Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-10-18 / 171. szám
Huszonegyedik évfolyam 1899. 171-ik szám. Szombat október 18-án. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Szerkesztőségi iroda : holnap szellemi Timit illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. ez. a. az udvarban balra. Kiadóhivatal: Berber Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papirraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, okt. 17. Míg az utóbbi napokban — az egyetem kérdésének fölvetése és egyéb alkalomból — egyszerre három vidéki lap polemizált ellenünk s közvetve Szeged ellen: tegnap egy bomba ütött közénk a fővárosból: az „Ellenőr“ cikke. Fájdalmas megütközéssel olvastuk ezt a cikket, amely valóságos dörgő filipssika ellentünk, szegediek ellen. Máltáit mégütkő festettedik pedig rajta, mert az „Ellenőr“ szerencsétlenségünk gyászos napja óta egész mostanig — majdnem fölülmúlva társait — mindig csak «'* kgrtfélegebb' rókda&zenv hkfigjátf szólt rólunk, csak biztató s bátoritó száma volt hozzánk. — És most egyszerre a „Qousque tandem abutere“ hangján cicerei vádbeszédet tart ellenünk, mintha mindannyian egy-egy Catillna volnánk, akik hélytelett magaviseletünkkel mármár kimerítettük volna az ország türelmét. Ha a hí „Ell.“-nél csak fölületesen is figyel emű filért kisérték lapunkat, tudni fogják, hogy mi semmitől sem voltunk távolabb, mint attól, hogy a helyi hibákat takargassuk, vagy akár egyesek, osztályok, avagy a nagy közönség gyöngeségeinek hízelegjünk, sőt ellenkezőleg, nem egyszer kíméletlen önbírálatot gyakoroltunk. Ennélfogva talán az „Eb. “ is elhiszi nekünk, hogy nem a helyi — különben megbocsátható — elfogultság beszél belőlünk, midőn éles támadása ellen állást foglalunk , kijelentjük, hogy amennyire túlzottnak tartjuk és fájlaljuk azt, éppúgy nem értjük. Hiszen való igaz, hogy Szegeden vannak elemek, — darócban és kabátban egyaránt — akik részint obskuritásukkal, részint könnyelműségükkel majdnem napról-napra kompromittálják ezt a szegény, szerencsétlen várost és nehezítik úgyis súlyos helyzetét; de az az incidens, mely az Ellenőrt anynyira fölháborította ellenünk, nem ezek műve, és abból sehogy sem találhatjuk indokoltnak azt a vádat, amit az „E11.“ Szeged város törvényhatósági közgyűlésének a fejéhez sújt: a bizalmat- lanság vádját a királybiztos és tanácsosai iránt. Az olvasó bizonyára kitalálta már, hogy közgyűlésünknek a Taschler-féle indítvány alapján keletkezett határozata s illetőleg fölterjesztéséről van szó. De aki a szóban forgó ülésnek e tárgyban tartott tanácskozásán jelen volt, vagy aki azt csak lapunk szigorúan tárgyias, ha leírásából ismeri, tudni fogja azt is, hogy a kérdéses határozat, a bizalom és a lejalitás teljes megóvása mellett hozatott s ez úgy az elmondott beszédekben — egynek kivételével — mint a kir. biztos úrhoz intézett föliratban pregnáns kifejezést nyert. Hiszen az aggodalomnyilvánítás még talán csak nem bizalmatlanság ? Sőt ellenkezőleg, a kérelmezés alapja épen a bizalom , mert e nélkül az létre sem jöhetett volna. És kérjük az Ellenőrt: ne feledje, hogy akit egyszer a kígyó megcsípi, az a gyíktól is fél; ne feledje továbbá, hogy a kifejezett aggodalom műszaki munka irányában nyilvánult, amely tehát nem érintheti sem a kir. biztost, sem annak nem szakértő tanácsosait, és végre ne feledje, hogy mi már keserű tapasztalatokat szeszereztünk arról, hogy a szakértők nem csalhatatlanok. Az „El.“ indokolatlan fölháborodásában még izgatásról és izgatókról is beszél ez alkalomból. No, ha az Ellenőr úgy megismerné az inkriminált határozat okozóját, az indítványozót, mint ahogy mi itthon ismerjük, bizonyára utólag maga is megmosolyogná állítását. Ép oly túlzása és igaztalansága ez az „Ell.“-nek, mint az az állítása, amit a „szegedi nagyhangú uraknak“ mond, hogy : „követeléseikkel már régen túlléptek a mérséklet határán.“ Nem tudjuk, kiket ért laptársunk a „nagyhangú urak“ alatt, annál kevésbé, hogy melyek azok a „követe- lések“, amikkel régen túllépték volna már a mérséklet határait. Mi csak azokról tudunk, amik a nyilvánosság előtt történtek, de azok ugyan nem igazolják ezt a kifikadást. Szegeden tudtunkkal még senki sem lépett, föl „követelésekkel“ ; itt kérni — s nem követelni — csak a közönség megbízott testülete van hivatva, ez pedig eddig még ugyancsak édeskeveset kért a közigazgatás költségeire szükséges pénzsegélyen kintíl, s momentuózusabb dolgokban — ezt amoétáfiit és a percsórai ügyben tett fölgerjesztését kivéve — mondhatni, semmitt, mi legalább nem tudunk. A „szegedi egyetem“ ügye még nem került elő hivatalos alakban , de biztosíthatjuk az Ellenőrt, hogy ezt sem fogjuk úgy kérni, hogy : „add, uram, de mindjárt!“ Tárgyalás alatt van még a gazdasági tanintézet ügye. Ez is a jó isten tudja, mikor lesz nyélbeütve a mi nevezetes „energiánk“ mellett! Ennyiből állanak még eddig Szeged „követelései.“ — Higgye meg az „Ellenőr“ , nem az a mi bajunk, hogy túlkövetelők volnánk, hanem az, hogy elhanyagoljuk a saját, olykor igen fontos érdekeinket. Nem akarunk az „E11.“ támadásának minden, a múltba is visszamenő részleteire kiterjeszkedni, mert ez nagyon messze vezetne; csak arra figyelmeztetjük meg laptársunkat, hogy nagy ellentmondásba jött magával, midőn a föntebbi kifakadás után kijelenti, hogy ő is óhajtja, sőt el is várja az országtól, hogy „Szeged érdekében minden lehető megtétessék.“ Hiszen mi is csak ezt akarjuk, de ha már ez a szegény ország eddig is annyit áldozott, az „EJt.“ szerint, Szegedért, hogy követeléseinkkel már rég túlléptük a mérséklet határát, akkor nem kívánhatunk már többet s akkor megmaradhatunk romnak. Ezt pedig laptársunk sem akarja. Belátjuk mi is, hogy „nem az ország van Szegedért“, de azt már nem ismerhetjük be, hogy az ország áldozatkészségére csak addig tarthatunk számot, „ameddig megérdemeljük.“ Mi az áldozatot már kiérdemeltük szerencsétlenségünk által, amelyet — s ezt ne feledje az „El.“ — országos intézmény, a tiszaszabályozás hozott reánk. És, szerintünk, az ország nem csupán Szegedért hoz áldozatot, hanem hoz önmagáért; mert Szegedre az országnak szüksége van; mert Szeged nélkül Magyarország — mint Kossuth mondá — csonka maradna. Mindezek után arra kérjük az Ellenőrt : ne higyje azt, hogy itt Isten tudja miféle izgatás és vészharanghúzás volt, és az ilyenek hirdetésével ne igyekezzék bennünket a bajban még kompromittálni is. Hiszen, fájdalom, eléggé kompromittáljuk mi magunk is magunkat más dolgokkal, inkább segítsenek azt elsimítgatni a világ előtt addig, amíg talpra állhatunk és más világot teremthetünk Szegeden. — A német-osztrák-magyar szövetség megkötéséről közelebb fölmerült hírt Bécsben alaptalannak jelentik. — Temes megye és az ínség. Temes megye bizottsági gyűlésének fölterjesztésére a pénzügyminiszter elrendelte, hogy a résztermés fodrán leginkább sújtott községekben az adótartozás behajtására a jövő aratás befejezéséig állami végrehajtók ne alkalmaztassanak. E községek a dettai szolgabiró-járásban : Birda, Szkulya, Brestye, Butyin, Parkoszova, Denta, Datta, Opatica, Gattaja, Moritzföld, Geztenyes, Omor, Kamara Szt. György, Zárda-Szt.György, Berekuca, Nagy-Semlak, Kis Semlak és Sósdia ; a csákóvai járásban : Csakovár, Fólva, Gilád, Liebling, Liget, Petromány, Obád, Lipeth, Vojtek és Zsebely ; a buziási járásban : Rakovár, Sirbora, Buziás, Szilás, Huttyias, Rakovica, Kádár, Dubosz, Nagy-Köveres, Dragsina, Niczkyfalva, Fikatár, Dragojest, Ohaba-Forgács, Rittberg, Magyar Szákos, Török Szákos, Ikloda, Szinerszeg, Daruvár, Képét, Román-Szamora, Berény, Cserna, Unip, Újlak, Vukova és Blazsova ; a verseci járásban : Jabuka, Mesics, Solcskca, Klopodia, Ferendia, Ludric, Kastély, Markovec, Moravica, Dazsánfalva, Paulis, Rettisova, Nagy-Szredistye, Tót-Sztamora, Kis-Gáj, Varadia, Vlajkovec, Vojvodinc, Podporány, Nagy- Zsám és Vattina. Ezenkívül a belügyminiszter úr intézkedett, hogy a jövő vetésre szükséges vetőmag beszerzésére a sújtott községek részére kölcsön is adassék, s e célra 200,000 frtot bocsátott rendelkezésre, mely összegből 100,000 frtot már utalványozott is. Egyúttal a netán előfordulható visszaélések elkerülésére határozottan kijelentette a belügyminiszter, hogy csakis olyan birtokosok részesíttessenek kölcsönökben, akik arra tényleg rá vannak szorulva, hogy ezen kölcsönök semmi másra, mint tisztán a vetőmag beszerzésére fordíttassanak. — A hadsereg békelétszámánál — mint múlt számunkban már említettük — nagyobbérvű szabadságolás által tervez a hadügyi kormány némi költségmegtakarításokat. A bécsi Extrább szerint máris utasíttottak a csapatparancsnokságok, hogy — a Boszniában álló csapatrészek kivételével — minden gyalogezrednél azonnal ezredenként kétszáz ember szabadságolandó. A szabadságolás a télen át március hó végéig tart. Nov. végén ezredenként további száz ember nyer elbocsátást ugyanezen időpontig. A rendelet határozottan kimondja, hogy e rendszabály által nem érintettek az évenként engedélyezteni szokott rendes szabadságolások. A rendszabály hatálya 70 gyalogezredre s mintegy 30 vadász-zászlóaljra terjed ki s 23.000 embernek nyújt rendkívüli szabadságolást, miáltal a hadügyi budgetben körülbelül egy millióra menő megtakarítást érnek el. A Tagbr. a fentebbiekkel azonos tartalmú közleményéhez hozzáteszi: „E rendszabály politikai és gazdasági jelentőségére nézve nem engedjük át magunkat csalódásnak. Itt csak ideiglenes szabadságolásról, nem pedig arról van szó, amit rendesen a hadsereg leszállítása alatt értenek. A kormány mindenesetre jól megválaszta az időpontot. A tömeges szabadságolás közvetlenül a védtörvény tárgyalása előtt megteendi az általa kívánt hatást. A rendszabály azt is valószínűvé teszi, hogy legalább áprilisig harcias eventualitásoktól menten maradunk, végig ragaszkodnak követelésükhöz. Ezt a magánjellegű megállapodást a horvát küldöttségi tagok még egyszer meg fogják hányni Zágrábban, mielőtt a magyar országgyűlésre megint feljönnének. — A pétervári lapok — a Golosz, Sz. Pét. Vjed, s Nov. Vremja—az angol-afghán ügyekkel foglalkoznak. Mint villámcsapás hatott rájuk a hír, hogy az angol sereg Kabul előtt áll,már benne is van. Szerk.) s valamennyien azon véleményben vannak, hogy Oroszországnak talpon kell állania s biztosítania határait Közép-Ázsiában épen úgy, mint Poroszország s Ausztria-Magyarország felől is. A Nov. Vremja így szól : „Oroszország s Anglia, a medve s a tengeri szörny, összeütközésbe fognak jönni; nemsokára szükségessé válik, megszabni a szárazföldi határt Oroszország s Anglia között.“ A harcias Sz. P. VI. nagyban sürgeti a háborút Anglia ellen. — A horvát regnikoláris küldöttség tagjainak legnagyobb része, úgy, miként más képviselők, a napokban elhagyták a fővárost. A regnikoláris küldöttség tagjai — mint a P. N. értesül — eltávozásuk előtt magánértekezletet tartottak a pénzügyi kiegyezés főbb kérdéseiről. A legfontosabb tételt a határőrvidék ügye képezte. Azon kérdés fölött, hogy a határőrvidék bekeblezéséhez egészen a szakításig ragaszkodjanak, körülbelül két egyenlő csoportra oszlottak az ellenkező szavazatok. A határőrvidéki indirekt jövedelmek kérdésében egyhangúlag abban egyeztek meg, hogy A tiszavölgyi társulat központi bizottsága által 1879. évi junius hó 16-án és 17-én rendezett szakértői értekezlet eredménye. * Bevezetés. A tiszavölgyi társulat központi bizottsága a Tiszavölgyén fölmerült rendkívüli bajok orvoslása tárgyában 1879. junius 16 ikára egy enquetszerű szakértői értekezletet hivott egybe, abból a célból, hogy ennek tárgyalásai egyfelől a központi bizottságnak jövendő magatartását illetőleg tájékozásul szolgáljanak, de másfelől a magas kormány feladatát s a behívandó külföldi szakférfiak munkálkodását is megkönnyítsék. Az értekezlet rendezésére a központi bizottság gróf Károlyi Sándor elnöklete alatt egy dr. Lipthay Béla, Dániel Ernő és dr. Darányi Ignác központi bizottsági titkárból álló albizottságot küldött ki, amely Bodoki Lajos orsz. középítészeti felügyelő szíves közbejöttével eleve megállapító azon kérdéseket, amelyek a szakértői értekezlet tárgyát képezendik. * E kérdések a következők : 1. Mik lehetnek okai az árviz-szinek rendkívüli magasságának a Tiszában és mellékfolyóiban ? Minő befolyást gyakorolnak az említett folyókban az árviz-szin általános fölemelésére az utóbbi években tapasztalt rendkívüli csapadékmennyiség, az alkalmazott szabályozási és árvédelmi rendszer, vagy az eddig keresztül vitt építkezések jelenlegi állapota, és végre a folyók eredeténél és azok mentén eszközölt erdőirtások ? 2. A jelen rendszer keretében mely védmunkák azok, amelyek tervbe vetettek ugyan, de eddig végrehajtva nem lőnek? Mi gátolja ezek végrehajtását? Mennyire fog javulni a helyzet, föltéve, hogy a már folyamatban lévő szabályozási és árvédelmi rendszerbe tartozó építkezések tökéletesen befejeztetnének ? Amennyiben az erdőpusztítások befolyással lennének az árvízszin emelkedésére, lehetséges és célszerű lenne e a folyók eredeténél és azok mentén levő kopasz hegyoldalakat befásitani ? Minő kiterjedésű a befásitandó terület ? Mily módon s minő költségekkel lehetne a befásitást keresztül vinni ? 3. A Tisza és mellékfolyóinak minő kiterjedésű a vízgyűjtő területe egyenként, és ezen területekről a legmagasabb áradások alkalmával mennyi víz ömlik másodpercenként az egyes folyókba ? Minthogy pedig a Tisza és összes mellékfolyóinak árvizei nem szoktak mindannyian összetalálkozni, mennyi a Tisza legnagyobb víztömege másodpercenkint a Szamos beömlése fölött . * A föntebbi címen egy nyomtatott füzetbe foglalva vettük az abban jelzett ismert szakértekezlet tanácskozásainak egybefoglalását, amelyet, mint közérdekűt s mint vidékünket közel érdeklőt, egész terjedelmében közlünk-Szerk.