Szegedi Híradó, 1881. július-december (23. évfolyam, 147-298. szám)

1881-09-17 / 211. szám

Huszonharmadik évfolyam 1881. 211-ik szám. Szombat szeptember 17-én. Megjelen: az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán . Egész évre . . . IS frt —­kr. Félévre .... 7 , 50 , Évnegyedre . . .I , 75 , Egy hóra ... I , 25 , Előfizetések legcélszerűbben posta­­utalvány útján eszközölhetők. POLITIKAI És VEGYESTARTALMÚ NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ábra. © tsz. Hirdetések dijai: A hétdasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 8 kr. kétszerinél 6 kr., többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 30 kr. kincs­­tári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyilttér“ ben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kv Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetés­­irodákban is. Kiadóhivatal: Burger trnsztár könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A copf. i. (T.) Az már történelmileg bebizo­nyított tény, hogy Ausztria mindig az ő copfosságával tűnt ki az európai álla­mok közül és soha semmi jónak nem volt elfogadója mindaddig, míg az a körmére nem égett, vagy arra kénysze­rülve nem volt, ugyannyira, hogy Német­országban már nótát is csináltak rá . „Csak lassan előre, csak lassan előre, hogy az osztrákok elérhessenek ben­nünket.“ Mikor Európában már körül volt véve alkotmánynyal, akkor is köröm­­szakadtig nem engedett. Először kellett, hogy jól elverjék dolferinónál ; akkor valahogy elkezdett keseregni az alkot­mányról s kínjában egynéhány pátenst kiizzadt. De a­mint béke lett, lassacs­kán visszahúzta magát az abszolutizmus imádott csigaházába, mig aztán König­­grätznél megint jól el nem verték. De már ekkor aztán nem húzhatta-halaszthatta tovább a dolgot végmegsemmisülése nél­kül s az alkotmányos életre végre rá­­fanyarodott. Akkor is mit csinált ? Abban a reményben, hogy az alkotmányt csak a polgári elem követeli és az csak annak kell, hát csakis annak utalványozta ki, míg a hadsereget a régi abszolút rend­szer korlátai közt tartotta meg, nem ismert el egyéb katonai kötelességet, mint a fegyelmet, s bár gépileg, eszkö­­zileg reorganizálja folytonosan, szellemi­leg még mindig a 18 ik század katonai nézeteivel traktálja, s mig az államnak, az alkotmányos polgároknak millióiból úgyszólván minden három esztendőben renoválva lesz­, arra még csak nem is gondol, hogy állami alkotmányról vagy az állam alkotmányát tisztelő s ahoz ragaszkodó polgárairól tudomást vegyen. Katona és polgár ő előtte két külön te­remtménye az istennek s követeli a polgártól, hogy a mint a katonai zub­bonyt magára vette, szűnjék meg pol­gár lenni. Ez a „copf !“ A ki tehát még nem tudta volna, hogy mi az a „copf“, hát most tudhatja, hogy­­ ez az. Azt hinni, hogy a világ ő körülre forog s hogy ő a természet és haladás rendszerét megakadályozni képes. Azt hinni, hogy alkotmányos államban lehet hadsereg abszolutisztikus lábon, hogy a polgár és katona gondolkozásmódjának egészen el kell ütni egymástól s ki lehet vinni fegyelmi uton, hogy mikor egy alkotmányos országnak minden ép, egész­séges fia tagja a hadseregnek, hogy akkor a nemzetnek e virágai egyszerre csak változzanak át az abszolutizmus ódon rendszerének gépeivé és tagadják meg, hogy alkotmány is van a világon, mely­ről a „copf“ nem akar tudomást venni. Hja, uraim ! Így katonáskodni a mai világban már nem lehet! Mikor azt követelik egy nemzettől, hogy „nemzeti véderő” címen nagy hadsereget tartson, azért áldozatokat hozzon és szűkölköd­jék, s hogy e hadseregnek saját imádott véreit, gyermekeit átadva azon hitben éljen , hogy az a fiú ott hazájáért, nem­zetéért szolgál s íme, egyszer csak azt veszi észre, hogy annak a hadse­regnek nincs nemzete, nincs hazája! Mikor az a fiú a legszentebb hon­fiúi erények gyanánt hallja emlegetni az alkotmány szeretetét és tiszteletét s a küzdelmet az alkotmányért, — ki lép a hadseregbe, mint az alkotmány őre s az alkotmányos rend fönntartója, — de egyszerre csak indignálódva veszi észre, hogy ennek a hadseregnek az alkotmány semmi! Hát uraim, mit gondolnak : azt talán, hogy egy alkotmányos nemzet , annak fiai lelkesedni fognak ily had­seregért? — Igenis, azt fogják mondani: meg vagyunk csalva ! Hiszen ez a had­sereg nem a mi hadseregünk, csak épen hogy velünk akarják föntartatni; a mi gyermekeink ott nem a haza, nem az alkotmány őrei, hanem egy magát elpa­lástolt abszolutizmusnak eszközei. így növekedik aztán az apa kebe­lében az elkeseredés, a fiú kebelé­ben pedig a dac ; már­pedig az a képtelen­ségek közé tartozik, hogy elkeseredett apák dacos fiaiból álló hadsereggel vala­mire lehessen menni­! A­hol a feljebb­való az abszolutizmusnak, az alattvaló az alkotmánynak híve s ez a két elem gyűlöli egymást, ott erős hadsereget ké­pezni lehetetlenség ! És ez a „copf!“ A katona ne úgy gondolkozzék, mint a polgár, mikor az a katona pol­gár. Ez a „copf.“ Azt kívánni és köve­telni a katonától 1881-ben, a­mit kiván­­tak 1781-ben, és nem akarni megérteni, hogy ez egy nagy abszurdum. Azt hinni, hogy a katonában az alkotmánytisztelet megbénítja a katonai erényt, holott épen az emeli és magasztosítja. Az ad neki öntudatot arra való nézve, hogy miért küzd és mit kell neki megvédelmeznie. Mert engedelmet kérünk, az csakugyan gyanús dolog, mikor a katonát azért büntetik, mert hazájának szentesített al­kotmányát tiszteli; az pedig veszedelmes dolog, ha a katona arról kezd gondol­kozni: engedelmeskedjem-e ezeknek a följebbvalóknak, a­kik tulajdonképen nem annyira barátai és védelmezői, mint ellenségei a magyar alkotmánynak és a magyar nemzetnek! Ez a „copf!“ marosi tartomány, nem egy megye, hanem az egész terület Erdély és az Ung folyó közt, vagyis Máramaroson kívül Ung és Beregh vármegyék, a­hol tudvalevőleg lámpával sem találni egy oláh falut. A harmadik tartomány neve Criszana (Körös-tartomány), ez magában foglalja a Tisza, a Mar­os, Erdély és Máramaros közt levő ösz­­szes megyéket, vagyis Szatmár, Ugocsa, Sza­bolcs, Hajdú, Jászkun, Békés, Csongrád, Bihar­­megyéket Debresin, Oradia Mare (Nagyvárad), Satumare (Szatmár), Arad, stb. városokkal, így az ország legmagyarabb megyéi Debrecen városával együtt egyszerűen Ro­mániába vannak bekebelezve. Ezek után nem csuda, ha Gorjau úr az egész egykori temesi bánságot, Temeslana tartományba foglalva, szin­tén Romániához csatolja. Hogy az említett vármegyék címerei ott szerepelnek az egyes román közigazgatási területek jelvényei közt, azt mondanunk is fölösleges. Ellenben még egyszer meg kell jegyeznünk, hogy a térkép sehol sem tünteti föl, hogy az említett területe­ken más lakosság is élne, mint tiszta román. Ellenkezőleg a helynevek mindenütt el van­nak oláhositva s még Szolnok is Salinic névvel szerepel, úgy, hogy a román tanulók, a­kik ezt a térképet használják, nem is juthatnak a gondolatra, hogy az egész területen ne tisztán román ajkú lakosság élne, a mely még idegen járom alatt nyög s fölszabadításra vár. így a térkép a dákoromán eszmék terjesztésének egyik leghathatósabb eszköze, melynek segé­lyével már az iskola megmételyezi a román ifjú­ság lelkét s mesterségesen fölébreszti benne azt a nagyzási hóbortot, mely a román és ma­gyar viszonyok barátságos alakulásat a leg­nagyobb mértékben akadályozza. — A modern Románia térképe. A „P. Napló“ írja: Előttünk van és szerkesz­tőségünkben megtekinthető azon sokat emlege­tett térképek egyike, a melyek Románia népis­koláiban használtatnak s melyek a „Modern Daciát“ vagy a „Román területet“ (Dacia Mo­­derna sau Terile Romana) tüntetik föl. A tér­képet a „városi és falusi iskolák“ használatára A. E. J. Gorj­an készítette, még pedig szí­nes nyomásban ellátva az összes „román“ me­gyék és tartományok címereivel és díszítve I. Károly király és neje Erzsébet királyné arc­képével, valamint a román nemzeti lobogóval és állami címerrel. E közhasználatban levő tér­kép nem ethnográfiai térkép, mint a román lapok állították, nem azt akarja föl­tüntetni, hol élnek román ajkú lakosok, mert a Szerbiában lakó igen nagy számú románság, továbbá a Macedóniában, a románság egyik ős­honában élő törzsrokonok egyáltalán nem sze­repelnek a térképen. Készítői a szerb és bol­gár nép érzékenységét nem merték sérteni azzal, hogy a közöttük élő románságot is bele­vonják kombinációikba. Nem néprajzi, hanem közönséges politikai térkép az, mely nem a fajrokonságot, hanem az il­lető egész területek Romániához való politikai tartozandóságát tünteti föl. Nem azt mutatja, hogy itt vagy amott románok laknak, hanem bizo­nyos nagy területeket, a­melyeken egyetlen román sem él, a modern Romániához tartozók­nak mutat be. És e tekintetben Gorján úr épen nem túlságos szerény. Csinált olyan im­pozáns román birodalmat, a­mely keleten a Pruthig és a Fekete-tengerig, délen a Dunáig, nyugaton a Tiszáig, északon föl egész Lengyel­­országig terjed. Minden, a­mi e határok közt van, így Bessarábia, Bukovina, Galicia nagy része, egész Erdély és Magyarországnak legalább egy har­madrésze, teljesen Oláhországhoz tartozónak tüntettetik föl. A magyar terület négy tarto­mányra van szétdarabolva. Az első az erdélyi rész (Transilvánia) Guju (Kolosvár), Alba- Julia (Gyulafehérvár), Sibiu (N.-Szeben), Brasov (Brassó), Tirgu Maroseli (M.-Vásárhely), stb. városokkal. A második fönn északon a mára­. A danzigi találkozásról a berlini „Tribüne“-nek egy pétervári levele sze­rint ott a következő hírek terjedtek el. Igna­tiev tényleg kegy veszi ezt lön s a cár modern intézmények életbe léptetését határozta el. (?? Szerk.) Bismarck bg az övéhez hasonló közgazda­­sági rendszert ajánlott neki; ajánlotta továbbá, hogy az osztrák szláv tartományokból hívjon be jeles gazdasági erőket. Egyeseket, a meny­nyit lehet, csak egész törzseket ne, mondta állítólag Bismarck. A cár Bismarcktól közgaz­dasági nézeteit illetőleg emlékiratot kért, melyet a herceg nemsokára el is küld Pétervárra. Ez után fogja a cár a főméltóságokat tanácskozás végett egybehívni. Nőhivataln­ok. (—6—) Szeged város közgyűlési termében e hó 11-én J. L. kisasszony ügyében majdnem pár­bajszerű harc folyt le, szerencsére csak szóval. Erősen hiszem, hogy ez az elvi lovagias harc megújul a jövő havi közgyűlésen ha az ideig­lenesen bár, de fizetés mellett alkalmazott kis­asszony a megnyitott pályázat folytán, beadja kérvényét a számtiszti állomás elnyerésére és ki is fog jelöltetni erre az állásra, a­melyre a közgyűlési tagok egy része őt már pályázat nélkül is kinevezni akarta azon indokból, hogy a júniusi közgyűlés alkalmával őt már szám­fölötti tisztnek minden ellenmondás nélkül, sőt a közgyűlési tagok egyhangú örömére meg­választotta vagy kinevezte, és egy városi kép­viselő úr Szeged városát ezen a társadalmi téren úttörő előhaladásáért meg is dicsérte, mert, szerinte, a júniusi közgyűlés kimondotta már azt a nagyfontosságú elvet, hogy szakképzett nők közigazgatási hi­vatalokra is alkalmazhatók. Tagadhatatlan, hogy újabb időkben a nők — mintegy megtagadva a múltban élt ősanyák példáját — a komolyabb tudományok terén is kezdenek búvárkodni. Ez az irány Amerikában kezdett először mutatkozni és később az európai nők is itt-ott utánozták az amerikai nőket, sőt Magyarországban sem példanélküli már ez a tünemény. Ha emlékezetem nem csal, pár év előtt a budapesti egyetemnél vitáztak ama kérdés fölött, várjon az orvosi szigorlatokra jelentkező és így orvosi oklevélre — s a­mi ezután természetes rendben következik — or­vosi praxisra vágyó, az előkelő úri osztályhoz tartozó hölgyek kérelmét teljesíthetik-e vagy nem ? Utoljára is a nő pártja győzött, de mégis azzal a kikötéssel, hogy a komolyabb termé­szetű sebészi operációknál meg lön szorítva az orvostudornő működése. A napokban is olvasható volt a hírlapok­ban egy közlemény, hogy egy úri hölgy az egyetemnél a természettani tárgyakból kívánt szigorlatra bocsáttatni ; az eredmény nincs ugyan még közölve, de ha a szigorlatra engedélyt és ezt jól kiállva diplomát fog nyerni, minden bi­zonynyal üresedésbe jövő kathedrának elnye­résére fog törekedni. A posta- és táviróhivataloknál nem csak külföldön, hanem nálunk is már jó ideje, hogy szakképzett nők alkalmazást nyernek ; hogy minő sikerrel végzik hivatalos teendőiket, arról az illető hivatalfőnökök adhatnak legalaposb információt. De ez mind csak szórványosan fordult eddig elő : a nők szokott hivatalos működési tere eddig csak a leányiskola volt, a ké­­pezdei tanfolyam bevégzése s tanképesítő vizsga kiállása után kellő bizonyítványával ellátva, leginkább nagy városokban és oly kisebb mező­városokban, hol a fiuktól elkülönítve külön tanteremben nyertek a leányok oktatást a leányiskola vezetésével lettek megbízva, és nem lehet tagadni, hogy ezen a téren fáradhatatlan buzgalmuk és dicséretes törekvésük által gyak­ran igen szép eredményt tüntettek elő a leány­­növendékeknél, a­kikkel talán jobban tudnak bánni, mint a férfi­tanítók, de annyi bizonyos, hogy a leánykák is, természetes hajlamuknál fogva, inkább vonzódnak hozzájuk, mint a férfi­­tanítókhoz. Azonban a fővárosban a múlt télen kelet­kezett mozgalom a férjezett tanítónőket erről a térről is le akarja szorítani azon a statisztika segélyével nagyon kiáltónak mutatkozó indok­ból, hogy ők családi bajok miatt, aránylag a férfi­ tanítókhoz képest, igen sok tanórát kény­telenek az év folyama alatt mulasztani. Emlé­keznek talán e lapok­­. olvasói, hogy ez a kér­dés nagy port vert az iskolaszékek, a tanügyi és népnevelési bizottságok üléseiben, úgy a tanácsülésben is heves vitákra nyújtott alkal­mat ; a fölvett nagyfontosságú kérdésnek min­denütt támadtak úgy védői mint ellenzői és a bizottságokban egy pár voksnal majd igen­lő­l­e­n, majd tagadólag jőn a kérdés meg­oldva, de véglegesen nem döntött még ebben Budapest közgyűlése, a­hová közbevetett föleb­­bezés útján már rég eljutott az ügy , de úgy látszik, egyik ülésről a másikra halasztják föl­vételét, mert a védők s a támadók ott is meg­fogják kísérteni e kérdésnek inyek szerint való eldöntését, mert ez a kérdés is oly­an,hogy a jól fölruházott dialektika fegyvereit lehet pro és kontra villogtatni. A halogatást talán azért is tű­rik az illetők, mert ideiglenesen a modus vivendi azon mód által jön kitalálva, miszerint Buda­pesten is igen nagy számmal találkozván a női képezdét elvégzett s tanképesítő bizonyítvány­­nyal bíró nők, ezek közül néhány segéd­­tanítónői minőségben lett napidíj mellett alkalmazva, a családi vagy más baj miatt gátolt tanítónők pótlására. Mindenesetre könnyebb és szelidebb módja ez a kérdés megoldásának, mint az, a­melyet Svájcban tapasztaltam. Tizenegy év előtt egy jó barátommal külföldre utazván, utunk­ban megtekintettük az általuk oly fönnen di­csért elemi népiskolákat is ; midőn Svájcba el­jutottunk, a Schvic nevű kanton hasonnevű székhelyén szintén úgy a fiú mint a leányiskola három külön osztályát megtekintettük és 20 percig időztünk mindegyikben az előadás alatt; kértük a tanítót és tanítónőt, hogy lenne szi­ves előadását folytatni és minket, a tanulók padjaiba letelepedetteket, úgy tekinteni, mintha ott sem volnánk. Szives készséggel teljesíti a fölkért kérelmünket, folytatta egy darabig a sorrenden levő tantárgyból az előadást, azután a magyarázatból hallgatott ki előttünk egy pár tanulót. Távozásunk alkalmával megköszöntük a szíves figyelmet, a leány­iskolánál hangoztatva a gnädige Frau címet, de úgy az első

Next