Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-10-23 / 175. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 175-ik szám. Csütörtök október 23-án. POLITIKAImi Híradó. ks VEGYESTARTALMU NAPILAP. Megjelen: az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Előfizetési föltételeit: Szegeden házhozhordással és vidékre postán . Egész évre . . . 15 frt —kr. Félévre .... 7 „ 50 „ Évnegyedr . . . 3 „ 75 „ Egy hóra ... 1 „ 35 „ Előfizetések legcélszerűbben postautalvány utján eszközölhetők. Szí Szerkesztőségi iroda : hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára 3 fer. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is.Kiadóhivatal : Burger Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Az érdem jutalma. Budapest, okt. 22. Az ottani „Szegedi Napló“ vasárnapi számában egész ostentative közli, hogy Bakay Nándor, a „függetlenségi“ képviselő, lett az állami dohányraktárak számára szükséges kötelesmunkák vállalkozója. Ezt a hírt a némelykor elég józan „Pesti Hírlap“ siet tegnapi számában reprodukálni, követni fogja ezt az ellenzéki lapok kórusa, ama szent borzalomnak adván kifejezést, hogy „miként is lehet egy függetlenségi képviselő kincstári szállító egyszersmint ?“ Ezt a kérdést — anélkül, hogy a fönti hrrt kolportálók maliciáját hinnék — két külön szempontból lehet fölfogni és pedig: 1. lehet-e Bakay, mint a törvényhozás tagja, az összeférhetlenségről szóló 1875. I. t.-c. 2. §-ának b) pontja ellenére a kincstárnak szerződéses vállalkozója, illetve szállítója ? 2. lehet-e Bakay, mint függetlenségi képviselő — ismételjük, mint „függetlenségi“ képviselő — a kincstári dohánygyáraknak, tehát az államnak, szállítója ? Az első kérdésre nézve határozottan azt kell válaszolnunk, hogy : nem. Szomorú köztapasztalás, hogy nekünk a saját polgárijainknak közvetlen becsületében föltétlenül, biztosítékok nélkül megbíznunk nem lehet. Egy ily biztosítékot képez az összeférhetlenségi törvény 2. §-ának b) pontja, amely — elég szomorú, ámbár kényszerű következés — útját állni van hivatva épen a magasabb értelmi fejlettséggel bíró iparosok némelyikének abban, hogy az annyiféle szükségletek kielégítésére utalt állam egy-egy szállítási vállalatát — minden esetre a magyar ipar előnyére s legtöbbször a fejlődöttebb külföldi indusztria visszaszorításával s mindannyiszor a mi nemzetgazdaságunk nagy javára — teljesíthesse. Koránt sincs annyira kifejlődve iparunk, hogy a terjeszkedésnek erre a nemére is reá nem volna szorulva; de meghajlunk a törvényhozás magasztosabb érdekből kiindult intenciója előtt s a „bevégzett tények“ tudatának ridegségével jelentjük ki ismét, hogy a törvényhozás tagja — legyen az Bakay vagy bárki is — a kincstárral nyereség- vagy veszteséggel járható szerződéses viszonyban nem állhat, s ha ilyenben állani akar, az összeférhetlenségi törvény értelmében állásáról le kell mondania. Anélkül, hogy Bakayt, kiről egyáltalán azt sem tudjuk, szerződött-e és miképen a kincstárral, e tekintetben kifogásolni akarnók, figyelemmel kell lennünk az összeférhetlenségről szóló 1875. I. t.-c. 5. §-ára, mely világosan kimondja, miszerint: „Azt, hogy a megbízás, a vállalat, az üzleti viszony minő jelleggel bir, és egyáltalában azt, vájjon alá esik-e valamely állás az 1., 2., 3. §§-ok határozmányainak, fölmerült kétség esetében a képviselőház e végből választott állandó bizottsága, jelen törvény értelmében, esetről-esetre dönti el.“ Nem a száraz tény tehát, hogy egy képviselő a kincstárral szerződéses viszonyba lépett, de az is szükséges az imkompatibilitás kényszere kimondásához, hogy a törvényhozás e célra kiküldött bizottsága is olyannak találja a keletkezett szerződési viszonyt, mely a képviselői állással össze nem fér. De — a föntebb tett kijelentésünk folytán is — elejtve a kérdés ezen részét, mely fölött úgyis — ha ugyan szükség lesz reá, nálunk hivatottabbak fognak dönteni; térjünk át arra a másik fölmerült kérdésre , ha várjon Bakay, mint függetlenségi, lehhet-e kincstári szállító ? Mi erre azt mondanók: Mikor volt a munkának politikai hitvallása, hogy bizonyos körülmények még lemondásra is kárhoztathassák azt ? Mióta lett rabjává a becsületes munkás politikai érzelmeinek, hogy le kell tennie fúróját, vésőjét, ha vele nem rokonszerű ember hívja munkára ? Mióta s kik teszik keserű satyrává a hazai iparosság régi, folyton fölújított követelését, hogy „az állami szükségletek“ a belföldi magyar ipar által födöztessenek, akkor, midőn készek meghurcolni annak a függetlenségi képviselőnek politikai meggyőződését, ki elég önerővel bír, hogy a magyar iparnak általa is hiven szolgált érdekét saját csekély erejével elősegélje, emelje ? Ezekre a kérdésekre azonban a túlsó oldalról bizonyára csak azt a rövid kijelentést veendjük, hogy „midőn egy függetlenségi képviselő a kincstárnak (szerintük : a kormánynak) szállítója lesz, ezt az érdem jutalmának méltán lehet tekinteni.“ Tehát itt a dolog bibéje ! Egy közönséges szerződési viszony hite elég nekünk arra, hogy egy ember, ki a közé is, becsületében gyanúsíttassék! Elég arra, hogy egy férfi politikai elveiről szólva — Judás- csókot emlegessünk. Nincs cudarabb kedvtöltés nagyobb paszszióval és könnyebben űzve közéletünkben, mint a gyanúsítás. Anynyira könnyelműnek, annyira táglelkűnek, annyira hozzáférhetőnek tekintjük immár a világot, hogy nem lehet benne ember, aki elég fényes nymbuszt bírt legyen szerezni jellemével arra, hogy a gyanúsítások mérgezett nyilaitól megóvó legyen. S a gyanúsításnak ez a módja, ha minden alapot nélkülöz is, köztapasztalás szerint néha még arra is elég, hogy egy-egy kiválóbb embert lejárasson, vagy legalább a közügyektől elriaszsza. Pedig hiába vagyunk mindannyian született politikusok, hiában erőltetjük föl magunkra a közügyekhez értés nagyképűségét , vajmi kevesen vannak még nálunk azok, akik közügyeinket igazán hivatott módon szolgálhatják. S ezek a kevesek is annyiak már nekünk, hogy bármely pillanatban elviselt teherré tehetünk belőlük egyet vagy kettőt, mihelyt úgy tetszik a gyanúsításból élő némely istenteremtésnek, aki — amint lelkünk nagy gyönyörűségére tapasztaltuk — mindannyiszor a közvélemény nevében szokta sárba rántani áldozatait. Mi Bakaynak elvtársai nem vagyunk ; hibáit, gyöngéit gyakran megróttuk, de nem védelmeztük soha, s meglehet, hogy sokszor keserűség is vegyült azon érzelmek közé, amikkel egymást tekintettük, de részünkről méltatlankodók nem voltunk soha! ! Épen ebből a szempontból tartjuk tisztességtelennek azt a hadjáratot, amely legutóbb Bakay népszerűtlenítése céljából indult meg, — nem magáért Bakayért, hanem közéletünk jövőjéért, amelyet valóban kétségbeejtő színben kell látnunk magunk előtt, ha törekvései közé az érdem, a tekintély ellen viselt ezen irtóháborút is oda kell képzelnünk ! Vannak bukfenchányók, akik még a sajtó terén is érvényesíteni bírják magukat, ne irigyeljük tőlük ezt az olcsó dicsőséget. Azonban azok, akik komoly törekvést éreznek lelkükben, a közélet egészségtelenedését lehetőleg megakadályozni , azok semmit sem teljesítetek akkor, midőn egyszerűen, hideg lenézéssel fordulnak el ez emberektől, s jobb törekvéseiknek csak akkor látandják gyümölcsét, ha vaskövetkezetességgel fogják útját állni mindannyiszor azoknak, kik ezt a gonosz tzelmet terjeszteni törekszenek ! S midőn azon meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy : igenis, szerfölött tisztességtelen a harc, amelyet ma némely emberek Bakay népszerűtlenítése szempontjából viselnek, mert e harcban közéletünk elevenebb érdekeit fogjuk elhallani, — nem késünk egyúttal kijelenteni azt is, hogy e téren kifejtett dicstelen buzgóság sokkal kárhozatosabb lesz reánk, mint akár Bakayra, akár más kiválóbb egyénre, akit esetleg elnépszerűtleníteni sikerül, mert ennek hevében el fog párologni minden jellem, minden önérzetes polgári törekvés is lép helyébe a saját akarattal nem bíró tömegnek jövőt nem ismerő akarata, amelylyel szemben nem lesz módunk hivatkozni józan észre, hazafiságra; nem lehet okunk hinni, hogy a jellem és becsület (általánosságban szólunk), a melyet oly érdemetlenül rántottunk le a sárba — csak egy időre is visszanyerje régi tekintélyét, hanem el kell készülve lennünk ama szégyenteljes pillanatra, midőn a miatt kell lelkünk mélyéből pirulnunk, amit mi teremtettünk ! Ettől pedig mentsen meg bennünket az Isten, akár Börcsök Sándor, akár más halandó képében köszönt is be hozzánk ! —rtakban mond. Nagyon csúnya szó ez. Rokon hangzása van az érdemmel, s megtéveszti az embereket! Szóba került a nevelés s a vallásfelekezetek közötti példás türelem Magyarországon. „Erről ifjúságomból én is mondhatok adatot — szólt Kossuth. — S.A. Ujhelyen tanultam a piaristáknál. Vallási oktatásban alig részesültem, s midőn a negyedik osztályt elvégeztem, piárista tanárom figyelmeztető atyámat a vallási oktatásra. A vidéken lakott egy kiváló hírben álló ev. lelkész. Piárista tanárom maga vezetett az ev. lelkészhez s igy szólt hozzá : Mi ezt a fiat a tudományokra tanítjuk, te tanítsd az üdvösség útjára, testvérem Krisztusban !. . . S a piarista megcsókolta az ev. lelkészt. " Kossuth mindig fölvidult, ha ifjúságáról s a 48-iki napokról szólhatott. Megmutató múzeumát, mely a 49 után tett utazásaiban az angolok és amerikaiak részéről nyert kitüntetések dicsőséges tárháza. A filadelfiaiak egy gyönyörű és drága keresztet adtak át neki, mely egy kis tokban Washington hajfürtjét s egyik oldalán Washington arcképét tartalmazza. Átadták Kossuthnak a kardot is, melylyel Washington vezényelt. A new-yorki németek nagybecsű ezüst serleget adtak át Kossuthnak, mely drága aranyozással és domborképekkel van diszítve. Számtalan nagyértékű gyűrű — feliratokkal és címerekkel — hirdeti Kossuth tisztelőinek kegyeletét. Egy olasz művész mesés értékű kamrákban véste ki Kossuth és családjának arcképeit. Az átnyújtott angol és német föliratok roppant szekrényt foglalnak el. E föliratok száma megközelíti a kétszázat. A legtöbb művészi kivitelű és köztük van az Illustrated London News speciális kiadása, mely selyemre nyomatva tünteti elő a Kossuthnak Angliába való érkeztéről fölvett képeket, melyet az angol lap kiadói Kossuth nejének nyújtottak át. Kossuthnak nejéhez irt s közzéteendő levelei elé tüntetik majd a gyöngéd, szeretetteljes viszonyt, mely Kossuth és neje közt fönnállt. — Kossuth ágya mellett jobbról két fia s elhunyt leányának arcképe van, balról egy kis asztalkán édes anyjának és nejének arcképe. Az arckép előtt kis bokréta. E bokréta virágait naponkint Kossuth szedi s ő helyezi el a drága arcképek elé. Az uzsora elleni törvényhozási intézkedések tárgyában Maros- Torda megye és Marosvásárhely város föliratot intéztek a képviselőházhoz, amelyben, hivatkozván arra, hogy a 8 százalékos kamatmaximumnak váltókra és kereskedelmi ügyletekre ki nem terjesztése az általános váltóképesség s a törvény oltalma alatt korlátlanul űzhető tőkeuzsora folytán még inkább kitette az uzsorások üzelmeinek áldozataikat : a kormányt e baj okainak elhárítására alkalmas törvényjavaslatok beterjesztésére kérik utasíttatni. — Kossuthnál. A „P. N.“ szerkesztője ismét ír levelet Kossuthtal tartott beszélgetéséről. Átvesszük belőle a következő részleteket. A keleti ügyek jelentőségéről szólva, Kossuth fájlalja, hogy Magyarországon ma már — mint látszik — nem méltányolják eléggé az ügyek, az elkövetett ballépések horderejét. „Másutt csinálják a külpolitikát, — úgymond — Budapesten azt csak reggisztrálják.“ Különösnek találta azt is, hogy gróf Andrássy lemondását sem be nem jelentették a magyar országgyűlésen, sem erről az ellenzék kérdést nem tett. A kelet és a török viszonyok ismételve szóba kerülvén, Kossuth egy érdekes adatot említett föl. * Midőn a magyar menekültek 1849-ben átlépték a határt, a belgrádi öreg török basa kényezve fogadta a menekülteket. — Miért sirsz te, — kérdezték tőle a menekültek — hisz nekünk kell menekülnünk a hazából ? — A ti levezetéstek a mienk is. Ti, a hazából mentek ki, mi Európából ! Arról szóltunk, hogy a siker mily nagy szerepet játszik a politikában. Ha a sikert hallom emlegetni — úgymond Kossuth — eszembe jut, amit Hugo Viktor a sikerről a Nyomom — Mahmud Nedim és Savas pasák. A portán megint egy kis csöndes kormányváltozás ment végbe , hogy mily irányban, azt eléggé mutatja az, hogy a hírhedt Mahmud Nedim pasa — aki muszka zsoldossága miatt volt száműzve s csak nem rég térhetett vissza — újra bejutott a kormányba. Erről és Savas pasa külügyminiszterről, az új ottomán kormány e két kiváló tagjáról, a következőket jelentik: Mahmud Nedim már két ízben volt nagyvezér s egyszer hadügyminiszter. Mindenik állásában réme volt alárendeltjeinek. Ismeretes orosz barátsága nem pusztán platonikus természetű. Midőn 1872-ben először volt kénytelen a nagyvezérségről visszalépni, nagy „megtakarításokat“ vitt magával. Amit szerzett, hűségesen megszokta Abdul Aziz szultánnal osztani. Csak egyszer, midőn a Hirsch-féle vasút építkezés alkalmából nagyobb „bevétele“ volt, titkolta azt el a szultán elől, ki a dolognak nyomára jővén, nagyon megharagudott addigi kedvencére. Az anya - szultánnénak adott bőséges ajándékok azonban ismét nagyvezérré tették. A kormányt még Törökországban sem mindennapi módon vezette. Csak az maradhatott hivatalában s csak az juthatott hivatalhoz, aki megvesztegette őt. Ezúton is milliókat mentett meg a saját zsebeibe. Most mint belügyminiszter kétségkívül tovább fog haladni az eddigi nyomokon. Savas pasa, az új külügyminiszter, néhány év előtt még egészen jelentéktelen orvos volt. 1874-ben a császári lyceum igazgatójává neveztetvén ki, az a merész gondolata támadt, hogy a lyceummal „egyetemet“ kössön össze. Savas, a „rektora“, azonban csakhamar politikai cselszövényekbe bocsátkozott, s ezzel vége jön a furcsa egyetem dicsőségének is. Londonból sürgönyzik e hó 21 ről. A londoni kabinet állítólag azon tervvel foglalkozik, hogy az esetben, ha az új török kabinet orosz-barát, tendenciákat vallana, a nagykövetet Konstantinápolyból visszahívja és magát csak egyszerű ügynök által fogja képviseltetni. Egyúttal tengeri demonstrációt szándékozik véghez vinni, hogy az angol érdekeknek a Mahmud-kabinet általi megsértését megakadályozza.