Szegedi Napló, 1995. augusztus (1. évfolyam, 68-94. szám)

1995-08-05 / 72. szám

Magyarország Befejeződött az élelmiszertudományi világkongresszus. A világ valamennyi élelmiszerfeldolgozójához, -kereskedőjéhez és a fogyasztókhoz szóló felhívás megfogalmazásával fejezte be mun­káját pénteken, Budapesten a IX. Élelmiszertudományi és Tech­nológiai Világkongresszus. A deklaráció, amelyet a föld valamennyi országának kormányához eljuttatnak, elsősorban arra hívja fel a figyelmet: a táplálkozás szempontjából legfontosabb az élelmisze­rek biztonsága, hogy ne tartalmazzanak káros, toxikus anyagokat, s mindezt csak a tudomány biztosíthatja. Fontos, hogy az élelmi­szerkereskedelem teljes liberalizációja csak akkor valósuljon meg, ha valamennyi orszában alkalmazzák a világszabványokat. Ezek felülvizsgálatára egyébként a WTO négy évet adott a tudósoknak és a technológusoknak. Befektetői tájékoztató. Több mint 30 érdeklődő cég vitte el pénteken az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által a villamosenergia-iparban befektetni szándékozók rendelkezésére bocsátott tenderértesítőt - tájékoztatta­­nála Kocsis István, az ÁPV Rt. vezérigaztató-helyettese. A dokumentumhoz Budapesten kívül a Schroder privatizációs tanácsadó londoni irodájában is hozzá lehet jutni, arról még nincs információ, hogy ott hányan érdeklődtek. A tájékoztató pontos adatokat ad 16 társaságról, az áramszolgáltatókról, az erőműtársaságokról illetve a Magyar Vil­lamos Művek központról, és tartalmazza a privatizációs stratégi­át. Ezek alapján dönthet a befektető, hogy melyik társaságra ad be pályázatot. Magyar hajók balesete a Bermudáknál. Pénteken este ér­kezett a helyszínre a Bermuda-szigetek közelében szerdán össze­ütközött két minar hajó megsegítésére indult amerikai vontató­hajó - tájékoztatta az MTI-t Jakab György, a Mahart műszaki igaz­gatója. A sérült Balaton nevű tengerjáró hajót a legközelebbi kikö­tőbe - Hamiltonba - vontatják, és ugyanoda érkezik meg vasár­nap a Mahart és a Hungária Biztosító szakembereiből álló bizott­ság. Ennek feladata lesz a kár felmérése és a szükséges javítások elvégzése. A baleset másik résztvevője, a Vörösmarty teherhajó biz­tonsági okokból továbbra is a megrongálódott hajó mellett tartóz­kodik, bár az időjárás és a sérülések nem rejtenek további veszé­lyeket. Az összeütközés akkor következett be, amikor a Vörös­­martyról a Balatonnál keletkezett motorhiba kijavítására alkatré­szeket próbáltak átadni, és eközben a két hajó az enyhén hullá­mos vízen összecsúszott. A Balaton rakománya nem sérült meg, mert károk csak a hátsó felépítményben és a kéményben kelet­keztek. KRISZTINA napja A Nap kel 5 óra 26 perckor, nyugszik 20 óra 13 perckor. ______________VÍZÁLLÁS_______________ A Tisza vízállása pénteken Szegednél: plusz 84 cm, vízhőfok: 24,9 °m, Csongrádnál: mínusz 118 cm, Mindszentnél: mínusz 7 cm. A Maros Makónál: mínusz 46 cm. TÖRTÉNELMI KRÓNIKA 1719. A szegedi tanács megállapodást köt a piarista rend képviselőjével a városi plébániai szolgálat átvételéről és egy hat­­osztályos gimnázium létrehozásáról. 1828. Szegeden született Szilber Lajos. A piarista gimnázium elvégzése után Pesten ügyvédi képességet szerzett. 1848-ban tag­ja volt a Földvári zászlóaljnak és részt vett a szenttamási ütközetben. 1838-ban caes. reg. offic. iuridicus. Halála előtt közvetle­nül Szegeden magánzóként élt. Szülővá­rosában halt meg 1864. VII. 12-én. 1831. Szegeden meghal Skultéty József Mi­hály 46 éves korában, Szeged város pol­gára volt. A piaristáknál végezte el a gim­náziumot. Felesége Molnár Ágnes volt, e házasságból Andor és Mihály gyermekek születtek. HERA L. - SZONDI I. ________________MOZI________________ SZEGED, Korzó, Airborne. Színes ame­rikai filmvígjáték. Kezdés: fél 4 és három­negyed 6-kor. Miami rapszódia. Színes amerikai film Kezdés: 20 órakor. Belvárosi: Gyorsabb a halálnál. Színes amerikai film. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8-kor. Kamara: A remény rabjai. Színes, ameriaki film. Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Balázs Béla: Elvarázsolt április. Színes angol film. Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Kert: Az éj színe. Színes amerikai film. Kezdés: 21 órakor. Kiskőrössy, Maverick. Színes amerikai film. Kezdés: 20 órakor. Autós: Az ítélet éjszakája. Színes ameri­kai akciófilm. Kezdés: 23.30 órakor. A Maszk. Színes, mb. amerikai filmvígjáték. Kezdés: 21 órakor. CSONGRÁD, Uránia: Szabadnapos baba. Színes, mb., amerikai filmvígjáték. Kez­dés: 20 órakor. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Korzó: Vírus. •Színes amerikai film. Kezdés: fél 4, há­romnegyed 6 és 8 órakor. MAKÓ: Mire jók a rossz fiúk? Színes, mb. amerikai film. Kezdés: 5 és 7 órakor. Csil­­l:A kapu. Színes amerikai film. Kezdés: 21 órakor. SZENTES, Őze Lajos: A préda. Színes, mb. amerikai akciófilm. Kezdés: 6 és 8 órakor. Mielőtt fel­kel a Nap... Színes ame­rikai film. Kezdés: 22 órakor. MÓRAHALOM, Alkotmány: Halálugrás. Színes amerikai akciófilm. Kezdés: 19 óra­kor. APÁTFALVA, Dózsa: Szabadítsátok ki Willy-t. Színes, mb. amerikai film. Kezdés: 18 órakor. _________MAGYAR TELEVÍZIÓ_________ BUDAPEST 1. 5.28: Műsorismertetés. 5.30: Gazdatévé. 5.50: Határtól határig. 6.00: Napkelte. 8.00: Jó reggelt adj, Istenem! 8.10: Állatportrék. Amerikai filmsorozat. - Anette. Japán rajz­filmsorozat. Kistestvér érkezik. - Repülő bocsok - A természet védelmezői. Kanadai rajzfilmsorozat. - Amigo és barátai. 9.10: Égből pottyant matiné. 10.20: Gól, gól, gó­­ó­ól! 11.10: Kalandozások Patagóniában­­ll­ l. rész. 12.00: Déli harangszó. Időjárás. 12.02: Képújság. 12.05: Szombat déli arc­kép. 12.20: Szomszédok (ism.). 12.50: Igor Sztravinszki: A tűzmadár. 13.15: Műsoris­mertetés. 13.25: Egy önérzet története. 14.30: Csodálatos Föld 15.00: A taxis lány. 16.30: X-idő - Kerengő. 17.15: Napjaink. 18.30: Szerencsekerék. 19.10: Benedek Elek meséi. 19 30: Híradó. Időjárás. 20.03: Telesport. 20.10: Öt perc próza. 20.25: Amerikába jöttem. 22.25: Jó kedvet adj! 23.15: Az éjszaka. Benne: kb. 1.50: Nyug­díjas nyomozók. BUDAPEST 2. 6.40: Műsorajánlat. 6.45: Átfogó. 7.30: Gaz­daképző. 8.00: Patria - Üzenet - Vorba. 8.25: Hrvatska krónika. 8.50: Unser Bildschirm. 9.15: Ecranul Nostru. 9.40: Srpski ekran. 10.05: Nasa obrazovka. 10.30: Eurowoodstock. 11.00: Família Kft. (ism.). 11.30: Ó-Európa. 11.50: Öröksé­günk. 12.00: A Mount St. Helens kitörése, avagy egy vulkán anatómiája. 13.00: A köl­csönkapott Föld. 13.25: Karriertörténet. 14.15: Műsorajánlat. Időjárás. 14.20: Top 40. 14.50: Századunk. 15.35: Műsoraján­lat. Időjárás. 15.40: Játék határok nélkül. 15.55: Hullámkoktél. 16.25: Igaz történet. 16.55: Bajnoki labdarúgó-mérkőzés köz­vetítése. 18.50: Olimpiai arcképcsarnok. 19.05: Família Kft. 195. rész. 19.45: Picassó­k kalandjai. 20.05: Játék határok nélkül. 21.30: Van öt perce? 21.40: Tele­sport. Kenner: Nemzetközi öttusagála. At­létikai VB. 23.10: Harci kiáltás. DUNA 8.05: Hubertus (ism.). 8.25: Otthon (ism). 8.55: Harmónia. 9.25: Nyelvédesanyánk. 9.55: Kimba, a fehér oroszlán. 10.15: Zűrzavaros vakáció. 10.40: Amatőr természetbúvár. 11.05: Kedves. 12.05: A tiszafüredi butella. 12.55: Álmok Kárpátaljáról. 13.05: Közép-euró­pai magazin. 14.00: Lapozó. 14.15: Tó­parti látomás. 15.50: Cimbora. 16.40: Vá­ratlan utazás. 17.30: Tom és Jerry-show. 18.00: Híradó. 18.15: Agatha Christie Poirot-történetei: Poirot és a csatos cipő. 20.00: Explorare necesse est. 20.40: Mesterművek. 21.00: Híradó. 21.15: Palermo Boogie Gang. 21.55: Alzana por­tyája. 23.35: Sárközi György: Nyári ég zi­vatar előtt. HBO 7.00: Tapsi Hapsi és vendégei. 10.00: Tintin kalandjai. 10.30: Örökkön örökség 12.05: Nőstény ördög. 13.45: Zenemánia. 14.45: Melrose Place. 15.35: Air America. 17.30: Állati élet. 18.30: Hajszál híján. 20.05: Aki kapja, marha. 21.55: Az 57-es utas. 23.20: A nyomozó. 0.50: Forró kalandok. PRO . 6.55: Szívtől szívig. 7.45: Gadget felügyelő. 8.05: Dennis. 8.30: Alvin és a mókusok. 8.55: Űrszellem és Dinófiú. 9.20: Slimer és az igazi szellemirtók. 9.45: Scooby Doo, hol vagy? 10.10: Taz-Mania. 10.35: Beetlejuice. 11.00: A szuperegér. 11.25: Tiny Toon kalandjai. 11.50: Rózsaszín pár­duc. 12.10: Parker Lewis. 12.35: Utcai flört. 13.00: Superman. 13.50: Négyöklű trió. 14.40: Zorro három kardja. 16.15: Mozimagazin. 16.45: Flinstone család. 17.15: Tom és Jerry. 17.30: Simpsonék. 17.55: Tom és Jerry. 18.10: Cousteau ka­pitány óceáni kalandozásai. 19.05: Kungfu­: A legenda folytatódik. 19­55: Hírek. 20.15: Allan Quatermain és az elveszett Aranyváros. 22.10: A halál hírnöke. 23.50: Hírek. 24.00: Őrült Jake. 1.35: Megrögzött agglegény. 3.05: Cousteau kapitány... (ism.). 4.00: Egyszemélyes út. RTL 5.45: Pinocchio. 6.10: Lila hercegnő. 6.35: Sharky és George. 7.00: Gulliver utazásai. 7.25: Tini turbó teknőcök. 7.50: Két buta kutya. 8.15: Mexikói cowboyok. 8.40 Bolygó kapitány. 9.05: Vissza a jövőbe . 30: Power Rangers. 10.00: Disney és tár­sa. 10.10: Marsupilami. 10.40: Disney és társa. 10.50: Goofy és Max. 11.15: Nyere­ményjáték. 11.20: Kaliforniai álmok 11.45: Bel-Air hercege. 12.10: Bír­ lak 12.40: Egyről a kettőre. 13.00: Ki itt a fő­nök? 13.30: 240­ Robert. 14.20: Knight Rider. 15.55: A csapat. 16.50: Beverly Hills 90210. 17.50: Westerdeich. 18.45: Hírek 19.10: Rudi üdülőshow-jának részletei. 20.15: A cápa. 22.35: Hogyan, kérem? 23 35: RTL - szombat éj. 0.35: Hőség. SATI 4.00: Másik 48 óra. 5.40: Cagney és Lacey. 6.30: A galaxison át, aztán balra. 7.00: Az én kis pónim. 7.25: Bobby világa. 7.50: Don Coyote és Sancho Panda kalandjai. 8.15: Elek a kandúr. 8.40: Conan, a kalandor. 9.05: Doug. 930: Fehérnemű-hadművelet. 11.15: Superhuman Samurai - Syber Squad. 11.45: Amennydörgés napja. 13:50: Catwalk. 14.45: Cagney és Lacey. 15.45: Űr­ szekerek - Az új generáció. 16.45: Baywatch. 17.45: Hírek. 17.55: Milliós já­ték. 18.00: A Bundesliga 2. osztályának évadnyitása. 18.30: Mindent vár semmit. 19 30: Szerencsekerék 20.15: Heintje, a legjobb barátom. 22.00: Az aranytojás. 23 35: Iskolás lányok 7. 1.00: Eddie Coyle barátai. 2.45: Lányok, kis felvágások. ___________MAGYAR RÁDIÓ__________ KOSSUTH 4.30-8.05: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.00: Krónika. 5.40: Házunk tája. 6.00: Krónika. 7.30: Hírek. 8.00: Króni­ka. Sport. Lapszemle. 8.25: Kopogtató. 9.00: Hírek. 9.05: Családi tükör. 9-35- 10.57: Rádiókabaré. 11.05: A Szombat dé­lelőtt magazinja. 12.00: Déli krónika. 13.05: Népzenei portré. 13.40: Öt konti­nens száz botránya. 14.00: Hírek 14.05: Oxigén. 15.05: Lábjegyzet. 16.00-17.30: Tizenhat óra. 17.00-17.03: Hírek. 17.30: Előhang. 17.50: Graffiti... jegyzete. 18.00: Esti krónika. 18.20: Elő­futam. 18.25: Szemle. 19.05: Sportvilág. 19 30: Jó éjsza­kát, gyerekek! 19.40: Miska bácsi levelesládája - Határok nélkül. 20.05: Közvetítés a Vígszínházból. 22.00: Késő esti krónika. 22.20: Kórterem. 23.05: Noktürn 24.00: Hírek. URH: 9.00-11.00: Körzeti in­formációs magazinok. 18.20: A kultúra percei. 18.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor Szegedről. 19.00: Román nyelvű nemzetiségi műsor Szegedről. 19­30: Né­met nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 20.00: Horvát nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 20.30: Szerb nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 21.00-22.00: Az Amerikai Hangja magyar műsora. 23.00-24.00: A BBC magyar műsora. PETŐFI 4.33: Hajnali dallamok. 6.00: Pax-rádió. 6.33: Útinform. 6.35: Sportszombat. 7.35: Randevú-vonal. 8.10: Szórakoztató déle­­lőtt. 8.20: Boldog születésnapot! 9 00: Hír­percek. 9.10: Operettparádé. 10.00: Egy órában egy élet. 11.03: Útközben. 11.05: A Petőfi válaszol. 11.10: Térzene a Had­történeti Múzeum udvarán. 11.30: Ned Miller, a 70 éves country-sztár felvételei­ből. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírpercek. 13.14: Daráló. 14.00: Szív kül­di. 14.40: Tangó. 15.20: Adásban vagyunk. 16.00: Szuper-shows! 17.00: Hírpercek. 17.08: Körkapcsolás a labdarúgó bajnok­ság első fordulójáról és az atlétikai világ­­bajnokságról. 18.00: Pontozó. 18.49: Ma­gyarán szólva. 19.00: Hírek. 19 03: Gordiusz magazin. 20.00: Sportkoktél. 21.10: Nemzetközi slágerlista. 22.00: 15 éves a Rock Színház. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Korzó. 0.15-5.00: ÉJSZAKA. BARTÓK 6.00-8.59: Muzsikáló reggel. 6.00: Hírek. 6.45: Zöld percek 7.15: Kulturális lapszem­le. 9 05: Szellemi zarándokutak. 10.05: Hangfelvételek felsőfokon. 11.32: Barokk muzsika. 12.05: Repríz. 14.05: Zenekari muzsika­­ gyerekeknek 15.00: Opera-mű­­vészlemezek 16.05: Nem siker volt! 17.20: XX. századi operákból. 18.05: Bemutató. 19.10: Muzsikáló magyar vers. 19.29: Sába királynője. 20.30: Kapcsoljuk a londoni Royal Albert Hallt! (ÉLŐ). 21.20-21.45: Ver­­ sek. 22.25: Hírek. 22.30: Fischer Annié zon­ gorázik 23.36: Jazz. 24.00: Hírek RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en, Szente­sen kábeltévén is, a 67.25 MHz-en. 13.00: Hangoljon ránk! Zenei összeállítás. 13 30- kor, majd óránként: helyi hírek, tudósítá­sok, időjárás. 14.00: Szombat délután. Szerkeszti: Bartha László. Utazási és sza­badidő m.­in. Vendég a stúdióban. Őri merre járt? Utazási rejtvény. Játék gazdag nyereményekkel. Sok zene­­ minden kor­osztálynak. SZENTESI MÉDIA 6 RÁDIÓ 05.15-től 12.05-ig és 18.15-től 21.15-ig minden óra 15. percében hírek, időjárás, minden óra 20. percében helyi hírek, in­formációk, programajánlat. 5 00: Mit csi­nál 5-től 7-ig? Mesélje el...! 5.00-6.00: Ze­nés ébresztő. 5 55: Közlekedési informáci­ók. 6.20: Programajánlat. 6.30: Névnapi köszöntő. 6.45: Programajánlat. 6.50: Köz­lekedési információk 7.05: Sporthírek rö­viden. 7.30: A református egyház percei. 7.30: Fontos? Aktuális? Érdekes?­­ 30: Ba­nya-Tanya (Horoszkóp). 10.30: A hét bot­ránya, érdekes hírek 11.30: Kívánságmű­sor. 19.20: Szombat esti huncutságok. Benne: játék (elmebajnokság), lemezbe­mutató, mulatságok. 23.40: Kedvenceink ___________SZEGEDI MÉDIA___________ SZEGEDI VÁROSI TELEVÍZIÓ 00.00: Képújság. 18.00: Soros filmklub: Szubjektív Híradó I. 18.45: Zenei összeál­lítás. 19.00: Mozijegy. 19 30: HTV-30 film: Hipp-hopp kenguru és a róka, Pic és Poc a farkassal. Gyengéd unokatestvérek (fran­cia erotikus film). 21.27: Képújság. SZEGEDI RÁDIÓ 9.00-11.00: Alföldi Tükör. Zenés riportmű­sor. Szerkesztő: Vágási Kálmán. A tartalom­ból: Műsorismertetés, időjárásjelentés, útinform. 9.05: Hírek, tudósítások a Dél- Alföldről, országos és helyi lapszemle. 9-30: Könyvajánlat. 9.40: Zsinatoló. 10.00: Visszapillantó. 10.20: Értelmiségi Nyári Egyetem Szeged. 11.00: Műsorzárás. 13.00- 14.30: V materinskom jazyku. Regionális szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30- 16.00: In limba materna. Regionális román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00-18.00: Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor a szegedi 94.9 MHz-en. műsor­­ naptár Megszólaltak a szirénák A horvátok támadják Krajin­át A horvát rádió szerint a krajinai szerbek tüzérsége péntek reggel 5 óra tájban az alábbi horvát váro­sok ellen intézett támadást: Sibenik, Sziszek (Sisak), Károlyváros (Karlovac), Gospic, Ogulin, Otocac, Sunja, Novska, Topusako, Dubrovnik. A krajinai Szerb Köztársaság el­len indított általános horvát kato­nai támadás megkezdésekor a zágrábi kormány rendkívüli elő­­vigyázatoss­a intette az ország la­kosságát. A DPA szerint felhívták az állampolgárokat, hogy tartsák bekapcsolva rádió- és tévékészü­lékeiket, és figyeljenek a hatóság közléseire. Horvátország minden veszélyeztetett városában péntek hajnalban megszólaltak a sziré­nák. Zágrábban, a fővárosban is rakétatámadásokra készült fel a la­kosság. Az utcák kihaltak. Az előrenyomuló horvát hadse­reg- a pártütő Krajinai Szerb Köz­társaság visszahódításért indított általános támadása közben - a te­rület déli övezeteiben lerohant több ENSZ-megfigyelőállást. Ezt Rida Ettarashani, a világszervezet szóvivője közölte a CNN amerikai hírtelevízióval. Két ENSZ-katona megsebesült. Az AFP és az AP jelentése sze­rint a zágrábi védelmi minisztéri­um pénteken közölte: a Krajina el­len irányuló horvát tüzérségi tá­madások fő célpontja Kninen kí­vül a Bihactól 40 kilométernyire délre található udbinai katonai re­pülőtér és a Knintől északnyugat­ra található Gracac városa. A krajinai szerbek knini felleg­vára ellen pénteken intézett tüzér­ségi támadás nagy pusztítást oko­zott a város központjában. Dusan Pralica, a krajinai vezetés tanács­adója a Radio Politika nevű belg­rádi rádióadónak nyilatkozva el­mondta, hogy a támadások még mindig tartanak. A lakosság óvó­helyekre menekült. Áldozatokról nem tudott felvilágosítást adni. Mile Mrskic tábornok, a krajinai szerbek katonai parancsnoka azonban péntek reggel azt mond­ta, hogy a horvát általános táma­­dás következtében sok ember éle­tét vesztette. Mrskic tiltakozó jegyzékben for­dult a délszláv területeken állomá­sozó ENSZ-csapatok főhadiszállá­sához, és ebben azt is tudatja, hogy számosan megsebesültek, és nagy az anyagi kár. A horvát fegyveres erők páncé­losai péntek reggel támadást in­dítottak a krajinai szerbek ellen. A páncélosroham színhelye Medak térsége, Knintől északnyugatra. Ezt az AFP jelentette egy olyan ENSZ-tisztre hivatkozva, aki kérte neve említésének mellőzését. A horvát csapatok sikeres elő­renyomulásáról számoltak be a szerbek kezén lévő Krajinából.­­ A szerb erőket 30 stratégiailag fon­tos ponton visszavetették - idézte a zágrábi védelmi minisztérium közleményét a HINA horvát hír­­ügynökség. A horvát csapatok cél­­ ként Knin, Gracac, Lapac, Korenica, Slunj, Qlina, Dvor és Petrinja visszafoglalását jelölték meg.­­ A horvát légierő megsemmi­sítette a szerb egységek két pa­rancsnoki harcálláspontját, vala­mint egy rádióállomást Celavacnál - olvasható a közleményben. - Nem jelent közvetlen katonai fenyegetettséget hazánk számára a Horvátországban kirobbant fegy­veres konfliktus. Ezt a honvédel­mi miniszter jelentette ki pénte­ken az MTI érdeklődésére, hozzá­téve, hogy ez az értékelés meg­egyezik Horn Gyula miniszterel­nök és Kovács László külügymi­niszter megítélésével. Keleti György elmondta: a tár­ca és a katonai vezetés folyamato­san figyelemmel kíséri és értékeli a horvátországi eseményeket. A harcok a magyar határtól több mint 100 kilométerre zajlanak, és egyelőre semmi jele annak, hogy azok átterjednének a hazánkh­oz közelebbi területekre. A magyar légierőnél működnek a szokásos készenléti szolgálatok, és ha kül­földi gép esetleg támadó céllal ha­zánk felé repülne, akkor nyomban felszállnának a m­ai vadászgé­pek. Szárazföldön szükség esetén első lépcsőben készenlétben áll­nak a határvadász századok, és a honvédség rendkívül szoros kap­csolatban áll a határőrséggel. A honvédségnek ugyanakkor nem szabad olyan lépéseket tennie, amelyekkel esetleg belekevered­hetne a határainkon túl zajló har­cokba. / Szegedi ]­[apló Főszerkesztő:­ dr. Nikolényi István Főszerkesztő-helyettesek: Őrfi Ferenc, dr. Tamnai László Főmunkatársak: P. Bodzsár Erzsébet, Halász Módes, Márok Tamás Vezető munkatársak: Bagaméry László, Czakó János, Farkas Csaba, Imre Péter, Medert Valéria, Pintér József (fotó) Szerkesztőség és hirdetésekktel: Szeged, Stefánia 10. 6740. Postafiók 625. 6701. Tel.: (62) 472-872,472-669,472- 769, éjszakai ügyeleti telefon: (62) 486-386. Telefax: (62) 474-244,472-872. Kiadja: a Délvilág Kiadó Részvénytársaság. Szeged, Stefánia 10.6740, Postafiók: 625.6701. Tel./fax: (62) 472-244,472-872. Felelős kiadó: Németh István elnök-vezérigazgató A lapot terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság, igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta, árusításban a DÉLHÍR Rt. ügyvezető igazgató: Mizsei István, valamint a Délvilág Rt. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Szedés: Déli Siker BT. Nyomás: Szegedi Nyomda Makkosházi krt. 1. 6723. Tel.: (62) 486-386. Felelős vezető: Puskásné Hunya Ágnes. 1995. augusztus 5., szombat

Next