Szegedi Híradó, 1891. április-június (33. évfolyam, 90-177. szám)

1891-04-02 / 90. szám

Szeged, 1891. XXXIII. évfolyam. 90. szám. Csütörtök, április 2. Előfizetési árak: Házhoz hordással vagy postán küldve: Egész évre . 14 írt — kr. Félévre . . 7 » — » Negyedévre 3 » 50 » Egy hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára 5 kr. Kiadóhivatal: Endrényi Testvérek könyvkereskedése Szegeden, hová az előfizetések s a lap szétküldésére vonatkozó fölszólamlások intézendők. Szegedi híradó POLITIKAI NAPILAP Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Szerkesztői iroda: Tisza Lajos-kontt 73. sz. Reitzer-féle ház, földszint, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt áron vesz föl. Jókai Mór, Szeged, április 2. A napokban Mikszáth Kálmán «Schneider szürkéi Párisban» czímmel egy rövid, de nagy igazságot tartalmazó vezérczikket irt abból az alkalomból, hogy Francziaország legderekabb és legigazabb nagy fiának, mint két év előtt Tisza Kálmánnak, futnia kellett a fölizgatott csőcselék elöl a bérkocsin. Mikszáth méltán jajdult föl e czikkében a kornak az ellen a gyilkos étvágya ellen, amelylyel föl akarja emészteni mindazokat az embereit, akiktől ez a kor nagy korszakká lett. A törpék, a kis lelkek, akik sokan vannak, nem akarják maguk mellett tűrni azokat a keveseket, akik mint világító kolosszusok magaslanak ki közülök s akik mellett nyilvánvalóvá leszen a sok kicsinyek vigasztalan törpesége. Folyik tehát a harcz a tekintélyek és a nagyságok ellen sokszor ádázul, sokszor nevetségesen, de mindig boszantó kegyetlenséggel. A fölfalni kivánt nagyságok között első helyen áll Jókai Mór. Senki a nagyok közül annyi igazságtalan és annyira nemtelen támadásnak nincs kitéve, és senkit annyi becstelen irigységgel nem rángatnak le arról a magaslatról, melyre őt munkásságának fényes eredménye helyezte, mint éppen Jókai Mórt, aki soha nem volt irigye senkinek, aki nagy szivének és fönséges lelkének igaz gyöngyeit szétszórta s egyre szórja abba a még mindig szántatlan ugarba, melyből Magyarország irodalmának és művelődésének hazavetése nőtt ki. Hogy a magyar művelődésnek aratása volt és van, az legnagyobb részben Jókainak köszönhető. Bizonyára mindig az ö kévéi a legnagyobbak, legtartalmasabbak, legszebben kötődnek és legszámosabbak. Az övéihez fogható nem volt és nincs ma sem a magyar irodalom arató-mezején. És nincs különösen egyébben is századannyi sem a mindnyájunk, magyar lelkének és magyar szivének terméséből, mint az övéiben. A többiében mindenikben bővelkedik az idegen, a magyartalan, a nemzetietlen eszméknek utánzott kévekötései ; csak az ő vetésén látszanak meg a magyar szív és magyar lélek dús virágzásai és az ő kévéi eresztik sűrűn a magyar elme gondolkozásának magvait. .Amit ő alkot, az egészen igaz magyar alkotás, tele csillámló szépséggel, a magyar tündérmesék üde bájával, tele magyar történelmi vonatkozásoknak duzzasztó, lelkesedést keltő, örök forróságával. Nincs a magyar történelemnek egyetlen magasztos jelenete, nincs 1848. márcziusának hajnalától a mai napig mindnyájunknak egyetlen közös vágya és közös érzete, amelynek ő igaz és találó kifejezést ne adott volna. Egész lelkében, gondolkozásának minden nyilatkozatával mindig, minden időben a mi vérünkből való igaz magyar volt. Amit századok küzdelmes politikája és milliónyi emberéletbe került véres harczai leromboltak, a magyar irodalmi gondolkozás szerényke hajlékát : azt ő ezer kötetnyi munkáival fényes pantheonná építette föl, melybe immáron helyet lelnek és föltalálhatók lelkeink összes istenségei. Fordíthatott volna a magyar közoktatásügyi kormány százannyit a magyar művelődés megteremtésére és fejlesztésére, mint amennyit fordított: a sok, sok millió bizonyára sziklára dobott mag lett volna, ha ugyan Jókai által megteremtett és a nyomában, hatása, tanítása alatt megtermett új magyar irodalom nem termékenyíti meg a nemzet lelkét s nem fejleszti ki benne az érzéket és szeretetet az iránt, ami nyomtatásban közkézre kerül. És szónokolhattak volna nagy eszű publicisták, kemény fejű közjogászok a megyei üléstermek zöld asztalainál, eltemetett hősök sírjainál, vagy akár az országgyűlési padokban hazafiságról évtizedeken keresztül, a politikusok fáradsága bizonyára nem hoz kellő gyümölcsöt, ha Jókai ezredéves történelmünk magasztos emlékeit bele nem lopja szívünkbe, ez emlékek fényes színre hozása által büszkévé nem tesz magyar voltunkra s léptennyomon meg nem érteti velünk, hogy érdemes is, kell is és boldogság is magyarnak lenni. Valljuk be, hogy szeretetet, lelkesedést, hazafiságot és eszméket legnagyobb részt azokból a könyvekből szívtunk magunkba, amelyeket Jókai irt. A mai, fejlődése teljében és magyar szívében csillogó, új Magyarországot, mint a nemzeti közmunkálkodás csodálatot keltő eredményét, el sem képzelhetjük Jókai, a márcziusi ifjaknak ezen egyedül élő alakja nélkül, aki az első hajnalhasadást nemcsak elsőként üdvözölte, de meg is teremtette. Milliókkal és milliókkal nem lehet fölbecsülni azt az eredményt, amit Jókai létesített a magyar kultúra, irodalom és hazafiság számára. Száz dicsőséges háborúnak nyeresége sem ér annyit. Pedig a háborúk mennyi pénzbe, mennyi izgalomba, mennyi szenvedésbe és mennyi embervérbe kerültek. A Jókai zsenijére nem költött Magyarország semmit. Mennyi hálával, mennyi köszönettel s minő szeretettel tartozunk ennek az embernek, aki soha nem kért, soha nem vett el az országtól semmit, de adott és mindig adott tele szívvel és telt kezekkel mindent, amit csak adhatott. És íme, a kicsinyek, a valamiré törekvő semmik s az áldatlan harczba keveredett meddő politikusok, akik mindig csak követelnek és soha nem nyújtanak semmit, nekiestek a világító oszlopnak, amelytől ők is fényt kaptak, erőszakos kezekkel oltanák ki nemes tüzét, körmeikkel ásnák alá fundamentumát, irigy tolongással kicsinyítenék nagyságát és a tébolygók riadozásával döntenék le, ha tudnák. De szerencsére nem tudják. Állítanak tehát új nagyságokat melléje, amelyeknek emelkedését ő nem irigyeli, de amelyek csak felfordított szemekkel nézhetnek föl hozzája a magasba. És okoznak neki érdemetlen keserűségeket és érdemetlen szenvedéseket. Szóval a törpék és a tévedt fejűek világa, mely az egeket hasogatná öncsodálatában, föl akarja falni a legszeretetreméltóbb nagyságot. Örvend a lelkünk, hogy a koloszszus döntögető ocsmány falánkok táborán nemcsak kívül áll Szeged közönsége, de sőt abból az alkalomból, hogy Jókai bennünket látogatásával és szellemi kincsének felolvasásával megtisztel, sietni fog öt elismerésének és szeretetének olyan ovácziójában részesíteni, mely alkalmas lesz a tévedt fejűekkel megértetni, hogy amit ők tesznek, az nevetséges erőlködés s az a szeretet és tisztelet, amelylyel Jókait Szeged közönsége körülveszi, az igaz, az az egész nemzet szívveréséből fakadó magyar érzet. A nőegylet, mely Jókait április 4-ikére Szegednek megnyerte, mindnyájunk köszönetét érdemelte ki.