Szegedi Napló, 1991. április (2. évfolyam 76-100. szám)

1991-04-20 / 92. szám

3 Tollas Tibor versei Föltámadunk Pa/tísalm, álomból keljetek, ébresszen a közös emlékezeti Derengjelek föl bennem, édeni fiatalságunk drága ével. Bár minden út lombveszlő őszbe visz, vigaszt vetek a temetőkbe la. Szív mélyén őrzőit első szerelem virágot nyit a kopár hegyeken. Búvópatakként arcunk mosolyát adják tovább a boldog unokák, rwvüket mondom, rájuk Ismerek, arcukra vésett ősi címerek vonásaink, — öröklött életük, puha viaszra, hú pecsétet ül. Így hordta tovább annyi ősapám közös sorsunkat századok során, erénnyel-búnnel sírig törve mind, múltat. Jövendőt szolgáló őseink. Tapodták őket Idegen hadak, túlélték daccal, túrve hallgatag, emelt fővel, letépve félelem láncát, — az élet nem reménytelen. Halál küszöbén szálljon túl szavunk; Harmadnap mindnyájan főltámadunki Cavallnlo, 1987. augusztus Túlélők Az 1956-os forradalom és szabadságharc 30. évfordulójára Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába. — Letarolt erdő fái — úgy fekszenek vigyázba'. Földtömte szájuk némán kiált Időtlen esküt. Elvetett mag a rögben a csontmeztelen testük. Feldúlt sírjukon mécses. Október túzvirága, a holtak Jogán kérdez választ már mit se várva. Múltunkat elrabolták, ‘ a sivár Jelen hallgat, ók élik túl, — a holtak, a győztes forradalmat. München, 1986. október Mindszenty Lassú tűzhalál lett magányod, tőrpék fölé nőtt óriás. Fáklyánk voltál, látványos fárosz, ma hamukban Izzó parázs. Kétoldalt szítják még a lángot kegyetlen Inkvizítorok: Róma—Bizánc közt állsz, mint vádlott, máglyádból néma vád lobog. Diplomaták és bőrtőnőrők tanácsa, kegyes püspökök ármányán átlátsz Mesteredre; nem Róma, csak Krisztus örök. Kenyér és cirkusz kell a népnek, a vértanúk veszélyesek, — Hitetlenek, vagy keresztények, készül az alku, féljetek! — Üzennéd fogoly-társaidnak, Mária népe tetszhalott. Szobrodat kősziklából vésik. Igazolnak a századok. 1970 Ember a kerékpárral Lezsák Sándornak A márciusi eső csípős ostora sápadt arcodba csap. Mögötted ásít az üres Iskola, utadon csak a csupasz fák követnek naptalan ég alatt. Bakancsod bokáig süpped a sárba, ahogy a rozsdás kerékpárt tolod, kormányán kopott aktatáska, könyvekben sírnak a betűsorok. Szemben a széllel, fejed lehajtva, mint aki tudja, hova tart, az „Egy mondaf-ot hordod magadba’ — Körül a puszta táj kihalt Csak a szíved fészkében született kimondhatatlan vers szabadi Nem Is a szó, — a gondolat Magányod megosztva mennék eUbed áa tolnám kerékpárodat Te, hazádban la bujdosó, hazátlan, kire határon túl Is rátaláltam, ma érsz a célba, vagy csak holnap? Mindegy. A küldetáéed áldott Add meg nekünk a mindennapi reményt és jöjjön el a te országod. München, 1987. április „Bebádogozíak minden ablakot” Tollas Tibor költő, a nemzeti emigrá­ció markáns egyénisége, a müncheni A/emzetór főszerkesztője 1956 novem­berétől 1990 májusáig nem járt itthon, mert az intervenciót követően megfo­gadta, hogy addig nem lép Magyaror­szág földjére, amíg hazánknak nem lesz újra szabadon választott országgyűlése és felelős nemzeti kormánya, és artiíg az orosz csapatok el nem indulnak ha­zafelé. A feltételek teljesültével először Lakiteleken, majd Budapesten, Eger­ben és Miskolcon találkozott az olva­sókkal, a közeljövőben pedig, 1991. április 22-én, hétfőn délután 6 órakor a szegedi Royal Szálló Irodalmi Kávéhá­zának vendége. Szeged mindig is nyi­tott volt az egyetemes magyar irodalom, ezen belül a nyugati magyar költészet értékei felé, bizonyságul elég felütni az Ilia Mihály, majd Annus József szer­kesztette Tiszatáj évfolyamait, így Tol­las Tibor személyes bemutatkozása jól talál az említett, kontinenseket felölelő, nagy ívű tájékozódáshoz. A Tisza-parti város versszerető közönsége számára nem lehet közömbös a Szegedi ballada, mely Kovács József orvostanhallgató­nak, a Szegedi Forradalmi Bizottság 1957-ben vértanúhalált halt elnökének állít emléket. Tollas Tibor emberi tartásához a ma­gyar múltból és példás életű előadói sorából bőven talált mintát. Anyai ágon ősei között tarthatja számon Geleji Ka­tona Istvánt, a zsoltárfordítót, apai ágon rokonai között tudja Kohlmann József táborkari honvédezredest, aki az 1848—49-es forradalom és szabadság- harc katonájaként a császári és cári betolakodók ellen, a két pogánnyal szemben harcolt. Nemrég ünnepeltük a müncheni költő és irodalomszervező hetvenedik születésnapját: Tollas Tibor 1920. december 21-én született a Bor­sod megyei Nagybarcán. Édesapja is katonatiszt volt, így a fiú a családi elvá­rásoknak megfelelően a soproni Rá­kóczi Ferenc honvéd reáliskolába ke­rült. Itt, a németórán tanárától hallotta először Henrich Heine 1849 októberé­ben című versét: ,Ha e szót hallom: »Magyarok«, szűknek érzem német ze­kémet, keblemben tenger kavarog és mintha trombiták köszöntenének!" Ek­kor fogant a Gloria Victis - Szabad­ságharcunk a világirodalomban 1848-1849 című antológiaterve, amely csak évtizedekkel később, 1973- ban valósulhatott meg, ekkor jelent meg Tollas Tibor szerkesztésében, a Nem­zetőr kiadásában, Adam Miczkiewicz Kiáltvány a magyarokhoz cimü írásával és többek között Victor Hugo, Ibsen és Heine verseivel. Tollas Tibort 1941-ben Budapesten avatják hadnaggyá a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián. Csen­dőrtiszt. 1944. március 19-én, Magyar- ország német megszálfásakor Mura­szombatban szolgál. A szlovén és a vend lakossággal összefogva tüntetést szervez az országra rontó idegen beto­lakodók ellen, a magyar függetlenség mellett. Büntetésből beosztják front­szolgálatra. Székesfehérvár környékén egy páncélököl elsütése közben mind­két kezére súlyosan megsebesül. A veszprémi kórházba kerül, ahol meg- mútik, amennyire lehet, rendbehozzák a kezét. Még lábadozik, amikor paran­csot kap, hogy alakulatával a visszavo­nuló német csapatokat követve, az orosz tankokkal harcba bocsátkozva hagyja el az országot. A határnál visz- szafordul és pontosan az ellenkező irányba indul, így kerül a Tiszántúlra. Ekkor tapasztalja, h^y a megszálló oroszok a trianoni határ innenső oldalán erőszakkal, de mégis önkéntesség lát­szatát keltve több községet be akarnak kebelezni, a már elorzott Kárpátaljához kívánnak csatolni (Tiszabecs, Uszka, Milota...). Itt értesül a szovjet haláltábor rémségeiről, továbbá a tiszaháti és kár­pátaljai férfilakosság elhurcolásáról, a jnálenkij robotról". Ekkor már az ún. demokratikus honvédség tisztjeként be­számol a történtekről az illetékes ma­gyar hatóságoknak. így talán az ő ér­deme is, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság segítségével sikerül az újabb magyar települések elcsatolását meg­akadályozni. A holtak nem támadnak fel, az elhurcoltak csak hosszú évek múltán, vagy sohasem térhetnek vissza otthonaikba. Tollas Tibort 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatják. Hiába bizonyoso­dik be ártatlansága, pere koncepciós jellegű, igy tíz évre ítélik. Az elkövetkező években a gyújtőfogházban, a váci bör­tönben és a tatabányai rabbányában sínylődik. 1953-ban Vácott, a börtönben írja leghíresebb versét, a Bebádogoztak minden ablakot címűt. Tollas Tibor köl­tői munkásságának gyöngyszeme ez a rabének, úgy, ahogy Reményik Sándor lirai életművében az Ahogy lehet a leg­kiemelkedőbb és legtöbbet szavalt köl­temény. Bebádogoztak minden ablakot, hogy a váci börtön foglyai ftieg ne tud­ják, mi történik a rácsokon túl, bebádo­goztak minden ablakot, hogy a rabokat hermetikusan elzárják a külvilágtól, a magyar társadalomtól. 1953- tól, Nagy Imre első miniszterel­nökségének kezdetétől alábbhagyott az önkény, a terror a börtönökben, meg­szűnt az éhség, az alultápláltság. A váci politikai foglyok közül sokan — köztük Tollas Tibor is -, ha munkára jelentkez­tek, a tatabányai rabbányában dolgoz­hattak. A hatalom a bányászokat fejtágí­tókon próbálta az .osztályidegennek” kikiáltott rabok ellen hangolni, de siker­telenül. Az elnyomottak és a bebörtön- zöttek egymásra találtak, megteremtet­ték a maguk valódi osztálytalan társa­dalmát. 1954- ben visszatoloncolták Vácra a rabokat, ahol időközben enyhült a bör­tön korábbi vakfegyelme. A porkolábok kijátszásával a váci börtönben tiltott ké­ziratos irodalomként jelent meg a Fü­veskert versantológia tizenkét száma, többek között Gérecz Attila, Kárpáti Ka­mii, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Tollas Tibor, Tóth Bálint és Vitéz György ver­seivel és műfordításaival. Tollas Tibor szerkesztésében. A váci rabságban alakult Füveskert írócsoport szerzői - tollat vagy fegyver­rel - részt vettek az 1956-os forrada­lomban és szabadságharcban. Tollas Tibor híven tiszti esküjéhez és a családi hagyományokhoz, az '56-os Nemzetőr­ség összekötő tisztjeként harcolt a sza­bad, független Magyarországért. A no­vemberi szovjet beavatkozás után Bécsben keresett menedéket, decem­berben máraz osztrák fővárosban szer­kesztette a Münchenben megjelenő Nemzetőrt, a szabadságharcos írók lap­ját, 1957-ben pedig sajtó alá rendezte a Füveskert antológiát, a váci börtönver­sek gyűjteményét. A Nemzetőr, ellentétben a Kádár- -Aczél korszakban hivatalosan ter­jesztett hazug és rosszindulatú híresz­telésekkel, rágalmakkal, sohasem volt szélsőjobboldali lap, sohasem volt az elfogultság, a soviniszta kizárólagosság orgánuma. Ellenben igenis magyar lap a Nemzetőr, jószellemú magyar lap. Főszerkesztője, Tollas Tibor a legne­mesebb nemzeti eszmények jegyében, a közép- és kelet-európai is nyitottan, európai igényességgel szerkeszti a szabadságharcos írók alapította újsá­got. 1979-ben, a fiatal írók lakitelki tanács­kozásakor a Nemzetör főszerkesztője az emigrációban elsőként figyelt fel az esemény jelentőségére, a búvópatak nemzedék egyenes beszédére, szóki­mondó voltára: .Ez a találkozó, a »Charta 77« szolidaritási mozgalom mellett '56 óta a legjelentősebb esemé­nye a hazai szellemi életünknek. Jelen­tőségét tekintve talán a népi írók 1943- as szárszói konferenciájához hasonlít­ható. Közel negyedszázados hallgatás után először írhatják meg ilyen nyíltan és bátran a legfiatalabb írónemzedék tagjai az égető magyar sorskérdéseket, melyekét eddig konferenciákon és saj­tóban egyaránt elhallgattak", írja Tollas Tibor a Nemzetőrben, 1980 februárjá­ban. A Magyarországon 1981-ben megje­lent Vándorének cmú emigrációs vers­antológiából feltehetőleg óvatosságból, politikai megfontolásból maradt ki a Nemzetőr főszerkesztőjének költői ter­mése. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem gondozásában, Bern­ben kiadott Nyugati magyar költők anto­lógiájának szerkesztője: Kemenes Gé- fin László jobban tisztelte (mert Monlre- álból jobban tisztelhette) a szigetma­gyarság költészetének valódi érték­rendjét és Tollas Tibort irodalmi súlyá­nak, jelentőségének megfelelően, nyolc reprezentatív versének közreadásával mutatta be a kötet olvasóinak. 1959-től napjainkig a Bebádogozotak minden ablakot költőjének nyolc ver­seskötete jelent meg, többségük Mün­chenben látott napvilágot. .Az 1983-ban közreadott Forgószélben című váloga­tott versek és az 1988-as Varázskör verseskötet szerencsésen összegzi Tollas Tibor lírai életművének legjavát. Ez a két kötet, most már egy könyvvé szerkesztve, a demokratikus ellenzék jóvoltából Magyarországon is megje­lent. Az újabb versek közreadását a lakitelki Antológia Kiadó tervezi. Tollas Tibor költészetének forrásvi­dékeit nem szükséges külön keresgél­jük, hiszen az ismertetett életút során megélt élmények az ihlet gyakori forrá­sai a gyermekkor és az ifjúkor éveitől a világégésen át, majd tovább a fútetlen és levegőtlen börtönzárkáig, a szaba­dulástól az 1956-os forradalom és sza­badságharc tizenkét tündökletes nap­jáig, végül a bujdosás mikes kelemeni otthontalanságáig. A megpróbáltatás és a szenvedés balladába illő gyászos emlékei nem tették a költőt sem gyűlöl- ködővé, sem reményvesztetté. A leg­drámaibb élethelyzetekben sem hunyt ki benne a remény, a jobb jövőbe vetett hit. Jézus Úr segítségével megőrizte belső harmóniáját. Költészete a börtön­élmények ellenére is harmonikus költé­szet. Szembetűnő, hogy milyen tiszte­letteljes hangon szól a költő rég elpor­ladt őseiről, milyen szeretettel ír szülei meghitt családi életéről, a felbontatlan szerelemről,-a megtalált kedvesről és három gyermekéről. Családpárti és jö­vőpárti szemlélet hatja át a Tollas-ver­seket. A Duna-menti népek felé való nyitottság éppúgy jellemzi gondolko­zásmódját, mint az egyetemes magyar érdekek határoktól független vállalása. A Kárpát-medencében élő és nagyvi­lágban szétszóródott magyarság gond­ját és örömét a szívén viseli Tollas Tibor. Versei erről tanúskodnak. Ha a külső megjelenés felől közelítjük ezt a költői világot, nem nehéz észre­venni, hogy olykor ugyan formabontó kísérletezésen kapható a szerző, de mégsem ez jellemzi, hanem a hagyo­mányos formák pontos és kiérlelt hasz­nálata. Tollas Tibor költészete figyelemre méltó kísérlet a magyar költészet ha­gyományos törekvéseinek az összeg­zésére. Ha nemes szándékait és nem is akármilyen eredményeit tekintjük, illő elmondani róla, hogy ritkán volt alkalma verset írni. Többnyire csak a börtönben és a kórházban. Az erdélyi Horváth István lírája öregkorában vált igazán éretté, intellektuálissá. Az újabb idők­ben Tollas Tibor költészete is tovább mélyül, kiteljesedni látszik, talán a búvó­patak nemzedékkel való találkozása is megtermékenyítően hat munkássá­gára. A szegedi Tollas Tibor-est előtt mit is kívánhatnánk a hetvenesztendős köl­tőnek? Alkotói nyugalmat, hogy új éne­keivel feltehesse a műre a koronát! MEDVIGY ENDRE 7 SZOM9AT, 1991. .U’RlLISiO.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék