Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-09-12 / 139. szám

és Balogh János köz­jegy­ző s egyházgondnok urak vezették. A tisztelgő látogatás célja volt, hogy a helybeli kis egyházközség részéről, me­lyet az árvíz mélyen sújtott, hálás köszönetét vigye meg a küldöttség a királybiztos urnak azon 2500 frtnyi segélyért, melyben a berlini névtelen jótevő adományából a helvi hitvallású egyházközség összedült temploma és iskolája föl­építésére részesült. A hálás köszönetét Varga Pál lelkész úr tolmácsolta, kérvén egyúttal ő excellenciáját, hogy az előtte kétségkívül is­mert névtelen jótevőhöz juttassa el a hitköz­­ség háláját. A királybiztos ur ezt meg is ígérte; a többire nézve kijelenté, hogy ő az adakozó intencióját teljesité akkor, midőn az árvízkáro­sult hitközséget a föntemlitett segélyben része­­síté. A királybiztos ur szívélyesen fogadta a küldöttséget s érdeklődéssel tudakozódott a hel­vét hitvallású egyház viszonyairól . Ígérte, hogy, mint magán egyén s ezen egyház hitsorsosa, a maga részéről élénk részt kíván venni az egy­házközség rekonstruálásában. — A kárbecslésekre vonatkozó fölszólamlások befejeztettek. A királybiztosság által a fölszólamlásokra kitűzött s eleve meghirdetett határidő még egy nappal megtoldatott, s ennek leteltével tegnap este be­zárattak a reklamációk. A királybiztosság intéz­kedése folytán még az utóbbi napokban is min­den lehető módon igyekeztek alkalmat adni mindenkinek a fölszólamlások megtételére , do­bolás útján is hirdették az illető városrészek utcáin és terein. A fölszólamlások az egész ha­táridő alatt aránylag nem nagy számmal adattak be. Jelenleg még a pótfölvételek vannak folya­matban s a bejelentett fölszólamlások fölött folytattatnak a tárgyalások. (Lapunk zártakor veszszük az értesítést, hogy a fölszólamlások határideje, a kir. biztos úr rendeletére, bezáró­lag e hó 13-ig, azaz szombat d. u. 5 óráig meg­­hosszabbittatott. Erről szól a föntebbi hirdet­mény.) — Az alföldi vasútnak a felső tiszaparton a töltés alá temetett vízvezetéki cső­­vezető az illető vasúti főnökség intézkedése foly­tán ki fog ágatni s alkalmasabban elhelyeztetni. Ezt a körülményt a töltés illető­ pontján történt csuszamlás tette szükségessé.­­ A szegényápoló intézetnek a minorita-zárda földszinti helyiségeibe való el­helyezésére, minthogy a rendfőnökséggel tisztába hozatott a szerződés ügye, a hatóság megkez­dette az előmunkálatokat. Az épület földszinti része, mely a vizár miatt jelentékeny rongálást szenvedett, gyökeresen ki fog javíttatni a város költségén. A termekben részben új padolás szükséges, több ponton pedig a falakat újra föl kell rakni. E munkálatokra, nemkülönben az egész földszinti osztály kitisztítására 695 frt 50 krra rugó költségelőirányzatot nyújtott be a mérnökség.­­ A városháza földszinti ré­sz­e az árvíz alkalmával jelentékeny rongálást szenvedett. Az épület hiányai már nagyobbára kijavíttattak s a tatarozás annyira előrehaladt, hogy a katasztrófa alkalmával kitelepített s az emeleti termekbe és szobákba összezsúfolt hi­vatalok nemsokára visszaköltözhetnek előbbi he­lyeikre. Azonban még hátra van a bútorok­ban esett hiányok pótlása. A földszinti hivatal­­szobáknak különben is már legnagyobbrészt rozzant és elnyűtt bútoraiban az árvíz szintén károkat tett. Ennek folytán az illető hivatalhe­lyiségek rendbehozásának kiegészítése végett gazdasági tisztség most már a bútorzat kijavít­tatása s részben uj bútordarabok beszerzése iránt előterjesztést tett a tanácsnak.­­ A kiskorú árvák közkórházi ápo­lási dijainak beszerzése tárgyában az árvaszék igen méltányos előterjesztést nyújtott be a ta­nácshoz. Eddig az ápolási dijak beszerzésénél az volt a szokás, hogy a követelés beperlés és behajtás végett, az árvaszék mellőzésével, egye­nesen az ügyészségnek adatott ki s az árvaszék csak az érdeklett kiskorú vagyonának lefoglalá­sáról nyert értesülést. Ez az eljárás igen primi­tiv formájú vala s annyival kevésbé méltányos, mert a beperléssel s foglalással fölösleges költ­séget okoztak az árvának. A kiskorú árva­va­­gyon érdekeinek megóvása végett az árvaszék ezen eljárást olyformán kívánja megváltoztatni, hogy ezután olyan kiskorú árvák után járó kór­házi követelések, kiknek az árvatárban vagyona kezeltetik, közvetlenül az árvaszékhez adassanak be, mely az összeget, a pörlési költségek meg­takarításával, egyszerűen ki fogja szolgáltatni. — Az adókönyvek lezárásával ismét zsák­utcába jutottunk. A nagy időt igénylő munka elkészítésére a pénzügyigazgatóság né­hány tisztviselője vállalkozott s a város ezek­nek ki is adta a munkálatot 4000 frtnyi díjért, csakhogy végre tisztába jöjjön ez a bonyolult ügy. A vállalkozók jól előre is haladtak mun­kájukkal, azonban annak befejezését megakasztó az árvíz, azután pedig a pénzügyigazgatóság II.­ Kikindára történt áthelyezése miatt nem folytathatták a munkát. A főkönyvek rend­­behozatala tehát ma is félben van s az adófő­könyvek 1877 ik évtől kezdve még ma sincse­nek lezárva. Ez az állapot annyival inkább kellemetlen , mivel a pénzügyminiszter na­gyon sürgeti az­­1878. év végén fönmaradt adóhátralékok kimutatását; legutóbb aug. hó végét tűzte ki határidőül a kimutatás elkészíté­sére. Ezt a munkát pedig az adókönyvek alap­ján kell elkészíteni s igy a föntemlitett okból ismét nem tehettek eleget a pénzügyminiszter követelésének. Ily körülmények közt a hatóság oly módon kíván szabadulni a kényelmetlen helyzetből, hogy feliratilag fölkéri a pénzügymi­nisztert, hogy engedélyezzen szabadságidőt az adókönyvek lezárására vállalkozott pénzügyigaz­­gatósági tisztviselőknek, hogy azok Szegeden folytathassák s bevégezhessék munkájukat. Ily módon a munkálat befejezése talán október ele­jére kilátásba helyezhető.­­ Szerencsétlenség történt tegnap alsóvároson, az uj­ utcában, egy ideigle­nes ház építésénél. A már csaknem egészen el­készült épület ugyanis összedűlt s egy ide­gen munkás annyira megsérült, hogy a szeren­csétlent ma halva találták a bátor utcában. A szerencsétlenséget az épület építési hibája idézte elő­. A tudatlan vállalkozó ugyanis aránytalanul nagy cseréptetővel terhelte meg a gyönge fala­kat, s a tető súlya alatt az egész ház összeom­lott. A buta vállalkozót, egy M­o­­­u k­a András nevű idegent, a rendőrség letartóztatta s átadja a fenyitő törvényszéknek, mint olyant, a ki la­katos létére építészi munkára, tehát olyanra vál­lalkozott, a­mihez nem ért. — Jaj de fáj.... Bizon fáj az, ha az embert abajgatják. A helyi Naplónak is fáj, hogy a pénzügyigazgatósági számtisztek a prin­cipálisát — mint ő mondja — lapunkban meg­­pamphletezték. Ezért aztán a Napló szerkesz­tősége veszi föl, kissé elkésve, a kesztyűt, mi­velhogy a szerkesztő „azóta még most sincs itthon.“ (Pedig dehogy nem volt itthon, nagyon itthon volt biz az !) És a t. szerkesztőség a kérdéses közlemény miatt természetesen első­sorban ellenünk fordul, mondván, hogy a „Kö­zönség köréből“ című rovatot csak a Szegedi Híradó használja és „használhatja“ (nem igaz ám az 1. szerkesztőség!) oly piszkolódásra, melynek semmi összefüggése sincs a közérdek­kel vagy méltányossággal.“ — No lám-e, a „fájdalom“ mire viszi az embert, még ha „szer­kesztőség“ is. Hát, ugy­e, tisztelt Napló-szer­kesztőség, az tisztességes, leyális és lovagias el­járás volt, mikor a Napló nyíltterét „fölhasz­nálták“ — nem akarjuk mondani, hogy fölhasz­nál­tatták — e lapok szerkesztőjét a leg­alávalóbb módon „piszkolódó pamphlet“ közlésére? Megmondottuk akkor, hogy ezen a téren is utolérjük a kollegát. Mi azonban nem kerestük a revancheot s ős­intén megvallva nem szívesen közöltük , de hogy annyi tisztessé­ges embert visszautasítsunk, azt a Sz. Napló nem érdemli meg. Hogy mi volt az alapja a támadó közleménynek, azt mi nem tudjuk a Napló kedvéért nem is tarthattuk kötelessé­günknek kutatni. Ott volt tíz ember, a­kik, ma is nálunk levő sajátkezű aláirásaikkal, elvállal­ták érte a felelősséget. Mi csak azt néztük, hogy a támadás botrányos ne legyen. (A­mit a Napló ugyan nem nézett, mikor azt az emberi állatot nekünk eresztette.) — Topográfiai vázlat az utcai közlekedés különlegességeiről. A gör. keleti szerb templom falánál, hol a kereszt­utca ke­resztezi a kegyesrendiek utcáját, négy átjáró közvetíti különböző irányban az utcák mélységes sárhabarékján való átmeneteit. Vágynak pedig ezen átjárók egyenként és külön-külön a követ­kező állapotban: 1. A templom kerítésétől a tiszapart felé vezető átjáró nincsen semmiféle állapotban, mert a hajdanában itt létezett pallót már régen letemette a mintegy három emberöltő kor geológiai maradványát képező földréteg. 2. A S­o­b­a­i-háztól a Tisza felé vezető átjáró mi­benlétéről ugyanilyen ismertetést írhatunk, azzal a kis különbséggel, hogy ezen a helyen nagyobb munkaerővel foganatosítandó ásatások útján, aránylag nem nagy idő lefolyása alatt, a mélyebb rétegekben talán rá lehetne még akadni a régi átjáró nyomaira. 3. A Sobai-ház és a templom kerítése közt egy magas, kövezett átjáró volt; minthogy azonban a tavaszszal a kereszt­utcát feltöltötték, az úti műépítészet logikája szerint mi sem természetesebb, minthogy a költséges és egészen ép kövezet a töltés alá lett temetve, minekutána az utcának belső fölpukkasztás által való emelése, minek folytán a kövezet is fölül maradt volna, az építészeti technika mai elő­­haladása mellett még nem lehetséges. A­ki tehát ezen az átjárón akar átmenni, az kénytelen az új töltés által létrejött magaslat megmászására, illetőleg megcsúszására fanyalodni aszerint, amint száraz vagy sáros időjárás van. 4. Az utca túlsó megfelelő részén levő negyedik átjáró, a 3-ik pont alatt említet­tekből önként folyó következtetés szerint, szin­tén alá vagyon rejtve s csak kapa, ásó és csá­kány segítségével lehet rajta átmenni, amennyi­ben az átmenni akarónak előbb ki kell ásni az átjárót. Ezekből a topográfiai adatokból világos, hogy a kereszt-utcán át nem lehet egykönnyen bejutni a kegyesrendiek utcáj­ába s a szegfű s egyéb ezen a tájon fekvő utcákba. Próbáljunk sze­rencsét hát a másik oldalon, a plébánia-térről. In­nen két oldalút vezetne a kegyesrendiek utcájába s a szegfű utcába. Ezen utak állapotának mibenléte következő : 1. A Nyiri-féle ház melletti köve­zetről magas és egészen uj palló vezet a Pri­­váry házhoz. — Ezt az átjárót kocsik egy kis zökkenés mellett megjárhatják , de a ki gyalog indul neki, hosszú lábakat vigyen magával, mert a palló egyik vége oly magasra föl van packolva, hogy gyerek vagy rövidebb lábú ember csak hason mászhatik föl reá a kövezet­ről. 2. A kegyesrendűek háza mellett levő ol­dalon már épenséggel lehetetlen az átjárás, mert kövezet az utca feltöltése folytán annyira alásülyedt, hogy most állandó tó képződött rajta, a­melyre nézve valószínűleg legközelebb előter­jesztés fog tétetni a halászatra leendő bérbe­adása iránt. Végül a hegyesrendiek utcáját a szegfű utca irányában áthidaló új palló egyik vége nincsen leszögezve , minek következtében deszkaszálak a léptek alatt olyan takarosan billegnek, mint valami orgona-pedál. Ez a bil­legés pedig sáros és locspocs időben a járóke­lőkre nézve hogyan és mi módon előnyös, arról tudomást szerezhet magának mindenki, ha ruháját sárral, vízzel hajlandó befecskendez­­tetni. A helyszíni szemle rezultátuma tehát az, hogy a kegyesrendiek­ utcája s a szegfű-utca közlekedési tekintetben ez időszerint elszigetelt­ségben vannak, minek folytán ez utcák lakói­nak fölöttébb ajánljuk a ballon-captif-val való közlekedést. — A város lakosságához a pol­gármester a következő fölhívást bocsátotta ki: Hogy a város utcáinak részletes és pontos föl­mérése a lehető leggyorsabban s akadálytalanul eszközöltethessék, Tisza Lajos kir. biztos ő kegyelmességének 1879. évi szeptember hó 3-án 1300. sz. a. kelt leirata folytán fölhivatik a vá­rosi lakosság, miszerint ezen fölmérést saját jól fölfogott érdekében minden kitelhető módon se­gítse elő, a mérnöki jelvényeket a rongálástól óvja meg, telkeinek az utca vagy tér felőli ha­tárpontjait jól kiálló erős cövekekkel tüntesse ki s e cövekek két oldalán a telek összeírási számait írja rá , s a­hol eldőlt falak vannak, hogy a telek sarkai az utcán kivehetők legyenek, intézkedjék azok eltávolítása iránt.­­ Minthogy ezen művelet gyors keresztülvitelétől függ a város tervelésének megállapithatása, a lakosság jelen fölhívásban foglaltak pontos tel­jesítésére, a meg nem tartás esetében esetről­­esetre kiszabandó birság terhe alatt, ezennel föl­hivatik.­­ A hazatért szegedi első ze­nekar ma este lépett föl először a Prófétában, a­melynek minden zege zuga zsúfolásig megtelt. A zenekar játékáról most csak annyit, hogy az valóságos lelkesedésre ragadta az árvizes közön­séget, a­mely majd minden darabnál tapsolt és újrázott. A csárdások fák — „gyújtottak.“ mint mondani szok- Vegyes. * A kabuli katasztrófához. Az afghánok fővárosában a napokban iszonyú ka­tasztrófa érte az angol követséget : a föllázadt afghan csőcselék a követet és egész személyze­tét lemészárolta. E véres esemény alkalmából a következőket írják : Olyan rémes jelenetek, mint az angol követségi személyzet lemészárlása. Ka­bulban 1525. óta, mióta a város fejedelmi szék­hely lett, már ismételve előfordultak. 1840-ben az angolok rohammal vették be a várost, mely­nek parancsnokává sir William Macmagb­en ne­veztetett ki. 1841-ben nov. 2 án Kabulban egy sereg ember megrohanta A. Burnes, C. Burnes és Brodadfort angol tiszteket, kik a városban sétáltak s lekaszabolta őket.­­ Még aznap az egész város lakossága föllázadt az angolok el­len, kiknek nagy része leöletett. Nem sokka ezután Akbar kh­án, a most uralkodó emir nagy­bátyja, bevonult hadseregével Kabulba s Mac­­maghten angol kormányzót is elfogta. A kor­mányzó összes tisztviselőivel egyetemben decem­ber 23-án az emir palotája előtt főbe is lövetett. De már 1837-ben is történt ilyen mészárlás Kabul lakói a perzsa sah követét, Mohamed Mirza Khant, palotájában megrohanták, őt és kíséretét legyilkolták s hulláikat végig vonszol­ták a város utcáin. Egy persa hadsereg sietett a gonosztettet megfenyíteni. Megszállotta Kabult s a város lakói közül mintegy ötezeret lefejez­tetett néhány nap alatt. Akbar nagymogul alatt, ki 1555-től 1605-ig uralkodott, Kabul rövk ideig Indiához tartozott, mely időben két ízben megtörtént, hogy az indiai kormányzó egész személyzetével lemészároltatott. 1332-ben Allah Eddin khan Kabulban, székvárosában meggyil­koltatott. Kabul lakói a az afghánok általában a leghasználóbb emberek hírében állanak ke­leten. * A trónörökös és a szabadsá­­gos katonák. Rudolf trónörökös, szabadság­­időt kapván, Prágából elutazott Bécsbe. Eluta­zása előtt a kaszárnya udvarán összegyűjtött ezredéhez a következő beszédet intézte : „Hol­nap szabadságra megyünk haza szüleinkhez, testvéreinkhez, barátainkhoz. Mi mindnyájan sze­rettünk titeket, s ha valaki iránt szigorúak vol­tunk, ezt csak a szolgálat követelte. A tiszt urak mindig meg voltak elégedve veletek, mert ti derék, pontos katonák voltatok, a kikre min­denféle körülmény közt számíthatott az ember, s az ezrednek mindig becsületet szereztetek. — Viseljétek magatokat otthon is ily derékul, s mutassátok meg jövendő állástokban is, hogy a kitűnő Ziemieczki ezredhez tartoztok. Benső emlék fűz össze mindnyájunkat; meglehet, hogy nemsokára viszontlátjuk egymást s talán egykor egymás mellett harcolunk istenért, királyért és hazáért.“ A trónörökös erre levette fejéről a kis tábori sapkát s kiáltá: „Éljen ő Felsége!“ mit a katonák háromszor viszonoztak. A trón­örökös által sajátkezüleg aláirt szabadságlevelet becses emlék gyanánt viszik magukkal a ka­tonák. * A kötéltáncosok királya, Blon­­din, a hires kötéltáncos, jelenleg Bécsben időz, hol legalább is annyit beszélnek róla, mint Ni­kita fejedelemről. Hanem Blondin meg is érdemli a nagy érdeklődést, melylyel a bécsi közönség iránta viseltetik. Mutatványai a maguk nemében páratlanok. A világkiállítási rotundában produ­kálja magát, hol egy a szédítő magasban kife­szített kötélen nagyobb biztonsággal, könnyed­séggel és gráciával mozog, mint sok ember a sík földön.­­ Mindazonáltal a szemlélőket bor­­zadály lepte meg, midőn Blondin bekötött sze­mekkel, zsákba bújva haladt végig, s később pedig egy férfiút vitt át vállain a kötélen — Blondin mutatványait a k­i­r­á­l­y is meg fogja tekinteni. — Nem lesz érdektelen meg­említeni, hogy Blondin, ki jelenleg már 55 éves, nemzetiségére nézve francia. Már mint négy éves fiú rendkívüli bátorságnak és ügyességnek adta jeleit, a­miért atyja a lyoni tornászati is­kolába küldötte, hol hat hónap múltával az igazgatóság által arra képesíttetett, hogy a kö­zönség előtt tarthasson mutatványokat. Blondin volt az, ki tudvalevőleg gyakran ment át a Niagara-zuhatag fölött kifeszített kötélen. Az angol trónörökös, ki szemtanúja volt e hajme­resztő produkciónak, Blondint később magához kérette, s azt kérdé, vajon mit érez, midőn a kötélen megy ? „Semmit azon szükségességen kívül, hogy megtartsam az egyensúlyt“ — vi­­szonza Blondin. * Sommás eljárás. A „Times“ tu­dósítóját, ki a német és orosz cár találkozása alkalmából Alexandrovoba ment, orosz terület­ről kiutasították. Különben a tudósító így be­széli el a mulatságos történet­et : „A­mint Alexandrovoba érkeztem, több jelenség győzött meg arról, hogy a cár birodalmában vagyok .. . Alig volt időm egy pár lépést tenni a városban, mikor észreveszem, hogy valaki ugyancsak szem­mel tart. Hozzám jön később s kérdi, ki va­gyok, mi járatban vagyok. S így tovább. Sze­rencsétlenségemre elfeledtem útlevelemet magam­hoz venni, mentegedődzéseim meg épen semmit sem használtak. Hiába igyekeztem bebizonyí­tani, hogy nincsenek vétkes szándékaim, hogy nem vagyok nihilista s nem akarom sem Khi­­vát, sem Merwet kikémszemlélni; minden hasz­talan volt. Nem telt el félóra, hogy Oroszor­szágba jöttem, s felültettek egy Németországba visszatérő vonatra. * Bismarck és Taylor. A napokban Páriában meghalt Taylor báró, a drámai művé­szek, zenészek, iparosok, írók társulatának ala­pítója Taylorról a többi között a következő érdekes adomát beszélik. Taylor nagyon későn szokott felöltözködni. A hírlapokat, leveleket, újabb könyveket az ágyban olvasta el. Egyszer inasa bejelent valakit. Mondd meg neki, hogy nem vagyok itthon“, felelt a báró. „De az ide­gen tudja , hogy monsieur, itthon van , s nem akar távozni.“ „Kérdezd meg legalább a nevét“, mondá Taylor az inasnak. Az inas kimegy, s e szavakkal jön vissza : „Monsieur, Bismark gróf úr várakozik kint.“ — A báró egy pillanat alatt fölöltözködik, s a terembe megy. Csak­ugyan Bismarck volt. — „Gróf úr nagyon meg­tisztel ..." — „Köszönetet mondani jöttem ön­höz“, mondá Bismarck. — „Hogyan, miért ? — „Húsz év óta segélyezi művészeinket, mondá Bismarck, kik nem képesek tanulmányaikat foly­tatni. Egyiknek festményét árusítja el, másiknak pénzbeli segélyt ad. Azután az ön nevét egész Európában ismerik. Nem akartam Párisba jönni, a­nélkül, hogy önt meg ne látogassam . . .“ S Bismarck és Taylor két óra hosszat beszélgettek együtt művészetről, irodalomról. Taylor újabb terveiről, mert mindig újabb társulatok alapítá­sán törte fejét. A­ Tisza vízállása. Szeged, szept. 11. 4' 6" 0"" 1.42 méter Szeged, szept. 12. 4' 4" 0"" 1.37 méter Felelős szerkesztő : Nagy Sándor*

Next