Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)
1877-07-25 / 88. szám
Oroszország figyelmeztetést kapott, hogy nagyravágyó számításait ne alapítsa tévesen Anglia mindenáron való békeszeretetére. Az „Euphrates“ csütörtökön vitorlázik el 1500 emberrel Máltába, a „Crocodil“ és „Malabar“ követni fogják nemsokára 1500 emberrel. Bukarest, júl. 23. A sloboziai orosz ütegek borzasztó tüzelést kezdtek Rustsuk ellen; a török hadsereget látni lehet, amint mozdulatlanul áll Rustsuk és a dombok közt. Bukarest, július 23. („D. Zig“) Megbízható értesülések szerint a Balkánon átkelt kozákoknak és bolgároknak addig, míg a várnégyszög érintetlen és mig az orosz sereg szárnyainak eshetőleges megtámadását paralizálni nem lehet , csak az lesz a hivatásuk , hogy Bolgárország föllázíttassék és a muzulmánok kiirtassanak. A román lapok panaszkodnak , hogy az oroszok román parasztokkal szemben erőszakoskodásokat és kegyetlenségeket visznek végbe. — Az oroszok Nikápoly bevételénél óriási veszteségeket szenvedtek; Csaftonkoffhy dandára majdnem megsemmisült. Itt nagyon félnek, hogy Ausztria-Magyarország akcióba lép. Szeged, alsóvárosi tanyán, jul. 21. Az emberi kebelben uralkodó érzelmek közt édesebb, boldogítóbb nincs, mint amely akkor nyilatkozik, ha szép reményeink beteljesedtek. A szív örömhurjai rezdülnek meg ekkor, s ha tán a kétségbeeséshez közel voltunk is már, reményeink valósulása fölüditi lankadt lelkünket, s újra kezdjük szeretni az életet, melyet már csak tehernek tekintettünk. Mi földmivesek is , akik már több éven át csak nagyon szűk mértékkel kaptuk verejtékes munkánk gyümölcsét, amennyiben az idők és elemek ellenségeinkké szegődtek s fájó szívvel kelle éreznünk, hogy az az időpont nagyon is közel van, amely bennünket mélhatlanul besodor az anyagi tönkrejutás örvényébe — most örömteli kebellel üdvözöljük a jelenévi terményeinkben megvalósult szép reményeket, s áldjuk a gondviselést, mely övéiről a végveszély pillanataiban nem feledkezett meg. Hiszünk és remélünk újra, és ujult erővel műveljük a földet, melyet apáink szereztek nekünk s amelynek minden porszeme nemes véröktől oly bőven meg van szentelve. Homokföldeinkben a rozs-aratás, mely a gabonanemüek közt nálunk a legfőbb termelési ágat képezi, e héten mindenfelé véget ért; keresztekbe rakva áll fáradságos munkánk gyümölcse. Az aratás, a keresztek számát tekintve — melyet helyi szokásunk szerint huszonkét kévéjével rakunk — a legszebb eredménynyel ütött ki, amennyiben még a silány termőerejü föld is 4—5 keresztet adott holdanként, s a telt kalászokból ítélve zsákjaink sem maradnak üresen. Próba-nyomtatások itt-ott már voltak . TÁRCA. A szegedi halászok. (Folyt, és vége.) A „zsidó-utca“ másik végén emelkedik egy egészen gondosan épített nagy gunyhó szépen vert tetejével , mely az esőt áthatlanná teszi , s ez szükséges is, mert e gunyhó, noha Benguela, vagy Onahereroban császári palotaként bámultatnék, itt „bálázó“ teremül szerepel, hol a már megszáritott halak „bálákba“ kötve mintegy raktároztatnak. A bálázó-gunyhó legkedveltebb helyisége a tanya népeinek, mutatja ezt az innen szüntelenül kihangzó vidám kacaj, melyet vagy az örökké vigkedélyű „nénémasszonyok“ hamiskás meséje, vagy a csintalan menyecskék csipős tréfája idéz elő, olykor még a be-betekingető „roszcsont“ férfinép is hozzájárulván a vigság emeléséhez. A munka azonban folyik szüntelen, csakúgy füstölög, s közben-közben megered a dal is: Halászlegény, halászlegény, hallod-e, Mért meg nem házasodsz te, Mért nem veszel el egy lányt, Akár engem, akár mást. A halászlegény pedig ott a locsogva folydogáló Tisza partján ülve kötögeti, illetőleg javítgatja hosszú fatűjével a megrongált hálót, némán nézve a locsogó , zavaros Tisza vizébe, s csak a dal hallatára nyílnak meg önkéntelenül ajkai: Szőke vize a zavaros Tiszának, Mondd meg annak a szép barna kis lánnak, Hogy az egész Tisza vize mentiben Nincsen olyan barna kis lény sehol sem. Elhallgat s figyel a bálazó-gunyhó dalára, melyet — elragadván a dal kicsire nagyra — most együttesen énekelnek ott ; de a halászlegény kiismeri az ő hangját : Száraz ágról messze száll el a madár, Addig repül, mig zöld ágra nem talál; A kis madár elmaradt a párjától, hogy maradunk mi el rózsám egymástul. De az elmaradás esze ágában sincs ám a legénynek s a gunyhó dalára feleletül dudolgatja . Leány, leány, én tégedet szeretlek, Mig az égen a csillagok fénylenek, legközelebbi szomszédom tizenkét elnyomtatott keresztből nyert 32 véka tiszta szemet, amely minőségre nézve igen szép és elég súlyos is. Tekintve tehát a tavasz elején uralgott nem a legkedvezőbb időjárást, elég szép eredmény. A jó minőségű, sürűt talajú földeken, mint hallottam, köblével is fizet keresztre, átalában azonban három vékát lehet számítani. Árpa és tisztabúza, melyet homokföldeinken csak kisebb mennyiségben termesztenek, a dús kalászokból ítélve szintén jó termést adnak, különösen az árpa sikerült legjobban. Könnyebben lélegzünk immár, mert a mindennapi kenyér felől biztosítva vagyunk, megadta azt számunkra a mindenek ura, kinek már csakugyan jó régóta mostoha gyermekei valánk. De amit mindenki bölcsen tud, s nagyobb igazság okáért meg is vagyon írva, nemcsak kenyérrel él az ember; majd csak jut ide is, oda is; nyújtózkodunk addig, ameddig rövid takarónk ér; ha rongyos gunyácskánk helyett most egész újat nem is vehetünk, befoltozzuk a lyukakat, hiszen az okosak azt tartják, hogy folttal tart a ruha; mindegy, jó lesz úgy is ; a fődolog az, hogy Ábrahám ivadékainak körme közül kiszabadulhassunk. Megtanulunk helyesebben gazdálkodni, és ami a legfőbb, csak arra költekezünk, amire okvetlen szükségünk van, — igaz-e atyafiak ? Ha hajszra nem jó az út, hát cselére térünk, szóval, arra felé tartunk, amerre az okosak boldogulva haladnak , ezt megtehetjük, csak akarnunk kell. Az az istentelen nagy adó is majd csak könnyebben elviselhető lesz, ha helyesebben gazdálkodunk s munkálkodásunkra a kegyes ég áldást áraszt; egyébiránt ha az ég áldása elmarad, a nagy adótól úgy sem lesz mit félnünk! De térjünk vissza a dologra. Kapás-veteményeink gyönyörűen állanak, áldásos eső öntözi azokat rendes időközökben; a burgonya, mely fele kenyerünket képezi, bő termést ígér, hasonlólag a kukorica is, mely a jobb földeken ritka nagyságra nőtt s már csövezésnek indult; káposzta, bab s más apróbb veteményeink is kitünően állanak s a legszebb reményekre jogosítanak. Szénatermésünk is volt az idén olyan, amilyenhez hasonló jó már vajmi régen nem volt; minőségre nézve a legkitűnőbbnek mondható, minthogy rendesen beszáradhatott, s így ízére és színére nézve jobbat, szebbet nem is kívánhatunk. Sarju-szénánk is lesz bőven, ha az időjárás kedvező marad. Hogy tudósításom teljes legyen, nem lehet említés nélkül hagynom szőlőhegyeinket sem, amelyekről legyen elég csak annyit említenem, amit egy veterán, de örök ifjú kedélyű kenyeres pajtásom mondott, hogy : „Neszürj“ hegyek ezek és „Torokszárítók“, és higgye el a türelmes olvasó, hogy a föntebbi elnevezések találóak és oly igazak, mint amily igaz lesz az, hogy nagyon sok termesztő hordója az idei borterméstől üres marad. Nagy baj ez, kesergi ezt minden igaz fia Hunniának, mert hisz: „Ez hevíti föl vérünket, Élesíti fegyverünket.“ Túl a síron, hol az isten is szeret, neked adom, nem őneki, lelkemet. Folyik a dal, folyik a munka szakadatlanul. Apraja nagyja vasmarokkal tartja kezében a munka végét , csak a „konyhás“ ül az erdő sűrűjében tétlenül a pattogó tűz előtt. Tétlenül hah, dehogy , hiszen a munka oroszlánrésze az övé, akinek kötelessége, kifogástalanul elkészíteni „a paprikáshalat“, melyt után még a chinai császár is megnyalhatná a száját. Gyakran is kóstolgatja, vájjon szét-savát eltalálta-e. Valószínűleg eltalálta , mert a fejével nagyokat bólint, nyelvével csattintgatva hozzá; oly büszkén riszálja a bográcsot , mintha — uram bocsá! — Boszniát és Bulgáriát elfoglalta volna. De megjöttek a halászok a kerítésből: Hej, halászok, halászok, Mit fogott a hálótok ? Nem fogott az egyebst, Pirosszárnya keszeget. Pedig dehogy nem fogott, hiszen meglátszik vidám arcukon, hogy „jó tanyájuk“ volt. Az egész tanya népe abbahagyja a munkát, készül a lukullusi ebédhez , a paprikáshalhoz, mely már ott párolog az erdő tisztásán, a nagy füzek árnyában. Csakhamar elhelyezkedik az egész köztársaság, fölfegyverkezetten egy egyszerű cseréptányérral s egy tulipántos vagy tubarózsás fakanállal, s a hálaima végeztével megkezdődik a mozgósítás. A bogi ács mielőbb annektálva lesz s a levágott fejek és törzsek Gastronopolisba küldetnek , mely után egy „ispion“, vagy más néven „csikóbőröskulacs“-nak kitekerik a nyakát s előbb a mester, azután a tanítványok sorba konstatálják „a szegedi harcos“ minéműségét. A szegedi halászok, ha talán nem értik is , de ismerik nagyon jól a deák mondást: maledictus piscis in tertia aqua (okozott a hal a harmadik vízben) , s azért egész öntudatosan a harmadik vizet soha meg nem kísértenék. A szégyenlős leánysereg azonban vizet iszik , ha mindjárt káka terem is a gyomrában, míg a menyecskék már, a nénémasszonyékkal együttesen, ha a kulacsból nem is , de egy korsócskából vagy „butykos“-ból törekszenek igazat adni a fennebbi közmondásnak. Ebéd után kevés nyugalom a füzes árnyában vagy a gúnyhók hűsében, azután kiki ismét dolga után lát, míg a nap le nem áldozik. A nap leáldozta után mindent rendbehozva csoportokra oszlik a tanya népe. Az idősebb férfiak rágyújtva a makrára, hogy a szúnyogokat elűzzék, gúnyhójuk elé települnek és hallgatják a régi jóvilágban hogy s mint volt No de mindenütt van kivétel, az úgynevezett „Nagyistván“-ban jó termést várnak, különösen egy úriembernek a szellején annyi az áldás, hogy „netovább.“ — No, itt van ni, még az isten is az urat szereti jobban. De hallgassunk, atyafiak, mert amint én kitapintottam, ez az úr úgy viseli a szőllőjének gondját és úgy munkáltatja, hogy megint el lehet mondani rá: „netovább.“ Nagyistváni hegyekről szólva el nem hallgathatom, hogy az egész alsó részen nem terem oly édes szőllő, oly erős és zamatos bor, mint itt; e borok hatását érezte és bebizonyította egy mélyérzésü parlagi költő, kinek nagy talentumát a világ még csak ezután fogja megismerni. Szent lelkesedésében eme tünemény a nagyistváni borokról imigyen zengedez : Áldottak a nagyistváni homokok, Mert bennök teremnek a legjobb borok. Ha torkomon csak egy pint is legárul, Szivem minden bánatoktól megtisztul. Vivát! Úgy hiszem, hogy a nagy-istváni borok jóhirneve ezzel örök időkre meg van alapítva s az alapítás dicsősége a parlagi költőt illeti. Érdemes a megjutalmazásra , amennyire én, mint e jó ember közelebbi ismerőse , igényeit tudom, hasznos szolgálatáért nagyon megelégednék, ha a nagyistváni szőllőbirtokosok fejenként 10 liter bort adnának neki újkor, az a bizonyos jó ur pedig, kire ott istennek különös áldása áradott, hála fejében —50 litert. Hogy e kívánság, tekintve a világraszóló hasznos szolgálatot, mily nagyon szerényke, kiki beláthatja. — Most már szent igaz, hogy az idén, de mindenkor, a szegedi borok közt a nagyistváni hegyekben termő kel el a legjobb áron. Hogy az idén a tanyák közt átalán véve nagyon kevés bor lesz, annyi áll, de hogy borszerető rokonfeleim halálra ne búsulják magukat, megsúgom, hogy debizon lesz egy-egy kevés mindenütt, azután meg ami lesz, hát jó lesz ; az okosok úgyis azt tartják , hogy „kicsit, de jót.“ Iszunk tehát és mulatunk annak idején, mert erre mifelénk nem úgy lesz már, mint aféle „szegény helyen.“ Ezúttal semmi különös újsággal nem szolgálhatok , szerény pusztáinkon mi sem történik ilyenkor. Minden tekintetben megvagyunk. Közbiztonsági állapotunkról most is csak azt mondhatom, hogy az a legkitűnőbb , nem vész el itt senkinek még egy csirkéje sem; éppen azért, minthogy e tekintetben oly nyugodtak vagyunk , nagyon furcsának tetszik előttünk, hogy a rendőri laktanyába mostanában egy egészen új börtön épült, amihez mi csacska népek mindenféle kombinációkat fűzünk. Sáry Mátyás: Helybeli újdonságok. /Színielőadás akadályokkal. A vasárnapra hirdetett műkedvelő színielőadással megjárták a szegény rendező színésznők és szitörténteket elbeszélő egyik vagy másik öreget, vele együtt átkozván a „gőzhajózás“ és „tiszaszabályozás“ szörnyeket , amelyek elpusztítják halait az áldott Tiszának és oly dühödtté tették ezt a csöndes folyót. „Hej, hej! mikor még ladikokon hordtuk a halat, s nem tudva mit csinálni vele, a disznóknak adtuk ! — sóhajt föl az elbeszélő öreg — akkor volt csak jó világ.“ A szemközt levő gúnyhó előtt az asszonynépek gyűltek össze, hallgatva a tündér- és rémhistóriákat a sárkányokról, amelyek odatelepedtek a Maros torkába , hol ez a Tiszába ömlik, hogy az ott fürdő gyerekeket mind elnyeljék. (Jaakugy borsózik a háta a hallgatóságnak, de azért étlen és szomjan egész éjjel elhallgatnák. 13 mig az öregebbek itt csöndes beszélgetéssel töltik az időt, addig a két nembeli fiatalság az erdő szélében cicázik és csigakettőt játszik, élesen kiabálva: „ide-ide párom !“ — Mily öröm, ha a párok el nem választathattak ! Ha a futkározásban azután elfáradtak , letelepülnek egy óriási tűz alá ott a Tiszapartján s nemsokára az igaz érzelem hangján dalolt kedves népdal hangzik messze a csöndes éjszakában : Az alföldön halászlegény vagyok én, Tiszapartján kis gúnyában lakom én, Szőke kislány, jöjj be hozzám pihenni, Öreganyám majd gondodat visel. A dal hosszan tart. A idő későre jár. — Legények, lányok aludni indulnak s búcsuzásul a dal utolsó versét dalolják; oly nehéz elválni, pedig hát holnap újra látják egymást: Isten hozzád, kedves legény, én megyek, Élj boldogul, a jó isten áldjon meg; Olykor-olykor rólam is emlékezz meg. Nemcsak olykor-olykor, hanem éjjel-nappal, ébren és álmában mindig reá emlékszik: Tiszamentén, Tiszapartján . Nincsen, dehogy van oty leány, Darázskarcsú a dereka, Csókra csaló az ajaka. Hajnalban vagy még hajnal előtt már mindenki talpon van a tanyán ; a halászok hajóik után kötik a telt bárkákat s indulnak aláfelé. Ma péntek van. A szegedi vár nyugoti oldalán sürög-forog a sok kackiás menyecske, futkos alá-föl, zsákkal hordva a virgonc halakat az árulókhoz a fisérek daliás legénysége , élénken nyüzsög a népség, azaz biz ott csak nyüzsgött, mert manapság már gyérebben szállingózik. - -Az őskeresztények divata — mely a halat görög neve után Krisztus jelvényévé avatva nészek. Ami az egész vállalatban „ a legjobb gondolat volt, az vált romlásukra. Ők ugyanis abban állapodtak meg, hogy a tiszta jövedelem egy részét a török sebesültek javára fogják szentelni, s ezt be is jelentették a hatóságnak s ki is nyomatták a szinlapra. Hogy gondolhatták volna ők, hogy Szeged városábanez válik vállalatuk romlására. Pedig igy lett. A műkedvelők közt ugyanis jelentékeny szerepeket vállaltak el a Szávics kisasszonyok, a kiknek édes papája azonban, Szávics Máté magyar kir. törvényszéki írnok, amint a szinlapokat meglátta, muszka hazafiai értelmében fölindulva sietett Búsnéhoz, az egyik rendezőhöz, kategorice kijelentvén neki, hogy ha az a „török sebesültek javára“ ott marad a színlapon, az ő leányai nem fognak föllépni. A szegény asszony aztán — ki előtt csak a jövedelem forgott kérdésben — hirtelenében azt cselekedte, hogy az inkriminált tételt a még ki nem adott színlapokról letörölte, a már kiragasztottakon pedig ugyanazt papírral beragasztana. Ez azonban már nem használt semmit, mert a közönség nagy része már előbb elolvasta, de ha nem olvasta is, a muszka ordréra beragasztott török sebesültek átlátszottak a vékony hártyapapíron, s természetesen jön általános botránykozás. Ez a kázus a kapitányi hivatalnak is fülébe jutván, ez az előadást betiltotta. A bajon aznap már nem lehetett segíteni, s az előadást másnap tartották meg, persze a Szávics kisasszonyok nélkül, akiknek édes papáját bizonyára kilelte volna a muszka hideg, ha az ő leánykáinak közreműködése által csak egy pogány sebesült is fölgyógyult volna. E muszkabeavatkozás azt szülte, hogy míg vasárnap tele lett volna a színház, hétfőn — a nagy munkaidőben és forróságban — üres volt, s a szegény rendezőknek annyi fáradságuk jutalmául maradt 22 frt s néhány krajcár deficit. Köszönjék mleg szépen Szávics Máté kir. törvényszéki írnok urnak, kit az isten e türelmes magyar földön sokáig éltessen ! (Lapunk zártakor vesszük Szávics urnak egy nyilatkozatát, amelyben tudatja velünk, hogy nem azért nem engedte leányait föllépni, mivel a török sebesültek javára szánták a jövedelem egy részét, hanem mivel azt látta, hogy a rendezők célja a tiszta jövedelemmel nem tiszta. Levelét egészben már nem közölhetvén, ennyit fölemlítettünk belőle ; ha azonban Sz. úr kívánni fogja, közölni fogjuk egészen is, mert a mi értesülésünket alaposnak tartván, a fennebbiekből mit sem vonhatunk le. Szerk.) A helyb. iskolai vizsgálatok hosszú láncában az utolsó szemet a Czerkovitz Janka assz. leány tan- és nevelőintézetének most folyó vizsgálatai képezik. A hétfőn d. e. 8 órakor kezdődött s Vadász Manó kir. tanfelügyelő úr elnöklete alatt folyó vizsgálatokat folyton nagy és díszes közönség látogatja, mely valódi élvezettel hallgatja a növendékek gyors és biztos feleleteit. Tegnap d. u. már a 6 ik osztályra került a sor, amely holnap délre végzi be, s délután kerül a sor az I. felső osztályra , melynek vizsgálata kétségkívül a legérdekesebb momentuma lesz ez intézet idei böjti eledellé tette — Szegeden napjainkig hatalmas fórummal birt ugyan , de az utolsó évek vizbősége s a város vidékén elterülő rétek, a halak e kedvenc íváshelyei, elzáratván — a hal megrogyott nagyon, megcsökkentvén a szegedi halászok iparát. Szegeden, hol a tömérdek nagy hálón kívül egykor annyi volt a halfogók , kecézők, pendelezők, rácsázók, tapogatók, teszi-veszizők, marázsozók, varsázók, horgászók, picézők száma, hogy napjainkban talán hal sincs annyi. A szegedi halászok különböző osztályai közül a tulajdonképeni halászokat és a fiséreket említem eddig. Megemlítendőnek vélem még a „kecézőket“ is, kik a Tisza közepén halásznak egy háromszögletű fára feszített, zsák alakú hálóval és egy a Tisza fenekét elérő, számos horoggal ellátott hosszú zsineggel. Jobbjukban egy „puttyogtató“-nak nevezett, másfél lábnyi hosszú pálca van, a végén homorú gömbbel ellátva; közben-közben bugygyanáshoz hasonló hangot idéznek elő a vízben , és pedig azért, hogy lépre, azaz horogra csalják a falánk harcsát. A harcsa a felszínhez közel úszik s a bugygyanáskor azt hiszi , hogy valami zsákmány esett a vízbe, tehát szerencsétlenségére arra irányozza úszását s elnyeli a horgot. Különösen junius közepén van a becézők évadja, mikor virágzik a Tisza. A halak a felszinen úszkálva kapkodnak a repülő kérészek után, de ezalatt a kecéző triangulumának útvesztőjébe is belekeverednek, ahonnan aztán még sötétebb fogságba, a bárkába kerülnek. A rendelező halászok csak olyan paszszionátus halászok, akik egy egész kerek, ólomgombocskákkal ellátott hávval törekszenek lebontani az örvényekben keringő halacskákat. A horgászó halászok egyfoka állnak a rácsozókkal , kiket a tapogatókkal (egy hosszú rúdra illesztett borítékszerű háló) együtt csak olyan „kutya“ halászoknak neveznek az igazi halászok, akik büszkék arra, hogy hazánk mostani uralkodója „kollegájuk.“ S minthogy a szegedi halászokról szólt, ily hosszan az ének, legyenek itt a szegedi halászok paródiái is megemlítve : a „picéző cigányok“. Fáraó ivadékai is nagyon szeretnek horgászni, csaknem úgy, mint „hangász“-ai. Szent Péter e műkedvelő kollegákra büszke lehet, mert több türelmet nem tanúsított ő sem hálója megvetésénél, mint ezek reggeltől estig tanúsítanak a zsinegtartásnál, akár „kapi“, akár nem. Na de aztán, ha egy kis „serencse“ megkörnyékezi a pécét, nagyobb diadallal még a rumungok királya sem keszegel be Bukarestbe, mint az ismeretlen föld e sarjadéki a vesszőre fűzött keszegekkel be a városba. . . ■Kovács Jánosy"