Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-10-22 / 174. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 174-ik szám Szerda október 22-én. ■ POLITIKAI ás VEGYES TARTALMI NAPILAP. Megjelen : « ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Előfizetési föltételeié: Szegeden hiszhozhordással és vidékre pontén . Egész évre . . . 15 frt —kr. Félévre .... 7 ,50, Évnegyedr . . 3 „ 75 „ Egy hóra ... 1 „ 25 „ Előfizetések legcélszerűbben postautalvány útján eszközölhetők. Szerkesztőségi iroda : hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára, S Irr. Hirdetések dijai: A. héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kv. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. IKiadóhivatal: Burger Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Helyzetünk. Budapest, okt. 20. (no.) Az utóbbi napok nagyfontosságú nyilatkozatokat hoztak monarchiánk állásáról és külpolitikájáról. Első a sorban Haymerle bárónak, az új külügyminiszternek, első körirata ; második Salisbury angol külügyminiszternek beszéde, amely amannak hatalmas illusztrálója, s végül Kossuth nyilatkozata, mely amazoknak sötét ellentéte. Haymerle báró egy köriratban jelenti a hatalmaknak, hogy Andrássy gróf visszalépvén, Ausztria-Magyarország külügyi tárcáját átveve , egyúttal alkalmat vesz követendő plitikájának alapelveit megjelölni. Haymerle a maga feladatául Andrássy politikájának szoros követését tűzi ki ; kell, hogy a berlini szerződés eredményei megszilárduljanak ; ne csak fönntartassék a béke, hanem a megnyugvás érzete foglaljon általános tért, hogy ipar és kereskedelem a biztosság garanciáit megnyerhessék. Haymerle jegyzékének szavaiként Ausztria- Magyarország békitőleg fog működni, mások jogait szem előtt tartani s mások érdekeit jóakaratulag méltányolni fogja. Ezek a szavak azt bizonyítják, hogy Ausztria-Magyarország el van határozva nem csak maga békét tartani, hanem azt mások által is megtartatni , hogy tehát minden igyekezete arra lesz irányozva, miszerint a balkánfélszigeti állapotok tartósságot nyerjenek, s minden erővel visszautasítani s leküzdeni fog oly törekvéseket, amelyek fölforgatására irányulnak. Ez bizony egyenes beszéd, a melylyel csak oly hatalom élhet, a mely erejében önérzetes, súlyában számottevő s nemzetközi állásában biztosított. S valóban ég és föld a különbség a monarchia mostani s néhány év előtti állapotában. Midőn Andrássy állását elfoglalta, a monarchia elidegenedve, elszigetelve volt az egész világtól. Nyilt veszélytől körülvéve, titkos aspirációktól fenyegetve, a monarchiának állása biztosítására csak a Németországhoz való viszonyának tisztázásában volt némi gyönge reménye. S a monarchiára nézve legnagyobb s legvégzetteljesebb kérdés, a keleti kérdés, még akkor elintézetlen volt, s fölfakadása bármily közelnek látszik, fejlődésének veszélyei kiszámíthatlanok voltak. A német-orosz szövetség uralkodott Európa fölött, s kétségtelennek látszott, hogy ez a hegemónia a keleti ügyekben is érvényesülni fog. Ausztria-Magyarország aggódhatott, hogy a Balkán-félszigeten történendő változások s újjáalakulások befolyása és érdekei ellenére fognak történni, vagy pedig Oroszországgal kell élet-halálharcba keverednie. Ettől a helyzettől csak pár év választ el bennünket, mely idő alatt fáradhatatlanul dolgozott Andrássy politikája. S hogy állunk ennek következéseként ma ? Ma már Ausztria-Magyarország Németországnak egyenrangú szövetségese s ez a szövetség dominálja ma az európai helyzetet. Az elidegenedés és elszigeteltség, amelyek következményei nyomasztottak bennünket, ma már Oroszországra ment át. Végeztünk az orosz hatalommal egy jó darab időre egy lövés nélkül, egy emberélet s egy krajcár kockáztatása nélkül, s győzelmünk ép oly tökéletes, mintha Oroszországot néhány véres csatában vertük volna el. S ezt a nézetet nemcsak a mi büszke önérzetünk vallja, de annak helyessége mellett Anglia külügyminisztere, Salisbury lord is tanúskodik. Salisbury az egész világ előtt nyíltan kimondja, hogy keleten a hatalmi elsőség, melyre Oroszország törekedett, ma már a monarchiánknak osztályrésze. „Oroszország — mondja Salisbury — nem nyomulhat előre, mert Ausztria-Magyarország halai más, a föladatot, mely ama szláv hatalom egyik tengertől a másikig való kiterjeszkedésének megakadályozásában áll, Ausztria-Magyarország vállalta magára.“ Salisbury e szavai érthetően megmagyarázzák keleten elfoglalt hatalmi állásunk súlyát és jelentőségét. A nagy probléma evvel ugyan még nincsen megoldva, veszélyeit nem vesztette ugyan el reánk nézve, de igen is elvesztő félelmességét. Lehet, hogy ismét erőszakos megoldás fog megkísértetni, s ez esetben bizonyos, hogy mi már nem lehetünk a fejleménynek tétlen szemlélői többé , de ép oly bizonyos az is, hogy a mi ellenakciónk Európa irányadó hatalmainak társaságában fog megindulni. Salisbury kijelente, hogy „az utóbbi hetek eseményei alapul szolgálnak azon hitre, hogy Ausztria-Magyarország nem lesz magára hagyatva, ha megtámadtatik“, s ez a mondás nem egyedül a Németországgal szövött viszonyunkra vonatkozik . Angolországnak is természetes helye ezen az oldalon van, s e politika vonzásának ép oly kevéssé állhat ellen, amily kevéssé juthat megegyezésre Oroszországgal, amelylyel szemben Anglia még valójában sohasem használt oly merev, sértő, majdnem megvetőn gúnyos hangot, mint amilyent Salisbury hivatkozott európai fontosságú beszédében találunk. Salisburynak ezt a beszédét, valamint az angol politikának az osztrák-magyar-német szövetséghez való bizalmas támaszkodását tehát a legteljesebb bizonyítéknak vehetjük arra nézve, hogy monarchiánk állása európai nemzetközi viszonyaiban erőssé lett s prestige-je, hatalmi tekintélye magasra emelkedett, és pedig semmi másnak, mint a monarchia s benne a magyar uralom halálos ellenségének, Oroszországnak rovására. Ausztria-Magyarország helyzetének eme gyökeres javulását természetes , hogy gyűlölködéssel s elfojtott irigységgel látják ellenségei. S fájdalom, ezek sorában foglalt helyet Kossuth is, az osztrák dinasztiának e kiengesztelhetetlen ellensége s Magyarország függetlenségének nagy bajvívója. Kossuth a politikának minden fordulatát hazája független önállására irányult lángoló vágyainak szempontjából tekinti, ezért ítélte el a dualizmust, a mely Magyarországot Ausztriához kötvén, a kül- és hadügyekre csak paritásos fele befolyást enged s Magyarországnak idevágó jogait csorbítja. Ennélfogva csak elitélnie lehet a német szövetséget is, a mely megerősitője a dualisztikus monarchiának, Kossuth robbantási törekvései örökös tárgyának. Kossuth szerint elvakultság az, ha a magyar hazafiak a Németországgal való szövetséget elengedhetlen feltételnek tekintik arra nézve, hogy Oroszország korlátok közt tartassák. Szerinte az osztrák-magyar-német szövetségnek múlhatatlan következménye lesz : a francia-orosz alliance, s ha a harc kitör, mi egyedül leszünk kénytelenek kiállani az orosz rohamot, mert Németország teljesen el lesz foglalva a maga védelmével. Kossuth vélménye az, hogy a német politika nem Andrássyé volt, hanem a Habsburg-házé, s hogy Magyarország menthetlenül el van veszve, csak néhány évig vegetál majd mint Németország uszálya s mint kizárólagosan a német érdek szolgája. „Ha megmenekülünk is a szláv fogaktól, német szószszal fogunk fölfalatoztani“, — mondja Kossuth. Mondanunk sem kell, hogy nagy száműzöttünknek ez a véleménye, amelyet egy francia lap, a „Solei!“ levelezője előtt mondott el, csak azon nagyszabású izgatási akció folytatása, amelyet 1867. óta szakadatlanul intéz Magyarországnak Ausztriával kötött szoros szövetsége ellen, s így az ebből a szempontból ítélendő meg. Véleménykülönbség az egész. Deák Ferenc Ausztria szoros szövetségét Magyarország biztosítására elkerülhetlennek ismerte el, s a magyar közvélemény túlnyomó többsége ezt a meggyőződést tette magáévá. E szövetség erősítője a Németországgal való barátságos viszonyunk, amelyről maga Kossuth is elismeri , hogy „a szláv fogaktól megmenthet bennünket.“ Nos, a magyar önállás gyümölcseinek épen ezek a szláv fogak a legnagyobb ellenségei, így vélekedik ösztönszerűleg a magyar közvélemény, s ép azért üdvözli oly lelkesedéssel a német szövetséget, mert ez első s közvetlen veszélytől megóv bennünket. De Kossuth félt bennünket a német beolvasztástól , de hát ezen veszély elől furcsa volna úgy menekülnünk, hogy a német szövetséget megvetve rezignációval várjuk be a szlávok által való megsemmisíttetésünket. A német veszély is létezik tényleg, de ettől semmi szövetség sem ment meg bennünket, ha a magunk nemzeti erélye, munkája nem. A szláv veszély brutális, irtó, rohamos ; ez ellen kell elsősorban védekeznünk ; a német veszély kulturális harc nemzeti sajátságaink ellen ; ettől lehetőleg megóv nemzeti erélyünk kifejtése, sajátságaink ápolása, a nemzeti munka, a nemzeti mivelődés ! — A közös hadsereg költségvetésének leszállítását illetőleg írja a „Daily Telegraph“, hogy Tisza és Taaffe kormányelnökök nem tartották ugyan lehetségesnek a Bylandt hadügyminiszter által előterjesztett költségvetés lényeges csökkentését, de meg akarták mutatni a parlamenteknek, hogy minden erejökből takarékoskodni akarnak és takarékoskodnak is. A minisztertanácsban tehát igen élénk vita után rábírták Bylandt grófot, hogy módosítást tegyen a költségvetésben. Ezek közé tartozik az, hogy 15 embert fog elbocsátani minden gyalogszázadból és 10 embert minden vadászszázadból. Az e módon megtakarított összeg 1.300.000 írtra rúg. Ezenkívül még más rendszabályokat is fognak tenni, amelyek segélyével négy millióval fog csökkentetni a tavalyi költségvetés, ámbár az elszállásolás és a brucki hadgyakorlatok nagyobb költségeket fognak okozni. — Román-magyar ünnep. Predeálban, mint a Honnak írják, okt. 16-án tették le a plojest-predeali vasút közös (magyar-román) pályaudvarának alapkövét. Az ünnepen jelen voltak az építés vállalkozói s a magyar államvasutnak több főtisztviselője. Az alapkövet Kantakuzén főmérnök tette le, ez alá pléhszelencét helyeztek el, a mely magyar és román pénzeket s az állomás építésének történetét előtüntető magyar és román okmányokat tartalmaz. Az ünnepély lakomával záratott be, a melyen magyar, román és francia felköszöntések mondattak. A tiszavölgyi társulat központi bizottsága által 1879. évi junius hó 16-án és 17-én rendezett szakértői értekezlet eredménye. (Folytatás.) Igen nagy befolyással volt az 1876—1879. évi árvizszinek rendkívüli emelkedésére — Hajdú Gyula kir. főmérnök véleménye szerint — azon körülmény, hogy az 1876-iki árvíznél történt meg először az, hogy az egész Tisza mentében nem fordultak elő rendkivüli töltésszakadások, mielőtt az áradás kulminációja a töltésszakadás helyéhez ért, tehát az árhullám eleje csaknem teljes mérvében vonulhatott végig az egész folyón, ami azelőtt soha sem történt, mivel a felső szakadásokban minden nagy árvíznél jelentékeny töltésszakadás fordult elő, annak kulminációja előtt. Annak, hogy az 1876-tól 1879-ig észlelt árvizek oly nagy emelkedést mutatnak az előbbi évekhez képest, Hajdú Gyula kir. főmérnök nézete szerint az a fő oka, hogy csaknem valamennyi mellékfolyó kulminációja találkozott a Tisza nagy árhullámával. Azon jelenségnek, mely szerint az 1876-iki árvíztől kezdve az 1879-ikéig a Sajótól lefelé az árvízszin fokozatosan emelkedett a folyam alsó szakaszaiban, — szerinte — az a magyarázata, hogy az 1879-iki árviznél a Mirhegát el nem szakadván, azon óriási víztömeg, melyet ennek szakadása az előző években az alsó szakaszoktól elvont, 1879-ben itt teljesen érvényesült és igy tulajdonképen az 1879. évi árhullámmal érkezett a csongrád titeli folyamszakaszba a legnagyobb víztömeg. Az 1879-iki víztömegnek megfelelőleg a csongrád-szegedi töltésnek és a mederszorulatoknak fokozott mérvben kellett érvényesülniük és az árhullám magasságát progressive fokozniuk. Ugyanez áll a szeged-titeli számos mederszorulat által előidézett árvízszin-emelkedésre nézve is, dacára a szegedi töltésszakadások következtében kiömlött nagy víztömegnek. Ha ezen körülményhez még azt a tényt is hozzásoroljuk, hogy 1876. óta a Tisza felső átmetszései sokkal nagyobb mérvben képződtek ki, mint az alsók az alsó szakaszokban észlelt 1879. évi árvíz rendkívüli magassága természetes magyarázatát leli anélkül, hogy ez utóbbi években észlelt progressiv emelkedésekből a jövőre nézve további tetemes progressiv emelkedésekre lehetne következtetni, sőt az előadott körülmények, melyek közül különösen a Tisza medrének általános mélyebbedése emelendő ki, kapcsolatban az alsó szakaszban létesítendő nagy mérvű mederjavítási és töltésbelebbezési vagyis mederszélesítési munkák a jövőre nézve még a legrendkívülibb és a legkedvezőtlenebb esélyekkel szemben is az árvízszin mélyedésének bekövetkezését helyezik kilátásba. 6. Szorulatok és duzzadások. Az általános vízszin-emelkedésen kívül helyi duzzadások is mutatkoznak, és pedig mindazokon a vonalakon, melyeken a töltések között levő ártér be van szorítva. Ilyen helyi vízduzzadások — amint azt a felső-bodrogi társulat előterjesztő — a Bodrog felső szakaszán is mutatkoznak — és pedig : 1) a hóúrvásárhelyi határban, az úgynevezett Splinkai átmetszés fölött, amely, habár teljesen sikerült, az idő rövidsége miatt még teljesen nincsen kiképződve ; 2) a terebes-hardicsai határokban, hol a keskeny anyameder okozta gátszakadások folytán, a folyam a szakadásokon alul erejét veszítvén, iszapolást idéz elő. 3) a folyamszakasz alsó részén a garanyi, szürnyegi és imregi vonalon, hol a Latorca folyó egyesült nagy vize a Felső-Bodrog vizét teljesen föltartja, egész Terebesig felható duzzadásokat, gátelmosást, nagymérvű eliszapodást idéz elő és a Ternava patak beömlését akadályozza olyannyira, hogy a már egykor kiépített gáttestek alig láthatók s az anyameder majdnem egészen beiszapoltatott.