Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-10-18 / 171. szám

Huszonegyedik évfolyam 1899. 171-ik szám. Szombat október 18-án. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincs­tári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Szerkesztőségi iroda : hol­n­ap szellemi Timit illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. ez. a. az udvarban balra. Kiadóhivatal: Berber Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papirraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, okt. 17. Míg az utóbbi napokban — az egyetem kérdésének fölvetése és egyéb alkalomból — egyszerre három vidéki lap polemizált ellenünk s közvetve Szeged ellen: tegnap egy bomba ütött közénk a fővárosból: az „Ellenőr“ cikke. Fájdalmas megütközéssel olvastuk ezt a cikket, a­mely valóságos dörgő filipssika ellentün­k, szegediek ellen. Mál­táit m­égüt­kő fe­st­e­tte­di­k pedig rajta, mert az „Ellenőr“ szerencsétlenségünk gyá­szos napja óta egész mostanig — majd­nem­ fölülmúlva társait — mindig csak «'* k­grtfélegebb' rókda&zenv hkfigjátf szólt rólunk, csak biztató s bátoritó száma volt hozzánk­. — És most egyszerre a „Qousque tandem abutere“ hangján ci­­cerei vád­beszédet tart ellenünk, mintha mindannyian egy­-egy Catillna volnánk, a­kik hélytelett magaviseletünkkel m­ár­­már kimerítettük volna az ország tü­relmét. Ha a hí „Ell.“-nél csak fölületesen is fi­gyel emű filért kisérték lapunka­t, tudni fogják, hogy­ mi semmitől sem voltunk távolabb, mint attól, hogy a helyi hi­bákat takargassuk, vagy akár egyesek, osztályok, avagy a nagy közönség gyön­­geségeinek hízelegjünk, sőt ellenkezőleg, nem egyszer kíméletlen önbírálatot gya­koroltunk. Ennélfogva talán az „Eb­. “ is elhiszi nekünk, hogy nem a helyi — különben megbocsátható — elfogultság beszél belőlünk, midőn éles támadása ellen állást foglalunk , kijelentjük, hogy a­mennyire túlzottnak tartjuk és fájlal­juk azt, épp­úgy nem értjük. Hiszen való igaz, hogy Szegeden vannak elemek, — darócban és kabát­ban egyaránt — a­kik részint obskuri­­tásukka­l, részint könnyelműségükkel majdnem napról-napra kompromittál­ják ezt a szegény, szerencsétlen várost és nehezítik úgyis súlyos helyzetét; de az az incidens, mely az Ellenőrt any­­nyira fölháborította ellenünk, nem ezek műve, és abból sehogy sem találhatjuk indokoltnak azt­ a vádat, a­mit az „E11.“ Szeged város törvényhatósági közgyűlé­sének a fejéhez sújt: a bizalmat- l­a­n­s­á­g­ vádját a királybiztos és taná­csosai iránt.­ Az olvasó bizonyára kitalálta már, hogy közgyűlésünknek a Taschler-féle indítvány alapján keletkezett határozata s illetőleg fölterjesztéséről van szó. De a­ki a szóban forgó ülésnek e tárgyban tartott tanácskozásán jelen volt, vagy a­ki azt csak lapunk szigorúan tárgyias, ha leírásából ismeri, tudni fogja azt is, hogy­ a kérdéses határozat, a bizalom és a lejalitás teljes megóvása mellett hoza­tott s ez úgy az elmondott beszédek­ben — egynek kivételével — mint a kir. biztos úrhoz intézett föliratban pregnáns kifejezést nyert. Hiszen az aggodalom­nyilvánítás még talán csak nem bizalmatlanság ? Sőt ellenkezőleg, a kérelmezés alapja épen a bizalom , mert e nélkül az létre sem jöhetett volna. És kérjük az Ellen­őrt: ne feledje, hogy a­kit egyszer a kígyó megcsípi, az a gyíktól is fél; ne feledje továbbá, hogy a kifejezett aggo­dalom műszaki munka irányában nyilvánult, a­mely tehát nem érintheti sem a kir. biztost, sem annak nem szak­értő tanácsosait, és végre ne feledje, hogy mi már keserű tapasztalatokat sze­szereztünk arról, hogy a szakértők nem csalhatatlanok. Az „El­.“ indokolatlan fölháboro­­dásában még izgatásról és izgatókról is beszél ez alkalomból. No, ha az Ellenőr úgy megismerné az inkriminált határozat okozóját, az indítványozót, mint ahogy mi itthon ismerjük, bizonyára utólag maga is megmosolyogná állítását. Ép oly túlzása és igaztalansága ez az „Ell.“-nek, mint az az állítása, amit a „szegedi nagyhangú uraknak“ mond, hogy : „követeléseikkel már régen túlléptek a mérséklet határán.“ Nem tudjuk, kiket ért laptársunk a „nagyhangú urak“ alatt, annál ke­vésbé, hogy melyek azok a „követe- l­é­s­e­k“, a­mikkel régen túllépték volna m­ár a mérséklet határait. Mi csak azok­ról tudunk, a­mik a nyilvánosság előtt történtek, de azok ugyan nem igazolják ezt­ a kifikadást. Szegeden t­udtunkkal még­ senki sem lépett, föl „követelések­kel“ ; itt kérni — s nem követelni — csak a közönség megbízott testülete van hivatva, ez pedig eddig még ugyancsak édeskeveset kért a közigazgatás költsé­geire szükséges pénzsegélyen kintíl, s mom­entuózusab­b dolgokban — ezt a­­moétáfiit és a percsórai ügyben tett föl­­gerjesztését kivéve — mondhatni, sem­mitt, mi legalább nem tudunk. A „szegedi egyetem“ ügye még nem került elő hivatalos alakban , de biztosíthatjuk az Ellenőrt, hogy ezt sem fogjuk úgy kérni, hogy : „add, uram, de mindjárt!“ Tárgyalás alatt van még a gazdasági tanintézet ügye. Ez is a jó isten tudja, mikor lesz nyél­beütve a mi nevezetes „energiánk“ mellett! Ennyiből állanak még eddig Sze­ged „követelései.“ — Higgye meg az „Ellenőr“ , nem az a mi bajunk, hogy túlkövetelők volnánk, hanem az, hogy elhanyagoljuk a saját, olykor igen fon­tos érdekeinket. Nem akarunk az „E11.“ támadásá­nak minden, a múltba is visszamenő részleteire kiterjeszkedni, mert ez nagyon messze vezetne; csak arra figyelmeztet­jük meg laptársunkat, hogy nagy ellent­mondásba jött magával, midőn a fön­­tebbi kifakadás után kijelenti, hogy ő is óhajtja, sőt el is várja az országtól, hogy „Szeged érdekében minden lehető megtétessék.“ Hiszen mi is csak ezt akarjuk, de ha már ez a szegény or­szág eddig is annyit áldozott, az „EJt.“ szerint, Szegedért, hogy követeléseinkkel már rég túlléptük a mérséklet határát, akkor nem kívánhatunk már többet s akkor megmaradhatunk romnak. Ezt pedig laptársunk sem akarja. Belátjuk mi is, hogy „nem az or­szág van Szegedért“, de azt már nem ismerhetjük be, hogy az ország áldozat­­készségére csak addig tarthatunk számot, „a­meddig megérdemeljü­k.“ Mi az áldozatot már kiérdemeltük sze­rencsétlenségünk által, a­melyet — s ezt ne feledje az „El­.“ — országos intézmény, a tiszaszabályozás hozott reánk. És, szerintünk, az ország nem csupán Szegedért hoz áldozatot, hanem hoz önmagáért; mert Sze­gedre az országnak szüksége van; mert Szeged nélkül Magyarország — mint Kossuth mondá — csonka maradna. Mindezek után arra kérjük az El­lenőrt : ne higyje azt, hogy itt Isten tudja miféle izgatás és vészharanghúzás volt, és az ilyenek hirdetésével ne igyekezzék bennünket a bajban még kompromittálni is. Hiszen, fájdalom, eléggé kompromit­táljuk mi magunk is magunkat más dolgokkal, inkább segítsenek azt elsi­­mítgatni a világ előtt addig, a­míg talpra állhatunk és más világot teremt­hetünk Szegeden. — A német-osztrák-magyar szövetség megkötéséről közelebb fölmerült hírt Bécsben alaptalannak jelentik. — Temes megye és az ínség. Temes megye bizottsági gyűlésének fölterjeszté­sére a pénzügyminiszter elrendelte, hogy a rész­­termés fodrán leginkább sújtott községekben az adótartozás behajtására a jövő aratás befe­jezéséig állami végrehajtók ne alkalmaztas­sanak. E községek a dettai szolgabiró-járásban : Birda, Szkulya, Brestye, Butyin, Parkoszova, Denta, Datta, Opatica, Gattaja, Moritzföld, Gez­­tenyes, Omor, Kamara Szt. György, Zárda-Szt.­­György, Berekuca, Nagy-Semlak, Kis Semlak és Sósdia ; a csákóvai járásban : Csakovár, Fólva, Gilád, Liebling, Liget, Petromány, Obád, Lipeth, Vojtek és Zsebely ; a b­u­z­i­á­s­i járásban : Rakovár, Sirbora, Buziás, Szilás, Huttyias, Rakovica, Kádár, Du­­bosz, Nagy-Köveres, Dragsina, Niczkyfalva, Fikatár, Dragojest, Ohaba-Forgács, Rittberg, Magyar Szákos, Török Szákos, Ikloda, Sziner­­szeg, Daruvár, Képét, Román-Szamora, Berény, Cserna, Unip, Újlak, Vukova és Blazsova ; a v­e­r­s­e­c­i járásban : Jabuka, Mesics, Solcskca, Klopodia, Ferendia, Ludric, Kastély, Markovec, Moravica, Dazsánfalva, Paulis, Retti­­sova, Nagy-Szredistye, Tót-Sztamora, Kis-Gáj, Varadia, Vlajkovec, Vojvodinc, Podporány, Nagy- Zsám és Vattina. Ezenkívül a belügyminiszter úr intézkedett, hogy a jövő vetésre szükséges vetőmag beszer­zésére a sújtott községek részére kölcsön is adassék, s e célra 200,000 frtot bocsátott ren­delkezésre, mely összegből 100,000 frtot már utalványozott is. Egyúttal a netán előfordulható visszaélések elkerülésére határozottan kijelentette a belügyminiszter, hogy csakis olyan birtokosok részesíttessenek kölcsönökben, a­kik arra tény­leg rá vannak szorulva,­­ hogy ezen kölcsönök semmi másra, mint tisztán a vetőmag beszerzé­sére fordíttassanak. — A hadsereg békelétszámá­nál — mint múlt számunkban már említet­tük — nagyobbérvű szabadság­ol­­­á­s által tervez a hadügyi kormány némi költ­ségmegtakarításokat. A bécsi Extrább szerint máris utasíttottak a csapatparancsnokságok, hogy — a Boszniában álló csapatrészek kivételével — minden gyalogezrednél azonnal ezreden­ként kétszáz ember szabadságolandó. A szabadságolás a télen át március hó vé­géig tart. Nov. végén ezredenként további száz ember nyer elbocsátást ugyanezen időpontig. A rendelet határozottan kimondja, hogy e rend­szabály által nem érintettek az évenként enge­délyezteni szokott rendes szabadságolások. A rendszabály hatálya 70 gyalogezredre s mint­­egy 30 vadász-zászlóaljra terjed ki s 23.000 embernek nyújt rendkívüli szabadságolást, mi­által a hadügyi budgetben körülbelül egy mil­lióra menő megtakarítást érnek el. A Tagbr. a fentebbiekkel azonos tartalmú közleményéhez hozzáteszi: „E rendszabály politi­kai és gazdasági jelentőségére nézve nem enged­jük át magunkat csalódásnak. Itt csak ideigle­nes szabadságolásról, nem pedig arról van szó, a­mit rendesen a hadsereg leszállítása alatt ér­tenek. A kormány mindenesetre jól megválaszta az időpontot. A tömeges szabadságolás közvet­lenül a védtörvény tárgyalása előtt megteendi az általa kívánt hatást. A rendszabály azt is valószínűvé teszi, hogy legalább áprilisig har­cias eventualitásoktól menten maradunk, végig ragaszkodnak követelésükhöz.­­ Ezt a magánjellegű megállapodást a horvát küldöttségi tagok még egyszer meg fogják hányni Zágráb­ban, mielőtt a magyar országgyűlésre megint feljönnének. — A pétervári lapok — a Golosz, Sz. Pét. Vjed, s Nov. Vremja—az angol-afghán ügyekkel foglalkoznak. Mint villámcsapás hatott rájuk a hír, hogy az angol sereg Ka­bul előtt áll,­­már benne is van. Szerk.) s valamennyien azon véleményben vannak, hogy Oroszországnak talpon kell állania s biz­tosítania határait Közép-Ázsiában épen úgy, mint Poroszország s Ausztria-Magyarország felől is. A Nov. Vremja így szól : „Oroszország s Anglia, a medve s a tengeri szörny, összeütközésbe fog­nak jönni; nemsokára szükségessé válik, meg­szabni a szárazföldi határt Oroszország s Anglia között.“ A harcias Sz. P. VI. nagyban sürgeti a háborút Anglia ellen. — A horvát regnikoláris kül­döttség tagjainak legnagyobb része, úgy, miként más képviselők, a napokban elhagyták a fővárost. A regnikoláris küldöttség tagjai — mint a P. N. értesül — eltávozásuk előtt magán­­értekezletet tartottak a pénzügyi kiegyezés főbb kérdéseiről. A legfontosabb tételt a határőrvi­dék ügye képezte. Azon kérdés fölött, hogy a határőrvidék bekeblezéséhez egészen a szakítá­sig ragaszkodjanak­­, körülbelül két egyenlő csoportra oszlottak az ellenkező szavazatok. A határőrvidéki indirekt jövedelmek kérdé­sében egyhangúlag abban egyeztek meg, hogy A tiszavölgyi társulat központi bizottsága által 1879. évi junius hó 16-án és 17-én rendezett szak­értői értekezlet eredménye. * Bevezetés. A tiszavölgyi társulat központi bizottsága a Tiszavölgyén fölmerült rendkívüli bajok orvos­lása tárgyában 1879. junius 16 ikára egy enquet­­szerű szakértői értekezletet hivott egybe, abból a célból, hogy ennek tárgyalásai egyfelől a köz­ponti bizottságnak jövendő magatartását illetőleg tájékozásul szolgáljanak, de másfelől a magas kormány feladatát s a behívandó külföldi szak­férfiak munkálkodását is megkönnyítsék. Az értekezlet rendezésére a központi bizott­ság gróf Károlyi Sándor elnöklete alatt egy dr. L­i­p­t­h­a­y Béla, Dániel Ernő és dr. Darányi Ignác központi bizottsági titkárból álló albizottságot küldött ki, a­mely B­o­d­o­k­i Lajos orsz. középítészeti felügyelő szíves közbe­jöttével eleve megállapító azon kérdéseket, a­melyek a szakértői értekezlet tárgyát képe­­zendik. * E kérdések a következők : 1. Mik lehetnek okai az árviz-szinek rend­kívüli magasságának a Tiszában és mellék­folyóiban ? Minő befolyást gyakorolnak az említett fo­lyókban az árviz-szin általános fölemelésére az utóbbi években tapasztalt rendkívüli csapadék­mennyiség, az alkalmazott szabályozási és árvédelmi rendszer, vagy az eddig keresztül vitt építkezések jelenlegi állapota, é­s végre a folyók eredeténél és azok mentén eszközölt er­dőirtások ? 2. A jelen rendszer keretében mely véd­­munkák azok, a­melyek tervbe vetettek ugyan, de eddig végrehajtva nem lőnek? Mi gátolja ezek végrehajtását? Mennyire fog javulni a helyzet, föltéve, hogy a már folyamatban lévő szabályozási és árvédelmi rendszerbe tartozó építkezések tökéle­tesen befejeztetnének ? A­mennyiben az erdőpusztítások befolyással lennének az árvízszin emelkedésére, lehetséges és célszerű lenne e a folyók eredeténél és azok mentén levő kopasz hegyoldalakat befásitani ? Minő kiterjedésű a befásitandó terület ? Mily módon s minő költségekkel lehetne a befásitást keresztül vinni ? 3. A Tisza és mellékfolyóinak minő kiter­jedésű a vízgyűjtő területe egyenként, é­s ezen területekről a legmagasabb áradások alkalmával mennyi víz ömlik másodpercenként az egyes fo­lyókba ? Minthogy pedig a Tisza és összes mellékfo­­­lyóinak árvizei nem szoktak mindannyian össze­találkozni, mennyi a Tisza legnagyobb víztöme­ge másodpercenkint a Szamos beömlése fölött . * A föntebbi címen egy nyomtatott füzetbe foglalva vettük az abban jelzett ismert szakértekezlet tanácskozá­sainak egybefoglalását, a­melyet, mint közérdekűt s mint vidékünket közel érdeklőt, egész terjedelmében közlünk-Szerk.

Next