott.­­ Azután egyes képviselők intéztek kérdéseket Tiszához, Széllhez. A miniszterek készséggel adtak fölvi­­lágosításokat. Gorove a képviselők nevében meg­köszönte a felvilágosításokat. A körben a mi­niszterek késő estig maradtak, és sok kérdés jön privative „megbeszélve.“ A hangulatot még jellemezni nem akarjuk, csak annyit jegyzünk meg, hogy az érdekeltség és izgatottság nagy.“­ben a magyar nemzet politikai meggyőződése és rokonszenve egy és osztatlan, a­mely hatá­rozottan a török felé vonz bennünket. A mi szálas szélsőbalunk, elkezdve a bpesti demon­stráción, folytatva a konstantinápolyi utazás és a diszkard átadása eseményén, majd a hazatért ifjak fogadása­ és tovább­ vándorlásai meg­­éneklésén — oda vitte a dolgot, hogy a török rokonszenvet s ennek kapcsán a helyes keleti magyar politikát is úgyszólván a maga művé­nek hirdeti s úgy adja, mintha a többi csak úgy kullogna ő utána. Pedig hát a dolog úgy áll, hogy a szélső­bal lapja az ő­ szertelen, tolakodó lármájával csak árthat ennek az ügynek is, mint minden másnak, legyen az a legszentebb. Kellemetlenül tűnt föl a vidék higgadt, ér­telmes köreiben pl. az, hogy a Konstantinápoly­ban járt egyetemi ifjak néhánya, a­helyett, hogy tanulmányai után látna, folytatja vándor­lását, a­mi most már kóborlásnak is beillik; egypár megjelenik Kecskeméten, Cegléden (Ver­­hovay dicsőségének emelésére), N.-Kőrösön, Kas­sán, Egerben, sat., s a jó, lelkes magyar nép­pel ünnepeltetik magukat és csinálnak „nagy napok“-at. És a szélsőbal lapja úgy adja, mint­ha ez az ő cége és protekciója alatt folyna, így nem csuda, ha ez a vándorlás csömört kelt s maholnap árt magának az ügynek is. íme, Kecskemétről ezt írják a „P. N.“-nak: „Nálunk is volt a konstantinápolyi küldött­ség két tagja: Szűcs és Gebhardt. A folytonos eső dacára ezer és ezer ember várta őket a vas­úti indóházban, számos kocsival őket ünnepé­lyesen bekísérték, lakomával és díszelőadással fogadták. Vendégszerető nép vagyunk, s hogyne látnék szívesen a Konstantinápolyban járt ifja­kat, kik a nemzet érzületének adtak kifejezést ? A törökök iránt is rokonszenvezünk, mert bennük Oroszország ellenfeleit látjuk, adakozunk a tö­rök sebesültek javára, helyeseltük, hogy ifjaink Konstantinápolyba mentek, s örvendettünk, hogy a hazatérőket ünnepélyesen fogadták a vasúti állomásokon és a fővárosban. Mindennek dacá­ra megtörtént, hogy a kecskeméti említett fo­gadás alkalmával a kaszinó az ünnepélyességek rendezőitől megtagadta termeit, s a tüntetések­ben főleg a nép s az akadémiai ifjúság vett részt; a szabadelvű értelmiség azon­ban ezektől tartózkodott. Ennek okát egyszerűen és őszintén megmondjuk. Mi rokon­szenvezünk Törökországgal, de ezt nemzeti nagy érdekből teszszük, s e nemes és nagy ügyet, saját érzelmeinket nem akarjuk kompromittálni az­által, hogy ezeket egy párt, a szélsőbal által saját céljaira kizsákmányoltatni enged­jük. A „konstantinápolyi ifjaknak“ miszsziójuk befejezése s a főváros általi fogadtatásuk utáni utazása országszerte , ily színezettel látszik bírni. Az ifjak egy része először is Ceglédre ment Verhovay szélsőbaloldali képvé választásához, a mi nálunk sokakat disgusztált. Kecskeméten a Mocsáry-zászlók alatt vonultak be (a zászlókon ez is állott: „Éljen,a konstantinápolyi küldött­ség!“ de ezt az eső lemosta) s a szélsőségekre hajló tüntetések mellett. Nagyon tartunk attól, hogy a mérték-nemtudás másutt is kompromit­tálja az ügyet.“ (A „P. N.“ erre a következő­ket jegyzi meg . Kecskeméti levelezőnk e soraira megjegyezzük, hogy az egyetemi tanulóknak természetesen az nem lehet feladata, hogy az országban városról városra utazzanak. A kon­stantinápolyi küldöttség legnagyobb része ezt nem is teszi, hanem szorgalmasan folytatja egye­temi tanulmányait. Akik a vidéken utaznak, az 3—4 tag, akiknek sem arra nincs joguk, hogy a küldöttség nevében föllépjenek , sem pedig eljárásukért a küldöttséget felelőssé tenni nem lehet. Amit a vidéken utazók tesznek, azt saját felelősségükre mint magánemberek teszik, és meg vagyunk győződve, hogy ezek is , amint értesülnek arról, hogy eljárásuk oly félreértésre ad alkalmat , mintha szélsőbali emiszszáriusok lennének, abbahagyják a dolgot. Ha szeretik az ügyet, amiben nem kétkedünk, mást nem tehetnek.“­ Meglássuk! — A mi szélsőbalunk régóta isme­­­­retes szálasságáról s arról, hogy a hazafias szent erényt csak magának tulajdonítja, többé-ke­­vésbé hazaáruló lévén előtte minden más párt­beli halandó magyar ; de újabb időben egy oly tulajdonságát kezdi velünk megismertetni, a­mi valóban meglepő egy oly pártnál, a­mely par excellence magyar nemzeti pártnak mondja ma­gát , mert ez a tulajdonság minden más jellegű lehet, csak nem magyar. Ez pedig a tola­kodás. Mindnyájan tudjuk, hogy a keleti kérdés­ Elnöki jelentés a közigazgatási bizottság működéséről. (Folyt, és vége.) V. Az oktatás- és nevelésügy terén kifejtett munkássága a közigazgatási bizottságnak az adóügyi tevékenységgel méltán párhuzamba tehető. A szegedi iskolaszék részéről megejtett 8 tanító- és tanítónő-választást, illetőleg áthelye­zést hagyott jóvá és erősített meg.

Next