Szegedi Híradó, 1892. október-december (34. évfolyam, 236-313. szám)

1892-10-01 / 236. szám

g­e­d­i kir. Ítélőtáblának széles körű jogi képzett­ségéről, valamint vaskezéről ismeretes, ki­tűnő elnöke. S­é­fr­e­y Sándor, az ö­r­e­g, (aki ugyan ezt a melléknevet sohasem akceptálja) a legsötétebb Bach korszakban került Bihar megyébe. Ebben a «mindenkit kancsal szemmel néző, kis országban bárki légyen lett is, egy közös s álta­lánosan elismert hivatalos cimmel tisztelték meg, hogy «jött ment», mégis ezt a félvállról nézett jövevényt, aki hozzá a kemény korszakban hivatalt viselt s ilyenre mikor rámondták, hogy «meghalt», őt egyhangúlag kikiáltották nagyszalontai f­ő­­szolgabirónak. A főszolgabíró Sélleynek a megvá­lasztása egy kis előzménynyel is járt. A nagy tanácskozmányok s fejtörésekre nem kis okot szolgáltató «restauráció» előtt a megye urai, köztük a Tiszák, Béthiek, Baranyiak stb. a «Satton» quaterkáztak s boncolták a kan­­ditásuk mindegyikét töviről hegyire. A nagy tanácskozásban végre rákerült a sor a nagyszalontai főszolgabírói állásra is. Ezen az istentől megvert szalontai járáson olyan nagy betyárfészkek voltak, hogy azt két ország zsandárja sem tudta kiirtani. A «restoráló» uraknak nem kis fejtörést okozott az alkalmatos férfiú kiszemelése, akinek vas erejétől függött a betyárfészek kitisztítása. Különben ezen a járáson, ahol se vásár, se asszentálás soha sem esett meg emberhalál nél­kül s a hatos utak oly gyalázatos állapotban va­­lának, hogy azon esős időben isten kísértés volt utazni. A nagy tanácskozásban, az akkor még ifjú Tisza Kálmán megszólal, hogy ő tudna egy alkalmas embert, akit meg is nevezett: S­é­rt­e­y Sándort, Tisza Kálmán kandidált emberét, hosszas vitatkozás után meginvitálták maguk elé a nyo­mós szavú urak, aki minden vonakodás nélkül elfogadta a neki fölajánlott állást. S nyomban az urak előtt kijelentette, hogy megmutatja rö­vid idő alatt, hogy olyan rend lesz, ami mind­egyikőjük várakozását kielégíti és hogy a Nagy- Szalontáróli Tenkére vezető irgalmatlan rossza­ságú utat teljes rendbe hozza. A megye urai nagyot nevettek a merész állításra s hogy S­é 11 e y­t szaván fogják , más­nap egyhangúlag megválasztották Nagy-Szalonta főszolgabírójának. Az uj főszolgabíró legelőször is az ujon­­cozás alkalmával mutatta meg főben járó erejét, amikor is a népnek az az ismert természete volt, hogy bor után vérre szomjazott. Kidobol­­tatta ugyanis, hogy este 7 órára minden korcsma be legyen zárva, azon korcsmárost pedig, aki netán nyitva hagyná a korcsmáját, 200 frt pénz­bírsággal s az elmaradhatatlan sallanggal, a 25 mogyorópálcával büntetik. A sorozás esti óráiban jelentették pandúr­jai, hogy egyik korcsmát nyitva találták s abban ugyancsak duhajkodott egy huszárgyerek, akit vasra verve be is szállítottak a pandúrok a korcs­­márossal együtt. S é­rt e­l a császár katonáját, ki mellét verte s hivatkozott Jézus Krisztusra, hogy nem parancsol neki senki, lehuzatta s olyan huszon­ötöt veretett az alsó részére, hogy csak úgy csikorgott bele a foga. A korcsmárosra került aztán a sor, aki előadta, hogy ő igenis becsukta a korcsmáját, hanem a császár katonája azt erő­szakkal kiemelte. A korcsmárost aztán büntetés nélkül elbocsátotta. Másnap mikor az asszentálás javában folyt volna, a katonai bizottság elnöke , egy 37-ik ez­­re­dbeli őrnagy előtt összeüti sarkantyúját a teg­nap megbotozott regruta s méltatlankodva fel­panaszolta, hogy őt, a császár katonáját, egy paraszt szolgabiró mennyire felcsúfolta. — Úgy, kedves fiam, szólt a paprika szinü őrnagy, hát te katona vagy, ugy­e ? — Igenis vitéz óbester uram, még pedig huszár. — Nohát akkor, ha katona vagy — szólt a baka őrnagy, — akkor tudnod kellene a re­gulát, hogy még ellenséges földön sem szabad boltokat feltörnöd, hogy pedig ezt jól megje­gyezd magadnak, hát majd a szádba rágom, de úgy hogy, világ életedben megemlegeted. Erre a cseberből-vederbe került újoncra, két káplár ál­tal oly harminc botot veretett, hogy a páciens a padot rágta kínjában. Soha még asszentálás simábban nem folyt le az orszában, mint ennek utánna Sélley uralma alatt, aki egyik fogadását ily formán emberül beváltotta. Az itt­csinálásnál is nagyon radi­kális, szer használt Sélley. Rászent a lakosságra, hogy a gyalázatosan elhanyagolt megyei útra, ne mint eddig földes, hanem kirostált kavicsos homokot hordjanak, ellenkező esetben a törvény legmér­gesebb szigorával élne. A jámbor falusiak markukba nevettek, az általuk karján varjúnak tartott rendeletnek s mindent a régiben hagytak. Szalontáról kiindulva, Sélley legelőször is szemügyre vette az útszélén levő kavics garma­dákat s azt tapaszlta, hogy a jámbor falusiak ren­deletét kutyába sem vették, mert a kavicsnak csúfolt «kocka» nagyobb része földből áll . — Melyik községnek a garmadái ezek? — kérdé a haragvó főszolgabíró. — A tulkai oláh atyafiaké, — volt a felelet. Sélley kiparancsolta az útra a tulkai elöl­járóságot és ott a garmadákon botoztatta meg őket. Bezzeg inukba szállt a bátorság erre a többi község nagyrészt oláh lakosságának,s hord­ták is eszük nélkül az útra a tisztára megrostált kavicsot, nehogy a tulkaiak sorsára jussanak. Lett is utána oly jó út, hogy a megyében nem volt párja,melyet még az előtt 20 esztendő­vel, «Sélley-utjának» nevezett a vidék la­kossága. Szerencse, hogy régen volt, mert mit szólna mostanában hozzá a Tribuna. SZEGEDI híradó. Szombat, 1892. október 1. A «mieink». — Önkéntesek tiszti vizsgája. — Szeged, okt. 1. Végre elmúlt a küzdelmes egy esz­tendő s a «mieink» java részének teljese­dett legszebb álma, legfőbb vágya­ veri már a bokát a hosszú kard s rajta van a tisztibojt is. Csak az egyetlen csillag hiányzik még a portapéról, hogy «fertig» legyen az új hadnagy úr, az is majd lehull karácsonykor, az általános tiszti kinevezé­sekkor, aranyszinű a honvédeknek, ezüst­fehér a «császáriak» nak. Az egy éves önkéntesek tiszti vizs­gája országszerte jobbára véget értek. Örömmel értesülünk, hogy a szegedi fiúkra és a szegedi ezredekhez beosztott idegen önkéntesekre, szóval a mieinkre nézve mindenütt megnyugtató ered­mény­nyel. A levizsgázott önkéntesek már tartalékba is helyeztettek s szétrebben­tek az édes otthonba, mint «várakozási állományú» hadnagyok, azon egypár ifjú kivételével, akiknek a vizsga nem sikerült s akik benn maradnak a második évre. A vizsgák a legfényesebben a szegedi g. honvéd gyalogezred önkénteseinek sike­rültek. Mindad4en jól letették a tiszti vizsgát. A legújabb szegedi honvédhadnagyok ekképen a következők lesznek: Túróci Mihály, Farkas Jenő, D­a­r­­v­a­si Gyula, K­o­cz­o­r Géza, Till Ernő, Hódi Ferenc, Nagy Béla, Bogdán Mihály, P­r­i- V­á­r­y Ferenc, J­o­ó János, B­á­l­i­nt Lajos, M­é­­s­z­á­r­o­s János, Körösi István, S­á­v­a­y Lajos, Ö­r­­­ö­s­y Gyula, K­r­a­u­s­z Sándor, szegedi fiuk: Zarándy Zoltán, Hajduffy Sándor, Zlttner Károly, Czoczek Alajos, Bartos Géza, Bezerán Milutin, Vujnik Béla, Besser János, Feh­er Al­fréd, Hernfeld Gyula, Bozeján Döme, Székelyhídi József, Gaál Pál, Báró Polnitz Oszkár, Kováts Miklós, Szabó Árpád, Horváth Jenő, Ajtay Jenő, Csulai Sándor, Keszeg István, Rácz Amos, Schwank Mór, Szathmáry Elek, Holicska Imre, Jancsó Lajos, Zsigmond Lázár, Gidófalvy József és Baka Albert Zoltán. A szegedi cs. és kir. 81. gyalogezred egy évi önkéntesei előtt a tiszti vizsgák eredményét tegnap a délutáni parancsban hirdette ki a vizsgálóbizottság elnöke, Hoffmann 63. gy. ezredbeli ezredes, Temes­várit, a «Halbbattaillon-Kaserne»-ben. A temesvári tiszti vizsgák eredménye a sze­gedi ezred önkénteseire nézve már nem volt annyira kedvező. A 83. ezredtől 23 egyévi önkéntes vizsgázott s közülök 4. megbukott,­­ pedig a vizsgától visszalépett. A sikerrel levizsgázott önkén­tesek neveit (a szegediekét megritkí­­tott betűkkel) itt közöljük : Entner János, Aigner József, Botesch Rudolf, Gottlieb Adolf, Boronka Traján, V­á­­z­s­o­n­y­i Henrik, Hrusztek Nándor, Schatz Izsó, Haiser Ignác, Burgleichner János, L­ö­w­y Adolf, Már Oszkár, Berger Géza (H.-M.-Vásár­­hely), Kalmár Lajos, L­ö­w­y Jenő, M­e­á­k Géza, Pap Róbert és Sztojkovics Bo­­gulyov. A közös hadseregbeli önkéntesek kö­zül is a sikerrel vizsgázottakat már tarta­lékba helyezték s szintén az újévi kineve­zések alkalmával léptetik elő valamennyit hadnagynak. A szegedi háziezred önkénteseinek bé­csi tiszti viz­sgáiról az eredmény már isme­­retes s tudvalevőleg eléggé örvendetes is. Bécsben múlt hó 23 án fejezték be a vizs­gákat, általános gaudium közepette. Pár nap múlva azonban még az új tisztek örömét is megzavarta a nagy ide­genben egy puskadörrenés. Egy kol­legájuk, Cserny István egyévi ön­kéntes szolgálati fegyverével agyonlőtte magát, a fölött való elkeseredésében, hogy a tiszti vizsgán megbukott. A sajnálatos esetről bécsi levelezőnk­től tegnap ezt a részletes tudósítást kaptuk: Cserny István, a szegedi háziezred önkéntese, a m.­hó 20­ 23-ig tartott tiszti vizsgán megbukott s ez annyira bántotta az önérzetes fiút, hogy már a kaszárnyából öngyilkossági gondolatokkal távozott el. Szeptember 27—28-ikára virradó éjjel vég­zetes szándékát végbe is vitte. Reggel át­lőtt fejjel, halva találták a sze­rencsétlen ifjút Gumpendorff­­utcai lakásán. Cserny anna­ bogsáni illetőségű, ahol rokonai is vannak, akik táv­iratilag lettek értesítve fiuk haláláról. Több levelet hagyott hátra, amelyek a vizsgálati bizottság kezeiben vannak. A szegedi virilisek. Szeged, okt. 1. Szeged város törvényhatóságának i­g­a­­z­o­l­ó­ v­álaszt­mánya végleg összeállí­totta azon közgyűlési tagok névsorát, kik mint legtöbb adót fizetők vesznek részt a törvényhatósági képviseletben. Ezen még nem végérvényes tiszta szerint a bizottság virilis tagjai lesznek 1893. évben: Holtzer Jakab 1649.90, Wagner F. A. 1413.II, Wagner Gusztáv 1413.11, Zsótér Andor 1333.77, Csorvai Nándor 1329.20, Leopold Rudolf 1213.75, Aigner József ifj. II 17.02, Kiss Arnold 1076 13, Patzauer Miksa 1042.09, Milkó Jakab 1013.71, Milkó Sámuel 1013.71, Eisenstädter Nand. 959.11, Eisenstädter Rupert 959.11, Kiss Károly 933.13, Kiss Mór 933.13, Juránovics Ferenc 811.90, Holtzer Kálmán 791.99, Kovács

Next