Szegedi Híradó, 1891. január-március (33. évfolyam, 7-88. szám)
1891-03-10 / 68. szám
Szeged, 1891. XXXIII. évfolyam. 68. szám. Kedd, márczius 10. Előfizetési árak: Házhoz hordással vagy postán küldve. Egész évre . 14 írt — kr. Félévre . . 7 » — » Negyedévre . 3 » 50 » Egy hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára 5 kr. Kiadóhivatal: Endrényi Testvérek könyvkereskedése Szegeden, hová az előfizetések s a lap szétküldésére vonatkozó fölszólamlások intézendők. SZEGEDI Híradó POLITIKAI NAPILAP Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Szerkesztői iroda: Tisza Lajos-körút 73. sz. Reitzer-féle ház, földszint a hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket és nyi 111 éri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt áron vesz föl. Az első benyomás: Szeged, márcz. 10. Impozáns tömeg a vármegye reformját tartalmazó törvényjavaslat, melynek benyújtásával Szápáry Gyula gróf megkezdte államférhai munkásságának valóban monumentális, korszakalkotó részét. Ez a mind terjedelemre, mind belső tartalmának sokféleségére nézve jelentékeny elaboratum voltakép csak a kezdetet, az első lépést jelenti, melyet remélhetőleg gyors egymásutánban fognak követni a nagyszerű, általános közigazgatási reform többi, különálló, de együtt szerves egészet képezendő tagozatai. Aligha csalódunk, mikor azt állítjuk, hogy nincs az a szenzácziós regény, melynek több és figyelmesebb olvasója volna manapság, mint ennek a 281 kacsa paragrafus-labirintnak. Sok, sok ezer ember jövője, exisztenciája forog kérdésben, a nemzet életének jelentékeny módosulását czélozza a javaslat, melynek alapvető elveit annak idejében már részletesen és behatóan ismertettük az előzetesen rendelkezésünkre állott autentikus tájékozások alapján. Most, mikor előttünk fekszik az egész mű, egyelőre megelégszünk azzal, hogy az általa keltett első benyomásról adjunk számot. Derék munka, szép munka, becsületére válik a tervezőjének, Szápáry Gyula grófnak s a kivitelben munkatársul maga mellé vett két uj embernek, Szalavszky Gyula államtitkárnak és Bezerédj Viktor miniszteri tanácsosnak. Az alkotó vezéreszmének teljes, szinte meglepően teljes keresztülviteléből kitetszik, hogy egész férfiak egész dolgot végeztek. A közigazgatásnak bürokratikus, személyi részében való gyökeres államosítása mellett a vármegye autonómiája, a maga valódi hivatása terén épségben marad, sőt nyer hatáskörben. Az ősrégi visszaélések főfészke, a megyei pénzkezelés egy csapásra eltűnik a megtisztult magyar közigazgatásból. Minden tisztviselő élethossziglan, biztosított nyugdíj igény, szabályozott egyöntetű szolgálati pragmatika mellett, állami kinevezés útján nyeri állását. Minden tisztviselő személyes felelősségét is megállapítja a hivatalos hatáskörök szabályozásával egyetemben az új törvényjavaslat. A 15-ik szakaszban, a hagyományos szolgabírói korteskedés vádának igyekszik élét venni a tervezet, kimondván, hogy a megyei tisztviselő a saját járásában nem lehet képviselőjelölt sem. A kormányzati politika összes ágainak egységesítése, a kulturális, a közgazdasági feladatok előmozdítása ; szóval a vármegyei közélet céltudatos, helyes mederbe való hozatala képezi a javaslat sarkalatos erényét. Nem terjeszkedhetünk ki ezúttal az új állások, új hatáskörök részleteire, csupán annak konstatálására szorítkozunk, hogy a magyar közszellem teljesen megérett ennek a reformnak kedvező fogadására, amely ellen lehet obstrukcionális szélmalom-harczot kezdeni, de a legcsekélyebb kilátás nélkül akármily vékonyka erkölcsi, vagy praktikus sikerre. A „SZEGEDI HÍRADO“ TÁRCZÁJA. Egy látogató, Mavratil Jaroszlávné «összekofázta» Henker Náczinét, mire utóbbi férjéhez appellált, a férj, lovagias út kikerülésével, elégtételt szerzett stb. stb., — a vége a dolognak valami óriás becsületsértési, szándékos emberölési vétség, hiba, bűn, a jó teremtő tudja, miféle per kerekedett 93 darab melléklettel, százhuszonhárom tanúkihallgatási jegyzőkönyvvel, három ítélettel, semmiségi panaszszal, kiegészítéssel, végrehajtással, döntvénynyel. Ezt a pert valami illetékességi kérdés eldöntése miatt áttették a belügyminisztériumhoz, ahol nekem osztották ki. Az ősz óta tanulmányozom a nagyfontosságú pert, de sohasem tudok eligazodni . . . A minap, egyik csúnya ködös délután azt hittem, hogy megtaláltam a dolog nyitját. Csak két percz — és én készen vagyok. Dehogy vagyok. Kopogtak. Mérgesen kiáltom . Lehet. Az ajtó megnyílik, hátrálvást belibeg egy zsemlyeszin szoknya, egy fekete mantill és egy akkora szalmakalap, amekkorával be lehetne fedni egy csőszkunyhót. Ez a toilette megfordul s a benne levő hölgyeteg csinál egy pukkedlit, miközben kalapja nagyot libben. — Tetszik valami. — Méltóságos uram ! szól a dáma s anélkül, hogy kínáltam volna, beül az Íróasztal mellé a karos nádszékbe. — Kérem.— Jól van, ön nem szereti a titulusokat. Én sem. Tehát csak Uram ! Köhögtem mérgemben. — Hogyan? Ön köhög? Szegé ny ember. Főzzön meg mályva gyökeret theának, hütse le . . . — Köszönöm, már be is vettem. — Ne vegye be kérem, csak gargarizáljon. Használni fog s akkor ön is segitend nekem. Nemde uram. — Ha igaza van, okvetlen, — mondám. Roppant kíváncsian vártam, hogy várjon Navratil Jaroszlavné, vagy Henker Nácziné e nagyságához van-e szerencsém. — Térjünk hát a dologra, ha úgy tetszik, kértem nyájasan a hölgyet. — Méltóságos uram, azaz csak ön, bizonyára tudni fogja, hogy én igen jó családból származom. — Aha — gondolom, ez Henkerné, aki összekofáztatott. — Családom minden tagja ritka műveltséggel ékeskedett, s összeköttetése van a Bánffyakkal, Telekiekkel, Kornisokkal, Béldikkel, Zichykkel . . . — Szóval ön mindenkivel összeköttetésben van. — Nem uram. Én csak a nagy családokkal, a nagy emberekkel vagyok összeköttetésben. Hallgassa uram. Meghalt nemrégiben egy rokonom, akitől örököltem. — Örökölt? — Sokat, száz forintot. A 15-ik §. — Levél a szerkesztőhöl. — Kedves barátom! Mint közigazgatási szakférfiú (főszolgabíró vagyok a szomszédban), siettem átolvasni a «megyei közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről» szóló törvényjavaslatot. Ki sem mondhatom, mennyire vártam ezt a javaslatot. Évek óta sóvárgom, hogy — Az sok. — És én ezt az összeget föl akarom használni. — Mire ? — Ügyem elővitelére. — Értem — gondolom, ez meg akar vesztegetni nyomorult száz forinttal. Most már tisztában vagyok: Henker Nácziné a bűnös. — Remélem uram, hogy ön is pártomon lesz, folytatá a zsemlyeszin ruhás hölgy, rózsaszín harisnyás lábait átkaszabolva egymáson. Ha átnézi ajánlásaim, meggyőződik az igazságról. — Folytassa, asszonyom. — Kérem, leány vagyok, — mondá szemérmetes elpirulással. — Tehát kisasszony. — Én uram, oka nem vagyok. — Értem, ön nem bűnös, ön ártatlan a dologban. — A dologban nem, hanem ártatlan vagyok abban, hogy önhöz jöttem. — Kérem, beszéljen világosan. Mit akar, mit kíván, miért jött, mit csinál a száz forinttal, miben ártatlan ? — kérdem fuldokolva. — Csendesen, uram. Tehát én ártatlan vagyok abban, hogy beteg vagyok. — Ön beteg. — Az uram. És azért jöttem, hogy kipihenjem magam örökségemből. — Tehát ön itt akarja kipihenni magát az örökségéből. — Igen uram s egyéb nincs hátra, minthogy ön megadja szabadságomat.