Szegedi Híradó, 1892. január-március (34. évfolyam, 1-78. szám)
1892-02-23 / 46. szám
Szeged, 1892. XXXIV. évfolyam. 40. szám. Kedd, február 23. Előfizetési árak: SKurfiOE hordással vagy postán küldve. Égése évre . 14 frt — kr. Félévre . . 7 » — » negyedévre . 3 » 50 » ügy hóra . . 1880 » Egyes szára ára 6 kr. Kiadóhivatal: Badrényi Imre könyvkereskedése Szegeden, hová az előfizetések s a lap szétkülésére vonatkozó fölszólamlások intézendők. Szerkesztői iroda: Tissa Lajos-kurut 73. ss. Reitser-féle ház, földszint, hová a lap szellemi részét illete minden közlemény intézendő. Bérraentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI NAPILAP Hirdetéseket és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékel áron vesz föl. A trónbeszéd: Szeged febr. 28. Tegnap délben olvasta föl a király a jelen országgyűlés föladatait kitűző trónbeszédet. Alább közöljük a trónbeszéd teljes szövegét. E helyütt csupán néhány passzusának magyarázatára szorítkozunk. Általában véve nyugodt, tiszta hang és átlátszóság jellemzi a trónbeszédet. Formája abban különbözik az eddigiektől, hogy most a szorosan vett belügyi kérdések fejtegetése után, nyilatkozik a felsége a külpolitikai helyzetről, amelyben a külállamok iránt való barátságos viszonyaink változatlan fönnállását konstatálja. Ez a kijelentés szól egész E Európának. És cáfolat ama hírekkel szemben, amelyek az orosz határon állítólag történt aggályos csapatösszpontosításokat és létszám-szaporításokat jelentettek. Semmi aggodalomra méltó úgynevezett vészes felhők nem mutatkoznak a politika szemhatárán. Ezt a kijelentést bizonyára megnyugvással fogadják a kontinensen. Ami a belügyi kérdésekre vonatkozó kijelentéseket illeti, ezek között első helyen, de a trónbeszédnek is legelején említi föl a felséges úr azt az örvendetes tényt, hogy a magyar korona országai és a monarchia többi országai között 1867-ben létrejött államjogi rendezés megérte negyedszázados évfordulóját. E helyen konstatálja a trónbeszéd ama nagymérvű haladást, amelyben Magyarországnak e munkás huszonöt év alatt része volt. És konstatálja, mintegy visszhangjaként a temesvári programmnak, azt, hogy a bármiféle rázkódtatástól megóvandó 67-es alapon remélhetjük a jövőben a nyugodt és a folytonos fejlődést. Hogy ez a kijelentés a trónbeszédnek legelejét foglalja el, bizonyára célzatosan történt. A király súlyt akart adni ama fölfogásának, hogy a magyar államiság erős várának kiépítéséhez csöppet sem alkalmas az a politika, amelyet a függetlenségi párt űz, s amelyhez a nemzeti párt is hajlani kezd. Az alapot megbolygatni veszélyes Ezt akarta a király nagy súlyú szavakkal értésére adni a közjogi alap ellen harczolóknak. Odábbat konstatálja a trónbeszéd az állami pénzügyek rendezett voltát, amely többek között lehetővé teszi a valutarendezés folyamatba hozatalát s az adótörvények reformját. Ehhez nem szükséges semmi kommentárt fűzni. Valamint ahhoz sem, hogy a közigazgatás újjászervezéséről, a tisztviselők jogviszonyainak rendezéséről, az egyesületi és gyülelekezeti jog szabályozásáról és a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatokat a kormány, tárgyalás végett, a képviselőház elé fogja terjeszteni. Igazságügyi reformokkal is bőven lesz a dolga a képviselőháznak. Tárgyalásra kerül a bűnvádi és polgári eljárásnak s a magánjognak rendszeres kodifikácziója. Az ellenzék jogászai látni fogják az igazságügyminiszter csöndes munkásságának eredményét. A vallásügy terén hosszasabban s teljes világossággal jelenti ki a trónbeszéd, hogy az állam és egyház között függő kérdések megoldására, a hagyományos összhang megóvása mellett, a kellő forma megtaláltatott. Örömére szolgálhat a tisztviselőknek s a néptanítóknak az a legfelsőbb kijelentés, hogy anyagi érdekeik javára több törvényjavaslatot fog a kormány előterjeszteni. Azt is hangsúlyozza a trónbeszéd, hogy a közgazdasági, földmivelési és közművelődési haladás szempontjából A „SZEGEDI híradó“ TÁRCZÁJA. Kisvárosi hírességek. II. A selymes nép. A négy fal között szomorú az élet. Kivált ha azon a négy falon nincs semmi megbámulni való, mint fehér mész, legfeljebb egy-két szent kép, egy kiszolgált óra, és az ajtó mellett két szög, egyiken a törülköző, másikon a kamara kulcsa. A fiatalság kikivánkozik a négy fal közül az utczára, különösen a piaczra, a kisvárosi világ e központjára, ahol annyi a megbámulni való. A járókelők, a kirakatok, a kocsikázó gazdagok, a csinosabb épületek, a templom apró szobrai, a sürgés-forgás a kávéház és a vendéglő előtt, aztán sok egyéb czifraság és érdekesség. Tehát az ifjúság kivánkozik az utczára sétálni és mert az emberek, mindenekfelett egymásra kiváncsiak, (társaságban élő állatok vagyunk, mondaná nem Darwin, hanem Zola), mindenki azon igyekszik, hogy kiváncsiság tárgya legyen. A mama oldalán ott halad két felnőtt leány. Hozzásimulva, mint az angyalok. Mindketten szomorúak, pedig ám csinosak, a ruhájuk is szép. Szemközt találkoznak a szomszédaszszonyom családjával. Szomszédasszonyomnak négy felserdült leánya van. Egyszerűbben vannak öltözve és ők is szomorúak. — Anya, én hazamegyek. Ilyen ruhát már senki sem visel. — Anya, ne költsünk annyit a konyhára. — Anya, nézd Juditot, mennyivel szebben járatják. Lám, pedig lakatos az apja. Egy közönséges ember, aki alig tudja a nevét leirni s nézd meg a leányait. — Anya, megöl a szégyen. Ilyen ruha . . . Kirojtőzik ... ni. Eszem inkább egy hétig galuskát, csak vegyetek más ruhát. A kövér asszony bárány-türelemmel hallgatja a duzzogásukat. Borzasztó sokat szenved a leányaitól a ruhák miatt. A ruha, mindig csak a ruha. A legkisebbik is alig hogy elkezdett gagyogni, mindjárt csicses ruhát követelt. És az előbb is, mielőtt elindultak volna sétálni, megkeserítették anyai szívét, négyesben bőgtek, hogy mindig csak az ócska ruha, amit már kétszer kifordítottak, hiába a bővítés, az új zsinór, szalag, csipke és rafinirt vasalás, csak divatból kiment rongy az. Csuda aztán, ha a szegény asszony egy perezre elveszítette béketűrését és a kis Lizikát hátba vágta. Erre aztán sírt anya is, «mert szigorú, de szereti a gyermekeit». Oh nagyon szereti, hiszen férje, a jámbor vízszabályozási biztos összes keresményét «Silberkraus & Comp» kézmű- és divatkereskedő clég nyeli el. Már sokáig sírtak, mikor a foszladozó felhőkből kibontakozó nap özönével beárasztotta sugarait az ablakokon. És ezek a sugarak fölitták az anya és a négy leányszív bánatának harmatát. Egészen vígan jártak az utczán egymás mellett, de nyomban nyugtalanság támadt köztünk, amint észrevették a lakatosné vadonatúj ruhába öltözött leányait. Legelőször Linka vette észre őket. — Ne nézz oda, —■ szólt Irén s csak azért is elfordította fejét, büszkén daczosan. Hanem, amint a lakatos kisasszonyok atlasruhában, magassarkú nyikorgóczipőben egészen halvány arczcal elhaladtak mellettük, egyszerre feléjük fordult mind az öt fej. Linka, az a hunczut, visszafojtott kaczagással mondta : — Felfújt majmok. Irén ingerülten közbevágott: — Eh, beszéljünk másról. — Hát ki beszél ő róluk! Bánom is én, ha a fejük tetetejére is állnak. A mama nagyon szépen és nagyon okosan (legalább a leányoknak tetszett) megmagyarázta, hogy nekik egyáltalán nincs mit szégyelliök az egyszerű ruhát, mert ők díszes család sarjai s az egész világ elismeri róluk, hogy kisasszonyok, de kicsodák, micsodák ezek a Juditék? Tudja az egész világ, hogy az ő apjuk rongyos lakatosinas volt az öreg Kuka Jánosnál, az anyjuk pedig egy közönséges paraszt családból való. A leányok csaknem megvigasztalódtak, különösen a legkisebbik, Linka, mert ő már azt régen érzi, hogy van benne különös, rejtélyes, megfoghatatlan .... De azt nem tudja senki . . . Csak ő, egyedül csak ő, mert érzi. fája, hogy az iskolából hazajövet, mikor diákokkal találkozik, mindenik, milyen különösen bámul rá. Különösen egy