Szegedi Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-21 / 2/17. szám
Irak egén: bombázók ingajáratban A szövetségesek szombaton és vasárnap változatlan erővel indították légi támadásaikat Irak ellen, hogy megsemmisítsék a rakétatámaszpontokat és más katonai célpontokat. A hivatalos közlések és a sajtóértesülések alapján valószínű, hogy a légi háború még hetekig folytatódik, mielőtt szárazföldi hadműveletekre kerül sor. Washingtonban nagy várakozásokat fűznek ahhoz, hogy Izrael beleegyezett amerikai személyzet által kezelt Patriot típusú légvédelmi rendszerek elhelyezéséhez területén. A „csillagháborús" program részeként kifejlesztett, rendkívül korszerű berendezések feladata, hogy megsemmisítsék az Izrael ellen kilőtt iraki rakétákat. Az amerikai kormány bízik benne: az új fegyver védelmében Izrael végképp lemond arról, hogy csapást mérjen Irakra, s így bekapcsolódjék a háborúba. George Bush amerikai elnök szombaton másodszor is tárgyalt telefonon Jichak Samir izraeli kormányfővel, hogy egyeztesse vele nézeteit. Zelman Saval, washingtoni izraeli nagykövet egyúttal nyilatkozatában ismét leszögezte, hogy Izrael nem mond le az önvédelem, így az Iraknak szóló viszontcsapás jogáról. Az elnök egyébként a hétvégét a Camp David-i üdülőben töltötte, miközben a Fehér Ház előtt ismét összecsaptak a háború ellen és az amerikai haderők mellett tüntetők. Hasonló, ellentétes, de általában békés megmozdulásokra került sor más amerikai városokban is. A térségben állomásozó amerikai csapatok létszáma elérte a 460 ezret, és George Bush elnök felhatalmazást adott további tartalékosok behívására, illetve azok szolgálati idejének meghoszszabbítására. A Pentagon szerint mindenesetre bizonyos, hogy nem lesz szükség a maximális, engedélyezett egymillió tartalékos behívására, legfeljebb két évre. Szombaton a washingtoni iraki nagykövetség ügyvivőjének jegyzéket adtak át a külügyminisztériumban, amelyben leszögezték: az amerikai kormány tartja magát a hadifoglyokra vonatkozó genfi egyezményekhez, s ugyanezt várja el Iraktól. A szövetségesek szombaton ejtették az első iraki foglyokat. Amerikai pilóták fogságba eséséről eddig csak az iraki fél adott tájékoztatást. Az első Patriot rakéták „órákon belül” bevethetőek, és a többi is rövidesen az lesz — közölte szombaton este az izraeli védelmi minisztérium igazgatója. A jeruzsálemi rádiónak nyilatkozó David Ivri tábornok szerint a Patriotok izraeli telepítése jelentősen csökkenti az országra Irakból leselkedő veszélyeket. Az öböl-háború kitörése óta Irak két rakétatámadást hajtott végre izraeli városok ellen — csütörtök éjjel Tel-Avivot és Haifát, szombat reggel Tel-Avivot lőtte —, anélkül, hogy Izrael eddig bármilyen szerepet vállalt volna az Öböl menti válságban, vagy a „Sivatagi vihar" fedőnév alatt elindított, Bagdad elleni szövetséges hadműveletekben. A hadsereg adatai szerint a két támadásnak összesen 47 sebesült áldozata van. Az Egyesült Államok Izrael további távolmaradását akarja kieszközölni, hogy megkímélje a vezetése alatt álló, arab országokat is magában foglaló koalíciót. Az Izraelbe telepített Patriot rakéták harckészek, kezelésüket amerikai—izraeli vegyes személyzet fogja ellátni — jelentette a jeruzsálemi rádió vasárnap dél tájban. Katonai tudósítója elmondta, hogy az Izrael felé tartó légi híd — a legnagyobb szabású az 1973-as közel-keleti háború óta — még működik. Az iraki kézen levő Scud típusú — Izrael ellen kétszer bevetett — föld—föld rakéták elhárítására hivatott Patriotokat az Egyesült Államok európai készleteiből szállítják Galaxy óriás szállítógépeken. Az izraeli légvédelem megerősítését szolgáló, nagy találati pontosságú rakéták azonnali telepítését szombaton jelentették be Washing(Folytatás a 4. oldalon.) Patriot Izraelben —• Hétezer bevetés — A pápa imádkozik és könyörög a megbékélésért Szexbolt — távol a kultúrától Tudják-e Önök, mi az a Penisex? ... Nos, ha nem tudnák, eláruljuk: amenynyiben az ember 25 cseppet belekever belőle valamely italba — olyasmikre is képes lesz, amiről addig nem is álmodott, önmaga partnere teljes megelégedésére. Egzotikus gyógynövénykeverékről van szó, nőknek, férfiaknak egyaránt javallott. Ám vigyázat! Csak akkor szabad fölhajtani, mikor már biztos, hogy megtörténik, aminek meg kell történnie. Hogyha az ügy mégis elmarad , az ember képes kiugrani a vágytól az ablakon. És hogy én ezt honnét tudom? A Móra utcai Sexshop tulajdonosától, Búza Jánostól. Az üzlet a minap nyílott, azóta jó ötvenen keresték föl. Volt, aki vibrátort vett, volt, aki szexlapot, akadt, aki pornófilmet nézett végig a fülkében... Különösen az új pornósztár, Teresa Orlowsky népszerű. A hölgy lengyel származású, s Németországban működik — éppúgy, mint a magyar Ilona Staller, aki Itáliába ment ki. S hogy még mi kapható az üzletben? Nos, a műszempillától kezdve a lehető legszexisebb fehérneműn át a felfújható guminőig az égvilágon minden. — Milyen vásárlóközönségre számít itt, Szeged szélén? — kérdeztük az üzletvezetőt. — Azokra, akik már többször jártak külföldön, s tudják: Európa fejlettebb felén ez a szolgáltatás olyan, mintha fél kiló kenyérért menne le az ember a boltba. Ugyanakkor mentálhigiénés jelentősége is van. Ha egy hölgy elégedetlen férje ura teljesítményével — nem kell, teszem, szeretőt tartania, fölrúgnia a házasságát, tönkretéve a család életét. Elég, ha beszerez egy testvibrátort... — Miért épp Móravároson nyitott boltot? Eléggé periférián van ez a hely. — Éppen azért! Fő a diszkréció. És a hatóságoknak is volt egy kikötésük, hogy az üzlet mellett kétszáz méteren belül semmiféle kulturális intézmény nem lehet. (f. cs.) Akkiiiiiiilátorok üzembihelyezve, nagy válastékban kaphatuk! 1 év garancia! KiviiiiMigra gépkocsijuba beszereljük. Közületektől megrefülelést sebesünk, és telephelyre szállítjuk. Véró gumiszerviz Htelmezővásárhely. Szántó K. J. u. W. (szentesiül) Tel.: 42-764 Atm)Ki;iii;sKKili:s Muknt. tit-ii laott luk ft'l - dijtuhn anáájrolis, - a közu'tikM díj csak 2%, - külüMről lit'hozull atili'ija uamla utáni kullalása. Telefon: 6V12 .737 Az Ors Csogulási Könyvtár .•nápygba^ törölve 2/17. 1991. jan. 21., hétfő Ára: 6,60 Ft Üzleti titkok Móravároson Kiclit számol a matematikus Móraváros, Szeged széle. Hirhedetten ellátatlan, peremváros! kerület. Azaz újabban mind ellátottabb! Itt van például a Kálvária téri, 32. számú kisbolt. Amíg az Éliker üzleteként üzemelt, lepusztultsága párját ritkította. Ha az ember parizert akart itt venni, s aznapi kenyeret — a kettő közül valamelyik biztosan hiányzott. A múlt év ősze óta viszont magánkézbe került, s a polcok roskadoznak mindentől, mi szem-szájnak ingere. Az üzletvezető, Kisznyerné dr. Kanyó Mária tanársegéd, annak idején — nem is olyan rég — még az orvosegyetemen oktatott. — ön matematikus. Mennyivel nőtt a forgalom, amióta magánkézbe került a bolt? — Legalább hatvan százalékkal! Tavaly januárban annyi forgalmat bon'''''tott le az üzlet az egész hónap folyamán, mint most, a hónap közepéig. — Ami a nagy forgalom titka? — Mindenekelőtt: a tej és a kenyér. E kettő nálam mindig kapható. S ha valaki eljön ide tejért és kenyérért — másból is bevásárol. Megvesz mindent, a kaviártól a kiwiig. Egyébként meg kell mondanom — igen jó helyen vagyunk. Tranzitútvonal mentén fekszik az üzlet . Domaszéktől Ásotthalomig, Mórahalomtól Zsombóig sokan megállnak itt hazafelé menet. — Mi a bolt második titka? — Százszor inkább a sűrű fillér, mint a ritka forint! Ha valamit két forinttal olcsóbban adok másoknál, akkor az már meg is térült. — És a titkok harmadika? — Nálam olyan nincsen, hogy „nincs”! Ezt a szót nem mondhatják ki alkalmazottaim. A „nincs” szó rosszul hat az emberi pszichére. „E percben épp nem kapható, per pillanat elfogyott, megpróbáljuk beszerezni” — ezt mondhatják eladóink. Tudni kell beszélni a vásárlóval! Mondok egy példát. Az egyik vevő nem túl régen csaknem megverte a pénztárosomat. Odamentem, s két perc múlva azt mondotta , van négymillió forintja, s rám költi az egészet... F. CS. BRÓKER Kereskedelmi Kft. Szegedi kirendeltségére megfelelő szakképzettséggel, gyakorlattal és üzleti kapcsolattal rendelkező kirendeltségvezetőt, valamint üzletkötőt keres. Információ; 06-1*149-5565.149-4394. I----------------------------------------------1 A Dacoló Most, hogy megint egyszer — századunkban ki tudja már hányadszorra — a nagy háború peremére szédült a világ, próbáljuk számba venni, ki is az ellenség? Egyáltalán, megérteni a szemben állót, mit várhatunk tőle, mire képes, ha sarokba szorítják? A válasz természetesen lesújtó, rémisztő mélységekbe mutat, már ami az elsőszámú világellensséget jelöli — Szaddám Huszein elnököt. Két amerikai szerző frissen megjelent könyve tárgyalja nevezett főhóhér, tömeggyilkosok irányítójának és az Öböl-válságnak viszonyát. A könyvet böngészve föltolakodó kérdéseket, miszerint: előbbre ment-e az ember történelme során, vagy csupán fegyverei tökéletesedtek?; ha megdöntik is Szelddám rezsimjét, jobb jön-e helyébe?; miként tűrhette a világ ilyen szörnyek uralmát?; mi több, hogyan juthatott odáig a 17 milliós Irak, hogy szembekerüljön a világ hatalmaival?; miért tűrte eddig is, még most is a mesés Babilónia mai népessége?... — szóval, ezeket a kérdéseket jobb elfeledni, mert nincs válaszuk. J. Miller és L. Myrrore könyve tényleg lebilincselően olvasmányos, tényleg olyan, mintha krimit olvasnánk — csak éppen félelmet kelt, mert igaz. Érzékeltetésül most következzék néhány részlet, melyek azonban egyáltalán nem térnek el Szaddám (jelentése: dacoló) pártjáról. Ahogy egy tavalyi, tehát 1990. évi közelkeleti emberjogi szervezet látja: Irak a Baath-párt uralma alatt a besúgók országává lett. A párttagokról azt beszélik, kötelesek információkat adni saját családjukról, barátaikról és ismerőseikről, valamint elvbarátaikról is. Minden tanító és oktató számára kötelező a párttagság, akik pedig ezt megtagadták, vagy akikről azt tartják, hogy nem méltók a párttagságra, elvesztették állásukat. Jelentések szerint a tanítók kikérdezik a tanulókat szüleik nézetei felől, aminek eredményeként a szülők kénytelenek eltitkolni gondolataikat saját gyermekeik elöl... Halil, arab szerző könyvet írt Irakról, A félelem köztársasága címmel. Ebből idéznek az amerikaiak: Irakban rendszeresen eltűnnekemberek. Valamit, amiről föltételezhető, hogy holttest, hetekkel, néha hónapokkal az eltűnés után zárt ládában elszállítják a családfőnek. Halotti bizonyítványt is produkálnak, amit a címzettnek alá kell írnia, ami tanusítja, hogy a szóban forgó személy tűzben lelte halálát, vízbe fulladt, vagy hasonló baleset érte. Ezután rögtön eltemetik a koporsót, anélkül, hogy felnyitnák, de előbbkifizettetik a családdal a költségeket... Szaddámról leírják, hogy betegesen fél mindentől és mindenkéltől, bizalmatlansága vérbeli zsarnokká emelte eddigi elnöksége 12. véres éve alatt, amelyből 8 éven át tartott a perzsákkal folytatott kölcsönös mészárlása. A karszékét hurcoltatja magával mindenhová, mert fél az esetleges mérgezett tűjű, idegen székektől. Ha Ceausescu rémképe szivárogna be képzeletünk résein, nem lenne véletlen. Szaddámra nagy hatással volt a keleteurópai diktátor bukása, és erre több nyilatkozatában is kitért, tagadva a hasonlóságot. Egyben megparancsolta pártja vezetőinek, tiszteknek, hogy nézzék meg a román géniusz végnapjairól szóló videófilmet, egyben elemezzék az ottani biztonságiszervek tévedéseit és hibáit, nehogy velük is előforduljon hasonló. A pribékek állítólag megvédtek a látottaktól, hiszen holnap esetleg ők is?! Ennyi véres gonoszság áll szemben a szuperfegyverekkel, az utcasarkon szabályosan beforduló rakétával, a műholdas fényképezéssel, és egyáltalán, a huszadik század szenzációival, büszkeségeinkkel, a csillagok háborújával. Csak ott a végén legyőzik asötétség urát, igaz, nem véglegesen. Továbbá, az egy mesefilm, ez pedig itt a mi egyetlen, ismételhetetlen életünk. Jó lenne álmodozni, hogy ezután ,soha többé, csak most sikerüljön , de elfogytak az álmok, maradtak a rakéták. síu " Ufó a főiskola fölött Péntek, este 11 óra. A tévé éppen Bagdad éjszakai bombázását közvetíti. Egymás után ívelnek az éjszakában a nyomjelző lövedékek ... „Hát ez félelmetes”, mondom magamban, és kinézek az ablakon (a helyszín, a Vitéz utca sarka), hogy némileg békésebb látványban legyen részem. Hogy csillagokat lássak. S nem hiszek a szememnek: az ablakon túl is egy rakéta úszik a légben! Orrán egy fényes pont, teste láthatatlan, fényes, sárga csóvát húz maga után. Becsődítem a családot, ők is látják. Az ismeretlen jelenség nem túl gyorsan úszva, fényesen, eltűnik a Juhász Gyula Tanárkéiző Főiskola épülete fölött. ... Másnap reggel Keleti György nyilatkozik a tévében. Budapesttől Kecskeméten át Szegedig rengetegen látták az azonosíthatatlan repülő tárgyat. A katonai repülőterek személyzete is. A radarok nem észleltek semmit, etésé Nem könnyű az átállás a konvertibilis elszámolásra a volt szocialista országokkal, a központi szervek és a vállalatok egyelőre a múlt évi — sőt korábbi — kölcsönös adósságokat igyekeznek rendezni. Az ez évre szóló szerződéskötések igen vontatottan haladnak, főként az ármegállapodások nehézségei miatt. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Miniszté- ÚJ HATÁRIDŐ - 1991! PÉNZTÁRGÉP Megoldom a mondját, ha felhívja MEISZTER TELEFONJÁT! PÉNZTÁRGÉPMŰSZERÉSZ uí\ (ESZÁM.\: 62/5.7-148 Cim: 677/ .Suf.ftl-Szöveg, Temesvári u. 4. Beszerzésiés — üzembe helyezésig, garanciális és azon túli javítását, karbantartását vállalom. Döcög a dollár iumától kapott tájékoztatás szerint a Szovjetunióból a megállapodásnak megfelelően, folyamatosan érkezik az olaj, a gáz és a villany, a magyar vállalatok most pótolják a tavalyi exportelmaradásokat. ZENESZALON Vásárhely, Szántó K.J.U. G. óriási választékban, garanciával - video, rádiómagnó, tv, kazetták, hanglemezek. Háztartási készülékek, autórádiómagnók, hangfalak, hifitornyok, OTP-re is!