Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-11-22 / 200. szám

lakozáséval az alföldnek és az alföldi magyar­ságnak igazi földrajzi központja , az országnak a főváros után legnagyobb és kereskedésre nézve is második városa; azon körülmény foly­tán pedig, hogy tiszta magyar város, kétségte­len, miszerint nemzeti tekintetekből egyedül Szeged lehet az a város, a­hová egy alföldi egyetem illetékesen fölállítandó lesz. Nem hagyhatni figyelmen kívül — ha már a nemzeti szempontok annyira döntők — az alföldön azt a szembeszökő tényt, hogy a Bá­nátból és Bácskából nagy mennyiségű német, szerb és román ajkú fiú tanul évenként Szege­den, s mig itt az elemi és középiskolákban ma­gyarosodásuk alapja megvettetik, támogattatván a helybeli lakosság hazafias érzülete által is, — egy fölállítandó szegedi egyetemben végleges magyarosodásuk betetőzést nyerne Igen, Szegeden, hol a meleg patriotizmus melett virágzó magyar népélet van, az egye­tem magyarosítási föladata érthető; nem így azonban Pozsonyban, a­hol biztos kilátásunk le­het arra, hogy egy ott fölállítandó egyetem tót maticákat és német burschenschaftokat fog te­remteni az egyetem kebelében. Különösen figyelmet igényel még nemzeti szempontból az a helyzet, a­melyben Szeged a feléje gravitáló tiszta magyar és nem magyar városokkal szemben van.­­ A magyar váro­ok ugyanis Szeged körül fejlődnek ki leginkább s a legnagyobb lakosságú városok épen Szeged körül csoportosulnak és e városokban tetőződik be a legnagyobb város kifejlődése az alföldön. A Szeged felé gravitáló csupán magyar városok lakóinak száma 500.000-re megy, a­mely ma­gában véve is egy tekintélyes elemét képezi egy szegedi egyetem provinciájának. Ezek a városok következők: H.-M.-Vásárhely, Makó,­­Szentes, Békés, Orosháza, B.­Csaba, B. Gyula, Csongrád, Félegyháza, Halas, Majsa, Dorozsm­a, Szabadka, Baja, Ó-Kanizsa, Zenta, Ada,­­ Be­cse.­­ Másfelől egy leendő szegedi egyetem provinciájában nagyszámú idegen s illetve ve­gyes ajkú város­csoport lakóinak száma szintén megüti a 300,000-et. E városok a következők : Nagy-sz.-Miklós, T.-Kanizsa, Mokrin, N.Kikinda, Zsombolya, N.-Becskerek, Temesvár, Lugos, Ka­­ránsebes, Csákova, Zenta, Detta, Resicza, Ver­setz, Fehértemplom, Pancsova, Orsova, N.-Zom­­bor, Újvidék, Futak, Uj-Verbász. Látnivaló ezek­ből, s a térképre csak egy tekintet megmutatja, hogy Szeged egy nagy magyar és idegen ajkú városcsoport körében a központon fekszik. A magyar és idegen nyelvterületek föld­rajzi találkozásánál egy város sem képes oly hatályos miszsziót kifejteni oktatási intézeteivel, mint Szeged. Második szempont alá esik az országos tanügyi tekintet. A­mik a tanintézetek igazságtalan elhelye­zésére nézve a nemzeti tekintetek tárgyalásánál elmondottak, szigorúan alkalmazható az, ha or­szágos tanügyi oldaláról vizsgáljuk is a harma­dik egyetem kérdését. Az országos tanügyi te­kintetek nem azt parancsolják, hogy a főiskolák az ország egyes kiváltságos részeiben állítassa­nak föl, hanem igen­is hogy ott szerveztessenek,hol a magyarsági érdekeken kívül a szükséglet is parancsolólag lép föl. Nagy tévedésbe esnék az, a­ki azt hinné, hogy egy providenciáik felsőbb tanügyi politikát Magyarországon fölfedezni képes , mert az a rendszer, a­mely ma el van fogadva, nem tan­ügyi politika, hanem tanügyi vajúdás. A­mint ma az akadémiák ügye áll, nem az újabb kor­mányok hibája , de tagadhatatlan nagy mulasztás terheli az 1868-tóli kormányokat azért, hogy a jogakadémiák ügyének törvényhozás útján való rendelését mindeddig elmulasztották. Kettős hibájuk van az akadémiáknak. Először: nagy számuknál fogva nem bír mindegyik a hivatásához mért erős provinciával. Másodszor : az új tanulmányi rendszer sze­rint a jogi és államtudományi tudori fokozat el nem nyerhetése miatt ezen akadémiák messze az egyetem mögött maradnak, sőt ennek és a tanszabadságnak hiányában az egyetemek mel­lett végkép fölöslegesekké váltak ; évről évre ta­pasztalható hanyatlásuk ezen állítás igazolására szolgál. Nem lehet megérteni országos tanügyi szem­pontból, mi célja lehet a győri akadémiának a pozsonyi, pápai és pesti főiskolák között, vagy a pozsonyinak a nevezett intézetek mellet? Vagy mi által van indokolva az ország ke­leti részében a nagyváradi akadémia, midőn a kolozsvári egyetem kelet-magyarországi hivatá­sáról beszélünk ? De a­mi a habozást s az indokolatlanságo­kat bekoronázza, az a n.­szebeni német jogaka­démia megtűrése. Eltekintve attól, hogy egy erdélyi egyetem mellett nagy adag könnyelmű­ségre mutat egy n.­szebeni akadémiát is fönn­tartani, kétségtelen, hogy egy német akadémiá­nak N. Szebenben lett szervezése nem egyéb szász legyezgetésnél, s veszedelmes praecedens arra, hogy más nemzetiségek hasonló kedvez- l ményt követelhessenek. Ellenben országos tan­ügyi tekintetekből valóságos sérelem, hogy 1000 négyszögmértföldön lakó adózó polgárok érdeke mindekkoráig semmibe sem vétetett. A tanügy­nek is, a nemzetiségnek is üdvösebb lett volna, ha Szegeden, az alföld szívében, állíttatott volna föl egy főiskola. A város, mely állami segély nélkül oly nagy mérvű áldozatot hozott a tan­ügynek, a­melynek kebelében az alföldnek oly számos gyermeke nyer évente neveltetést, méltó arra, hogy buzgó törekvései és áldozatai egy főiskolában nyertek volna némi rekompenzációt. Ezt kívánta volna Csongrád, Csanád, Békés, Torontál, Bács, Temes, Krassó és Szörény me­gyék érdeke. De fájdalom, az alföld és Szeged érdeke vajmi ritkán talál kielégítésre, sőt épen azon érdekek közé sülyedt, a­melyeknek sorsa az agyon­­hallgatás. Addig, míg az akadémiák voltak napiren­den s régi szervezetükben is elég hasznot tehet­­tek a tanügynek, addig egy akadémia elégítette volna ki Szeged igényeit; ma azonban, midőn az összes akadémiák eltörlése is méltán lehetne napirenden, Szegednek akadémiát adni inprakti­­kus és célra nem vezető lenne. Ma egy tanerők­kel jól ellátott egyetemnek van értelme, vérsze­génységben szenvedő akadémia a tanügynek csak hátrányára lehet. A kormánynak belügyei közé tartozik, ha vajjon az akadémiák megszüntetése után s ezek költségén kivánja-e az egyetemet fölállítani ; — közömbös kérdés marad ez Szegedre; fontos kérdés­reá és az alföldre nézve: egy egyetem fölállítása lehet. Sok számos előnytől eltekintve, Szegednek 75—80.000-nyi magyar lakossága is egy oly kincs, melyet a nemzeti közművelődésre réges­­régen ki kellett volna zsákmányolni kormány­nak és törvényhozásnak egyaránt. Szeged azon­ban elég szerencsétlen, hogy ily módon még ki nem zsákmányoltatott. Eltekintve még attól is , hogy természetes közlekedési elő­nyökön alapuló nevezetes keres­kedelme, egy sajátszerű , virágzásnak induló magyar ipara van, fölötte figyelemreméltó jelen­ség : közép és elemi iskoláinak idegen ajkúak általi túltömöttsége. A szegedi főgymnázium minden időben egyike volt a legvirágzóbb középiskoláknak. — Már e század elején is birt 800—850 tanulóval; ez oly jelenség, a­minőt évtizedek után sem pro­dukált egyetlen hazai gimnázium, nem véve ki a fővárosi középiskolákat sem. E fölötte nagy létszámot változó körülmények között is megtar­totta a szegedi főgymnázium ; a hetvenes évek­ben ismét rohamosan emelkedett a tanulók szá­ma, ugyannyira, hogy a katasztrófa előtt az 1878—9-iki iskolai évben tanulóinak száma 850-re rúgott föl. Oly tekintélyes szám, a­melynek befogadá­sára nem egy gymnázium lenne hivatva. 1800- ban, majd később 1825. és 1826 ban is a gym­­náziumi tanulók száma meghaladta a 800-at , tehát majdnem egy század bizonyít állandóan a tekintetben, hogy Szeged az alvidék valódi ter­mészetes és nem mesterséges központja. Mennyire emporuma Szeged a vidéknek s különösen mily nagy szükségletét pótolja Toron­tál, Temes, Krassó, Bács, Szörény, Arad, Csa­nád és Csongrád tanuló ifjúságának, kitűnik ez a szegedi főgymnázium 1879. évi adataiból. Illetőség szerint tanult a szegedi főgymná­­ziumban : torontálmegyei 200, bács-bodroghme­­gyei 81, temesmegyei 53, csongrádmegyei 40, csanádmegyei 27, krassómegyei 24, pest-kis-kun­­megyei 17, békésmegyei 14, aradmegyei 11, szörénymegyei 9, fehérmegyei 4, szatmármegyei 3, szabolcsmegyei 2, vas-, Veszprém- és zala­­megyei 6, horvát-szlavonországi 3, felvidéki 20, dunántúli 14, szegedi illetőségű 343. Egyedül a bánát és Bács-Bodrogra esik 400 szegedi gymnáziumba járó tanuló ; a Tiszán túlra esik 100. Ezek a számok minden okoskodásnál s ezer meg ezer érvnél ékesebben szólnak.­­ Csupán a szegedi főgymnázium statisztikája ele­gendő arra, hogy Szeged nagy jelentősége, kul­turális , nemzeti hivatása azonnal fölismertessék. De hátra van még a reál- és a polgári, úgy az elemi iskolába járó vidéki tanulók rendkívül nagy száma, minden habozás nélkül ki lehet mondanunk, hogy a szegedi közép- és elemi iskolákba 1000-nél több vidéki tanul évenként. Nagyban emeli e szám jelentőségét azon örvende­­ten körülmény, hogy ezen nagyszámú vidéki ta­nulók nagy része azon bánsági és bácskai svábok gyermekei, a­kik kultúrájuk által az alvidék sorsára döntő befolyással lesznek. Érdekében áll tehát az országnak, hogy ezen, Szegedre szokott idegen ajkú, de hazafias elemet a magyar nem­­­zeti eszmének, szokásoknak s a magyar nyelv­nek megnyerje , mert magyarosodásuk kiszámít­­hatlan hatással lesz az alvidék politikai és nem­ A külföldi szakértők munkálata. (Folytatás.) A töltések oldallejtőinek hajlási szöge nagy fontossággal bír. A folyó oldalán minél laposabb lejtő ajánlatos, de semmi esetre sem szabadna neki meredekebbnek lenni, mint 1 : 3. Belől a magasság legalább is oly arányban álljon az alaphoz, mint 1 : 1. vagy 1 : 11/2, úgy a tölté­seket mint a padkákat illetőleg. Látva a töltések gondozásának tökéletlen­ségeit és némelykor teljes hiányát, mely azok épségben tartását illetőleg gyakran nagy hossza­kon előfordul, és azon gondatlanságot, melylyel a szakadások kijavíttatunk, a bizottság köteles­ségének tartja erre a kormány figyelmét fölhív­ni , mert kárbaveszett fáradság költséges tölté­seket építeni, ha ezeknek jó karban tartása el­mulasztatik.­­ Példákat hozhatnánk föl, a­hol töltések, melyek egy építkezési hiba folytán elszakadtak, a jövő árvízkor ugyanazon ponto­kon söpörtettek el, egyedül azért, mert roszul és hanyagon javíttattak ki. Ugyanazon szabá­lyokat kell követni a töltések kijavításánál is, mint azok építésénél; a­mi pedig azok jó kar­ban tartását illeti, nem kell külön szabályokat fölemlíteni, mert ezek úgyis általánosan ismer­tek. A bizottság tehát arra szorítkozik, hogy egy általános szabályzat fölállítását sürgesse, a­mely kötelező legyen mindenkire nézve, legyen az társulat vagy magán­ember, a­ki a töltések fönntartásáról gondoskodik. Ezen szabályzatban föl kellene sorolni a rendes szabályokat, a­me­lyek figyelembe veendők a töltések fönntartásá­nál, jelesen m­gasságuk megtartását, koronáju­kat, oldalfalaikat és padkáikat, az őket egész felületükön borító növényzetet és a lábukat úgy kívül mint belül védő ültetvényeket stb. illető­leg. Ajánlja azonkívül, hogy a töltések közelé­ben helyenkint raktárak építtessenek, a­melyek­ben a veszélyben forgó töltés kijavítására szük­séges anyag és szerszámok őriztetnének. Egy társulat sem szegülhetne ellen egy ily szabály­zatnak, veszélyeztetett önkormányzatát emleget­ve. Ha töltéseit elhanyagolja, nem csak a védel­mére bízott területet kockáztatja, de a szomszéd társulatokét is ; nem engedhető tehát meg neki, hogy töltéseit hanyagon gondozza, s a kormány­nak ilyenkor nemcsak jogában áll, de köteles­sége is közbelépni, hogy a közös erőfeszítést azon célra irányozza, mely minden egyes társu­lat megalakulását és lételét okadatolja, vagy más szavakkal, működjék az egész völgy üd­véért, mely roppant területénél és érdekei fon­tosságánál fogva itt a közérdekkel egyértelmű. Hogy a töltések megőrzése nagy árvizek alkalmával jobban biztosíttassék, célszerű volna a Tisza völgyében is létesíteni oly intézkedése­ket, a­milyenek más nagy medencékben hasz­náltatnak, melyek által a partmenti lakossággal közöltetnék az árvizek közeledése, midőn azok kezdenek a partokon túlemelkedni s a lapályokra kiömleni, továbbá tudtukra adatnék azoknak valószínű haladása és magassága. Föl volna te­hát állítandó egy másik szabályzat is, mely az árvizek ki­aladását illető figyelmeztetések sebes továbbítása és azoknak az érdekelt lakossággali közlése körül követendő eljárásra vonatkoznék. Előre intve, a lakosság jobban felügyelhetne töltéseinek veszélyben forgó pontjaira, előre megtehetné a szakadások meggátlására vagy azoknak rögtöni kijavítására szükséges intézke­déseket. Az eredmény, melyre itt törekedni kell, az, hogy a társulatok vagy közegek egyszer­­mindenkorra tudják, hogy mi a teendőjük, ha az árvizek közeledése nekik tudtukra adatik, s ezt a kérdéses szabályzat által lehet elérni. Végre, hogy bevégezze azon észrevételeket, a­melyekre a Tiszának és mellékfolyóinak meg­vizsgálása őt ösztönözte, a bizottság kijelenti, hogy igen nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a kormány a társulatokra és az általuk végrehajtandó munkálatokra határozottabb és erélyesebb befolyással bírjon. Úgy tetszik neki, mintha ezen társulatok nem bírnának egy egy­séges vezetéssel és mintha nem mindig dolgoz­tak volna, a­mint pedig kellett volna, egy kö­zös cél elérésén. Ez magyarázza meg a töltések általános vonalában levő túlságos nagy szabály­talanságot, valamint azt, mely ebből az ármeder szélességére nézve származott. Egyátalán szüksé­ges, hogy kivétel nélkül minden munkálatnál az egyes társulatok a kormánytól függjenek, úgy, hogy semmi munkálat annak jóváhagyása nélkül végre ne hajtassék; ezen jóváhagyás pedig csakis a Tiszánál alkalmazott állammérnökök előterjesztésére, és egy, a közlekedési miniszter úr melé adott, minden a közmunkát érdeklő kérdésben kihallgatandó műszaki tanács vélemé­nyezése után adassék meg. Már előbb említet­tük, midőn a töltések által okozott szorulatokról beszéltünk, hogy az alföld-fiumei vasút Szeged fölötti Tisza hídja rosz irányban épült, minél fogva rosz helyen állanak a közelében levő töl­tések is. Midőn a bizottság e tekintetben a helyszínen észrevételeket tett, azt a választ nyerte, hogy azon híd a folyammérnökök meg­hallgatása nélkül épült. A bizottság tehát azt tartja, hogy ezentúl minden ilynemű munkála­toknál, kiváltképen pedig olyanoknál, melyek vagy a hajózásnak, vagy a víz lefolyásának árthatnának, a terveket csak akkor kellene jó­váhagyni és azok végrehajtását csak akkor megengedni, ha az érdekelt szakosztályok egy­mással írásbelileg tárgyalták már az ügyet, mely alkalommal a Tisza folyó mérnökei mindig föl­­szóllíttatnának netaláni észrevételeik közlésére, minek bevégeztével az említett műszaki tanács adna véleményt. Szükséges azonkívül, hogy ki­vétel nélkül minden munkálatra szóló tervek, akár vasút­társaságok, akár más társulatok vagy magánemberek által legyenek bemutatva, asok fontossága szerint vagy a kormány, vagy annak közegei által megvizsgáltassanak és jóváhagyas­sanak, és hogy azok kivitele mindig az állam­mérnökök ellenőrzése alatt történjék, kik arra fölügyelni tartozzanak, hogy minden munka a szükséges gonddal és az előírt szabályoknak megfelelően hajtassék végre. Ugyanezen intézke­dést ki kell terjeszteni mindenre, a­mi a tölté­sek jó karban tartására tartozik, hogy a kor­mány mindig képes legyen magának arról meg­győződést szerezni, hogy úgy a töltések fönn­tartását, mint bárminemű egyéb munkálatot ille­tőleg rendeletei pontosan követtetnek.­­ Csakis ilynemű intézkedések által javítható a a jelen­legi helyzet és csak így fogja a folyó kezelése megnyerni az összhangzást, mely nélkül minden munka és minden a Tiszavölgy újjászületésére célzó törekvés dacára nem lenne biztos azon nagy munka sikere, a­melyen már oly régóta dolgoznak. Hallottuk, hogy ezen intézkedések teljesü­lését és jó sikerét akadályozza azon nagy kü­lönbség, mely az egyes társulatok között van. Ma némely társulat igen nagy jövedelemmel bír, míg másoké teljesen elégtelen arra, hogy kötelezettségeiknek megfelelhessenek.­­ Ha ez csakugyan igy van, segélyezni kellene őket a többi társulatok jövedelméből vett pénzzel. Fran­ciaországban, hol némely megye szegénységénél fogva nem képes a reárótt terheknek megfelelni, főképen a­mi az útépítést illeti, a kormány őket az összes megyék jövedelméből vett pénzalapból segélyezi. Hasonlóképen lehetne eljárni a Tiszá­nál is, és a társulatok jövedelmétől elvont cse­kély összegekből alakítani ezen folyó számára egy közös pénzalapot, melyből a szegényebb társulatok segélyeztetnének, úgy, hogy töltéseik fönntartására képesíttessenek, annyival inkább, mert sokszor ettől függ a szomszéd társulatok és roppant területek biztonsága. IV. fejezet. A Tisza mellékfolyóira vonatkozó némely kérdés. A bizottság a tiszának egy mellékfolyóját sem tekintette meg részletesen. Látogatásai a Szamos medencéjét illetőleg az ecsedi lápra, a Bodrognál pedig ezen folyó alsó részére és az Oodova-Tapolyra szorítkoztak. A Kőrös meden­céjének középső részét utazta be, hogy m­egis­merkedjék az ott végrehajtott munkálatokkal, és hogy megtudja, mi volna ott még teendő ezen folyó különböző ágai és a Beretyó vizének lehető leggyorsabb levezetése céljából. Az egész Maro­son csak a torkolatánál tervezett elvezetést ta­nulmányozta a helyszínen. Végre pedig a Bega táplálásának és árvizei fölöslegének a Temesbe való levezetésének kérdésével foglalkozott és ta­nulmányait az Alibunári mocsár kiszárítására célzó tervvel fejezte be. Ezen különböző folyók természete a Tiszáé­val egyforma. Mindegyik roppant kigyódzó vo­nalban halad, s midőn azelőtt kiáradtak, vizük szabadon szétterült a síkságon, a­hol hosszabb vagy rövidebb ideig állva megakadályozta a rendszeres földművelést. Mindegyik mentén sok átmetszés ásatott, töltések épültek, melyekre ugyanazon észrevételek és következtetések alkal­mazhatók, melyek az előbbi fejezetekben a Ti­szára vonatkozólag kifejtettek. A bizottság nem tartja célszerűnek azokat itt ismételni, és min­den, a­mit a főfolyó javítására vonatkozó intéz­kedéseket illetőleg mondottunk, a mellékfolyókra nézve is minden tekintetben áll, így tehát ezek mindegyikénél csak az élénkbe terjesztett kér­désekre fogunk felelni. 1. §. A Szamos és az ecsedi láp. A Szamos árvizei azon ponttól kezdve, hol az a síkságba lép, a folyó két partját nagy tá­volságra elöntik. A jobb part azonfölül alá van vetve még a Tisza és két kis folyó, a Túr és Batár árvizeinek is. A balparton pedig a Sza­mos árvizét még növeli a Krasznáé. Nagy víz­kor az elöntött terület némelykor 68,000 hek­tárt tesz ki. Szatmár és a Namény közelében fekvő Sza­mos torkolata között 22 átmetszés volt tervez­ve, a­melynek azonban körülbelül csak fele hajtatott végre. A­mint már a II. és III. feje­zetben is fejtegettük, a Tiszavölgy felsőbb ré­szeiben az árvizek haladását inkább kellene lassítani, mint siettetni, s így, hacsak más sür­gős érdekek nem követelik, a többi átmetszés kiemelését el kellene halasztani akkorra, midőn a Tisza alul már egészen szabályozva lesz és képes leend megfelelni azon árvíznövekedésnek, mely a Szamos teljes szabályozásának eredmé­nye lesz, Így lehetőleg el fog kerültetni az, hogy a Szamos árvizének legmagasabb pontja egy időre essék a Tiszáéval. A­mi a Szamosnak ugyanazon szakán lévő töltéseket illeti, azok még csak részben és nem kielégítő módon épültek föl, minélfogva a part­menti síkság még gyakran elöntetik. A Szamos torkolata és Szatmár közötti tá­volság közepe táján a balparton fekszik a ter­jedelmes ecsedi láp, mely egészen a folyó köze­léig ér és 40,000 hectarra terjed; árvízkor a folyó vize ebbe is benyomul. A Kraszna, mely a lápot egész hosszában szeli, lassankint fölisza­­polta medrét a torkolat környékén, úgy hogy a mocsár nagy kiterjedést nyert s most is nő, a föliszapolás terjedésével lépést tartva. Jelenleg a Kraszna medre már majdnem eltűnt azon vi­zi növényzetben, mely e roppant térséget bo­rítja, s minthogy a viz ily körülmények között nem folyhat le, a láp napról napra mindinkább hasznavehetetlenné és hozzájárulhatlanná vált. Már többször készültek ennek kiszárítására ter­vek, melyek közül némelyiknek végrehajtása is megkísértetett, de nem sikerült. A múlt század végén már ástak egy csatornát is a láp köze­pén és hosszában, de mivel nem birt elegendő nagy méretekkel és mert lehetetlen volt tölté­­zettségi viszonyainak alakulására. A tények szól­nak állításaink mellett. (Folyt. köv.)

Next