Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)

1879-02-23 / 24. szám

két. Ma az államhatalom a mi kezünkben van , az állam nagy eszközei rendelkezésünkre állnak nemzeti érdekeink megvalósítására oly nagy mértékben, mint évszázadok óta nem történt, és semmi sem gátol bennünket abban, hogy az államot úgy szervezzük, nagy eszközeit úgy használjuk, a mint nemzeti érdekeink igénylik, s ha a municipális korszakban az államhatalom volt nemzeti érdekeink legfőbb veszélye, úgy most az államhatalom nemzeti hatalmunk és erőnk legnagyobb kütforrása, nemzeti érdekeink megvalósításának leghatalmasabb eszköze és biztosítéka. De ha megszűnt a veszély, mely a municipális korszakban legfőbb nemzeti javainkat fölülről fenyegette, keletkezett azóta egy sokkal nagyobb veszély, mely alulról fenyegeti állami és nemzeti létünk alapjait, s ez a nemzetiségi mozgalom. Az elmúlt korszak e mozgalmat nem ismerte, pedig sokkal veszélyesebb ez az abszolút hatalom pusztán mechanikus nyomásánál, mert a nemzeti törekvések sokkal mélyebbre ható vegytani proceszszust idéznek elő, s ha mi tovább is elhanyagoljuk nemzeti érdekeink megvédését, a magyarországi nemmagyar elemek megszereznék a képességet, elérni azt, amit a nemzetiségi mozgalom képviselői célul tűztek ki maguknak, uralom helyett a szolgaság és elnyomatás lenne sorsunk s a magyar állam fönnállása lehetetlenné lenne téve. Reánk nézve politikai axióma, hogy a magyar nemzetiség csak úgy állhat fönn, ha sikerül neki ezt az államot fönntartani, s ez az állam csak úgy állhat fönn, ha magyar lesz. Nekünk az állam nemcsak államtudományi fogalom, nemcsak a forma, melyben nyugodtan és normális módon fejlődik a nemzeti élet, nem csupán intézmény, mely gondoskodik az anyagi és szellemi fejlődés feltételeiről, mely pénzügyeit kezeli, katonát állít, igazságot szolgáltat. Nekünk az állam több ennél. Nekünk az állam az eszközök összesége, a küzdelem a létért, hogy a fenyegető veszélyek között nemzeti létünket biztosíthassuk, nemzeti egyéniségünket megmenthessük. (Helyeslés jobbfelől.) S ebből szükségkép az következik, hogy minél erősebben lesz szervezve az állam, annál erősebbek vagyunk mi ; minél tekintélyesebb és hatalmasabb az állam, annál nagyobb a mi tekintélyünk és hatalmunk. S viszont, minél jobban biztosítjuk nemzeti érdekeinket s minél erősebbek vagyunk mi, kik a főoszlop vagyunk, melyen az állam épülete nyugszik, annál biztosabban, annál szilárdabbul fog állni a magyar állam is. S az ekkér teljesen megváltozott viszonyok között meg kellett változniok céljainknak és feladatainknak a eljárásunk egész irányának. Nem kis, elszórt védelmi harcról van többé szó, melyet egy elnyomott, fenyegetett nemzet folytat egy hatalmas ellenségei, hanem egy uralkodó nemzet nagy, koncentrált akcióiról, nagy, tervszerű alkotásairól, hogy uralmát biztosítsa TÁRCA. Vasárnapra. A vöfény. Tarts kormányt, muzsikál, megkapod az árát. Malacot kapsz, amely megnyom vagy tíz mázsát. A vöfény. A lakodalommal járó ügyes bajos dolgok közé tartozik a vőfény tapintatos megválasztása is, mert a nyoszolyólányok, ha már annyit költenek a vőfény virágossá tételére, megvárják, hogy a vőfény kedvekre való , csinos, takaros, jó táncos, egyszóval „helyre legény“ legyen ; s a násznagyok elvárják, hogy kitegyen magáért a verselésben ; sőt az asszonynének sem feledik el, ráparancsolni a vőlegényre, hogy a vőfény aztán alkalmatos, ne pedig valami „hányi-veti“ legény legyen ám. A vőlegény igyekszik a kívánalmaknak megfelelő legényt kiszemelni, akire a házasság és a lakodalom végrehajtó hatalmai közt való közvetítés díszes, de nem kevés nehézséggel járó szerepét bízza. A vőfény, mihelyt a rozmarinnal fölékesített citromot kezébe kapta, a hetedhét országra szóló lakodalomnak főfaktorává leszen. Büszke is reá ! Hogyis ne, hiszen ő nemcsak a hívott, de a választott is, aki képviseli a vőlegényt, hívogat a lakodalomra, oltárhoz vezeti a menyasszonyt, túltesz a násznagyi furfangon, boldoggá teszi a nyoszolyólányt, dirigálja a cigánybandát, fölülvizsgálja a konyhát, fakturáz (szellemeskedik) jobbra-balra, rigmusokban dikciózik előre-hátra, rendezi a sortáncot, kásapénzt szed a szakácsnénak, ő a megmondhatója a tyúkverőnek, egyszóval, a lakodalom külső fénye rajta nyugodván, rajta áll, hogy az minden részvevőnek örökkézig emlékezetessé váljék. Azzá is teszi. Ha a harmadszori hirdetés megvolt s a lakodalom szerdára van terminálva, az előtte való vasárnapon összes cókmókjaikkal a menyasszonyhoz jönnek a nyoszojulányok, ahol már alig lehet mozogni a tarkabarka pántlikák meg a virágok sokaságától. Hja, a vőfényt virágozzák föl (a nagyobb s híresebb lakodalmaknál két vőfény szokott lenni s ugyanannyi nyoszojulány ; az első vőfény szokott dikciózni, mig a másik gyakran járatlan is a rygmusokban), aki szintén ide jön , átnyújtja pörge kalapját, s aztán van próbálgatás , illetgetés, vájjon melyik virág illenék leginkább a kalapra, meg a mándlira a földig érő szalaghoz mellcsokor gyanánt. Utoljára is egy vadvörös, aranynyal áttört virág kerül a kalapra lelógvó nem, megszilárdítsa ebben az államban. Nem lehet többé feladatunk az állam hatalmának megbénítása, mely nemzeti érdekeink megvalósításának legfőbb eszköze, nem az oppozíció az állam ellen, mely uralmunk megtestesülése, hanem ellenkezőleg, az állam erejének és hatalmának oly mértékben való fokozása, hogy képessé tegyük nagy nemzeti miszsziójának teljesítésére. S midőn államunk szervezetét mégis a municipális korszak szellemében alkottuk meg, ép ellenkezőjét tettük annak, amit a változott viszonyok s legfőbb érdekeink követeltek. Talán egyedül állunk a történelemben, egy nemzet példáját mutatván föl, mely nem alkalmazza intézményeit legfőbb céljaihoz, hanem egy intézmény kedvéért áldozza föl legfőbb nemzeti érdekeit, a mely megbénítja az állam hatalmát s opponál az államnak, mely az övé, oly veszély kedvéért, amely nem létezik, s elmulasztja erőssé és hatalmassá tenni oly veszélylyel szemben, amely tényleg fenyegeti. Az elmúlt korszak szellemében organizálva közigazgatásunkat, az állam elleni gyanakodást és oppoziciót organizáltuk, s közigazgatásunk szervezetét határozottan az állam elleni gyanakodás és oppozició szelleme lengi át, s ez a szempont kisért költségvetésünk számai között is. S midőn a partikularizmus szelleme mindenütt győzedelmeskedett az állam fölött, midőn a rész több lett az egésznél s az erős, egységes magyar állam eszméje egészen háttérbe szorult a közigazgatás szervezésénél, oly rombolást vittünk véghez ebben az országban, amelynél nagyobb kárt nem tehetett bennünk legnagyobb ellenségünk sem. Mert a municipális alapon szervezett közigazgatás egyetlen irányban sem volt képes megfelelni az új Magyarország szükségleteinek. Magyarország nem a primitív ország többé, mint volt 1848. előtt. Azóta nagyot haladott az élet minden ágában, anyagi és szellemi fejlődésben s az adófizetésben is. S most az állam polgárai egészen más igényekkel lépnek az állam elé s egészen más mértéket alkalmaznak tevékenysége megítélésénél, mint 1848 előtt. A nagyobb fejlettség több és fontosabb érdeket teremt, mely a közigazgatástól várja kielégítését, s millió és millió érdeket érint a közigazgatás állapota. Azután az állam fönntartása oly komoly és jelentékeny terhet ró az állampolgárok vagyonára , hogy joggal követelik, hogy ha az állam olyan komolyan veszi az adófizetést, az állam is komolyan vegye az ő érdekeit, s hogyha az állam annyi áldozatot követel, megfelelő arányban részesítse el őket az állami lét jótéteményeiben is. (Általános helyeslés.) De mi nem alkottunk oly közigazgatási organizmust, mely biztosítékot nyújtana arra nézve, hogy az állampolgárok jogosult igényeit kielégítheti. Mi a közigazgatás tudományát, a közigazgatás nagy jogrendszerét nem ismerjük külön szakmának, melynek egy egész életet kell szentelni, hanem a közigazgatás funkcióit oly közegekre bíztuk, akiktől nem is követeltük, hogy a közigazgatásban elméleti előképzettséggel s gyakorlati jártasággal bírjanak. S amint ezt tettük, képtelenné tettük a közigazgatási organizmust magas hivatása teljesítésére s az állampolgárok érdekének gondos és lelkiismeretes ápolása helyett számtalan érdeket hanyagoltunk el és sértettük. (Helyeslés.) S ezzel lemondottunk a magyar állam népszerűsítésének s megszilárdításának egy nagy eszközéről. A jó és sok érdeket kielégítő adminisztráció képes elaltatni a legélesebb nemzetiségi antagonizmusokat. De közigazgatásunkból hiányzott s hiányzik most is a komolyság szelleme, az a magas erkölcsi jelleg, mely egyedül képes bizalmat kelteni, tekintélyt kölcsönözni az államnak. Vegyük hozzá még azt is, hogy a közigazgatás közegei nemcsak a kellő képzettséggel nem bírnak, hanem mint választottak a helyi körök befolyása alatt állnak, nincsenek áthatva az állami tudattól, az állam nagy feladatainak komolyságától, az állammal való szolidaritás érzetétől, hogy az alárendelt közeg bizalmatlanságot szavazhat s vád alá helyezheti , nagyon természetesnek fogjuk találni, hogy közigazgatásunk szervezete nem képviselhette az állam tekintélyét és méltóságát sem. (Zajos helyeslés jobbfelől.) De a fönnálló közigazgatási szervezet nem szolgál a szabadságnak sem. Mi félreértettük az önkormányzat lényegét és azt hittük, hogy az a fizetéses képviselők választásában s a kormány lehető legnagyobb mérvű megbénításában áll, holott az igazi önkormányzat a társadalom magasabb osztályainak ingyenes szolgálata az állami közigazgatás terén. Félreértettük az igazi szabadság lényegét, midőn azt a municipális szabadságban kerestük s megfeledkeztünk az egyéni szabadság biztosítékairól s a tisztviselők korláttalan önkényének szabad tért engedtünk. Hamis önkormányzat és hamis szabadság az, a mi közigazgatási szervezetében meg van valósítva s e tekintetben elllentétben állunk az igazi szabadelvűség követelményeivel. S végre, midőn közigazgatásunkat akként szerveztük, hogy a tisztviselőket a municipiuumok választják s a kormány azt sem tudja, kik vannak megbízva az állami közig, teendőivel, szemük láttára megtörténhetett, hogy a közigazgatás egész törvényhatóságokban az állam nyilt ellenségeire lett bízva s a hatósági hatalom oly elemeknek áll rendelkezésére, melyek azt a magyar állam és nemzetiség megrontására használják föl, s ily vidékeken a magyar állam hiveit elnyomatni s üldöztetni engedjük; s midőn közigazgatásunkat akként szerveztük, hogy a legutolsó felekezeti tanító dacolhat az állammal s annyi befolyásunk sincs az iskolára, hogy megakadályozhassuk az oly tanító működését, a ki az állam ellen izgat s a jövő nemzedéket igyekszik saját hazája ellenségévé nevelni; s midőn megtörténhetik, hogy az állam hatalmas eszközeivel kezünkben tétlenül kell néznünk, hogy assimilálják a magyar köznépet idegen elemek az iskola segítségével saját államunkban, akkor nyit a lakodalmas házhoz, ahol már a fölkoszorúzott menyasszony meg a fölpöttyent nyoszolyólányok és az egész násznép a nap jelentőségéhez illő diszen vártak a vőfényre, akinek jövését az utcaajtóból hangzó lövés már előre jelzé. S amint belép, rögtön kádenciára gyújtva szól: Szerencsés jó reggelt adjon az Úristen! Hála, hogy e napra fölviradtunk épen. Megjött már az óra, melyben magzatjuknak Oltárhoz kell lépni mint szép menyasszonynak. Kérjük azért szépen az édes szülőket, Eresszék ez útra kedves szülöttüket. Ezekre az ékes szókra megindul a köny és ömlik zápor módra. A leány még egyszer szülése keblére borul, alig tud onnan elszakadni, hogy ne, mikor ez annyira fáj; pedig hiába, válni kell ; de az édes fájdalomban nem tud szóhoz jönni, helyette hát a vőfény önti szavakba érzelmeit: Elmondom tehát én, mit elméje gondol, Hgen formán szólna, látom bús arcáról : Örömmel virrad föl reám e szép reggel, Örömmel üdvözlöm ártatlan szivemmel; De mostan keblemet nagy bánat fogja el, Mert ma változik meg életemnek útja Vagy holtig örömre, vagy örökös búza! Azért, óh istenem, ne hagyj el, légy velem !.... Elbúcsuztatja aztán a zokogó menyasszonyt szüleitől, testvéreitől s nevében fölhívja őket: Kisérjetek ti is az Isten házába S kérjétek az istent, értem imádkozva, Bő áldását adja szent házasságomra. Ezek után megindul a menet a vőfény vezérlete alatt az isten háza felé, hol a szemérmes menyasszony alig hallhatólag susogja el a holtamiglan- és holtáiglant, amely után a vőfény ismét visszakiséri őt a szülői hajlékba, holott ily szókra nyilik az ajka: Legyen az Istennek dicsőség a mennyben, Szerencsével jártunk nagy dolgunkban végben, Legyen az Úristen vezérünk mindenben, S a mi még hátra van, érjük végét szépen. E rövid dikciózás után visszatér a vőfény a „legényes“ házhoz, ahol már „hegedülnek, szépen muzsikálnak“ s a násznép nekimelegedve rakja, keresztezi a szép magyar táncot, a melybe nagyot rikkantva a vőfény is beleugrik. S mig itt táncol, addig az örömapa a kétucés palackot, megkoszorúzva egy „fontos“ kaláccsal, a karcos javával tölti meg s úgy adja át a vőfényuramnak, a ki most megindul nevezetes útjára : kikérni a menyasszonyt. Ki is kéri imigyen; azt hiszem, nem szükséges bővebben bizonyítani, hogy a fönnálló közigazgatási szervezet ellentétben áll a magyar nemzet érdekeivel is. (Élénk helyeslés jobbfelől.) (Vége köv.) Hogy miként Noénak szelíd galambkái, örvendetes hirnek lennének tolmácsi. Itt aztán kiosztják a virágokat, kap belőlük boldog-boldogtalan, s lesz a virágos kedv mellé virágos kalap quantum satis ! A vőfény mándlijának gomblyukába köti a kendőt, odaint a morénak s köszönetül úgy megforgatja a nyoszolyólányt, hogy ez a tánc még menyaszszony-korában is eszébe jut. A nóta után visszatérnek a nyoszolyólányok a „lányos“-házhoz, a vőfény pedig előhívja a menyasszonyért készülődő nénémasszonyokat, és útra indulnak a fehérnépet ijesztgető pisztoly durrogások kíséretében. Alig lépnek be a menyasszonyos házhoz, elnémul a muzsika, hogy a csendben kiki meg Szeged város rendszer, közgyűlése február 16. és 17-ik napjain. Első ülés: Február 16-án. (Folyt.) A napirenden elsősorban fölvétetett a pestis elleni óvó-rendszabályok tárgyában kelt belügyminiszteri ismeretes körrendelet. A rendelet foganatosítására nézve a tanács több irányú javaslatot tesz. A köztisztaság iránti szabályokat, az élelmiszerek és italok minőségének szigorú rendőri ellenőrzését fenntartandóknak mondja. A fertőtlenítésre szükséges vegyi szerek beszerzéséről gondoskodik ; szükség esetében kórházul a rókusi fiókkórházat s azonkívül alsóvároson is egy helyet jelölt ki. Ami a rendeletnek a szükséges orvosokra vonatkozó szabványát illeti, minthogy a városrészekben ez idő szerint is külön tiszti orvos működik : több orvosról gondoskodni ez idő szerint fölösleges. A tanács e javaslatokat végrehajtás céljából a főkapitánynak kiadatni kívánja. Pálfy polgármester figyelmeztet a közegészség érdekéből a légrontó kigőzölgéssel járó üzletek, különösen a légfertőztető faggyúolvasztás meggátolására. Zombory András pedig fölemlíti a város több pontján létező gerjes kigőzölgésű mocsárokat, különösen a marstéri alantabb fekvő mocsáros területeket, melyekbe minden szemetet és állati hulladékokat összehordanak. A légfertőzés elhárítása mélhatlannak tartja a bűzös mocsárok lecsapolását és a köztisztaság legszigorúbb fenntartását, hogy szerves hulladékok ne halmoztassanak össze és ne szórassanak el a város területén. Lévay Ferenc a veszély nagyságához képest nem tartja elég erélyesnek , határozottnak a tanácsi javaslatot, s azért szorosabban körvonalazott intézkedéseket kíván. A miniszteri rendelet követelményeivel szemben nem szeretné, hogy csak formaszerű volna az eljárás s arra célozna, hogy a rendelet szabványa szerint nyolc nap alatt jelentést tenne a hatóság az elrendelt intézkedések foganatosításáról. Szükséges, hogy célszerű és a veszély eshetőségével szemben némileg megnyugtató intézkedéseket tegyünk. — A körrendelet némely pontjai úgyis végrehajthatlanok, de ez nem elég indok arra, hogy az egészet elodázzuk; múlhatlanul végre kell hajtani azon preventív intézkedéseket, melyeket az általános közegészség érdeke megkövetel, akkor is , ha pestistől nem kell tartanunk. Mert egészségügyi tekintetben Szeged város állapotai igen sok kívánnivalót hagynak fönn. Az utcák , közterek és számos magánudvar tisztátalansága , bűzös csatornák. Jó napot kívánok násznagyuraméknak, Ismét fölnyitottam ajtaját e háznak. Tudomásukra van násznagyuraméknak, Hogy mi célja vagyon mostani utunknak , Azért vőlegényünk édes-szépen kéri, Drága menyasszonyát adnák ezennel ki. „De nem addig van a’, szép öcsém ! vág közbe a násznagy, — nem adjuk ám olyan könnyen ki a menyasszonyt , mert hát itt is szeretjük ; no azonban, minthogy annyit fáradtatok, hát egyet mondok, aztán kettő lesz belőle. Azt tudom, hogy tudod : két lyuk hány pár, de nem tudod, melyik az eke végső lyuka, ha ezt eltalálod, vagy akár vőlegényed , akkor elvihetitek a menyasszonyt.“ Mig itt macerálja a násznagy a vőfényt, addig a hozott palack bora, meg kalácsa elfogy az asztal körül , s mig ezt újra megtöltik , a vőfény nem mulasztja el egyet pördülni a nyoszolyólánynyal meg a menyasszonynyal, s mikor visszakerül a telt palack, indul vissza a vőlegényhez, hadd találja el az a föladott találgatósmesét, s ha aztán eltalálták, sebtibe’ megy vissza a násznagy elé . Dicsérjük a Jézust, újra itt termettem. Fejem a rejtényen mindekkorig törtem. Kérdés volt: melyik az eke végső lyuka ? Hát én csak azt tartom, hogy a katlan szája. Mert ha ott volt, többé nincs eke formája. „Biz annak nincs, öcsém, mert megég . — helyes a megfejtés. Na, hát igyál egy pohár bort.“ — De a vőfény a pohár boron kívül még jutalmat is kér a fejtörésért úgy a maga, mint a vőlegénye és a násznép számára. A jutalom a vőfény részére egy selyemkendő, a vőlegény és a násznép részére virágok, melyeket a menyasszony küld a nyoszolyólányoktól, akik ezúttal a vőfénynyel elmennek a vőlegény hajlékába.